A mai Bács-Bodrog vármegye területét, a Duna-Tisza-köz alsó felét, a honfoglaló magyar nemzetségek mindjárt az első letelepedés alkalmával megszállották. Ennek a területnek a nagy folyók menti része különösen alkalmas letelepedési helyül szolgált egy lovasnép számára, mely megtalált itt mindent, a mihez hosszú vándorlása alatt hozzászokott. A Tisza mentén csakhamar jelentékeny telepek keletkeztek, s az első megszállók, ha a harczi riadó nem szólította öket csatasorba, nyugodtan szentelhették szabad idejüket ősfoglalkozásuknak, a halászatnak.

A fennmaradt okleveles emlékek, a honfoglaláskori leletek és az eredeti magyar helynevek után ítélve, e területen még a nemzeti királyság megalapítása előtt sűrűn laktak a törzsökös magyar nemzetségek, mert e területen alig találjuk nyomát annak, hogy az idegenből beköltözött jövevény nemzetségek ősei nyertek volna birtokokat.

Egybevetve a fennmaradt okleveles adatokat, a mai Bács-Bodrog vármegye területén legrégibb birtokosok a Bancsa, Monoszló, Botond, Vaja és a Haraszt nemzetségek voltak, ide sorozhatjuk még a Becse-Gergely és a Csanád nemzetségeket is, melyeknek ősi birtokai szintén belenyúltak a mai Bács-Bodrog vármegye területébe. E nemzetségek birtokviszonyairól még a XIII. század első feléből, tehát még a tatárjárás előtti korszakból maradtak fenn okleveles adatok. A Bancsa egyike azoknak a nemzetségeknek, a melyek a Duna és a Tisza közén telepedtek le. Ősi fészke Bancsa, Bács és Parraga között, a mai tovarisovai határ éjszaki szélén. Okleveles adatok azonban csak a XIII. század elejéig nyúlnak vissza e nemzetségről. Első ismert őse, Orbász comes (121.3). Fiai, István (123866) előbb bácsi, majd 1238-40-ig titeli prépost, 1240-42-ig váczi püspök, IV. Béla király meghitt embere, 1242-52-ig esztergomi érsek, majd bíbornok és praenestei püspök. Testvére, Víncze, Esztergom vármegye főispánja (1244), ennek fia, István, 1263-ban pápai káplán és pozsegai prépost, 1266-78-ig kalocsai érsek. A fenti I. Orbász testvére I. Beke (Benedek). Fiai, I. Péter (1253), Lampert (1255) és Dénes (1256-69). Az utóbbinak fia II. Beke, a kiről egy 1283 évi oklevél azt írja, hogy Bancsára való bácsvármegyei lakos. I. Péter fiai: Orbász, pozsegai prépost (1280-1284) és Tamás (1283). A nemzetség további elágazásáról már nagyon fogyatékos adataink vannak. 1308-ban Bancsai István mint tanú szerepel, Mihály 1355-ben királyi ember. (Gr. Zichy okmt. II. 629.)

Volt e nemzetségnek Bancsán kívül más birtoka is, de erre nézve nincsenek közvetetten adataink. Figyelemre méltó azonban, hogy 1387-ben Bancsa egy uradalom középpontja, mely akkor a Horváthi családé volt. A Horváthiak első ismert őse Tamás, ha ez egy személy a fenti Péter fia Tamással, akkor könnyen 560megfejthetjük, hogy Bancsa miként került a Horváthiak birtokába, egyúttal a Horváthi család eredete is tisztázva volna. E család Valkó vármegyében tünik fel. Ha tekintetbe veszszük, hogy Bancsa nembeli Péter fia, Tamás testvére, Orbász (1280-84) pozsegai prépost volt, s az ugyane nemzetségből származott István, kalocsai érsek is 1263-ban, mint pozsegai prépost kezdte pályáját, e személyazonosság valószínűnek látszik. A Horváthi család tagjai közül Péter fia, János (1377-1381), macsói bán Bancsa, Orbász palotája, Mortályos és Földvár ura volt. 1387-ben azonban Mária királynő e birtokokat, a délvidéki lázadásban való résztvétele miatt, tőle elvevén, a Garaiaknak adta, 1388-ban ezt az adományt ünnepélyesen megerősítette. Garai Miklós nádor, a ki 1386-ban Mária királynő védelmezése közben vesztette életét, két fiát: Miklóst és Jánost, 1395-ben iktatták be e birtokokba. (Karácsonyi János Magyar nemzetségek I. 196. - Iványi István: Bács-Bodrog várm. helynévtára III. 98.)

A Botond nemzetség a Dráva és a Száva között telepedett le, azon a vidéken, a hol a Névtelentől megénekelt Botond atyja, Kölpény az ő nevéről nevezett várat építette. E nemzetség szintén még a tatárjárás előtti korszakban volt birtokos a vármegyében, hol 1231-ben Szond egy részét bírta. Ettől nem messze fekszik Küllőd (régente Kollát, a középkorban Külyöd), melynek egyik földesúra Bobjár fia Bathand, alkalmasint színién e nemzetség sarja volt. (Karácsonyi i. m. I. 273).

Monoszló. E nemzetség ősi fészke Belovár és Kőrös vármegye, de már a XII. században kimutathatólag birtokos volt a vármegye területén. Egyik őse I. Makariás 1196-ban birtokos volt Szondon. Fia Tamás (1202-1231), 1202-ben együtt volt Endre herczeggel elzárva, kinek úgy trónküzdelmeiben, mint uralkodása alatt leghűbb emberei közé tartozott, 1221-ben valkói ispán. Fia Gergely (1237-1260). krassói főispán, a kúnok bírája, megvette a Szond melletti Fűzegyházát. Ennek fia, Egyed, már nagy vagyonra tett szert a tatárjárás utáni korszakban. Midőn IV. Béla és fia között 1263-ban kitört a versengés, Egyed az utóbbihoz állott, kinek főtárnokmestere is volt. Ő fegyverezte fel a bácsi várjobbágyokat, közülök Marczel fiai, Kelemen és Márton, András fiai Sándor és Olivér, Mátyás, Benczencz, Tamás, Gergely, Péter, Jakab, Saul és Torzot, az ő hadában mint tisztek szolgáltak. E várjobbágyokat, a Dobra nemzetség őseit, V. István 1265-ben megnemesítette s nekik a bácsi várhoz tartozott Keszi földet adományozta, (Karácsonyi i. m. II. 377. Fejér i. m. IV. 3.296. VII. 1. 329.)

Vaja. Ősi fészke a mai Temes vármegye területén feküdt Ormánd melletti Vaja falu volt. Egyik öreg tagja Mohor, a kit 1242-ben megöltek. Fia Jakab, a ki 1229-ben már nagykorú volt, nagyanyja leánynegyede fejében Szondot buta, egy részét azonban Monoszlai Tamás ebben az évben kiváltotta. Jakab fiai 1242-ben szintén tatár rabságba kerültek, közülök Ipoly (Hippolyt) 1244-ben szerencsésen kiszabadult. (Karácsonyi i. m. III. 129.)

A Becse-Gergely nemzetség, melynek ősi birtoka a Csegely szigeti Becse helység volt, Baja felé terjeszkedett. E nemzetség, melynek tagjait 1199-ben emutik első ízben, a XIV. század folyamán egyike lett Bodrog vármegye leghatalmasabb és leggazdagabb birtokosainak. Imre (1311, † 1334) királyi főszekerészmester, majd királyi tárnokmester és barsi főispán, 1318-ban a Bodrog vármegyei Sziget és Bátmonostorának ura, melyeket a királytól nyert adományul. 1323-ban övé, volt Bát monostor, a Holtszigeti erdő, Dobortó és Kistó halastavak, Hídastóhalas, Báth, másként Szentpéter, Bátoregyház és Bátteremi. Ugyanez évben Akács, a Bodrog vármegyei Szent Miklós (Borsódszentmiklós) és a Bács vármegyei Moharéve birtokosa, hol 1332-ben Salánki Dombótól is vásárolt egy birtokrészt. (Gr. Zichy okmt. I. 162. I. 243. I. 236. I. 390.) Fia, István, (1325, † 1355) Bács vármegye főispánja, a királyné főajtónállója, visegrádi és óbudai várnagy, pilisi főispán, a Báthmonostori Tőttös család őse. 1334-ben testvérével, Zselizi Vesszős Györgygyel egyetemben, megveszi Keme fiaitól és rokonaiktól a bodrogi Gara és Bothalma nevű birtokokat, 1339-ben a három Ilya birtokot szerzi (Szent László és Őrs szomszédságában), 1340-ben királyi adományt nyer Gebárt, Rusd és Bátoregyháza elpusztult helységekre Bodrog vármegyében. 1341-ben a Bodrog vármegyei Dústelek, Hölgytelek és Acsa egyház birtokosa. 1345-ben a báthmonostori apát Bénye nevű földterületet adta át neki, hogy azt benépesítse és bizonyos összeget fizessen érte. 1345-ben Pócsteleki (Potteleki), Bátoregyház és Paczalaszentpeter nevű Bodrog vármegyei birtokokba iktatták. 1347-ben Nagy Lajos királytól Barthán nevű birtokot nyerte adományul, ugyanez évben a 561Bodrog vármegyei Kerekböködbe (a mai Bikity határban) iktatták be. Tőttös István két fia: Miklós és László (1346-1389) közül, az utóbbi terjesztette tovább a családot. László 1377-ben mint István herczeg étekfogója szerepel, különben a közpályán nem igen működött. Fiai: István (1384) és László (1380-1422), ki főleg a hadi pályán tüntette ki magát. 1396-ban, 1399-ben, 1400-ban, 1408-ban, 1413-ban és 1415-ben részt vett a törökök elleni hadjáratban. 1415-ben török fogságba került, honnan csak a következő évben szabadult ki, a boszniai hadjáratban élete is veszélyben forgott, e mellett a diplomáczia terén is sikerrel működött. 1399-ben jelen volt a lengyel királylyal kötendő béketanácskozásoknál. 1411-ben ismét Lengyelországba ment. 1414-ben a rácz deszpotához is küldetett. Érdemeinek elismeréséül a király Bodrog vármegyében bármely birtokára várépítési engedélyt adott. Fiai közül László, a ki 1419-ben nándorfehérvári várnagy volt, összeköttetései révén ama politikai párthoz tartozott, mely V. László trónrajutását egyengette. Ezért sem Hunyadi János kormányzó, sem Mátyás király uralkodása alatt nem vett részt a közügyekben, csak egy ízben szerepel nyilvánosan, midőn 1461 január 16-án Maróthi Lajossal, Herczeg Pállal, Geszthi Lászlóval és Mihálylyal a törvénytelennek tartott adószedés miatt szövetségre lép. Egyetlen fia Péter azonban még életében elhalt, így vele 1468-ban kihal a Tőttös család, mely másfélszázadon át leghatalmasabb családja volt Bodrog vármegyének. (Gr. Zichy Okmt. X. köt., V-X. lapok.)

A Csanád nemzetség is azok közé tartozott, a melyek még a tatárjárás előtt szereztek birtokokat a vármegye területén. E nemzetség ősi birtokai eredetileg a Tiszáig terültek, de azért átterjedtek a Tiszán is. Az 1247. évi tatárjárás alkalmával Csanád nembeli Pongrácz comes ősi birtokai között szerepel Zentarév, a mai Zenta átellenében, továbbá Zanath a Tisza mellett és egy Halász nevű falu, mely ott feküdt, a hol a Harangod folyó a Morotvába szakad, mely Péterréve felöl jön. Később Moharéve is e nemzetségből leszármazott Telegdi család birtokába kerül.

A Haraszt nemzetségről csak a XIII. század közepétől kezdve maradtak fenn okleveles adatok. E nemzetség a Tisza mentén, a mai Magyarkanizsától délre telepedett le. Itt e tájon volt Felső-Adorjánban Szent-Márton tiszteletére emelt ősi monostor, ezenkívül a Baracskától délre eső Tóti, továbbá a Baracska és Vaskút között levő Tárnok monostora, valamint Haraszti (Rasztina), melynek egy részét még 1435-ben is e nemzetség birtokában találjuk, voltak e nemzetség ősi fekvőségei. Az egyes nemzetségi ágak 1270-ben osztoztak meg az ősi javakon. A nemzetség első ismert őse Miklós bán, kinek fiai közül II. Miklós (1240-1266) a Sági és a Csuporfalvi Sebestyén, a Tolna vármegyében letelepedett Laki ág őse. A fenti II. Miklós fia Benedek (1296). II. Miklós és Lőrincz fia Bernát, 1240-ben 76 holdat engedtek át a titeli egyháznak az ősi nemzetségi földekből. Nevezett Bernáttól származik a nemzetség Tárnoki ága. A nemzetség negyedik ága az Incsei ág, mely 1330-ban osztozott meg a Laki és 1337-ben a Sági ággal, mely alkalommal Tótiban kapott birtokokat. (Karácsonyi II. 140.)

A tatárjárás utáni korszakban új nemzetségek tűnnek fel a vármegye területén. E nemzetségek ősi birtokai az ország más részeiben terültek el, s a XIII. század második felében, részint királyi adomány, részint vétel útján szereznek birtokokat a vármegye területén.

Azok közé a nemzetségek közé, melyek a vármegye történetében mindenkor kiváló szerepet játszottak, számíthatjuk a Dorozsma nemzetséget. E nemzetség ősi fészke a Szegedtől nyugatra eső Dorozsma helység volt. Őse János comes, a ki 1269-ben szerepel, kiváló szolgálatokat tett IV. Béla királynak. Fia, István (1269-1300) királyi kardhordó, később bán, kinek három fia volt I. Pál (1301-1348) pozsegai várnagy és macsói bán, 1312-1328-ig Bodrog vármegye főispánja s a királyné udvarbírája. Botos János (1314-1338) a Halapkai család őse és I. András (1314-30). I. Pál fiai: János (1350-57) veszprémi püspök és Pál (1350-1376). Ennek fiai: László és István († 1356 előtt), kinek fia Pál a Garai Bánffi család őse. Pál fia, Dezső, 1419-ben Bodrog vármegye főispánja. A fenti I. András fiai: I. Miklós (1340-86) és III. Pál (1340-56), az utóbbinak fia, János, 1386-ban Mária és Erzsébet királyné életének védelmezése közben esett el. I. Miklós 1356-ban, mint macsói bán és Bodrog vármegye főispánja kezdte pályáját. 1376-ban nádor, macsói bán és a kúnok bírája. Mint az Anjouház egyik legodaadóbb híve, 1386-ban ő is lekísérte a királynőket Alsó-Magyarországba, 562a kik a Horváthiaktól szított lázadást személyes megjelenésükkel akarták lecsillapítani, mely alkalommal, midőn a lázadók a királynőket 1386-ban megtámadták, hősileg küzdve elesett. Fiai: II. Miklós (1386-1433) és János. (1386-1427) 1387-ben Barcsa, Mortályos, Orbászpalotája, Földvár birtokokat nyerték adományul. Miklós fiai: III. Miklós, 1438-ban macsói bán, 1455-ben horvát és dalmát bán, és László 1432, 1439 és 1447-ben macsói bán, 1433 és 1447-ben Bodrog vármegye főispánja. (Karácsonyi 1. m. I. 418. Wertner Mór: Magyar nemzetségek I. 233.)

A Csák nemzetség Ujlaki ága a XIII. század második felében telepedett le Bács vármegyében. A nemzetségnek ez az ága Kurpe (Kulpin, jelenleg Kölpény) birtokot nyerte IV. Béla királytól adományba. Péter fia, Domonkos, 1266-ban nádor, bácsi és szerémi főispán volt. Testvére, Pósa (1267), a ki az Abaúj vármegyei Encs helységet nyerte adományul. Ennek fia, Uglin, (1268-1298) Szörényi bán, országbíró és főlovászmester, Róbert Károlynak egyik legodaadóbb híve, főleg az ő bíztatására adta át 1301-ben Garai Pál pozsegai várnagy a gondjaira bízott várat Károly királynak. 1304-1311-ig tárnokmester, fia, Miklós 1345-ben Kölpényt az újlaki bírónak, Mihály fia Istvánnak adományozta (Anjoukori okmt. IV. 486.) Részt vett a nápolyi hadjáratban és 1350-ben Aversa ostrománál súlyosan megsebcsült. 1355-56-ban macsói bán és Bodrog vármegye főispánja. Fiával, Lászlóval († 1364), a nemzetség Ujlaki ága sírba szállott. (Wertner Mór i. m. I. 197 1.)

Csemel vagy Csemény. E nemzetség a XIII. században tünik fel Bodrog és Baranya vármegye területén. 1339-ben a nemzetség sarjai a mai Apatin és Kupuszina között Aranyán faluban éltek s az ott lakó nemzetségi tagokat 1339-ben Borjadi Miklós eltiltotta a Bodrog vármegyei Monostorszeg falu alatt levő Szent-György elidegenítésétől (Karácsonyi i. m. I. 373-375.)

E nemzetségből származik az Aranyáni család.

A Csór nemzetség, melynek ősi fészke Fejér vármegye, a XIV. században szerez birtokokat Bács-Bodrog vármegye területén. E nemzetség egyik kiváló sarja Tamás (1326-58), csókakői várnagy, liptói és körösi főispán, királyi ajtónálló, 1333-ben a mai Monostorszeg közelében fekvő Csentét kapta adományul. 1340-ben az egykori Bodrog vármegye területéhez tartozó Bel-Küllöd (Kollut, Küllöd határában) és Battyán helységeket bírta. Fia János (1354-73), kir. főajtónálló, ennek azonban csak leányai maradván, a nemzetség ez ágának magvaszakadt. (Karácsonyi i. m. I. 384-87.)

A Héder nemzetségből származó Szekcsői Herczeg család a XIV. század folyamán telepedik le a vármegyében. E nemzetségből Németújvári (Güssingi) Henrik fia, III. Henrik, szlavóniai bán, tárnokmester, 1304-1307-ig Bodrog vármegye főispánja, ennek fia, Péter, a Szekcsői Herczeg család őse, 1342-ben Bodrog vármegye főispánja, kinek hasonnevű fia terjesztette tovább a családot, melynek 1523-ban Miklóssal magvaszakadt. A család birtokviszonyait alább ismertetjük

A Rád nemzetség szintén a XIV. század első éveiben szerzett birtokokat a vármegye területén. E nemzetség ősi fészke a Balaton melléke. Egyik ágából,, a béri ágból származott Benedek, 1290-1309-ben vcszprémi püspök, kinek unokatestvére Prótáz fia István, 1307-ben az egykori Bodrog vármegye területén fekvő öt halastavat, Asszonyfalvával együtt nyerte a veszprémi egyháztól, cserébe veszprémi vármegyei birtokáért. 1336-ban e birtokokba újból beiktatták. (Karácsonyi i. m. III. 1.)

Az elősorolt ősi nemzetségeken kívül a XIV. század közepeig még a következő jelentékenyebb birtokosokkal találkozunk a vármegye területén:

Acsai 1290-ben Büdhalma (Bodrog) és 1341-ben Acsa nevű helységet bírta. Alpári 1345-ben Kurpe (Kölpény), Aniánfi 1301-ben Tóti szomszédos birtokosa. Aranyi 1331-ben Aranyban birtokos. Asszonyfalvi 1337-39-ben Asszonyfalván és Negyvenben birtokos. Bajai 1331-ben Baját, 1332-ben Lak helység egy részét, 1345-ben Arany helységben bír részeket. Bakai 1323-ban e család tagjai Baka helységben levő birtokok ügyében egyezkednek. Bekuni (Bökönyi) 1318-ban a bács vármegyei Szent-Iván helység felét nyerte rokonaitól. Cserőghi 1339-ben az Asszonyfalvi Csitár-féle birtokból foglal Negyvenben és Asszonyfalva határában. Dauti, a Haraszt. nemzetségből származik, Dautot és Felső-Adorjánt bírta; e birtokok közül az elsőt Róbert Károly király 1330 563táján a család magvaszakadtával Szekcsői Herczeg Henriknek, az utóbbit pedig Magyar Pál gimesi várnagynak adta. Doroszlói 1323-ban Baka helységben volt birtokos. Egresiek 1345-ben szomszédai voltak a Kölpény helységbeli Ujlakiféle jószágoknak. Földvári 1330-ban Földvár és Nyék helységekben birtokos. Futaki. F. István fia Dénes 1303-ban nyeri Futak helységet Róbert Károly királytól. 1311-ben a bácsi káptalan Csurg, Kétszántó és Bukkefey nevű részbirtokba iktatja. 1316-ban Bács vármegye főispánja, 1320-ban Szőlős-Jakabfölde nevű birtokot nyeri adományul. Ekkor Bihar vármegye főispánja volt. 1350-ben visszanyeri Almásszentgyörgy birtokot az Irugdiektől. Gerecsi 1325 előtt Róbert Károly királytól Csurog, Bekuskereki és Dál birtokokat nyerte adományul. Győrkfi 1346-ban Fonyó és Ibrány (Valkó vármegye) helységekre nyert adományt, melybe a bácsi káptalan ebben az évben beiktatta. Jakabfi 1320-ban Pauli helységbeli birtokait meghatároltatja, Jobbágyi Pauli (Bodrog várm.) helységben bírt részeket. Kajandi István 1304-ben egyezkedik rokonaival. Koroni Csaba fiai 1308-ban Sebesszeg birtok egy része miatt perelnek. Kelmusi Péter fiainak 1333-ban Drugeth nádor egy részbirtokát adományozza Harasztiban. Kuludi 1305-ben Bortán nevű helységet nyerte adományul. Kürti Kurcsmirai 1345-ben Kölpény szomszéd birtokosa. Heysza a szaraczén származású Mizse nádor fia, Tolna, Baranya és Bodrog vármegye főispánja, 1301-ben megvette a Haraszt nembeli Lakiaktól Tóti nevű helységet. Maróthi Mihály 1303-ban macsói bán, Bodrog vármegye főispánja. Pauli, e helységből való Péter fia Miklós és János fia Miklós unokatestvéreket 1327-ben Pauli helység részeibe beiktatják. Puszta-Szent-Mihályi 1345-ben szomszédbirtokosai Kölpény helységnek. Salánki Dombó 1323-ban Moharévét nyeri egyezség útján adományul. Szente-Mágócs nemzetségből származott Simon fia András 1320-ban Hattyas nevű halászóhelyet a dunaszigeti pálosoknak hagyta. Szentiváni 1318-ban Szent-Iván helység birtokosai. Szilvási 1345-ben szomszéd birtokosai Kölpény helységnek. Szinnuai 1316-ban kir. adományt nyer Baládföldére. Szécsényi Tamás erdélyi vajdát 1327-ben Thamana birtokába iktatták. Tízház-Szent-Mártoni 1346-ban Tízház-Szent-Mártont elcserélte Gyós és Szemlékháza nevű birtokokért. Őrsi Tygres (Tagyos) 1347-ben Aranyád birtoka ügyében egyezkedik az Aranyániakkal. Vaskapui. E család tagjait 1352-ben említik (Dudás Gyula egybeállítása után.)

A XIV. század második felében Nagy Lajos és Zsigmond királyok uralkodása alatt hatalmas főuri osztály alakult Bács vármegyében, de azért úgy itt mint Bodrog vármegyében is nagyszámú köznemességet találunk. E köznemességből a Doroszlai és a Doroszlai-Kiss családok már 1350-ben Doroszló, Tótfalu, Berezgely stb., 1406-ban Doroszló, Tótfalu, Cserefalva és Berezgely, 1492-ben Mácsa, Doroszló, Apos stb. összesen mintegy 8-10 falu urai voltak. A Ripakiak 1441-ben Maróti Lászlótól kapták Ripak, a két Tarcsa, Tárnok, Kereked, Szent-Márton és Udvarnok részeit. Jakab 1447-ben a vármegye alispánja volt, a velük azonos vagy vérrokon Ripaki-Oláhok pedig 1489-ben Ripak, Kereked, Szent-Jakab és Parlag helységekben voltak földesurak. Az Ajnádok véréből származó Zsámbokiak, a kik Pilis és Valkó vármegyékből költöztek át Bács vármegyébe, 1448-1467-ben Böki, Nagy és Kis-Harsány, Szenttamás stb. helységekben voltak birtokosok. A Patolcsiak 1390-ben tünnek fel, 1482-ben Hullatag, Szent-Tamás, Taplód, Kőégető, Tatárrév stb. helységekben, a Kesztúriak 1410-ben Keresztúrt, Erdőmegyét, 1390-ben Bódogasszonytelkét, 1424-ben Szent-Mihályt bírták, hol a velük rokon Szilágyiak is birtokosok voltak. A Szántai-Morhártok 1403-ban Tapolcza, Kenyeres, Paraszti stb. helységekben voltak birtokosok. E család magvaszakadtával Őrös, Paraszti, Kenyeres stb. helységekben fekvő jószágaikat 1486-ban a Nagylucseiek kapták királyi adományul. A Lekcsei-Sulyok család, mely Bodrog vármegyéből származott, 1437-ben Csébet bírta, birtokai a Duna mentén, Cséb vidékén terültek el, 1469-ben a Zsámbokiak uradalmát is megkapta a böki kastélylyal egyetemben. Az Alpáriak 1422-ben a Borion családdal együtt jogot tartottak Réte-Szent-Márton, Bódogasszonytelke, Kistelek, Erdőköz stb. birtokára, birtokaik a mai Alpár, Kér és Petrovácz vidékén, továbbá a vármegye délnyugati zúgában terültek el.

A főrangú családok közül a Tallóczi Bánfiak 1480-ban Váralja, Bogárd, Hernyefalva stbi helységekben földesurak. Az Ákos nemzetségből származott Pelsőczi Bebek család már a XIV. században Fonó város és a hozzátartozó uradalom 564birtokosa volt, mely e század közepén az ugyane nemzetségből származott Prodaviczi vagy Ördög családé volt. Erzsébet királyné 1440-ben ugyan a fonói uradalmat Bebek Miklóstól és Istvántól, mivel I. Ulászló pártjához állottak, elvette és Prodaniczi Ördög Miklósnak adta. 1458-ban Fonót Mátyás király foglalta le, mégis 1496-ban ismét a Bebek család birtokában találjuk. Az egykori Újlak átellenében a Kont Miklóstól származó ifjabb Ujlakiak birtokai terültek el. 1418-ban Kulpi birtokosa, 1445-ben Révfalu földesura. 1486-ban Pest várost (a mai Illokkal szemben) Ujlaki Lőrincz birtokában találjuk. A Marótiak a XV. század folyamán nagy kiterjedésű birtokokat szereznek Bács vármegye területén. 1404-ben kapják a hűtlen Székelyiek részét Irög és Kürt helységekben, 1406-ban Várfalván földesurak, 1422-ben bírják Szent-Miklós, Szent-Márton részeit, később Kisdit, Dobrát és Mácsát. 1477-ben, a család magvaszakadtával, e birtokok a Bátoriakra szállottak. A Tisza mentén, Csurog tájától Péterrévéig terjedő területet, 1440-ben Brankovics György rácz despota bírta. A Garai család 1387-ben és 1395-ben Zsigmond királytól a hűtlen Horváthiak birtokait nyerte, mint Báncza, Orbászpalotája, Mortályos stb. helységeket, 1408-ban Futakot és tartozékait nyeri adományul. 1437-ben a magbanszakadt Szent-Iváni Balogh Mihály részeit nyeri adományul. 1438-ban királyi jóváhagyást nyer Csika és Csereg birtokára. Övék volt a futaki vár is, melyről 1422-ben kelt oklevél emlékezik meg. A XV. század közepén (1468 előtt) Vaskapu város is a birtokába jut, de II. Ulászló király 1491-ben, hűtlenségük miatt, Váradi Péter kalocsai érseknek adta. Az ő kezükben volt a XV. században Gyála város, 1464-ben Kisdi-Vásárhely városát is egy ideig zálogban bírták.

Mátyás király uralkodása alatt számos birtok cserélt gazdát a vármegye területén. Mátyás király hívei közül többet bőkezű adományokkal jutalmazott. Dóczi László és Péter 1462-ben Bajcsot, Sásvári Belmosevity Milos Fejéregyházát és Feketeegyházát nyerte adományul. Mátyás király anyjának Szilágyi Erzsébetnek is számos adományt tett. 1461-ben Porkoláb Tamástól zálogban bírt gözői, csalászi, óbánczai részeket, 1462-ben az ekkor Csongrád vármegyéhez tartozó Györgyét és tartozékait nyerte fiától. Mátyás király a Garaiak kihaltával természetes fiának, Corvin Jánosnak adta a futaki uradalmat, melyet már 1487-ben az ő kezén találunk. Ő örökölte Szilágyi Erzsébet birtokait is, valószínűleg Gyála városát is. 1504-ben Kamarás, Okor, Hímesegyház, Csontafejér, Kétfülű stb. helységekben volt birtokos.

Az előkelő urak közül még a következőket találjuk a XV. század végén és a XVI. század elején Bács vármegye területén. Bornemissza János alkincstartó 1490-ben Szelénd várát bírta, Nagylucsei Orbán, győri püspök és kincstartó, Parasztit szerzi meg, melyre 1486-ban vásárszabadalmat nyer. Telek városa 1500-ban Enyingi Török Imréé, mely 1494-ben még a Vingárti Geréb család birtoka volt. Vaskaput, mely a XV. század közepén a Garaiak és a Klapistyi Kishorvátok kezére került, 1491-ben Ulászló tőlük elvevén, a kalocsai érseknek adta, de 1506-ban ismét birtokukban találjuk. A Szalánczi családból János 1495-ben Bodrog vármegye alispánja. 1496-ban Szent-Tamáson birtokos. 1506-ban ismét egy Szalánczi Benedek szerepel, mint Bács vármegyei birtokos.

Bodrog vármegyében a XIV. század közepén inkább a köznemesség volt többségben, nagyobb uradalmak csak a XV. század folyamán keletkeztek. A XIV. század második felében a következő nagyobb birtokosokat találjuk a vármegye területén: Aranyandi (Aranyadi). Vízmelléki Szent-Györgyön már 1339-ban és 1389-ben voltak részeik, 1394-ben Bod-Szent-Péteren kaptak jószágokat Zsigmondtól. A Czobor-Szentmihályi Czobor család már 1360-ban feltünik a vármegyében. 1399-ben a Régyi és a Régyi Csamafi családdal együtt Czobor-Szent-Mihályt, Szent-Andrást, továbbá Bakacs, Halmos, Csomoklya és Régy helységekben birtokos. A Geszti család 1376-ban Adorjánban bírt földesúri joggal. A Szekcsői Herczeg család már 1351-ben Bodrogváros és Dávod kastély ura volt. Ezenkívül 1351-ben Dávod, Szántó, Nyavalád, 1384-ben Tőttös, 1391-ben Igalhegy birtokosa. Maróti János 1399-ben kapja kir. adományul a kormosi vámot, a XV. század folyamán számos birtokot szerez a vármegye területén. A Nagyvölgyiek 1391-ben földesurak Kölögy helységben. A Bartáni Peres család, mely már 1368-ban birtokos a vármegyében, 1394-ben Zsigmond királytól Bod-Szent-Péter részeit nyeri. A Lekcsei Sulyok család szintén már 1368-ban tűnik fel a vármegye területén, később Pakán voltak részei. A Báthmonostori Tőttös család 565őse Becsei Imre 1322-ben nyerte Báthmonostort, 1323-ban Bot-Alja-Szentpéter helység birtokába iktatták. 1400-ban e két törzsbirtok körül már hatalmas uradalom keletkezett, melyhez a következő birtokok tartoztak: Báthmonostora, Tóti, Pályi-port, Lak, Arany, Bátkuta, Gara, Bátalja-Szent-Péter, Egyházas-Kajánd, Borsod-Szent-Lőrincz, Bátoregyház, Al-Szent-György, Ata-Egyház, Mátyusegyháza, Dézs és Szent-Derzs helységek.

A XV. században a vármegye birtokviszonyai a következőleg alakultak a mai Zombor vidékén az Aranyani Révaiak 8-10 falu és puszta urai. E család 1448-ban tűnik fel először a vármegyében. 1512-ben már Aranyán, Tót-Aranyán, Vízmelléki-Szent-György, Bakacs, Cseretyés és Régy helységekben, továbbá Csomoklya és Gyula pusztákon birtokos. Velük szomszédos birtokosok voltak a Szántaiak vagy a Szántai Morhártok, a kik 1455-ben és 1467-ben a Lekcsei Sulyok családdal kötött örökösödési szerződés szerint Szántó és Büdi (Szent-Miklós) helységekben voltak birtokosok. A Regyiek, vagy a Régyi Csamafiak, a XV. század elején Régy, Szent-András, Bakacs, Csomoklya stb. helységekben birtokosok. A Bajaiak Baja városát bírták, melyet Bajai András magvaszakadtával 1472-ben a Czobor és a Pakai családok nyertek. A Czobor család a XV. században kezd mindegyre emelkedni, 1403-ban ugyan a Nápolyi László-féle felkelésben való részvétel miatt főbirtokaikat, mint Czobor-Szent-Mihályt, Jánosit elvesztették, de e birtokokat 1442-ben I. Ulászlótól új adományul nyerték, sőt Mátyás király uralkodása alatt új birtokokat szereznek. 1464-ben megkapják a magbanszakadt Harapkói Botos György birtokait, 1468-ban a király Maróti Mátyás birtokait ígérte nekik, melyeket 1476-ban Marótinak magtalan halála után megkaptak a királytól, csakhogy Mátyás király 1477-ben a Maróti-féle örökséget a Szent-Györgyi grófoknak adta, s e birtokokat nekik visszaadatni rendelte. Emiatt elkeseredett viszálykodás támadt a Szentgyörgyi grófok és a Czobor család között. Bár a Szent-Györgyiek 1486 táján a birtokokat elzálogosították Matucsinai Gábor kalocsai érseknek, mindamellett a Czobor család e birtokok közül: Hetes, Nagy-Hetes, Gergelyi, Száka helységeket megtartotta magának s egész a mohácsi vészig egyike volt a vármegye legnagyobb birtokosainak, a XV. század végén összesen 32 helységben vagy pusztán voltak birtokosok, azonkívül Czobor-Szent-Mihályon 1476 óta váruk is volt. A Bartáni Peres családot 1441-ben Nagyvölgyi Lászlóval együtt Bartán, Piski, Déd, Páris, Tatárrév, Varasd, Szent-György és Mene birtokába iktatták, alkalmasint e család sarja volt Nagyvölgyi László, a kit 1455-ben egyedül iktattak be e birtokba. A Veszti család, mely a Dunamenti Gesztről származott, 1482-ben Küllyöd várának ura volt. Vele szomszédbirtokos volt a Lévai Cseh család, mely az 1420-as évek elejétől kezdve a magbanszakadt Treutel család után volt birtokos a vármegyében. Övék volt Szent-György s a mai Nemesmilitics és Bezdán környékén fekvő falvak. A Báthmonostori Tőttös család a XV. század közepén a vármegye éjszaki felében mintegy 33 helység ura volt. Mikor Tőttös László 1466-ban Kisvárdai István kalocsai érsekkel kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek, a Tőttös család Bát-Monostora városán kívül 20 helységben volt birtokos. E birtokok Lászlónak 1468-ban bekövetkezett halálával csakugyan a Várdaiakra szállottak.

A vármegye éjszakkeleti rónáján, melyet hol Bodrog, hol Csongrád vármegyéhez számítottak, a Hunyadi család szerzett birtokokat. Szabadkát s a hozzátartozó birtokokat 1439-ben Albert király Hunyadi Jánosnak zálogosította el. A nagy hadvezér halála után Szilágyi Mihályra, majd tőle Mátyás királyra szállott. Mátyás 1464-ben Dengelegi Pongrácznak adta adományul, kitől fia Mátyás örökölte, a ki még 1499-ben is birtokában volt. 1501-ben Corvin János birtokába került, a ki Enyingi Török Imrének adta el. Szabadkához tartozott s ekként vele egy uradalom volt 1439-ben Madaras, Tavankút, Halas helység és Csőszapa puszta felerésze. A XVI. század elején pedig: Madaras város, Veresegyháza, Tavankút és Sebestyénháza, melyeket akkor Csongrád vármegyéhez számítottak. (Csánki Dezső: Magyarország Tört. Földrajza a Hunyadiak korában. II. 131-227. l.)

A mohácsi vész fordulópont volt a vármegye birtokviszonyainak történetében. A török hódoltság követkcztében az ősi birtokosok földönfutókká lettek, helyüket török földesurak foglalták el, bár a vármegye területének legnagyobb része puszta és míveletlen maradt. Az egykori földesurak ivadékai 566mindamellett fentartották igényeiket egykori jószágaikra, sőt némi javadalmat is igyekeztek biztosítani. Czobor Imre például 1579-ben Szegedy Ferencz egri vitézzel szerződésre lépett, hogy a török hódoltságban levő Bács és Bodrog vármegyei jószágait gondozza és azoknak jövedelmeit szedje be. Wesselényi Ferencz gróf is rendesen szedette úrbéri járandóságait bácskai birtokairól, miként ezt az 1652. évi úrbéri lajstromokból is láthatjuk. Bár a vármegye területe 1540-től kezdve teljesen török uralom alá került, az egyes földesurak a jogtalan birtokfoglalás ellen óvást emeltek. Ily óvásokról 1552-1610. évekből vannak adataink. Sőt az egész XVII. századon át számos királyi és nádori adományozásról maradtak fenn oklevelek. Ily adományozások már az ellenkirályok korszakában vették kezdetüket, midőn a vármegye Szapolyai János birtokában volt.

1535-ben I. Ferdinánd király a Bodrog vármegyei Szentmargit, Büdi, Rég, Szőlős, Záth, Ivánfalva és Szántó nevű helységeket Kerecsényi László gyulai kapitánynak adta. 1536-ban megerősíti Abafi Ferencznét szül. Várday Borbálát a Bodrog vármegyei Udvard, Varasd, Bártyán stb. birtokokban. Midőn Várday Borbála a következő évben Pusztaszentmihályi Tamást örökbe fogadta és e javakat neki átadta, e birtokváltozást a király megerősíti. A XVI. század második felében, akkor, a midőn a vármegye már a török hódoltsághoz tartozott, gyakran találkozunk ily birtokadományozásokkal. 1547-ben Varjadi Csabai Miklóst és Majthényi Margitot megerősítik Varjad helység birtokában. 1559-ben a Baja melletti Szent-Iván helységet, mely a kalocsai káptalan birtokaihoz tartozott, egyéb egyházi javakkal együtt Csáthi Zányi Ráfael, Kamóthi Balázs, Filep Döme, Strausz Hieronymus, Ludányi Bay Ignácz és Meleg Boldizsár részére engedték át. Ugyanez évben Csepelyi Mihály, Bényei Korláth Mihály, Gellethfi György és Uzaly Katalin Záth, Varjad, Aranyán stbi helységeket nyerik adományul, Keszy Lőrincz pedig visszanyeri Szent-Iván-Keszi vagy Kis-Keszi, Baka-Szent-Péter stbi birtokokat. 1560-ban Ruszkai Dobó István egri kapitány Csenthe-Tólfalat, Negyvent, Bartyánt, Vitéz János egri kapitány pedig Radics Bozics halála után ennek birtokait nyeri adományul.

A XVII. század folyamán a következő családok sarjai nyertek adományt egycs Bács-Bodrog vármegyei birtokokra: Soós, Géczy és Koháry (1600), gróf Esterházy (1626), Kéry (1627), Besenthey, Katona és Jeleny (1631), Kovácsy (1633), Olasz (1636), gróf Esterházy és Lósy (1637), Lósy (1638), Milojkovics (1639), Zolnai Gombkötő és Rimay (1639), Szombathelyi (1640), Boda és Kún (1640), Urbanecz és Osztroziczky (1635-48), Milojkovics Horváth (1641), Aszalay (1642), Jakus (1642), Zolnai Gombkötő (1646), Semléky és Partinger (1650), gr. Wesselényi (1655), Gbelányi (1656), Darvas, Némety, Posgay és Csepregi Szabó Mihály (1656), Bernátfalvi Földvári Mihály, Ráday és Mányoki Szabó (1656), Darvas és Geszthelyi (1656), Zolnai Gombkötő (1657), Földvári (1657), Kisserényi Serényi (1658), Földvári és Komjáthy (1658), Szalatnyay, Oroszlányi és Csepreghi Szabó (1658), Tembeő (1658), Felső-Szudi, Duló és Pápay (1658-59), Milojkovics és Szombathelyi (1659), Libercsey, Szalatnyay és Darvas (1660), Posgay (1660), Bory (1660), Vattay (1662), Bory, Dvornikovics, Posay és Horváth (1663), báró Balassa (1681), Gbelányi, Mihalek, Pálli Nagy, Pani Hamar, Bottyán, Füzéri Hamar, Agárdy és Rácz (1682). (Bács-Bodrog várm. monogr. I. 247-255 l.)

A török hódoltság megszűntével az egykori birtokosok ivadékai s ama családok sarjai, a melyek a hódoltság alatt adományokat nyartek, siettek jogaiknak érvényt szerezni, csakhogy tömérdek akadályba ütköztek. A határőrvidék szervezésével a vármegye területének egy jó része katonai uralom alá került, maga a vármegye is csak évek mulva szabadult meg a főhaditanács és a kamara gyámsága alól. Az ősi birtokosok közül egyedül a Czobor családnak sikerült birtokai egy részét visszakapni, hosszas utánjárással végre 1727-ben adományt nyert a bajai uradalomra. A XVII. században adományt nyert családok közül is csak egynéhánynak sikerült jogait érvényesíteni, ezek közé tartozik az Osztroziczky és az Urbanecz család. Az előbbi Madaras, Roglaticza és Csátalja, az utóbbi Gara helységre nyert adományt (1712). A bécsi kormány a, törököktől visszafoglalt területet uratlannak tekintette, melyre első sorban a fiskus tette rá a kezét. E birtokokból azután a kamara bőkezűen osztogatja az adományokat, első sorban a császári sereg főtisztjeinek, a szerbek főembereinek, de néha-néha egy-egy jóérzelmű magyar család is nyer adományt.

567Az adományozások még a II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza előtt kezdetüket veszik. 1700-ban Akszimarkovics Zombort, báró Buttler János ezredes 1699-ben Borsodot és Legyent, Nehem báró péterváradi parancsnok 1703-ban Futakot nyeri adományul.

1712-től kezdve rohamosan szaporodtak az adományok. III. Károly uralkodása alatt (1711-1740.) a következő adományokról vannak adataink, Billard 1733-ban Mateovicsre, Resztinára, Ivánkára és Kölesre, Bajtag 1720-ban Kis-Malios pusztára, Cavriani gróf 1731-ben Futakra, Czobor gróf 1727-ben Bajára és a hozzátartozó uradalomra. Latinovits 1727-ben Borsodra és Legyenre. Osztroziczky 1712-ben Roglaticzára, Madarasra és Csataljára. Oduyer gróf 1728-ban Futakra, báró Orczy 1741-ben Ivánkára, Urbanecz 1712-ben Garára, Zuanna Manfréd, János-Márk és Jakab 1731-ben Novoszelóra és Szent-Lőrinczre.

A telepítések megkezdésével mindegyre több birtoktalan nemes költözött a vármegye területére. Ezeknek egyrésze a vármegyei tisztikarban foglalt helyet, míg a többiek mint uradalmi tisztek nyertek alkalmazást, egy részük a városokban és a nagyobb helységekben telepedett le.

A vármegye nemességének legjelentékenyebb része azonban az egykor fennállott határőrvidék tisztikarából került ki, a kik a XVIII. század közepén a határőrvidék feloszlatásakor nemesleveleket és birtokadományokot nyertek. Ezek közé tartoztak a tiszai határőrvidék községeiben élő családok, továbbá a szabadkai, zombori, ókanizsai stb. sánczokban szolgált tisztek. E nemesítések már III. Károly király uralkodása alatt vették kezdetüket s Mária Terézia királynő alatt 1741-51. években öltöttek nagyobb arányokat, a midőn a határőrvidék végleges felosztásakor az összes akkor szolgálatban állott tiszteket és zászlósokat magyar nemességre emelték.

Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásba a vármegye területén összesen 192 nemest vettek fel, ebből 35 volt birtokos nemes és 157 armalista. Az összeírásban szereplő nemeseket azonban ekkor csupán azon az alapon vették fel az összeírásba, mivel tényleg a nemesi kiváltságok gyakorlásában találták, vagy nemeseknek tartották őket. Így történt azután, hogy mindazok a családok, a melyek az 1754-55. évi összeírást megelőzőleg a vármegyében nem hirdették ki nemességüket, az összeírás után évek multán igazolták nemességüket. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban szereplő családok az alább betűrendben közölt családok között külön feltüntettük.

Mária Terézia királynő trónra léptétől kezdve 1848-ig még a következő családok nyertek adományt: Antunovics 1745-ben Kúnbajára, 1803-ban Almásra. Alföldy 1803-ban Nemesmiliticsre. Ábrahámovics 1758-ban Moholra. Allaga 1803-ban Nemesmiliticsre. Burza 1803-ban Nemesmiliticsre. Branovácsky 1758-ban Zentára, Baderlicza 1758-ban Zentára, Branovácsky II. 1758-ban Óbecsére. Berkó 1803-ban Nemesmiliticsre. Bajcsy 1803-ban, Baghy 1803-ban és Barásevics 1803-ban Nemesmiliticsre. Brunswick Gróf 1810-ben Futakra. Csejtey 1748-ban Mateovicsra, Resztinára és Kölesre, Csanády 1758-ban Ókanizsára, Császár 1801-ben Pacsérra, Csernovics 1744-ben Futakra, Cseh 1778-ban Novoszelóra. Csernus 1803-ban Nemesmiliticsre. Czintula 1803-ban Nemesmiliticsre. Dózsa 1803-ban Nemesmiliticsre, Dudvarszky 1758-ban Adára, Egri 1758-ban Martonosra, Eremics 1758-ban Martonosra, Golub 1758-ban Zentára, Gyukics 1758-ban Szent-Tamásra, Gyurisics 1758-ban Martonosra, Guganovics 1745-ben Kúnbajára, Gyomon 1817-ben Vajszkára és Bogyánra, Grassalkovics 1750-ben Bajára, 1775-ben Plágára és 1779-ben Matheovicsra. Hajnal 1803-ban és Horváth 1803-ban Nemesmiliticsre, Huszár 1801-ben Pacsérra, Hadik gróf 1769-ben Futakra, Horváth 1801-ben Pacsérra, Heinrich 1801-ben Ómoraviczára, Ivánkovics 1803-ban Nemesmiliticsre, Illics 1758-ban Bács-Földvárra. Ivanics 1803-ban Nemesmiliticsre, Julinácz 1751-ben Csurogra, Kubura 1758-ban Moholra, Karapancsics 1758-ban Ókanizsára. Karakasevics 1758-ban Moholra, Kászonyi 1801-ben Pacsérra, Kanyó 1803-ban, Kúnszabó 1803-ban, Körmendy 1803-ban és Klinovszky 1803-ban Nemesmiliticsre, Kroncz-Koronay 1801-ben Pacsérra 1803-ban Almásra, Knézy 1803-ban, Kaity 1803-ban Nemesmiliticsre, Kovacsics. 1803-ban Almásra, Kovách 1801-ben Rigyiczára, Kray báró 1803-ban Topolyára, Kuluncsics 1835-ban Nemesmiliticsre, Latinovits 1745-ben Kúnbajára, 1752-ben Madarasra és 1800-ban Katymárra, Laczkó és Litthvay 1803-ban 569Nemesmiliticsre, Miskolczy 1746-ban Alsó-Roglaticzára, Mirillovics 1758-ban Bács-Földvárra, Medjanszky 1758-ban Ókanizsára, Milinovics 1758-ban Zentára, Márffy 1791-ben Csébre. Mátyus és Molnár 1803-ban Nemesmiliticsre, Mészáros 1801-ben Pacsérra, Markovics 1803-ban Nemesmiliticsre, Mattyasovszky 1801-ben Pacsérra, Mándics 1803-ban Nemesmiliticsre, Mikolics és Nikoletics 1758ban Szenttamásra, Mucsics 1758-ban Ókanizsára, Nagy és Németszeghy 1803-ban Nemesmiliticsre, Odry 1801-ben Pacsérra, báró Orczy 1747-ben Bajára, Pálffy gróf 1751-ben Novoszellóra és Szent-Lőrinczre, báró Pejacsevics 1747-ben Alsó-Roglaticzára, Putnik 1759-ben Sziregre, Bogyánra és Kovilra, Pilaszanovics 1777-ben Roglaticzára, Piukovics 1779-ben Matheovicsre, 1803-ban Ómoraviczára és Nemesmilitiesre, Pocskay 1801-ben Pacsérra, Polyák 1801-ben Pacsérra, Pál 1803-ban Nemesmiliticsre, Radisics 1758-ban Szenttamásra és Kútasra, Rudics 1785-ben Almásra, Radics 1803-ban Nemes-Militicsre, báró Rédl 1780-ban Resztinára, Rezsny 1801-ben Pacsérra, Szucsics 1801-ben Pacsérra, Szalmásy 1803-ban Ómoraviczára, Siskovics 1803-ban Almásra, Sztratimirovics 1745-ben Kulpinra, Szemző 1842-ben Kamjonkára, Széchen gróf 1796-ban Temerinre és Járekre, Tar 1803-ban Nemesmiliticsre, Tésity 1758-ban Zentára, Tomcsányi 1803-ban Ómoraviczára, Vidákovics 1803-ban Nemesmiliticsre, báró Vay 1742-ben Bajára, Vojnits 1759-ben Bajsára, 1801-ben Roglaticzára, Pacsérra, 1803-ban Ómoraviczára, Vusity 1758-ban Zentára, Vojnovity 1758-ban Bácsföldvárra, Vujevics 1803-ban Nemesmiliticsre, Zákó 1758-ban Óbecsére, Zákó II. 1751-ben Bajsára, 1758-ban Ókanizsára, Zorád 1803-ban Nemesmiliticsre, Zlinszky 1791-ben Roglaticzára. (B.-B. várm. Tört. Társulat Évkönyve XIII. évf. II. füzet.)

A vármegyében a XIX. század első felében fenállott birtokviszonyokról az 1826. évi katasztrális összeírásból meríthetünk adatokat, különösen becses ez az összeírás, mert egyúttal feltünteti a vármegyei birtokosok birtokának területi kiterjedését is.

Ez összeírás szerint: a kamara 514,336, a koronauradalom 266,507, a kalocsai érsek 38,031, az esztergomi érsek 7494, esztergomi káptalan 5967, Bogyán kolostor 206, herczeg Grassalkovich 108.663, gróf Brunswick 57,479, gróf Eltz 300, gróf Pálffy 5111, gróf Széchen 20,543, báró Kray 24,560, báró Orczy 44,598, báró Rédl 20,869, Szabadka város birtoka 34,297, Goromon 15,120, Koronay 3300, Kovács 10,607, Latinovits 44,241, Márffy 5822, Piukovics 3565, Rudits 17,845, Stratimirovics 6414, Vojnits 22,452, Zákó 4884, Pilaszanovits 6445, az Antunovics, Kovacsics, Németszegi, Siskovics és Vermes családok együtt 11,306, Nemesmiliticsi közbirtokosság 11,455, Heinrich, Szalmásy és Tomcsányi családok együtt 2397, a Császár, Horváth, Huszár, Kászonyi, Mattyasovszky, Mészáros, Odry, Polyák, Potskay, Rezsny, Szucsics családok együtt 11,571 holdat bírtak.

Alább közöljük a vármegyebeli nemes családokat, különös tekintettel azokra, a melyeknek tagjai közpályán szerepet játszottak és a melyek jelenleg is virágzanak.