NYELVCSALÁDOK

A modern nyelvtudomány mindenképpen helytálló tanítása szerint a nyelvszerkezet azonossága és az ősi szókészlet egyezései – ha együttesen jelentkeznek – kétségbevonhatatlanul bizonyítják a nyelvnek közös ősnyelvből való leszármazását, egy nyelvcsaládba való tartozásukat. Ma már afelől sem igen lehet kétségünk, hogy a nyelvcsaládok mindegyikének alapnyelve egy-egy emberfajta ősi műveltségének a kifejezője volt.

Az ősember nyelvét eredeti alakjában éppoly kevésbé ismerjük, mint az emberi nem keletkezésének a módját, korát és helyét. A ma ismert élő és kihalt nyelvek már nem az ősember, hanem egyes fajták és a belőlük sarjadt népek műveltségének a kifejezői.

Az indoeurópai, vagy indogermán ősnyelv vitathatatlanul az északi-tengeri emberfajta nyelve volt. Nyugati ágazata, a „száz” szó „kentum” alakjából kentum-nyelvnek is nevezett nyugat-európai ősnyelvet beszélte. Ennek leszármazói a görög, az italo-latin, a kelta és a germán nyelvek. Az ősidőkben keletre költözött indo-iráni ágazat népe a „száz” szó „satem” alakjáról satem-nyelvnek is nevezett árja ősnyelven beszélt. Ebből eredtek az indo-árja, iráni, balti, trák és valószínűleg a kihalt szkíta nyelvek is, valamint az őshazában árja hatás alatt nyelvet váltó illír és szláv népek nyelve is.

Az sem kétséges, hogy a finnugor, helyesebben finn-magyar ősnyelv a kelet-európai fajta nyelve volt. Nyugati ága a később finn-észt, volgai és permi nyelvekre tagolódó finn-permi ősnyelv, keleti ága a magyar, vagy ugor ősnyelv. A finnugor ősnyelvet vették át a mai szamojédek ősei is, nyelvüket amazzal együtt – helytelenül ugyan – uráli ősnyelvnek szokták nevezni.

Az altaji ősnyelvet a turáni fajta nyugatról hozott ősi nyelvének kell tartanunk, melyet az Altaj vidékén vele életközösségben egyesült északi mongol törzsek is átvettek. Az élet- és nyelvközösség felbomlása után alakultak ki a keleti-török, nyugati-török, vagy óbolgár, mongol-mandzsu és tunguz ősnyelvek. A mongolok eredeti nyelve minden bizonnyal az ázsiai sárga emberek kína-tibeti ősnyelve volt.

A ma nyugat-európai – latin, germán, kelta – nyelven beszélő alpesi fajta ősi nyelvéről mit sem tudunk, de nagy valószínűsége van annak a feltevésnek, hogy a fajilag hozzá legközelebb álló turáni és kelet-európai népek nyelvével volt rokon.

Az északi tájakon élő paleoeurópai fajta népelemek nyelvéről sem sokkal többet tudunk. A lappok, vogul-osztjákok, szamojédek mai finnugor nyelvüket, kelet-szibériai kojbál, karagasz, szojót, és más rokonaik török-tatár nyelvüket szomszédaiktól vették át. Régi nyelvükre a finnugor-szamojéd kapcsolatok, a finnugor nyelvekből hiányzó, s így részben bár a paleoeurópai fajta ősnyelvére visszavezethető lapp-vogul-szamojéd szóegyezések s a csukcsok, kamcsadálok, jukagirok ún. hyper-boreus nyelvének tüzetes összehasonlító vizsgálata deríthet világot.

A prehellén, prelatin, prekelta földközi ember ősi nyelve, amelyet ivadékai utóbb a rájuk telepedett és velük elvegyült népek – nyugton a kelták, latinok, germánok, keleten az irániak, görögök, trákok, illírek, szlávok – indogermán nyelvével cserélték fel, bizonyára sémita és hámita népek orientális ősnyelvével azonos vagy rokon nyelv lehetett.

A tengermelléki fajtából sarjadt elő-ázsiai népek nyelvének a kihalt kis-ázsiai és elő-ázsiai – lükiai, káriai, lüdiai, elámi, káldeus, óörmény, sumer, hatti, hettita és más – nyelvek, valamint a ma is élő kaukázusi – cserkesz, láz, georgiai és egyéb – nyelvek közös őséül tekinthető jáfetita ősnyelvet kell tartanunk. E kérdés végleges tisztázása egyfelől a baszk, másfelől a sumer nyelv problémájának megoldása után remélhető.

A tengerentúli nyelvek és nyelvcsoportok közelebbi rokonsági viszonyának szabatos meghatározása a jövő feladata. A kutatások eddigi eredményéből is megállapítható, hogy az afrikai, amerikai, ausztráliai nyelvek egy-egy nagy csoportja is közös ősnyelvekre vezethető vissza.