A mai Nógrád vármegyét a honfoglaló magyarok csak kis részben szállották meg, mert a vármegye területét nagyobbára erdőségek borították, melyek még a nemzeti királyság első századaiban is Zempléntől kezdve Abaúj-Torna, Szepes, Liptó, Zólyom, valamint Borsod, Gömör, Hont, Nógrád és Bars vármegyék felső részeivel szinte összefüggő erdőségeket alkottak.

Maga Nógrád vára is a honfoglaláskor csak a Duna bal partján, Verőcze és Kismaros felől volt megközelíthető. E várat, a krónikák szerint, Zoárd és Kadocsa vették be, majd az Ipoly mentén fellovagolva, a folyó völgyét is elfoglalták.

A Morva birodalom megdőltével (902.) a honfoglaló magyarok szinte akadálytalanul terjeszkedtek az Ipoly völgyén felfelé, addig, a hol a rengetegek kezdődtek. E terület azonban csak kevés számú nomád népnek nyujthatott alkalmas letelepülési helyet; mindamellett a honfoglaláskori leletek, mint a pilinyi temető, valamint a helynevek: Kürtös, Gyarmat, Jenő, Tarján, Karancs, Megyer, Kazár, egyaránt igazolják, hogy e területet a honfoglaló magyarok még a nagyvajdák idejében szállották meg. De hogy mely nemzetségek vették birtokukba e földet, arra nézve közvetetlen adatok nem állanak rendelkezésünkre, sőt maga Anonymus, Béla király jegyzője sem tud Nógrád első megszállóiról.

Okleveles adatok csak a XIII. század elejétől kezdve vannak a vármegye területén letelepedett nemzetségekről, a mikor már a vármegye legnagyobb része meg volt szállva. Hatalmas nemzetségek vertek e vidéken gyökeret, melyeknek sarjai évszázadokon át szerepet vittek a vármegye történetében.

A vármegye szívében, Szécsény körül a Kacsics nemzetség foglalt szállást; tőle keletre, a mai Karancs-Ság vidékén a Záh nemzetség telepedett le; a vármegye nyugati részén, az Ipoly és a Kürtös-patak összefolyásánál a Balassák ősei helyezkedtek el. Szirák táján a Szolnok nemzetség, a vármegye délkeleti sarkában, a mai Nagykökényes körül, a Kökényes-Radnót nemzetség birtokai terültek el. Fülek környéke a Kacsics nembeli Simon fia Folkus birtokában volt, a ki felhasználván a tatárjárást követő fejetlenséget, éveken át valóságos réme volt a környéknek, míg végre 1246-ban IV. Béla király megfosztván őt birtokaitól, Fülek vára a királyra, szállott.

A Fülektől nem messze eső Pilis helység (ma Fülekpilis) szintén egy ősi nemzetség emlékét tartotta fenn. A vármegye tatárjárás előtti birtokosai közé tartoznak a Szemere, a Csák és a Tomaj nemzetségek. A Szemere nemzetség, mely Losoncz körül volt birtokos, a tatárjárás utáni években elköltözködik a vármegye területéről. A Csák nemzetség ugyancsak még a tatárjárás előtti korszakban bírta Petényt, a Tomaj nemzetség a XIII. század elején szerzi a Kacsics nemzetség elkobzott birtokait s ekként a vármegyében gyökeret vervén, az egész középkoron át a legjelentékenyebb birtokosok között foglal helyet. A tatárjárás utáni korszakban telepedik le a Dobák nemzetség; ekkor tűnik fel a Kartal és a Rátót nemzetség, s ez időtájt szerez birtokokat a Zsadány nemzetség is.

A XIV. század elején új birtokosokkal találkozunk a vármegye területén. Ekkor tűnik fel első ízben az Aba nemzetség Rhédei ága; ekkor szerez birtokokat a Csór nemzetség, ekkor telepedik le a Balogh nemzetség, mely királyi adomány alapján szerez a vármegye területén birtokokat. Ugyancsak így lesz az Ákos nemzetség ís a XIV. században a vármegye egyik legnagyobb birtokosává.

A XIV. század közepéig a következő nemzetségek tűnnek fel a vármegye területén.

Aba. E nemzetségből, melynek ősi fészke, a szomszédos Heves vármegye, a Rhédei ág szerez birtokokat a vármegye területén. Okleveles adataink azonban csak a XIV. század közepétől kezdve vannak e nemzetség itteni birtokairól. 569A Rhédei ág egyik sarja Szentmártonrédei Vanyarcz János, a ki 1351-ben szerepel és neve után következtetve, Vanyarczon volt birtokos. A nemzetség ugyanez ágának egy másik tagja Rhédei Miklós, a kiről egy 1340. évi oklevél emlékezik meg, Berczeli Rhédei László fia volt, a ki - előneve után - Berczelen volt birtokos.

Ákos. E nemzetség Cselenfi ágából Sándor (1328.) szolgabíró fia János, Róbert Károly király uralkodása alatt szerzett birtokokat a vármegye területén. A nemzetségnek ez az ága még a XIV. század elején a kisbirtokos nemesség között foglalt helyet. Őse Cselen 1282-ben alispán volt; ennek fia Sándor szolgabíró, kinek fia János 1330- ban, Záh Feliczián merénylete alkalmával, a távollevő Szécsényi Konya étekfogómestert helyettesítvén, a királyi család életét mentette meg. Cselenfi János e bátor magatartásáért nem csupán bőkezű adományokat nyert Károly királytól, a Záh nemzetség elkobzott javaiból, de egyúttal megnyílt előtte az út a magas méltóságokra. 1340-ben a körösmegyei Rovistye vár várnagya, 1346-tól gömöri, majd csongrádi főispán, 1354-ben pedig Nógrád vármegye főispánja. Tőle származik a Karancs-Sághi Sághy és a Méhy család. A Cselenfi ág ősi birtokaira vonatkozólag nincsenek adataink; csak szerzett birtokait ismerjük. János az Iliny nevű falut kapta adományul Szécsényi Konya mestertől, a kit a visegrádi merénylet elkövetésekor helyettesített. 1332-ben nyerte adományul Záh Feliczián elkobzott birtokaiból a következő helységeket: Karancs-Ságh, Lapújtő, Policsnó, Berzva, Tenkenteleke, Eleztyen, Mátyásteleke. 1335-ben kapja testvérével Jakabbal együtt, a Záh nemzetség többi birtokait: Kotroczó (ma puszta), Ettes, Bénateleke (hajdan Kotroczó mellett feküdt), Hartyán (ma Kishartyán), Ság, Ságújfalu, Ludvég, Két Dályó (ma Kisdályó puszta), Berendefölde, Tőrincs, Litke, Helimbafalva (ma Galamba puszta) és Egyházas Gerege. E birtokok közűl azonban János és Jakab 1343-ban Tőrincs helységet Jolsvatapolczáért elcserélték. (Karácsonyi: Magyar nemzetségek I. 95-114. )

A Balassák első ismert őse Detre zólyomi főispán, a kinek úgy látszik Hont vármegyében is voltak öröklött birtokai (Szebeléb), a XIII. század első félében szerez birtokokat a vármegye területén. Még II. Endre királytól nyerte adományul Sztraczint, melynek birtokában IV. Béla király 1236-ban megerősítette. Fia Mikó (Miklós) 1244-ben megvette Szenna fia Godustól Esztergályt. 1246-ban a honti várhoz tartozó Gyarmat nevű földet nyeri IV. Béla királytól cserébe, liptóvármegyei birtokaiért. Mikó és testvére Detre, továbbá Mikó fia Bettér, 1250-ben Ludány és Halász (Szécsényhalászi ) helységekben szereznek birtokrészeket. Mikó fiai közűl Péter Hont vármegye főispánja (1267.) Esztergályt bírta, Bettér (1277-1282.) Zólyom vármegye főispánja, Demeter (1290-1299.) Pozsony és Zólyom vármegyék főispánja volt. Bettér fiai János és Miklós 1299-ben Losonczon nyertek egy földterületet; ugyanők Zellőt is bírták. A fenti Bettér fiai terjesztették tovább Detre ágát. Utódaik közűl a XIV. század közepén már csak Balázs volt életben, ő terjesztette tovább a családot; utódait Balázsfiaknak, majd, a mi ezzel egy, Balassáknak nevezték el.

Balog. E nemzetség, melynek ősi fészke Gömör vármegyében volt, a XIV. század elején telepedett le Nógrád vármegyében. A nemzetség Szécsi ágából I. Miklós fiai Péter, Miklós, Dénes és Pál, az Árpádház kihaltát követő belzavarok közepeit, elhagyván ős fészküket, I. Károly király híveiként az ország déli vidékén húzták meg magukat, míg a nemzetség Athfi ága Csák Máté pártjára állott. Csák Máté hatalmának megtörése után Károly király bőkezűen jutalmazta híveit. Péter, Miklós, Dénes és Pál 1317-ben Nőtincs és Uzsa helységeket nyerik adományul, több más pestmegyei helységgel együtt. A nemzetség Szécsi ágának sarjai ettől kezdve mindegyre jelentékenyebb szerepet töltenek be. Péter (1327-1331.) Nógrád vármegye főispánja és szandai várnagy volt, testvére Miklós 1323-ban hasznosi várnagy, míg másik testvére Dénes országos méltóságokra emelkedett. 1324-1328-ig főasztalnok, 1330-1341-ig pedig szörényi bán. Péter fia Miklós 1342-1346-ig Nógrád vármegye főispánja s e mellett a főasztalnoki méltóságot is betöltötte 1347-ben Nagy Lajos király, Lendvai Bánffy Miklós elmozdítása után, Horvát- és Tótországok bánjává nevezte ki, majd négy év múlva a szörényi bánság igazgatását bízta rá. (Karácsonyi i. m. I. 174-178.)

Csák. E nemzetség még a tatárjárás előtti korszakban bírta Alsó- és Felső-Petényt, melyet e nemzetség egyik sarjának, Pós mesternek (1227-1233.) már az atyja is bírt. Pós mester, Béla kiskirály tárnokmestere után, fia III. Ugron (1240-1311.) szörényi bán, tárnokmester és főlovászmester örökölte, a ki 1268-ban 570e birtokokat egyik hívének, a Zsadány nemzetségbeli Dénesnek adományozta s ezt az adományt 1274-ben megújította. 1280-ban azonban a két Petény helységet a Gyula-Zsombor nemzetségbeli Erdő ispánnak adta el. E miatt azután hosszadalmas per támadt a két birtokos között, mely csak húsz év múlva ért véget, úgy hogy a Zsadány nemzetségbeli Dénes 225 márkát fizetett Erdő ispánnak, hogy a két Petényt megtarthassa. (Karácsonyi i. m. I. 339.)

Csór. A nemzetség ősi fészke Fejér vármegyében feküdt, honnan még a tatárjárás előtti korszakban az egész Dunántúl elterjedt. Nógrád vármegyei birtokviszonyairól csak a XIV. század elejétől kezdve vannak adataink. Tagjai közűl Nagy Péter 1313-ban Szarvas-Gedén volt birtokos; ennek fia Tamás csókakői várnagy, királyi főajtónálló (1326-1358.), 1326-ban testvérével Péterrel együtt kapta Szarvasgede ama részét, melyet azelőtt Vágút János fiai bírtak. Ezenkívül Tamás még Surány (Cserhátsurány) és Bágyon helységeket is bírta, a hol templomokat is építtetett s 1344-ben, midőn Avignonban tartózkodott, ezek számára, búcsúengedélyeket szerzett. Tamásnak három fia volt: János, Péter és Mihály, de ezeknek nem voltak utódaik, mert a király 1373-ban János leányait fiúsította. A Csór nemzetségnek ez az ága tehát fiágon kihalt. (Karácsonyi i. m. I. 384-391.)

Dobák. A Dobák nemzetség közvetetlenül a tatárjárás után telepedett le a vármegyében. E nemzetség sarjai: Dobák, Tiba és Vaczik, a kik a királyi várpalotában szolgáltak, a Privigye közelében levő Chrenócz falut bírták, ezt azonban IV. Béla király tőlük elvevén, nekik a többi között Kőkeszi földjét és Esztergályt adta kárpótlásul. Esztergályt azonban IV. Béla királynak vissza kellett adnia az udvarnokoknak, a kiktől elvette. Ezért 1260-ban Vaczik fiait, a honti várhoz tartozó kelenyei és terbegeczi földekkel kárpótolták Esztergályért. A nemzetség ezzel Hont vármegye területén terjeszkedett s a belőle kiágazó Luka, Dacsó, Keszi és Harabor családok előkelő szerepet vittek a vármegye közéletében.

Hunt-Pázmán. E nemzetség még Géza nagyvajda alatt telepedett le Esztergom és Hont vármegyében. Ősei Hunt és Pázmán; a Svábföldről származó jövevény lovagok, a Garam völgyében és az Ipoly vidékén nyertek nagykiterjedésű földterületet; idővel azonban királyi adományok útján Bars, Nyitra, Pozsony és más vármegyékben szereztek birtokokat. Nógrádban még a tatárjárás előtti korszakban telepedtek le. Valószínű, hogy e nemzetségből származott Ders (1156), Nógrád vármegye főispánja. E nemzetség sarja volt Obichk, a ki még a tatárjárás előtt bírta Szügyöt. Obichk fia Miklós volt, ennek fia András, 1296-ban az ősi nemzetségi birtokokból, Kóvárból is kikapta a maga részét. A nemzetség Szegi ágából: Mikó fia Tamás fia Tamás, a ki Draai (Dráhi) Tamás néven szerepel az oklevelekben, 1272-ig Nógrád vármegye főispánja volt. Mint az 1281 október 15-én kelt egyezséglevélből kivehető, Tamás főispán hasonnevű atyja már Sztregován lakott. Tamás főispán 1281-ben pöstényi birtokosként szerepel, Márton alországbírónak 1295 október 1-én kelt ítéletlevelében, mely a pöstényi birtokról szól, már Comes Thomas de Draanak íratik. (Draa ma Drághi-puszta Őrhalom határában.) Fiai Albert, Pető és Miklós, a kik Csák Mátéhoz pártoltak, de Csák Máté hatalmának megtörése után elvesztették összes nógrádi birtokaikat, melyeket a király 1321-ben Szécsényi Tamásnak adott. Both fia Benedek, a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Miklós comes fiának Istvánnak leányát, Margitot feleségül bírván, 1291-ben nevezett nejének hagyományozta Horpács helységet s így e birtok is e nemzetség kezébe került. (Nagy Iván: Nógrád várm. tört. 32-33.)

Kacsics. Törzsökös nógrádvármegyei nemzetség, melynek története, az egész középkoron át szinte elválaszthatatlan kapcsolatban van a vármegye történetével. Ősi birtokai oly rendkívül nagy, szinte összefüggő területet alkotnak, hogy a mennyiben azokat nem az első foglalás jogán szállotta meg, akkor kétségkívül még a nemzeti királyság első századaiban vette birtokába.

A nemzetség legrégibb birtokai az Ipoly mindkét partján terültek el. A balparton feküdt Szécsény, a hozzátartozó Rimócz, Gécz és Almás helységekkel, a jobbparton pedig Libercse, Losoncz, Ipoly-Bolyk, Parócza és Garáb.

A szécsényi uradalom egy része Simon báné volt (1219-1229.), a kit Gertrud királyné meggyilkolásában való részvétele miatt összes birtokaitól megfosztottak. E birtokokat a király a Szák nemzetségnek adta. E nemzetség egyik sarjától: II. Pósától 1274-ben váltotta vissza a Kacsics nemzetség egy másik ágából származó I. Farkas, a Szécsényi család őse. Ez az uradalom azonban ősi Kacsics-jószág lévén, a nemzetségi jognál fogva a nemzetség többi tagjai is részt óhajtottak 571volna venni a kiváltásban. E miatt azután I. Farkas folyton perben állott unokaöcscseivel: 1. Mihály fiaival, míg csak bele nem egyeztek abba, hogy a szécsényi uradalom visszaváltott része az övé legyen. Farkas idővel megszerezte Szécsénynek azt a részét is, mely valamikor a nógrádi várjobbágyoké volt, Losonczot azonban már nem sikerült visszaszereznie. Farkas magas kort ért el, élete végszakában Nógrád vármegye főispánja és a királyné főpohárnoka (1298.) is volt. Midőn Farkas 1271-ben testvéreivel megosztozott, már Szécsényben lakott s ekkor az osztály alkalmával, Libercse nyugati felét kapta, míg testvérei közűl I. Mihálynak Libercse keleti fele és Garáb földe, másik testvérének, Szalócznak, pedig Paróczafalu felerésze és Szalatna földe (ma Pusztaszalatna) jutott. Farkas mintegy 30 évi szívós és kitartó munkával nem csupán az idegen kézre került ősi nemzetségi javakat szerezte vissza, de jó gazdálkodás mellett vagyonát jelentékenyen gyarapította, úgy hogy a mikor meghalt, már az egész szécsényi uradalom az övé volt.

A fenti Simon bánnak két fia volt: János, a ki 1255 táján atyja elkobzott. jószágai közűl Ipolybolykot kapta vissza és Simon (1271.) a Salgay család őse. Fia Miklós (1290-1308.) eleintén Csák Máté híve volt, de később visszavonult s nem vett részt az I. Károly király és Csák Máté között évtizedeken át tart ó küzdelemben. Övé volt a salgóvári uradalom, a melyet gyermekei számára megőrizett. Fiai II. Miklós és Illés, Gömör vármegyében is birtokosok voltak. Illést 1327-ben mint Salgótarján urát említik az oklevelek; Miklós 1345-ben Szőlős (Mátraszőlős) ura. Midőn a testvérek a 1348-ban öröklött birtokaikat egymás között felosztották, Salgó várukat közösnek jelentették ki. Miklósnak, valamint testvérének, Illésnek fiai, tovább terjesztik a Salgay családot.

Visszatérünk Farkas fiára, Szécsényi Tamásra, a ki családja fényének és hatalmának megalapítója s a nemzetség egyik legkimagaslóbb tagja volt. Tamás közpályája 1301-ben veszi kezdetét, midőn - ellentétben a nemzetség többi tagjaival - Róbert Károly királyhoz csatlakozott s a trónküzdelmek alatt hűen kitartott mellette. Károly király hatalmának megszilárdultával Szécsényi Tamás is gyorsan emelkedett. 1319-ben Arad, Bács és Szerém vármegyék főispánja, 1321-ben a királyné tárnokmestere, 1321-1342-ig erdélyi vajda, 1340-től Nógrád vármegye főispánja, 1342-ben tárnokmester, végre 1349-54-ben országbíró volt. Magas méltóságai mellett roppant vagyont szerzett. Megkapta Hollókő, Somoskő, Baglyaskő és Sztrahora várakat, Varsány, Pilis, Dráhi, Dolyán, Rárós, Sztregova, Sztraczin, Varbó, Sztrázs, Kis-Hugyag, Baglyasalja, Szénástelek, Eperjes, Izbise, Lapujtő, Kovácsi, Tót-Hartyán, Szinóbánya, Börzsöny, valamint a hajdan Piliny és Szakály között eső Al-Pugh, Fel-Pugh és Új-Nyerges falvakat. E nógrádmegyei várakon és helységeken kívül még Hont, Gömör, Heves, Somogy, Baranya és Pozsony vármegyékben, sőt Erdélyben is szerzett birtokokat. Tamás gyermekei is gyorsan emelkedtek. Egyik fia Konya (Miklós) 1330-1342-ben főétekfogó, majd 1346-ban Nógrád vármegye főispánja; másik fia Mihály (1333-1341.} pozsonyi prépost, 1362-ig váczi, 1362-77-ig egri püspök volt. Konya fiai közűl Ferencz 1374-ben Sopron vármegye főispánja és kőszegi várnagy, 1397-1406-ban országbíró, másik fia Simon 1395-ben országbíró, 1406-1407-ben főajtónálló volt. Az utóbbinak fia volt Salgói Miklós, a ki 1437 táján utódok hátrahagyása nélkül halt el. Ferencz fia László († 1424.), ennek fia László (1443-59.) Nógrád vármegye főispánja. Ennek csak egy fia volt: János, a ki 1437-ben szerepel, de még atyja életében elhalt s a Szécsényi családnak Lászlóban magvaszakadt.

Tamás erdélyi vajda testvérei közűl Péternek maradtak utódai. Péter fiai István, Tamás és Domonkos, a kik Szécsény és a helység határába olvadt Várad egy részét bírták. Péter negyedik fia II. Farkas Szolnok-Doboka és Besztercze-Naszód vármegyékben volt birtokos.

I. Farkas nógrádi főispán testvérének Mihálynak, a ki az 1271-ben megtartott osztály alkalmával Libercse felét és a hozzátartozó Garáb földet nyerte, három fia volt: Simon, a székely ispán (1281-1322.), a Palásti Radó -Tompos Tamás (1291-1039.) a Libercsei Tompos - és Cseh Péter (1291-1324.) a Martonfalvi és Vingárti Geréb család őse. E testvérek 1297-ben Szécsényhalászit és Galábocsot nyerték anyjuk leánynegyede fejében. Simon 1308-ban Csák Máté pártjára állott, 1317-ben azonban elpártolt tőle s az ország déli vidékére vonult. Károly király, hogy őt lekötelezze, 1319-ben a nágysajói (Besztercze-Naszód vármegye) uradalmat adta neki, majd székely ispánná nevezte ki. Testvére, Péter eleintén Nógrád vármegyében gazdálkodott; 1312-ben azonban Szolnok-Doboka vármegyébe 572költözött. Gyermekei már a szász földön laktak s fia János a Vingárti Geréb család őse. Az elősoroltakon kívül még két ágát ismerjük a Kacsics nemzetségnek. Az egyik ág az, a melynek sarjai Hollókő várát építették. Ez ág egyik sarja Péter 1246-ban Salgótarjánban, 1265-ben pedig Bárkány mellett birtokos. Fiai: Mihály, Péter, Leuszták és Mikus 1310-ben Csák Mátéhoz csatlakozván, mind a négy várukat, Baglyaskőt, Hollókőt, Somoskőt és Sztrahorát átadták neki s ezáltal egész Nógrád vármegyét Csák Máté hatalmába juttatták. Csák Máté hatalmának megtörése után Károly király száműzte őket és birtokaikat rendíthetetlen hívének: Szécsényi Tamás mesternek adományozta. A nemzetség másik ága az Illés ág, melynek egyik sarja I. Miklós 1272-ben Losoncznak azt a részét kérte vissza a királytól, melyet II. Endre király Simon bántól elkobozott. I. Miklós vissza is kapta Losoncz egy részét, de 1277-ben újból elvették tőle. Ez az ág 1290-ben összetűzött a Rátót nemzetséggel, a minek az lett a vége, hogy I. Miklós egyik fiát, Lestákot, továbbá a nemzetség másik két tagját és 11 szolgáját megölték. 1290-ben végre békét kötöttek a harczoló felek. A Rátót nemzetség visszaadta a Kacsics nembelieknek Szőlős várát, melyet tőlük elfoglalt, kötelezte magát az elpusztított kastélyok felépítésére és kárpótlásu1 200 márkát fizetett. A fenti I. Miklós fiai közűl Miklós és Vecsló (Vecseklő) 1294-ben Szalatnán voltak birtokosok. (Karácsonyi i. m. II. 266-278.)

Kartal. E nemzetség, a melyről Béla király névtelen jegyzője is megemlékezik, Bodony helységben volt birtokos. Egyek sarja, I. Péter (1247-1277.) 1271-ben a margitszigeti apáczák birtokainak elpusztítása miatt, Bodonyt kárpótlásul az apáczáknak adta oda s magának csupán az életfogytiglani haszonélvezetet kötötte ki. 1276-ban azonban ezt a birtokát, unokaöcscseivel egyetértően, odaadta az ugyane nemzetségből származó Simon fiainak Csudának, Bertalannak és Uzának s ezektől viszont megkapta a révjenei jószágot, a melyet azután zálogba adott a margitszigeti apáczáknak. A fenti Csudától származik a Bodoni Csuda család.

Kökényes-Radnót. Ősi fészke a vármegye délkeleti sarkában fekvő Nagy-Kökényes s az ettől éjszakra eső Palotás, mely 1260-ban Mikod-Hatvan és Kökényes-Hatvana nevet viselt. E nemzetség alapította még 1179 előtt Szent-Hubertről 573czímzett premontrei rendű garábi monostort, mely még a XIV. században fennállott; utóbb azonban a premontrei rend itteni birtokai a sághi (ipolysági) monostorra szállottak. A nemzetség első ismert sarja Kökényes, 1228-ban már Maros-Torda vármegyében is birtokos volt. Fia János 1246-ban Palotás Hatvana (ma Palotás) és Uzsa (ma puszta) földesuraként említtetik. Fia Radnót fiatal korában szintén Nógrád vármegyében lakott; itt ismerkedett meg a Kacsics nembeli I. Mihály leányával, a kit nőül is vett; 1310-től azonban Erdélyben lakott. 1322-ben bekövetkezett halálával gyermekei nem lévén - összes birtokait, közte a nógrádmegyei Kökényesmonostorát, Palotás-Hatvant és Bért, I. Károly király sógorának, a Kacsics nembeli Simon székely ispánnak, a Palásti Radó család ősének hagyományozta. (Karácsonyi II. 336-338.)

Pilis. E nemzetség emlékét a hasonnevű (ma Fülekpilis) falu 574őrizte meg. Csupán egy tagját ismerjük: Miklós ispán fiát Demeter ispánt, a ki 1287-ben Sárkány, esztergommegyei falu ama részét adta el, melyet nejével kapott s a ki alkalmasint egy személy azzal a Demeterrel, a ki (1297-1300.) Pozsony vármegye főispánja volt.

Rátót. A Rátót nemzetség, mely a krónikák szerint a Nápoly melletti Casertából származott, alkalmasint még Kálmán király idejében költözött be hazánkba; a Veszprém közelében fekvő Rátót helység területét nyerte a királytól szállásúl, de ezenkívül Vácztól délkeletre is jókora területet nyert adományul, a hol szintén egy Rátót nevű falut telepített. Valószínű, hogy még jóval a tatárjárás előtt, a mai Nógrád vármegyére is kiterjeszkedett, de okleveles adatok csak a XIII. század második felétől kezdve vannak itteni birtokairól. A nemzetség úgynevezett nádori ágából származó Porcz I. István, királynéi lovászmester, 1265. év végén az ágasvári uradalmat nyerte adományul, a melyhez Kutasó, Bárkány nógrádmegyei helységek is tartoztak; később IV. László király Lápasd faluval (ma dülő Nógrádmegyer határában) jutalmazta szolgálatait. Fia Domonkos, 1301-ben, III. Endre király halála után, az addig viselt tárnokmesteri méltóságért, kárpótlásul Nógrád vármegye főispánja lett. 1304-ben testvéreivel: Lászlóval, Kakassal és Leusztákkal együtt Károly király pártjához csatlakozott. 1308-ban újból Nógrád vármegye főispáni székében találjuk. Domonkost Károly király magas kitüntetésekkel halmozta el. Előbb nejének tárnokmesterévé nevezte ki, majd 1315-ben nádorrá lett. Testvére, László Kisnémedi és Selyp (ma puszta) helységeket bírta; 1325-ben azonban összetűzvén az Ákos nembeli Micskkel, a későbbi bánnal, az akkori szigorú törvények szerint, a bírák fejvesztésre ítélték s László csak úgy tudott megmenekülni a halálbüntetéstől, hogy összes jószágait átengedte Micsknek. (Karácsonyi i. m. 14. 1.)

Szemere. A nemzetség ősi fészke a mai Komárom vármegyében, a Zsitva balpartján volt, de már jóval a tatárjárás előtt bírta a Losoncz melletti Tamásit. E birtokot még 1247-ben a Kékkő közelében fekvő Esztergályért cserélte el. Esztergályt azonban a nemzetség tagjai: Péter, Márton Sena, Ivánka, Tamás, Miklós és Godus 1247-ben a Pázmán birtokában lévő tizedrész kivételével eladták az ugyane nemzetségből származó Sándornak, a Csúzy család ősének és Lestáknak, a kik azonban az ekként megszerzett birtokrészt odaadták a királynak, a ki viszont Komárom vármegyében adott nekik birtokokat cserébe. - (Karácsonyi i. m. III. 59.)

Szolnok. Törzsökös nógrádi nemzetség, melynek ősi birtoka a vármegye déli csúcsában, a Szirák, Dengeleg és Palotás szomszédságában fekvő Bágyon falu volt. 1260-ban osztoztak meg a nemzetség tagjai Bágyon birtoka fölött. A XIV. század elején a nemzetség már erősen elszaporodott s 1309-ben Bágyon egy része is idegen kézre került. A nemzetség további sorsa ismeretlen.

Tomaj. A krónikák szerint bessenyő származású nemzetség, melynek őse még Taksony fejedelem idejében jött hazánkba s a Tisza mentén az abádi révig terjedő földet kapta. Okleveles adatok azonban csak a XIII. századtól kezdve vannak e nemzetségről, melynek egyik kimagasló sarja Dénes fia Dénes (1222-1241.) tárnokmester, majd nádor, a ki még tárnokmestersége idejében (1224-1231.) nyerte a Kacsics nemzetségtől elkobzott losonczi és az akkor még hozzá tartozó divényi uradalmat. II. Dénes fia III. Dénes (1275-1297.), a ki I. Miklóssal együtt 1277-ben királyi megerősítő-levelet nyert a losonczi uradalomra, melyet a király megelőzőleg - legalább írásban - a Kacsics nemzetségnek visszaadott. 1280-ban e megerősítő-levelet IV. László újból kiállította számukra. III. Dénes fia Tamás (1315-1356.) a Losonczy és a Losonczi Bánffy családok közös őse; másik fia I. István (1315-1350.) szörényi bán; harmadik fia Dezső (1327-1348.) a Losonczi Dezsőfi család őse. Tamás fiai közűl III. István (1344-1356.), a Losonczy család egyenes őse; testvére II. Tamás (1350-1358.) pedig a Losonczi Bánffy család őse; ö kezdte építtetni 1350-ben a ma is meglevő Gácsfalvai templomot, s ő volt atyja a Losonczi Bánffy család névadójának, Dénes bánnak. (Karácsonyi János i. m. III. 107.)

Záh. Törzsökös nógrádvármegyei nemzetség, melynek tagjai szintén még a tatárjárás előtti korszakban birtokosok voltak a vármegyében. A nemzetség ősi fészke Karancs-Ság vidéke volt. Itt volt a nemzetség nevére emlékeztető Záhfalva is. E mellett még az Ipoly vidékén is voltak birtokai, mint a Tőrincs és Dályó között eső Berendefölde, hol a nemzetség egyik sarja, István, Bánk bánnak 1222-ben 575Nagyváradra küldött poroszlója is birtokos volt. 1227-ben Kis-Hartyán, Sóshartyán és Karancskeszi helységekben találjuk a nemzetség sarjait. 1248-ban a nemzetség sarjai közűl Márton Poltár környékén, Erasmus Pilisen volt birtokos, Tiborcz pedig Marczalt bírta, melynek egy részét 1281-ben vejének adta oda. A nemzetség legvagyonosabb ága, a szomorú hírre jutott Feliczián ág, melynek első ismert tagja, Jób, bácsi majd székesfehérvári prépost és alkanczellár, a kit 1252-ben választottak pécsi püspökké, mely méltóságát 1282-ig viselte. Jób 1262-ben Gömör vármegyében szerzett birtokokat. Ebben az évben V. István király megerősítette őt és testvérét Záhot Rozslosna és Somkút birtokában. Záh már 1272-ben nem élt, mert ekkor már fiai, közöttük Feliczián szerepelnek, a Bebek és a Csetneki családokkal, a Rozslosna, Somkút, Süvéte stb. falvakért folytatott perben. Feliczián 1301-ben Dráhi Tamás nógrádi nemesnek fogadott bírája. 1308-ban Csák Máté híveként vett részt a kékesi értekezleten; midőn pedig Fra Gentile pápai követ Csák Mátét kiközösítette, Csák Máté rendeletére ő dúlta fel Vágszerdahelyt, az esztergomi érsek birtokát. 1318-ban Károly király hűségére térvén, visszakapta a rozgonyi csata után tőle elkobzott gömörvármegyei uradalmakat, e mellett Nyitra és Pozsony vármegyékben is szerzett birtokokat. 1330 április 17-én Feliczián gyilkos merényletet követett el a királyi család ellen, a melyért mind ő, mind hasonnevű fia, még a helyszínén meglakolt. Ama kor szigorú törvényei szerint a Feliczián leányai: Sebe, Palásti Kopajné és Klára, valamint veje Palásti Kopaj, unokatestvére II. László, továbbá az ismeretlen nevű nőtestvérének gyermekeitől származó utódok is halállal lakoltak. A nemzetség többi tagjainak birtokait elkobozták és mind e javak a királyra szállottak.

A Záh nemzetség jószágait csak az 1330. évi nagy pusztulás után ismerjük meg a maga teljességében. A fennmaradt oklevelekből teljes képet nyerünk a nemzetség kiterjedéséről s nagy vagyonáról. Nógrád vármegyében Feliczián ágé volt: Berzva (Csehbrezó), Teknőteleke, Palizna, Elesztyén, Mátyástelke, Ság, Lapújtő. A nemzetség többi birtokai: Kotroczó, Etes, Bénatelke, Szanás, Pályi, Kishartyán, Sóshartyán, Ságújfalú, Karancsság, Ludvég, Dályó, Berendefölde, Tőrincs, Litke, Helimbafalva, Egyházasgerege, Falkosteleke.

Zsadány. E nemzetség egyik sarja I. Arnet fia Dénes, a ki Ujlaki Ugron szolgálatában állott. 1268-ban tőle kapta jutalmul Alsó- és Felső-Petényt, - melyekre 1275-ben új adománylevelet eszközölt ki. Ujlaki Ugron azonban utóbb - eddig ismeretlen okból - egy másik tisztviselőjének, a Gyula-Zsombor nembeli Erdő ispánnak is odaajándékozta a két Petény falut. Ebből hosszadalmas per támadt, mely akként végződött, hogy Dénesnek 1300-ban 225 márkát kellett fizetnie Erdő ispán kezeihez, hogy birtokait megtarthassa. Dénes 1308-ban tagja volt annak a bizottságnak, melyet az óbudai káptalan leveleinek megvizsgálására küldtek ki. Fia: Arnat mester 1331-ben mindkét Petény birtokosa volt. Tőle származik a Petényi család, mely 1414-ben Cső (Csővár) helységre tartott igényt. (Karácsonyi i. m. III. 160. - Wertner Mór: Magyar nemzetségek II. 405. Csánki Dezső: Magyarország Tört. Földr. I. 117.)

Róbert Károly király uralmának megszilárdultával, hatalmas új birtokososztály alakult a vármegye területén. Róbert Károly, majd Nagy Lajos birtokadományai következtében hatalmas uradalmak keletkeztek, melyek többnyire egy-egy vár körül csoportosultak.

A XIV-XV. százaban összesen 22 vár volt a vármegye területén, melyek többször cseréltek urat s a hozzájuk tartozó birtokok is a vár sorsában osztoztak.

A vármegye délnyugati szélén emelkedő Diós-Jenő vára a XV. században a Lévai Csehek birtoka volt. A falut, Szakolyával együtt, 1437-ben Lévai Cseh Péter vette zálogba Zsigmond királytól. E családé volt 1454-55-ben Salgó vára is.

Szanda várát 1387-ben a Csetnekiek nyerték adományul Zsigmond királytól; 1424-ben azonban már Borbála királyné birtokában találjuk. 1440-ben a Rozgonyiak nyerték Ulászló királytól adományul s ekkor Surány, Váralja és Szanda helységek, továbbá a gutai vám is hozzátartoztak. 1474-90-ben a szandai uradalom a Báthoryaké volt.

Buják várát 1386-ban a Garaiak nyerték adományul; később, a XV. század első felében a királyné birtokában találjuk: 1474-1499-ben a Báthoryaké volt. 1439-ben a következő helységek tartoztak a várhoz: Buják, Szirák, Héhalom, Tarcsa., Palotás-Hatvan, Henyel, Bér; Kér, Csór és Bokor.

A Tari-család birtokai Fejérkő puszta vár körül csoportosultak. Tari László 576még 1382-ben Erzsébet királynétól nyerte Kis-Luczint, Tari Lőrincz pedig 1424-ben Jobbágyit Zsigmond királytól. 1439-ben Sámsonháza birtokába iktatják. 1454 után e birtokok Országh Mihály nádor és a Nánai Kompoltiak kezére jutottak.

A Serkei Lorántffyak birtokai Zagyvafő pusztavár környékén terültek el. 1449-ben Szele, Kürt és Zobor helységeket, 475-ben Bárnát is bírják.

Fülek várát, melyet 1435-ig a Pelsőczi Bebek-család bírt zálogban, Zsigmond király ebben az évben a Perényieknek adja. Ők bírják 1483-ban is. 1435-1454. években Fülek város, Alsó- és Felső-Rátka, Bábafalva, Bolgárom, Láz, Kovácsi, Nyitra, Bozita, Sávoly, Uhorszka, Garáb, Hradistye, Brezó és Lehota helységek tartoztak hozzá.

Ozdin várát a Kálnai Ettre-család bírta. 1460-ig a csehek birtokában volt.

A Losoncziaké volt az egész XV. századon át Divény vára. 1393-ban Tolmács, Berény; Rétiság, Dályó, Rodnok, 1473-ban Kürt, Zobor, Újfalu és Kalapács helységek birtokában találjuk e családot. 1469-ben övék volt még Galsa vára is. 1467-ben a divényi várukhoz a következő helységek tartoztak: Bukován, Gergelyfalva, Kotmannlehota, Losoncz, Bussa, Terbeléd, Bolyk, Tossoncza, Tamási, Petrocsány, Udornya, Vámosfalu, Divén váralja, Polichna, Lónyabánya, Budalehota, Dobrocsa; 1473-ban az elősoroltakon kívül még Toman-Lehota és Kis-Petrocsány, Divény várát 1473-ban Nádasdi Angor János nyerte Mátyás királytól. E családé még 1502-ben is.

Kékkő vára és Gyarmat városa - mint láttuk - már a XIII. század óta a Gyarmati Balázsfiaké (Balassáké) volt; ők bírták az egész középkoron át.

A vármegye szívében a Szécsényi-család uradalmai terültek el. Az övék volt Szécsény, Hollókő, Salgó és Somoskő vára, Szécsényt a XV. század közepén építették. Salgó vára azonban egy ideig (1454-56. ) a Lévai Cseh-családot uralta. A Szécsényi-család nagykiterjedésű birtokairól az 1455. évi oklevélből nyerünk tájékozást, midőn Szécsényi László uradalmait Országh Mihály nádornak és Losonczy Albertnek zálogosította el. E záloglevél szerint Szécsényi László birtoka volt: Szécsény város, Farkasfalva, Ujváros, Endrefalva, Felfalu, Dolyán, Gécz, Rimócz, Varsány, Sipek, a két Csitár, Keresztúr, Dráhi, Varbók, Strázs, továbbá Hollókő vár és annak tartozékai: Puszta-Almás, Zsuny, Bátka; végül Somoskő vára és tartozékai: Váralja, Ujfalu, Lapújtő, Vendégi, Baglyasalja, Czered, Barátony, Hidegkút, Óbást. Szécsényi László halála után e nagykiterjedésű uradalmak királyi adomány útján a Guthi Országh és a Losonczy-családokra szállottak. Az utóbbiak bírták az egykori Szécsényi uradalmakon kívül, 1461-ben Sztregovát, Ábel-Lehotát, Maraczkát, Nedelistyét, Süllyét és Kármánházát. 1481-ben pedig Somoskő - tartozékaiként Bolykot, Libercsét és Szinóbányát. Ugyanekkor Hollókő tartozékai között Ecseg helység, Konczhida-puszta, Lócz és Farkas-Almás is előfordulnak.

A nagy uradalmakhoz tartoztak még az esztergomi érsek és a váczi püspök birtokai is. A váczi püspöké volt Nógrád vára, az ekkor Nógrád vármegyéhez tartozó Vácz (1414-1489.) városa, továbbá Verőcze város, Kálló, Csővár (ma Pestmegyében), Sáp, Guta, Kosd, Szántó és Berkenye helységek. Az esztergomi érsek bírta 1438 óta, Patak és Dejtár mezővárosokat, Vadkertet, Hugyagot, az egyik Szátokot és Fülek-Püspökit.

A nagy uradalmakon kívül a XV. században még számos birtokos volt a vármegye területén. Csánki Dezső »Magyarország Történeti Földrajza« czímű nagybecsű munkájában, melyet forrásul használtunk fel, 181 birtokost sorol fel a Hunyadiak korából, köztük három egyházi testületet is: a Jeruzsálemi Szent János lovagrend esztergomi Szent Istvánról nevezett társházát, a gombaszögi pálosokat és a sághi premontrei konventet.

A köznemességből nagyobb birtokosok voltak e korszakban: a Vizslási Barócz-család 1456-1481-ben Mizsérfa pusztán, Vizsláson, Kazáron, Szőrösön; a Berényiek Karancs-Berényben és Szent-Erzsébet helységekben; a Berki család 1483-ban megveszi Uzsát; a Czudarok 1415-ben Lőrinczi; Varsány és Selyp helységekben földesurak. A Derencsényiek 1413-ban nyerik adományul Zsigmondtól Vámos-Kalapács, Kozárvölgy, Kökényes, Egyházas és Vámos-Terenye, Újlak, Németi stbi birtokokat; a Garai család Szügy és Csesztve fele részét bírta; a Jánokyak 1451-ben pereskednek Garáb, Szalatnya, Váralja, Kozmalehota, Borosznok és Kármánháza fölött. A Kazai Kakas családot 1416-ban Bárkány, Varbók, Szente, Luczin részeibe iktatták be; a Kornis család 1493-ban Romhány és Kalonda földesura; a Madách család 1470-ben Borsosberény és Szomolva helységeket 577nyerte adományul; a Méhi család 1374-1383-ban Tapolcza, Litke, Tőrincs, Dályó, Gerege, Ság, Ludvég, Újfalu, Baharán, Hartyán, Ettes, Kotroszó, Lapújtő, stb. falvakban volt birtokos. A Kaploni Orbonás család 1421-ben nyerte adományul Zsigmond királytól Szügy helységet; a Pásztohiak még 1424 előtt bírták Buják és Szanda várakat, 1454-ben pedig Tepkét és Bárkányt; a Palásthi Radó család Nagy-Libercse, Felső-Libercse, Újfalu (Závoda) stb. helységeket bírta. melyek 1447-ben, Radó Simon magvaszakadtával, Vingárti Geréb János birtokába kerültek; a Sághy család 1448-1481-ben Mucsiny, Litke, Tőrincs, Geregye, Dályó, Ság, Ettes és Újfalu helységekben bírt földesuri joggal; a Keszi Székelyek 1499-ben osztoznak Keszi, Tarnócz, Geregye, Tőrincs és Arany helységeken; a Szobi család 1440-ben kapja I. Ulászlótól a magvaszakadt Alsó-Petényiek birtokát Alsó-Petényben; 1472-ben Csesztve, Petény, Guta, Szirák, Szob, Szente és Sőj helységekben, 1473-ban ezeken kívül még Selyp, Berczel, Pencz és Horpács helységekben bírt földesúri joggal. Az Uzsai család 1488-ban Uzsán, Daróczon és Bágyonban, a Mohorai Vidfiak pedig a XV. században Mohorán és Garábon voltak birtokosok. (Csánki Dezső i. m. I. 89-120.)

A XVI. század birtokviszonyairól az adóösszeírásokból nyerünk tájékozást. A legrégibb összeírások még a XV. század végéről maradtak fenn, de ezekben mindössze 3-3 birtokos nevét találjuk. 1494-ben 5026 portát írtak össze; ebből Szapolyai Istváné volt 222 porta, a királyé 170, a királynéé pedig 150. 1495-ben 4911 portát vettek fel. Ebből 241 és fél porta volt Szapolyaié, 225 a királyé és 63 Ernuszt Jánosé. 1553-ban 328 helységet írtak össze a vármegye területén. Az összeírt helységekben összesen 1652 portát vettek fel, mely 205 birtokosé velt. Ekkorra azonban már a vármegye tetemes része behódolt a törököknek. Az összeírt birtokosok a következők: Arany János, apáczák, Árokháti Lőrincz, Bakocsay Ferencz és Lőrincz, Bakos István, Balassa Imre, János és Zsigmond, Balogh András, Bardócz Mihály özvegye, Bassó Mátyás, Bay Ferencz és Ignácz, Bártfay Miklós, Básthy István, Báthory György, Bebek Ferencz, Berényi Gáspár, György és András, Bély Gergely, Bodonyi Benedek, Bokry István, Borsvay Miklós, Csalomjai Zsigmond, özvegy Csehy Mihályné, Chenger András és Pál, Csery László, Gáspár és Ferenez, Czeczey László, Csókás Ferencz, Dalay Zsigmond és László; Daróczy László özvegye, Daróczy Gál András, Sándor, János és István, Dely Bertalan, Dengheleghy Gáspár, Derencsényi Farkas, Lénárd, Tamás és István, Decsffy Ferencz, Domby Tamás, Dorcsányi Ferencz és Balázs, özvegy Ebeczky Mátyásné, Imre és László, egri káptalan, esztergomi érsek, esztergomi káptalan, Ettre Benedek, Balázs és Péter, Fábiánfalvy Miklós, Feledy Euszták és János, Galsai Pál és János, Géczy Ferencz, Péter és Farkas, Gedey Péter, Gortvay Péter, Hangony György, Herédy István, Horváth György, Ferencz és András, Jákóffy György, Jánossy Pál, Ispán Gál, Iváncsy János, Kalonday Gáspár, Kaposrévy Mátyás, Karthaly Pál, Kátay Tamás, Kéry László, özvegy Kisfaludy Ferenczné, Kóbor Imre, Balázs és István, Kopasz Gáspár, Kováry László, Kozárdy Ferencz és Boldizsár, Kutassy Pál, Balázs és György, Kürthy Ferencz, Kürtössy László és Pál, Libertsey Ferencz, Pál és Bernát, özvegy Lipthay Miklósné, János, György, Bálint és Gáspár, Literatus Márton, Lorántffy Tóbiás, Losonczy István, Loth János, Luka Benedek és János, Madách János, György, István, Márton és özvegy Miklósné, Marczaly Zsigmond, Pál és özvegy Marczaly Mihályné, özvegy Melegh Ferenczné, Mezey Márton, Mikótelky János, Mocsáry Balázs, Mucsinyi Vitályos, Nagy Sebestyén, Gáspár, György, János és Tamás, Nagyfáy Boldizsár, Nevery Mátyás, Nováky János és Gergely; Nyakas György, Országh Kristóf, Orbonás András, Ferencz özvegye, Palásthy Mihály, Palojtay János, Paska János, Pásztohy János és Ferencz, Pelényi István és Mihály, Perekedy Mátyás, Pethő Gáspár, Pinczy Péter, Piry János, Ragyolczy Kelemen, Vincze, Ferencz, András, Zsigmond, Benedek, Albert és Miklós, Rátkay Demeter, Rhédey Ferencz, özvegy Romhányi Istvánné, Benedek és Ferencz, Sápy Sándor, Sarkantyus András, Spáczay János, Servy András, Soós Tamás és Sebestyén, Szántay Osvát, Székely Simon és Ferencz, Szilassy György, Szörényi Péter, Szőlőssy János, Lőrincz és Miklós, Tahy Ferencz, Tarcsay Gergely és János, Tarnóczy Sebestyén, Tárnok Kristóf, özvegy Tercsy Györgyné, Mihály és Albert, özvegy Terenney Ferenczné és Mátyás, Toldy János, Tóth Mihály; Török Antal és Bernát, Trombitás László, Uza Miklós, váczi káptalan, Válthay Albert, Verebélyi János, Vidffy Pál, Werbőczy Imre, Wesselényi Miklós és Márton, Zagyvay Zsigmond, Zalatnay Jakab, Zima György.

Az összeírt birtokosok közűl a legtöbb portája volt a Balassa családnak, 578számszerint 296; száznál több portája volt Bebek Ferencznek (157½), Losonczy Istvánnak (194) és Országh Kristófnak (140). 25-100 porta közötti birtokosok voltak: Báthory György (48), Derencsényi Farkas (70), esztergomi érsek (62) és Tahy Ferencz (49½). 10-25 portája volt a következő birtokosoknak: Bakocsay Ferencz, özvegy Bardócz Mihályné, Jánossy Pál; Lipthay János, özvegy Melegh Ferenczné, Mocsáry Balázs, Orbonás András, Romhányi Ferencz, Székely Simon és Ferencz, Szörényi Péter, Szőllősy János, Tarnóczy Sebestyén és Vidffy Pál. (Acsády Ignácz: Akad. Ért. XIV. 9. sz. )

A XVI. század végéről, 1598-ból fennmaradt összeírás élénken feltünteti azt a nagy pusztítást, melynek a vármegye a XVI. század második felében ki volt téve. Az 1598. évi összeírásban összesen 59 birtokos nevét találjuk feljegyezve. E birtokosok a következők: Bakos János, Balassa Zsigmond, Balogh Mihály, Bassó Péter, Batta Bálint, Bay Ferencz, Bene Ferencz, Berényi Ferencz, Bessenyey György, Bodonyi János, Bornemisza György, Csehy Péter, Dely László, Dobó Ferenez, Ebeczky Tamás, esztergomi érsek, Ettre család, Fánchy György, Forgách Zsigmond, Győry András, Illésházy István, özvegy Kampor Ferenczné, Károlyi Ferencz, Kéry Ferencz, Legéndy György, Lipthay Imre, Lónyay Albert, Lossonczy család, Madách Péter, Marczaly István, Mocsáry Gergely és György, Nagy Miklós, Nádasdy Ferencz, Orlé (Orlay) Miklós, Paczoth András, Palásthy József, Paska István, Pásztohy György és Gergely, Petheő Tamás, Pilinyi (Pelényi) család, Ragyolczy Péter és Zsigmond, Rákóczy Zsigmond, Radvánszky Ferencz, Serényi Mihály, Soós Gábor és János, Szécsényi Lajos, Szentmariay György, Szokoly Péter, Terchy György, váczi püspökség, Varbóky Ferencz örökösei, Werebély János, Wyszary János, Zagyvay Miklós, Zákán István. (Orsz. Levéltár, az 1598. évi adóösszeírás.)

A XVI. század végén s a XVII. század elején három hatalmas uradalom alakul a vármegye területén. Forgách Zsigmond nőül vevén Losonczy Annát, 1592 február 12-én átiratja részére I. Ferdinánd király, 1552. évi július 20-án, a Losonczy István és Losonczy Antal leányainak fiúsításáról szóló engedélylevelet. Forgách Zsigmond e házasság révén Szécsény, Somoskő és Gács várakat szerzi a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt. 1612-ben felépíti újra Gács várát, mely ettől kezdve 1848-ig a Forgách család nógrádi uradalmainak főhelye lett.

Buják vára, melyet gróf Báthory István, országbíró, az ecsedi ág utólsó sarja, 1593-ban foglalt vissza a törököktől, a XVII. század elejétől kezdve ismét hatalmas uradalom középpontja lett. Bujákot, a hozzátartozó jószágok jelentékeny részével, Báthory István Nádasdy Ferencznének, a bűnös Báthory Erzsébetnek adta s magának csupán a várhoz tartozó déli jószágokat tartotta meg.

A XVII. század elején a bujáki uradalom egy részét Bosnyák Tamás, Fülek várának főkapitány a szerezte meg, a ki neje, Zádory Kata révén is jelentékeny birtokok ura volt Nógrád vármegyében. Nagykiterjedésű birtokairól gyermekei között 1635-ben kötött osztályról szóló egyezség ad számot. Ez osztálylevél szerint legidősebb leánya, férjezett Wesselényi Ferenczné, a következő helységeket nyerte: Dráhi puszta, Fülekkelecsény, Uhorszka, Ipolynyitra, Garáb, Buzita, Fülekkovácsi, Szalmatercs, Kerekudvar; második leánya, Judith, Balassa Imréné a hövetkező jószágokat ny erte: Karancsság várkastély a hozzátartozó helységgel, Etes, Apadfalva, Ságújfalu, Litke, Herencsény, Tőrincs, Nagybátka, Megyer, Becske, Sóshartyán, Sávoly, Terbeléd, Bolgárom, Szántó, Alsó-Barád, Kisdályó; harmadik leánya, Katalin, férjezett Perényi Ferenczné, más vármegyében nyert jószágokat. Végül egyetlen fia, István, esztergomi kanonok, később veszprémi püspök († 1644) a következő helységeket nyerte: Varbó, Drás, Nagy - és Kis-Csitár , Iliny, Csővár, Nézsa, Acsa, (Pestmegye), Szent-Miklós, Kökényes és Duka. (Gróf Károlyi család levéltára, 24. csomag.)

A gróf Forgáchok mellett a vármegye legnagyobb birtokosa a Balassa család volt. Az 1624 május 10-én kelt osztálylevél szerint a következő helységek voltak a Balassák birtokában: Kékkő és Divény várak, Agárd, Abelova, Alsóesztergály, Alsópetény, Alsópribély, Alsótiszovnyik, Bánk, Bisztricska., Borosznok, Brezova, Budina, Balog, Bussa, Csáb, Dacsolam (Hontban), Divényváralja, Dobrocs, Felsőesztergály, Felsősztregova, Felsőtiszovnyik, Gergelyfalva, Gutta, Gyarmat Halászi, Haraszti, Illésfalva, Kékkőváralja, Kelecsény, Kelenin (Kelenye), Kislibercse, Kispatak, Kis-Sztraczin, Kis-Zellő, Kis-Parócza, Kavcza, Koprovnicza Kotmánlehota, Lehotka, Lentvora, Lest, Lónyabánya, Losoncz, Ludány, Madacska, 579Mitnya, Málnapataka, Mladov, Miletincz, Nagykürtös, Nagylam, Nagylibercse, Nándor, Nedelistye, Nőtincs, Óvár, Pila, Podhradia, Podluzsány, Podrecsány, Policsna, Priboj, Rovna., Süllye, Szelcz, Szenna, Szentlőrincz, Szentpéter, Szklabonya, Szlatinka, Tamási, Terjén, Turicska, Tossoncza, Turopolja, Tót-Hartyán, Udornya, Ujfalu, Vámosfalu, Vörös, Zahora, Závada, Ztrasistya. (Zsélyi levéltár.)

A XVII. század közepén a vármegye legnagyobb birtokosa Balassa Imre volt. Nagykiterjedésű birtokai divényi várához tartoztak. Ez volt uradalmainak főhely-e. A divényi uradalomhoz tartozó községekről és pusztákról a vármegyei levéltárban lévő, 1660. évben szerkesztett úrbéri összeírás ad számot. Ez az összeírás a rajta látható jelzés és bélyegző szerint (fasc. 6 : 57) eredetileg a régi Országos Levéltár birtokában volt.

Az összeírás szerint az uradalom öt ispánságra oszlott. Az egyes ispánságokhoz a következő községek tartoztak. I. ispánság: Divényváralja mezőváros, Vámosfalva, Fűrész fele része, Budalehota, Polihnya, Dobrocsány, Kottmannlehota, Lónyabánya, Udornya, Podrecsány, Tamási, Losoncz, Róna, Bisztricska, Mlagyó, Turicska, Tossoncza, Málnapatak, Gergelyfalva, valamennyien részben, Abellehota, Kolpach (részben Saskő várához tartozott), Bolgárom helységek. Bukorinka puszta részben Balassa Andrásé, Tománkova puszta, részben Balassa Simoné, Rusznak puszta. II. ispánság: Kisparócza, részben Balassa Zsigmondé, Felsőkislibercse részben gróf Balassa Lászlóé, Nagylibercse, Felsősztregova, Kelecsény, Tóthartyán, Süllye, Szenna, Borosznok, Priboj, Nedelistye, Madacska, Veres, Alsótiszovnyik, Závoda, Lentvora valamennyinek a fele része. III. ispánság Alsóesztergály, Szentpéter, Kisszalatnya, mindannyinak a felerésze, Kissztraczin harmada, Nagykürtös, Felsőesztergály helységekben részbirtokok, Szelcz, Brezova, Turopolya, Nagylam, Alsódacsólam, Kis-Zellő, Lest helységek fele része. IV. ispánság: Zsély, Gyarmat (a mai Balassa-Gyarmat) felerészben, másik fele Balassa Zsigmond maradékainak birtoka. Zahora (Erdőmeg, Hontban) harmada, Alsópribél (Alsófehérkút, Hontban), Csáb (Hontban), Bussa, Felső-Ludány helységek felerésze, Halásziban birtokrészek, Óvár, Szklabonya, Újfalu (Kisújfalu), Ternye, Gutta helységek felerésze, Nándor helységben részek, Nőtincs, Petény, Agárd felerésze, Balog és Kelecsény helységekben birtokrészek. V. ispánság (leginkább az egykori Bosnyák-féle birtokok): Ságh (Karancsság), Ságújfalu, Etes, Apátfalva, Litke, Tőrincs, Bolgáromban birtokrészek, Horth (Pestmegye), Kóka, Uri, Dömsöd, mind a három Pest megyében, Zombor a Maros vize túlsó partján Paty fele része.

E birtokok Balassa Imre hűtlensége következtében a koronára szállván, 1686 jul. 16-án Lipót király a divényi uradalmat gróf Zichy Istvánnak adta.

A bujáki uradalom a Báthory család kihalta után a Várdayakra szállott. Várday Kata, férjezett gróf Nyáryné révén, Nyáry Krisztina örökölte, a ki másodízben gróf Esterházy Miklós nádorhoz (szül. 1582., † 1645.) ment nőül. Így azután az uradalom az Esterházyak birtokába jutott. 1745-ben az uradalomra herczeg Esterházy Pál Antal tábornagy új adományt nyert. (Merényi Lajos dr. adata.)

Koháry I. István füleki kapitány, a ki 1664-ben Lévánál esett el, neje báró Balassa Judit révén, a füleki uradalmat szerezte. Ez uradalom egy része Bosnyák örökség volt, a melyet Bosnyák Tamás leánya Judit, férjezett Balassa Imréné örökölt, kinek leánya Koháry Istvánhoz ment nőül. Koháry István halála után a füleki uradalmat fia II. István országbíró örökölte, a kit Lipót király még 1664-ben Fülek várának kapitányává nevezett ki.

Az idegen főurak közül gróf Konzin Valkard 1700-ban Nagyoroszit nyerte adományul; magvaszakadtával e helységet gróf Stahremberg örökölte.

A XVII. század második felében virágzó nemes családokról az 1684. évi nemesi felkelés alkalmával eszközölt összeírás ad számot. Ez az összeírás az I. járásban külön sorolja, fel a birtokos nemességet és külön az armalistákat. A másik három járásban megkülönböztetés nincsen. Az összeírásban a királyi fiskus és az egyházak jószágai is fel vannak véve. Teljesség kedvéért az egész névsort közöljük. I. Pelargus György járása. a) Birtokos nemesek: királyi fiskus (Divényi uradalom), gróf Forgách Adám főispán, Dobay János alispán, Ráday Gáspár, Bulyovszky Ferencz, Gyürky István és Gáspár, Szilassy András és Mihály, Darvas, Madách János, Horváth András, Básthy László, Kántor Pál és György özvegye, Dovaly Judit, Király Mátyás, Koromszay János, Holecz Mihály, Repeczky Sámuel, Dovaly István, Gedey Ferencz, Roznay János, Kandó István, Sas András, 580Szigyártó István, Szalai Szabó Miklós, Egry Mlárton. b) Armalisták: Gellén András, Becse János és Tamás, Liszkay István, Huszák Gáspár, Dovaly István, Ambrus másként Nyerges András, Csomor másként Mészáros Márton, Csomor János, Kántor András, Szabó másként Czaban Gáspár, Szigyártó András, Gór István, Nándory István, Vajda Gergely és András, Szegedi István, Kulifay Ferencz. Bende János, Kalmár Tamás és István, Tornyos András és Mátyás, Márkus István, Komáromi Tamás, Ferenczi Péter. II. Mihalek Miklós járása: Rákóczi-féle javak (a királyi fiskus kezén), Koháry család, esztergomi káptalan, Berényi család, Bossányi Miklós özvegye, Németi Pál, Tassy Mihály özvegye, Vattay János, Ebeczky Menyhért özvegye, Csorgály Ferencz, Kanizsay Zsigmond árvái, Csemiczky Gáspár, Batta Pál, Gyöngyösy András, Bertóthy István, Lévai Borbély György, Sárkány György neje, a ki férje Sallai János után volt birtokos, Eötvös Márton, Runyai Nagy Márton, Balogh Mihály, Ujlaky Ferenez, Subicz György, Fekete István, Lázár István, Etíre Miklós, Szappanos János, Barsi János, Valkai György, Szép István, Baghi másként Kis Berta Tamás, Molnár Tamás örökösei, Gutai István, Sipos János, Batik Gergely, Mihalek Miklós, Rácz Mátyás, Kiss János özvegye, Horváti Gergely, Ibrányi László, Jánossy János, Szőcs János, Légrády István, Oláh János, Szécsényi Szabó András és János, Gotthárd György, Huszár Mátyás, Nagy András, (a Poltárban lakó nemesek névszerint nincsenek feltüntetve), Kovács Pál és András, Gombkötő másként Kerepessy György, Gömöri György János, Búrja Péter, Oláh Ferencz, Csizmadia Lőrincz, Baktay Mátyás, Lózsi Pál, Batik János, Fejérpataki László, Mocsáry György és Balázs, Barsi Gábor, Jenei György, Sövényházy István özvegye, Soós Ambrus özvegye. III. Kántor Pál járása: esztergomi érsek itteni birtokai után 6, a váczi püspök pedig 4 gyalogos felkelőt állított ki. Balassa család, Baratnoki Ferencz, Horváth Ferencz, Dióssy Mihály, Bene Miklós és András, Fekete György özvegye. Gedei András, Jeszenszky özvegye, Marsovszky Imre, Dienes Mihály, Mészáros Márton, Zavadai Miklós, Gedei János, Bika István, Árvai Mátyás Sárközy András, Huszár János, Mészáros György, Piatka András, Szőcs György, Kopcsányi István, Szabó Simon, Kürtössy Orbán, Rákóczi Ferencz és István, Szanda György, Bobor Mihály és Tamás, Szigeti András, Nagy Ádám, Varga György, Tarcsandy István, Tihanyi István, Zeley János, Szira István, Disznósi Gáspár, Teresi Mihály, Túz István, Sárközy János, Tarcsandy János, Kiss György, Erdélyi Pál, Varga Benedek, Bika András, Bárdi Adalbert, Mészáros Ferencz, Ajtich másként Horváth Péter. IV. Batta Pál járása: Géczi Miklós, István, Pál, ifj. Pál, Béla, András és Mihály, Nagy István, Kereszturi János, Kanyó Benedek, István, János és Mátyás, Gróff Márton, Percze Mihály; Balás Mihály és Máté, Veres György és Bálint, Csikány Miklós, Dózsa Pál, Mátyás, ifj. Pál és Ferencz, Szécséni László és Miklós, Kanyó Balázs, Agárdi András, Szőke István, Harmos András és Pál, Unghi Benedek, János, Péter és Mátyás, Fejér Péter és Mátyás, Szabó György, Komjáthy István, Nemák István, Baranya Ferencz, Pelargus György, Szécseni Baghi János, Dorogfi István özvegye, Demekovics János, özvegye Nádkay Ferencz özvegye, Esterházy család, mint a bujáki uradalom birtokosa, Jákóhalmy Jakab.

A szatmári békekötés után ismét mélyreható változás áll be a vármegyei birtokviszonyok terén. A XVII. század második felében nagybirtokos családok közül a gróf Zichyek, a gróf Koháryak, a gróf Forgáchok és a Balassák megtartották birtokaikat, mellettük azonban számos új nagybirtokossal találkozunk, ezek báró Szluha, a gróf Wolkra, Podmaniczky, a Grassalkovich és a gróf Stahremberg családok.

Az 1726-1730 között eszközölt összeírás a következő nagyobb birtokosokat sorolja fel: a Balassák bírták a kékkői uradalmat, Madacskát, Závodát, Nagylibercsét, Terényt, továbbá Szent-Pétert, Szklabonyát és Balassagyarmatot részben, e helységek másik birtokosa a gróf Koháry család volt. Losoncz egy részét a gróf Forgách és a Szemere családokkal együtt bírták. A Balogh család Zelenében, a Balás Sipeken, a Baloghy Felsősápon, a Sarudi Battik Kalondán, a Básthy Óbáston, Panyidaróczon és Marczalban, a Batta. Rappon, a Nándori Bene Tarnóczon és Karancskesziben bírt földesúri joggal. A gróf Berényieknek ősi birtokaikból csupán Kisbárkány maradt meg. A Berczellyek Berczelben, a Bulyovszkyak Zagyván voltak birtokosok. A Csemiczky család Nagyfaluban és Kispatakon bírt földesúri joggal. A Chikány család Ilinyben, a Darvas Szécsényhalásziban és Dolányban, a Dobay Kislibercsén és Alsósztregován volt birtokos. 581A herczeg Esterházyaké volt a bujáki uradalom. Az Egry család Berczel egy részét és Kövesdet bírta. A Frideczky család Tereskén bírt földesúri joggal. A gróf Forgáchok bírták a gácsi uradalmat, továbbá Szécsény és Losoncz egy részét. Földesúri hatóságuk alá tartoztak Abelova, Kis-Terenne, Gácsprága, Gácsfalva, Jelsőcz, Szakal, Lócz, Rimócz, Strázs, Ecseg, Miksi stb. helységek. A Gellén család Ragyolczon, Szentén és Romhányban, a Géczyek Rárós-Mulyadon, a Gerhárdok Magyarnándorban, a Goszthonyiak Vizsláson bírtak földesúri joggal. A Gyürkyek Liptagergét bírták. A Holecz család karancskeszi földesura volt. A Horváth család Romhányban, a Hunyady Kazáron volt birtokos. A Jeszenszkyek Agárdon, Alsópetényben, Nándorban, a Jánokyak pedig Kis-Terennén és (Diós) Jenőn voltak birtokosok. A Kanizsay család Kelecsényben, a Kántor család Losoncz-Tugáron volt földesúr. A Komjáthyak Pálfalvát bírták. A gróf Koháryaké volt a füleki uradalom, Karancsság, Ságújfalu, Nézsa és Balassagyarmat fele része. A Madách család ősi birtokaiból Alsósztregovát és Tótkelecsényt őrizte meg. A Marsovszkyak Ebeczken, a Mocsáryak Lapujtő, Nagyfalu, Liptagerge, Karancskeszi ősi birtokaikon gazdálkodtak. Az Osztroluczkyaké volt Felsőpetény; többi birtokaikat a Podmaniczkyak örökölték. A Patkóssy család Pálfalván, a Pyber Tolmácson volt birtokos. A Podmaniczkyak az Osztroluczkyak után Dengeleg, Koromsáp, Heréd, Kökényes, Luczin stb. helységekben voltak birtokosok. A Róth család Szirákon bírt földesúri joggal. A Rádayak nagy kiterjedésű birtokai közül Czered, Somosújfalu, Baglyasalja, Pöstyén, Szécsényhalászi helységek a legjelentékenyebbek. A Radványi család Kiszellőt és Kovácsit bírta. A Szandai Sréter család ősi birtokai közül Szandakért, Surányt és Mohorát őrizte meg. A gróf Stahremberg család Nagyoroszit vette birtokába, melynek lakosai azonban elkeseredetten tiltakoztak ellene, hogy jobbágysorsra jussanak. A Szent-Ivány család földesúri hatósága alá tartozó helységek közül Hradistye és Mihálygerge voltak a legjelentékenyebbek. A Szemere család a Losonczyak révén Losoncz és Szécsény egy részét bírta. E család még Losoncztamásiban, Lóczon, Rimóczon és Dobrocs helységben volt birtokos. A Szilassyak Losoncz-Tugár földesurai voltak. Báró Szluha Ferencz ítélőmesteré volt a salgói uradalom, Mátraszőlős, Turicska. A Szendrői Török családé Podrecsány, Gergelyfalva, Udornya és Dobrocs. A Vayaké volt Pagony, Baglyasalja egy része, Sós-Hartyán, Bodony és Rád, a Vécseyeké Fülek-Sávoly, a Wattayaké Piliny és Mátraszőiős. A gróf Wolkra család birtokai közűl Karancsalja és Bisztricska voltak a legjelentékenyebbek, végül a gróf Zichyeké volt a divényi uradalom, de részeik voltak Losonczon, Felsősztregován, Szent-Péteren, Budalehotán és Losoncz-Tamásiban is.

A szatmári békekötés után, az állandó katonaság behozatala s az azzal karöltve járó állandó hadiadó az adományok szaporítását tette szükségessé; a kormányhatóságoknak tehát érdekében állott, hogy a közterheket minél szélesebb alapokon oszszák meg s annak egy részét a különben is szánandó sorsban élő jobbágyságról levegyék. A kormány elsősorban arra törekedett, hogy a nemesek közűl adó alá vonhassa mindazokat, a kiket a korábbi törvények alapján meg lehetett adóztatni. Ennek következtében III. Károly király 1723 április 10-én az egész országra kiterjedőleg elrendelte a nemesi vizsgálatokat.

Nógrád vármegye a királyi rendelet kibocsátását megelőzőleg 1722-ben tartotta az első vizsgálatot, majd 1726-ban, 1732-ben és 1734-ben újból vizsgálat alá vették a vármegyei nemességet és az utóbbi évben összeállították a kétségtelen nemesek lajstromát

Közöljük e névsort abban a sorrendben, a hogy az az 1734 február 15-én Bussán tartott közgyűlés alkalmával felvett jegyzőkönyvben foglaltatik: gr. Forgách János főispán, Gyarmati gróf Balassa, Galántai gróf Esterházy, Szent-Ivány György alispán, Sréter János helyettes alispán, Sréter György és Mihály, Gyürky István főjegyző, Gyürky Gábor és András, Madách László, Révay Péter, Török Zsigmond, Imre, András és József, Dubraviczky Péter és Ferencz, Básthy Adám, Imre és János, Szalontay László, Gellén István, Gábor, László és Sándor, Kántor Gábor, István és Jób, Pelargus György, Sándor, József, Tussay György, Darvas János, József, Ferencz, Pál, Sándor, Gábor és Jób, Ráday Gedeon és Pál, Szigyártó László, Repeczky Zsigmond, Paxy Mihály és István, Szemere Miklós, Bulyovszky István, Imre és Dániel, Vajda László és Gergely, Balogh Ádám, Szilassy Ferencz, Adám, Pál és József, Ajtics Horváth Péter, Dénes és Ferenez, Betse András és János, id. és ifj. Macza István és Pál, Ambrus István, 582Szakall András és István, Laszly András, Szalay István, Komáromi István és Pál, Liszkay István, Fábik István és György, Czaban András, Prónay Pál és Gábor, Jánossy János és György, Ketskeméti másként Csiba család, Mocsáry László id. János, ifj. László, Boldizsár és Pál, Nándori Bene György, István, János, Ádám, Gábor és Mihály, Ficsur István, Császár Albert, Garamszegi Géczy család, Balás István, Márton, Mátyás, János, Ferencz, András, György, János ifj., Péter és Pál, Kereszturi Tamás és Pál, Szécsénykey Gábor, Ferencz, Miklós és István, Egry Márton, László és István, Berczelly Pál, Meskó Sámuel, Harmos Mihály és Pál, Gelle Ferencz, Bezzegh István és Imre, Bohus László, Vattay János, Farkas és Pál, Ettre László és Gábor, Battha Pál és Bálint, Batik György, Sándor és Miklós, Moszticzky György, Okolicsányi Mátyás, Horváth István és József, Horváth Pál és Mihály, Patkó István, Kálnóban lakó Balogh Pál, Rácz József, Kanizsay János és Sándor, Boldogházi Kiss László és József, Baksa András, Voxith Horváth György, Radványi Tamás, Ferencz és Pál, Kopcsányi István és fia Bálint, id. és ifj . Szigethi Mihály, Gábor és Márton, Marsovszky István, László, Gábor és József, Tihanyi István és Pál, Tartsányi Ferencz és István, Csuz István, Sárközy Ferencz, Tornyos György és András, Bobor Mátyás, Gábor és János, Szira István, Gedey aliter Somogyi András, István, Ferencz és László, Csemiczky Benedek, Imre, Gábor és Péter, Miszleniczky György, Trajtler Ferencz, Paczolay István és János, Gerhard György, Vay Ádám, Komjáthy Sándor és Ábrahám, Balogh János és Gáspár, Bibiti Horváth Imre és János, Frideczky István.

Az 1723. és 1732. években elrendelt nemesi vizsgálatok eredményével azonban a kormányhatóságok nem voltak megelégedve; ezért tehát harmadízben rendelték el a nemesi vizsgálatot, melyet 1754-55-ben fejeztek be.

A Nógrád vármegyében, 1755 május 15-én, Bussán tartott közgyűlésen hirdették ki a nemesi vizsgálatok eredményét. A vármegye a nemeseket a folytatott nemesi vizsgálatok eredményéhez képest három osztályba sorozta. Az első osztályba tartoztak a kétségtelen birtokos nemesek, a másodikba az armalisták és a harmadikba azok, a kiket nemességük újabb igazolására utasítottak. Ez a névsor némileg eltér attól, a melyet a vármegye a helytartótanácshoz felterjesztett, s a melyet Illéssy János a »Nagy Iván: Családtörténeti értesítő« III. kötetében közzétett. Az utóbbi névsor szerint a vármegye területén 534 birtokos és 162 armalista nemest írtak össze.

A nemesi vizsgálatok azonban 1755-ben nem nyertek befejezést. A nemesség igazolása iránt megindított perek egész a XIX. század elejéig szakadatlanul folytak; újabb nemes családok is települtek le a vármegye területén, a kik nemességüket kihirdettették, vagy a kik nemességüket a vármegye közönsége előtt igazolták. Nagy Iván a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvekből egybeállította azoknak a nemes családoknak a névsorát, melyeknek sarjai 1760-tól 1834-ig nemességüket igazolták, a kiket a vármegye kétségtelen nemeseinek sorába iktattak és a kik nemességüket a vármegyében kihirdettették.

E családok a következők (a család-név mellett zárjelbe tett évszám a nemesség igazolásának vagy a kihirdetés évét jelöli): Ajtich Horváth (1795), Adorján (1796-1807), Ambrózy (1808-1810), Buday (1761), Brnula (1772), Boros Zelene helységből (1776), Bohát (1776), Balla (1776), Borbély de Léva (1793), Buris másként Lamos-Lipovszky (1795), Beniczky (1795), Belányi (1795), Borbás (1795), Balla (1795), Blahó (1796-1807), Bohunka (1796-1807), Bussa (1796-1807), Bende (1796-1807), Bulyovszky (1796-1807), Buris (1796-1807), Balla (1796-1807), Borbás (1796-1807), Beke (1796-1807), Búocz (1823), Benedikty (1833), Boros (1833), Borbás (1833), Cerva (1776), Csepcsányi másként Wladár (1795), Csaptovics (1796-1807), Czakó (1796-1807), Dobák (1773), Demkó (1774), Diószegi (1772), Dósa (1793), Dubniczky (1796-1807), Dávid (1796-1807), Eördögh de Lászlófalva (1794), Fábián de Eőr (1760), Fehér (1773), Farkas (1778), Fejérváry de Románfalva (1778), File de Eőr (1795), Farkas (1795), Frecska (1795-1807), Fridvalszky (1796-1807,) Ficsór (1808-1810), Frecska (1831), Fabik (1831), Gonda (1761), Gáspár (1777), Géczy (1778), Gegus (1794), Gedey (1794), Golenics (1795), Gyürky (1796-1807-1833), Gaal (1796-1807-1834), Hudoba (1766), Harmos (1794), Horváth Losonczon lakó (1794), Horváthy (1795), Harmos (1795-1807), Hegyesy (1795-1807), Horváth (1796-1807), Hajós (1796-1807), Horkovics (1796-1807), Huszár (1796-1807), Herman (1831), Jakobey (1761-1795), Juhász (1774-1794, 1796-1807), Jucha (1796-1807), 583Kállay (1760-1834), Kovács (1761-1774). Kolmár (1778), Kállay másként Szentmiklósi (1776), Kóczián (1777), Késmárky (1777), Kindernay (1777), Kovács másként Vályi (1778), Kossuth (1793), Katsányi (1793), Kasza (1794), Kovács (1795-1807), Kulifay (1795-1807), Kabzán (1795-1807), Kanyó (1795-1807), Klein (1796-1807), Kolosváry (1798-1807), Klinovszky (1796-1807), Kalmár (1796-1807), Karla (1798-1807), Kele (1796-1807), Karczag (1808-1810), Keller (1833), Komjáthy (1833), Lisznyay (1769), Lovcsányi (1767), Légrády (1773), Lukácsy (1778), Lányi másként Török (1794), Laszly (1796-1807), Laczay (1796-1807), Lieszkovszky másként Belánszky (1796-1807), Lovcsányi (1831), Lieszkovszky (1834), Mártonyi (1781), Medveczky (1780), Markovitzky (1764), Macza (1764), Márkus (1773), Makky (1774), Munkácsi (1778), Mihocsa (1778), Márkus (1793), Muslay (1796-1808), Moró (1798-1807), Majerszky (1796-1807), Morvay (1796-1807), Meskó (1796-1807), Mihályi (1798-1807), Megyery (1798-1807), Megyesy (1796-1807), Makky (1808-1810), Mészáros (1823), Márkus (1823), Nyirő (1773), Novotha (1778), Nándory (1794), Nagy (1794), Nagy.(1795-1807), Nedoczy (1798-1807), Novotha (1808-1810), Ondrejovics (1833), Ötvös másként Jakabházy (1770), Podhorányi (1767), Pöstényi (1767), Petrovicz (1770), Pohrancz (1773), Percze (1793, 1795-1807), Pállya (1796-1807), Pap (1831), Podhrágyay (1834), Rozgonyi (1795), Rósa (1795-1807), Rákóczi (1795-1807), Ruttkay (1795-1807), Sluchich (1780), Suffa másként Balazovitz (1767), Sallay (1767), Sebestyén (1773), Sarlay (1777), Skrabák (1777), Sándor (1778), Sóky (1776, 1798-1807), Skultéty (1795-1807), Somoskőy (1795-1807), Schnirer (1795-1807), Schlachta (1796-1807), Siráky (1796-1807), Somogyi helyesebben Nagy (1803), Szádeczky (1760), Szakall (1788), Szana (1769, 1796-1807), Szigethy (1767), Szélesy (1774), Szigyártó (1793), Szalay (1793), Szabó (1795), Szentmiklósy (1796-1807), Szelecsényi (1796-1807), Szeles (1796-1807), Sztranyavszky (1808-1810), Tsilléry (1789), Tersztyánszky (1773, 1796-1807), Trásy (1773), Turcsányi (1772), Trnovszky (1773), Tornyos (1794), Tatár (1795-1807), Trachberger (1796-1807), Turcsányi (1796-1807), Tomka (1796-1807), Tornyos (1796-1807), Tholt (1833), Ujváry (1775), Urbanovicz (1798-1807), Ujfalusy (1798-1807), Vályi (1773), Visolyi (1778), Váczy (1775), Végh (1777), Várkonyi (1798-1807), Vayna (1823), Verbóy (1834), Wladár (1775), Zatureczky (1777).

Nemesi bizonyítványt kaptak a vármegyétől 1835-1846. években a következő családok: Berta (1835), Sipeki Balás (1835), Bobor (1836), Benedikty (1836), Bobor (1837), Jászberényi Barany (1839), Bodonyi (1839), Bobok (1841), Balás de Sipek (1843), Czecze (1835), Csernus (1835), Csikány (1838), Draskóczy másként Cseper (1837), Damó (1844), Farkas (1837), Gyürky (1835), Gonda (1835) Gyurkovics (1835), Géczy (1838), Haan (1838), Hoytsy (1843), Huszágh (1846), Jávorka (1838), Jeszenszky másként Paulovicz (1841), Kavegia (1835), Kassay (1835), Kabzán (1837), Kovács (1838), Kajuch (1839), Krigovszky (1839), Karczag (1839), Kalmár (1840-1841), Kovács (1841), Kabzán (1846), Kasza (1848), Lehoczky (1835), Márkus (1837), Michna (1837), Meskó (1838), Makó (1837), Majerszky (1841), Nándory (1836), Petykó (1838), Piry (1836), Pongrácz (1838) Pongrácz de Felső-Eőr (1839), Podhradszky (1839), Percze (1841), Rácz de Parasznya (1839), Rozsnyay (1844), Sárváry (1835), Sohár (1835), Szontagh (1836), Szabó de Szécsény (1841), Soóky (1844), Szálé (1836), Tatár (1835, 1836), Tornyos (1837), Tolnay (1837), Tóth (1841), Vithalm (1837), Vizoviczky (1841), Vida (1843), Veres (1844), Vass (1846), Virágh (1846).

A XVIII. század második felében földesúri joggal bírt családokról az 1770-1771. évi úrbéri összeírásból nyerünk adatokat. Ez összeírás szerint a vármegyében a következő családok bírtak földesúri joggal: Ajtich-Horváth, Almásy, Bacskády, Bácsmegyey, báró és gróf Balassa, Balás, Balczer, Balogh, Baloghy, Baross, Básthy, Batta, Battik, Bay, Bene, Beniczky , Benkó, gróf Berényi, Berczelly, gróf Berchtold, Blaskovics, Bodonyi, Bornemisza, Bory, Bossányi, Bujanovics. Csemiczky, Csillom, Csoma, Dacsó, Darvas, Divényi, Dobóczky, Dóka, Dubraviczky, Ebeczky, Egry, herczeg Esterházy, Ettrey, Farkas, Fáy , Fekete, Ficsor, gróf Forgách, Frajzajzen, Frater, Frideczkv, Fülöp, Gáspár, Géczy, Gedey, Gelényi, Gelle, Gellén, Gellért, Gerhárd, Gerliczy, Goszthonvi, Gömöry, gróf Grassalkovich, Györkey, Gyurcsányi, Gyura, Gyürky, báró Haller, Hann, Hegyesy, báró Hellenbach, Hodossy, Horváth, Horváthy, Huszár, Isák, Jakabfalvi, Jáni, 584Jankovich, Jánoky, Jeszenszky, Jezerniczky, Káldy, Kamocsay , Kalmár, Kántor, Kecskeméty, Kiss, Klobusiczky, gróf Koháry, Komjáthy, Kopcsányi, Kopcsándy, Korcsek, Kováts, Kozma, Kozmay, Körösy, Krudy, Kubinyi, Laczkó, Laszkáry, Lessenyey, Liptay, Losonczy, Luka, Luzsénszky, Macsa, Majerszky, Maithényi, Markovics, Marsovszky, Mágócsy, Mednyánszky, Meskó, Mihályi, Mikula, Mikulay, Mocsáry, Morvay, Moszticzky, Muslay, Nagy, Nikházy, Novota, gróf Nyáry, Okolicsányi, Olay, báró Orczy, Osztroluczky, Paczolay, Palics, Palocsay, Pamhakel, Pápay, Pap, Patay, Patkó, Párniczky, Pelargus, Péterffy, Pettkó, Platthy, Podmaniczky, Podhorszky, Polgár, Pongrácz, Prileszky, báró Prónay, Pyber, Rácz, Ráday, Radvánszky, Radványi, Rajcsányi, Raksányi, Rákóczy, Rakovszky, Révay, Reviczky, Richter, Róth, Rózsa, Sághy, Sándor, Sarlay, Sebe, Siket, Sipos, Siráky, Somodi, Somogyi, Soóky, Sréter, Stahremberg, Suhajdy, Szabó, Szalontay, Szent-Ivány, Szentmiklósy, Szereday, Szerémy, Szilassy, Sziráky, Szudy, Tapolcsányi, Tarródy, Tatay, gróf Teleki, Telek, Ternyey, Tihanyi, Török, Trajtler, Trásy, Turánszky, Uzovich, Vajday, Vattay, Vay, báró Vécsey, Verbay, Vincze, Vlkovinszky, Voxith-Horváth, gróf Wass, Záborszky, gróf Zichy, Zlinszky.

A XIX. század első felében a vármegye területén tíz uradalom volt. Ebből a divényit, a balassagyarmatit és a kékkőit a gróf Zichy és a báró Balassa, a gácsit és a vilkeit a gróf Forgách, a fülekit a herczeg Coburg, a bujákit a herczeg Esterházy család a salgóit Jeszeniczei Jankovich Antal, a nógrádit a váczi püspök, a szécsényit gróf Forgách József, továbbá a gróf Berényi, a Losonczy, a Szemere és a Vattay családok örökösei bírták.

Ezenkívül még a következő főrangú családok voltak a vármegye területén birtokosok: gróf Berényi (Karancsberény), gróf Berchtold (Fülek), gróf Cebrián (Fülek), herczeg Grassalkovich (Lőrinczi), gróf Keglevich (Czered, Nagyoroszi), gróf Kemény (Pogony), báró Luzsénszky (Kisterenye), báró Podmaniczky (Dengeleg, Pencz stb.), báró Prónay (Losonczapátfalva, Ságújfalu stb.), gróf Ráday (Szécsényhalászi), gróf Stahremberg (Baglyasalja), gróf Steinlein (Karancsapátfalva, Endrefalva., Felsőtold), gróf Teleki (Bárna, Herencsény, Kálló, Szirák), gróf Thoroczkay (Andrásfalva, Czered, Luczin), báró Vécsey (Bolgárom).

Alább közöljük a vármegye nemes családait, különös tekintettel azokra, a melyeknek tagjai a közpályán szerepeltek s a melyek a jelenleg is virágoznak.

Almásy. (Zsadányi és Törökszentmiklósi nemes és gróf.) A család első ismert őse János, a kir. tábla jegyzője, később Hevesvármegye alispánja, ki 1677 aug. 11-én nyert czímerlevelet testvérével, Györgygyel és ennek gyermekeivel együtt. Ezek azonban csakhamar Békés vármegyébe költöztek át. János 1700-ban Törökszentmiklós, Tiszatenyő, Szenttamási és Csépa helységekre nyert adományt, 1701-ben pedig megvásárolta Zsadány, Cselőháza pusztákat és Zaránk falut. Fia, János, 1728-ban országgyűlési követ, 1732-ben helytartósági főjegyző, 1744-ben táblai ülnök, 1749-ben hétszemélynök, 1756-ban Jászkun főkapitány. Fiai közűl Pál 1789-90-ben Nógrád vármegyében királyi biztos, Ignácz József, a ki 1771 november 8-án grófi rangot nyert, az idősebb grófi ágat alapította, továbbá Mihály, Antal és József I. Pál fiai, II. Pál és Ignácz, alkanczellár, 1815 augusztus 11-én Sarkadi előnévvel grófi rangot nyert. Tőle származik az ifjabb grófi ág. A nemesi ág a fenti Antaltól származik, ez az ága XIX. század első felében Csécse és Verebély helységekben bírt földesúri joggal.

Ambrózy. (Sédeni nemes és báró.) Vasmegyéből származik. A. Gergely, János és Balázs 1610 július 15-én nyertek czímeres nemeslevelet II. Mátyás királytól. A család egyik sarja György, (szül. 1694. † 1746.) eperjesi gimnáziumi tanár, majd 1742-ben evangélikus superintendens. Mihály és János 1755-ben Kis-Kürtösön birtokosok. Az egyik nemességszerzőnek, Jánosnak unokáját II. Jánost, Alsókubinban találjuk. Ennek fia, Mátyás volt., kinek fia, György († 1786.) gróf Grassalkovich Antal ügyigazgatója, Nagykürtösre költözött. Fia Lajos (szül. 1778. † 1830.) 1806-1817 Nógrád vármegye helyettes alispánja, cs. kir. kamarás, majd helytartósági tanácsos. Gyermekei közűl Lajos és Gyula 1838-ban, István és György 1845-ben bárói rangot nyertek. Közűlök István 1847-ben Temesvármegye alispánja († 1854.) Lajos cs. kir. kamarás, a Szent István rend vitéze, Temes vármegye főispáni helytartója, 1856-ban a soproni kerület helytartósági főnöke († 1857. ), György (szül. 1807 † 1867.) cs. kir. kamarás, Temes vármegye alispánja és követe. A család a XIX. század első felében Nagy-Kürtösön és Szécsénykovácsiban bírt földesúri joggal.

Czímer: (nemesi) vágott paizs. Felül veresben, a vágási vonalból kiemelkedő görbe kardot tartó kétfarkú aranyoroszlán; alul kékben egyfejű fekete sas. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kiemelkedő paizsbeli oroszlán. Takarók: kékarany-veresezüst.

Andreánszky. (Liptó-Szentandrási báró.) Liptó vármegye legrégibb családainak egyike, mely a Detrich családdal közös eredetű. Első kimutatható őse Hauk Polku, 1230 táján élt. A szakadatlan leszármazás azonban csak a XV. század végén élt Andreánszkytól hozható le. E család sarja Sándor (szül. 1802 † 1873.) cs. kir. valós. belső titkos tanácsos, nyug. államtanácsos, a Lipót-rend középkeresztese, a rend akkori szabályai értelmében 1868 július 13-án osztrák bárói rangot nyert. Nejétől, Moisfalvi Gyurcsányi Annától, született fiainak Istvánnak és Gábornak osztrák báróságát 1875 október 5-én kelt legfelsőbb elhatározással Magyarországra is kiterjesztették, illetőleg nekik a magyar bárói rangot adományozták. István (szül. 1843.) nyug. államtitkár, 587a Szent István-rend kiskeresztese. Alsópetényben birtokos. Gábor (szül. 1845 † 1908.) volt országgyűlési képviselő.

Czímer: (bárói) kékben, zöld halmon, arany fészekben ülő természetes pelikán, kiterjesztett szárnyakkal, csőrével mellét vájja s vérével a fészekben ülő három fiát táplálja; fölötte a paizsfőben három egymás mellett álló hatágú arany csillag. Sisakdísz: paizsbeli pelikán. Takarók: kékezüst-kékarany. Paizstartók: két arany-oroszlán.

Aranyi. Ősi nógrád-vármegyei család. Ősi fészke Aranyi-puszta, a honnan a család a nevét vette; István 1473-ban Nógrádvármegye főispánja, a Somogyvármegyében fekvő Mére falut bírta zálogban Zsigmond királytól. Utódai közűl János 1598-99-ben Nógrád vármegye szolgabírája. István előfordul Nógrád vármegye 1653. évi összeírásában, másik István pedig az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban, Nógrád vármegye nemesei között. A család a XIX. század első felében Becske helységben bírt földesúri joggal.

Asbóth. A. Gergely, a ki Sopronmegyében, Nemeskéren lakott, valamint fiai István, György, Mihály, a ki a törökök elleni háborúban esett el, továbbá János és Benedek, 1715 május 13-án nyertek czímeres nemeslevelet III. Károly királytól. György fia János, ennek fiai: János Gottfried evang. lelkész (szül. 1735 † 1784.) a kitől a család három főága származik és Mihály (szül. 1740.) ettől jön le a soproni ág. János Gottfried idősebb fia János (szül. 1768 † 1823.), a bácsmegyei koronauradalom kormányzója; fiai közűl Lajos János (szül. 1803 † 1882.) 1848-49-iki honvédtábornok, a katonai érdemrend II. osztályának vitéze, a II. hadtest parancsnoka. Fia János Keresztély Kristóf (szül. 1845 jun. 7.) volt országgyűlési képviselő s osztálytanácsos a cs. és kir. közös külügyi minisztériumban, a belga kir. Lipót-rend lovagja, a török császári Osman-rend középkeresztese, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Videfalván, azonkívül Alsó-Ausztriában (Meyres és Grünau) birtokos.

Czímer: Kékben, zöld alapon, biborruhás, zöld öves, jobbranéző vitéz, balját csípőjére támasztja, jobbjával kardot tart, két csillag és félhold kíséretében, feje fölött, mintegy a kard éléből kirepülő sasfiók, háta mögött búzakéve. Sisakdísz: kardot tartó veresruhás vitéz, növekvően. Takarók: veresezüst-kékarany.

Baintner (Balassagyarmati). B. Ottó a Balassagyarmati Népbank igazgatója s első nejétől Pokorny Nellitől származó fiai Ferencz gazd. akad. tanár Ernő honvédhuszárkapitány és Sándor huszárfőhadnagy, valamint második nejétől Rozváczi Omazta Ilonától származó leánya Magda 1909 okt. 28-án nyertek czímeres nemeslevelet Balassagyarmati előnévvel.

Czímer: Veressel és kékkel hasítva; elül természetes szikla csúcsára helyezett leveles, aranykoronán veres nyelvét kiöltő repülésre kész koronás barna sas; hátul zöld pázsitból egymás mellett kiemelkedő két arany búzaszál, a jobboldalt három, a baloldali egy kalászszal; a felső balsarokban sugárzó arany nap. Sisakdísz: a paizsbeli sas. Takaró: kék-arany, veres-ezüst.

Bakó. Gömör vármegyéből származik, a honnan János 1755 előtt költözött a Karancs vidékére. Mint újonnan letelepült, nemességet igazolta és igy az 1755. évi országos nemesi összeírásba felvették.

Czímer: kékben, zöld alapon, három keresztbe fektetett nyilat markoló arany-oroszlán. Sisakdísz: paizsbeli oroszlán.

Balassa (Kékkői és Balassagyarmati gróf és báró). A vármegye legrégibb birtokos családainak egyike. Őse Detre 1222-ben Zólyom vármegye ispánja, a ki még II. Endre királytól nyerte Sztráczint (Nagyhalom), melynek birtokában IV. Béla király 1236-ban megerősítette. Fia Mikó (Miklós) 1244-ben vétel útján Esztergály birtokába jut, 1246-ban pedig a honti várhoz tartozó Gyarmat földet nyeri adományúl IV. Béla királytól. Mikó és testvére Detre, továbbá Mikó fia Bettér 1250-ben Ludány és Halász (Szécsényhalászi) helységekben szereznek birtokokat. Mikó fiai közül Péter (1267.) Hont vármegye főispánja. Demeter (1290-99.) Pozsony és Zólyom vármegyék főispánja. Bettér fiai János és Miklós 1299-ben Losoncz egy részét nyerték a Kacsics nemzetségtől. Ők terjesztik tovább a családot. A XIV. század közepén a már kihalófélben levő családot Szklabinai Miklós fia Balázs (1376-1385-ig Hont vármegye főispánja) terjeszti tovább. Róla nevezték el Ipoly-Gyarmatot Balázs-, utóbb Balassa-Gyarmatnak s utódait Balázsfiaknak, illetőleg Balassáknak. Utódai közűl: Miklós (1396- és 1418-24.) Hont vármegye főispánja, László 1409-ben szintén Hont vármegye főispánja, kir. udvarnok; II. László (1449-1464.) kir. udvarnok; Ferencz 1492-ben szörényi, 1504-ben horvátországi bán, 1512-17-ig Nógrád vármegye főispánja, 1526-ban Mohácsnál II. Lajos király oldala mellett harczolva esett el. Zsigmond 1526 után az egri püspökség birtokait foglalta el. Imre Szapolyai János király híve, 1534-ben Maylád Istvánnal együtt Erdély vajdája, utóbb Ferdinándhoz pártolt, a ki 1544-ben erdélyi főkapitánynyá nevezte ki. Testvére Menyhért, Hont vármegye főispánja, 1552-ben a királyi hadak kapitánya, 1561-ben bárói rangot nyert († 1568 febr. 9-én Bécsben). Fiai István és Boldizsár. István 1584-ben Detrekőn nyomdát állított fel. Itt nyomtatták Bornemisza Péter egyházi beszédeit. Menyhért testvére János 1550-ben Szolnok vár kapitánya, 1555-ben a felkelt nemesség vezére, 1562-ben Hont és Zólyom vármegyék kapitánya, 1574-ben kir. főajtónálló, az övé volt Kékkő vára, melyet a törökök 1576-ban elfoglaltak. Fia Bálint a költő (szül. 1551. Kékkő várában, † 1594-ben az Esztergom ostrománál kapott sebében); Imre erdélyi vajda fia András, Károly főherczeg főkomornok-mestere 1568-1575-ig Nógrád vármegye főispánja. Zsigmond kir. kamarás 1619-22-ig Nógrád vármegye főispáni helytartója; ő állította helyre a törököktől visszafoglalt Kékkő várát († 1623). Fia András, ennek fia Bálint (szül. 1626 † 1684.) korponai kapitány, Hont vármegye főispánja, majd a kir. tábla bírája, 1664 deczember 19-én grófi rangot nyert. A fenti Zsigmond testvére Imre, ennek fia Imre, 1669-ben Pest vármegye főispánja Divény várának ura, a melytől azonban gyakori kihágásai miatt megfosztották. († 1683-ban Tályán). A fenti Bálint testvérének Gábornak fia Pál, Gömör vármegye főispánja, 1721 április 15-én grófi rangot nyert. Ez az ág is kihalt fiaiban. A fenti Zsigmond († 1623.) másik fia János ennek utóda Ferencz, 1756-ban kir. kamarás, 1785-ben Horvát- és Dalmátországok bánja, 1772 október 16-án grófi rangot nyert, ága azonban benne kihalt († 1807.) A bárói ág, mely a XIX. század első felében a divényi, balassagyarmati és a kékkői uradalmak felét bírta, a 588fenti János (1652.) unokájától Lászlótól származik, a ki 1721-ben nyert bárói rangot. Utódai közűl Sándor (szül. 1745 † 1832.) cs. kir. kamarás, fia Antal (szül. 1822 Kékkő, † 1877.) Szerencsy István kir. személynök leányát Annát bírta nőül. Fiai István (szül. 1845 † 1901.) a főrendiház tagja, a ki Alsó- és Felső-Hrabóczon volt birtokos és Sándor (szül. 1850 Balassagyarmat, † 1899 decz. 2.) Velük kihalt a család bárói ága.

Balás (Sipeki) B. Gergely s általa neje Katalin, fia Mihály, valamint testvérei György, ennek neje Dorottya, továbbá Lukács és Orsolya 1635 február 27-én nyertek czímeres nemeslevelet, melyet 1636 február 11-én Nógrád vármegyében hirdettek ki. A család ősi birtoka Zsidó volt, melyet Sipekkel cserélt el, s erre 1743 október 20-án Pálffy Jánostól nádori adományt nyertek. Tagjai közűl: Mátyás, Ferencz és Benedek résztvettek az 1684. évi nemesi felkelésben. Gergely, Mihály, János, Albert az 1705. évi nemesi felkelők lajstromában szerepelnek. János 1711-ben Rákóczival együtt kibujdosott, Gergely és Mihály ellenben hazatértek. István, Márton, Mátyás, János, Ferencz, András, György, ifj. János, Péter és Pál az 1734. évi Nógrád vármegyei nemesi összeírásban, a kétségtelen nemesek között szerepelnek. Imre fia Mihály 1761-ben nyer nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől; Mihály Tokajba szakadt, a hol kamarai ügyész volt. Egyik fia 1806-ban lovassági kapitány volt, másik fia Károly 1790-ben Borsod vármegye aljegyzője, majd nagyváradi kincstári ügyész. Fiai közűl László 1835-ben nyer nemesi bizonyitványt Nógrád vármegyétől. Ágoston 1848 előtt a budai kamaránál volt hivatalnok, 1849-ben kormánybiztos. A fenti Imre testvére Mihály volt, ennek fia István, Temes vármegyében királyi ügyész. Fia Antal, Temes vármegye főjegyzője, 1806-ban főszolgabíró; másik fia István 1811-1818 Nógrád vármegye főszolgabírája, 1818-36-ig a vármegye főjegyzője, Sipeken volt birtokos. Utódai közűl Barna (szül. 1864.) Nógrád vármegye főszogabírája. A család többi tagjai: Máté (szül. 1840.) volt országgyűlési képviselö, törvényszéki elnök. Árpád (szül. 1840.) nyug. m. kir. gazd. akadémiai igazgató. Béla (szül. 1853.) erdőfelügyelő, Márton 1848-49. honvédőrnagy. József (szül. 1841.) a nógrádi ügyvédi kamara elnöke. Fiai: Károly Antal (szül. 1877.) Nógrád várm. volt tb. alügyész, ügyvéd, jelenleg kassai jogakad. tanár. Kornél (szül. 1878.) jogtudor, közig. bírósági segédtitkár. Ede (szül. 1825, † 1869. ) volt pesti váltótörvényszéki jegyző, fia Béla (szül. 1863.) igazságügyi miniszteri titkár. Ferencz (szül. 1844.) ny. főszolgabíró, 16 év óta balassagyarmati föbíró. János (szül. 1853.) Becskén birtokos. Lajos (szül. 1855.) rozsnyói püspök. Hugó, jogtudor, selmeczbányai ügyész. Géza, gyarmati főgimnáziumi tanár.

Czímer: kékben, hármas zöldhalmon, jobb előlábában három aranycsillaggal megrakott élű kardot tartó aranygriff. Sisakdísz: paizsalak növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Balásy. B. Ágoston budai bíró, általa neje Hertelly Mária Anna, gyermekei Xavér Ferencz, Alajos, József, Ágoston, Ignácz, Mária Borbála, Erzsébet, Mária Anna, Klára és Mária Terézia 1765 okt. 8-án nemesség-megerősítést nyertek, miután a nemességszerző nagyatyja részt vett Bécs városnak a törökök által 1683-ban történt ostroma alkalmával a felmentő seregben; ennek fia Ágoston hontvármegyei biztos. Fia Ágoston, a nemességszerző, Buda városánál jegyző, majd tanácsos és végűl városbíró, ki harmincz évet meghaladó időn át szolgált. E családból származott B. Antal, kinek gyermekei Antal, Pál, Pongrácz és Amália. Pál magtalanul halt el 1866-ban, mig Pongrácz az 1848/49-iki szabadságharczban honvédtisztként Tomasevácznál a ráczok ellen vívott harczban elesett. Antal az elsőszülött a szabadságharcz idején Budavár főkapitánya volt. Az alkotmányos éra beállta után két ízben volt országgyűlési képviselő. 1869-ben a legfőbb ítélőszék, később a m. kir. Kúria bírája, majd tanácselnöke volt. Fiai Árpád a sziráki kerület orsz. képviselője, nógrádmegyei földbirtokos és Antal, pénzügyminiszteri osztálytanácsos, ugyancsak nógrádmegyei földbirtokos.

Czímer: kékkel és veressel vágott paizs, ezüst paizsfővel, ebben három ötlevelű vörös rózsa. A paizsban kardot tartó aranyoroszlán. Sisakdísz: ugyanaz. Takarók: kékarany, veresezüst.

Baltzer (Balczer) Sámuel, másként Baltzer János czímeres nemeslevelének kihirdetéséről 1694 november 22-én bizonyságlevelet nyert Nógrád vármegyétől. Midőn e bizonyságlevelet az 1726. évi nemesi vizsgálatok alkalmával bemutatta, Balassa Pál esztergomi kanonok ellentmondott. Mindamellett nemessége 1726-ban igazoltatott. Egy másik hasonnevű család őse B. József Nógrád vármegyei biztos, a ki tekintettel arra, hogy atyja nem tudta igazolni nemességét, 1749 máj. 14-én magyar nemességet nyert. József előfordul Nógrád vármegye 1754-55. évi nemesi összeírásában is. Utódai a XIX. század első felében Berczelben voltak földesurak.

Balczó. B. Pál 1651 október 8-án nyert czímeres nemeslevelet Búzás Jánossal együtt, melyet 1653 április 29-én Nógrád vármegyében hirdettek ki.

Balla (Horhi) B. Mihály, neje Orsovai Anna, gyermekei Antal, Anna 1714 május 13-án nyertek czímeres nemeslevelet III. Károly királytól. A XVIII. század közepén a családot Heves vármegyében találjuk. András, Gergely és György az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban Heves vármegye nemesei sorában foglalnak helyet. Tagjai közűl Benő 1848-49-ben honvédhuszár, fiai István m. kir. állatorvos Hajduszoboszlón, Kálmán jelenleg urad. intéző Ludányban.

Czímer: kékben, zöld alapon, jobb előlábával két zöldleveles veres szőlőfürtöt tartó párducz. Sisakdísz: vörösmezü kar, kardot tart. Takarók: kékarany-veresezüst.

Balogh (Nemcsiczi) Nyitra vármegyéből származik. Őse B. Ádám, neje Korecsny Ilona, B. János neje Bubnitzky Magdolna 1670-ben nyertek czímeres nemeslevelet, a melyet 1670-ben a Nyitra vármegyében, Nagy-Tapolcsányban tartott közgyűlésen hirdettettek ki. A család a XVIII. század közepén még Nyitra vármegyében volt birtokos. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból Sándor, János, Pál, Ferencz, és István vannak Nyitra vármegye nemeseinek sorába felvéve. Alajos 1848-49-iki honvédhadnagy. Fiai: Lajos és István gazdatisztek. János körjegyző Nőtincsen, Béla szolgabírósági tisztviselő.

Czímer: kékben zöld alapon ágaskodó természetes párducz, jobbjában vérző török főt tart varkocsánál fogva, baljában pedig kardot. Sisakdísz: kinövő sisakos pánczélos vitéz, jobbjában varkocsánál levágott török főt, baljában görbe kardot tart. Takarók: kékarany-veresezüst.

Balogh. (Ócsai.) Előnevét a pestvármegyei Ócsa helységtől vette. Első ismert őse Dániel, a ki 1632-1655-ben, mint kapitány Balassagyarmaton lakott. Két fia volt: Jeromos, a ki török fogságba került és Mihály (l651.), a ki a családot tovább terjesztette. Pál, sógorával, Tihanyi 589Ferenczczel együtt 1718 nov. 3-án Borsosberénybe és Szomolyára nyert nádori adományt. Mihály 1770-ben Nógrád vármegye szolgabírája, Zsigmond, a ki Bágyonban lakott, 1760-ban Nógrád vármegye táblabírája. Péter (szül. 1748.) 1713-ban Nógrád vármegye szolgabírája. 1783-ban helyettes alispán, azután a hétszemélyes tábla ülnöke, az 1790-91. évi országgyűlésen Nógrád vármegye követe. 1789-ben az evang. egyház főgondnokává választották meg. 1802-ben Zólyom vármegye főispánja v. b. t. t. († 1818.) A XIX. század első felében a család Szőlős és Borsosberény helységekben bírt földesúri joggal.

Czímer: kékben, leveles aranykoronán, kiterjesztett szárnyú kétfejű fekete sas. Sisakdísz: paizsbeli sas.

Balogh (Mankó-bükki). Dunántúlról származik. E családról 1591-től kezdve vannak adatok a vasvár-szombathelyi káptalan levéltárában. E családból származott B. Károly, volt cs. kir. dragonyoskapitány, ki Baráti Huszár József özvegyét Madách Máriát vette nőül; 1849-ben a magyar honvédségnél ezredes volt; az oláhok a világosi fegyverletétel után megölték nejével és mostohafiával Huszár Józseffel együtt. Fia Károly, volt pinczi birtokos, kir. táblai elnök Pécsett, ennek fia Károly, fogalmazó a fiumei m. kir. kormányzóságnál.

Baloghy. (Balogi.) A vármegye legrégibb birtokos nemes családainak egyike; közös törzsből ered az Alsó-Sztregovai Madách és a Poltári Soós családokkal. Őse Radon, a ki fiaival együtt részt vett a tatárok elleni küzdelemben. Radon (1235.) egyik fia Oszlári Madách, kinek fia Pál (1296.) a Madách és a Baloghy családok törzsatyja; ennek fia volt Lőkös (1336.), a ki magát Oszlárról, majd Kürtösről és Balogról írta. Fia Péter (1394-1421.) terjesztette tovább a családot. Péternek két fia alapított ágat. Benedek, kinek ágának a XVI. században magvaszakadt és István. Utódai közűl Sebestyén 1652-ben új adományt nyer a hontmegyei Balogh, Hrussó és a Zólyom vármegyei Királyfalva egy részére. Két fia, Gáspár (1662.) és Miklós, a család jelenleg két virágzó ágát alapították. Miklós utódai közűl Antal 1878-ban Nógrád vármegye törvényszéki elnöke, Imre (1839-42.) Hont vármegye alispánja, Lajos Nógrád vármegye követe az 1805., 1807-1808. és az 1811-12. évi országgyűlésen († 1823). László (1850.) Hont vármegye főnöke. A család a XIX. század első felében Berczel, Jobbágyi, Kövesd, Felsősáp és Felsőszécsénke, Balog, Hrussó és Pencz helységekben bírt földesúri joggal. Jelenleg élő tagjai közűl: Ernő, volt orsz. képviselő. Dezső, nyug. vármegyei főlevéltárnok.

Baratta. (Báró.) Ősi norman származású család, melynek eredete a népvándorlás korába nyúlik vissza. Őse Hautevillei Tankréd, normandia herczege, kinek fiai 1040-ben törtek he Olaszországba. Tankréd negyedik fia Dragono, Venosa grófja és Apulia herczege volt, a B. család tulajdonképeni őse. A család idővel Olaszországban, a Dragono báróságon kívül, számos hűbérbirtokot szerzett, leginkább a Terra di Lavoroban, Orbittellóban. Hautevillei Tankréd 13-ik ízigleni leszármazója Antal, a XVIII. század első felében Nápolyban igazságügyi államtitkár volt. Mikor VI. Károly római német császár, az 1738-ik évi bécsi békekötésben Nápolyról és Szicziliáról Bourbon Károly spanyol királyi herczeg javára lemondott, B. Antal igazságügyi államtitkárnak, a Habsburgházhoz való ragaszkodása miatt, menekülnie kellett Nápolyból, javait pedig elkobozták. Fia András, cs. kir. tanácsos, a lottójövedéki bérletek igazgatója, II. József császártól 1786 decz. 11-én az osztrák örökös tartományokra kiterjedő lovagi rangot nyert; fia Vincze († 1812.) az Auspach-Curassier ezrednél százados volt. Fia Károly (szül. 1801 † 1880 jún. 11.) 1841-ben Csehország rendei közé felvétetett, 1873 ápr. 17-én pedig bárói rangot nyert. Ő szerezte Poltárt és Sóslehotát, mely maig a család birtokában van. Fia Alajos (szül. 1829.) poltári birtokos és gyáros, fia Rikárd (szül. 1867.) birtoka Budischau, tartománygyűlési képviselő. Norbert (szül. 1882.) poltári birtokos és gyáros.

Czímer: Ezüstben kilencz (3: 3: 3) fekete liliom. Két sisak. Sisakdíszek: I. befelé fordult nyolczágú koronás arany oroszlán növekvően. II. három fekete-fehér-fekete strucztoll. Takarók: fekete ezüst. Paizstartók: két arany oroszlán. Jelmondat: A Deo Nobilitas.

Baross (Bellusi) Trencsén vármegyéből származik. B. Péter és általa fiai Péter, Jakab, Márton és György 1579 júl. 29-én nyertek czímeres nemeslevlet. A család idővel, Nyitra, Komárom, Hont, Nógrád és Pest vármegyékbe származott át. A nemességszerző Péter fiától, Györgytől származik a családnak Hont és Nógrád vármegyékbe szakadt ága. A hont-nógrádi ágat, mely Rárós-Mulyadon bírt földesúri joggal, Ádám, Trencsén vármegyei földbirtokos fia II. György, Hont vármegye alispánja és követe (1741.) alapítá. Utódai közűl Miksa 1857-ben a gácsi járás főszolgabírája. Gyermekei közűl Imre (szül. 1828 † 1898.) Rárós-Mulyadon volt birtokos. Fia Aladár elesett az 1878. évi boszniai hadjárat alatt. Gusztáv Ágost (szül. 1831 † 1868.) fia, Árpád (szül. 1855.), Nógrád vármegye főszolgabírája, Varsányban birtokos, fia József (szül. 1881.) 1910 óta a nógrádi járás főszolgabírája. Pál, szolgabiró. A család tagjai közűl kiemeljük még a következőket: I. György ágából: Pál (szül. 1840.), királyi tanácsos, Pilisvörösváron birtokos. Fiai: Károly (szül. 1865 † 1909.) volt országgyűlési képviselő, János (szül. 1875.) országgyűlési képviselő, egyetemi magántanár, II. József ágából: Gábor (szül. 1848 † 1891.) kereskedelemügyi miniszter, Jusztin (szül. 1857.) kir. ítélőtáblai bíró, Géza (szül. 1862.) miniszter tanácsos.

Czímer: Kékkel és veressel hasított paizsban virágzó rózsakoszorú közepén: liliom. A lilom és a rózsák jobbfele veres, balfele ezüst. Sisakdísz ugyanez a koszorú és liliom. Takarók: veresezüst-kékarany.

Barsy. Már a XVII. században birtokos a vármegyében. János 1645-ben ellentmond Balassa Ferencz beiktatásának Alsó- és Felső-Szécsénkén. János (1665-76.) Nógrád vármegye esküdtje. 1677-85-ben Pest vármegye szolgabírája.

Básthy. (Ó- és Egyházas-Básthi.) Gömör vármegyéből származik; a XVII. század közepén már Nógrád vármegyében is birtokos volt. János 1652-ben Nógrád vármegye táblabírája, részt vett az 1663. évi nemesi felkelésben. Ennek fia lehetett László, a ki az 1684., 1705. és az 1709. évi nemesi felkelésekben vett részt, 1710-ben József király hűségére tért s 1711 júl. 27-én helyettes alispánná választották. Az 1754-55. évi országos nemesi vizsgálat alkalmával e családból János, továbbá Imre fiai: Pál, Sándor és József igazolják nemességüket. Miklós 1848-ban a szécsényi járás szolgabírája, 1849-ben alispán. A család a XIX. század 590első felében Panyidarócz, Pilis, Nógrádmarczal helységekben bírt földesúri joggal. Tagjai közűl Béla jelenleg a losonczi járás főszolgabírája, Nógrád vármegye tisztb. tiszti ügyésze.

Czímer: Kékben hármas zöld halom középsőjéből kinövő három búzakalász.

Battha (Vattai.) Borsod vármegyéből származik. 1511-ben már birtokos volt Vattán. Bálint 1595-ben már Nógrádban lakott, 1617-ben Panyidaróczon volt birtokos. Fia Pál, 1629-30-ban Nógrád vármegye alispánja, 1617-ben Rappon volt birtokos. Fia, Bálint, résztvett az 1663. évi nemesi felkelésben. 1672-77-ben szolgabíró s több vármegye követe volt. Fia Pál, 1684-ben a vármegye szolgabírája. Ádám (1705-1711.) II. Rákóczi Ferencz híve. Pál (1744-63.) Nógrád vármegye alispánja, kir. tanácsos és kir. táblai ülnök. Testvére László, 1755-ben kir. tanácsos és kanczelláriai titkár, 1774-ben kanczelláriai előadó. Bálint (1772-92.) kir. táblai, majd hétszemélyes táblai ülnök. Pál alispán fia Pál 1830-ban ősi birtokát: Rap helységet eladta Coburg herczegnek.

Battik (Sarudi) Heves vármegyéből származik; a XVII. század elején már Nógrádban találjuk. Péter 1600-ban Füleken katonáskodott. 1603-ban Mocsáry Gergely a baksai részjószágért zálogos pert folytatott ellene, Mihály 1817-ben Tőrincsen volt birtokos, János (1669-1684.) Apátfalván, Gergely (1663-1684.) Baglyasalján volt birtokos, 1672-ben Nógrád vármegye alispánja. Fiai: György és Pál. Az utóbbinak fiai: György és Sándor, előfordulnak az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban. A XIX. század első felében Kalonda és Fülekpilis községben bírt földesúri joggal.

Beke (Baróthi). Ősrégi székely család. Barótról származik, honnan a XIX. század közepén egyik ága Nógrádban, Palotás községben telepedett le. A család első ismert őse Pál, a ki 1485-1545 között szerepel. Tagjai közűl András, Sámuel és János (1614-ben említve) Rákóczi alatt katonáskodtak. József 1849-ben honvédalezredes, részt vett a Piskinél vívott csatában, mely után ezredessé léptették elő, azután Háromszék kormányzója lett. Gyula 1849-ben szintén honvédalezredes. Dénes, Bem tábornok hadsegéde. József 1849-ben Dévánál fogságba esvén, halálra ítéltetett, a mit azután Haynau várfogságra változtatott, melyet Josefstadtban töltött ki, honnan 1856-ban szabadult. Lajos jelenleg vármegyei jegyző, tb. főszolgabíró, Balassagyarmaton.

Beke (Bekeházi) Zala vármegyéből származik; tagjai közűl János 1756 május 22-én igazolta nemességét Győr vármegyében. Fiai: Lőrincz, János, Márton, Mihály és István 1786-ban Győr vármegye kétségtelen nemesei közé vétettek fel. Márton fia Imre 1808-ban hirdettette ki Nógrád vármegyében nemességét. Ennek fia Gábor 1830-ban Nógrád vármegye tiszti alügyésze, 1849-ben a losonczi járás főszolgabírája. B. Béla, volt megyei főszámvevő, Albert, volt csonttoroki földbirtokos, fia Imre, kassai gazd. felügyelő, szintén e családból származtak.

Bende (Hódosi) a csallóközi Hódos helységből származik, honnan Hont, Nógrád, Bars, sőt Veszprém vármegyékbe is elszármazott. János 1699-1708-ban Nógrád vármegye szolgabírája, 1709-ben másodalispánja. Hontban 1776-ban, Nógrádban 1804-ben, Szerém vármegyében 1815-ben, Bács-Bodrog vármegyében 1836-ban hirdettette ki nemességét. Nógrádban Ebeczken és Nagykürtösön bírt földesúri joggal. Tagjai közűl: Miklós és Mihály, részt vettek az 1809. évi nemesi fölkelésben. Mihály fia, István, a XIX. század közepén Balassagyarmaton ügyvéd volt. Fiai Gyula, magyarnándori, Miklós alsópalojtai birtokos, Oszkár, vasúti főfelügyelő Budapesten. Ödön, jogtudor, fővárosi ügyvéd. Sándor 1848-49-ben honvédhadnagy. Ennek fiai: Mihály, jelenleg alsóesztergályi főerdész, Lajos, Nagykürtösön birtokos és László, zólyommegyei főszolgabíró.

Czímer: ezüst félholdtól és hatágú aranycsillagtól. kísért ágaskodó fehér ló. Sisakdísz: kardot és három búzakalászt tartó, veresmezű könyöklő kar. Takarók: mindkét felől kék-arany.

Bene (Nándori) B. Mihály, kinek atyja az ősi Nándori család utólsó sarját vette el, testvérével Gáspárral együtt 1572-ben nyert czímeres nemeslevelet Miksa királytól. Ezek egyikének utóda András, 1597-ben Balassa Zsigmond uradalmainak igazgatója. Fiai közűl János (1654-1456.) Nógrád vármegye alispánja. András (1654-56.) szolgabíró, János alispán utódai voltak Ignácz, György és Ferencz, a kik az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban szerepelnek. Károly (1815-30.) a XIX. század első felében leleményes tréfáiról és erős röpíratairól volt ismeretes. Gyula, szolgabíró 1884-ig a nógrádi járásban. A család a XIX. század első felében Becske, Mihálygerge és Galábocs helységekben bírt földesúri joggal.

Czímer: Kékben, leveles aranykoronából kiemelkedő görbe kardot tartó aranyoroszlán. Sisakdísz: paizsalak. Takarók: kékarany-veresezüst.

Benedicty. B. János 1646. évben nyert czímeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól, melyet 1647-ben Sáros vármegyében hirdettetett ki. Fia András Lónyabányára költözött. Ő terjesztette tovább a családot. Fiai: Jakab és János a család két főágát alapították. János unokája György 1818-1840-ben evang. lelkész Balassagyarmaton. Fiai közűl György 1836-ban ügyvéd volt Pesten. Jakab leszármazói közűl Mihály, László György és Pál 1836-ban Pilisen (Fülekpilis) laktak. A család a XIX. század első felében Kislibercsén bírt földesúri joggal.

Beniczky (Beniczei és Micsinyei). Túrócz vármegye ősi családja. Első ismert őse Imre de Thuruch 1269 táján élt. A család múltját a Heves vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. Nógrád vármegyében a család már a XVIII. század közepén birtokos volt. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból Tamás, Sámuel és László szerepelnek Nógrád vármegye nemesei között. Tagjai közűl Lajos 1836-38-ig Nógrád vármegye másod alispánja. A család a XIX. század első felében Terbeléd, Mohora, Nagy-Haláp, Guta helységekben és Lázi-pusztán bírt földesúri joggal. Jelenleg Árpád Terbeléden és Lázi-pusztán birtokos.

Czímer: Kékben, a paizs felső jobb sarkában fogyó hold és a balsarokban hatágú arany, csillagtól kísért tavon úszó hattyú, nyakán hátulról irányzott ezüstnyíllal átlőve. Sisakdísz: arany-markolatú és hegyével fölfelé álló két hegyes tőr között három ezüst strucztoll. Takarók: Kékarany-veresezüst.

Benkó. A család 1646 okt. 17-én, Pozsonyban nyert nemeslevelet, B. György s felesége Végh Erzsébet és testvérei Gergely és András személyében. A nemeslevelet 1647 aug. 21-én hirdették ki Fülek várában, Heves, Csongrád és Külső-Szolnok vármegye közgyűlésén. A családból a XVIII század közepe táján Mihály fia István jött Nógrád vármegyébe, a ki 591hosszú időn át Losoncz város jegyzője, majd szenátora s 1791-ben a vármegye táblabírája volt. Fia József, szintén a megye táblabírája. Ennek fia Jónás, már 1822-ben a vármegye tb. aljegyzője, felesége Érkeserűi és Bélmezei Fráter Klára, tiszavárkonyi birtokára költözött. Fia Albert, Heves és Külső-Szolnok, illetőleg később Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közéletében szerepel s mint árvaszéki elnök vonult nyugalomba, fiai: Albert, jogtudor, jelenleg Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja, Gyula, pénzügym. tanácsos, a Lipót-rend lovagja, Imre, nagykőrösi főgimnáziumi tanár, író, Ferencz, pénzügyminiszteri titkár.

Berchtold (Ungarschitzi gróf). A család Tirolból származik. Régi nemességét 1564 ápr. 5-én B erősítették meg. 1616 január 5-én birodalmi nemességet, Jakab 1633 május 4-én birodalmi bárói rangot nyert. Ferencz, Benedek, Mátyás, Ernő és Jakab Fülöp 1673 július 29-én birodalmi grófi rangot nyert. A grófi ágból Antal fiai: Antal József és Ferencz, az 1751. évi XL. törvényczikkel honfiúsíttattak. A magyarországi ágat a honfiúsított Antal terjesztette tovább. Hasonnevű unokája († 1819.) a füleki uradalom egy részét bírta. Fiai: Antal (szül. 1798, † 1875.) és József (szül. 1799, † 1840.), Antal fiai közűl Rikárd (szül. 1837.) a nagyoroszi uradalmat bírja. Arthur (szül. 1843.) 1896-1901-ig a füleki kerület országgyűlési képviselője. Miklós (szül. 1862.), Nagyorosziban és Horpácson birtokos.

Czímer: négyelt paizs. 1. és 4. aranyban veres karmú és csőrű fekete sas. 2. és 3. veresben két oldalt egy-egy ezüst haránt gerendától kísért a felső szélig nyúló fekete ék, ebben zöld hármas halmon befelé fordult kétfarkú koronás arany-oroszlán, felemelt jobbjában aranymarkolatú kardot, baljában gömbölyű szúró paizsot tartva. Három sisak. Sisakdíszek: I. (középső) paizsbeli oroszlán növekvően. Takaró: feketearany-veresezüst. II. paizsbeli sas balra fordúlva; takaró feketearany. III. zárt szárny az első szárny fekete, egy arany; a másik szárny ezüst, egy harántpólyával megrakva. Takaró: veresezüst. Jelmondat: Virtuti et Fidei.

Berczelly (Berczeli) Nógrád vármegye legrégibb családainak egyike. Az Aba nemzetségből származik. Ősi fészke Nagy- és Kis-Berczel. Első ismert őse István a XIII. század végén vagy a XIV. század elején élt. Istvánnak két fia volt: Ugron és János. Ugronnak unokájában Andrásban magvaszakadt. Jánosnak két fia volt: Mihály és István. Mihálynak fia Miklós terjesztette tovább a családot, a ki 1406-ban osztozik meg István fia Jánossal és az említett Andrással. Miklósnak Jánostól született unokája Pál volt, aki 1476-ban élt. E Pál fia volt szintén Pál, ezé ismét Pál, ezé Miklós. Ennek fia Pál, kinek fia Gergely, ennek fia ismét Pál (1726-34.), a ki 1734 július 15-én III. Károly királytól Nagy- és Kis-Berczelre, Vanyarczra és Ujlakpuszta felére nyert adományt. Fia István 1737-ben pört kezdett a váczi káptalan ellen, mely az 1734 július 15-én adományba nyert birtokok beiktatásánál ellenmondott. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban István, Péter és János szerepelnék Nógrád vármegye nemesei között. A család a XIX. század első felében Berczel helységben bírt földesúri joggal. Jelenleg Berczelly Jenő (szül. 1842. ) v. b. t. t. kir. táblai elnök Berczelben birtokos. Fia Jenő (szül. 1880.) cs. és kir. kamarás. E családhoz tartoznak még Aladár és Boldizsár, pénzügyi főtisztek és Gyula, Máv. tisztviselő.

Czímer: kékben hármas zöld halmon görbe kardot tartó kétfarkú koronás arany-oroszlán. Sisakdísz: görbe kardot tartó pánczélos kar. Takarók: kékarany-veresezüst.

Bérczy (Gyarmathi). Bérczy Károly (szül. 1821 † 1867.) lapszerkesztő, a magyar sport-irodalom megalapítója, 1867 június 12-én nyert czímeres nemeslevelet. Nemességét 1867 július 16-án testvérére Lajosra, Nógrád vármegye törvényszéki ülnökére és ennek utódaira is kiterjesztették. Károly fia Géza, földbirtokos.

Berényi (Karancsberényi gróf). Nógrád vármegye törzsökös családja, melynek ősei kir. várjobbágyok voltak. Első ismert őse Mihály, a ki II. Endre király uralkodása alatt: 1231-ben, Pesten a Dömések számára, a szent Antalról nevezett egyházat és monostort alapította. Fia Bertalan nógrádi várjobbágy, a ki fiaival Jóbbal, a későbbi szolnoki főispánnal és Kuncheddel 1266-ban nemességet nyert. Harmadik fia Ders, a Palailogos görög császár ellen viselt hadjáratban hősileg harczolva elesett. Ders fia András 1274-ben Győr város visszavételénél tüntette ki magát, melyért IV. László király nemességgel jutalmazta. Ennek utóda Kakas fia János, testvéreivel Balázzsal és István budai kanonokkal együtt, 1431-ben czímerlevelet nyert Zsigmond királytól. Ezek egyikének ivadéka Ferencz fia András, a ki 1550-ben Kazár helységet nyerte I. Ferdinánd királytól adományul, 1558-ban pedig Zerdahelyi Istvánnal, Pilinyi Bálinttal és Muraközi Mátyással, Karancskeszi, Mihálygerge és Tarnócz helységekbe, továbbá Nagyaranyi puszta részbirtokába iktatták be. Fiai közűl II. Ferencz (1608-1636.) Magyarország főhadbiztosa terjeszté tovább a családot. Ferencz 1608-ban új adományt nyert Rudolf királytól Berény és Kis-Bárkány helységekre és 1627-ben Tarnócz, 1636-ban Szent-Erzsébet helységek birtokába iktatták. Fiai András és György. András 1633-ban Pozsony vármegye jegyzője; fiutódai nem maradtak. György 1639-ben Nyitra vármegye alispánja, 1637-ben országgyűlési követe. 1646-48-ig Rákóczy György szolgálatában állott, de rövid idő mulva visszatért III. Ferdinánd hűségére. 1655-ben több Nyitra vármegyei helységre nyert adományt. 1651-ben Pálffy Pál nádortól Panyidarócz, Homok-Terenye és Devecser pusztai részbirtokokra nyert adománylevelet. 1642-ben bárói rangot nyert, 1659-ben, I. Lipót király követeként Erdélyben járt. Fiai: Ferencz, kinek ága unokáiban magvaszakadt, Péter, a ki Nagytapolcsányt bírta, neki azonban csak leánya maradt. Pál a XIX. század végén kihalt beczkói ág törzse, ennek fia Pál 1704 táján grófi rangot nyert és György, a ki a korosi és karancsberényi ágat alapította. György 1720 április 5-én nyert grófi rangot. Fia Tamás Zemplén vármegye főispánja, a hétszemélyes tábla bírája, 1739-ben a tiszáninneni kerület kormánybiztosa († 1747.) Testvérei közűl: Ferencz 1710 július 11-én Landaunál esett el, Zsigmond 1719-ben esztergomi kanonok, 1734-ben helytartósági tanácsos, 1740-ben pécsi püspök, Baranya és Tolna vármegyék főispánja. Tamás fia Ferencz (szül. 1721, † 1775.), Tamás, Gábor és András testvéreivel együtt részt vett az 1741-44. évi hadjáratokban; Tamás gyermekei, Gábor, Ugocsa vármegye főispánja, Bálint és Ferencz († 1847.) Ferencz fia Lajos cs. kir. kamarás, gyermekei nem maradtak. A fenti András (t 1816 szeptember 3.) fia, Miklós császári kir. kamarás (szül. 1777, † 1853) a bodoki várban. Ennek fia Ferencz (szül. 1818, †.) a karancsberényi ág utólsó fisarja.

Czímer: aranyban a paizs felső bal sarkában hatágú aranycsillagtól kísért ezüst koronán 592űlő, balra fordúlt természetes mókus, első lábaiban mogyorót tartva. Sisakdísz: paizsbeli mókus. Takarók: feketearany.

Blaskovich (Ebeczki). Őse Sámuel, a gróf Koháryak jószágigazgatója, 1712-ben nyert czímeres nemeslevelet, majd pedig Ebeczkre nádori adományt. Fia József, 1742-ben Hont vármegye alispánja, terjesztette tovább a családot.

Bodó (Bodófalvi) Gömör vármegyéből származik és csak az újabb korban telepedett Nógrádba, a hol Gusztáv jelenleg tereskei földbirtokos. Bodó alias Lósy Pál 1679 április 17-én kapott czímeres nemeslevelet A család Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében is el van terjedve. E család tagjai közűl Dániel, Mária Terézia alatt gárdakapitány volt.

Bornemisza (Minaji) Ung vármegyéből származik. A XVIII. század közepén egyik ága Nógrád vármegyébe szakadt. József az 1755. évi országos nemesi összeírásban Nógrád vármegye nemesei között foglal helyet. Fia Károly, ennek fia István 1816-ban Nógrád vármegye szolgabírája majd 1844-ig csendbiztos. (Részletesebb adatok a Gömör Kis-Hont vármegyei kötetben.)

Bory (Bori és Borfői) Hont vármegyéből származik. A XVIII. század közepén már Nógrádban is birtokos volt. Az 1755. évi országos nemesi összeírásban Mihály van felvéve Nógrád vármegye nemeseinek névsorába. Miklós 1810-ben Nógrád vármegye aljegyzője, 1811-18-ban főjegyző, majd ítélőmester, kir. táblai ülnök, végül kanczelláriai előadó. Ádám Petényben lakott s ott is halt meg 1855-ben.

Bozó (Agódi és Diunye-Berki) Baranya vármegyei régi nemes család, melynek ősei 1303-ban Dinnyeberki, ma is fennálló és Ágód, Szigetvár ostromakor elpusztult községek, valamint Sziget részbirtokában megerősítést nyernek. Időve1 a család szétágazott, azonban Baranyában ma is legtöbben vannak, a kik csak a Dinnyeberki előnevet használják. Nógrádban Pál telepedett le 1854-ben. Tagjai közül János II. Lajos király udvari embere. Gergely a család hadnagyaként részt vett az 1526-ban vívott mohácsi csatában. György II. Rákóczi Ferencz hadában kapitányi tisztet viselt. Manó 1836-71-ig a nemes testőrségnél szolgált, 1848-49-ben honvédezredes, 1865-ben komárom-megyei főszolgabíró. Károly 1859-ben gránátos főhadnagy. Pál 1848-49-ben hadnagy a veres sipkás zászlóaljban. István jelenleg sziráki birtokos.

Czímer: kékben, zöld alapon arany-oroszlán jobb előlábában szablyát tartva, melyen fekete szaraczén fő van átütve. Sisakdísz: két fehér strucztoll között kinövő paizsalak. Takarók: kékarany veresezüst.

Buday-Plichta. (Prosznefalvi.) Buday Nándor budatini ügyvéd neve, nemessége 1886 jan. 21-én kelt legfelsőbb elhatározással Plichta Aladárra, Barnabásra és Kornélra átruháztatván, egyuttal a Prosznefalvi előnevet nyerték. A Buday család Trencsén vármegyéből származik. A család már a XV. században virágzott. A XVII. század második felében Prosznefalván, Budatinben és más helyeken volt birtokos. Tagjai közűl János, a ki a XVII. század végén élt, Podmanin helységből Vágbeszterczére költözött. Fiai Sámuel és Fülöp 1706-ban eladták podmanini birtokukat Buday János és György nagybátyjaiknak. Sámuelnek egyik fia András és Fülöp unokája János Balassagyarmatra költöztek, később 1761 május 27-én Trencsén vármegyétől nemesi bizonyítványt nyertek, melyet még ugyanaz évben Nógrád vármegyében kihirdettek. A fenti Andrásnak testvérei György és János, úgyszintén János testvérei György és Márton Vágbeszterczén és Budatinban maradtak, a hol utódaik a XIX. század első felében még birtokosok voltak. Nándor budatini ügyvéd örökbefogadott fiai közűl Barna nógrádvármegyei árvaszéki ülnök tb. főjegyző. Kornél és gácsi járás főszolgabírája.

Czímer: veres balharántpólyával, a melyen egy nyakán nyíllal átlőtt szarvas van, vágott kék paizsban, felül arany nap és három hatágú aranycsillag, alul leveles aranykorona, alatta három hatágú aranycsillag. Sisakdísz: szarvasagancs és három aranycsillaggal megrakott fekete sas-szárny. Takarók: kékarany-veresezüst.

Buttler. (Elbersbergi és Ischlitzi báró.) Hessenből származik és eredeti neve Buttlar volt. Ennek a családnak, mely a régi hesseni lovagi szövetség tágja volt, ősi birtokai Elbersberg, Rieda, Kirchberg, Ziegenberg és Stiedenroda voltak. Ősi vára Butler az Ulster folyó partján emelkedett. Ősei közűl Gebhardt 1100-ban, Hartwig 1170-ben említve vannak. Simson 1235-ben és András 1369-ben mint híres lovagok szerepelnek. 1350 táján a család a neuenbürgi, wilprechtrodi, grumbachi és a treuschi ágakra oszlott. A neuenbürgi ág 1500-ban, a grumbachi ág valamivel később kihalt. A másik két ág Hessen-hasselbeu és Bajorországban virágzott. A XVI. század végén a család egyik ága Sziléziába, majd onnan Lieflandba, Kurlandba s innen Lengyelországba szakadt. Ennek az ágnak sarja János báró, Magyarországba jött s 1689-ben ezredesi ranggal Eger várának parancsnoka lett. Jánost az 1087. évi országgyűlés honfiúsította. Az errő1 szóló oklevél 1696-ban kelt és Heves vármegyében hirdették ki. János 1692-ben megszerezte Alsó-, és Felső-Erdőteleket, Átányt 1693-ban pedig Pázmány-pusztát. Mivel gyermekei nem voltak, unokaöcscsét, János Lajost, 1701-ben örökbe fogadta. Ő lett azután a magyarországi ág törzse, a ki 1710-ben grófi rangot nyert s a kit az 1715. évi 134. törvényczikkel a honfiúsított nemesek közé iktattak. Fia Gábor megszerezte Bárdányt, ennek fiai Antal 1783-ban, Gábor 1784-ben a Bárdányi előnevet nyerték. Gábor fia János (szül. 1773. † 1845.) ez ág utólsó fisarja, a ki a Ludoviceumra tett, 126.000 forintnyi adománynyal örökítette meg nevét. János a grófi ág utólsó sarja, hogy a család neve fennmaradjon, gróf B. Sándor nevű rokonát a bajorországi Haimhausenből magához hívatta s 1845-ben kelt végrendeletével áltálános örökösévé tette. A bárói ágból, mely Nógrádban telepedett le, Sándor volt huszárkapitány, jelenleg palánkai méntelep parancsnok. Ervin nándorkelecsényi birtokos, a Nógrád Vármegyei Gazdasági Egyesület volt elnöke, a megyei lótenyészbizottság elnöke, esperességi másodfelügyelő. Fiai: Elemér és Ervin.

Czímer: (bárói) veresben arany-abroncsos ezüst-puttony. Sisakdísz: fehér talpazatú veres oszlopon lógó aranyveretű ezüst kürt, fölötte három fehér-veres-fehér strucztoll. Takarók mindkétfelől: veresezüst.

Bulyovszky (Gyulafalvi) Turócz vármegyéből, Duliczról (ma Gyulafalva), származik B. János 1735-ben hirdettette ki nemességét Nógrádban. Fia Ferencz, berczeli birtokos volt. Ennek fia János, 1849-ben honvédkapitány, ki Vasváry Pál mellett esett el Erdélyben. Ferencz 1683-84-ben Nógrád vármegye helyettes jegyzője, 1684-ben Heves vármegye alispánja, 5931689-1693. Nógrád vármegye I. alispánja. Dániel 1693-ban Nógrád vármegye helyettes jegyzője. László 1711-1717-ig a füleki járás szolgabírája. Az 1734. évi nemesi összeírásban István, Imre és Dániel, az 1754-55-ikiben Imre van felvéve a vármegye nemeseinek névsorába. II. János unokái közűl Geiza János jelenleg min. tan. Gusztáv, kir. föügyész-helyettes.

Cebrian gróf. Spanyolországból származik. Teljes neve Cebrián-Figuerollas. C. Antal cs. kir. kamarást és vezérőrnagyot az 1827: XLII. t.-czikkel honfiúsították. Fia Antal László (szül. 1787 † 1883.), ennek fiai: Ferencz (szül. 1810 † 1875.) és László (szül. 1823 † 1901 okt. 11.), a ki katonai pályára lépett és kapitányként hagyta el a hadsereget. Ekkor Puszta-Szalatnán megtelepedve, élénk részt vett a közügyekben. 1861-ben tagja volt a főrendiháznak, 1865-ben a losonczi kerület képviselővé választotta. Az övé volt a füleki uradalom egy része is. Gyermekei: Mária, István (†) és Róza, ez utóbbi Hubay Jenő, ismert hegedűművész neje.

Czímer: négyelt paizs: 1. és 4. aranyban, öt (2:1:2) zöld tölgylevél, 2. és 3. kékben zöld alapon kiemelkedő aranykoronás, zöldlombú fa felé, két oldalt ágaskodó aranyoroszlán, fejükön arany koronával. Paizstartók: két kifelé néző arany oroszlán.

Chikán (Ilinyi) Család helységből származik. Miklós 1678 július 4-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet még ugyanaz évben hirdettek ki Nógrád vármegyében. Miklós fia István az 1722. évi nemesi vizsgálat alkalmával igazolta nemességét. 1734-ben a vármegye kétségtelen nemeseinek sorába iktatták. 1755-ben István Gergely, Mátyás, György és három János igazolta nemességét e családból. István a XIX. század első felében Gyöngyösre költözött. Fiai: Ferencz János és István, 1836-ban nyertek nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől. A XIX. század első felében Iliny és Kalonda helységekben bírt földesúri joggal. Tagjai közűl: Ignácz 1849-ben honvédszázados, a tápióbicskei csatában esett. el. Miklós (†) királyi adótárnok. Ferencz jelenleg járási számvevő Losonczon.

Coburg. (Szász-Coburg-Gothai herczeg) német birodalmi herczegi család, melynek tulajdonképeni törzsatyja Jámbor Ernő (szül. 1601 † 1675.), János weimari herczeg fia volt; hetedik fia János Ernő (szül. 1658 † 1729.) a Szász-Coburg-Saalfeld hercegséget örökölte, de udvarát Saalfeldben tartotta. János Érnő két fia közösen uralkodott Keresztély Ernő haláláig (1745.), midőn az életben maradt Ferencz Józsiás egyedül uralkodott 1764-ig s a coburgi herczegséget, mint hitbizományt, átöröklési joggal elsőszülöttjére s annak utódaira ruházta. Utódai Ernő Frigyes (1764-1800) és Ferencz (1800-1806) alatt a herczegség adósságai annyira felszaporodtak, hogy Ferencz kénytelen volt Saalfeldet a nexus Gothanus alól felszabadítani és Römhildet Themárért átengedni. Ferencz Józsiás harmadik fia Józsiás (szül. 1737 † 1815). 1756-ban Mária Terézia királynő hadseregébe lépett s az 1788-89-iki hadjárat alatt a keleti sereget vezette, mely Moldvában több ízben fényes diadalt aratott a törökökön. Ebbeli érdemeiért az 1790-91-ik évi országgyűlés honfiúsította. Ferencz harmadik fia, Ferdinánd György herczeg, cs. kir. altábornagy, egy lovasezred tulajdonosa (szül. 1785 † 1851), 1816 január 2-án nőűl vevén Szitnyai és Csábrági herczeg Koháry Ferencz m. kir. udvari kanczellár családja utólsó férfisarjának egyetlen leányát, Mária Antónia Gabriella herczegnőt, az 1827. évi XLI. törvényczikkel nagybátyja Szász Coburgi Józsiás herczeg és ipja, a férfiágban nemrég mag nélkül kihalt herczeg Koháry Ferencz érdemeiért honfiúsíttatott, a királyi kamarától eszközölt becslés alapján pedig egy millió és néhány százezer forint lefizetése után, megkapta a koronától a Koháry család birtokait, a melyekbe 1830-1832. években be is iktatták. Ferdinánd György herczeg elsőszülött fia, II. Ferdinánd Ágoston herczeg, a Portugáliában 1910-ig uralkodott királyi háznak lőn alapítójává. Magyarországi uradalmait másodszülött fia, Ágoston Lajos Viktor herczeg (szül. 1818 † 1881.), cs. kir. vezérőrnagy örökölte. 1843-ban kelt össze Mária Klementina bourbon-orleansi herczegnővel, Lajos Fülöp király leányával. Fia, Fülöp Ferdinánd (szül. 1844.), az aranygyapjas-rend vitéze, cs. kir. vezérőrnagy, a magyar főrendiház tagja. A Koháry István és András grófok, valamint a Szász-Coburg-Gothai Ferdinánd herczegtől 1831-ben alapított hitbizomány haszonélvezőjeként jelenleg Csákányháza, Etes, Fülek, Füleksávoly, Ipolygalsa, Karancsapátfalva, Kétkeresztúr, Litke, Mucsény, Nagydarócz, Perse, és Rapp helységekben birtokos.

Csemiczky (Csemiczei és Izsépfalvi) Liptó vármegye legrégibb családainak egyike. Első ismert őse: Zemche (Szemcse), a ki már 1250-ben bírta a két Palugya közti földterületet, vagyis a mostani Csemicze helységet, mely azóta szakadatlanul a család birtokában van. Zemchének két fia volt: Móricz és Bene, a kik 1287-ben Benedekfalvát nyerték Liptó vármegyében. Benedek utóda Miklós, 1391-ben Bebek Imre országbírónak, a Liptó vármegyében tartott vizsgálat alkalmával felmutatta IV. László király adománylevelét. A XVI. században a családból már csak Miklós (1582.) élt, kinek három fia Benedek, Gergely és János a család három főágát alapították. Gergely utódai közűl Miklós (1681.) Liptó vármegye alispánja, ennek fia Gáspár (1693-95.) Nógrád vármegye alispánja. Benedek, a ki 1590-ben Hlinikre nyert adományt, Hliniki előnévvel élt; utóda Péter, az áldozatkészségéről országszerte híres protestáns férfiú, előbb Zólyomba, majd Nógrádba költözött. Fia Gábor (1744-56.) Nógrád vármegye alispánja. Fiai közűl Imre Gömörben szerzett birtokokat. Boldizsár, a vármegye főadószedője, Nógrádban maradt. Unokái közűl Károly Kis-kürtösön, Ede Sztraczinban voltak birtokosok.

Czímer: vágott paizs. Felül ezüstben elülről irányzott nyíllal átlőtt nyakú fekete sas. Alul: aranyban zöldszárú öt zöldlevelű három veres rózsa. Sisakdísz: paizsbeli sas. Takarók: veresarany-feketeezüst.

Csernyus (Kőkeszi). Hontvármegyei család. 1652-ben nyert czímeres nemeslevelet. Nemességét az 1662 febr. 4-én tartott hontvármegyei közgyűlésen hirdették ki. Egyik ága Gömör vármegyébe szakadt, honnan a család egyik tagja, Andor (†) 1862-65-ig baranyamegyei főispán, Nógrádban, Kelecsény-pusztai birtokán telepedett le. Fia Alán, földbirtokos volt Kétbodonyban.

Csillom. A XVIII. század második felében költözött Nógrád vármegyébe. A XIX. század első felében Fülekkelecsény községben bírt földesúri joggal.

Csoma (Ragyolczi). Háromszék vármegyéből származik. 1544-ben már Tolcsván találjuk, a hol Imrétől a leszármazás szakadatlan. Egyik fia Ferencz, 1570-ben szerepel, a másik fia 594András, kinek dédunokáját Pétert, a ki 1697-ben Tokajból menekülvén, mindenétől megfosztották. Ennek egyik fia András, a ma is virágzó idősebb ág, Zsigmond pedig, a ki 1757-ben Ragyolczra nyer adományt, ahonnan a család előnevét vette, az ifjabb ág megalapítója. Zsigmond előfordul az 1755. évi országos nemesi összeírásban Nógrád vármegye nemesei között. Tagjai közűl kiemeljük a következőket: György (1660.) ónodi kapitány; András Bereg vármegye jegyzője, majd Zemplén vármegye szolgabírája († 1667). András 1741-ben Abaúj vármegye követe. József, kiváló heraldikai iró, akad. tag. A család a XIX. század első felében Andrásfalva, Ragyolcz és Vecseklő helységekben bírt földesúri joggal.

Czímer: veresben arany-griff jobb első karmaival, hegyével. lefelé álló tőrt tartva. Sisakdísz: paizsalak, hegyével fölfelé álló tőrt tartva. Takarók: kékaranv-veresezüst.

Daróczy. Panyidarócz helységből származik. Tagjai közűl Jakab 1447-ben a vármegye követe, István 1597-ben Panyidaróczon birtokos, György (1617-1618) nógrádi szolgabíró.

Daruváry (Daruvári). Temes vármegyéből származik. Ferencz, királyi jogügyész, valamint gyermekei: Alajos, Kálmán és Karola 1839-ben nyertek czímeres nemeslevelet és Daruvárra királyi adományt. Tagjai közűl Ferencz a nemességszerző, a királyi jogügyek ügyésze volt († 1852.). Ennek fia Alajos (szül. 1826 október 23.) 1846-ban temesvármegyei aljegyző, később királyi ügyész, törvényszéki bíró, királyi táblai, végre legfőbb ítélőszéki bíró, majd a királyi tábla, később a Kúria tanácselnöke. Elismert jogásztekintély. 1875-ben érdemei elismeréséül a Szent István-rend kiskeresztjét kapta. 1888-ban a Kúria másodelnöke, 1893-ban főrendiházi tag lett. 1892-ben a Szent István-rend középkeresztjét nyerte. 1898-1900-ig a főrendiház alelnöke volt. 1896-ban a kolozsvári, 1901-ben a bpesti egyetem tb. jogtudorává választotta.

Czímer: aranypólyával vágott kék paizs felső részén a pólyán nyugvó szent korona. Alúl: görbe kardot tartó arany-oroszlán. Sisakdísz: a paizsbeli oroszlán. Takarók: kékarany-veresezüst.

Darvas. (Nagyréti.) A XVIII. század elején tűnik fel Nógrád vármegyében. Őse János (1614.) a kihalt Kürtösy család utólsó sarját Bórát vevén nőül, házassága révén Nógrádban szerzeit birtokokat. Unokája János (1652-54.) Nógrád vármegye szolgabírája, gyermekei: Mihály 1693-ban a vármegye szolgabírája, 1708-ban alispán, 1715-ben a vármegye követe. Fiai közűl Jób 1756-ban a vármegye szolgabírája volt. Mihály testvérei: János 1699-ben a vármegye szolgabírája, Ferencz 1693-ban szintén szolgabíró s 1706-1707-ben alispán. Fiai: Ferencz (1744-50.) a vármegye szolgabírája, József 1756-ban alispán, királyi tanácsos. Az utóbbinak fiai: József 1769-ben a vármegye alispánja és Ferencz 1769-1783 a vármegye alispánja, utóbb helytartósági tanácsos. Fiai: József 1763-ban és Ferencz (1769.) szolgabírák. A család a XIX. század első felében Csécse, Endrefalva, Iliny és Mihálygerge földesura.

Czímer: kékben zöld halmon álló természetes daru, csőrében aranypatkót, felemelt jobb lábában követ tart. Sisakdísz: paizsalak. Takarók: kékarany-kékezüst.

Degenfeld-Schomburg (gróf) Aargauból (Svájcz) származik. A család ősei innen vándoroltak be a sváb földre, a hol 1280 táján a Gmünd város szomszédságában lévő Degenfeld birtokot s várat megvették. E sváb ágnak első képviselője D. Konrád volt († 1360). A XVII. század elején a család két főágra szakadt. D. Konrádtól, illetőleg ennek fiától származik az 1625 január 27-én birodalmi báróságot, 1716 április 13-án pedig grófi rangot nyert württembergi ág, míg a másik ág Konrád bátyjától, János Kristóftól veszi eredetét. Kristóf Márton porosz államminiszter, a ki 1716-ban birodalmi grófi rangot nyert, a herczeg Schomburg család utólsó sarját vevén nőül, családnevéhez a Schomburg nevet csatolja. Miksa Kristóf (szül. 1766 † 1816.) cs. kir. kamarás, birodalmi tanácsos, 1810-ben magyar grófi rangot nyer. Fia: Ottó Kristóf (szül. 1801 † 1849.) erdélyi kormányszéki tanácsos. Fia Lajos (szül. 1843.) 1888-ig országgyűlési képviselő, 1889-1895-ig Nógrád vármegye főispánja, 1896-1901-ig országgyűlési képviselő, a Lipót-rend lovagja, Szirákon birtokos. Fiai: Kristóf Ottó Imre (szül. 1881.), Miklós Lajos Kristóf (szül. 1882.)

Czímer: vágott és kétszer hasított paizs, közép-paizszsal és ebben kék szívpaizszsal. Az utóbbiban ezüstsas. A közép-paizs négyelt. 1. és 4. kék paizsláb fölött vörössel és ezüsttel négy koczkára osztva. 2. és 3. vörössel és ezüsttel a felső balsarokból haránt vágva, benne egy zöld papagály arany nyakkarikával. Nagy paizs: 1. és 6. ezüstben fekete paizs, ebben kis aranygyűrű csillag alakban nyolcz liliomos pálczával körülvéve. 2. veresben fehér lovon ülő aranypánczélos lovag felemelt jobbjában vívóbárdot tart. 3. és 4. vörösben hat (3:2:1) alul kerek ezüst-paizsocska. 5. feketében három (2 : 1) ezüstkereszt. Jelmondat: Quo Fata Vocant.

Dessewffy (Cserneki és Tarkeői, nemes és gróf). Pozsega vármegyéből származik. Őse: Deziszló, a ki az 1241. évi muhi csatában az ország zászlóját megmentette; ettől a leszármazás szakadatlan. A család 1363-ban osztozik meg Cserneken. Egyed fia Benedek bán (1372-96.), ennek unokája Dezső terjeszti tovább a családot, a kinek fia István már 1482-ben Dessewffynek íratik. Ennek az Istvánnak fia Ferencz Pozsega vármegye főispánja. Ferencz fia László (1556-1558.) budavári kapitány, kinek két fia maradt: Ferencz és János. A török hódoltság következtében a család elvesztvén alsómagyarországi birtokait, János 1558-ban Tarkeő várat szerzi meg. Tőle ered a tarkeőig ág, míg János a tarczai ág megalapítója. A család tarkeői ágából Tamás és Platthy Borbála fia Imre, a XIX. század elején költözött Nógrád vármegyébe. Fiai: I. Jób 1847-ben Nógrád vármegye követe Kökényesen volt birtokos. II. Titusz (szül. 1310 † 1874.) gyermekei: 1. Ödön (szül. 1837.) Nagykökényesen és Vanyarczon birtokos. Fia: Dezső (szül. 1864). 2. Elek (szül. 1844.), volt törvényszéki aljegyző, később m. tiszti főügyész. III. Ottó (szül. 1813 † 1895 Vanyarczon), 1839-46-ig Nógrád vármegye főjegyzője, később alispán és országgyűlési képviselő, az ág. ev. bányakerületi egyházmegye világi felügyelője.

Czímer: kék paizsban buzogányt tartó pánczélos kar, mely fölött jobbra fordult, kiterjesztett szárnyú koronás barna sas, a jobb felső sarokban fogyó hold a balsarokban csillag. A koronátlan zárt sisak dísze hét fehér strucztoll. Takarók: kékezüst.

Dévény (Melléthei) Gömör vármegyéből származik. A család többféleképen, igen gyakran Divényinek írta nevét. Az 1770-71. évi úrbéri összeírásban birtokos csáládként szerepel Ebeczken. D. István, balassagyarmati jegyző, tb. esküdt († 1854). D. Bertalan, vármegyei esküdt, fia Gyula, fővárosi tanácsjegyző Budapesten.

595Czímer: Hasított paizs: elül hármas dombon királyi koronán áthúzott két toll között egy rózsa, hátul a vágási vonalból kinövő koronás sas. Sisakdísz: Féllábon álló, fejével jobbra forduló daru felemelt lábában golyót tartva.

Diósy (Tót-Diósi) Nyitra vármegyéből származik. Első ismert őse D. Kristóf (1509.) Tót-Dióson birtokos. A család 1632-ben Gellénfalva, Alsó-Vásárd és Dolina helységekre nyert adományt, azonkívül 1600 körül Ohajon volt birtokos. Tagjai közűl Adám (1715-1779.) nyitravármegyei másod, majd első alispán, később udvari tanácsos. Dénes 1848-49-ben honvédőrnagy. László (1860) kanczelláriai tisztviselő. A családból Aladár, kinek neje Maasburg Berta bárónő, telepedett le Nógrádban és jelenleg Ipolyvarbón birtokos.

Czímer: Vörösben leveles aranykoronán álló kiterjesztett szárnyú fekete sas. Sísakdísz: Nyílt fekete sasszárny között könyöklő pánczélos kar, kardot tart. Takarók: kékarany, vörös-ezüst.

Diószeghy. Első ismert őse János, miskolczi ref. lelkész, 1647-ben szerepel. Sámuel fia Péter, Nógrádba költözött és 1720-tól Pöstény-pusztán volt birtokos. 1735-ben a nemesi felkelés kapitánya volt. Fia József, ügyvéd és megyei esküdt. Ennek fia Tádé, a napoleoni hadjáratok alatt tiszt volt, később a vármegye táblabírája. Fia ifj. Tádé, megyei csendbiztos és tb. szolgabíró volt. György, ügyvéd, 1890 táján Miskolcz főjegyzője. A család egyik része a Diószeghi másik része a Lasztóczi előnevet használta.

Disznóssy, másként Veres, ősi adományos család, mely Ebeczken volt birtokos. A XVIII. század második felében nevét a Veres nével cserélte fel. E családból való Mikszáth Kálmán anyja: Veres Mária.

Drágffy (Szentgyörgyi és Verebélyi. Előbbi neve Drahokupil) Nógrád vármegyei praedialista nemes család, melynek tagjai mintegy 200 éven át az esztergomi érsek tisztjei voltak. József, a ki később királyi engedélylyel Drágffyra változtatta nevét, valamint fiai Ferdinánd, Károly, Miklós, József és Lajos 1828-ban nyertek nemességet. A család Rudnay herczegprimástól Vadkerten egy birtokra adományt nyert, de 1848 előtt még Dejtáron is birtokos volt. Tagjai közűl József, a nemességszerző, érseki számtiszt volt. Fia Miklós az esztergomi érsek nagysarlói uradalmának felügyelője († 1909.) Sándor ügyvéd, 1865-70-ig a váczi kerület országgyűlési képviselője. Ferdinánd tarjáni plebános. Miklós fiai Sander érsekvadkerti birtokos és Gyula fővárosi tisztviselő.

Czímer: hasított paizs. Elül kékben, zöld alapon ágaskodó ezüst egyszarvú. Hátul: vörösben négy haránt ezüstpólya. Sisakdísz: két zöldlevelű vörös rózsa: Paizstartók: két oroszlán.

Dubraviczky (Dubraviczai) Horvátországból származik s a török dúlások elől a XV. század végén költözött Zólyom vármegyébe, Dubraviczára, melyre 1582-ben új adományt nyert. Első ismert őse Péter de Hotutina, kinek két fia Miklós és János. A család két főágát alapította. Miklós ága a XVI. század végén kihalt. János fiai közűl Mihály (1505-1529.) országos adóróvó volt. Márk (1514-1526.) Kőkesziről írta előnevét. Utóda Péter (1706-1717.) Nógrád vármegye szolgabírája. Fiai Péter és Pál, továbbá István előfordulnak az 1755. évi országos nemesi összeírásban, Nógrád vármegye nemesei között. Péter hasonnevű fia Nógrád vármegye szolgabírája. Zsigmond 1836-ban Nógrád vármegye aladószedője 1842-ben vármegyei számvevő, majd cs. kir. hivatalnok. A család a XIX. század elején Kis-Libercsén birtokos.

Ebeczky (Ináncsi) Nógrád vármegye törzsökös családja. A leszármazás az 1354-ben élt Feliczián fia Tamástól hozható le. Később Hont vármegyében telepedett le, ez az ág Ináncs puszta után Ináncsinak nevezte magát. Tagjai közűl Imre (1597.) táblabíró, a ki Palojtay Lőrincz magvaszakadtával ennek birtokait szerezte meg. György 1633-ban Nógrád vármegye táblabírája, 1647-ben szolgabíró. István 1647-49. Nógrád vármegye jegyzője. János 1670-73-ban Zellőben birtokos. Miklós előfordul az 1755. évi országos nemes összeírásban Nógrád vármegye nemeseinek sorában. Ennek utóda József a XIX. század első felében Nógrádmarczalban birtokos.

Erszényes (Marosvásárhelyi). Maros-Torda vármegyéből származik és csak az újabb korban telepedett le Nógrád vármegyében. Balázs 1610-ben kapott czímeres nemes levelet és Bethlen Gábortól Marosvásárhely és Nyárádtő községekben adományt, mely utóbbi után a család a Nyárádtői előnevet használta. Tagjai közűl a nemességszerző Balázs, Bethlen Gábor alatt vitézkedett. Elek a Rákóczi-féle szabadságharcz alatt kuruczhadnagy. II. Balázs és II. Elek honvédtisztek.

Ettre (Kálnói). A család már a XV. században bírta Ozdin várát. Ettrének fia Mihály Kálnón egy pincze iránt egyezkedik Vingárti Geréb Jánossal. Benedek fia Péter (1489-1498) Kálnón, Újlakon, Kisújfaluban, Lehotán és Petén volt birtokos. 1597-ben Kelemen, Boldizsár, György és István bírták Kálnót. György és Boldizsár 1601-ben Ettre-Lehotáról írták előnevüket. Mihály 1580-ban Hont vármegye alispánja, másik Mihály 1665-ben Kálnón volt részbirtokos. Gábor 1744-ben Nógrád vármegye főszolgabírája, testvére László és fia József előfordulnak az 1754-55. évi orsz. nemesi összeírásban Nógrád vármegye nemesei között. Gábor másik fia Ferencz, ennek fia Antal (1806-1811.) Nógrád vármegye főszolgabírája. A család a XIX. század első felében Kálnó és Szinóbánya helységekben bírt földesúri joggal.

Fabik. A család 1694 nov. 20-án nyert czímeres nemeslevelet, melyet István 1726-ban mutatott fel Nógrád vármegyében. Ennek fia György, továbbá István és András előfordulnak az 1754-55. évi nemesi összeírásban. György unokája Pál, a ki Losonczról Kőrösre költözött, 1831 ápr. 20-án nyert nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől.

Fáy (Fáji). Őse Rugach, kinek fiai Don és Barnabás, 1241-ben a muhi csatából menekülő IV. Béla király kíséretéhez csatlakozván, saját lovukat adták oda a menekülő királynak. A tatárpusztítás után IV. Béla király az abaúj-vármegyei Fáj földét adta nekik, a honnan a család nevét vette. Don fia Orbán (1292.), kinek fiai Kozma (1320.) és György (1331.) terjesztették tovább a családot. György ágának a XV. században magvaszakadt. Kozma ága jelenleg is virágzik. Ez ág sarjai: István portai követ (1584.), fia István (1654.) alispán. Fia László (1667.), ennek testvére László Thököly híve. Ennek fiai; István († 1710.) Murányvár kapitánya és András. István utódai a XVIII. század első felében Nógrádba, Szécsénykovácsiba költöztek, szépunokái István és Zsigmond az 1754-55. évi nemesi összeírásban foglalnak helyet. István (neje Tussay Anna) maradékai a XIX. század végéig laktak Nógrádban. A legutólsó ez ágból 596Ákos (szül. 1835.) honvédezredes, cs. és kir. kamarás, a ki azelőtt Dolányban és Varbón volt birtokos, († 1909). A másik ág Torna vármegyéből költözött Nógrádba. Ferencz tornai főszolgabíró fia Sándor († 1885.) telepedett le Petőn. Fiai Ernő azelőtt petői hirtokos, jelenleg Váczon lakik és Ferencz († 1908.) A harmadik nógrádi ág alapítója Albert (szül. 1824 jan. 8-án) szügyi birtokos, a ki Giczéről (Gömör várm.) költözött Nógrádba. († 1911.) Fiai Árpád (szül. 1844.), Giczén birtokos és Sándor (szül. 1848.) Balassagyarmaton lakik. Árpád fia: Albert (szül. 1871.) Nógrád vármegye főjegyzője.

Czímer: kékben, zöld alapon ágaskodó fehér ló, melynek kantárszárát az előtte álló, balrafordult vörösruhás és kalpagos, sárgacsizmás férfiú balkezével tartja és jobbját csípőjére támasztja. Sisakdísz: kinövő fehér ló. Takarók: kékarany vörösezüst.

Foglár (Tésai). Hont vármegyéből származik. Pál 1583-ban nyert czímeres nemeslevelet. Utóda Pál 1698-ban Tésát szerzi, a honnan a család előnevét vette. Fiai közűl Imre 1724-ben Hont vármegye alispánja. György egri kanonok, czímzetes püspök († 1754). Imre fia II. Imre (1756-58.) Hont vármegye alispánja, 1778-ban kir. tanácsos. II. Imre testvére János (1796.) szintén Hont vármegye alispánja. A család a XIX. század első felében Borsosberény földesura.

Folly. F. Gábor, gróf Balassa Pál egykori kékkői tiszttartója, 1741 október 28-án nyert czímeres nemeslevelet, melyet Nógrád vármegyében 1742-ben hirdettek ki. Fia József kamarai tisztviselő, ennek fia Mihály († 1824.) Somogy vármegyébe költözött a hol utódai ma is élnek.

Forgách (Ghymesi és Gácsi gróf). A Hunt-Pázmán nemzetségből származik. Őse Ivanch ispán, kinek fia Ivánka nyerte II. Endre királytól Ghymes földét, honnan a család egyik előnevét vette. A Forgách nevet elsőízben Miklós (1333.) vette fel, de csak unokái tartották meg következetesen. Miklósnak két fia volt. Miklós († 1361.) és András († 1381.) Miklós fia Balázs, Mária királynő főpohárnoka, a ki 1386 február 7-én II. Károly királyra a halálos csapást mérte. András fia Péter (1491.) főajtónálló, kinek János fiától származó két unokája Péter és Gergely († 1515.), a család két főágát alapították. Pétertől, Bars vármegye főispánjától (1493-1505.) származik a Ghymesi ág, Gergely nyitrai főispántól pedig a Gácsi ág. Gergely fia Zsigmond (1547.) kir. kincstárnok, 1560-ban az ország bárói közé emelkedett. Fiai Ferencz († 1577.) váradi püspök, Simon (1598.) főpohárnok és Imre (1576.) Trencsén vármegye főispánja. Simon fia Zsigmond (szül. 1565 † 1621.) Sáros, Szabolcs, majd Nógrád vármegye főispánja, országbíró és nádor. Ő szerezte a gácsi uradalmat, mely azóta szakadatlanul a család birtokában van. Ágát Ádám (szül. 1601 † 1681.) terjesztette tovább, a ki 1670-től az országbírói méltóságot viselte, 1622-től haláláig Nógrád vármegye főispánja volt. Fiai közűl Ádám (szül. 1663 † 1716.) Nógrád vármegye főispánja és Simon (szül. 1669 † 1729.) II. Rákóczi Ferencz tábornoka; az övé volt Somoskő vára, melyet 1711-ben, midőn Rákóczival Lengyelországba ment tőle elkoboztak. János fiai közűl: János Ádám (szül. 1690 † 1736.) 1714-től haláláig Nógrád vármegye főispánja, Ferencz (szül. 1697.) tábornok, 1736-50-ig a vármegye főispánja. János ága két vonalra szakad. Fiai közűl Jánostól (szül. 1724 † 1774.) Csongrád vármegye főispánjától az idősebb, vagyis a gácsi, Zsigmondtól pedig az ifjabb vagyis a szécsényi vonal származik. A gácsi vonalon Antal (szül. 1761.) cs. kir. kamarás és kapitány, fiai: Antal († 1851.) cs. kir. kamarás és János († 1841.) cs. kir. kamarás. Az utóbbinak gyermekei: Sándor (szül. 1814 † 1894.) cs. kir. kamarás, 1849-ben az orosz sereg mellett császári biztos, 1850-ben Nógrád vármegyei törvényszéki bíró. Antal (szül. 1819 † 1885.) cs. kir. kamarás. 1848-ban Windisch-Grätz alatt az éjszaki vármegyék főbiztosa, majd 1849-ben az orosz sereg mellett tábori biztos. 1861-1864-ig Magyarország kanczellárja, 1867 után több ízben országgyűlési képviselő. Az övé volt Gács, Kékkő, Kelecsény és Tolmács, József (szül. 1829 † 1878.) cs. kir. kamarás, a ki Vilke, Drághi, Varbó, Sztrázs és Óvár helységekben volt birtokos. Antal fiai közűl Antal (szül. 1869.) volt országgyűlési képviselő és János (szül. 1870.) követ Belgrádban. A szécsényi vonalon József (szül. 1756 † 1829.) cs. kir. kamarás. Fiai Miklós (szül. 1780 † 1857.) Zsigmond (szül. 1787 † 1872 Mándokon), utódai Szabolcs és Abaúj vármegyékben élnek. Pál (szül. 1794., † 1854.) a szécsényi uradalmat bírta, melyet Pulszky Ferencznek adott el.

Czímer, melyet II. Lajos király 1525 május 27-én adományozott Ghymesi Forgách Ferencz, László és Sebestyén, néhai Péter fiai, továbbá Miklós és Zsigmond néhai György fiai részére: kék paizsban csőrsisakból előtűnő, aranykoronás, szőke hosszúhajú szemközt helyezett női törzs, melynek veres ruhája, a sisak két oldalán kecses hajlású, leveles csipkézetű takarókká formálódik. E főczímeralakot a koronás fejjel egy magasságban, két oldalt befelé irányult lebegő ezüst holdsarló kíséri. Az egyenesen álló paizsot két oldalt két angyal tartja, két felső sarkához jobbról triton, balról nereida támaszkodik, mindkettő lebegő; a keret alját s koronáját delfinekből és nyíló virágokból összeszerkesztett motivumok ékesítik.

Czímer az 1719. évi grófi oklevél szerint: kékben zöld alapon hétágú és gyöngygyel kirakott aranykoronából kiemelkedő lebegő hajú koronás szűz, mindkét kezét csípőjén tartva, paizs felső sarkaiban két befelé fordult ezüst-félholdtól kísérve. Sisakdísz: paizsalak. Takarók: kékarany-veresezüst.

Fráter. (Ippi, Érkeserüi és Bélmezei). A Dobra nemzetségből származik. Leszármazását a bihar-vármegyei kötetben ismertettük. A családnak Heves vármegyében letelepedett ágából, Pál, a ki részt vett az 1787-1790. évi táborozásban, költözött Nógrád vármegyébe, nőü1 vevén Szmrecsányi Annát; előbb Csécsén gazdálkodott, majd a nógrádi nemes felkelők-szervezése és begyakorlása körül szerzett érdemeiért a vármegye közönsége szolgabíróvá választotta († 1810) Fiai közűl József 1825-1841-ig Csécsén gazdálkodott, majd a család ősi bihari jószágát kiváltván a zálogból, Csételekre költözött. Másik fia Pál 1832-ben Nógrád vármegye alszolgabírája 1836-43-ban főszolgabíró, 1839-40-ben a vármegye országgyűlési követe, 1844-47-ig a vármegye első alispánja volt.

Frecska. F. András, Márton és Tamás 1702-ben nyertek czímeres nemeslevelet I. Lipót királytól, melyet még ugyanaz évben hirdettek ki Nógrád vármegyében. A 1754-55. évi nemesi összeírásba Márton van felvéve. A család Alsó-Esztergályon volt birtokos. Tagjai közül Jenő kir. törvényszéki jegyző és Soma, ny. körjegyző Balassagyarmaton.

Frideczky. F. János és ennek testvérei, valamint rokonai: György, András, János nyitrai 597kanonok, és Miklós. végül Miklós fia István 1694. évi augusztus 21-én nyertek czímeres nemeslevelet I. Lipót királytól. Az egyik nemességszerző Miklós fia István, neje Borsiczky Mária után Terecske helységet örökölte. Fia Tádé (1755.) Nógrád vármegye táblabírája. Utóda Lajos (szül. 1817.) 1838-ban Nógrád vármegye al-, 1845-ben pedig főjegyzője 1848-ban országgyűlési képviselő, 1849-ben a feldunai honvédseregnél kormánybiztos, 1867-1871-ig a vármegye első alispánja, később a gyarmati törvényszék elnöke, Tereskén volt birtokos.

Gál. Nemességét 1834-ben hirdettette ki Nógrád vármegyében. A XIX. század első felében Rárós-Mulyado bírt földesúri joggal.

Géczy. (Kis-Géczi és Garamszeghi). Régi nógrád-vármegyei család, mely már a XIV. században Géczen birtokos volt. Őse G. István, kinek fiai Péter 1395-ben Nógrád vármegye alispánja volt, Ferencz 1560-ban Géczen kívül, Varsány, Lapujtő, stb. helységekben volt birtokos. Fia András 1597-99. Nógrád vármegye szolgabírája, 1598-ban követe. 1613-ban ismét szolgabíró. Neje révén Garamszeget szerezte meg, s ettől kezdve a családnak ez az ága a Garamszegi előnevet vette fel. Fiát Gábort 1649-ben királyi belegyezéssel beiktatták a Poltári Soós család birtokaiba. Fiai István és Zsigmond. Az utóbbit a Thököly felkelés részeseként birtokaitól megfosztották. Ennek leánya Juliánna, Korponay Gáborné, kalandos multu asszony, a kit 1795 augusztus 18-án Győrött lefejeztek. István fia Gábor 1709-ben kurucz ezredes. Testvérét Lászlót 1725-ben már Hont vármegyében találjuk. Utódai közűl György († 1784.) Hont vármegye alispánja. Fiai György a Martinovics-féle összeesküvés részese, Elek Romhányban volt birtokos. István (szül. 1775 † 1842.) Zólyom vármegye főispánja. Fia Péter 1848-ban Hont vármegye főispánja. A fenti Gábor testvére Gáspár (1632.), ennek utóda Miklós, 1711-ben Zólyom vármegye alispánja. Ennek utódai Dénes és Kálmán 1831-ben nyertek nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől. Dénes fiai Dezső (szül. 1855.) kir. jogügyi tanácsos, ügyvéd Budapesten. Flóris (szül. 1860.) Bágyonban birtokos. Károly (szül. 1863.) Bujákon lakik. Kálmán fiai: Lajos (szül. 1855.) és Antal (szül. 1864.) nógrádkövesdi birtokosok.

Gedey. Szarvasgede helységből származik. A XVI. században tűnik fel. Első ismert őse Péter; ennek fia Péter (1598-1601.) Merey Gedey neve viselt. Fia Mátyás 1622-ben Hont vármegye szolgabírája volt. Utódai Zólyomba költöztek. Ugyane család sarja András (1652.) Kiszellőn birtokos. Leszármazóinak a XIX. század elején magvuk szakadt.

Gellén (Gellénfalvi.) Nyitra vármegyéből származik. A család egy ága a XVII. században Nógrád vármegyébe költözött. András 1684-ben a losonczi járás nemessége sorában szerepel. Egyik fia Gergely 1705-ben hadibiztos. László betegsége miatt az 1705. évi felkelés alkalmával helyettest állít. Az 1755. évi nemesi összeírásban Sándort, Lászlót és Istvánt találjuk. József 1842-48-ig főszolgabíró, 1848-ban kir. táblai ülnök, 1854-ben cs. kir. telekkönyvvezető, később kúriai bíró. Fia István (†), megyei főjegyző. Ez idő szerint Endre, Antal, Gyula és Ferencz Fülekpilisen, Cserháthalápon és Panyidaróczon birtokosok. Antal fia Barnabás, balassagyarmati ügyvéd.

Goldperger (Sachsensteini). Szászországból származik, a honnan Körmöczbányára telepedett, majd Saskőt (Sachsenstein) vette birtokába. A család Handlovára (Nyitra megye) és Bethlenfalvára (Szepesmegye) nyert királyi adományt. Adám, 1728-ben telepedett le Losonczon; utódai 1848 előtt Körmöczbányán és Nagylibercsén voltak birtokosok. Körmöczbányára András már 1670-ben jött vissza Bethlenfalváról, a ma is fennálló családi házba. A XVIII. század közepén Bars, Bereg, Nógrád, Nyitra és Szepes vármegyékben lakott. Az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban e családból Barsmegyében Lászlót, Beregben Józsefet, Nógrádban Ádámot, Nyitrában Andrást és Szepesben Mihályt találjuk. Tagjai közűl Ábrahám († 1743.), Körmöczbánya ev. lelkésze. Ádám († 1842.) Coburg-Koháry herczeg uradalmainak kormányzója a ki családnevét 1842 január 20-án kelt legfelsőbb engedélylyel Aranyhalmyra változtatta. György 1780-ban, János (1830.) ev. lelkészek Dacsólamon. Másik György a XIX. század elején ev. lelkész Körmöczbányán. Imre (1840.) szolgabíró Szepes vármegyében, majd főadószedő. Kálmán 1848-ban honvédhadnagy, majd körjegyző Ábelfalván. József, nógrádi esküdt 1865-ben. Miklós nyugalmazott körjegyző. Viktor nagylibercsei birtokos.

Czímer: Kékben vízből kiemelkedő zöld domb két oldalán, a vízen egymással szemben lebegő két vízi nimfa a domb fölött leveles aranykoronát tart. Sisakdísz: négy zöld pálmaág közűl kinövő pálmafán repülésre kész fehér galamb. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.

Gonda. János és gyermekei: Mihály, János, Gergely, Mátyás, József 1760 november 25-én nyertek czímeres nemeslevelet, melyet 1761-ben hirdettek ki Nógrád vármegyében. Később Pest és Udvarhely vármegyékben is elterjedt. Tagjai közűl Béla (szül. 1856.) jelenleg esperesplebános Nagyorosziban. Pál és János 1835-ben nyertek nemesi bizonyítványt a vármegyétől.

Czímer: kékben hét vörösbogyós zöld olajágat tartó aranyoroszlán. Sisakdísz: arany nyílvesszőt tartó könyöklő pánczélos kar. Takarók mindkét felől: kékarany.

Gyurcsányi. (Moysfalvi) Trencsén vármegyéből származik, idővel elterjedt Bars és Nógrád vármegyékbe is. Imre 1741-ben aranysarkantyús vitéz, 1747-ben Mária Terézia királynőtől. Arad és Zaránd vármegyékben fekvő jószágokra nyert adományt. Fia Ignácz Alsó-Petényben volt birtokos. Fiai: József (1806-1811.) Nógrád vármegye főszolgabírája, István Bars vármegyében Nagysáró helységben volt birtokos. A család utólsó férfisarja, Gábor 1818-28-ig Nógrád vármegye helyettes, 1828-32-ig első alispánja, ugyanez évben a királyi tábla ülnöke, majd később altárnok és a hétszemélyes tábla ülnöke († 1856 márczius 17). Egyik leánya Anna (szül. 1810 † 1877.) báró Andreánszky Sándorhoz ment nőü1. E házasság következtében az alsópetényi birtok a báró Andreánszky családra szállott.

Czímer: kékben zöld alapon zöld száron három kinyílt rózsát tartó aranyoroszlán. Sisakdísz: paizsbeli oroszlán. Takarók: kékarany-veresezüst.

Gyurkovics. (Gyurikovich) Gy. Lőrincz, valamint fiai Mátyás, György és Lőrincz, továbbá testvére András 1714-ben nyertek czímeres nemeslevelet, melyet 1715-ben hírdettek ki Nógrád vármegyében. A nemességszerző Lőrincz Losonczra telepedett. Fia László Kis-Kőrösön lakott. Ennek fia Gergely, bajai senator, 1835-ben nyert Nógrád vármegyétől nemesi bizonyítványt.

Gyürky. (Gyürki) Hont vármegye legrégibb családainak egyike, mely Gyürki helységnek 598már a XIII. század cégén birtokában volt. Tagjai közül Gáspár, az 1742-ben Nógrád vármegyétől kiállított felkelő nemes-seregben harczolt. Utódai József és János 1835-ben kaptak nemesi bizonyítványt a vármegyétől. Ez ág Szentivánban Petényben és Ipoly-pusztán volt birtokos.

Gyürky. (Losonczi). Őse Gy. István, a kit 1634-ben, mikor Losoncz városában gróf Forgách Ádámtól egy házhelyet kapott abba királyi beleegyezéssel beiktattak, s a ki ez adomány jogán vette fel a Losonczi előnevet. György 1652-ben nyert czímerlevelet. Pál (1666-1684.) Nógrád vármegye jegyzője. Gábor (1678.) a vármegye szolgabírája. Fia Ferencz 1684-ben részt vett a nemesi fölkelésben; 1687-ben szolgabíró, Gáspár 1650-ben esküdt 1665-ben szolgabíró, fia István (1684-85.) megyei jegyző, 1693-ban másod, 1699-1700-ben első alispán. Ezek egyikének utóda István, a kit 1726-ban az egész Kotyháza-puszta birtokába továbbá Sós-Hartyán részeibe, 1742-ben Kis-Terenyén egy nemesi telek birtokába, továbbá Vásáros-Terenyébe és Kalapadpuszta egy részébe beiktattak. 1730-ban Nógrád vármegye jegyzője. Fia Pál ennek fia István 1788-ban Nógrád vármegye másod, 1790-ben első alispánja, 1806-ban kir. biztos, majd Torontál vármegye főispánja és v. b. t. t. († 1807). Fia Pál 1803-ban a vármegye t. jegyzője 1803-ban a szécsényi járás alszolgabírája, 1806-ban főszolgabíró, 1808-ban a másodalispán helyettese, 1811-ben főjegyző 1817-ben másod, 1818-28-ig első alispán, ezután 1846-ig Krassó vármegye főispánja, v. b. t. t., többek között Ludányban volt birtokos. Fia Ábrahám (szül. 1836 † 1901.) 1867 január 16-án grófi rangot nyert, melyet 1874 márczius 2-án Magyarországra is kiterjesztettek. Ábrahám 1872-91-ig Nógrád vármegye, közben 1884-87-ig, Nyitra vármegye főispánja. 1892-1896-ig a losonczi kerület országgyűlési képviselője, cs. és kir. kamarás v. b. t. t., a Johannita-rend tiszt. tagja. Fiai: István, László és Viktor Béla (szül. 1848.) Máv. főellenőr.

Haan. H. András és József 1694. évi augusztus 20-án nyertek czímeres nemeslevelet, melyet Bars vármegyében hirdettek ki. József utódai közül Ferencz 1755-ben Hontban főszolgabíró, József Nógrád vármegye számvevője. Az utóbbinak fia Imre, ennek fia Imre (1828-32) Nógrád vármegye főszolgabírája. A család a XIX. század első felében Karancskeszi és Kisecset helységekben bírt földesúri joggal.

Hamar. (Pani) Nyitra vármegyéből származik. Őse H. Mihály, a ki társaival együtt 1602. április 2-án nyert czímeres nemeslevelet Rudolf királytól. A nemességszerző Mihály utóda István, Heves vármegyében lakott és 1698-ban Heves vármegyétől vett ki nemesi bizonyítványt. Ennek utóda Miklós, Nógrád vármegye alszolgabírája († 1853, Berczelen). Fiai közül Pál, Érsekújvárott primási uradalmi ügyész volt, Gyula 1848-49-ben esett el.

Hanzély. Liptó vármegyéből Liptóújvárról származik, idővel azonban Zólyom, Szepes Tolna és Temes vármegyékben is elterjedt. H. Mózes és gyermekei Menyhért, György, Márton, Mátyás és János 1646-ban nyertek czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet Liptó varmegyében hirdettek ki. A nemességszerző fia János a zólyomvármegyei felkelt nemesség sorában küzdött a törökök ellen. Márton (szül. 1775 † 1844.) híres táblai ügyvéd Pesten. A család 1845-ben telepedett le Nógrád vármegyében. László (szül. 1827 † 1890.) orsz. képviselő kir. tan. Márton jelenleg árvaszéki elnök Nógrádban. Béla Gyula és Ferencz nógrádi birtokosok.

Czímer: kékben hármas zöld halom, mindegyikéből kinövő zöldleveles vörösrózsa, mely ek középsőjén ezüst-félholdtól és hatágú arany-csillagtól kisért galamb áll csőrében lecsüngő zöldleveles, piros rózsával. Sisakdísz: paizsbeli galamb. Takarók: (mindkétfelől) vörösarany.

Harmos (Hihalmi). H. István neje: Harmos, helyesen: Kinizsy Anna, fiai Pál, András, Balázs és Mihály 1659 május 10-én nyertek czímeres nemeslevelet, melyet 1660 január 5-én hirdettek ki Nógrád vármegyében. A nemességszerző István 1668-ban hihalmi birtokos volt. Az említett András és Balázs 1686-ban Budavár visszavételénél a nemesi felkelőseregben küzdött. Négy fia közűl András terjesztette tovább a családot. András legidősebb fia Mihály, 1722-ben igazolta nemességét. Négy fia közül Gábor (1718 † 1798.) csányi és monostori birtokos volt. Ennek fia Mihály, a kitől a jelenleg virágzó nemzedék származik. Mihály fia Gábor (szül. 1782. † 1850.) nyugalmazott huszárkapitány. Fia István (szül. 1837.) Vámosmikolán birtokos. Kálmán (szül. 1840 † 1897.) m. kir, testőr és huszárőrnagy. Gábor (szül. 1847.) Nógrád vármegye főjegyzője, majd itélőtáblai bíró, jelenleg a m. kir. közigazgatási bíróság ítélőbírája. Kálmán fiai: Béla és István, mindkettő cs. és kir. kamarás, huszárkapitány. Gábor leánya Magdolna pedig Mária Schuli nemes alapítványi hölgy.

Czímer: kékben, zöld alapon arany-koronából kiemelkedő veresruhás, tollas, veres süveges magyar vitéz, jobbjában kardot tart, balját csípőjére támasztja. Sisakdísz: jobb lábában kavicsot tartó daru, feje fölött hatágú aranycsillaggal. Takarók: kékarany veresezüst.

Hegyesy. E család 1658-ban nyert czimeres nemeslevelet, melyet 1659 márczius 19-én Sáros vármegyében hirdettek ki. A XVIII. század első felében szakadt Nógrád vármegyébe, a hol Karancskesziben szerzett birtokokat. János és József az 1755. évi nemesi összeírásban szerepelnek. József 1769-1773. nógrádi szolgabíró, fia Pál (1844) rozsnyói nagyprépost.

Czímer: kékben, zöld téren álló griff, jobb első lábával kardot tartva. Sisakdísz: kardot tartó vitéz, növekvően. Takarók: kékezüst veresarany.

Hermann. Nürnbergből származó nemes család, mely a XVII. században került Magyarországba, hol György 1720-ban kapott III. Károly királytól új nemeslevelet. A családnak Somogy vármegyében letelepedett ágából István 1785-ben nyert czímeres nemeslevelet melyet II. Lipót király 1791 szept. 5-én megerősített. Az előbbit Pozsony, az utóbbit Somogy és Nógrád vármegyékben hirdették ki. Tagjai közűl Wolfgang Wilibald (szül. 1742.), ennek fia János (szül. 1784.), a gróf Zichy család nagylángi uradalmi igazgatója. Fia Sándor (szül. 1822.), előbb a gróf Zichy család uradalmi intézője utóbb a Géczyek birtokainak kezelője, majd a báró Wodiáner család tiszttartója. Ő telepedett le 1852-ben Nógrád vármegyében. Fiai: Gyula (szül. 1859.), Károly (szül. 1855.), jogtudor, árvaszéki ülnök. Fiai Sándor és Adám.

Czímer: kékben zöld dombon nyugvó leveles arany-koronán könyöklő görbe kardot tartó vörösmezü kar. Sísakdísz: czölöpösen állított szőlőtőke szőlőfürtökkel és zöld levelekkel. Takarók: veresezüst kékarany.

Horkovics (Horkovicz Komjáthi) H. András és György 1620-ban nyertek czímeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól, a melyet Ferencz király 1803. február 3-án megújított. Az utóbbi 599nemeslevelet 1804-ben Gömör és Torna vármegyékben hirdették ki. A család a XIX. század elején jött Nógrádba, hol 1848 előtt Nagydaróczon bírt földesúri joggal s a hol ma is birtokos. Tagjai közűl Kelemen, kinek részére I. Ferencz király az 1620-ban kelt czímeres nemeslevelet megújította, 1804-ben herczeg Koháry Ferencz jószágigazgatója volt. József a Koháryak és később a herczeg Coburg család jogtanácsosa (1830.), Gyula jelenleg nagydaróczi birtokos.

Czímer: aranypólyával haránt vágott paizs felső ezüst-mezejében vörös rózsa, alsó veres mezejében ezüst-liliom. Sisakdísz: zöldleveles vörös rózsát tartó arany-oroszlán növekvően. Takarók: veresezüst kékarany.

Horváth. (Voxith-Horváth, Zalukai.) Őse János, pécsváradi kapitány (1538.), Horvátországból Zalukáról származott és Szapolyai János királytól Felső-Pencz helységet és a Zsidi-pusztát nyerte adományul. Unokája II. János (1597-1600.) Szécsény vár kapitánya. Fiai közűl György (1633-37-ben) és István 1652-54-ben Nógrád vármegye alispánjai, mindketten Kis- és Nagy-Romhányban voltak birtokosok. A családot István terjeszté tovább. Utóda György, előfordul az 1755. évi nemesi összeírásban. Fia József Nógrád vármegye számvevője (1793). Fiai Antal (1828-36.) a vármegye főszolgabírája és Károly (1818.) a vármegye főügyésze. († 1849). Antal fiai Albert 1855-ben kerületi jegyző Ecsegen, István 1848-ig főszolgabíró, utóbb járásbíró volt.

Horváth (Ajtics-Horváth). Horvátországból származik. A XVII. század második felében már Nógrád vármegyében találjuk. Péter 1676-ban Kiskürtösön élt, ennek fia József az 1755. évi nemesi összeírásban szerepel. 1773-ban szolgabíró. János 1670-ben Hont vármegye szolgabírája. Ferencz II. Rákóczi Ferencz hadseregébe lépett, 1710-ben azonban hazatért és Fülekkelecsényben telepedett le, hol utódai a XIX. század első felében földesúri joggal bírtak.

Horváth (Bibiti és Legéndi.) A XVII. század közepén már Nógrádban találjuk, a hol Legénden volt birtokos; egyes családtagok innen írtak előnevüket is. Tagjai közűl Pál 1652-ben szerepel a vármegyei jegyzőkönyvekben. II. Pált 1709-ben a füleki járás nemesei között találjuk. Jánost pedig az 1754-55. évi nemesi összeírásban. Gedeon (1811-28.) Nógrád vármegye főszolgabírája. Testvére Gábor († 1846.), ennek fia Elek (1847-48.) a vármegye alispánja. Valószínűleg a fenti János testvére volt Imre, a ki 1753 decz. 13-án nemesi bizonyságlevelet kapott Nógrád vármegyétől. Ennek fia László János, Legénden volt birtokos.

Horváth. Ily nevű család sarja József, a ki az 1754-55. évi orsz. nemesi összeíráskor Losonczon lakott. Ferencz 1836-ban Losoncz város jegyzője. Az 1754-55. évi összeírásban még a László, Mihály, Ferencz, György és Márton, Nógrádi Horváth Gábor, Horváth-Tályay Menyhért, Sándor, József fordulnak elő. A XIX. század első felében a H. család sarjai Panyidarócz, Karancskeszi és Homok-Terenye helységekben bírtak földesúri joggal.

Horváthy (Horváthi és Disznósi.). Hont vármegye ősi családja. Ősei Lőrincz és Loránt, a kik 1277-ben nyerték Horváthi helységet adományul. A családot Loránt terjesztette tovább, mely idővel átszármazott Bars és Nógrád vármegyékbe is. 1685-ben Gergely Nógrád vármegye helyettes jegyzője. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban József, Kristóf és István vannak felvéve. Árpád jelenleg Balassagyarmaton földbirtokos, és a Közgazd. Bank h. igazgatója.

Hubay (Szalatnai). H. Jenő európai hírű hegedűművész és zeneszerző, az országos zeneakadémia tanára, 1907 május 29-én nyert czímeres nemeslevelet.

Czímer: hasított paizs. Elül ezüstben zöldleveles vörös rózsaszál, két bimbóval. Hátul: kékben arany hárfa. Sisakdísz hiányzik. Takarók: mindkétfelől kékezüst.

Huszár (Baráti). Régi nemes család, mely Garam-Szent-Kereszt Bars vármegyei községbő1 származik, honnan idővel Hont, Nógrád, Esztergom és Pest vármegyékbe is elterjedt. Első ismert őse Márton 1591-ben nyert Rudolf királytól nemességújító czímerlevelet. Márton fia György, ennek utóda Márton (szül. 1684 † 1756.) terjesztette tovább a családot. Fia József (szül. 1739 † 1816.) kir. tanácsos az esztergomi érseki birtokokból. Baráti helységet nyerte adományul; ettől kezdve a család a Baráti előnevet vette fel. József a család jelenleg virágzó ágának megalapítója. Testvérétől V. Mártontól származott Imre, Esztergom vármegye alispánja s utóbb követe (1825-32.); József kir. tanácsos, fia József (szül. 1774 † 1855.) Keszegen volt birtokos. Fiai közül: Károly (szül. 1803. jan. 22., † 1889.) az 1843-44 évi országgyűlésen Nógrád vármegye követe. József (szül. 1804.) 1832-ben Nógrád vármegye főjegyzője 1839-ben első alispánja († 1841). Károly fiai közűl István (szül. 1826 † 1890.), 1865-ben és 1869-72-ben a nógrádi kerület országgyűlési képviselője, kinek neje Ebeczki Blaskovich Anna volt. A XIX. század közepén a vámosmikolai uradalmat vette meg a herczeg Esterházyaktól, fia Béla († 1904.) részére, a ki az uradalomból 1885-ben hitbizományt alakított. Fiai: Tibor, a hitbizomány jelenlegi haszonélvezője, Elemér tb. szolgabíró, keszegi birtokos, Aladár vármegyei tisztviselő, ipolybalogi birtokos és Miklós. A fenti István testvérei Gyula (szül. 1838 † 1858.) jeles író kinek költeményei az ötvenes években a »Hölgyfutárban« jelentek meg, és László. Ennek utódai: Károly, a ki Honorrison, Krassó-Szörény vármegyében és László, a ki Terecskén birtokos.

Czímer: veresben, zöld alapon, fehér lovon ülő, kékruhás magyar huszár, az őt üldöző ellenség felé hátrafordulva s kardjával visszavágva. Sisakdísz: kinövő fehér ló. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Illés (Edvi). Dunántúlról származik. I. Adám (†) pesti ügyvéd, Tolmácson volt birtokos. Fia Ödön, ugyancsak tolmácsi birtokos, ennek fiai: István és Ödön.

Ivánka (Draskóczi és Jordánföldi). A család Túrócz vármegyéből származik és a XIII. században tűnik fel. 1251-ben a Madách-család ősei, IV. Béla király beleegyezésével eladták Kopasz Ivánkának a Cutera nevű, ma ismeretlen fekvésű, földjüket. E Kopasz Ivánka, túróczi nemes, 1262-ben a Jordán-patak melletti Jordán nevű földből két ekealját kapott IV. Béla királytól adományul. Ivánka utóda volt Bertalan, kinek fiai Balázs és Bálint, a család jelenleg virágzó két főágának megalapítói. Balázs utóda Imre, gróf Forgách Miklós nyitrai főispán (1778-98.) jószágainak igazgatója volt, a ki neje, Gedey Zsuzsánna révén Hont, Nógrád és Pest vármegyékben szerzett birtokokat. Ennek fia László (szül. 1782, † 1819.) volt, kinek fiai közűl Imre (szül. 1818, † 1896.) a főrendiház élethossziglan kinevezett tagja, v. b. t. t., 1848-ban honvédezredes. Zsigmond (szül. 1817, † 1902.) az 1847-48. évi országgyűlésen Korpona város követe, majd később több ízben országgyűlési képviselő. Fiai Oszkár (szül. 1852.) cs. és kir. 600kamarás, volt orsz. képviselő és László (szül. 1854.) cs. és kir. kamarás, volt orsz. képviselő és hontvármegyei birtokos. A fenti László (szül. 1782, † 1819.) testvérétől, Imrétől származik a nógrádvármegyei másként zellői vonal. Ez a vonal a XIX. század első felében Lapujtő Kis-Zellő, Gécz, Dolány, Kürtös, Sztráczin, Kér, Varsány, Rimócz, Ecseg és Karáncsapátfalva helységek földesúra. E vonal tagjai: Béla továbbá Ödön († 1908.) Pest vármegye alügyésze, fiai Imre 1906-ban a zirczi, 1910-ben a békési kerület országgyűlési képviselője. Ödön testvére György zellői birtokos, ennek fia László, a sziráki járás főszolgabírája. Nógrádban a család már 1370-ben bírta Halápot, melynek birtokára 1505-ben nyert új adományt. Bálint ágából az egyik vonal Hont vármegyében Paláston birtokos, a másik a túróczmegyei Draskóczon.

Czímer: kékben, hullámzó folyótól hasított, zöld alapon szemközt álló, veres kereszttel ellátott, pánczélos, vörös-strucztollas, sisakos és vörös pánczélinges vitéz, jobbjában buzogányt, baljában apostoli kereszttel ellátott országalmát tartva. Sisakdísz: paizsbeli vitéz növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Irsay (Irsai). Pest vármegye régi, törzsökös családja mely itt már 1395-ben szerepel. Idővel Heves és Nógrád vármegyékre is kiterjedt. Tagjai közül Pál 1790-ben Pest vármegye táblabírája. Károly 1849-ben Pestmegye főhadipénztárosa, András jelenleg földmivelési min. titkár. Károly Irsán birtokos. Pál főhadnagy, György sóshartyánbai birtokos. Imre jogszigorló.

Jakabfalvy. Abaúj, Borsod, Pest, Szabolcs, Torna vármegyékre kiterjedő család, melynek egyik ága Nógrád vármegyében telepedett le. Ez az ág a Kántor család révén Dolyánban volt birtokos. A XIX. század első felében Tarnóczon és Karancskesziben is birt földesúri joggal.

Jakobovics. (Dobonyosi) a nemességet J. József, nyug. kir. ítélőtáblai bíró, († 1911) 1908. évi április 23-án nyerte, melyet 1909 október 16-án hirdettek ki Nógrád vármegyében.

Czímer: vágott paizs; a felső vörös mezőben két aranycsillag között stilizált ezüstliliom. Az alsó kék mezőben zöld halmon vörösmetszésű »Corpus Juris«-on szemközt néző bagoly ül, karmaiban lúdtollat tartva. Sisakdísz: veresmezű könyöklő kar, kardot tartva. Takarók: kékarany-veresezüst.

Ján. Az 1745-55. évi országos nemesi összeírásban e családból László van felvéve a vármegye nemesei közé. A család a XIX. század első felében Tót-Marokháza helység földesura.

Janikovich. A XIX. század első felében Tarnócz helységben bírt földesúri joggal. Tagjai közűl István 1842-ben érseki tizedbeszedő, Alajos (1859) hatvani prépost volt.

Jankovich. (Jeszeniczei) Horvátországból származik. Onnan a törökök elől Trencsén vármegyébe költözött. Ott találjuk a XVII. század második felében J. Miklós és András testvéreket, a kik 1686-ban I. Lipót királytól czímerlevelet nyertek. A családot Miklós terjesztette tovább. András ága Francziaországba szakadt s ez ág utólsó sarja: Antal Szaniszló († 1847.) franczia bárói rangot nyert. Miklós fiai közűl Ferencz Miklós hétszemélynök (1700.) és György a család három főágát alapították. Ferencz utódai közűl János, a gróf Forgáchok uradalmi igazgatója († 1837). Fiai: Mihály kecskeméti prépost-plebános († 1855.) és László 1842-48-ig főszolgabíró, 1849-ben az önkényuralom által kinevezett alispán, 1850-től cs. kir. törvényszéki ülnök († 1854.), Miklós hétszemélynök utódai közűl László 1756-ban Nógrád vármegye szolgabírája. Fia János 1809-ben a felkelt nemességnél ezredes. Fia Antal 1832-ben másod, 1836-39-ben első alispán, majd Gömör vármegye főispáni helytartója. Miklós (1787.) kir. táblai ülnök, jászkun kapitány. Fia Miklós (szül. 1873, † 1846.) híres régiségbúvár és gyűjtő. Testvére József, kir. tanácsos, Fehér vármegye főispánja. Miklós fia Lőrincz. György utódai közűl Mátyás, a ki neje révén Galábocsot szerezte. Fia Vincze előbb táblai ügyvéd, utóbb 1850-tő1 nógrád vármegyei törvényszéki ülnök. Egyik fiát, Vinczét a család francziaországi ágának utólsó sarja Antal Szaniszló, fogadta örökbe másik fia, György, jászkun kapitány volt. A család a XIX. század első felében Karancsalja, Salgótarján és Mátraszőlős földesura.

Czímer: kékben zöld alapon, jobb előlábával egy pálmaágat, baljával koszorút tartó kétfarkú aranyoroszlán. Sisakdísz: piroslábú fehér galamb, piros csőrében zöld galyat tartva.

Jánosy (Balajthai és Szécsénykovácsi). Az 1734. évi vármegyei nemesi összeírásban ily nevű családból János és György szerepelnek. 1848 előtt Szécsénykovácsiban, jelenleg Cserhátsurányban birtokos. Tagjai közűl János György († 1787.) Szatmár vármegyében szolgabíró volt. Rezső 1848-49-ben a Hunyadi-huszároknál szolgált s mikor Kossuth Lajos a körmöczbányai pénzverőből a pénzt elszállíttatta, őt bízta meg a szállítás felügyeletével. Nővére, Judith, gróf Hasslingen Konstantinhoz (szül. 1831, † 1882) ment nőül.

Czímer: kékben zöld halmon, repülésre kész fehér galamb, csőrében zöld olajágat tart. Sisakdísz: két szarv között a paizsbeli galamb. Takarók: kékezüst-vörösarany.

Jeszenszky. (Nagyjeszeni) Túrócz vármegye törzsökös ősi családja. Valószínűleg a Divék nemzetségből ered, a mely föltevést a czímerek hasonlósága is támogatja. Jeszenföldjét 1274-ben kapták Mátyás fiai: Mihály, Péter és István. Mihály az 1563. évi czímerújító levél szerint Jeszenföldjén várat épített, s e várnak ura (comese) volt. Az 1274. évi adománylevelet utóbb IV. László király 1287 január 26-án, majd III. Endre király 1293 márczius 18-án megerősítette. Mátyásnak István nevű fiától származik a jelenleg virágzó nemzedék. Czímerújító levelet 1563 május 7-én Dániel, Menyhért, Simon, Lőrincz, Boldizsár, Gáspár, Péter, Miklós és György nyertek. Nógrád vármegyébe, Dengeleg helységbe, Miklós költözött 1740 táján. Miklós és fia, Sándor, már előfordulnak az 1754-55. évi nemesi összeírásban. Sándor (1753-1773.) a Beleznay-féle lovasezredben őrmester, testvére István 1753-ban a Bethlen gyalogezredben hadnagy, Dániel 1753-ban gazdatiszt volt báró Podmaniczky Jánosnál. Utódai Békés és Pest vármegyékbe költöztek. Alkalmasint a fenti Miklós fa volt Mihály, kinek fia Sámuel (szül. 1789, † 1865.) Losonczon lakott. Ennek fiai Samu (szül. 1820 † 1874.) Losoncz város polgármestere és Danó (szül. 1824, † 1901) kir. közjegyző, a Petőfi-Társaság tagja. Fia Sándor (szül 1852.) v. b. t. t., a miniszterelnökség államtitkára. A család egyik ágából, mely György Túróczvármegyei alispántól (1578-1586.) származik, Antal 1741-ben bárói rangot nyert; ágazata azonban benne kihalt. Ugyanez ágból János (szül. 1773, † 1866.) Tolna vármegye alispánja, hétszemélynök, a Szent István-rend vitéze, 1865 január 3-án szintén bárói rangot kapott. Fiainak: Sándornak, Józsefnek és Kálmánnak bárói rangja 1875. évi október 5-én megerősítést 603nyert. Sándor (szül. 1827, †), fia Ignácz (szül. 1855.) Pest vármegyében, Ács-pusztán birtokos. József (szül. 1829), kinek neje, Huszár Matild volt († 1871), házassága által Nógrád vármegyében szerzett birtokokat. Fiai: István (szül. 1854.) és Sándor (szül. 1857.) Nógrádkövesden birtokosok.

Jókuthy. A Divék nemzetségből származik Nyitra vármegyéből, melynek Jókuti ága Komárom vármegyében is elterjedt. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban e családból Mihály, János és Mátyás vannak felvéve. Komáromból Fejérben és újabban Nógrádban is elágazott. Tagjai közűl Zsigmond (1794-1805.) ref. lelkész Sándor (1836-97.) fővárosi tisztviselő. Albert, kúriai bíró, a Lipót-rend lovagja. Miklós jelenleg kir. törvényszéki bíró Balassagyarmaton. Sándor, fővárosi iskolaigazgató, Dénes ugyanott építész.

Kacskovich. Trencsén vármegyéből származó család, mely családi adatok szerint, már 1465-ben kapott nemességet, melyet I. Ferencz király megújított. Nógrádban 1814-ben hirdették ki nemességét, a hol a XVIII. században Ferencz telepedett le, ki előbb Mohorán volt gazdatiszt, később ugyanott gróf Péchy Manó bérlője és ekkor szerezte a puszta-sőji, kőforrási és ilinyi birtokokat, a hol azonban már neje: nemes Tamáskovich Borbála is birtokos volt. - A családnak ezeken kívül még Gyarmaton, Bodonyban, Kiskürtösön, Duzmán, Géczen, Szelestényben és Nógrádmarczalon is voltak részbirtokai és ez utóbbi helyen ma is birtokos. Ágost 1841) urad. ügyész, Gábor, birtokos. Károly (1836-39.) Nógrád vármegye ügyésze. Dénes 1850-ben járásbíró, később főszolgabíró. Lajos 1847-48-ban Pest város főjegyzője, majd nemzetőrkapitány, 1848-ban és 1861-ben orsz. képviselő 1865-ben nógrádm. törvényszéki ülnök, a M. Tud. Akad. tagja († 1891). Iván, ny. főszolgabíró. Atyja, Ferencz, táblabíró és a vármegye nemesi pénztárosa. Lajos fia Jenő, kúriai bíró. Gyula, ny. megyei főorvos, Károly, honvédfőhadnagy, Dezső honvédhuszárkapitány, Vilmos árvaszéki ülnök és Iván pusztasőji és kőforrási birtokosok.

Kálnay. (Nagy-Kálnai) Bars vármegyéből származik. Őse Szendi István vajda, a ki 1377-ben az őseitől öröklött birtokokra, közöttük a nógrádi Kürt helységre is új adományt nyert. Ő vette fel a K. nevet, a Bars vármegyében fekvő Kálnó helység után. Fia Benedek, a ki részt vett a nikápolyi hadjáratban 1405-ben Zsigmond királytól több Bars, Hont, Nyitra, Pest, Borsod és más vármegyékben fekvő birtokokon kívül Felső- és Alsó-Keer, Esker és Puszta-Megyer helységekre nyert adományt. Zsigmond király 1405. évi adománylevelét Mátyás király 1475-ben Benedek fia László és ennek fia György részére, a Szabolcs vára alatti harczokban tanúsított vitézségül: jutalmául megerősítette. Györgynek testvérei Ferencz, János testőrkapitány, István Léva várának kapitánya, Imre utóbb II. Lajos udvari titkára, 1506-ban Borsfőre nyertek adományt. Ezek egyikének utóda István, Léva várának kapitánya és ennek fia György, 1595-ben új adományt nyertek I. Rudolf királytól a nógrád vármegyei Válykó községre. A család később Gömörbe származott át a hol 1848 előtt Uzapanyiton volt birtokos. (L. még a Szabolcs és Bars vármegyéket tárgyaló köteteket.).

Kandó (Eger-Farmosi). Nemességét 1654-ben ismerték el. Tagjai közűl Aladár, jelenleg Pusztakőkuton (Kishartyán mellett) birtokos.

Károly. (Gocsith-Szent-Imrei) Sáros vármegyéből származik, hol már 1515-ben birtokos volt. A XVI. század végén Nógrádban találjuk ahol Pinczet szerezte meg. László 1686-ban Pinczen volt birtokos. János 1829-ben Nógrád vármegye főszolgabírája, 1842-ben másod, 1847-ben első alispánja és országgyűlési követe. Testvére László, v. b. t. t., alkanczellár (1863).

Czímer: veresben, kiterjesztett szárnyú, egyfejű fekete sas, egyik lábában kulcsot, a másikban zöld gallyat tart. Sisakdísz: paizsbeli sas. Takarók: kékarany-veresezüst.

Károlyi. (Nagy-Károlyi gróf) a Kaplony nemzetségből származik, melynek első ismert őse Kristóf királyi pristaldus volt. Egyenes őse Eördögh Simon (1264), ennek unokája: Simon (1322-1349.), Károly (a mai Nagy-Károly) ura. Utódai közűl László (Láncz) és Bertalan, a XV. század elején felveszik a K. nevet. László (Láncz) ivadékaiból született K. Zsuzsánna Bethlen Gábor fejedelem első neje. Bertalan (1418.) ágából származik a grófi család. Mihály (1586-1626.) főispán 1606-ban bárói rangot nyert. Ennek fia László († 1689) Szatmár vármegye főispánja, kinek fia Sándor (szül. 1668, † 1743.) kurucz tábornok, Szatmár vármegye főispánja. Sándor, a ki 1712-ben grófi rangot nyert, a családnak mintegy második törzse és megalapítója lett. Tőle a család a következőleg származik le: fia Ferencz (1705 † 1758.) Szatmár vármegye főispánja, főasztalnokmester és a tiszáninneni országos hadi főkormányzó. Ennek fia Antal (szül. 1732, † 1791.) főasztalnokmester, v. b. t. t. s a nemes testőrség kapitánya. Nejétől, gróf Harruckern Jozefától roppant vagyon jutott a család birtokába. Ezektől származott József († 1803) Békésvármegye főispánja, 1791-tő1 Szatmár vármegye főispánja. Nejétől, gróf Waldstein Wartenberg Erzsébet, csillagkeresztes hölgytől, István, Lajos és György származtak. István (szül. 1797, † 1881). cs. kir. kamarás, v. b. t. t. Lajos (szül. 1799, † 1865.) cs. kir. kamarás, v. b. t. t., Csongrád vármegye főispáni helytartója, 1845-ben és 1861-ben Nyitra vármegye főispánja. György (szül. 1802, † 1877.) cs. kir. kamarás, v. b. t. t., főudvarmester, a Magyar Tud. Akadémia igazgató- és tiszteletbeli tagja. Utóbbinak fia Gyula (szül. 1837 jul. 4, † 1890.) cs. kir. kamarás, v. b. t. t., országgyűlési képviselő. Ő vette meg 1884-ben 480.000 forintért a bujáki uradalmat, mely jelenleg első házasságából származó leánya, Erzsébet grófnő, birtoka.

Keglevich (Buzini gróf). Albániából Horvátországba származott, hol első ismert őse Péter, a XIV. század elején szerepel. Utóda II. Péter, 1520-ban jaiczai, 1537-42-ben horvát-szlavon bán, a ki családját a főrangúak közé emelte, nevét főleg Jaicza várának hősi védelmével tette emlékezetessé. II. György 1598-ban horvátországi albán, fiai V. Péter (1627-49.) és II. Miklós, ónodi kapitány (1536-57.), a család két (horvát és magyar) főágának alapítói. Miklós 1646-ban nyert bárói rangot. Fia III. Miklós Torna vármegye főispánja, 1687-ben grófi rangot nyert. Miklós fia I. Ádám, tábornok 1692-ben Torna vármegye főispánja. Fia I. Gábor, tábornok ennek fia II. Ádám, főtárnokmester, ezé II. Gábor (1825-27.) Csongrád, 1828-42. Nógrád vármegye főispánja, 1831-ben koronaőr, 1842-ben tárnokmester. Testvére IV. László, a ki a pesti nemzeti vívóintézetet alapította Gábor unokatestvérével, I. Károlylyal együtt, 1786-ban a kistapolcsányi uradalmat vette bérbe. Károly fia II. János (szül. 1786, † 1856.) Bars vármegye 604főispánja. Fia IV. István (szül. 1840, † 1905.) v. b. t. t. országgyűlési képviselő. A fenti Gábor Nógrád vármegye főispánjának fia, II. Gyula (szül. 1824 † 1865.), Mészáros Lázár szárnysegédje, nemzetőrkapitány, 1861-ben orsz. képviselő, ennek fia III. Gábor (szül. 1848.), a főrendiház örökösjogú tagjai. Fia VII. István, Ipolykürtön birtokos.

Kemény. (Gyerőmonostori gróf). Erdély legrégibb családainak egyike. Közös törzsből ered a Gyerőffy, Mikola, Radó, Vitéz már kihalt s a most is élő Kabos családdal. E törzsből származott Péter a ki a XV. században a Kemény nevet viselő családot alapította. Ennek testvére lehetett Simon, a szentimrei hős, a ki 1440-ben Hunyadi János ruházatába öltözve, a csatatéren esett el. A családalapító I. Péter unokája, II. János 1553-ban Szulejmán szultánnál követ volt, István 1556-ban küküllői főispán, III. János Székely Mózes híve, s annak oldalán harczolva esett el. Fia Boldizsár 1608-ban Alsó-Fehér vármegye főispánja. Egyik fiát, Jánost, 1660-ban Erdély fejedelmévé választották. Fia Simon, ennek fia János, Belső-Szolnok vármegye főispánja (1686.) megalapítója a grófi ágnak. Ez az ág a XIX. század első felében Pogony helységben bírt földesúri joggal.

Kelecsényi (Kelecsényi és Hrabói). Nyitra vármegye legrégibb birtokos nemes családainak egyike. Első ismert őse Tamás, 1367-ben szerepel. A család idővel Trencsén vármegyébe származott át, hol századokon át virágzott. A XVI. század második felében már Nógrád vármegyében is birtokos volt. János († 1597.) Nógrád vármegye szolgabírája. Utódai: István és János 1614-ben nővéreikkel barátságos egyezségre léptek a szüleik után maradt jószágok osztálya ügyében. Ez egyezség szerint a Fogacs és Kövesd nevű jószágokat közöseknek jelentették ki. A XIX. század első felében a család Nagy-Sztráczinban bírt földesúri joggal.

Késmárky. K. máskép Literatus Albert 1649 április 13-án nyert czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet 1649. évi június 21-én, az Alsó-Sztregován tartott közgyűlésben hirdettek ki. János 1777-ben Nógrád vármegye bizonyitványa alapján igazolta nemességét Bács-Bodrog vármegyében, K. Ignácz pedig az 1791-ben kapott bizonyitványnyal 1840-ben igazolta nemességét Pest vármegyében.

Czímer: kékben, zöld alapon, veres nyelvét kiöltő arany-oroszlán, jobbjában aranymarkolatú görbe kardot tartva. Sisakdísz: zöld galyat tartó, ágaskodó ezüst egyszarvú növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Kéry (Nagykéri). Hont-vármegyei eredetű család. Benedek a XVI. század végén élt. Ennek özvegye 1601-ben zellői jobbágyainak visszaadását kérelmezte a vármegyétől. Ferencz 1599-ben Hont-, 1600-1603-ban Nógrád vármegye alispánja, Romhányban volt birtokos. Fia János 1635-ben a balassagyarmati vár kapitánya. 1654-ben grófi rangot nyert. János átköltözött a Dunántúlra, a hol Kabold várát bírta.

Kiss I. (Boldogházi). A XVII. században tűnik fel. János (1652-59.) nejével Csoltói Bazsó Zsuzsánnával Pinczen szerez birtokokat. Fiai közűl András 1669-ben a pilisi (Fülekpilis) birtokosok között fordul elő, 1673-ban Heves vármegye alispánja. Péter 1671-ben Géczen és Vecseklőn volt birtokos. János 1671-ben tiltakozott testvére, Péter ellen, a ki Géczben lévő birtokrészét eladta Géczy Dénesnek. János fia János az 1705. évi nemesi összeírásban fordul elő, még 1711. év előtt elhalálozott. A család egyik ága Gömörbe húzódott.

Kiss II. K. Péter 1624 márcz. 11-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet 1626-ban hirdettetett ki Nógrádban. Unokája Pál az 1722. évi nemesi vizsgálat alkalmával igazolta nemességét.

Kiss III. K. András Nógrád várában szolgáló királyi zsoldos vitéz, 1656 aug. 12-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet az 1657 jún. 4-én Losonczon tartott közgyűlésen hirdettek ki. Utódai a XVIII. század elején Herencsényben laktak.

Kokovay. E családból K. József, 1832-ben Nógrád vármegye számvevője, Puszta-Szántón volt birtokos. A család a XIX. század első felében Tereskén bírt földesúri joggal.

Kolossy. Borsod vármegyéből származik. Őse K. Mihály 1666-ban nyert czímeres nemeslevelet melyet ugyanaz évben Borsod vármegyében hirdettek ki. Az újabb időben Gábor Nógrád vármegyében telepedett le és jelenleg Zoltán Homokterenyén birtokos.

Czímer: Kékben zöld alapon, vörös keresztet tartó arany-oroszlán. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között vörös kereszt. Takarók: kékarany-veresezüst.

Komjáthy (Komjáthi). Nyitra vármegyéből származik a XVII. század első felében már Nógrád vármegyében találjuk. Abrahám (1639-1644.) Nógrád vármegye jegyzője, utóda István részt vett az 1684. évi nemesi felkelésben. II. Abrahám az 1684. és az 1705. évi nemesi felkelés alkalmával maga helyett helyettest állított ki. 1710-ben a kuruczok árulóként lefejezték. Fiai Abrahám és Sándor 1731-ben nádori adományt nyertek Bágyonra. Valószínüleg egy törzsből származik a fentiekkel K. Mátyás, a ki 1635 jún. 18-án Badenben kelt czímeres nemeslevelet nyert Ferdinándtól melyet 1636-ban hirdettek ki. A nemességszerző utóda Péter 1757 táján Komáromba költözött. Ennek egyik fia János Csitárban volt birtokos; Jánosnak két fia volt: László és Jánás. Ezeknek gyermekei István, Tamás és János, csitári lakosok, 1826-ban kaptak nemesi bizonyítványt Nyitra vármegyétől. Anzelm, megyei főjegyző később kir. tanfelügyelő, kir. tan; fia Jenő, az ismert jeles költő.

Koncsek (Dvoreczi). Túrócz vármegye birtokos nemes családja, melynek első ismert őse Balázs 1389-ben élt. Ennek egyik unokája György 1502-ben végrendelkezik. Ennek a fia József 1529-ben idegeníti el a budisi pusztát. Ezután a család négy fiúval négy főágra szakadt: a Simunovecz, az Ursini, a Zachareje és a Koncsek nevét viselő ágra. Túrócz vármegyéből a XVIII. sz. II. felében, az ursini ágból származó György és testvére István, a kik Nógrádba költöztek, 1674-ben nyertek nemesi bizonyítványt, melyet 1675-ben Füleken hirdettek ki.

Koós. Gömörből származó család. K. Pál, ennek neje és gyermekei, továbbá Leök János és fia, valamint Molnár Mihály, 1657-ben nyertek czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet ugyanaz évben, a Pelsőczön megtartott közgyűlésben hirdettek ki. A család idővel Torna vármegyében is elterjedt, a hol Zsarnón és Jánokon volt birtokos. Nógrádba csak az újabb korban telepedett le. Tagjai közűl Károly 1860-67 között Torna vármegye alispánja. József, országgyűlési képviselő, majd Torna vármegye alispánja, egészen e vármegyének Abaúj vármegyével való egyesítéséig (1882.), jelenleg zsarnói birtokos, II. Pál, jánoki birtokos, 605Abaúj-Torna vármegye főpénztárosa. Miklós, cs. és kir. kamarás, huszárőrnagy. Károly, a Coburg herczegi uradalom intézője volt Rappon.

Czímer: ezüsttel és veressel vágott paizs. Felül két vörös rózsával és arany oroszlánnal megrakott kék haránt-pólya. Alul hármas fehér szikla középsőjén ülő két aranycsillagtól kísért sólyom. Sisakdísz: természetes farkas növekvően, jobbjában felfelé álló nyílvesszőt tartva. Takarók: kékarany-veresezüst.

Korodinyi. A XIX. század első felében Szügy helységben bírt földesúri joggal. Lajos (1867.) szolgabíró Gyula szandai földbirtokos.

Kovách (Horti és Rigyiczai) K. Pál, Fülek várában egy lovascsapat kapitánya, továbbá fiai Gergely, János és István, leánya, Anna, 1613 márczius 26-án nyertek czímeres nemeslevelet, melyet Losonczon hirdettek ki. A nemességszerző Wesselényi Ferencztől Fülek városában házat és az ú. n. Királykapuja előtt való majort kapta, melyre 1640-ben Esterházy Miklóstól nádori adományt nyert. Fia János (1613-1663.) lovas főhadnagy Fülek várában. Ennek utóda I. Pál, 1777-ben él. Fia II. Pál (1796.), testvére Ferencz (1813). Ferencz, valamint II. Pál fia III. Pál 1813-ban nyertek nemesi bizonyítványt Nógrád vármegyétől, II. Pál másik fia, József, pedig 1828-ban. Egyik fia Gábor, 1856-ban ügyvéd volt Szirákon. A család egyik ága Bács-Bodrog vármegyébe költözött; ez ág alapítója Imre, 1801 július 10-én nyerte Rigyicza helységet adományul.

Kovács II. A család 1656 november 20-án nyert czímeres nemeslevelet, melyet 1657-ben hirdettek ki Nógrád vármegyében. Unokája István, Hont vármegyében 1730-ban igazolta nemességét. Testvére György, visszaköltözött Nógrád vármegyébe. Ennek fia, Ferencz, a ki nemességét 1782-ben a helytartótanács előtt igazolta. István utódai közűl Imre részt vett az 1809. évi nemesi felkelésben Unokája István (szül. 1865.), pénzügyőri főbiztos, Pozsonyban. György utódai közűl József a királyi ügyek aligazgatója († 1834.), kir. tanácsos, 1810-ben a Visontai előnevet nyerte. László 1848-49-ben honvédtiszt, utóbb országgyűlési képviselő. Unokája László, vámosgyörki birtokos.

Kovách. III. Szatmár vármegyéből Avasújvárosból származik. Őse Mátyás, 1637-ben kapott czímeres nemeslevelet. Tagjai közűl Lajos jelenleg kir. pénzügyigazgató Balassagyarmaton.

Kováts IV. (Urszényi és Márkházi), Őse K. Pál, a ki nejével, Nagy Ilonával, továbbá gyermekeivel, Pállal, Györgygyel, Mártonnal és Zsófiával, úgyszintén fivérével, Jánossal, valamint ennek nejével, Zsófiával, gyermekeivel, Jánossal és Györgygyel együtt 1664-ben nyert czímeres nemeslevelet, melyet Füleken, 1665-ben hirdettek ki. A család 1848 előtt Marokházán (Kisterenye) és Kálnón volt birtokos. János, Mátyás, Jónás és András kálnói lakosok 1781 június 16-án, Agost-András 1841-ben, László nagybecskereki lakos, 1844-ben kaptak Nógrád vármegyétől nemesi bizonyítványt. Tagjai közűl János, 1848-49-iki honvédkapitány. II. János, a losonczi járás szolgabírája. István a nemcsényi birtok kezelője.

Czímer: kékben, zöld alapon, görbe kardot tartó arany-oroszlán. Sisakdísz: görbe kardot tartó, vörösmezőn könyöklő kar. Takarók: kékarany-veresezüst.

Kramer. (Szinóbányai) K. Jakab Rezső és József 1906 április 7-én nyertek magyar nemességet. A nemességszerző Jakab fiai: Tivadar gyáros, Hugó és Oszkár párisi lakosok, hol az előbbi híres drágakőkereskedő. Leó, szinóbányai vasgyáros és Móricz.

Czímer: kékben, zöld alapon szemközt ágaskodó két arany-oroszlán, fogaskereket tartva. A paizsfőben veres pólya, abban három hatágú arany-csillag. Sisakdísz: a sisak koronáján nyúgvó kardból kinövő nyílt fekete szárny. Takarók: kékarany-veresezüst.

Krudy. Zólyom vármegyéből származik, később Nógrád vármegyében, Szécsény-Kovácsiban, volt közbirtokos. Czímeres nemeslevelét a XVII. században nyerte. János, 1846-ig megyei várnagy, Pál, táblabíró, Dániel, 1802-től a dunáninneni ev. egyházkerület superintendense. Élő tagjai közűl Andor, kir. kincstári ügyész, Géza, Bács-Bodrog vármegye árvaszéki ülnöke, István, Nógrád vármegye árvaszéki jegyzője, Gyula (szül. 1878.), író, Ferencz, Nógrád vármegye aljegyzője.

Czímer: Kékben, fészkében űlő, fiait vérével tápláló pelikán, fölötte a paizs két szögletében két aranycsillag. Sisakdísz: kivont kardot tartó könyöklő pánczélos kar. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Kubányi (Kubini) Árva vármegyéből származik. K. Péter, neje Anna fia Imre leányai, Erzsébet és Katalin, 1693-ban nyertek czímeres nemeslevelet, melyet Árva és Komárom vármegyékben hírdettek ki. A család a XIX. század elején telepedett le Nógrád vármegyében. Tagjai közűl József 1848-49-ben honvédhadnagy, Károly, nyug. tanfelügyelő, Lajos († 1890.) ev. lelkész. Fia, Lajos, ismert festőművész, alsóesztergályi birtokos. Dániel (1781.) plebános, gróf Zichy Károly udvari lelkésze. József 1824-ben balassagyarmati jegyző, Béla (1857.) tanár, István († 1909.) cs. és kir. kapitány.

Czímer: kékben, zöld dombon, féllábon álló gólya, felemelt lábában bogarat, cserében zöld kígyót tart. Sisakdísz: fehér lovon vágtató magyar vitéz, jobbjában kardot tart. Takarók: kékarany, vörösezüst.

Kubinyi. (Felsőkubini, Nagyolaszi és Deményfalvi). Ősrégi liptó-vármegyei család, melynek első ismert őse Jucse (Ite) 1288-ban veszi meg testvérével, Györkével, a Meskó család ősével, a Liptó vármegyében fekvő Revucse birtokot, melyet unokáik 1355-ben cseréltek el, I. Lajos királylyal Felső-Kubinért. Ite fia Miklós (1325.), ennek fia Salamon deák, megölvén testvérét, Márkot (1355.), az utóbbinak fia Miklós 1386-ban vérdíjúl kapta Salamon osztályrészét. Márk fia Miklósnak (1361-1391.) fiai közűl László, 1429-ben terjeszti tovább a családot. Ennek György fiától született unokája, László, 1497-ben czímerlevelet nyert. Utódai nem maradtak. Egyik testvére Dániel, a nagyolaszi, másik, Máté (1505.) a deményfalvi ág őse. Nógrád vármegyébe a nagyolaszi ágból András (szül. 1766, † 1851.) telepedett le, a ki Videfalván és Pilinyben volt birtokos a nógrádi ev. egyházmegyének 16 éven át felügyelője. Fiai közűl: Ferencz 1828-36-ig Nógrád vármegye főszolgabirája, 1836-ban és 1843-44-ben országgyűlési követe, 1848-ban országgyűlési képviselő. Ágoston (szül. 1799, † 1873.) a nógrádi ev. esperesség felügyelője, cs. kir. kamarás, a II. osztályú vaskorona-rend lovagja, a Magyar 606Nemzeti Muzeum igazgatója, Videfalván volt birtokos, hol igen értékes régiséggyűjteménye volt, melyet 1849-ben az oroszok elpusztítottak. A fenti András testvére, Gáspár († 1838.), Liptó vármegye alispánja. Jelenleg a deményfalvi főágból János, altábornagy, cs. és kir. kamarás, fia Márton (szül. 1864.), cs. és kir. kamarás, tart. huszárfőhadnagy, Erdőtarcsán birtokos. Lajos (szül. 1854.), kir. törvényszéki elnök Balassagyarmaton.

Czímer: melyet Dánielnek, a nagyolaszi ág ősének fia I. Kristóf 1578-ban nyert: jobbharánt hasított paizs alsó kék mezejében, zöld alapon, két magas szikla között, zöld fenyő emelkedik, mely alatt jobbra ugró, lihegő vadkecske szarvai között hatágú arany csillag van. A felső vörös mezőben a baloldali felhőből kinyúló pánczélos kar kardot tart. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kiemelkedő vadkecske, szarvai között csillaggal. Takarók: vörösezüst-kékarany.

Kuhinka (Kuchinka, vagy Gajári aliter Kuchinka). Vasvármegyéből származik. G. máskép Kuchinka Imre vasvári káptalani jegyző 1765 október 8-án nyert czímeres nemeslevelet Mária Terézia királynőtől. Tagjai közül (I. István † 1873.) volt gömöri birtokos, üveggyáros és országgyűlési képviselő, Ferencz szinóbányai nagybirtokos, kohótulajdonos, volt országgyűlési képviselő († 1870.), Gyula († 1907.) podrecsányi nagybirtokos. I. István fiai Géza és II. István jelenleg málnapataki birtokosok és üveggyárosok. Géza fia III. István és II. István fia Gyula.

Czímer: kékben, zöld alapon álló, repülésre kész fehér galamb, felemelt jobb lábában zöld olajágat tart. Sisakdísz: paizsalak. Takarók: kékezüst.

Kun. K. Pál neje Halasi Anna, továbbá K. János és K. Mihály, ennek neje Manióczi Katalin, 1635 jún. 5-én nyertek czímeres nemeslevelet. A család a nemességszerző Páltól a következőkép származik le: fiai János és István. Az utóbbinak fia II. István. Ennek fiai: Lajos Lázár és III. István. Lajos fia Lajos († 1805.) Nógrád vármegyében Losonczon, Fábiánkapusztán, Dolányban, Herencsényben, Bokorban, valamint Pest vármegyében Péczelen Maglódon és Locsodon volt birtokos. Ezt az összesen 7000 hold birtokot fia József örökölte († 1892.), a ki a XIX. század közepén a legkitünőbb lovasként volt ismeretes. Fia Gyula († 1882.) vármegyei aljegyző. III. István fiai IV. István († 1857.), pálfalvai és mátraszőlősi birtokos. Antal († 1862.) szintén pálfalvai birtokos volt. IV. István fia: Barna nyug. kir. ítélőtáblai bíró, Nógrád vármegye tb. főügyésze, Szirákon lakik. Fiai: Zoltán gazdálkodó (szül. 1874.), Aladár (szül. 1879.) törvényszéki bíró Rimaszombatban.

Czímer: kék paizsban, zöld halmon, három arany kalászt tartó s nyakán nyíllal átlőtt párducz. Sisakdísz: csőrével szőlőfürtöt tartó holló. Takarók: kékarany-veresezüst.

Laszkáry (Laszkári). Régi hontvármegyei nemes család, melynek leszármazása, adatok hiányában, csak az 1628-ban született Jánostól hozható le, kinek neje Nyárádi Virágh Judit volt, s a ki Lafiháza és Láz puszták felére nyert adományt. Ennek hasonnevű fia, II. János, a ki 1676-ban született, a fiágon magvaszakadt Szalmatercsi családból Tercsy Borbálát vevén nőül, 1719-ben adományt nyert Szalmatercsre és Pribelre, hű szolgálataiért pedig 1731-ben a hűtlenségbe esett Koromszayak birtokát, Lafiháza és Láz puszták másik felét nyerte adományul. Fia III. János, a ki 1720-ban született. Ennek fia Pál (szül. 1754.), ezé István (szül. 1776. Felső-Pribel, † 1852.) Fiai: Lajos (szül. 1807, † 1892. Romhány) Hont vármegye főadószedője és Miklós (szül. 1812, † 1889.) 1849-ben Hont vármegye alispánja. Lajos fia Gyula (szül. 1839.) a dunáninneni ág. ev. egyházkerület világi felügyelője s a főrendiház tagja, Romhányban birtokos. Fia, Gyula belügymin. fogalmazó.

Czímer: kék paizsban fészkén ülő s három fiát tápláló, jobbra fordult pelikán. Sisakdísz: nyakán átlőtt daru, s a nyilat másik nyíl keresztezi. Takarók: kékarany-veresezüst.

Latkóczy. Trencsén vármegyéből származik. Latkócz községre 1557-ben nyert írj adományt. György 1730 júl. 16-án az esztergomi érsektől Vadkerten egy birtokrészre nyert adományt. József (szül. 1787.) 1816-ban Nógrád vármegye esküdtje. Mihály (szül. 1801.) az 1841. évi nemesi összeírásban vadkerti lakosként szerepel. Rezső ny. honvéd százados Balassagyarmaton.

Légrády (Malomszeghi). Pozsony, Krassó, Békés és Pest vármegyékben birtokos régi család. István 1731-ben nyert nemesi bizonyítványt Pozsony vármegyétől melynek alapján Pest vármegye nemeseinek sorába felvették. A XVIII. század közepén Heves és Külső-Szolnok vármegyében, Hontban és Nyitrában is találunk ily nevű családot. Sámuel 1773-ban hirdettette ki nemességét Nógrád vármegyében; ennek utódját Pál ügyvédet Nógrád vármegyétől nyert nemesi bizonyítvány alapján 1814-ben Pest vármegye nemesei közé felvették. Imre ügyvéd, pestmegyei táblabíró nemessége, előneve és czímere 1880 okt. 27-én kelt legfelsőbb elhatározással átruháztatott Légrády Károly József budapesti nyomdatulajdonosra, a kit fiaival, (Imre, Károly, Tivadar, Ottó) együtt 1880-ban Pest vármegye nemesei közé felvettek. Sándornak a budapesti kir. ítélőtábla nyug. segédhivatali igazgatójának a nemességét 1880 jún. 21-én kelt legfelsőbb elhatározással átruházták mostohafiaira Niedermayer-Légrády Lászlóné és Albert-Henrikre. László († 1891.) a budai takarékpénztár pénztárosa. Fia Andor vasúti tisztviselő. Albert Henrik († 1910.) az I. Magy. Alt. Bizt. Társ. nyug. titkára. Fia Béla jelenleg Karancsberényi birtokos.

Czímer: veresben, zöld alapon nyugvó koronából kinövő fehér egyszarvú, a szarván cserkoszoruval. Kísérők: a jobb felső sarokban arany nap, a paizslábban jobbról ezüst félhold, balról hatágú aranycsillag. Sisakdísz: két fehér liliom között három (kék-fehér-kék) strucztoll. Takarók: mindkétfelől kékezüst.

Libertsey. (Kis-Libercsei.) Nógrád vármegye törzsökös családja. Ősi fészke Kis-Libercse, hol már a XIV. században birtokos. Tagjai közűl László 1473-ban, Péter 1550-ben Nógrád vármegye alispánja. Mihály (1599-1635.) Nógrád vármegye szolgabírája. Fiai közűl. Mihály (1663-1666.) Nógrád vármegye alispánja és 1664-1666-ig Gács várának várnagya. Testvére Ferencz 1654-59. Hont majd Heves vármegye jegyzője s az utóbbi vármegye követe. Mihálynak csak leányai maradtak. A család utolsó sarja Anna, Dobay Jánosné, megh. 1713 febr. 19.

Libertiny. 1690-ben nyert nemességet és 1745-ben már Nógrád vármegyében is szerepel hol 1757-ben nemesi bizonyítványt kap a vármegyétől. Csengerházán volt birtokos. Tagjai közűl Gusztáv, kir. tanácsos, nyug. kir. tanfelügyelő, Galgóczon lakik. Egy másik Libertiny, másként 607Vadász család, melynek őse András, 1686-ban Budavár ostrománál megsebesült, Ebeczken volt birtokos.

Lisznyay. Erdélyből származik. Lisznyói Damó Andrásnak, valamint fiainak Sándornak, Gedeonnak és Lajosnak a székely székektől 1798-ban kiadott nemesi bizonyitványa a kir. Helytartó Tanácstól jóváhagyatván, 1801-ben Pest vármegye nemesei közé felvétettek. A család a XIX. század első felében Lapujtő és Varsány helységekben bírt földesúri joggal.

Losonczy I. A Tomaj nemzetségből származik. Őse Dénes (1222-41.) tárnokmester, majd nádor. Fia Dénes (1275-97.), kinek fia Tamás (1315-1356.), a Losonczy és a Losonczi Bánffy család őse. Fia Albert István és László nagy érdemeket szereztek maguknak a Horváthi pártiak leverésével. István 1387-ben szörényi, majd dalmátországi bán. Tagjai közűl Albert 1460 táján élt. Fiai László és István. László fia Zsigmond zászlósúrként jelen volt az 1505, évi rákosi gyűlésen. Ennek fiai: Antal 1527-ben főpohárnokmester, a kit hűtlen neje Báthory Klára fojtatott meg 1533 táján egy íródeákjával István 1537-ben Nógrád vármegye főispánja, temesvári kapitány († 1552.), Szécsény, Somoskő, Gács várának, valamint Losoncznak és tartozékainak ura, kinek leányait, Annát és Fruzsinát Ferdinánd király 1552 júl. 20-án fiúsította. Leánya, Anna harmadízben Forgách Zsigmondhoz menvén nőül, ekként a Losonczy család birtokai a Forgáchok kezeibe kerültek.

Lossonczy. A család eredeti neve: Losonczi Szígyártó. Szígyártó Tamás 1617-ben losonczi főbíró volt s 1626 május 6-án nyert nemességet II. Ferdinánd királytól. E nemeslevelet 1629 szeptember 25-én hirdették ki Nógrád vármegyének Losonczon tartott közgyűlésében. A nógrádi ág megtartotta a Szígyártó nevet. 1743 április 26-án Máté unokái kapnak bizonyságlevelet 1785-ben András unokája, István, a ki Zemplénbe költözött, 1791-ben pedig Szígyártó Sámuel és József nyernek nemesi bizonyítványt. A család másik ága, mely az 1687 előtt elhúnyt Szígyártó Andrástól jön le, a Lossonczy családnevet vette fel. András fia István 1699-ben Nógrád vármegye alispánja. Ennek fia volt szintén István, a ki 1716-ban Nógrád vármegye alispánja volt. Nejétől Szatmáry-Király Katalintól, született fia László, ennek fia Károly, Borsod vármegyébe költözött s a család borsodi ágát alapította.

Czímer: veresben, hármas zöld halom koronás középsőjén, aranymarkolatú tőrt tartó pánczélos kar emelkedik ki czölöpösen. Sisakdísz: paizsalak. Takarók: vörösarany-feketeezüst.

Losonczy III. Ily nevű nemes családból az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban László és István vannak fölvéve a vármegye nemeseinek sorába.

Luby. (Benedekfalvi). Liptó vármegye törzsökös családja, mely közös törzsből származik a Benedekfalvi Detrich Kiszely, a Horai Horánszky és a Liptószentandrási Andreánszky családdal. A Luby nevet legelőször Mihály vette fel 1500-ban, két fia, I. Gáspár és I. György (1541-1565.) terjeszté tovább a családot. Györgynek fia I. János, ennek II. György nevű fiától született unokája, II. János volt ennek Kiszely Annától, 1675-ben született fia, III. György († 1712.), II. Rákóczi Ferencz ezredese. Fiai: László (1770.) Hont vármegye szolgabírája és György ágát két fővonalban terjesztették tovább. I. Gáspár ágából Mátyás (szül. 1824.), ügyvéd Balassagyarmaton. Fiai: Sándor (szül. 1855.), a Pesti Hirlapnak huzamos ideig volt segédszerkesztője. Károly (szül. 1356.), telekkönyvi tisztviselő, Balassagyarmaton lakik. II. György ágából: József (szül. 1811, † 1891.), fia Géza és ennek fia István Salgótarjánban birtokos.

Czímer: kékben zöld alapon, arany fészkében ülő s három fiókáját tápláló pelikán. Sisakdísz: paizsalak. Takarók: kékarany-veresezüst.

Luka (Lukanyényei). Hontvármegyei régi törzsökös család, melynek őse I. Dubák néven már Szent István király alatt várispánként szerepel. Tagjai közűl Gusztáv, földbirtokos volt Pusztaszántón, Rétság mellett († 1888.), fia László, m. kir. honvédhuszárkapitány. Czímerét a Hont vármegyét tárgyaló kötetben közöltük.

Lukovich. Trencsén vármegyéből származik. János, általa gyermekei: János, Mihály és Anna, továbbá testvére György, 1625 január 25-én nyertek czímeres nemeslevelet II. Ferdinánd királytól. Mihály 1625-ben Selmeczre költözött, fia Mátyás, Selmeczbánya városbírája. Fia János József (1752-1760.) Balassagyarmat jegyzője. Fiai közűl Gábor (1828-36.) Nógrád vármegye főügyésze. Ennek fiai: Gábor, kir. törvényszéki bíró, Imre (†), volt sótárnok. A család a XIX. század első felében Megyer helységben bírt földesúri joggal.

Madách (Sztregovai és Kelecsényi). A vármegye egyik legrégibb családja. Ősi fészke Zólyom vármegyében, a Garam vize mentén fekvő Garamszeg (Cserény) volt, melyre Radun fiai: Tamás, Madács, Tóbiás és Mike 1250-ben IV. Béla királytól új adományt nyertek. E négy testvér közvetlen utódai 1295-ben megjáratják ősi birtokaik határait. Madách fia Pál, a ki III. Endre király híve volt, 1296-ban Kőszeg vára ostrománál tűnt ki. Pál 1300-ban új adományt nyer Cserényre. Pál unokái közűl (Péter, 1447-ben Bussán birtokos. György, tudományos képzettsége révén a Litteratus melléknevet érdemelte ki; harmadik unokája, Ferencz, már Sztregovai és Kelecsényi néven szerepel, a hol 1430 óta volt birtokos. György unokája, László, a cseh hadjáratban szerzett érdemeiért Jánossy Gáspárral együtt Borsos-Berényt, Szomolyát, továbbá Heves vármegyében Bánhalmát, Szabolcs vármegyében Piritót és Kapolcsot nyerte adományul. Ferencz unokája László, a ki a hagyomány szerint 1470-ben Nógrád vármegye főispánja volt; tőle ered a sztregovai ág, míg testvérétől Mátyástól, a ki Kelecsényi néven szerepel, a honti ág, melynek a XVII. században a Zsemberben elhalálozott Pállal magva szakadt. László utóda Péter, a ki miután sztregovai várkastélyát a török martalóczok 1552-ben lerombolták török fogságba került, honnan csak 1585-ben szabadult ki. Sógorának, Rimay Jánosnak, buzdítására áttért az evangélikus hitre. Fiai: György és Gáspár 1620-ban osztoznak az ősi javakon. Gáspár 1637-ben Nógrád vármegye alispánja, orvosi író. Gáspár fia, János, (1652-56.) Nógrád vármegye jegyzője, 1659-60-ban követe, 1666-ban pedig alispánja. Fiai közűl János 1682-ben korponai kapitány, 1687-ben Hont vármegye országgyűlési követe. Testvére Péter, a »nagyszakállú«, Thököly Imre híve, 1682-ben Kassát foglalta el János unokája László (1692-1737.), 1714-ben Nógrád vármegye szolgabírája, 1717-23-ig pedig alispánja. Fia János, protestáns költőként szerzett hírnevet magának. Fia Sándor (szül. 1754.), a ki kiváló szorgalommal és munkával az erősen megfogyatkozott családi vagyon nagy részét 608visszaszerezte. 1760-tól 1796-ig Nógrád vármegye tiszti ügyésze volt. Ugyanő tért vissza a kath. vallásra: kiváló jogtudós volt. Fiai közűl János († 1833.), Pest vármegye táblabírája és Imre, cs. kir. kamarás (szül. 1781, † 1834.). Fiai: 3. Pál, 1848-ban Nógrád vármegye alispánja, 1849-ben, mint futártiszt, a honvédelmi bizottmány szolgálatában állván, egy kiküldetése alkalmával meghűlt, tüdűgyulladásba esett és meghalt. 2. Károly, 1874-1883-ig Nógrád vármegye alispánja. Fiai: Emánuel vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos, László, belügyminiszteri tanácsos, osztáyfőnök, Pál (szül. 1858, † 1907.), Imre. 1. Imre (szül. 1823, † 1864.), »Az ember tragédiája« szerzője, 1861-ben a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselője. Fia Aladár (szül. 1848, † 1909.), Alsósztregován volt birtokos.

Czímer: kékben zöld halmon álló leveles aranykoronát tartó griff. Sisakdísz: paizsbeli griff növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Mailáth. (Székhelyi nemes és gróf). A család eredete még nincs tisztázva. Első ismert őse, a kitől a leszármazás szakadatlan, Miklós, tanulmányait a nagyszombati egyetemen végezte. 1637-ben baccalaureatust nyert, 1642 november 11-én pedig a bölcsészettudományok doktorává avatták. Még ugyanez évben (1642 május 28-án) Lósy Imre esztergomi érsektől a nyitravármegyei Kis-Czétény nevű helységben levő kúriára nyert adományt, 1643 márczius 21-én pedig Aga Andrással együtt, Egregy és Koppány zalavármegyei birtokrészeket, továbbá Diós és Bucza ugyanottani pusztákat nyeri adományul III. Ferdinánd királytól, a ki 1643 április 22-én nemességmegerősítő czímerlevelet is állított ki részére. A család további története már eléggé ismeretes lévén, arra csak röviden terjeszkedünk ki. Mklós 1646-ban Csáky László országbírónak, 1649-ben pedig Lippay György primásnak titkára, 1662-1672-ig királvi ügyigazgató († 1685). Fia Boldizsár, ennek fia I. József († 1757.), hétszemélynök. Fiai: II. József, 1765-1768-ig Hont vármegye első alispánja, majd államminiszter, 1783-ban személyes grófi, 1794-ben gyermekeivel együtt grófi rangra emeltetik. Antal (szül. 1739), győri kanonok, pápóczi prépost. Ferencz († 1813.), királyi alapítványi ügyész. I. György (szül. 1752, † 1821.); királyi személynök. II. József fiai közűl III. József (szül. 1760, † 1825.), kamarai elnök, a Szent István-rend vitéze, verőczei főispán. Fia Antal (szül. 1800, † 1873.), pályáját Zemplén vármegye aljegyzőjeként kezdte; 1823-ban fiumei kormányzósági titkár, majd kormányzósági helyettes. 1830-39-ig Zemplén vármegye főispánja volt. Az 1839-40-iki országgyűlés alatt gróf Pálffy Fidél helyébe főkanczellár lett, mely állását 1844-ig megtartotta. II. József másik fia: Károly József (szül. 1781, † 1858.), kamarai tanácsos. Harmadik fia János (szül. 1786, † 1855.), történetíró. Fia Kálmán (szül. 1815, † 1894.), vele kihalt József ága. Ferencz ágából: István (szül. 1833, † 1903.), Bars vármegye főispánja. Fia István (szül. 1864.), Bars vármegye alispánja. György ága: György (szül. 1752, † 1821.), királyi személynök. Fia II. György (szül. 1786 † 1861.), országbíró, a Szent István-rend nagykeresztese. Fia III. György (szül. 1818., † 1883.), országbíró, az aranygyapjas-rend vitéze, a Szent István-rend nagykeresztese, v. b. t. t. Fiai 1885 október 5-én, leánya, Sarolta, pedig 1890 február 12-én grófi rangot nyertek. Fiai közűl György (szül. 1854.), Esztergom vármegye volt főispánja (1881-1892.), v. b. t. t. József szül. (1858.), a perbenyiki hitbizomány haszonélvezője, a Bodrogközi Tiszaszabályozási társulat elnöke, a ki főleg közgazdasági téren fejt ki eredményes munkásságot. István Géza (szül. 1860.), szolgálaton kívüli korvette-kapitány, majd országgyűlési képviselő, a nógrádi Gazdasági Egyesület és a Vármegyei Kaszinó elnöke, Csitáron és Gárdony-pusztán birtokos. László (szül. 1862.), volt huszárfőhadnagy. Gusztáv Károly (szül. 1864.), erdélyi püspök.

Maithényi (Kesselőkeői). A család multját a Bars vármegyét tárgyaló kötetben ismertettük. A XIX. század első felében Csesztve és Riba helységekben bírt földesúri joggal.

Máriássy (Márkus- és Batizfalvi). Ősrégi nemes család, melynek első ismert őse, Miklós fia Miklós, Szent László királytól 1094-ben várépítési engedélyt nyer. Márk comes 1198-ban közbenjárt Imre király és Endre herczeg kibékítésénél. Batiz comes 1264-ben IV. Béla királytól adományt nyer Csetenye földjére a Tátra alatt, a Szepességben. Márkusfalvát és tartozékait a család az első foglalás jogán birja. Idővel elterjedt Gömör, Borsod, Sáros stb. vármegyékben. Nógrádban a XIX. század első felében Ragyolcz helységben bírt földesúri joggal.

Márkus. M. István, továbbá fia Balázs, leányai Erzse, Dorottya, Ilona, Anna, valamint testvérei István, János és András, úgyszintén ezeknek gyermekei, 1667 szeptember 17-én nyertek czímeres nemeslevelet melyet Nógrád vármegyében 1668-ban hirdettek ki. Tagjai köztűl István id. és ifj., János id. és ifj. és egy másik István, a ki Penczen élt, előfordulnak az 1755. évi országos nemesi összeírásban. György, a ki Szabolcs vármegyébe költözött, 1772-ben, János 1769-ben, Mihály 1823-ban nyert Nógrád vármegyétől nemesi bizonyítványt. A család a XIX. század első felében Szécsényben lakott.

Marsovszky (Macsófalvai). Trencsén vármegyéből származik. Őse Buthor Péter, a ki 1400-ban Stibor vajdától, a Vágvölgye urától, a beszterczei bíróság örökös jogáért, a jablonfalvi birtokot nyerte cserébe. Ezt a cserét 1410-ben Stibor vajda új adománylevélben is megerősítette, a mit Zsigmond király is megerősített 1411-ben. Unokája Gáspár 1430-ban czímer, levelet nyert Zsigmond királytól, 1434-ben pedig új adományt Marsova, Miksova, Kvassó-Plevnicz nevű jószágaira. A családot Gáspár fia Márton terjeszti tovább. Egyik ága már a XVII. században Nógrád vármegyében volt megtelepedve. Imrét 1684-ben Kékkőn találjuk. 1705-ben a nemesi felkelésre zsoldost állit. Utódai Gábor (1714.) Nógrád vármegye szolgabírája, 1725-1727-ben II. alispánja. Ennek fiai lehettek László és Gábor, a kik az 1755. évi nemesi összeírásban szerepelnek. János 1818-ban Nógrád vármegye szolgabírája. A család a XIX. század első felében Alsó-Told helységben bírt földesúri joggal.

Meskó (Felsőkubinyi nemes, Széplaki és Enyiczkei báró). Árva és Liptó vármegyék legrégibb birtokadományos családainak egyike. Őse Hudkont (1222.), kinek fiai közűl Ite vagy Ete a Kubinyi, Györke pedig a Meskó család őse. E két testvér 1288-ban veszi meg a revucsei birtokot Liptó vármegyében, melyet az unokák 1355-ben cseréltek el Felsőkubinért. A családot Györke unokája Mesk (1355.) terjeszti tovább. Ennek fia Bálint, kinek fia Márton, 1424-ben rokonaival együtt megerősítő levelet nyer Zsigmond királytól, a felsőkubini birtokra. Nógrád vármegyébe Miklós fia, János költözött, a ki 1780-ban nyert nemesi bizonyítványt 609Árva vármegyétől. Ennek fia István, ügyvéd, Bágyonban lakott, 1838-ban hirdette ki nemességét Nógrád vármegyében. A XIX. század első felében a család Szarvasgede és Erdőtarcsa helységekben bírt földesúri joggal.

Mihaleczky. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban Mátyás szerepel Nógrád vármegye nemesei között. A XIX. század első felében Tót-Marokháza helységben bírt földesúri joggal.

Mocsáry (Bocsári). A vármegye legrégibb családainak egyike, mely egész a XVI. század közepéig, a Lapujtőbe olvadt egykori Bocsár helységről a Bocsári nevet használta. Valószínű őse ama Kelian comes fia Bolcsárd comes, ki 1279-ben terényi birtokán jövevényeket telepített le; azonban a családra vonatkozó első kétségtelen adatok csak a Somosújfalu határjárásáról szóló 1303. évi oklevéllel kezdődnek, mely első ízben említi a szomszédos bocsári nemeseket. Ezek egyike György volt, kinek fia János, 1330-41-ben Bocsárt bírta és a kitől a leszármazás a mai napig szakadatlan sorban levezethető. Unokájának: a XV. század derekán élt Lászlónak fia Balázs, 1491-ben Berényi Mihálylyal, kihalásuk esetére, kölcsönös örökösödési szerződésre lépett, melyet II. Ulászló király is megerősített. Egy másik Balázs 1540-41-ben füleki várnagy volt; ez kezdette használni 1541-től a Mocsáry nevet, mely időtájt különben a nevetadó Bocsár falut is Mocsár-nak mondják a dikális összeírások. Két fia: György (1570-1613.) és Gergely (1580-1603.) által két főágra szakadt a család. Ez a két testvér 1580-ban Rudolf királytól a liptómegyei Nemes-Lubelle, a hevesmegyei Andornak, a borsodmegyei Szemere és a nógrádmegyei Mulyad, Lipta-, máskép Nagy-Gerge, Közép-Haláp, Baglyasallya, Kazár helységek, Kurtány, Keresztúr, Dansa és Forró pusztákra adományt nyert. Közülök Gergely 1596-ban Eger ostromakor Nyáry várkapitány segélytkérő követe volt Miksa főherczeghez. Velük egyidőben élt Ferencz, 1618-ban a megye alispánja. A család későb élt tagjai közül Balázs 1625-42-ig ugyanaz Heves-Külsőszolnok megyében, melynek két ízben országgyűlési követe is volt. Fia Ferencz, szintén több ízben Heves követe és 1669-71-ig alispánja. Ez, a Wesselényi-összeesküvés részeseként, 1671-ben Füleken fogságot szenvedett. István a Rákóczi szabadságharczban vett részt, mely miatt 1711-ben Lengyelországba bújdosott; 1727-31-ig pedig a megye másodalispánja volt. Balázs, 1709-ben Rákóczi udvarában élt a fejedelem udvarnokaként, László (1689-1757.) író, Péter (1750-1827.) nyug. cs. kir. ezredes, György (1765-1824.) huszáralezredes, Lajos kapitány, kinek 1794-ben Degónál bekövetkezett hősi halálát meg is énekelték. Antal (1757-1832.) történetíró, a »Nógrád vármegye Esmértetése« czímű mű szerzője, Pál († 1835.) és Dániel (1796-1874.), cs. kir. kamarások; ez utóbbi huszárezredes, majd nemes testőr. Antal, 1848-ban nemzetőri őrnagy. Jelenleg élnek: Lajos (szül. 1826.), publicziszta, Borsod vármegye volt alispánja hosszú időn át országgyűlési képviselő és a szélsőbaloldal első pártelnöke; Miklós, szemerei és liptagergei birtokos; Ödön, cs. és kir. kamarás, ki a Lapujtőbe olvadt bocsári ősi birtok tulajdonosa fiával, Sándorral, együt; István szintén kamarás és honvédőrnagy; Sándor, a füleki járás országgyűlési képviselője; László (szül. 1878.), borsosberényi birtokos és festőművész.

Czímer: Kékben zöld alapon jobbra haladó, balra néző koronás arany-oroszlán, jobbjában jogart tart, felemelt farka fölött, a paizs bal felső sarkában hatágú aranycsillag, alatta fogyó hold. Sisakdísz: az oroszlán a csillaggal és a holddal. Takarók: kékarany, veresezüst.

Mocsáry II. E család Szécsényben volt birtokos. Sámuel († 1790.) fiai közül (1797-1809.) három a nógrádi nemesi felkelésben vett részt. János az Esterházy-ezredben tiszt, a csatatéren esett el. Ennek fia János a Császár-ezredben szolgált. Ferencz pedig késő vénségéig a Lichtenstein-ezredben. György fiai közűl György a Császár-ezredben főhadnagy volt; 1804-ben Nógrád vármegye a nemes testőrséghez ajánlotta. Testvérei közűl Lőrincz elesett Ried mellett, János 1809-ben a nógrádi felkelt nemesség tagja, Győrnél megsebesült. Pál 1805-ben szintén a nógrádi felkelő nemes-seregben szolgált. Károly a Nádor-huszároknál tizedes volt.

Muslay (másként Simon; Boros-Jenői és Szent-Endrei). Első ismert őse Antal, 1567-ben Miksa királytól a Pilis-megyében fekvő és a török pusztítások következtében Puszta-Jenőnek nevezett Boros-Jenőt és Szent-Endrén három nemes udvartelket nyert adományul. Utóda Gábor 1768-ban Pest vármegye II. alispánja. Fiai Antal 1769-ben Nógrád vármegye főjegyzője, 1773-ban első alispán; 1790-ben-96 újból alispánná választották. Később Temes vármegye főispáni helytartója, majd Csanád vármegye főispánja. Testvérei Gábor, a ki 1797-ben a nógrádi felkelő nemes seregnél őrnagy volt és István. Ennek fia András zeneköltő. Antal fiai Antal (szül. 1773, † 1828.) 1806-ban Nógrád vármegye főjegyzője, cs. kir. kamarás. László (1808-1829.) Temes vármegye alispánja és Imre cs. kir. kapitány. Antal fia Hugó Sándor (szül. 1815, † 1902.) 1848 előtt Nógrád vármegye tiszteletbeli főjegyzője, kanczellári tisztviselő, négyizben orsz. képviselő. Fia Gyula jelenleg rádi birtokos, orsz. képviselő.

Czímer: Kékben zöld alapon, egymással vívó két lovasvitéz (az egyik török, a másik magyar). Fölöttük jobbról félhold, balról hatágú aranycsillag. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között kiemelkedő magyar vitéz, jobbjában kivont kardot tartva. Takarók: Kékarany, veresezüst.

Nagy (Benke-Patonyi). N. Ferencz és általa Pál és István 1686-ban jan. 11-én nyertek czímeres nemeslevelet I. Lipót királytól, melyet 1686-ban Pozsony és 1725-ben Fejér vármegyében hirdettek ki. A nemességszerző Pál utóda Pál, neje Búcsúházy Erzsébet, fiai István, János, Ferencz, György és Pál 1765 márcz. 22-én nyertek nádori adományt a csallóközi Benkepatonyra s azóta a család tagjai ezt az előnevet használják. Mihály († 1885.) a divényi uradalom felügyelője. Testvére: Péter ügyvéd, 1848-49-ben a honvédelmi bizottmány jegyzője, 1849-tő1 1867-ig Londonban élt s Kossuth Lajost 1851-ben Éjszak-Amerikába is elkísérte († 1875). E családból való János (1837.), Pozsony vármegye főszolgabírája. Miklós, Pozsony vármegye nyug. főpénztárosa. Mihály fia Mihály (szül. 1858.), 1882-ben Nógrád vármegye szolgabírája, 1897-tő1 a vármegye fjegyzője, 1898-tól alispánja. 1907-ben a vaskorona-rend III. osztályát kapta.

Czímer: Kékben, zöld alapon, buzogányt tartó kétfarkú arany-oroszlán. Sisakdísz: aranymarkolatú kardot tartó könyöklő vaskeztyűs, veresmezű kar. Takarók: Kékarany-veresezüst.

Nagy II. N. Péter 1665 jan. 24-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet Füleken 1666-ban hirdettek ki. A nemességszerző unokája Albert 1763-ban kapott Nógrád vármegyétől nemesi bizonyítványt. Ennek fia Jakab, Homok-Terenyén volt birtokos. A nemességszerző másik 610fiának Gergelynek utódai János Mihály és István, erdőkövesdi lakósok, 1764-ben igazolták nemességüket. Ezeknek utódai István, Antal és Pál, 1839-ben Erdőkövesden laktak. Istvánnak hasonnevű fia 1763-ban nyert nemességi bizonyítványt Nógrád vármegyétől.

Nagy III. N. Márton fülekvári katona 1649 febr. 5-én nyert czímeres Nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet 1649 jún. 21-én Alsósztregován hirdettek ki. Unokái Sándor és Ferencz, a kik Szécsényben laktak, 1726-ban igazolták nemességüket. Sándor fia Ferencz fel van véve az 1754-55. évi nemesi összeírásba.

Nagy IV. (Felsőgyőri). Borsod vármegyéből származik, honnan a XVI. század végén költözött Nógrád vármegyébe. I. János, Egyed és Ferencz 1594 aug. 30-án nyertek nemességújító czímer levelet, melyet 1595-ben hirdettek ki Nógrád vármegyében. Tagjai közül: II. János 1653-ban Érsekújvárott seregbíró, a ki az esztergomi érsektől Dejtárra nyert adományt. III. János (szül. 1670, † 1736.) kurucz ezredes. Ferencz 1823-tól Nógrád vármegye allevéltárosa, 1827-tő1 1843 október 25-ig főlevéltáros s több vármegye táblabírája. Fia: Iván (szül. 1824, † 1898.) 1847-48-ban kir. táblai jegyzőként részt vett a pozsonyi országgyűlésen. 1848 aug. 17-én felcsapott honvédnek, előbb a pápai 7-ik, majd a 49-ik zászlóaljhoz osztották be, e zászlóaljban al-, majd főhadnagyként végigharczolta a szabadságharczot. 1857-ben indította meg »Magyarország családai« czímű munkáját, melyet 1867-ben fejezett be. 1855-tő1 az egyetemi könyvtár első tisztje, 1859-től a könyvtár első őre. 1870-ben képviselőházi naplószerkesztő. Ő alapította a Nógrádmegyei Múzeumtársulatot és minden vagyonát ráhagyta. Fiai: Aladár (szül. 1856.) és Boldizsár (szül. 1864.)

Czímer: Veressel és kékkel vágott paizsban, felül, zöld alapon hatágú aranycsillagtól kísért fehér lovon vágtató pánczélos, nyílt sisakos vitéz, jobbjában hosszú hadilobogót, baljával a kantárszárakat tartva. Alul: Hullámokból kiemelkedő, nyakán elülről nyíllal átlőtt természetes színű szarvas, a paizs jobb oldalán emelkedő sziklák felé fordulva. Sisakdísz: A sisak koronájába szúrt nyíl közepén nyílt fekete szárny. Takarók: Kékarany-veresezüst.

Nagy V. (Ócsai és Pöstyéni.) Őse Nagy Mihály, aki gyermekeivel Mihálylyal és Lászlóval, továbbá testvéreivel Andrással és Istvánnal, végül unokatestvérével Jánossal és ennek fiával Mihálylyal együtt, 1687 nov. 10-én nyert czímeres nemeslevelet, melyet 1688 jan. 10-én Hont vármegyében hirdettek ki. Mihály nőül vevén Soós Ambrusnak, a kékkői vár alkapitányának leányát, Pöstyén helységbe költözött. Fiai közűl Mihály (1686-1717.) és János Pöstyénben László († 1739.) Szécsénykovácsiban, Ferencz († 1748.) Szécsényben lakott. László utódai Varsányban voltak birtokosok. János utódai közűl András 1861-ben Nógrád vármegye szolgabírája volt.

Nedeczky (Nedeczei). Trencsén vármegyéből származik. Őse N. Domonkos, kinek unokái László, Péter és János, 1384-ben Mária királynőnek tett hű szolgálataik jutalmául Nedecze falvát nyerik adományul, melyet 1412-ben Zsigmond király is megerősített. A család idővel átszármazott Komárom, Esztergom stb. vármegyékbe. Tagjai közül Géza (†), földbirtokos volt Csécsén. Fia N. László, földbirtokos Herencsényben; Rezső, honvédőrnagy.

Nemes (Behárfalvi). Liptó vármegye ősrégi családja, mely a XVIII. században származott Nógrád vármegyébe, hol Becskén és Pálfalván birtokos lett. E családból származik Gábor, túrmezei ev. lelkész, a ki Jenában végezte tanulmányait.

Nemesedelényi. A család 1727 júl. 27-én nyert Nógrád vármegyétől nemesi bizonyitványt, melylyel 1730-ban igazolta nemességét Hont vármegyében.

Okolicsányi (Okolicsányi). Liptó vármegye törzsökös családja, melynek ősi fészke Okolicsna helység, honnan nevét és előnevét vette. Őse Serefil (1242.), unokája Márk (1355-1366.) testvéreivel együtt Okolicsna, Poruba, Szent-István és Csemerna helységeket az ősi örökség jogán bírta. Márk egyik testvére János, a nápolyi hadjáratok alatt szerzett érdemeiért 1379-ben új adománylevelet nyert ősi birtokaira. Másik fia János (1391.) írástudó, Litteratus melléknévvel szerepel; ennek fia Mihály (1422-1435.) az okolicsányi ferenczrendi kolostor. alapítója, terjeszti tovább a családot, mely idővel Árva, Szepes Túrócz Bihar és Nógrád vármegyékbe is átszármazott. Nógrád vármegyében már a XVIII. század első felében megtelepedett. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban a család tagjai közűl István és József vannak felvéve. Ezek egyikének utódai: Péter 1808-ban Nógrád vármegye szolgabírája Miksa 1836-ban esküdt, 1842-ben szolgabíró, utóbb 1849-ig főszolgabíró. 1861-ben ismét főszolgabíró. János, jelenleg m. tiszti főorvos. A vármegyében jelenleg birtokos ág Jónástól, Árva vármegye alispánjától (1790-1812.) származik. Ennek fia Imre († 1859.) Bihar vármegye táblabírája, elvesztvén bihari és szabolcsi birtokait, neje Tornyos Juliánna birtokán, Horpácson telepedett le. Unokája, József jelenleg Szirákon birtokos.

Czímer: kékben, a paizs felső jobb sarkában hatágú arany csillagtól s balról ezüst félholdtól kísért zöld halmon nyugvó leveles koronán könyöklő, görbe kardot tartó pánczélos kar, a kardon átütött török fővel. Sisakdísz: paizsbeli kar. Takarók: kékarany-veresezüst.

Oroszlányi. Nemességét 1629-ik év deczember 18-án II. Ferdinánd királytól kapta, melyet 1630-ban hirdettek ki Losonczon. A nemességszerző János Gyarmat várában volt katona s a törökök elleni harczokban tűnt ki. Meg is sebesült, sőt török fogságba esett. Utódai Gömör vármegyében laktak. Közűlök II. János 1704-ben II. Rákóczi Ferencz dunántúli seregében kapitány volt. - László a Szent-Ivány család jogtanácsosa, 1833-ban Gömörből Nógrádba költözött át s Ipoly-Kérben telepedett le, a hol leszármazói jelenleg is laknak. Lászlót 1840-ben vették fel Nógrád vármegye nemesei közé.

Czímer: kékben, zöld mezőn, fehér lovon ülő, vörös ruhás, sárga csizmás, fekete fövegű vitéz, jobbjában karddal, melylyel a ló lába alatt hanyat fekvő sárgaruhás törököt döfi át. A török mellett fekszik a turbánja. Sísakdísz: vörös ruhás vitéz növekvűen, jobbjában egyenes kardot tart, balkeze csípőjén nyugszik. Takarók: kékarany-veresezüst.

Osztroluczky (Osztrolukai). Zólyom vármegye egyik legrégibb családja, melynek első ismert őse Miklós, a kitől a leszármazás szakadatlan. Ennek fia Osztrolukai Oth mester, 1286 táján élt. A család a XVI. század második felében Nógrád vármegyében is megtelepedett. Menyhért. 1593-1599. Nógrád vármegye alispánja, 1607-ben egyuttal Zólyom vármegye alispánja. Fia 611Boldizsár terjesztette tovább a családot. Egyik fia János (1706-1719.) Osztrolukán lakott, 1710-ben Pest vármegye alispánja volt, másik fia Pál, a kitől a család a következőleg származik le: fia Ádám, ennek fia Sándor, ezé Lajos († 1813.), a ki nevét a Ludovika Akadémiára tett alapítványával örökítette meg. Fiai, Miklós 1836-1840-ig Zólyom vármegye alispánja, majd kir. táblai ülnök (1847.) és Gusztáv 1840-ben Trencsén vármegye alispánja. Miklós fia, Géza 1840-ben Zólyom vármegye főjegyzője († 1884). Fiai: Miklós (szül. 1867.) volt országgyűlési képviselő, majd főispán, jelenleg penczi birtokos. Géza (szül. 1869.) a Lipót-rend lovagja, Trencsén vármegye volt főispánja.

Czímer: verespaizs jobb Felében, öblével balrafordult vadászkürt melyre balharánt fektetett pallos hegye támaszkodik. A palloson arany korona átfűzve. Sisakdísz: három, vörös-fehérvörös strucztoll. Takarók: mindkétfelől veresezüst.

Ottlik (Felsőozoróczi és Kohanóczi). Trencsén vármegyéből származik. Első ismert őse az a Hotoszláv, a ki II. András királytól 1232-ben Ozre földjét kapta Trencsénben. 1566-ban nádori adományt kapott a család Alsó-Ozoróczra és Kohanócz egy részére. János, 1661-ben Trencsén vármegye alispánja volt. György, a mezei hadak ezredeskapitánya, 1688 aug. 18-án nemességmegerősítést nyert. Tagjai közül: Ákos 1842-ben Nógrád vármegye szolgabírája volt és 1867-ben másodalispánná választották.

Czímer: kékben zöld alapon szürke lovon ülő fehérturbános, kék kaftános vörös bugyogós török vitéz s a vele szemközt álló fekete lovon vörös ruhás magyar vitéz, lándzsával kezükben küzdenek, fölöttük ezüst félhold és hatágú aranycsillag, e között koronázott L (Lipót király kezdőbetűje). Sisakdísz: szemközt fordult növekvő medve, jobbjában törökfejes kardot, baljában kétnyelvű vörös lobogót tart. Takarók: kékarany-veresezüst.

Paczolay. Nyitra vármegyéből származik. A XVII. században nyert czímeres levelet. A XVII. század közepén már Nógrádban találjuk. György (1659-1661.) Nyitra vármegye szolgabírája, a ki Sámbokréti Magdolnát vette nőül, Szügy helységben szerzett birtokokat. Fia János, ennek fia Sándor, előfordul az 1755. évi nemesi összeírásban. Unokái közűl Gergely Deménden, Jakab 1810-ben Balassagyarmaton volt postamester. Az utóbbinak fiai Márton 1861-62-ben Nógrád vármegye csendbiztosa; (Jákó † 1858.) Nógrád vármegye főügyésze. János († 1884.) ügyvéd, országgyűlési képviselő. Gyula († 1897.) árvaszéki elnök; László († 1881.) kir. táblai bíró, Gábor († 1904.) ügyvéd; Zoltán (szül. 1882.) a »Hangya« titkára, ügyvéd.

Czímer: kékben, zöld alapon, felugró, nyakán nyíllal átlőtt természetes őz. Sisakdísz: görbe kardot tartó arany-oroszlán. Takarók: kékezüst-veresarany.

Papp. E családból az 1722. évi nemesi vizsgálatok alkalmával János igazolta a nemességét. Az 1755. évi országos nemesi összeírásban előforduló József és Gergely Géczett volt birtokos. Ugyanez összeírás szerint egy másik hasonnevű családból János Szent-Ivánban (Cserhátszentiván) és Ferencz Ecsegen laktak. Komárom vármegyéből is származott egy hasonnevű család. E családból P. József 1730-ban nyert nemesi bizonyítványt; fia Péter 1812-ben Nógrád vármegyétől kapott bizonyságlevelet.

Parniczky (Párniczai) Árva vármegyéből származik. Őse P. György a XVI. század közepén élt. Fia György (1582.), ennek fia Jakab 1623-ban Párniczán volt birtokos. A család 1680-ban nyert czímeres nemeslevelet. Nógrád vármegyébe Tamás fia András, Árva vármegye pénztárosa (1741-42.) költözött, elvevén Siroki Egry Zsuzsánnát, a kivel Szirákon és Tótgyörkön nyert birtokokat. Fiai József 1818-ban Nógrád vármegye főadószedője, Becskén lakott. Mihály kamarai titkár († 1834.), ennek fia Ede Pest vármegye főszolgabírája (1850-52.). Géza jelenleg nyugdíjas. Ákos, Elemér és Loránt budapesti banktisztviselők.

Passuth (Kriványi. Eredetileg Pasziuth). Sáros vármegyéből származik, hol 1575-ben már Héthárs községben mint birtokos szerepel. Bertalan 1610-ben a sárosmegyei Krivanyra nyert adományt. 1740-ben Nógrád vármegyében telepedett le, a hol Málnapatakon és Csehbrézón volt birtokos. Nemességét 1840-ben igazolta Nógrád vármegyében. Tagjai közűl: Mihály, valamint fiai János és István málnapataki birtokosok. Sámuel és fia György és Gyula kálnógarábi birtokosok.

Czímer: kékben, zöld alapon ágaskodó természetes szinű szarvas, háromágú agancscsal. Sisakdísz: kinövő paizsalak. Takarók: kékarany-veresezüst.

Pejacsevich-Mikó. (Hidvégi és Verőczei gróf). Délvidéki eredetű család, melynek egyik tagja, György 1680 táján jött be Bulgáriából s e1őbb Szerém vármegyében, majd Verőczében, utóbb pedig a mai Bács-Bodrog vármegyében szerzett birtokokat. Ennek fia György, a ki bárói rangot nyert, 1712-1717-ig Bács, 1717-18-ig Bodrog vármegye alispánja, fia Márk 1760-ban Szerém vármegye főispánja. Fia János József 1772-ben grófi rangot nyert. Ennek három fia közűl Zsigmond a rumai ágat, Ferencz Károly († 1815.) a nasiczi ágat, Antal († 1800.) a budai ágat alapította. Az utóbbi ág Antal unokáiban kihalt. A nasiczi ágból Artur (szül. 1845., † 1899.) a 6-ik ulánus ezred tisztjeként végigharczolta az 1866. évi hadjáratot, mely alkalommal vitézségi érmet nyert; azután a főrendiház tagja volt és 1896-99-ig a szécsényi kerület országgyűlési képviselője. 1880-ban nőü1 vette Hidvégi gróf Mikó Annát; ettől született fia Endre (szül. 1884.) 1898. évi május 3-án legfelsőbb engedélyt nyert arra, hogy családnevét anyai nagyatyja gróf Mikó Imre családnevével egyesíthesse. Fiai: Pál és Endre, az utóbbi jelenleg Nógrádludányban birtokos.

Czímer: arany-dülénydedekkel megrakott fekete szegélyű kék paizsban, zöld alapon, két kifelé fordult, ágaskodó koronás oroszlán között, melyek jobb első lábukban kivont kardot tartanak, koronás fehér oszlop, e fölött egyfejű fekete sas, csőrében kis ezüst keresztet, jobb lábában kivont egyenes kardot, baljában birodalmi almát tart. Három sisak. Sisakdíszek: I. (középső) paizsbeli sas. II. paizsbeli oroszlánok egyike növekvően, balra fordulva. III. paizsbeli koronás oszlop Takarók: kékarany-kékezüst.

Péchy (Péchújfalusi). Erdélyből származik. Első kimutatható őse Gáspár I. Ferdinánd király udvarnoka és gyulai kapitány, a ki testvérével, Mártonnal együtt 1555-ben czímerlevelet nyert, 1556-ban pedig a hűtlenségbe esett Tarczay György birtokainak egy részére, 1557-ben Ipolthffy Imre sárosmegyei birtokaira nyert adományt. A család idővel átszármazott 612Abaúj, Bereg, Szabolcs, Bihar, Szatmár és Zemplén vármegyékbe. Nógrádban a XIX. század első felében Mohorán bírt földesúri joggal. A család leszármazására vonatkozó adatokat a Szabolcs vármegyét tárgyaló kötetben közöltük.

Pettkó (Alsópetőfalvi). P. máskép Harangöntő Mátyás, továbbá fia Mátyás és testvére János, 1650 február 24-én nyert czímeres nemeslevelet III. Ferdinánd királytól, melyet Túrócz vármegyében 1651-ben hirdettek ki. Mátyás Túróczból Nyitrára költözött, hol Csejtén volt birtokos. János fia Pál Zolyomban Alsópetőfalván telepedett le. Pálnak Istvántól született unokája Pál, a ki Kis-Zellőben lakott, az 1754-55. évi országos nemesi összeírásban Nógrád vármegye nemesei között szerepel.

Pelargus. A XVII. században tűnik fel, György, 1672-1694. Nógrád vármegye szolgabírája; fiai: György 1714-ben megyei aljegyző és alügyész és Gábor (1713-26.), a ki Fábiánfalva pusztán volt birtokos. Fiai György, Sándor és Pál, előfordulnak az 1755. évi országos nemesi összeírásban. György fia Károly, résztvett a francziák elleni háborúban s 1799-ben hadifogságba került. Sándor fia Sándor, (szül. 1760, † 1847) Poltáron volt birtokos. Benne kihalt a család.

Pintér (Legenyei). Zemplén vármegyéből származik. A XVII. század elején nyert czímeres nemeslevelet, Márton pedig 1721 augusztus 10-én a Legenyei előnevet. Az 1754-55. évi nemesi összeírásban Márton és Antal vannak felvéve. Zemplénből a család egyik ága a XVIII. század második felében Hevesbe s onnan Nógrádba költözött. Tagjai közül P. Sándor ügyvéd Szécsényben birtokos.

Czímer: hasított paizs, elől veresben lebegő pánczél, hátul kékben leveles arany-koronából kiemelkedő zárt fekete szárny. Sisakdísz: jobbról félfekete szárny, balról veres kopja. Takarók: kékarany-veresezüst.

Píry (Felső- és Alsópíri). Hont vármegyéből származó régi család. Első ismert őse Jakab fia János, 1350-ben szerepelt. János az 1553. évi adóösszeírásban már Nógrád vármegye birtokosai közé van felvéve. A család Ebeczken volt földbirtokos. Tagjai közül László 1760-ban Nógrád vármegye tisztviselője. János 1861-ben szolgabíró, fia Sándor (†), törvényszéki bíró volt.

Czímer: kékben, fehér lovon vágtató vörös ruhás vitéz, vörös zászlóval kezében. Sisakdísz: jobb előlábával lándzsát, a ballal kivont kardot tartó aranygriff növekvően. Takarók: kékarany-veresezüst.

Plachy. P. Mátyás, János, Péter és Jakab testvérek 1699. november 1-én nyertek czímeres nemeslevelet, melyet 1700 január 5-én hirdettek ki Hont vármegyében. A nemességszerző János utódai közül György 1749-ben Terbegeczen volt birtokos. Ennek fia Márton, kinek fiai közűl András (szül. 1736, † 1794.) ügyvéd, testvére János Szügyben volt birtokos. János fia János, Nógrád vármegye főügyésze (1806-1818). Fiai Zsigmond (szül. 1839-1846.) Nógrád vármegye főügyésze. Ferencz (1839.) alszolgabíró. A fenti György (1749.) testvére Mihály, fia László, ennek fia Sámuel, Kővárra költözött. A nemességszerző Mátyás fiai közűl György 1755-ben Nagykürtösön lakott. Ennek utódai Ebeczken és Bátorfaluban voltak birtokosok. A nemességszerző Péter fia Jakab, Alsóbodonyban lakott, utódai Hontba költöztek. A nemességszerző Jakab utódai közűl János 1818-ban Nógrád vármegye tb. főügyésze, majd a báró Balassa, utóbb a hg. Esterházy uradalom ügyésze. Fia Tamás Mohorán volt birtokos. Gyula Ecsegen birtokos. A család czímerét 1. a Hont vármegyét tárgyaló kötetben.

Platthy (Turóczvidéki és Nagypalugyai). A család multját a Bars és Hont vármegyéket tárgyaló kötetben ismertettük. Tagjai közűl Miklós fia Dániel a XVIII. század második felében Balassagyarmaton lakott. A XIX. század első felében Homok-Terenye, Korna és Csécse helységekben bírt földesúri joggal. Ferencz ny. tvszéki jegyző Gyarmaton és Lőrincz Ipolyvarbón lakik.

Podmaniczky (Aszódi és Podmanini báró). A XVII. század közepén Zólyom vármegyében tünik fel. Őse Gábor, 1652-ben már élénk szerepet játszik Korpona város közéletében; 1654-ben Korpona követe. Tőle a leszármazás szakadatlan. A család iratai elpusztulván, P. Gábort a XVI. században Trencsén vármegyében nagy szerepet játszott Podmanini Podmaniczky családdal összekötni nem lehet. Rangemelések: János és Sándor testvérek, valamint az elsőnek nejétől Kisfaludy Zsuzsánnától született László József és Johanna, az utóbbinak nejétől báró Jeszenák Zsuzsánnától született János, Sándor, Pál, Károly, Karolina és Juliánna gyermekeik, 1782-ben bárói rangra emeltettek. A család a XIX. század első felében Dengeleg, Kálló, Kökényes és Pencz helységekben bírt földesúri joggal.

Pongrácz (Szentmiklósi és Óvári gróf, báró és nemes). Egyike Liptó vármegye legrégibb családainak, közös törzsből származik a Szent-Ivány, Szmrecsányi, Nádasdi Baan és Pottornyay családokkal. Első kimutatható őse Lőrincz volt, 1241-ben. A család ősi birtoka Szent-Miklós a melyre 1368-ban nyert új adományt, míg óvár az 1458. évi országgyűlés határozata következtében került birtokába. A család tagjai közűl Dániel 1608-ban az ország bárói közé emelkedett. 1690-ben Ferencz fiai: Ferencz, János és Gáspár a bárói rangban megerősítést nyernek. Ferencz unokája Nep. János 1763-ban grófi rangot nyert; ez az ág azonban kihalt. Gáspár hasonnevű fia 1743-ban grófi rangra emeltetvén, tőle származik az idősebb grófi ág. A jelenleg virágzó nemesi ág Istvántól (1457-74.) származik, kinek unokái Miklós (1548.) liptói alispán, Péter és Mátyás (1548.) három fővonalon terjesztették tovább a családot. A fenti Miklósnak három fia volt: Zsigmond, György és Kristóf, Liptó vármegye alispánja. Unokája Gáspár (1690.), nőü1 vevén Terchy Juditot, Nógrád vármegyébe telepedett le s megalapította a nógrád-honti ágat. Fiai közűl Ferencz Pribélyen volt birtokos. László (1727-35.), ennek fiai közűl Sámuel (1743.) Hont vármegyében Pribélyen volt birtokos, Pál ellenben Nógrádban terjeszté tovább az ágát. Fia Boldizsár Lóczon lakott; ennek fiai: Antal (1832-39.) Nógrád vármegye szolgabírája, 1839-ben egyideig a vármegye főjegyzője, később Zomborban kamarai igazgatósági ülnök. Ferencz Nógrád vármegye alügyésze, Károly 1850 után cs. kir. kataszteri tanácsos, 1861-ben Nógrád vármegye kinevezett első alispánja. Tivadar 1842-ben Nógrád vármegye esküdtje, azután tb. alügyész, 1850 után járásbíró. István 1848-49-ben honvédhadnagy. Jelenleg a vármegye területén a család tagjai közül a következők élnek: 1. György vonalából: György († 1901 június 11. Balassagyarmat.) árvaszéki elnök özvegye és fia György, jelenleg 613vármegyei I. aljegyző tb. főjegyző. 2. Kristóf vonalából: Sámuel földbirtokos Bátorfaluban, fia Sándor adóhivatali segéd Balassagyarmaton. Miklós 1848-49-iki honvéd özvegye Clementis Erzsébet. Ede földbirtokos Losonczon. Gyermekei: Aladár honvédszázados, Janka Szilassy Ödön honvédezredes neje és Géza. Ádám özvegye szül. Révay Matild Balassagyarmaton. Gyermekei: Ábrahám pénzügyi fogalmazó Balassagyarmaton, Matild Balassagyarmaton. István 1848-49-iki honvédtiszt.

Czímer: veresben kiterjesztett szárnyú fekete kétfejű sas, melynek teste közepét a paizs alsórészétől a felsőig érő kék ék födi el. Ebben zöld hármas hegy, koronás középsőjéből czölöpösen kiemelkedő kék mezü pánczélos kar, kezében arany-zsinórjánál fogva ezüst kürtöt tart, mely aranyos öblével a hármashegy koronáján nyugszik; e fölött az ék csúcsán hatágú aranycsillag. Sisakdísz: nyílt fekete szárny között egyenes kardot tartó pánczélos kar. Takarók: kékezüst-feketeezüst.

Porubszky (Porubai). Árva vármegyéből származik. Soltész eredetű család. P. János, fiaival jeremiással és Mátyással együtt 1655 május 26-án nyert magyar nemességet. János harmadik fia Flórián kimaradt a nemeslevélből, mert akkor török fogságban sínylődött. A család idővel átszármazott Liptó, Túrócz és Sáros vármegyékbe is. Nógrád vármegyében a XIX. század első felében Horpácson bírt földesúri joggal.

Prónay (Tótprónai és Blatniczai báró és nemes). Túrócz vármegye legrégibb családai közé tartozik. Őse Rechk comes, a ki 1279-ben csereadomány útján kapta Tót-Prónát, mely helységre fiai Pál és Serefil 1293-ban új adományt nyertek III. Endre királytól, főleg amaz érdemeik jutalmául, a melyeket trónrajutásakor, valamint a lengyelországi és az osztrák herczeg elleni hadjárat alkalmával tanúsítottak. Pál mester fiai, valamint ezeknek fiai, 1343-ban osztoztak meg Próna, Lesna, Ruda és Mezőház birtokokon. A szakadatlan leszármazás az 1476-1489-ben élt Serefil Gvörgytől hozható le, kinek fia Cherubin (1504-1508.) Tótprónai családnevet viselt. Unokája II. Mátyás, Mihály nevű testvérével együtt 1563-ban nemességmegerősítő czímerlevelet nyert I. Ferdinánd királytól. Utóda I. Miklós, ennek fiai István és László, 1672-ben osztoztak az atyai jószágokon. Lászlótól származik a jelenleg is virágzó pozsonytrencséni ág. István fia Mihály (1707-1736.), a ki Alsó-, Felső-Terbeléd és Csalár helységekre nyert adományt. Ennek fiai Gábor 1751-ben Pest vármegye követe, Pál (1725-41.) Nógrád vármegye követe. Gábortól származik a család bárói ága. Fiai közűl: László 1763-ban Nógrád vármegye másod-, 1765-ben első alispánja, 1787-ben v. b. t. t., kerületi biztos, 1790-ben Csanád vármegye főispánja. Gábor 1784-ben a pozsonyi tankerület igazgatója 1787-ben Bars 1789-ben Gömör vármegye főispáni helytartója testvérével együtt 1782-ben bárói rangot nyert. László fiai közűl Sándor (szül. 1760, † 1839.) aranysarkantyús vitéz, 1819-tő1 az ev. egyház főfelügyelője. Lajos cs. kir. ezredes (1815.), fia Albert (szül. 1801., † 1867.) v. b. t. t., koronaőr, hétszemélynök, 1846-ig Pest vármegye főispáni helytartója, a Magyar Tudományos Akadémia igazg. vál. tagja. Simon (szül. 1777, † 1825.) utódai Acsán és Péczelen voltak birtokosok. A bárói rangot nyert Gábor fia József (szül. 1774, † 1824.) cs. kir. kamarás, lovassági százados, fia Gábor, (szül. 1812, † 1875.) 1840-48-ban Túrócz vármegye követe, es. kir. kamarás, az ev. egyház főfelügyelője. Fia Dezső (szül. 1848.) jogtudor, az ev. egyház egyetemes felügyelője, Acsán birtokos. Testvére Gábor (szül. 1856.) a Fejér-Komárom vármegyékre kiterjedő ág. ev. egyházkerület felügyelője, Ságújfalun és Pilinyben birtokos. Pál (1725-41.) nógrádi követ gyermekei közűl: Pál 1760-ban táblabíró, Ádám 1750-ben Nógrád vármegye tisztiügyésze és Mihály táblabíró (1760). Ennek fia Mihály 1796-ban Nógrád vármegye főjegyzője; fia Ferencz (1818-1856.) alszolgabíró, Csalárban és Romhányban volt birtokos († 1855). Fiai: György 1848-ig szolgabíró, 1848-ban a vármegyei önkéntes zászlóaljnál főhadnagy, 1861-ben Nógrád vármegye főbiztosa. Péter 1848-49-ben honvéd, 1861-ben szolgabíró. Géza es. kir. huszárfőhadnagy. A fenti Pál táblabíró fia Pál, 1792-ben es. kir. asztalnok. Fiai: Miksa, a ki Losonczapátfalván volt birtokos és János 1818-ban Nógrád vármegye aljegyzője, 1825-27-ben és 1832-36-ban a vármegye országgyűlési követe, Romhányban volt birtokos. István 1848-ig a magyar testőrségnél szolgált. Élénk részt vett a szabadságharczban és az önkényuralom alatt testvérével. Józseffel, együtt fogva volt. Fiai István, cs. és kir. kamarás, huszárkapitány, Frigyes főherczegnek tizenkét évig szolgálattevő kamarása; Gyula cs. és kir. kamarás, huszárőrnagy, előbb négy éven át Ferenez Ferdinánd trónörökös szolgálattevő kamarása, kit világkörüli útján is elkísért, tizenhárom év óta Frigyes főherczeg kamarása; Mihály 1906 óta Nógrád vármegye főispánja, alsópetényi birtokos (neje Batthyány Felicia grófnő); László romhányi birtokos; Pál huszárfőhadnagy; Károly cs. és kir. kamarás, meghalt mint tengerésztiszt. István testvére József (szül. 1821., † 1884.) 1848-ban főszolgabíró, 1846-ban alispán. 1860-ban Nógrád vármegye főispánjává nevezték ki, de e méltóságot nem fogadta el. Az 1861. évi országgyűlésen Borsod vármegye mezőkövesdi kerületét képviselte. 1865-ben és 1869-ben szintén képviselővé választották. 1872-ben nem lépett fel. 1875-ben és 1881-ben ismét a mezőkövesdi kerület választotta meg képviselővé. 1880 június 11-én belügyi államtitkárnak nevezték ki és e magas állásban 1884 május 16-án bekövetkezett haláláig maradt. A fenti Pál cs. kir. asztalnok testvére Antal, Szécsénykovácsiban volt birtokos. Fia Elek szintén Szécsénykovácsiban birtokos. Ennek fia Antal.

Czímer: (bárói) négyelt paizs. 1. és 4. ezüstben, koronán álló természetes színű daru, felemelt jobb lábában követ tart. 2. és 3. kék mezőben hat (3:2:1) ezüst liliom. Három sisak. Sisakdíszek: I. (középső) ezüsttel és veressel ellentétesen vágott két elefántagyar között a daru. Takaró: vörösezüst. II. kinövő koronás kétfarkú arany-oroszlán, jobbjában öt keresztbe tett s fönt hegyökkel legyezőszerűleg elhelyezett nyílat tart; takaró: ezüstveres. III. fekete zárt szárny. Takaró: ezüstkék. Paizstartók: két mez nélküli erdei ember, fejükön és ágyékukon falevelekkel födve.

Nemesi: kékben zöld dombon nyugvó aranykoronában féllábon álló daru, jobbjában kavicsot tart: Sisakdísz: a paizsalak. Takarók: kékarany-vörösezüst.

Puky (Bizáki). A Pok nemzetségből származik. Őse Poki Tamás, 1269-ben a veszprémmegyei Iszkárt nyerte adományul IV. Béla királytól. Tamásnak, Dezsőtől született unokája 614Miklós, a Mérgesi Poki, másik unokája a Bizáki Puky család őse. A XVI. század második felében Péter Borsod vármegyébe szakadt. Fia András Alsómérára telepedett le, mely közel 300 évig volt a család főfészke. Ez az András Mérai Pukynak írja magát, de fia Péter már a Bizáki előnevet használja. Tagjai közűl László fia Ferencz 1790 április 20-ától Nógrád vármegye főjegyzője, 1792-től alispánja volt. Testvére László 1792-ben Abaúj vármegye alispánja. Ferencznek csak egy fia volt, Ferencz, a ki utódok nélkül halt el.

Pulszky (Cselfalvi és Lubóczi) Lengyelországból származik. A XVIII. század második felében költözött be Magyarországba. Tagjai közűl Sámuel eperjesi polgár és gyermekei Sámuel, Dániel, János, György, Anna, Róza és Éva-Erzsébet 1741 szept. 13-án nyertek czímeres nemeslevelet és Sámuel és Dániel 1764 július 18-án Cselfalvi előnevet. Dániel fia Károly pedig 1800 február 5-én a Lubóczi előnevet. Testvére Dániel Nándor (szül. 1759, † 1817.) tábornok, 1799-ben bárói rangot nyert. Károly fia Ferencz (szül. 1814, † 1897.) 1839-ben Sáros vármegye követe, 1845-ben nőü1 vevén Walter Terézt, megvásárolta a szécsényi uradalmat és Szécsényben telepedett le. 1848-ban előbb a pénzügyi, később ő felsége személye körüli minisztérium államtitkára, majd a minisztérium lemondása után, a honvédelmi bizottmány tagja, később Kossuth diplomacziai megbízással 1ondonba küldötte. 1869-ben a Magyar Nemzeti múzeum igazgatója lett s annak igazgatásától 1894-ben vált meg. Gyermekei: Ágoston (szül. 1846, † 1901.), 1868-ban Nógrád vármegye aljegyzője, 1871-ben a füleki, 1872-87-ig a szécsényi kerület országgyűlési képviselője, a III. oszt. vaskorona-rend, a II. osztályú Lipót-rend lovagja. 1894-95-ben vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Károly († 1899) az országos képtár igazgatója, Poligena, Hampel Gusztávnak, a M. Nemzeti Múzeum igazgatójának neje.

Radványi (Radványi és Legéndi). Abaúj vármegyéből származik. Őse Szakolyi Imre, ennek fia István, ezé Máté, a ki Zsigmond királytól 1399 előtt Radványt kapta adományul. Máté 1399-ben a liptó-vármegyei Nagyvár visszavételében életét vesztvén, Zsigmond 1399-ben özvegyét és születendő gyermeke, valamint atyja István és testvére Benedek részére az előző királyi adományt megerősítette. Ugyanez évben Istvánt és fiát Benedeket Radvány birtokába beiktatni rendelte. A család a XVII. század végével Nógrád vármegyébe költözött. Ferencz 1710-ben Nógrád vármegye jegyzője, 1720-ban a protestáns vallásügyi bizottság tagja volt. Egyik fia Tamás, ennek fia István, 1755-ben Legénden volt birtokos († 1804). Fia Antal Nógrád vármegye táblabírája. 1838-ban szintén Legénden lakott.

Radvánszky (Radványi és Sajókazai). Zólyom vármegye legrégibb családainak egyike, melynek kimutatható első őse Jurk (György), a XIII. század elején élt. Tőle a leszármazás szakadatlan. A család a XIX. század első felében Somosújfalu és Nagy-Sztráczin (Nagyhalom) helységekben bírt földesúri joggal.

Rády (Ivachnófalvi). Liptó vármegye régi családja. Őse Pál, 1677-ben nyert czímeres nemeslevelet. A család idővel Ung és Heves vármegyékben is elterjedt s a XIX. század közepén Nógrád vármegyében is letelepedett. 1848 előtt Gyöngyöspatán volt birtokos. Tagjai közűl Ubald 1862-ben Liptó vármegye levéltárnoka. Endre † 1881.), országgyűlési képviselő. János a XIX. század második felében a gróf Forgách család tiszttartója. Ferencz († 1880 táján), mindszenti és algyői plebános. Andor jelenleg pénzügyigazgató, kir. tanácsos, a Ferencz József rend lovagja. János, ragyolczi birtokos. E családhoz tartoznak még Andor min. titkár és Sándor budapesti kereskedő.

Czímer: kékben, zöld alapon, leveles aranykoronán álló, ezüstfélholdtól és hatágú aranycsillagtól kísért daru, jobbjában kavicsot tart. Sisakdísz: kardot tartó könyöklő pánczélos kar. Takarók: kékarany-veresezüst.

Rajcsányi. (Rajcsányi). Nyitra vármegyének legrégibb törzsökös családja. A Lipovnok nemzetségből származik. Őse Bethlen fia Drág (1247-1281.), a kitől a Rajcsányi, a Korosi és a Korosi-Koncsek családok származnak. Ennek fia Péter (1298-1334.), a család névadó őse. Rajcsányt már 1328-ben bírta. Miklós, 1365-ben Szeptencz ura, 1381-ben Alsó-Helbény birtokában találjuk. Idővel átszármazott Nógrádba is, a hol a XIX. század első felében Marczal helységben bírt földesúri joggal.

Rákóczy (Rákóczi). Az egykor Zólyom, jelenleg Hont vármegyézez tartozó Rákócz helységből származik. Első ismert őse a Róbert Károly király 1324. évi június 22-én kelt adománylevelében szereplő Lánczi Jakab fia András comes. A család egyik ága a XVII. században már Nógrád vármegyében volt megtelepedve. János 1630-ban, Pál 1672-ben szerepelnek. Nógrád vármegye 1684. évi nemesi összeírásában István, az 1709-ikiben Mátyás özvegye, az 1754-35-ik éviben pedig Ferencz, Antal, István és András, az 1843. éviben Sámuel és Sándor vannak felvéve Nógrád vármegye nemesei közé. Többi tagjai közül András, 1842 előtt Pest vármegye főügyésze, János 1861-ben Pest vármegye főjegyzője. Sándor (1872-77.) Hont vármegye főszolgabírája. István, volt nógrádi járási főszolgabíró, jelenleg a központban I. aljegyző, tb. főjegyző.

Czímer: kékben, czölöpösen állított veres rák. Sisakdísz: görbe kardot tartó, könyöklő pánczélos kar, a kardon átütött törökfővel. Takarók: kékarany-veresezüst.

Repeczky. Hagyomány szerint Horvátországból származik. Őse Sámuel I. Lipót királytól nemességében megerősitő czímerlevelet nyert. 1684-ben személyesen vett részt a Nógrád vármegyétől kiállított felkelő nemesseregben. Fia Zsigmond, 1720-ban táblabíró, 1730-ban sógorával együtt Szököllő-Mucsiny, továbbá Telki és Csigaháza puszták részeibe iktatták be. Fia Zsigmond, az 1755. évi nemesi összeírásban szerepel. Fia Sámuel († 1827.) Fiai közűl Ferencz, 1822-ben Nógrád vármegye al-, 1839-46-ig főszolgabírája, 1848-ban országgyűlési képviselő, később a feldunai seregnél kormánybiztos. 1849 után Hevesbe költözött. Testvére József, Mucsinyban volt birtokos.

Rétay. (Hahóti). Sáros vármegyéből származik, honnan Bereg és Máramaros vármegyékbe is átterjedt s az újabb korban Nógrád vármegyében is letelepedett. János és Péter 1579-ben nyertek czímeres nemeslevelet, melyet Sáros, Bereg és Máramaros vármegyékben hirdettek ki. A Nógrádba szakadt ág tagjai közűl János, jelenleg Szirákon gyógyszerész. Béla, budapesti háztulajdonos. Sándor ny. posta és távirdafőigazgató. Imre kereskedő.