« A karszt-lejtő és a tengerpart állatvilága. Írta Matisz János. Felülvizsgálta Szterényi Hugó. KEZDŐLAP

Fiume és a Magyar-Horváth tengerpart

Tartalomjegyzék

A tenger növényvilága. Írta Matisz János, átnézte Borbás Vincze. »

420A tenger állatvilága.
Írta Matisz János

A Quarnero és a magyar-horvát tenger állatvilága helylyel-közzel majdnem azonos az északi Adria állatvilágával. Mindazonáltal észlelhetünk egyes feltünő különbségeket, a mennyiben számos állatfaj, mely az Adriában ritkán fordul elő, a Quarneróban gyakori; sőt vannak állatok, a melyek egyesegyedül a Quarneróban élnek. Ennek okát abban kell keresnünk, hogy a Quarnero szigetek által elzárt tengeröböl s délkeleti folytatása sem nyilt tenger, hanem inkább tengerszorosok és csatornák komplexuma, hogy sziklás partjai meredeken lejtenek és moszatbozótokkal sürüen benőtt sziklás fenékben lelik folytatásukat; hogy a partok hasogatottak, és mély öblöket képeznek. Minthogy továbbá a tenger fenekén egyenletes völgyróna terül el, többnyire iszappal födve és ennek átlagos mélysége csekély (60-70 m.), hiányzanak a nagy mélységekben és nagy viznyomás alatt élő állatok, valamint azok, a melyek melegebb éghajlatot kivánnak; ellenben bővelkednek az iszapos fenék lakói. Minthogy a partok mentén tudvalevőleg a tenger édes vizi, tengeralatti forrásokban bővelkedik: nagy mennyiségben találjuk azokat az állatokat is, a melyek csak a sós és a kevert vizben is egyaránt élnek.
A Quarnero nemcsak számra, de fajra nézve is népes, oly annyira, hogy az egyes fajok tüzetes leirása ezen kevés téren lehetetlen lévén, inkább az állatvilág általános ismertetésére szoritkozunk,0 szem előtt tartva első sorban saját megfigyeléseinket és tapasztalatainkat.
A gerinczesek közül három osztály van képviselve.
I. osztály: Emlősök.
A természetbúvárok mindösszen 15 tengeri emlősállatról tesznek említést, mint a melyek az Adriában előfordulnak. Azonban kitünt, hogy biztosan csak 9 emlősnek ittléte állapítható meg és ezek közül is több véletlenül vándorol a Földközi-tengerbe és az Adriába, a honnan a dalmát partok mentén tengerünkbe is bevetődik.
Ezek a czetek rendjéhez tartozó emlősök a következők:
421a) Quarnero állandó lakói:
1. Delphnus delphis L. igen gyakori.
2. D. tursis Fbr. kevésbbé gyakori.
3. Monachus albiventer Bod. nem gyakori.
b) Valószinüleg állanadóan itt tartózkodnak:
4. Delphinus Rissoanus Laur.; legutóbbi időben 6 példányt fogtak, kettőt a Quarneróban.
5. D. parvimanus Reisch.; csak egy trieszti példányról van tudomásunk.
c) Vándorok:
6. Physeter macrocephalus L.; 24 adat bizonyítja, hogy a partokon megfeneklett.
7. Balaenoptera musculus L.; 1831-ben és 1862-ben megfeneklett.
8. B. rostrata O. Müll.; 1771-ben fogták.
9. Balaena biscayensis Eschr.; egyszer fogták a XI. században.
Legérdekesebb állatok egyike az adriai fóka Monachus albiventer, Boddaert. (Olaszul: vitello marino, orso marino; szlávnyelven, Dalmáczia partvidékén: morski medvjed; horvátul, Carlopagóban, Zenggben: morska medvjedica; Lissa szigetén: morski frater.) A sok synomim közül csak a következőket említjük: Phoca albiventer Boddaert., Ph. bicolor Schw., Ph. leucogaster Peron., Pelagius monachus F. Cuv., Phoca vitulina Partsch. Ez utóbbi elnevezés teljesen téves hiten alapszik, mert Ph. vitulina az Adriában nem fordul elő.
Az irodalomban nem használt synonimák a következők: Monachus mediterraneus Nilson 1837. Phoca crinita Menis 1848. Leptorrhynchus monachus Giebel 1848. Heliophoca atlantica Gray 1854. Leptonix monachus Giebel 1859. Phoca Hermanni Lesson 1878. Monachus albiventer Allen 1889. Stenorrhynchus albiventer Mojs. 1887.

Sargus annularis chrysophyris aurata. - arany durbincs.
1/6 nagyság.
A mint a ránk maradt hiteles adatok bizonyítják, azelőtt ezen fóka gyakori volt az Adriában. Mavro Vetranić horvát költő 1482-1575. "Remeta" czímű művében arról panaszkodik, hogy a fóka széttépi a hálóit. Egy benedekrendi szerzetes 1601-ben leír ilyen idomított fókát, melyet élve mutogattak.1
Assaler leirja a "Viridarium adhriaticum"-ban, Augsburg 1686. 1722-ben Rovignoban fogták. ("Relazione popolare sopra un vitello marino...") 1777-ben Cherso szigetén egy 2 3/4 m. hosszú hímet fogtak. (Beschreibung der Mönchs-Robbe: Berl. Gesellsch. Naturf. Freunde. 1779.) Állatseregletbe került és ekkor Hermann Strassburgban Phoca monachus Ph. mediterranea, később Ph. veterum névvel nevezte el. Ugyanezt Buffon Párisban "Phoque à ventre blanc" név alatt irta le. 1780-ban Grisogono (Notizie per servire alla storia naturale della Dalmazia): a fókák, melyek a mult században gyakoriak voltak, manapság gyérebben fordulnak elő, mégis őszszel a ragusai szőllő-hegyekben nagy károkat tesznek. Az 1810-ben fogott példány a turini muzeumba került; itt látta Cuvier G., Cuvier F.-nek testvére. 1811-ben Dalmácziában egy nőstényt fogtak. (Cuvier F.: Description zoologique d'un Phoque moine femelle (Phoca monachus) 1813.)
1815-ben fogott nőstény élve Németországba került. 1830-ban Chersón fogtak egy nőstény fókát. F. Pelter azt irja 1857-ben (Gotha), hogy Spalatóban fókát nem látott ugyan, hanem Raguzában évenként többet fognak és hogy a nép állitása szerint az Ombla völgyben szöllőt esznek és ilyenkor a szárazra kimásznak. Továbbá 422a midőn a Morlák-csatornában a boraszél dühöng, a fókák a Carin öbölben keresnek menedéket
Chenu (Encyclop. D'Hist. nat. Carnass II. 1853): "Cependant, les habitants des côtes de la Dalmatie assûrent formellement que les Phoques viennent à terre pendant la nuit pour sucer les raisins mûrs de vignes."
Lorencz (Physik-Verhält u. Verth. der Organismen in Quarnero, Wien, 1863) szerint: a Phoca (Leptonix) monachus a Quarnerónak csakis keleti partvidékein fordul elő.
Marchesetti szerint fókánk a Pelagoza sziget "Medvjak" völgyében gyakori; továbbá szerinte a trieszti muzeumban lévő Ph. vitulina nem más mint fiatal Monachus albiventer!
Kolombatović tanár Raguzában leirja a raguzai muzeum fóka-példányát, melyet 20 év előtt Kolocep-szigetnél fogtak. Zupán Dalmácziában a szölőkben ejtettek el egy-egy példányt. Milicich szerint 1878. és 1879-ben Trstenik és Sipnje között két nagy fókát lőttek, a hol ez állatok nem ritkák.
1885-ben Gjuretic nevű halász a Veliki Vratnik közelében egy 2 1/2 m. h. fókát ejtett el.
1894. szeptember hóban Novak tanár és testvérbátyja, Novak Iván zenggi borkereskedő Zengg és S.-Giorgio között a parton 2 Monachus albiventert láttak, melyek közeledésükre a tengerbe ugrottak és alámerültek.
Mindezek a felsorolt adatok eléggé bizonyitják, hogy a Phoca vitulina az Adriában és öbleiben nem létezik.
II. osztály: Csuszómászók.
Chelonia albiventer Nardo. - Ch. Midas Schw. a nagy teknős. Az Adriában ritka, 1895. szept. 9-én fogtak egy 18 kilogr. sulyu példányt, hátpajzsán számos Chelonobia testudinaria nevü rákkal, melyet az ezredéves kiállitás czéljaira e sorok irója preparált.
Thalassochelys caretta L. = Corticata Rond. Meleg nyári hónapokban ellátogatnak az északi Adriába és a Quarneróba is; egynehányszor piaczon is árulták.
III. osztály: Halak.
A halak elterjedését illetőleg éles földrajzi határt vonni nem lehet, mert mindenekelőtt tudnunk kell, a mint Herman Ottó helyesen mondja (A magyar halászat könyve II. k. 639. l.) hogy a hal sokban hasonlit a madárhoz: szabadon vonul a vizben, a mily szabadon vonul a repülő madár a levegőben; sőt tudjuk, hogy egyiknek uszása, a másiknak röpülése tulajdonképen ugyanazokra az erőműtani alapokra vezethető vissza.
Némely hal nyáron a déli tengerekből az északiba, a tenger távolibb mély rétegeiből a partok felé a felső vizrétegekbe vonul.
Némely hal a hajók árnyékát keresve, más ritkább vendéghal eledel után indulva, vagy a meleg áramlattal uszva, szinte véletlenül jelen meg tengerünkben. Egyes halak a tengerből az édes vizbe és ismét vissza a tengerbe vándorolnak. Vannak végre ugynevezett állandó sziklás partmenti halak, de ezek sem föltétlenül állandók, a mennyiben néha messze elkóborolnak.
Megkülönböztetünk: a) állandó parti halakat; b) bozótlakó halakat; c) homok és iszaplakókat; d) a nagy tenger lakóit; e) kóborló halakat; f) vándorhalakat; g) vendégeket.
I. rend. Csontos halak. Teleostei.
I. alrend. Bőrszárny-uszójuak. Dermoptera.
1. család: Angolnák. Muraenidae. Sziklaodukban vagy iszapos fenéken lakó hosszu, hengeres testü halak.
Muraena helena L. var. striata et punctata, csikos és foltos murénak; Carlopagótól délre.
Conger vulgaris Cuv. (grongo) tengeri ángolna; közönséges.
Anguilla vulgaris Flemm. (anguilla, bisatto) közönséges ángolna, a Fiumára iszapjában is tartózkodik; iváskor a tengerbe vándorol.
423II. alrend. Egyszárny-uszójuak. Haplopteri.
A melluszószárnyak nagyok és szélesek; a hasuszószárnyak vagy kisebbek vagy teljesen hiányzanak.
2. család: Szalagok. Cepolidae.
Hosszu, összenyomott, övhöz hasonló halak.
Cepola rubescens L. (cordella rossa) piros szalag. Közönséges fenéklakó.
Ophidium barbatum L. (cordella orlata) fekete szegélyü szalag. Ritkább az előbbinél.
Fierasfer acus Brünn. A tengeri uborgákban (Holothuria) élősködik.
Érdekes a Trachypterus taenia Bl. Schn. (bandiera d'argento, spada d'argento), Ezüst lobogó.
Ezt a halat ritka vendégnek tartják, elég közönséges, mert a mélyebb öblökben több kisebb példányát figyeltük meg. Zeng környékén is több izben fogták és Portorében 1891. január 26-án, valamint 1895. jan. 22-én másfél méter hosszu, 18 cm. magas és 1 1/2 cm. széles példányok, 1895. julius 10-én Carlopagoban egy 2 m. hosszu példány került a tratta hálóba, mely a halakból egyet Matisz szárazon ki is preparált.

Scorpaena.
1/4 nagyság.
Nem hagyhatjuk itt szó nélkül A. Costa2 feljegyzését: Erről a szép, ezüst szinü, lapos, mozgás közben lobogóra emlékeztető halról már a régi rómaiak is emlitést tesznek, hogy a nápolyi öböl mélyében él, de megfogása a legritkább esetek közé tartozván, ritka vendéghalnak tartották. Ezt hitték egész 1867-ig, a mikor ugyanis a nápolyi halászok megfigyelték, hogy az összetett horog számos zsinege a horoggal együtt le volt harapva. Próba gyanánt zsineg helyett rézhuzalt alkalmaztak, mire eléggé tömegesen kezdték fogni az ezüst lobogóhalat, mely a rézhuzalt nem birta leharapni. Jelenleg az eddig ritkának vélt halat a nápolyi halcsarnokban is árusítják, még pedig drága pénzen, mert husa igen finom és izletes.

Sphyraena vulg és Xophius piscatorius.
Nyilhal és halászóbéka.
1/4 nagyság.
3. család: Tapadó halak. Lepadogastridae. Egybeforrt hasuszószárnyaik kerek tapadó korongot alkotnak. Apró partmenti halak.
Lepadogaster Gouanii Lac. (taccasasso) és a ritkább Mirbellia Desfontainii Risso.
4. család: Nyálkás czompók (Gattarusole, streghe, bavose) Blenniidae, 10 cm. hosszu, partmenti bozótlakó halak; fejük tetején 1 pár csáppal.
a) Blennius palmicornis C. V.
Bl. sphinx C. V. - Bl. pavo C. V. - Bl. ocellaris L. - Bl. tentacularis Brünn. - Bl. gattorugine L.
b) Tripterygion nasus Risso (gattarusola a caponero) feketecsikos czompó; 5 cm. hosszu; moszatokkal benőtt partmenti sziklákon elég gyakori.
5. család: Haskorongok (guatti) Gobiidae. Sziklás fenéklakók; hasuszószárnyaik legyezőalaku tapadókoronggá nőttek össze.
Gobius jozo L. (guatto giallo) sárga haskorong.
G. lota C. V., feketecsikos haskorong, zebrahal.
G. niger L. fekete haskorong, sziklaodukban él.
G. quadrimaculatus C. V. nagyfoltu haskorong.
424G. capito C. V. barna, haskorong; legnagyobb (40 cm.).
G. minutas Pennant, szürke haskorong 5 cm. hosszu.
G. pellucidus Nardo = Latrunculus pellucidus Günth. (pesce nudo, cento in bocca) meztelen hal, száz-egyszerre. 2 cm. hosszu, áttetsző halacska. Tavaszszal a mikor az ivarérett egyének tele vannak tejjel és ikrával, sürü rajokban uszkálnak a partok közelében. Olajban készitve igen izletesek.
6. Család: Félszeguszók. Pleuronectidae. Az idősebbek teste részaránytalan, magas és lapos; iszaplakók; husok igen izletes; drága halak.
a) Solea vulgaris Cuv. (sfoglia) közönséges nyelvhal.
S. ocellata L. (sfoglia occhiata) foltos nyelvhal és
S. Kleinii Risso. (sfoglia turca) fekete szegélyü nyelvhal; ritkább fajok.
b) Platessa passer Bonap. (passera) levélhal.
P. vulgaris Bp. csak a Quarneróban; ritka faj.
c) Citharus linguatula L. (pataracia) lónyelv, nyáron elég gyakori.
d) Arnoglossus laterna Walb. (zanchetta) csupasz nyelvhal; nálunk közönséges.
e) Rhombus laevis Rond. (sfaza) sima rombhal.
R. maximus Cuv. (rombo) tüskés rombhal.
7. család: Tőkehalak (menyhalak) Gadidae. Téli vándorhalaink.
a) Merlucius esculentus Risso. (merluzzo, assinello) középtengeri tőkehal.
b) Gadus minutus L. (pesce molo) puha tőkehal (menyhal), ritkábbaan G. tricirratus Bl. (sorcio) bajuszos tőkehal (menyhal).
8. család: Gályagáncs. Echeneidae. Hátuszó sörénye feje és nyaka tájékán tapadó koronggá alakult át.
Eeheneis remora L. gályagáncs, a tinhalakon élősködik.
9. család: Karos uszószárnyuak. Pediculati. A kézközépcsont hosszura nyult, és mintegy kart képez. Szájuk nagy és fogakkal van tele. A mellső hátsörényuszó első szabad sugara hosszu és lobogóban végződik. Iszapban vagy moszatboritotta tengerfenéken elrejtőzve és a szabad sugarat mozgatva csalogatja áldozatait. Ide tartozik:
Lophius piscatorius L. (rana pescatrice) halászó ördög. - L. budegasse Spin. (rospo) béka.
10. család: Csillagvizsgálók. Uranoscopidae. Iszap- vagy homoklakó halak; szemük a fej tetején van.
Uranoscopus scaber L. (bocca in cao) csillagvizsgáló.
III. alrend. Kapcsos kopoltyusak. Pletognathi.
11. Család: Keménybőrüek. Balistidae. Összenyomott halak, melyeknek bőre kemény, szarunemü pikkelyekkel van födve. A tropikus tengerek lakói.
Balistes capriscus L. (pesce balestra) tengerünkben igen ritka; 1895. szeptemben Zengről kaptunk egy példányt.
11. család. Csontos ajkuak. Gymnodontes. Ritkább vendéghalak.
a) Orthagoriscus mola L. (pesce luna, barile) holdhal; gyakoribb.
b) Ranzania truncata Nard. (pesce manèra, pesce mannaia) fejszehal.
Egy szerző sem emliti; pedig 1895. és 96. év folyamán 3 példány volt Matisz tanár kezei között. Egy nagyon sértett példány a zágrábi muzeumba került, a másik kettőt kipreparálta. Ezek közül egy a fiumei m. kir. főgimnázium, a másik a budapesti nemzeti muzeum tulajdonába jutott.
A hal alakja lapos, összenyomott, hátán szélesebb, hasán ékalaku. Kétszer olyan hosszu, mint magas, szája gömbölyü, tölcséralaku. Legeredetibb az alakjában az, hogy hátrafelé olyan, mintha farkát egyenes vonal irányában elvágták volna; a kormányuszója is ilyen egyenes; aczélkék szinü alapján kékesfehér opalizáló szinben ragyog a 19 ágú koronának rajza; a kormárnyuszó felfelé folytatódik a sötétkékszinü hátuszóban, lefelé az alsóuszóban. A halnak sima, ezüstszinü bőre számtalan apró hatszögletes pajzsocskákkal van fedve. Szine ezüstös, a fejtől oldalt barnaszinü, kiékülő haránt sávok futnak le, melyek alul egyesülnek.
A hal neve fejszehal, Ranzania truncata, az Orthagoriscus Plauci Bp. egyik válfaja, és a gyakoribb holdhalnak, Orthogariscus mola L. rokona és mint emez, éjjel erősen világit. A hal, melyet Fiuméban fogtak, Zágrábba került. Matisz tanár kissé bosszankodott, hogy e szép halat a zágrábiak kezére játszották, de vigasztalódott, mert ez a példány nagyon meg volt sértve; ugy okoskodott, hogy ez a vendéghal nem jöhetett ide egymagában. Figyelmeztette a halászokat, hogy vigyázzanak, 425nem bukkan-e föl ismét egy példány; reményében nem is csalódott, mert 1895. november hó 9-én és később deczember hó 12-én vittek neki a halászok fejszehalat, melyek nagyobbak voltak az előbbinél s hozzá még sértetlenek is. Preparálásuk teljesen sikerült.
c) Tetraodon hispidus négyfogu. Tudtommal 1895. julius hó végén Lussin vizeiben fogtak egy példányt.
IV. alrend. Csőszájuak. Aulostomidi.
12. Család: Tűhalak Syngnathidae Felső állkapcsaik mozgékonyak, megnyultak; kopoltyuik az iveken páronként elhelyezett bojtokat képeznek; testük pánczélszerü sinekkel van fedve.
a) Syngnathus tenuirostris Rath. (pesce ago) tühal. S. brevirostris H. et E.
b) Siphonostomus typhle L. (pesceago) tühal.
13. Alcsalád. Hippocampidae fogódzó farkkal.
c) Hippocampus brevirostris Cuv. és H. guttulatus Cuv. (cavalluccio) tengeri csikóczák.
14. Család: Nyultajkuak. Centriscidae egyetlen faja.
Centriscus scolopax L. (Gallinazza, trombetta) tengeri szalonka.
V. alrend. Keményuszójuak. Dendroptera.
15. Család: Heringfélék - Clupeidae. Vándorhalak.
b) Engraulis anrasicholus L. - anchovis - szardella tavaszszal és őszszel
a) Alosa sardina Riszo. (sardon) szardina mint az előbbi.
A. papalina Bp. (papalina) szardelina a nyári hónapokban.
A vulgaris Val. (Ceppa, Chíepa) vándor alóza vagy adriai héring, közönséges. Tavaszszal íváskor, a folyókba vándorol.
16. Család. Tengeri csuka félék. Scomberesocidae. A hátuszó a test hátsó részéből emelkedik ki.
a) Exocoetus volitans L. (rondine) fecskehal. Melluszó szárnyai a fark végéig érnek és repülésre alkalmasak; nyári vándorhal.
b) Belone acus Risso (anguscígola.) árcsőrű csuka, hosszu vékony nyilalaku hal; csontjai megfőzve zöldek; a nyári hónapokban gyakori.
17. Család. Lazaczfélék. Salmonidae. A hátsó hátsörény-uszó, ugynevezett kövér uszó, zsiranyagból áll.
Argentina sphyraena L. (argentin) ezüst lazacz, 15 cm. hosszu; közönséges kóborló halak, tavaszszal kisebb rajokban a partok felé usznak, husuk izletes.
VI. alrend. Tüskés uszójuak. Acanthoptera.
18. Család: Kétsörényes csukafélék. Sphyraenidae.
Sphyraena vulgaris C. V. (luzzo di mare schermo), nyilas csuka, ritkább ragadozó; a nyári hónapokban.
19. Család: Nyulánk halak. Atherinidae. 1 d/m hosszu halacskák, nagy rajokban a partok közelében jelennek meg; olcsó népeledel.
Atherina hepsetus. L. (Agone, girai) arany buczó. A. Boyeri Risso (Anguella) ezüst buczó.
20. Család: Szélesfejüek. Mugilidae. Kerek pikkelyeik nagyok, az oldalvonal hiányzik; a száj fognélküli. Rothadásnak indult s leginkább szerves anyagokkal táplálkoznak és azért a kikötőkben is tartózkodnak; husuk izletes. A halászok az ide tartozó fajokat általában cevolónak hivják.
Mugil saliens Risso. (Verzelata). M. chelo Cuv. (bosega). M. auratus Risso (lotregan). M. capito Cuv. (cevolo caostello) M. cephalus Cuv. (volpina) nagyfejű mugil
21. Család: Szkombrofélék. Scomberidae. (Lásd a szkombro és tinhalászatot.) A pikkelyek annyira aprók, hogy a bőr simának látszik. Az oldalvonal a fark felé kimagasló. A hát és alfeli uszó a fark felé apró uszócskákban folytatódnak; a kormányuszó nagy.
a) Scomber scomber L. (Scombro) csikos szkombro és a S. colias L. (Lanzarda). foltos szkombro vagy lándzsahal nyári vándorhalak.
b) Thynnus vulgaris C. V. (ton) a nagy tinhal. - Th. thunnina C. V. (tonnina) a kis tinhal. - Th. pelamys L. (tombarello) csikos tinhal. - Pelamys sarda Bloch (palamida) harántcsikkolt tinhal nyári vándorhal.
c) Naucratus ductor Bloch. (fanfano) révkalauz vendéghal, a rizshajók árnyékában egészen a fiumei kikötőbe érkezik.
d) Zeus faber L. (San Piero). Szt. Péter hala egész éven át közönséges.
e) Trachurus trachurus Casteln. (suro) lágy szkombro; közönséges.
426f) Lichia amia L. (lizza), licza, lapos szkombro; izletes husa végett igen keresett.
g) Xyphias gladius L. (pesce spada) kardorruhal 1 1/2 m. hosszu; őszszel a Quarneróba is vándorol. Husa kitünő.
22. Család: Sárkányhalak. (ragni) Trachinidae. Fejük széles, oldalt összenyomott; a pikkelyek aprók; mellsőhátsörény-uszó tövise szuráskor mérges hatásu. Legnagyobb és legritkább a Trachunus vipera Cuv. Közönségesek a T. araneus C. és a T. draco L.
23. Család : Pánczélosok. (Catapracti). Fejük és néha testük is páncélos vagy részben pikkelyes. Fenéklakók; némelyek (Trigla) morgó hangot adnak.
a) Peristedion cataphractum C. V. (azoletto della Madonna) piros morgóhal; a legnagyobb mélységek lakója.
b) Trigla lyra L. (anzoletto), villásorru morgóhal.
Trigla milvus Lacép. (anzoletto, cappone), kappan.
T. corax. Bp. (anzoletto, lucerna, gallinetta) kékszárnyu morgóhal; a halászok állitása szerint éjjel világit.
T. lineata L. nzoaletto, musoduro) harántcsikolt morgóhal.
T. cuculus L. (anzoletto, capone imperiale) szárnyas morgóhal; melluszó szárnyai majdnem a farkuszóig érnek. - T. aspera Rond. (anzoletta) kis morgóhal. Mind közönséges. - Ritkább faj: T. gurnardus. L.; tüskés oldalvonallal.
c) Scorpaena scrofa. L, (scarpena nera) fekete sárkányfej és S. porcus L. (scarpena rossa) piros sárkányfej; közönséges homokos fenéklakó halak. Szinük változó, a mennyiben a környezethez alkalmazkodik. Husuk ízletes.

Scomber scomber. Caranx trachurus
csikos és lágy szkombro.
24. Család: Durbincsfélék. - Sparidae. Testük oldalt összenyomott, sima pikkelyekkel fedett, egy hátuszó sörénynyel. Állkapcsaikon metsző és zápfogak nőnek ki, a szájpadlás fognélküli; arczuk pikkelyes. Uszóhólyaggal birnak. Husuk izletes. Legfontosabb dülő partmenti állandó kóborló halaink.
a) Chrysophiris aurata. L. (orada) aranydurbincs.
b) Pagellus mormirus Cuv. (mormora) hétcsikos durbincs.
P. erythrinus Cuv. (arboro, ribon), rózsaszinü durbincs.
c) Charax puntazzo Cuv. (spizzo) nyultajku durbincs.
d) Sargus annularis L. (sparetto), gyürüs durbincs.
S. Rondeletii C. V. (sparo) harántcsikolt durbincs.
S. Salviani C. V. (sparo) tarka durbincs.
e) Oblata melanura L. (occiada.) nagyszemü durbincs.
f) Box salpa L (salpa) aranysávos durbincs, csatornák és folyók torkolatánál tartózkodik.
Box boops. L. (bobba) kék durbincs, hosszu durbincs; teste henge.
g) Cantharus Iineatus. Mont. (cantera) sötétfejü durbincs.

Thynnus thynnus. - Tinhal.
1/50 nagyság.
25. Család: Szemfogasak. Pristipomidae. Szemfogaik hegyesek és hosszunk, testük összenyomott; egy félig tüskés, félig lágy hátsörénynyel.
b) Dentex vulgaris C. V. (dentale) tengeri fogas; állandó partmenti hal; husa izletes.
b) Maena smaris L. (ménola) fekete foltos ménola. - M. vulgaris C. V. (menola schiava.) ezüst ménola. M. gracilis Bp. (agon) tarka, vékony ménola - M. alcedo Risso. (menola garizza) kék ménola. A ménolák 15-20 c/m hosszu bozótlakóhalak; nyáron sűrű rajokban a partok mentén vándorolnak.
26. Család: Vastag arczcsontuak (varjak). Sciaenidae. Arczcsontjaik az oldalvonal nagy fejlettsége miatt vastagok; testük hosszukás ugyan, de oldalt öszszenyomott. A halászok az ide tartozó izletes husu halfajokat corbo vagy corbelvarju néven ismerik.
427a) Corvina nigra Cuv. fekete varju, nyáron sziklás partmenti fenékhal; a sziklákra tapasztja az ikráit is.
b) Sciaena aquila Lac. szürke varju, a folyók torkolatánál és minthogy tengerpartunkon nagyobb folyók nincsenek, ezen halat is ritkábban fogják.
c) Umbrina cirrhosa L. diszes varju. Ezüst szinü teste oldalt aranyos, hullámos lefutásu harántcsikokkal diszitett; 60 c/m-re is megnő; sziklás partmenti kóborló hal.
27. Család: Piros sügérfélék. (barboni, trie) - Mullidae. Piros szinü sügérekhez hasonló testszerkezetű halak; testük nagy, hulló pikkelyekkel van fedve; a felső állkapocs fogai hiányzanak. Mély tengerben s partok mentén egyaránt tartózkodnak egész éven át, sőt felusznak a folyókba is. Husuk igen izletes; a régi rómaiak nagy becsben tartották.
Mullus barbatus (barbone) kisebb piros sügér; hossza 15-20 c/m.
M. surmuletus L. (tria.) kosorrú piros sügér, nagyobb az előbbinél (30 c/m) bozótlakó.
28. Család: Sügérek. Percidae. Ragadozó halak egy vagy két hátuszóval; állkapcsaikon és szájpadlásukon fogak nőnek; uszóhólyagjuk egyszerü.
a) Labrax lupus Cuv. (branzino) branzin, tengeri süllő. Állandó partmenti kóborló hal; a kevésbbé mély tengert szereti; beuszik a kikötőkbe és feluszik néha a folyókba is. 60 c/m -nyire is megnő; a legizletesebb tengeri hal.
b) Polyprion cernium Val. (cernio). Gyász-sügér. Szine sötétbarna; nagy mélységekben lakik, vagy nagy testek, elhagyott-vitorlás hajók árnyékában tartózkodik, innen a német neve: Wrackfisch. Ritka, a Quarneróban csak egynehányat fogtak.
c) Serranus gigas. Brünn. Óriási sügér. Az Atlanti Oczeán lakója; csak nagy ritkán téved az Adriába; 1896. nyarán Zeng vizeiben fogtak egy 80 c/m hosszu példányt.
S. hepatus L. (sacchetto) narancszinü sügér, közönséges parti lakó: husa nem jó; a halcsarnokban a vegyes halkeverék egyik alkotórészét képezi.
S. cabrilla L. (perega, perca) csikos (10) sügér a nagy tenger mély rétegeinek lakója, csak tavaszszal, ivás idején keresi fel a sziklás, bózottal benőtt vagy homokos partokat; husa izletes.
S. scriba L. (can.) betűző sügér. Fogazott szélü kopoltyufedőit kék szinü hieroglificus rajzok diszitik. Tavaszszal és nyáron a partok mentén közönséges fenékhal, mint az előbbi.

Zeus faber. - Szt.-Péter hala.
1/20 nagyság.
29. család. Duzzadt ajkuak - Labridae.
Ajkaik duzzadtak; a fej oldalain 2-2 orrlyukkal; a hát- és hasuszó sörény hártyaszerü lobogóban végződik; kevert édes vizekben is elélnek. Husuk egyáltalában iztelen, kevésbbé keresett.
a) Julis vulgaris Flem. (donzella) urfi, közönséges bozótlakó; teste élénk piros, narancs, sárga és kék szinekben ragyog, különösen élénk a nászruhája.
J. Giofredi Risso (donzella) kisebb és ritkább az előbbinél.
b) Acantholabrus Pallonii Risso. Kišpatić emliti és macsin horvát népies elnevezéssel illeti. Egy Matisz gyüjteményében is van. Mindenesetre ritka.
c) Crenilabrus rostratus Bloch., zöld duzzadt ajka, szürkés-barna és zöldszinü változatai diszitve piros pontokkal. A Crenilabrus-nemhez tartozó halfajok (helyi néven: liba vagy papagà) mind bozótlakók; hasuk iztelen, a halcsarnokban a vegyes halkeverék egyik alkotórészét képezi.
C. ocellatus Forski. (Pávaszem.) Kopoltyufedőjét kerek ibolyaszinü, pirossal és kékkel szegélyezett folt disziti; nyáron közönséges.
C. griseus L., kevés kivétellel kizárólag az Adriai tenger lakója; szine változó.
C. Roissali Risso., fején 2 barna harántsávval; a test szine változó, leginkább sötétzöld, barna csikokkal és a hátuszón miniumpiros pettyekkel; nyáron közönséges.
C. mediterraneus L. (cavaliere), ritkább faj; testszine vöröses, néha kékes; a melluszószárnyak és a kományuszó alján 1-1 fekete folttal.
428C. Pavo C. V., szinezete igen tarka; jellemző a zöldes alapon a fejtől a farkig huzódó három hosszanti sáv; igen közönséges.
d) Labrus mixtus L. (papagà), tarka duzzadt ajku. Szine kor és nem szerint; változik; a nőstény teljesen különbözik a himektől. Állandó jellege, hogy a kormányuszó és az alsó sörény széle kék, a hátuszó sörény mellső részét egy barna vagy sötétkék folt disziti.
A különböző szinnek megfelelőleg 6 válfajt különböztetnek meg:
L. trimaculatus Lac. ♀ ; - L. quadrimaculatus Risso♀ ; - L. mixtus Lac.♂ ; - L. variegatus L. ♂ ; - L. coquus Lac. ♂ ; - L. pavo Risso ♂ .
1894. deczember 10-én a fiumei Baross-kikötő hullámtörőjén kivül egyszerre fogták mind a két nőstény és mind a négy himnek a válfaját, melyek egy részét Matisz János az ezredéves kiállitásra szárazon kipreparálta.
L. merula L. (tinta di mar), barna duzzadt ajku, nagyra nő; közönséges.
L. festivus Risso (donzela, papagà), ezüst duzzadt ajku. Szemtől a farkig egy ezüst sáv huzódik, mely alatt a test oldalait ezüst pettyek diszitik; ritkább az előbbinél.
L. turdus L., pirospettyes, duzzadt ajku. Testének alapszine zöld, mellső uszói narancsszinüek; ritkább faj.
30. család. Pomacentridae, tüskés hassörénynyel.
Heliastes chromis L. (caligher, fabretto). Magas és rövid testalkatu hal egy hátsörénynyel; barna alapon a 8 hosszanti sáv eléggé ismerteti; husa rossz izü. Elég közönséges bozótlakó.
II. rend. Vértes halak. Ganoidei.
1. család. Tokfélék. Acipenseridae. Testük nyujtott, öt sorban elhelyezett csontvértekkel és részaránytalan kormányuszóval. A fogatlan száj a hasoldalon van; az ajkak kitolhatók. A Földközi-tenger lakói; iváskor a folyókba vándorolnak. A Quarneroban tavaszszal egy-egy példányt fognak; Triesztben és a Pó folyó torkolata körül már gyakoriak.
Acipenser Ruthenus L. (storione), kecsege tok; egy izben 6 darab volt a fiumei halcsarnokban.
A. Narcari Bp. (sporcella); ritkább.
A. sturio L. (storione), tok; több izben szemtől szembe láttam.
A. stellatus Pallas, sőregtok. Dobias tanár Zengben egy példányt szerzett, melyet S. Giorgio öbölben, Zenghez közel fogtak.
III. rend. Harántszájuak. Plagiostomi.
A belső váz részben porczogós, részben csontos, a bőr apró éles pikkelyekkel vagy pajzsocskákkal van fedve (chagrin). Ritkábban több pár hosszukás kopoltyunyilással. Szájuk mindig a hasoldalon van. Ivari egyesülés után rakják le tojásaikat.
I. alrend. Rájafélék.
Széles, lapos testük hosszu és vékony farkban végződik; a fehér hasoldalon van harántul a szájnyilás és az 5 pár kopoltyunyilás. Szarunemü tojásaik vánkos alakuak. Fenéklakók.
1. család. Tengeri galambok. Myliobatidae. Vékony farkuk tövében kinőtt tövissel (ferro) mérges sebet ejtenek.
Myliobatis aquila L, (colombo), galamb. Közönséges, 1 m. hosszura nő.
Myliobatis noctula Bp. (colombo, pipistrello). Denevér, harántcsikok nélkül; a kisebb az előbbinél; gyakori.
2. család. Óriás ráják. Trigonidae. A folyó torkolatok közelében nappal az iszapban elrejtve alusznak, éjjel farktövisükkel (ferro) megsebzik az alvó halakat. 2-3 m. hosszura is nőnek, súlyuk 100-500 kg.
Trygon brucco Bp. (stramazzo), barna, matrácz, vánkoshal, orra tompa, farka kétszer olyan hosszu, mint teste.
Trygon pastinaca L. (stramazzo, mattana), sárga vánkoshal, orra hegyes, farka csak valamivel hosszabb a testnél.
3. család. Kisebb ráják. Rajidae. Rombalaku, éjjeli ragadozó halak. Fenéklakók.
a) Dasybatis asterias Delar. (rasetta, baracola) csillagos rája. Hátán csillagalaku foltokkal; közönséges.
429D. clavata L. (rasa spinosa), tüskés rája. Az előbbinél nagyobb; közönséges.
b) Faja miraletus L. (quattrocchi), pávaszem-rája. Melluszói hátoldalán egy-egy kerek, fekete és sárga gyürük által határolt, ibolyakék folttal; közönséges kisebb faj.
R. marginata Lac. (baracola rasa) szegélyes rája. Mellső uszószárnyainak széle zöldes szinü szegélylyel van beszegve; ritkább.
c) Laveviraja oxyrhynchus L. (bavosa inerme) sima rája.
L. maerorhynchus Bp. (bravosa armata) tüskésfejű bravóza. Mind a kettő közönséges, 80 cm. hosszú rája faj.
d) Torpedo Nobiliana Bp. (tremolo) szemüveges elektromos rája; sziklás tengerfenéken.
T. Galvanii L. (tremolo) márványozott elektromos rája; homokos talajon.
T. Narce Nardo. (tremolo occhiato) (foltos) pávaszemes elektromos rája; iszapos talajon; ritkább az előbbieknél.
II. alrend. Czápafélék. - Selachia.
Testük hosszú, hengeres, az 5-7 kopoltyú nyilás a nyak jobb- és baloldalán. Tojásaik hosszúkásak, négyszögletesek, hosszú rugalmas szarunemű szálakkal.
1. Család: Szárnyas úszójúak. Squatinidae.
Squatina angelus Dum. (squaena) tengeri angyal. Nagyon közönséges fenék lakó, másfél méter hosszúra nő; átmenetet képez a rájáktól a czápákhoz.
S. occulata Dum. az északi Adriában ritkább.
2. Család: Macskaczápák. Scyllidae. Tojásokat raknak; magános fenéklakók; hegyes fogaik szélén 1-2 éles foggal.
Scillium stellare (gatta pardo) párduczczápa, kevesebb nagy folttal; közönséges.
S. canicula L. (gatta) macskaczápa számtalan apró folttal; iszap- és bozótlaló; különösen tentahalakkal táplálkozik. Érdes bőrét keményebb tárgyak csiszolására használják.
3. Család: Kutyaczápák. Mustelidae. Eleven szülők; iszaplakók közel a partokhoz, társaséletet élnek; apró fogaik tompák.
Mustelus equestris Bp. (Cagneto) kis kutyaczápa; 80 cm. hosszú; ritkább.
M. plebejus Bp. (can bianco) fehér kutyaczápa; világos-szürke alapon fehér foltokkal. 1 1/2 m. hosszú; közönséges.
4. Család: Kóborló czápák. Squalidae. Pislogó hártyával és háromszögalakú éles fogakkal.
a) Galeus canis Bp. (can da denti, can grigio) szürke kutyaczápa. Hátán palaszürke; 1-2 m. hosszú; évenként két izben 30-40 elevent szül; közönséges.
b) Prionodon glaucus L. (can turchino) kék czápa. Hátán sötétkékszínű, 2. m. hosszú; nyáron többször fogják.
c) Sphyrna zygaena L. = syn. Zygaena malleus Val. (pesce martello) kalapácshal. 2-3 m. hosszú.

Xyphias gladius. Kardhal.
A Földközi-tengerből többször vándorol vizeinkbe, különösen meleg nyáron. 1884-ben Zengből kapott ez ismertetés irója egy 1/2 m. hosszú példányt; 1894. augusztusban Abbazia mellett ejtettek el egy másfél méter hosszu kalapácshalat.
5. Család: Lobogó farkú czápák. Alop adidae.
Alopias vulpes L. (Pesce bandiera, volpe). Lobogóhal. Farkúszójának felső karélya rendkivül hosszú; ritkább faj.
1892. junius 10-én a Quarneróban fogott ilyen hal az iró birtokába került; teste 1 m., a farkkal együtt 2 m. hosszú. - 1896. julius hó 28-án közel Fiuméhez egy közel 3 m. hosszú példányt fogtak.
4306. Család: Nagy czápák. Lamnidae.
A nagy kopoltyú-nyilások a mellúszó szárnyak előtt vannak. A farkúszó félholdalakú; a fark vége jobb- és baloldalt bordás; elevenszülők; ritkább vendéghalak.
a) Lamna cornubica L. (Cagnia) orrmányos czápa. A háromszögletes éles fogak alsó széle fürészelt.
b) Oxyrrhina Spallanzanii Raf. (Cagnia) hegyesorrú czápa. Az éles fogak hegyesek, hosszúak, épszélűek.
c) Carcharodon Rondeletii M. H. (cagnia, vero pesce cane) emberevő czápa. Nagy, háromszögalakú, éles fogainak széle finoman fürészelt; orrmánya rövid. A nagy tengerek lakója.
Vizeinkbe csakis nyáron és őszszel, a tinhalak vándorlásakor vetődik be és a tinhalakat üldözve, a tinfogó hálóba téved, hol azután elejtik. A legnagyobb példány, a mit Fiuméban láthattunk, 7 méter hosszú volt. Az 1895. szeptember 2-án a Portoréval szemközt lévő szerszticzai tonnárában fogott 4 3/4 m. hosszú him az ezredéves kiállitás kereskedelmi-tengerészeti csarnokában volt kiállítva. Tengerünkben évenként átlag 4-5 példányt figyelnek meg, de csak azokat ejtik el, melyek a tinfogó hálókba betévednek. A m. kir. tengerészeti hatóság 1887-1895-ig 12 izben fizette ki a hivatalosan bemutatott és a tonnárákban elejtett 4 méter hosszúságot meghaladó czápákért járó 100 frtnyi jutalomdijat.

Murena helena. - Foltos muréna.
1/10 nagyság.

Scyllium catulus. Macskaczápa és tojásai.
1/8 nagyság.
Selache maxima L. Nagy mélységek lakója. 12 méternyire is megnő. Az Adriai tengerben is nagyon ritka vendéghal, a Quarneróban eddig nem vették észre.
7. Család: Egysörényes czápák. Notidanidae. 6-7 pár kopoltyúnyilással; mély tengerfenék lakói; a nőstény évenként többször eleveneket szül; ritka czápafajok.
a) Heptanchus cinereus Raf. (Can a capo incavato, anciòlo) homorúfejű czápa; 7 pár kopoltyúnyilással; 3 m. hosszú.
b) Notidanus griseus L. (pesce manzo) bikaczápa; 6 pár kopoltyúnyilással; 3-4 m. hosszú; gyakoribb az előbbinél.
8. Család: Tövises czápák. Spinacidae. A két hátuszó sörény egy-egy tövissel.
a) Centrina Salviani (pesce porco) tengeri malacz. A bőr prizmatikus, 3 csúcsban végződő éles pikkelyekkel van fedve: alakja zömök; a tengerfenék lakója; 1/2-1 m, hosszú; nem ritka.
b) Acanthias Blainvillii Risso. (Spinarolo, asià) tövises czápa; 70 cm. hosszú; nem nagyon gyakori.
A. vulgaris Bp. (asià, asiale) foltos tövises czápa; 70 cm. hosszú; a partmenti tenger fenekén közönséges; húsa izletes.
431IV. rend. Körszájúak.
1. Család: Ingolák. Petromyzonidae. Testük hengeres; kigyóalakú; 7 pár kopoltyúnyilással. A szivókaszerű kerek száj tele van apró fogakkal; az ajkak tapadó korongot képeznek, melylyel más halakhoz, hajók aljához, kövekhez tapadnak.
Petromyzon marinus L. (magna pegola, lampreda) tengeri ingola. 70 cm. hosszú; tavaszszal a folyókba vándorol; nálunk nem gyakori; tengerparti népünk húsát nem eszi meg.
Gerincztelen állatok.
A tengerben nemcsak a halaknak, hanem minden állatfajnak megvan a maga elterjedési köre és tekintettel a tenger azon mélységére, a melyben az egyes állatok állandóan tartózkodnak és azon túl sem föl-, sem lefelé nem igen mennek, szintájakat különböztetünk meg, a melyek a következők:
Az árapály parti szintája 1 m. mélységig
A hullámok parti szintája 1-4 m. mélységig
A hllámalatti szintáj 4-20 m. mélységig
A félhomály szintája 20-40 m. mélységig
A homály szintája 40-60 m. mélységig
A mély fenék szintája 60-120 m. mélységig
Ezen szintájak határain belül élő állatokon kivül meg kell még említenünk a tengeri áramlatokkal úszó, továbbá nem annyira a tengerben magában, mint inkább a part mentén élő állatokat.
I. Partmenti állatok.
Apró ragadozó állatkák, melyek vagy a partmenti sziklákon, vagy kavicson ide s tova futkosnak és a hullámok által kivetett és szárazon maradt állatokból, valamint rothadó állatkák anyagából táplálkoznak. Ilyenek a sziklarepedésekben százával élő Ligia Brandtii Rathk., egy ászkaféle rák, két hangyafaj és egy Lycosa pók.
II. Az árapály partmenti szintája.
Mélysége egy méter. Ezen árapály állatait a meredek lejtésű partokon csekély, a lassan leereszkedő tengerparton (spiaggia) nagyobb területen találjuk.
Ilyenek első sorban a kacslábú rákokhoz tartozó apró Balanus minutus L., melynek százezrei a sziklákhoz tapadva, néhol valóságos kérget képeznek. Egyes helyeken a Mytilus minimus Pol. apró szakálas fekete kagyló százai egész fürtöket képeznek. Itt-ott elszórva a sziklafalakhoz tapadnak a pajzscsigák (pantalena) és pedig a Patella scutellaris Lam., P. lusitanica Gmelin.; továbbá ászkaalakú csigák; Chiton Polii Phil., Ch. siculus Gray és Ch. fascicularis L.
Mindezen állatok, a midőn a tenger apálykor visszavonul, légmentesen elzárják héjaikat, vagy szorosan a sziklafalhoz lapulnak és több órán át viz nélkül is elélnek.
Egyes helyeken a sziklák feltünően likacsosak; ezek belsejében a Lithodomus lithophagus L. (dattero) kőfuró kagyló százai az állatok növekedtével befelé mindinkább kiszélesedő meneteket ásnak.
Mélyebben a vizben ott piroslik az Actinia rubra (fragola die mare) tengeri szamócza nevű virágállatka és tapogatóikat nyujtogatva, a sziklákhoz tapadva, ott pompáznak az űrbelüek állatkörébe tartozó virágállatok: Anthea cereus Johnst. és Actinia mesembryanthemum Oken. A sziklákon meg kavicson mászkál a Litorina Basteroti Payr. csiga, a homokban pedig él az Arenicola branchialis And. Edw. és A. piscatorum Lam. nevű tengeri giliszta.
III. A hullámok parti szintája.
Ez a szintáj gazdag állatokban 1-4 m. mélységben és a parttól számítva 10-25 m. szélességben terjed ki, a szerint, a mint a part többé vagy 432kevésbbé meredek. Talaja változatos; sziklás, bozótos, kavicsos, homokos, iszapos.
A számos tengeralatti fenék, és a tengerbe ömlő édesvizi forrás okozza, hogy a kevert víz a partok közelében gyakori; sótartalma és fajsúlya ennélfogva változó. A világosság befolyása erős, ereje és szine csaknem olyan mint a levegőn. A víznyomás is csekély és mindössze 1 légnyomásnak felel meg. A hullámmozgás közvetlen; a hullámtorlás ereje a helyi viszonyoktól függ.
A szél okozta felületes áramlások még érezhetők. Az apály és dagály rendes váltakozása e szintáj felső rétegeit még befolyásolja.

Blennius ocellaris. - Tengeri lepke.
3/8 nagyság.
A víz hőmérséklete a "Deli" magyar yacht fedélzetéről az 1875. és 1877. években részint a fiumei öböl közepén, részint a zengi csatornában történt mérések alapján:
január 30-án augusztus 27-én
a tenger felszinén 10.7 C° 22.5 C°
0.3 méternyi mélységben 10.7 C° 22.5 C°
1.9 méternyi mélységben 10.7 C° -
9.5 méternyi mélységben 11.7 C° 21.0 C°
19.0 méternyi mélységben11.1 C° 16.9 C°
28.5 méternyi mélységben11.1 C° 14.4 C°
40.0 méternyi mélységben11.7 C° -
47.5 méternyi mélységben12.3 C° 11.9C°
57.0 méternyi mélységben- 10.8 C°
66.5 méternyi mélységben- 9.8 C°
74.0 méternyi mélységben- 9.7 C°
Ezek szerint a hullámok szintájának téli hőmérséklete 10.7 C°, nyári hőmérséklete 22.5 C° lévén, ezen két adat alapján a közép évi hőmérséklet 16.6 C°-nak felel meg;3 a téli és nyári hőmérséklet közötti különbség 11.8 C° jelentékeny, akár a viz felszinén. A hőmérséklet változásai gyorsak és napról-napra mérhetők.

Centriscus scolopa. - Tengeri szalonka.
1/3 nagyság.
Ezen szintájban élő állatok e szerint közvetlen hullámmozgást, fényt, nagyobb hőmérsékletet igényelnek és nagyobb viznyomást elviselni nem birnak, és a sótartalom változásai iránt nem annyira fogékonyak, sőt ha egyszer-másszor szárazon maradnak, rövid ideig víz nélkül is elélhetnek, míg a II. szintáj állatai huzamos ideig maradnak szárazon és a partmenti állatok a sótartalmú nedves tengeri levegővel érik be.

Abbazia.
Grünwald Imre aquarellje.
433Ezen szintájt jellemző állatok a következők:
1. Puhányok. Typus: Mollusca.
a) Csigák: A parti sziklafalakhoz és az alámerült sziklákhoz tapadnak.
Patella coerulea L. pajzscsiga.
Chiton Cajetanus Poli, - Ch. siculus Gray.
Nassa corniculata Olivi, - N. reticulata L. - a moszatokon. N. costulata Renieri, iszapos parti tengerfenéken.
Pisania maculosa Lamark, a sziklákon.
Columbella rustica Linné, a sziklákon a tenger felszinéhez közel.
Natica millepunctata Lamark, a sziklákon.
Conus mediterraneus Brug, kúpcsiga.
Cerithium scabrum Olivi, a sziklákon.
Littorina neritoides Linné, a sziklarepedésekben.
Mangelia reticulata Risso, a homokban.
Rissoa costata Jeffreis, - R. marginata Michaud, - R. calathiscus Philippi - R. exigna Philippi.
Murex Edwardsii Payraudeau, gyakran szárazon marad.
Phasianella pulla Linné, a sziklákon.
Turbo rugosus Linné, melynek operculumát (Sz. Lucza szeme) díszítésre használják.

Solea vulgaris. Platessa vulg. - nyelv- és levélhalak.
Trochus fragaroides Philippi (vulgo: naridole) mindenütt a sziklákon a viz felszinéhez közel, - T. articulatus Philippi, - T. dubius Philippi, a sziklákon, - T. striatus Linné, sziklákon és moszatokon, - T. varius Linné és T. devaricatus Linné partmenti köveken és sziklákon.
Haliotus tuberculata L. (orecchio di S. Pietro) füles csiga, sziklákon.
Aplisia depilans Linné, - A. punctata Cuvier, a kövek alján, néha a vizen kivül (Portorè).
Doris verrucosa Linné, kövek alatt a víz szinéhez közel.
Polycera quadrilineata Müller, a bőrmoszatokon.
b) Kagylók:
Pholas dactylus Linné, sziklákban.
Saxicava arctica Linné, sziklákban és szivacsokban meneteket fúr.
Solen vagina Linné (hüvelykagyló), Czirkvenicza felé az iszapban.
Venes gallina Linné, V. decussata, a homokban.
Venerupis Irus Linné, és
Petricola lithophaga Retzius, a köveken belül.
Mytilus minimus Poli, - M. lineatus Gmelin, - M. Galloprovincialis Lamark, a bisszussal (szakál) a sziklákhoz tapadva, fürtöket alkotnak.
Mediola barbata Linné, és M. Petagnae Scacchi, mint az előbbiek.
Lithodomus lithophagus Linné, a sziklákban.
Arca Noae Linné, - A. navicularis Bruguière, - A. barbata Linné, a sziklaüregek falaihoz tapadnak.
Lima squamosa Lamark, L. inflata Lamark, a sziklarepedésekben.
Spondylus aculeatus Philippi, a sziklákhoz tapad.
434Anomia ephippium Linné és A. cepa Linné, sziklákon és Mytilus kagylók héjain közönségesek.
Ostrea plicatula Linné, - O. depressa Philippi, sziklákhoz és egyéb alámerült tárgyakhoz tapadnak.
2. Rákok. Classis: Crustacea, typus Arthropoda.
Acanthonyx lunulatus Risso, sziklákon a bőrmoszatok között él.
Xantho rivulosus Risso, közel a parthoz, kavicsok és kövek között mászkál.
Eriphia spinifrons Herbst, tengeralatti partmenti sziklákon.

Belone acus. - Árcsőrű csuka.
1/12 nagyság.
Carcinus maenas Pennant, táskarák, a sziklarepedésekben leskelődik.
Pinotheres pisus Linné, osztrigafélék héjain belül él.
Gebia litoralis Risso, iszapos tengerparton él,
Alpheus dentipes Guerin,
Nika edulis Risso és
Athanas nitescens Leach, moszatok között bujkálnak.
Palemon squilla Linné, - P. rectirostris Zaddach, átlátszó hosszúfarkú rákok, melyek a sekély vízben is uszkálnak.
Sphaeroma serratum Fabricius, - S. granulatum Grube, aszkarákok, összehúzódva gömbalakot vesznek fel.
Idothea tricuspidata Desmarest, az algák között.
Bopyrus squillarum Latreille, a Palaemon squilla,
Gyge branchialis Heller, a Gebia litoralis rák kopoltyúüregeiben élősködnek.
Caprella acutifrons Latreille. Csekély mélységben, moszatokkal benőtt sziklákon él.
Gammarus marinus Leach, bolharák. Sekély parti vizekben ugrálva úszik, - G. locusta Fabricius, kövek és bőrmoszatok alatt, - G. Olivii M. Edwards, Voloskában.
Chthamalus stellatus Poli. Közönséges apró kacslábú rák, melynek héjai a partmenti sziklákon néhol valóságos kérget képeznek.
Gyürüs férgek. Classis: Annelides; typus: Hermes. A hullámok parti szintája férgekben igen gazdag, de minthogy ezek leginkább a moszatok között tartózkodnak és az 1-25 méternyi mély vizrétegekben is a moszatokkal benőtt köves talajon élnek nagyobb mennyiségben, az ismétlést elkerülendő, legtöbbjét a következő szintájnál fogjuk felsorolni. Itt csak azokra szoritkozunk, a melyek kizárólag csakis ezen 1-3 m. mélységben találhatók. Ilyenek:
Spirographis Spallanzani Viviani, szétterjesztett tarkaszinü tapogatóval a tenger díszét képezi; helyhez kötött féreg, a mennyiben csövével sziklához vagy czölöphöz tapad.
Sabella reniformis Lenckart. A martinschizzai öbölben.
Pectinaria auricoma Müller. Martinschizza öblének a vesztegzár intézettől jobbra elterülő sekélyvizű, iszapos részében.
Cirratulus Lamarckii And. M. Edwards. Mint az előbbi.
Arcnicola piscatorum Cuvier és A. Grubii. Mint az előbbiek.
Pontobdella muricata G. Ezen tengeri piócza rájákon élősködik ugyan, de sziklákon is találtatott már.
Sipunculus verrucosus Grube. Martinschizza öbölben.

Exocvetus volitans. - Fecskehal.
1/10 nagyság.
435Bonellia viridis Schmarda. E klorofilt tartalmazó zöld férget e sorok irója Fiumétól Portoréig a tengerpart szikláiból szedte ki, miután előbb megleste tanyáját, azután a sziklát összetörte.
4. Tüskebőrüek. Typus: Echinodermata.
a) tengeri sünök: Echinus esculentus Linné (riccio di mare), tengeri sün; tömérdek mennyiségben a fiumei kikötő mólóin és a sziklákon az egész part hosszában. E. microtuberculatus Blainville. Ritkább.
b) tengeri csillagok: Asteriscus verruculatus M. Tr. Alámerült sziklákon.
Ophiolepsis ciliata M. Tr. és
Ophistrix fragilis O. F. Müller, igen kényes tengeri csillagok. Élnek a moszatok között vagy a szivacsokon néha nagy mennyiségben.
5. Ürbelüek. Typus: Coelenterata.
a) Virágállatok. Polypi. Actinia sulcata Penn. A. purpurea = rododactyla. Mos, A. mesembryanthemum = cereus Oken. A. viridis.
b) Szivacsok. Spongiae: Hircinia spinulosa C. Schmidt.
Esperia calyx Nardo.
Geodia placenta = gigas O. Schmidt, a sziklákhoz tapadnak.
Reniera porosa O. Scmidt. Egyéb tárgyakat kéreg gyanánt von be.
IV. Hullámalatti parti szintáj.
Függélyes kiterjedése: 4 méter mélységtől egész 20 m. mélységig. Szélességi kiterjedése egyes helyeken különböző, a szerint, a mint a part folytatása a tenger alatt egyenletesen vagy meredeken ereszkedik le. Vannak egyes pontok, a hol partok folytatása, 30 m. mélységre meredek, majdnem függőleges falat képez és a hol ezen szintáj szélessége minimális (pl. "Dalle Vedove" osteria előtt Pecsinén). Egyes helyeken, Szusák mentén (Bagno al Lido vagy a Glavan-házak előtt Pecsinén, a Fiumara, Recsina és Czirkvenicza (Recsina) torkolatánál és máshol) nem a part tengeralatti lejtője képezi a tengerfeneket, hanem a vizektől összehordott görgetegek, kavics, homok, iszap és egyéb törmelék, melyek egyenletes, majdnem vizszintes tengerfeneket alkotnak. E szintájban a leginkább uralkodó a sziklás, moszatbozótokkal benőtt, hol gyorsabban, hol lassabban leereszkedő tengerfenék.
A jellemző állatfajok és csoportok elterjedésének maximuma 6-15 méternyi mélységre esik.
Ezen szintájban a hullámmozgás hatása gyenge, elmosódott, a hőmérséklet nem függ annyira a levegő hőmérsékének változásaitól; tengeralatti hideg édesvizi források is ritkák, tehát a hőmérséklet valamivel állandóbb; az előbbi adatok alapján az évi középhőmérséklet a felsőbb vizrétegekben 16 C°, az alsóbbakban 14 C°; a téli és nyári hőmérséklet közötti különbség: a felsőbb vizrétegekben 10 C°, az alsóbbakban 5.8 C°. E szerint a nyári és téli hőmérsékletek közti nagyobb különbségek még megvannak, csakis a naponkinti hőmérsékleti ingadozások hiányzanak, miért is a hőmérséklet változásai csakis 3-4 nap összehatása után mérhetők.
Szél okozta vizáramlatok nincsenek ugyan, de a tengeralatti vizáramlatok rendesen működnek. A fény behatása is gyengébb és a tenger fenekén lévő tárgyakat elmosódva látjuk; a viz szinárnyalatai többé-kevésbbé sárgászöldek.
A hullámalatti szintájban élő tengeri állatok a hullámtolást és a hőmérséknek rögtöni változását nem türik, ellenben magasabb közép-hőmérséket és elegendő világosságot igényelnek; azért e szintájt jellemző állatai nagyobb részt még a Földközi-tenger faunájához tartozó alakok.
Ilyen mediterrán állatok a következők:
1. Puhányok. Typus: Mollusca.
a) Fejlábuak. Nappal a sziklaüregekben rejtőznek, éjjel zsákmány után indulnak.
Octopus vulgairs Lamark, (folpo) közönséges polip.
Eledone moschata Risso, (folpo) pézsmapolip.
436Argonauta Argo Linné, vitorlázó polip. A nőstény héja vékony, csónakalaku, két karja széles; a him kicsiny (Hectocotylus), héja nincsen. Nagy ritkán vetődik be a déli Quarneróba; Dalmácziában gyakoribb.
Loligo vulgaris Lamark, (calamaro) kalamáris. Közönséges.
L. sagittata Risso, (totano). Ritka.
Sepiola vulgaris Grant, (todoro). Elég közönséges.
S. Rondeletii Leach, (sepolina) kis tentahal és
Sepia officinalis Linné, (sepia, seppa) nagy tentahal. Közönségesek.
b) Csigák. Murex Blainvillei Payraudeau. Homokos tengerfenéken közönséges. Ritkábbak: M. truculus Linné, M. brandaris Linné, M. erinaceus Linné, M. tarentinus Lamark, M. decussatus Gmelin. A sziklákon gyakoriak: M. cristatus Brocchi és M. Edwardssii Payraudeau.
Chenopus pes pelicani Linné. Közönséges.
Cypraea lurida Linné. Ritkább.
Cerithium vulgatum Bruguiere. Iszapos tengerfenéken él.
Rissoa Montagni Payraudeau, R. costata = Alvania costata Brusina.
Zizyphinus striatus Linné, Z. crenulatus Brocchi. Moszatokkal benőtt talajon.
Trochus Adansoni Payraudeau. Mint az előbbiek.
Fissurella costaria Deshayes. Sziklákon.
Aplysia depilans Linné. A kövek alján (Portorè).
Doris coerulea Risso. Mint az előbbi (Portorè).
Chiton marginatus Pennant. Ritka quarnerói faj.
c) Kagylók. Teredo navalis Linné. A czölöpöket, hajók alját és egyéb alámerült faanyagot összerongálja.
Solen vagina Linné, (cappa lunga) tengeri bab. Iszapos talajon Cirkvenicza környékén kevés; elárusitás végett inkább az átellenes szigetekről, a velenczei lagunákból hozzák.
Tellina serrata Renieri és T. balaustina Linné. Homokos tengerfenéken.
Cytherea exoleta Linné, C. chione Lamark, (cappa liscia) sima kagyló. Homokos fenéken az egész Adriában elég közönségesek.
A selyemkagylók, Pinna-fajok nálunk ritkák, mig ellenben Dalmáczia tengereinek homokos fenekén közönségesek.
Chama gryphoides Linné. A partmenti sziklákhoz tapad; közönséges.
A III. hullámok parti szintájában felsorolt Arca, Lima, Spondylus, Anomia és Ostrea-nemek fajai ezen szintáj felsőbb vizrétegeiben is előfordulnak.
2. Molluszkoidok. Typus: Molluscoidea.
a) Mohállatok (Bryozoa) tölcséralaku telepei, u. m.:
Flustra hyalina Pall.
Membranipora pilosa L., M. pertusa Esp.
Retepora cellulosa Linné. Sziklákhoz, nagyobb moszatokhoz és egyéb tárgyakhoz tapadnak.
b) Kulacsállatok (Ascidiae). Sziklákhoz, czölöpökhöz tapadnak.
Ascidia mammillata Cuvier A. (Ciona) intestinalis Linné.
Cynthia papillosa Sav.
Amaroecium roseum Edw.
Pyrosoma elegans Les. és P. giganteum Les.
3. Rákok. Crustacea.
Stenorhynchus longirostris Fabr., tengeri kaszáspók. Gyakori bozótlakó.
Pisa armata Latreille. Moszatokkal benőtt sziklákon lesben áll; háta néha tele van algákkal.
P. nodipes Leach. Ritkább quarnerói faj.
Maja squinado Rond, (grancevola) tengeri pók. Közönséges. M. verrucosa M. Edw. Gyakori.
Lambrus angulifrons Latreille. Sziklás fenéken gyakori (Portorè).
Pilumnus hirtellus Linné. Gyakori.
Carcinus maenas Pennant. Közönséges a sziklarepedések között.
Gonoplax rhomboides Fabr. Sziklás fenéken.
Pinnotheres pisum Linné, az osztrigákban; Pinnotheres veterun Linné, a selyemkagylókban (Pinna), de szabadon is, iszapban. Nálunk ritka fajok.
Ilia nucleus Herbst. Az iszapban (Fiume).
Atelecyclus heterodon Leach. Sziklás talajon (Portorè).
Corystes dentatus Latr. Sziklákon, ritkább faj.
Dorippe lanata L. Mint az előbbi.
Pagurus Fabr. A remeterákok számos kisebb-nagyobb faja, melyek üres csigahéjakban élnek, hogy lágy utópotrohukat megvédjék. Iszapos vagy homokos tengerfenék lakói.
Pagurus timidus Roux, a partok mentén; P. maculatus Risso; P. Prideauxii Leach (Zeng); P. sculptimanus Lucas. Az iró 2 példányt látott Zeng vizeiből.
437Galathea strigosa L. (la morte) és G. squamifera Leach. Ritkább fajok.
Scyllarus arctus Roemer. A fiumei kikötőben is gyakori.
Palinurus vulgaris Latr. (ragosta, squilla), nagy csáposrák, valamint a Homarus vulgaris M. Edw. (astice), nagy ollósrák. Partmenti sziklaüregekben rejtőznek, néha 80 cm. hosszu példányukat fognak.
Crangon vulgaris Fabr., C. cataphractus Olivi.
Virbius viridis M. Edw. Sziklaüregekben; ritka.
Sicyonia sculpta M. Edw. Ritka faj.
Squilla mantis Rondelet és S. Desmarestii Risso, a nagy és kis istenimádó (szájlábu) rák. A Quarneróban nem gyakori, ellenben a triesti és a többi isztriai öbölben kosárszámra fogják; tengerparti halászaink ezeket a rákokat iztelen husuk miatt a tengerbe visszadobják.

Syngnathus acus. Hippocampus antiquorum. - Tühal és csikóca.
1/4 nagyság.
4. Gyürüs férgek. Classis: Annelides. Typus: Vermes.
Eteone pterophora Ehlers. Quarnero.
Eulalia viridis Savigni, Fiume. E. obtecta Ehlers, Martinschizza. E. macroceros Grube, Fiume.
Eurysyllis tuberculata Ehlers, Zurkovoi öbölben,
Ehlersia cornuta Rathke, Martinschizzai öbölben moszatok között.
Syllis Krohnii Ehlers. Zurkovoi öbölben moszatok között, S. brevipennis Grube. Mint az előbbi.
S. hyalina Grube. Mint az előbbi.
Sylline rubropunctata Grube. Portorè öblében moszatok között.
Glycera unicornis Savigny és G. tesselata Grube. Martinchizza öbölben homokos talajon.
Nereis Costae Grube. Fiume körül gyakori a moszatok között, sziklák és kövek alatt, valamint szivacsokban.
N. rubicunda Ehlers. Fiume körül sziklás talajon, moszatok között gyakori. - N. rava Ehlers. Fiume körül iszapban. - N. cultrifera Grube. Fiume körül bőrmoszatokon. - N. Dumerillii Audouin et M. Edwards. Portorè öblében moszatok között.
Eunice sanguinea Quatrefages, Pecsinén, a martinschizzai öbölben moszatok között. - E. siciliensis Grube = E. adriatica Schmarda. Fiume körül sziklák között. - A Baross-kikötő építésekor a repesztett sziklatömbök közül 3 példány opalizáló szinekben ragyogó Eunice került napvilágra és ez ismertetés irójának birtokába, melyek közül az egyik 1 1/2 m. hosszú, a másik kettő 1 m.-nél rövidebb volt. Ezeket E. gigantea Sav. = E. aphroditois Pall. tekintjük, de minthogy ezt a fajt egy szerző sem említi és Claus exotikus alaknak mondja, alkalomadtán előbb pontosan meg akarjuk határozni.
E. Harassii Aud. et M. Edw. Pecsinén, martinschizzai és portorèi öbölben gyakori.
Nematonereis oculata Ehlers. Martinschizza öbölben moszatok között.
Lumbriconereis gracilis Ehlers, L. Nardonis Aud. et M. Edw. és L. coccinea Renier. Fiume körül köves, bozótos tengerfenéken.
Euphrosine mediterranea Grube. Sziklalyukakban és nulliporák csatornáiban a martinschizzai öbölben.
Chrysopetalum fragile Ehlers. Fiume körül sziklás talajon.

Zygaena malleus. - Kalapácshal.
1/8 nagyság.
438Hermadion pellucidum Ehlers. Martinschizzai öbölben, bozóttal benőtt sziklás talajon.
Serpula contortuplicata Linné, Portorè, Pecsine. S. vermicularis L. egy leszerelt hajó fenekéről kaptuk. S. aspera Philippi, portorèi öbölben, sziklás talajon, Zurkovón, bova lánczokon. S. filograna Nardo, Fiume, Pecsine, Portorè. S. clavigera Grube, a pecsinéi, martinschizzai öbölben. S. tricuspis Grube, S. galeata Grube és S. protense a portorèi öbölben.
Protula intestinum Linné. A martinschizzai öbölben.
5. Tüskebőrüek. Typus: Echinodermata.
a) Tengeri sünök: Toxopneustes brevispinosus Brdt. - Echinus lividus Lam.
Spatangus purpureus Lesk., Echinocardium mediterraneum Gray és Brissus unicolor Klein, szívalakú sünök.
b) Csillagállatok: Astropecten pentacanthus D. Ch., A. platyacanthus M. et Tr. - Asterias rubens L. - Comatula mediterranea Lam. = Antedon rosacea Norman.
c) Tengeri uborkák: Holothuria tubulosa Gmel., homokos talajon, mindenütt közönséges, különösen sirokkális szélvihar után. Ritkábbak: a H. tergestina Sars., H. Poli D. Ch., Cucumaria cucumis Risso és a Synapta digitata. Mntg.
6. Ürbelüek. Typus: Coelenterata.
a) Magános virágállatok: A. sulcata Penn. és Actinia Rondeletii D. Ch, a sziklákon. A. mesembryanthemum Johnst. sziklákon és Murex csigák héjain. - A. effoeta L. a remeterák által lakott csigahéjakon. - Adamsia palliata Johnst sziklákon és csigákon.
b) Telepes virágállatok (koralok): Asteroides calycularis Edw. - Pennaria disticha Goldf. - Sertularia sp. L. Egy Madrepora cervicornis Lam. telepekhez hasonló korál. - Gorgonia verrucosa Pall. több alakváltozata: egyenes vesszőforma, kúszó és felemelkedő ágakkal és kiszélesedett teleptalppal. - Mind sziklákhoz és szirtekhez tapadnak.
c) Szivacsok: Cacospongia cavernosa Schmidt Oszkár, - Euspongia adriatica O. Schm., - E. quarnerensis válfaj, - Reniera porosa O. Schm., - R. cratera O. S., - Aplysina aerophoba Nardo, - A carnosa O. S. sárga, vizből kiszedve sötétkék, - Halichondria aurantiaca O. S., - Axinella cinnamonea O. S. intenziv sárga bokoralak, - A. polypoides O. S. - A már említett Geodia placenta = gigas = tuberosa O. S., - Ancorina verrucosa O. S., - Suberitus domuncula Nardo, melylyel a Dromia rák hátát betakarja, - S. massa Nardo, - S. papillina O. S. A Suberites fajok gyakran teljesen magukba temetik a Cerithium csigahéjakat, miket a remeterákocskák (Pagurus) lakásuknak foglalnak le.
A Quarneróban a mosdószivacs két változata fordul elő. Északi felében a quarnerói, a déli felében az adriai mosdószivacs. A quarnerói szivacsok azonban nem tetszetősek. Szinük szennyes barna és a szarúnemű váz fonalai érdesek s e miatt az e fajta szivacsok mosdó asztalra nem valók. A közéletben butorok, kocsik és különösen a fiumei halászok a halcsarnokban az asztalok mosására használják.
A Quarnero déli felében előforduló mosdószivacsok között vannak olyanok, a melyek a követelményeknek megfelelnének, mert vázuk finom és puha, de ezeket sem halászszák, mert aljuk rozsdaszinű foltokkal lévén tele, árúba nem bocsáthatják. Pedig ezek a foltok onnét erednek, hogy a szivacsok a tengerfenék porondjának vasalkatrészeit magukba sziják, a mi azonban semmi befolyással sincs a szivacs jóságára.
V. A félhomály szintája.
Függélyes kiterjedése 20-tól 40 méterig. Tengerfenekét a középső meredek lejtő képezi, ezért vízszintes kiterjedése is a helyi viszonyok szerint 20-70 méternyire terjed kifelé. A tengerfenék kevésbbé változatos, talaja többnyire sziklás a lapos területen durva, kavicsos, fövenyes és agyagos. Édesvizi források e szintájban nincsenek, a víz sótartalma és fajsúlya e szerint mindenütt egyenlő. A fénynek ereje már tetemesen csökkent és igy az uralkodó szin a szürkés zöld; nappal is félhomály uralkodik, melyben a fény és árnyék közötti különbség elenyészőben van. A víznyomás a legalsó vízrétegekben 3 1/2 légnyomásnak felel meg.
439A közvetetlen hullámmozgás nem létezik többé, csak az állandó mélységi rendes áramlat az, mely ezen vízrétegek zömét mozgásban tartja. A hőmérsék sülyedt; a nyári hőmérséklet 13.6-tól 14 C.°, a téli 11.1-től 11.7 C. °-ig. A közép évi hőmérséklet 12.5 C.°. A nyári és téli hőmérséklet közötti különbség; a felsőbb vízrétegekben 2.9 C.°, az alsóbbakban 1.9 C.°. A hőmérséklet ingadozásai csakis egy hétnek összes eredményei után mérhetők.
Az eme szintájban élő állatoknak életfeltételei: mérsékelt fény és mérsékelt víznyomás, - nem erőszakos, de egyenletes, lassú vízmozgás, - alacsonyabb, de állandóbb hőmérséklet.
E szintájban találkozunk olyan állatalakokkal, milyenek még mindig a melegebb Földközi-tenger faunájához tartoznak, de a legalsóbb rétegekben olyanokkal is, a melyek az északi hidegebb tengerek felső vízrétegeiben tartózkodnak.
A félhomály vagy középszintájnak állatvilága a következő:
1. Puhányok. Typus: Mollusca.
a) Csigák: Fusus rostratus Olivi, F. coralinus Scacchi.
Nassa incrassata Müller,
Cyclope neriteus Linné,
Ovula adriatica Sow. sziklás talajon.
Turritella communis Risso, iszapos talajon.
Vermetus sp. sziklás talajon.
Ziziphinus (Trochus) conulus Lam.
Bulla hydatis Linné és
Akera carnosa Cuvier, nem gyakoriak; Portorén, agyagos tengerfenéken.
Philine (Bulla) aperta Linné, mint az előbbi.
Doris limbata Lam., D. coerulea Risso, mint az előbbiek.
Chiton fascicularis Linné, sziklás talajon.
Dentalium entalis L., D. dentalis L. agyagos vagy iszapos talajon; nem gyakoriak.
b) Kagylók:
Solecurtus strigillatus Blainville. Igen ritka. Tudtunkkal tiz év alatt a Quarneróban 2 példányt fogtak; már a Veglia és Cherso szigetek közötti tengerszorosban (Canale di mezzo) gyakoribb, Zára környékén már közönséges.
Lyonsia corruscans Scacchi; a Cirkvenicza fürdőhelylyel szemközt nagy mélységben több példányt találtak.
Tellina serrata Renieri, a Quarnerónak egyik sajátossága; közönséges.
Venus verrucosa Linné, homokos talajon gyakori.
Cardium ciliare L., homokos és moszatokkal benőtt tengerfenéken gyakori. - C. papillosum Poli, iszapos talajon. - C. edule Linné, agyagos és iszapos talajon gyakori.
Pecten glaber Linné, a leggyakoribb fésükagyló. - P. opercularis L., P. varius L., R. pusio L.
Vola Jacobaea L. = Ostraea L. = Ostraea Jacobaea L.= Pecten Jacobaeus Blainv. Nagy fésükagyló tengerünkben kevésbbé, Dalmácziában ellenben mindenütt gyakori.
2. Molluszkoidok.
Ezek közül a szirtekhez, sziklákhoz és üres Cardium csigahéjahoz tapadnak a különféle kulacsállatok, milyeneket már a hullámalatti szintájban is találtunk.
3. Rákok. Classis: Crustacea.
A szintáj felső és közép vizrétegeiben ugyanazon rákfajok fordulnak elő, mint a melyek a hullámalatti szintájban élnek. Azokon kivül megemlítendők:
Inachus thoracicus Roux. algák között.
Portunus depurator Linné, homokban és iszapban; portoréi öböl.
Corystes dentatus Latr. Nagyobb mélységekben gyakoribb mint a hullámalatti szintájban.
Dromia vulgaris M. Edw, hátát a Suberites domuncula szivacscsal betakarva, zsákmányát csellel közeliti meg.
Homola spinifrons Lam. Sokkal ritkább az előbbinél, melylyel életmódra nézve megegyezik.
4. Gyürüs férgek. Classis: Annelides.
Carobia lugens Ehlers, moszatok között a martinschizzai öbölben.
Phyllodoce vittata Ehl. és
P. lamelligera Ehl., Fiume körül az iszapban.
440P. albovittata Grube, a martinschizzai öbölben.
Podarke agilis Ehl., mint az előbbi. P. viridescens Ehl. és P. albicincta Ehl., a fiumei kikötő szerves anyagokat tartalmazó sáros iszapjában.
Periboea longocirrata Ehl., martinschizzai öböl sziklái között él; épen igy a
Proceraea picta Ehl.
Staurocephalus rubrovittatus Grube, Fiume, Szusák, Pecsine, Martinschizza.
Sigalion limicola Ehl. Fiume kikötőjében.
Chaetopterus variopedatus Renier. Matisz mindeddig Portorén 2 példányt fogott.
Hermione hystrix Sav. = Aphrodité hystrix Quatrefages, és
A. aculeata Linné, a Quarnero iszapjában gyakoriak.
5. Tüskebőrüek. Typus: Echinodermata.
a) Tengeri sünek: a nagy Echinus melo Lam. (melone di mare) tengeri dinnye és a már emlitett részarányos, szivalaku Spatangus és Brissus fajok.
b) Csillagállatok: Astropecten aurantiacus Philippi. - Echinaster sepositus Retz. - Asterias glacialis O. E. Müll. - A szabályos ötszöghöz hasonló Palmipes membranaceus Linck. - A hengerkaruak közül: Ophiura longicauda Linck. - O. lacertosa Linck. - Ophiomyxa pentagona Lam. - Az Antedon rosacea Norm. felkuszó csillagállat itt is fordul elő.
b) Holothuriák alakjai és fajai azonosak a hullámalatti szintájban élőkkel,
6. Ürbelüek. Typus: Coelenterata.
Szivacsok: A már emlitett Suberites fajok, - Axinellák és Aplysinák; továbbá: Sycon (Sycandra) raphanus O. S. és S. papillosa O. S. - Asconida mészszivacsok nemezei és Chondrosia bőrszivacsok.
VI. A homályosság szintája.
Függélyes irányban 40 méternyi mélységtől 60 m. mélységig terjed le. Vizszintes kiterjedése nagy, terjedelmes, a mennyiben fenekét nemcsak az alsó parti meredek lejtő és szintén meredek gerinczek lejtői képezik, melyek a Quarneró egyenletes, sík tengerfenekéből kiemelkednek, hanem másrészt csaknem az egész Quarnerónak és a magyar-horvát tengerpart mentén elhuzudó csatornáknak és öblöknek gyengén hullámzatos, majdnem sík tengeralatti talaja képezi.
A talaj maga a lejtőkön sziklás, a tengeralatti gerinczeken szirtes, a sík tengerfenéken híg agyag. Egyes helyeken a fenékből édes vizi források bugyognak fel, még pedig oly erővel, hogy az édes viz kisebb fajsulyánál fogva a tenger felszinéig tör és azokat a köralaku édesvizi tükröket képezi, melyeket halászaink igen jól ismernek és belőlük friss édes vizet meritenek. Ez édes vizű források módositják a tengerviz hőmérsékletét, fajsulyát és sótartalmát, de a hatásuk inkább közvetlen, lokális. A fény hatása igen csekély; a fény és árnyék közti különbség nem létezik, minden szürkés-kék szinben látszik. A viznyomás nagy és a vizrétegek zömében, 60-65 m. mélységben körülbelül 6 1/2 légnyomásnak felel meg. A viz tökéletes nyugalomban van.
A hőmérséklet tetemesen sülyedt; a középhőmérsék + 12 C°-ra tehető és a mélyebb vizrétegekben rohamosan sülyed. A hőmérséklet azonban állandóbb; változások lassan következnek be, melyeket egy-egy hónap lefolyása után észlelhetünk és mérhetünk. A téli hőmérsék + 12 C°; a hosszu nyár hőmérsékletének maximuma 15 C°; a végletek közötti különbség e szerint csakis 3 C° fokot tesz ki.
Ezen mély szintájban tartózkodó állatok homályt, a viz nyugalmát, továbbá alacsonyabb bár, de állandóbb hőmérsékletet kivánnak; szervezetük a nagyobb viznyomást is képes elviselni. Ebben a hidegebb szintájban már nem találjuk annyira a Földközi tenger faunáját jellemző állatokat, hanem inkább azon állatok vannak elterjedve, a minők az Atlanti-Oceán északibb, európai öbleiben élnek.
441E mély szintájban élő jellemző állatok a következők:
1. Puhányok. Typus: Mollusca.
a) Csigák: Dolium galea Linné, a nagy hordócsiga.
Cassidaria echinophora Linné, és C. tyrrhena Chemnitz.
Odostomia craticulata Brusina.
Turritella triplicata Brocchi.
Pleurotoma-Raphitoma, az algákon és az iszapban.
b) Kagylók. Venus fasciata Costa.
Cardium cili Linné, C. oblungum Gmel. Isocardia cor Linné.
Pectunculus pielosus Linné.
Pecten adspersus Lam. P.
Testae Bov. P. opercularis Linné.
és Nucula sulcata Brown.
2. Rákok. Classis Crustacea.
Az előbbi szintáj alakjain kivül tömérdek mennyiségben a Portunus depurator Linné, (mazinette) nevü táskarák és az izletes és drága
Nephrops neroegicus Linné, (scampi) csemegerák. (Lásd: halászati statisztikát) Fiume egyik specialitása, mely kizárólag csakis a Quarneróban és Norvégia fjordjaiban fordul elő.
3. Gyürüs férgek közül
a már említett Hermione-Aprodite hystrix Savigni és A. aculeata Linné.
4. Tüskebőrüek közül a Holothuriák és a már emlitett Palmipes membranaceus Ag.
5. Ürbelüek közül a virágállatok telepei, a korallok vannak képviselve. Ilyenek: Gorgonella és Gorgoma verrucosa Pall. kérges korallok, melynek rendkivül elágazó és bokorhoz hasonló telepe a sziklás talajon fejlődik.
Alcyonium palmatum Pall. és A. digitatum L. husos, puha korallok.
Pematula rubra Ellis, P. phosphorea L. gyönyörü piros, sárgásfehér szinárnyalatu, struczmadár tollához hasonló alaku husos koralltelepek.
Pteroides spinulosa Herkl. szürke szinű tövises tollkorall.
Veretilum cynomorium Pall. Virágzó vesszőhöz hasonló korall.

Az emberevő czápa (Carcharodon Rondeletii) feje preparálva.
VII. Legmélyebb fenékszintáj.
Ezen szintáj a Quarneró egyenletes tengerfenekének egyes medenczeszerü, 60 métertől 100-102 méternyi mélyedéseiben terjed ki; e szerint nem általános, inkább csak helyi jellegű.
A talaj mindenütt legfinomabb agyag, a medenczék lejtőin itt-ott sziklás vagy durva kavicsos. Ezen mély medenczékben mindenütt valószinüleg mély szürkület, talán sötétség uralkodik, melyben a fény és a szin változatait megkülönböztetni nem lehet. A nyugalom tökéletes, a viznyomás 110 m. 442mélységben körülbelül 12 légnyomásnak felel meg. A középhőmérséklet bizonyára még inkább sülyedt és a nyári és téli végletek közti különbség is bizonyári igen csekély. Hőmérséki változatok itt nem igen léteznek, hanem egymásba folynak. Ezekről az egyenletes, hűvös hőmérsékletü vizrétegek állatairól eddig kevés biztosat tudunk, - ehhez rendszeres kutatás és buvárkodás szükséges, - de valószinü, hogy itt olyan állat-alakok is élhetnek, milyenek az északibb, hidegebb tengerekben is előfordulnak.
Ezek a mély medenczék is hemzsegnek a csemegerák sokaságától, a chioggiai olasz halászok az ő kokkia-hálójukkal napfényre hozzák a - Serialaria lendigera Müll. mohállatok telepeinek rendetlenül összekuszált és egymással összenőtt nemezeit, és köztük az Aglaophenia myriophyllum pennatula Lamx. nevü hydrokorallok lombjait.
Napfényre kerülnek ilyenkor eltörpült kagylók és csigák, azoknak üres és törött héjai, melyek közül Lorenz I. R. szerint4 legföllebb csak a Cardium Linné, Arca L. és Lucina Bruguiére, ismerhetők fel. Ráakadunk még Pecten glaber L. és Avicula tarentina Lam. Venus fascita Da Costa. V. ovata Pennant kagylókra és Turitella quadricarinata Brocchi5 nevü csigafajra.
A mélyebb tengerfenéknek kutatásához nagyobb készülékek szükségesek, nem olyan könnyen megy az, mint a partmenti, kevésbbé mély tengerekben való kutatás, a mihez gyakran jó, biztos csónak, két evezős, egy-két olcsóbb, sajátszerkezetü fenékháló és egy 100 m. hosszu kötél elegendő. Hozzájárul egy-egy vágóhorog, szigony, vakaróvas, felfogó háló és emelő fogó. Nem igy van ez a nyilt tengeren; itt jó kis vitorlás vagy kis gőzös, több ember, drága, hosszu kötelek és még drágább hálók kellenek, a mit magánember nem győzhet meg. A chioggiai olasz halászokkal tudományos kutatásra anyagot gyüjteni nem lehet, mert drága az idejük, válogatni nem engednek és mindazt, a minek a halcsarnokban nincs keletje, azonnal visszadobják a tengerbe.
Lebegve uszó - pelagikus - állatok.
Ilyenek egyes vándor- és kóborló halak, melyek a tenger felső és alsó szintájaiban egyformán élhetnek, valamint a legtöbb tengeri halnak lebegő ikrái és uszó álczái és fiatalai. Ilyenek a puhányokhoz tartozó uszószárnyuak (Pteropoda) és pörge kopoltyusak (Spirobranchiata). Lebegve uszó állat-alakok az egyes molluszkák, molluszkoidok és rákok szabadon uszó álczái (Nauplius, Zoea Phylosoma). Pelagikus állatok az ürbelüek tipusához tartozó medúzák, a helyhez kötött, ülő, magányos és telepes virágállatoknak (korallok) és szivacsoknak szabadon rajzó álczái.
Ezeket a gyakran igen apró szervezeteket bizonyos időben a tenger felszinén vagy a felső vizrétegekben finom selyemtüll-hálóba össze lehet gyüjteni. Tudományos kutatások alkalmával az igy fogott zsákmányt "plankton" vagy "Auftrieb" tudományos gyüjtőnévvel jelölik.
A pelagikus állatokkal szemben a fenéklakó, bozótlakó, homokos vagy iszapos talajon lakó állatokat, különösen az olyan halakat, melyek bizonyos mélység és szintáj lakói és szervezetüknél fogva ezen szintájak határát át nem léphetik, rájzó állatoknak nevezhetjük. (E halakról már szóltunk egy más fejezetben.)
443A lebegve uszó állatok, leginkább melegebb hónapokban érnek a Quarneróba és annak partmenti csatornáiba és öbleibe. Ezeket az állatokat a déli tengerekből hozzánk jövő rendes meleg vizáramlatok terelik mifelénk, de minthogy a Quarnero szigetek által elzárt öböl, ez állatoknak száma elenyésző csekély. Gyakoribbak Carlopago és Zeng környékén, a hová délről és a Bocca di Segna szoroson át jutnak. A Quarneróba egyenesen a Veglia és Cherso szigetek közötti Canale di Mezzo csatornán át, továbbá a nagy Canale Farasina szoros Cherso felőli partja mentén jönnek, ellenben ez utóbbi csatornának Isztria felőli partja mentén a nagy rendes áramlat, mely Fiuméből kiindulva, a Pola előtti Promontor felé tart, kifelé tereli őket.
Pelagikus (lebegve uszó) halpeték.
A vontató nagy fenékhálókkal való halászat már régi idők óta felidézte azon vitás nézetet, hogy a halászatnak ez a módja a halállomány fentartására és a halak szaporodására nézve fölötte kártékony hatású. Ezért panaszkodnak a mi halászaink a chioggiai olasz halászokra, hogy kokkiahálóikkal a nyilt tenger fenekét feldulják és a halikrát és a kikelt fiatal halakat eltemetik, tönkreteszik, minek következtében a halállomány kevesbedik.
De ezek a feltevések csak addig lehettek érvényesek, a mig az általános hit azt tartotta, hogy a halak petéi (ikrái) a tenger fenekén fejlődnek.
Ebbe a téves hitbe annyira beleélték magukat nemcsak a halászok, hanem maguk a természetbúvárok is, hogy midőn 1864-ben a norvég Sars természettudóst a halászok figyelmeztették, hogy a tőkehal petéi a tenger felszinén szabadon usznak, nem hitt saját szemeinek, minthogy az édesvizi halak petéinek a viz fenekén való fejlődése őt is arra a téves hitre vezette, hogy a tengeri halak is ugyanigy fejlődnek.

Raja clavata. - Tüskés rája.
Ezen időtől fogva számos tudós: Sars, Hensen6, Ryder7, M'Intosh és Prince, Agassiz, Huxley és legutóbb a nápolyi zoologiai állomáson dr. Lang és kiváltképen a jeles specialista, dr. Raffaelle Frigyes8 mindig több és több ilyen pelagikus (uszó) halpetét fedeztek föl, sőt Raffaellenek összehasonlitó kutatásai alapján sikerült számos halfajnak petéit teljes biztonsággal megállapitani, számos halnemnek petéit megközelitőleg meghatározni és sok halféléknél a petefészkek szerkezetéből a petére nézve általános következtetéseket levonni. Dr. Raffaelle az olasz kormány megbizásából is folytatja 444kutatásait és eközben a halászat törvényeit a helyszinén tett kutatások eredményeire alapitja.
Ámbár eddig számos halnak uszópetéi még ismeretlenek, mégis az ismertek alapján egész biztonsággal mondhatjuk, hogy a legtöbb, halászati szempontból fontos halfajok szabadon, a tenger felszinén uszva vagy bizonyos mélységben, de mindig messze a tengerfenéktől lebegve fejlődnek és azért ezeknek fejlődését a vontató fenékhálók nem akadályozzák.
A legtöbb pelagikus halpete gömbölyű, csak az anchovis szardella (Engraulis encrassicholus) petéi elliptikusak. Átmérőjük 0.2-1.7 mm. között ingadozik. A külső burok finom rugalmas hártya (capsula) - különbség nélkül minden fajnál, - ez el van látva egy tölcséralakú apró nyilással (micropila), némely fajnál ezenkivül a hártya likacsos (branzin), másoknál a likacsok rendkivül finomak (nyelvhal). A hártyán belül van a tojásfehérje, melyből a fejlődő ébrény táplálkozik. A fehérje egyöntetű, teljesen átlátszó, félfolyékony anyag vagy pedig némely fajnál hólyagos és az egyes hólyagok között vékony protoplasma hártya fekszik. Némelykor a hólyagok nagyok, egymást kölcsönösen nyomják és akkor a fehérje szerkezete poliedrikus, de mihelyt a külső burkot felrepesztjük, a hólyagok gömbölyű alakot vesznek fel.
Harmadik fontos alkatrész a zsíranyag, melyet néha másképen mint érintéssel észrevenni nem lehet (menyhalak, félszegúszók), máskor egy nagy (branzin, durbincs) vagy számos apró olajcsepp (Trachinus) alakjában lép fel, a mely cseppek kisebb fajsúlyuknál fogva a pete felső részében foglalnak helyet. Ezek az olajcseppek az egyes fajok megállapításánál rendkivül fontosak, a mennyiben ezeknek jelenléte, elhelyezése, száma nagysága egy és ugyanazon fajnál állandó karaktert képez. Az olaj a fehérje váladéka. Midőn a petében az ébrény fejlődésnek indul, az olajcseppek, ha számosabbak, mind egybefolynak.
Nem kevésbbé fontos jellemvonás a petehártya és fehérje közötti tér, az úgynevezett lélekző kamara (camera respiratoria), mely tele van tengeri vizzel. A mint ugyanis a hal a petét a vízbe üríti, ez azonnal megdagad és a tenger vize a hártyán lévő micropila nyiláson és az apró likacsokon a lélekző kamarába hatol be.
A pelagikus petéknek legfontosabb tulajdonságuk, hogy fajsúlyuk kisebb a tengeri víz fajsúlyánál, miért is a víz szinén úsznak, vagy bizonyos mélységben lebegnek. A peték ezen fajsúlya különböző halfajoknál különböző. De másrészt, minél jobban fejlődik az ébrény, annál inkább felemészti a fehérjét, melynek helyébe víz hatolván be, a pete fajsúlya nagyobb lesz és a pete a mélyebb vízrétegekbe sülyed: ott viszont nagyobb lévén a víznyomás és a víz fajsúlya, a fejlődő pete ott marad lebegve és nem ér a fenékre. Ez a magyarázata ama biologiai ténynek, hogy számos halpete, a mely kezdetben a víz felszinén úszik, később a tengerben lebeg, továbbá hogy ugyanazon mélységben több halfajnak petéit találjuk, de a fejlődés különböző stádiumában.
2. Uszószárnyú pelagikus puhányok közül: az áttetsző Cymbulia Paronii Blaim nagy ritkán Hyalea tridentata Forsk. Clio és Cleodora fajok.
3. Pörgekopoltyús puhányok közül a Terebratulina caput serpentis L. már üres héját Pecsinén mindössze kétszer találtuk.
4. Heteropodák közül az átlátszó Pterotrachea coronata Fork. fiatal példányát e sorok irója egyetlen egyszer látta a martinschizzai öbölben.
5. A Molluskoidea typushoz tartozó zsákállatok közül csakis a teljesen átlátszó, szintelen Salpa maxima Fork. jelenik meg nagy ritkán.
6. Pelagikus állatnak tekinthetjük a puhányokhoz tartozó és a hullámalatti 445szintájnál már említett Argonauta Argo Linné úszópolipot, valamint a Tethys fimbriata L. és T. leporina L. mezitelen csigákat.
7. A medúzák mind pelagikus állatok, különösen a "Bocca di Segna" szorosan átkerülnek tengerünkbe és annak öbleibe a következők: Rhizostoma Cuvieri Pér. Les., - R. pulmo L., - Pelagia noctiluca Pér. Lés. ernyős medúzák, - Aurelia aurita = Medusa aurita L., korongos meduza; nagy ritkán a Cassiopeia Pér. Les., - Tiara = Oceania conica Esch., - O. pileata Pér. hólyagos medúzák.
A bordás medúzák közül többször láttuk, de csak elvétve egy-egy példányban a következőket: Beroe ovata Delle Ch., - Callianira bialata D. Ch. kétszer 1895. év nyarán a martinschizzai öbölben Cestus veneris-t Les. és ugyanakkor két izben Martinschizzán, egy izben Pecsinén (Villa Gelletich) a Cydippe hormiphora Ggbr. teljesen átlátszó, szintelen bordás medúzákat.
E helyen megemlítjük még azon vándor kacslábú rákokat, melyek a hajók aljához, vagy más nagyobb állatok hátához tapadva, ezekkel tovább vitetik magukat; álczáik pedig pelagikusak. Ilyenek:
Lepas anatifera L., a hajók alján.
Conchoderma gracile Heller, a nagy tengeri pók (Maja squinado) testén és kopoltyúin,
Chelonobia testudinaria L., a tengeri teknős hátán,
Balanus tintinabulum L., a nagy teknős hátán és hajók alján.
Élősködő állatok.
Tengerünkben számos apró rák és féreg él, melyeket szintájak szerint osztályozni nem mindig lehet, a mennyiben más állatokon, különösen halakon, delfineken, csigákon, kagylókon és nagyobb rákokon élősködnek, még pedig majd a kültakarón, majd az orrlyukakban, majd a száj- vagy kopoltyúüregekben, majd a kopoltyúkon vagy kopoltyúíveken, majd a végbélnyilás körül, majd a belekben vagy az izmokban. Minden halfajnak van egy-két ilyen hivatlan vendége, mely éjjel-nappal kínozza és gyakran agyongyötri. Halászaink az ilyen apró parazita rákokat, különösen az egyenlőlábúakat (Isopoda) tengeri tetveknek hiják.
A rákok közül eddig körülbelül 81, a férgek közül 94 parazita fajt ismerünk.
Hogy a sok közül egy példát hozzunk fel, megemlítjük itt legnagyobb vándorhalunkat, a tinhalat (Thynnus vulgaris) és kelletlen parazit vendégeit:
Elytrophora brachyptera Gerst., a tinhal orrüregeiben élősködik.
Cecrops Latreillii Leach., a tinhal kopoltyúin él.
Brachiella Thynni Cuv., a tinhal kopoltyúin és mellúszó szárnyai hónaljában él.
Caligus Müll., rákfajok a tinhal kültakaróján.
Monostomum bipartitum Vedl., lapos féreg, a tinhal kopoltyúin élősködnek.

0. Számos szakmunka és katalogus részletesen beszámol az egyes, eddig az Adriai tengerben megfigyelt fajokról. Ilyen munkák: Canestrini, Fauna d'Italia; Naccari, Ittiologia Adriatica. - Cattaloghi di Perugia e Trois. - Stossich M., Prospetto della Fauna del Mare Adriatico. - Dr. Camil Heller, Die Crustaceen des südlichen Europa. - Brusina, Sisavci Jadranskogo mora. - Kišpatič feljegyzései. - Cornalia, Fauna d'Italia és mások.
1. Brusina, Sisavci Jadranskoga mora, Zágráb 1889.
2. A. Costa: La pesca nel golfo di Napoli.
3. A partok közelében a közép évi hőmérséklet csak 15 C°, tehát kisebb, mint a fiumei öböl közepén, minek oka első sorban a dús partmenti fenék- és parti hideg édesvizü források.
4. Topografia delle città e del circondario di Fiume 1896. - Pag. 152.
5. Stossich M. szerint csak Sebenico-ban fordul elő, és nem gyakori; M. Stossich. Prospetto della fauna del mare Adriatico. P. II.
6. Über das Vorkommen und die Menge der Eier einiger Ostseefische.
7. Varietà delle nova dei Teleostei.
8. Dr. Raffaelle Fed. Le nova gallegianti e le larve dei Teleostei nel golfo di Napoli, Mittheilungen zool. Station VIII. Band.

« A karszt-lejtő és a tengerpart állatvilága. Írta Matisz János. Felülvizsgálta Szterényi Hugó. KEZDŐLAP

Fiume és a Magyar-Horváth tengerpart

Tartalomjegyzék

A tenger növényvilága. Írta Matisz János, átnézte Borbás Vincze. »