A "Magyarország Vármegyéi és Városai" czímű országos monografia szerkesztősége azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy e kiváló munka legújabban megjelentő kötetéhez, Pozsony vármegye és Pozsony szab. kir. város monografiájához az előszót írnám meg.

A mily megtisztelő és szép, épp oly nagy is reám nézve e feladat, mert nem tekintve, hogy öreg ember vagyok, és hogy vállaimon az évek nehéz súlyát érzem, őszintén ki kell jelentenem, hogy a tollforgatás nemes és szép művészetében gyöngének érzem magamat.

Hogy e feladat teljesítésére mégis vállalkozni kívántam, azért történt, mert családom ősi tradicziói e vármegye és város multjával három évszázad óta elválaszthatatlanul össze vannak forrva s így reám, mint a Pálffy-család szeniorjára, az a kötelesség is hárul, hogy ott és akkor, a hol és a mikor csak lehet, szeretett vármegyém és városom érdekében minden tőlem telhetőt elkövessek.

Életem munkássága és tevékenysége is Pozsony vármegyéhez és Pozsony városához fűzödik s így csak természetes, hogy a Gondviselés adományozta hosszú életem alkonyán - talán az utolsó határkőnél - visszatekintek az általam bejárt útra, a melynek két oldalán megtalálom egy emberöltő eseményeit és történetét.

Elmerengve a történelmi multban, elmém felidézi dicső elődömet, Pálffy Miklóst, a győri hőst, a ki lángoló hazaszeretetével és ősi erényeivel a XVI. században hazájának dicsőséget, családjának elismerést és becsülést szerzett s királyának kegyéből és hálájából zászlós-úrrá, Pozsony várának örökös főkapitányává és Pozsony vármegye örökös főispánjává neveztetett ki, elrendeltetvén s törvénybe iktattatván, hogy családjának legidősebbje e méltóságot a jövő időkben is örökölje és viselje.

Feltünnek előttem Pálffy Miklós utódainak dicső alakjai, a kik tudásukat, tehetségüket mindenkor a király és a haza javára szentelték, fényes példát nyújtván nekünk, a késő unokáknak, hogy mint kell egy egész életet a legszigorúbb kötelességtudással hazánknak áldozni.

Vizsgálom multamat, életem munkáságát s felmerül előttem a kérdés, ha vajjon méltó voltam-e elődeim hagyományaihoz. Ezt megitélni nincs jogom; de lelkiismeretem megnyugtat annyiban, hogy kötelességmulasztás vádja engem sem terhel, mert ifjúságomtól, 1846-tól, mai magas koromig, minden időben a munka és a tettek mezején állottam, úgyis, mint országgyűlési képviselő, mint megyei virilista és számos megyei bizottság tagja, de úgyis, mint számos közérdekű és emberbaráti egyesület és intézmény elnöke és vezető tagja. Igaz, hogy az én munkásságom inkább a békés tevékenység keretei között mozgott, de hazánk általános viszonyaiban, az utolsó ötven esztendő alatt a békés fejlődés oly gyökeres változásokat teremtett, hogy erre a zajtalan, de öntudatos munkára elkerülhetetlen szükség volt.

Közgazdasági helyzetünk és mezőgazdaságunk tökéletes átformálódása - a nemesi előjogok megszüntével egész vármegyei életünk átváltozása - ipari téren, a czéhrendszer megszüntetésével a szabad ipar kialakulása, a társadalmi tömörülés és tevékenység megindítása, a közművelődés fejlesztése, mind oly esemény volt, a mely a békés, de öntudatos munkát nagyon is szükségessé tette s legnagyobbrészt ezek eredményének tekinthetjük, hogy Magyarország ma a művelt államok sorában méltó helyet foglal el.

A dévényi vár fokán magasló Árpád-szobor hatalmas alakját nem hiába emelték a millennium évében. Pozsony vármegye Dévénynyel s a Kis-Kárpátok a Fehér-Hegyekkel ezer év óta védői hazánknak nyugatról, s talán azért oly pompázók a Duna-völgy virányai s oly örökzöldek a Kis-Kárpátok bérczei s azért oly termékenyek a vármegye hantjai, mert oly sokszor öntözték honfiaink vér- és verejtékcseppjei. A hol ma az erdő legnemesebb vadja büszkén hordozza agancskoronáját, a hol a hegyi kristálypatakban a pisztráng czikázik, a hol a völgyek ölén ma a rézhámor kalapácsai zuhognak, vagy a fűrészmalmok zaja veri fel a csendet: hányszor csillogott a magyar vért és fegyver, és dobogtatta a honfihév a vitéz, a hős lelkesült szívét. Ott, a hol ma a gőzkocsi dübörögve száguld, a hol a nyári verőfényben az aranykalász imbolyog, a hol a gőzeke mélyen szántja a termékeny föld hantjait, a hol az arató dala, a pacsirta éneke zengi be a határt, hányszor rohant nyerítve a harczi mén, küzdött félistenként a hős, belemennydörögve ellensége soraiba, hogy: "Ne bántsd a magyart!"

Vármegyénk, sőt minden egyes városunk, történelmi emlékektől megszentelt színhely.

De termékeiben is mily változatos és szép ez a mi vármegyénk, ez a mi imádott szűkebb hazánk és ez a mi ősi városunk!

Hegyei értékes erdőkkel koszorúzvák; fája kitünő és keresett. A szarvas, az őz, a vadsertés, a róka, a fáczán, a fogoly és a nyúl oly bőven tenyészik itt, hogy hírnevessé, irígyeltté teszik vadászatainkat.

Vizeink: a Duna és Kis-Duna, a Morva, a Vág, a Dudvág, a Fekete-víz halban bővelkednek; hegyi patakjaink s számos halastavunk pisztrángot, pontyot s rákot tenyésztenek.

Mezőgazdaságunk virágzó. Kitünő búzát, hírneves árpát, czukorrépát s számos kereskedelmi növényt terem ez az áldott talaj.

Hegyeink lejtőit szőlővel látjuk beültetve, és gazdáink szorgalma még mindig elegendő mennyiségű s kitünő bort teremt.

Állattenyésztésünk fejlett és sokoldalú; a már jellegzetes "Kis-Kárpátmelléki tájfajta szarvasmarhánk" keresett árúczikk, pompás hízlalóanyag. Lovaink tetszetős formájúak, tüzesek és kitartók, jó futók és alkalmas igásállatok.

Kiterjedt, jövedelmező üzletág megyénkben a tejgazdaság s naponta rengeteg mennyiségű tejet szállítunk Bécsbe, táplálván - jó pénzért - osztrák szomszédainkat, a kik hízóállataink húsáért is gazdagon adóznak nekünk évente.

Gyümölcstermelésünk számottevő, és a kiváló minőségű s felséges ízű terményeket szívesen vásárolják.

Pozsonyi és zohori kertészeink, válogatott zöldségükkel, nemcsak Bécset és Ausztriát, hanem Németországot is felkeresik s éppen ez az oka, hogy a kerti termelésre alkalmas területek értéke és bére igen magas.

Mezőgazdasági iparunk is igen kiterjedt; több nagyarányú czukorgyár folytat virágzó üzemet vármegyén területén. Keményítő- és szeszgyáraink sokasága a mezőgazdasági intenzivitását szolgálja.

Vármegyénk északi részén a házi iparral is foglalkoznak s tót leányaink himzése bámulatos ügyességre vall, úgy hogy Izabella kir. herczegnőnk kezdeményezésére "Háziipari egyesület" is alakult, a mely czéljának tartja nemcsak a himzés taníttatását és irányítását, hanem gondoskodik a munkálatok értékesítéséről is.

Vármegyénk és városaink ipari állapota oly magas fokú, hogy még felsorolni is sok volna azt a számos iparvállalatot, a mely Pozsonyban és a vármegye területén fennáll.

Talán a mezőgazdaság és iparfejlettség az oka, hogy vármegyénk és városunk munkásai mindig elegendő munkát kapnak s így megélhetési viszonyaik is jobbak, mint hazánk más vidékein. Az is örvendetes tény, hogy a munkásviszonyok kielégítők, mert nem tekintve néhány nagyobb uradalmat és gazdaságot, a hol a belterjes kezelés túlsok munkáskezet igényel, a munkáskereslet és kínálat többnyire kiegyenlítik egymást.

Lakosságunk túlnyomólag magyar és tót, és csak elszórtan találhatunk német községeket, a melyek azonban a környék nyelvét kivétel nélkül beszélik. A tót nemzetiség békés egyetértésben él magyar testvéreivel s megnyugvással állítható, hogy sem a pánszlávizmus, sem a szociálizmus tévtanai mélyreható gyökeret népünk lelkületében nem verhettek. Sajnosan kell azonban megemlékeznem ama lelketlen csábítók áldatlan munkájáról, a kiknek a működése az amerikai kivándorlás megindulását eredményezte, mely, fájdalom, évről-évre mind szembeöltőbb kezd lenni. Ennek a bajnak van hivatva gátat vetni a falvak lakosainak olvasó- és gazdakörökbe, nemkülönben hitel- és fogyasztási szövetkezetekbe való tömörítése, a melyeket a már 33 év óta vezetésem alatt álló "Pozsonyvármegyei Gazdasági Egyesület" terjeszt és szaporít nagy szorgalommal; de hogy ez akczióval sikerűl-e majd gátat vetni a kivándorlás lázának, azt csak a jövő fogja megmutatni.

Örvendetes körülményként említem még meg, hogy tótjaink között a magyarosodás mind nagyobb tért hódít, a miben nagy érdeme van a "Pozsonyi Közművelődési Egyesület"-nek, a melynek szerencsés voltam 25 éven át alelnöke és elnöke lehetni. Ez az egyesület nagy áldozatok árán magyar kisdedóvókat tart fenn. Ezenkívül a sikeres magyar tanításért évről-évre gazdagon jutalmazza néptanítóinkat.

Azt hiszem, hogy ezek után az én, amúgy is hosszúra nyúlt előszavamat be is fejezhetem. Meggyőződésem az, hogy ebben a szép vármegyében és ebben az ősi koronázó városban mindent elkövetnek az arra hivatottak, hogy a lakosság megélhetése és boldogulása biztosíttassék; nem mondom, hogy e tekintetben már minden megtörtént; de azt tudom, hogy a hazafias buzgalom és kötelességtudás a jövő tennivalóit is elvégzi, a jövő feladatait is megoldja.

Adja a magyarok Istene, hogy a békés idők békés munkáját sokáig ne zavarják nagyobb megrázkódtatások.