A hazai néprajz tanulmányozója Temes vármegyében a legértékesebb anyag birtokába jut. Nincs az országnak egy másodig helye, a hol annyiféle nép verődött volna össze s a hol erősebb kereszteződés történt volna. Míg a török nem jön s nem terjeszti ki uralmát Magyarország egy nagy része fölé, e vidék történelmi eleme is: a nemesség, gondolkozásában és nyelvében egészen magyar volt. Temes és a mai Krassószörény vármegye területén volt a hajdani hét oláh nemes kerület; ámde már Aeneas Sylvius mondja róluk "Európa" czimü munkájában (XI. fejezet), hogy a katonáskodó oláhok között csak nagyon kevés akad, a ki nem beszél magyarul ("Hungariae linguae nescius").

A török uralkodásáig jóformán két nép lakja az egész vármegyét: fölül, a kik a vezető szerepet viszik vagyonban és kultúrában: a magyarság, alul a jobbágyság széles rétege, az oláh nép. A kik közülök valamelyes cselekedetükkel kitünnek s nemességre tesznek szert, magyarrá válnak: nemcsak a "natio hungarica"-nak, tehát a politikai magyar nemzetnek lesznek részesei, hanem egyúttal ethnikailag is fölszivódnak a magyarságba. Ehhez még hozzájárul, hogy a privilegizált osztály vallása a katholikus, tehát az új jövevények is áttérnek a katholikus hitre, mert a törvény értelmében, ha ezt nem teszik, nemességüket s jószágaikat elvesztik. Így alakulnak át magyarokká oláh kenézekből a Hunyadiak is.

A török folytonos előnyomulása nagy tömegeket mozgat meg a Balkánon, a kik - mi sem természetesebb - a legközelebbi országban keresnek oltalmat s rajokban kezdenek jelentkezni a szomszéd hatalmas királyságban: Magyar országon. Kivált, mikor a balkáni államok is sorra elbuknak s az egykor független szerb, bolgár és albán országok török pasalikokká válnak, az ottani lakosság nagy csapatokban kezd kivándorolni s új hazát keresni. Magyarország délvidéke, különösen a mai Temes vármegye az a hely, a hová leginkább mennek s a hol azután megtelepülnék. S mivel ez időben a Balkánon a gör.-keleti vallású szerbség s a szerb kultúra viszi a vezető szerepet, a bevándorolt népség, tekintet nélkül eredetükre, "szerbek" neve alatt lép föl hazánk történelmében.

Ám a magyar királyok is szívesen látták a jövevényekét, mert bennük fegyverforgató erőt kaptak, a melyet a folyton előnyomuló törökség ellen fölhásználhatnak. Nemcsak otthont nyujtanak nekik, de bizonyos kiváltságokat is, különösen egyházi ügyekben. Ilyenformán nálunk, de legfőkép a Délvidéken, a görög-keléti vallás egysége és színezete a szerb elnevezésben tömörül. S ez annál inkább könnyebben ment, mert az egyházban eddig is az ó-bolgár volt a kánonizált nyelv, melybe új tartalmat s új "színt hozott be a szerbség.

A szerbek első letelepülése óta kezdődik szerte Magyarországon, ám sehol annyira mint éppen a Délvidéken, hogy a görög-keleti egyházhoz tartozó népek, nálunk leginkább az oláhság, a szerb egyház tagjaiként szerepelnek.. Mivel pedig a törvények is kedveztek, hogy a szerbek nemzeti egyéniségüket megtarthassák, a hazai és a délvidéki oláhság, egyházi közösségbe lép a jövevényekkel. Már most az oláhságnak az ősi vallásához szító intelligensebb elemei, látván, hogy a magyar királyok adta privilégiumok úgyszólván kiváltságos helyzetet biztosítanak a bevándorolt szerbségnek, szívvel-lélekkel csatlakoznak a szerb egyházhoz.

Ezt a folyamatot csak kis részben bolygatja meg a reformáczió, a mely több oláh családot olvasztott be a magyar ethnikai nemzet testébe, de a nép vastag rétegeibe nem tudott behatolni: a tömegek továbbra is a napkeleti egyház tagjai maradnak, tehát, a szerb egyházhoz tartoztak. A XVII. századbéli nagy szerb 130bevándorlás betetőzi az addig lassan megizmosodó proczesszust. Az osztrák uralom minden áron kedvezett nekik s még több és nagyobb kiváltságokat biztosít a szerbeknek: valóságos államot kezdenek alkotni az államban. A "rebellis" magyarok megfékezésére igen jó emberanyagnak bizonyultak be a harczhoz szokott szerb tömegek. A XVII. századtól a múlt század 60-as éveiig korlátlan hatalom volt a szerb egyház minden görög-keleti vallásu nép fölött lenn a Délvidéken.

A török uralom kezdetével új kép bontakozik ki. A Délvidék eddigi lakossága a folytonos öldöklés és fosztogatás alatt kipusztulva, mindenféle szedettvedett népség foglalja el, kisebb-nagyobb számban a régiek helyét. A Balkán felől jönnek ismét szerbek, bulgárok, albánok s mint kereskedő elem, görögök. Ez utóbbiak között számos a czinczár vagyis makedónfai oláh, a kik görög nyelvű egyházban és görög kultúrában élve, századokon át a görög nemzet tagjaiként szerepelnek. Nyomuk már jóformán teljesen elveszett: a gazdag s előkelő állásokra szert tett családok többnyire magyarokká lettek, míg a nagyobb rész a keleti egyház tagjaként szerbbé és csak egy jelentéktelen töredék vált románná. Lassanként szállingóznak be más vidékekről oláhok is, kivált Olteniából (Havaselföld egy része). Ezek az úgynevezett bufanok, a kik az itt talált románságot: egészen paraszt és földmívelő elemet, fratuczoknak nevezték el. Kiejtésük még ma is különbözik a bánsági románokétól. Velük együtt bevándorolt számos czigány, közöttük természetesen a Balkán felől, jött czigányok is, vagy Magyarország és Erdély különböző vidékeiről összeverődöttek. De hangsúlyoznunk kell, hogy a tősgyökeres olténiai nyelvet különösen a czigány rajok tartják fönn.

A török uralom ide édesgetett balkáni zsidóságot is, az úgynevezett spanyol zsidókat. E vállalkozó szellemű és szorgalmas néptöredék fölkeresi hazánkat, mindenütt ott telepedve meg, a hol a félhold biztosította vallásának szabadságát. Ma már csak kevés spanyol zsidó család található, többnyire Temesvárott.

Jelentékeny népelem, melynek kezében nagy anyagi gazdagság van összegyűjtve, a német vagyis a svábság. Mint gyarmatosok jöttek be az osztrák uralom védelme alatt, a mikor Magyarországból kiűzik a törököket. Szorgalmas nép, melynek csak népi része német, de az intelligencziája magyar. A gyarmatosokkal bejöttek más idegenek is, kivált franczia parasztok, de oly kicsi szigeteket alkottak, hogy ma már nyomtalanul eltűntek s a köröttük lakó németekbe olvadtak.

A vármegye magyarsága szintén újabb keletű; többnyire a Nagy Alföld felől jött. Híre-nyoma is elveszett az egykor városlakó vagy nemes magyarságnak s a falvakban élő népi magyar elemnek. Ma a városok legnagyobb része magyar, de természetesen sok közöttük az idegenből beolvadt s a különböző állami, városi, megyei s egyéb hivatalnok, a kik az ország minden részéből kerültek e tájakra. Az iparos, kereskedő, valamint más foglalkozást űző osztályok is többnyire magyarok, míg a falulakó, állattenyésztésből és földmívelésből élő nép csak kis részben magyar. Jóformán mind újabb telepesek.

Ha összegezzük Temes vármegye különböző népeit, a következő tarka-barka kép domborodik ki: a vármegye legnagyobb számú lakossága román, azután jönnek németek, magyarok, szerbek, egy kis töredék bolgárság, cseh és tót telepek. Ezekhez sorakoznak a már egészen elmagyarosodott vagy még itt-ott németajkú zsidók. A színeket kiegészíti a falvakban, ott is csak a végeken élő czigányság.

A magyaroknál a ház általános típusa: egy födél alatt első szoba, konyha, kis szoba, kamara, istálló, szemben a konyhával az udvar túlsó szélén a kút, a ház végén kert (Végvár), vagy az udvar egyik szélén egy fődél alatt végigvonuló lakás (szoba, konyha, kamara) s átellenben a lakással, az udvar elején, az istálló (Magyarmedvés). A házak előtt kis kert nincs, ellenben minden portához hozzátartózik egy szérűs kert és a veteményes kert, helyenként a házhoz épített dohánypajta. A ház fedése általában zsindelylyel történik, bár akad, a szegényebbeknél, zsúpfödél is; már kezdik, kivált a jobbmódúak, a cseréppel való házfedést. Különösebb építkezési díszítések nincsenek. A művelődés hatása lassan-lassan kiszorítja a gémes kutakat s helyükbe a kerekes és a fúrott kutak jönnek.

Mivel a vármegye magyarsága különböző helyekről szakadt be, mind termetre, mind színre, a legnagyobb változásokat mutatja. Magas növésű férfiak és köpczös, zömök termetüek vegyesen találhatók; szőke- és kék-szemű, valamint barna vagy fekete s ugyanilyen szemű egyaránt látható mindenütt.

131A leányok férjhez mennek, leginkább 17-21 éves korukban, a legények nyomban, hogy eleget tettek katonakötelezettségüknek, tehát 24-27 éves korukban házalódnak, vagy ha családi körülmények kívánják, engedélylyel előbb is.

A ruházat se mutat eltérést más magyar vidék népének: viseletétől, legföllebb a hol be vannak ékelve a románság közé, meglátszik a román hatás is. A férfiak ruhája: a kiskabát = dóka; a nagykabát = felöltő, jánkli, kaczabáj; a mellény = lajbi, kis mandli; a nadrág; a téli kabát = bekecs; a téli bunda = ködmen, bunda; a szűr = szűrkankó; a kalap és télen a sipka. Ünneplőjük = kékbeli posztóruha.

A nők ruhája: ing = pöndöly; szoknya = rokolya; kötény - kötő, surci; mellszorító = pruszlik, erre vászonból szőtt könnyü ujjaskutli, rajta a felsőruha = kaczabáj. A kontyot összefoglalja a "fityula", a melyre á fejkendőt teszik. A kabát neve itt-ott jánkli s a czipő = topánka; a blúz fölé "vizitli" jön. Téli ruhadarabok: rövid felső = tyurak, hosszabb felső = bunda.

A férfiak ködmöne, bekecse és subája vagy bundája báránybőrrel van béllelve s tulipános, többnyire zsinórból, vagy egyéb díszítésekkel van kiczifrázva. A nők kedvelik a csipkét, a selyem- és bársony-pántlikát; azután a különböző hímzéseket, kivált a fehérneműeken vagy azokon a kendőkön, melyet a legénynek ad a lány. Nyakukat üveggyöngy fűzérrel vagy aranylánczczal díszítik, melyeken aranyszívek, keresztek, Mária vagy más szentek képei fityegnek.

A magyar nép. Általában elég jól táplálkozik, azért is jobban állja, kivált a nehezebb földmunkát. A legtöbb helyütt háromszor is étkezik naponta: reggel, délben és este. A reggeli, melyet frustuknak vagy ebédnek neveznek: szalonna és kenyér, vagy a gyerekeknél és nőknél tej, sőt kávé is; - a dél: tej, túró, szalonna, sonka, kolbász, esetleg másfajta hús, többnyire juhhús; a vacsora főtt étel: hús és főzelék. Ünnepnapokon természetesen bővebb és változatosabb az étkezés, a melyhez valamiféle tészta is járul: főtt vagy sült.

A magyaroknál az eljegyzés, lakodalom, esküvő a következőkben foglalható össze: A legény kipuhatolván, vajjon a leány hozzájön-e, vagy hozzáadják-e a szülők, megjelenik a leányos háznál és megkéri a leányt. A szülők erre rendesen kitérő választ adnak: hogy "majd értesítjük". Ha a leányt odaadják, közös elhatározással kitűzik az eljegyzés napját, mely alkalommal a rokonok jelenlétében megtartják az eljegyzést s a legény a leánynak jegykendőt, a jobbmóduak pedig aranygyűrűt is adnak. Ugyanekkor adja át a jegypénzt is, a mely kisebb-nagyobb összeg. Ekkor tűzik ki az esküvő napját is, s megállapítják, hogy kinél tartsák a lakodalmat. A lakodalomra való meghívást a vőfélyek eszközlik, a kik felvirágozott kalappal, felszalagozott bottal, boros üveggel, és ékes rigmusokkal hívják meg a násznépet: és pedig a menyasszony részéről a menyasszony vendégeit, a vőlegény részéről pedig a vőlegényéit (botos vőfélyek). Lakodalom előtt egy-két nappal ismétlik a meghívást, jelezve, hogy akadály nincs.

Az esküvő napján a násznép a menyasszony házánál gyülekezik, honnan a fiatalság a felkendőzött és felszalagozott zászlóval, a násznagyokkal, zeneszó mellett a vőlegényért megy, a kit a menyasszonyhoz kísérnek. Itt történik azután az új kikérés, majd szülői búcsúzkodás és áldás, mely után esküvőre mennek.

Esküvő után a násznép a lakodalmat tartó házhoz gyűl össze. Ide hozzák első ajándékaikat, a mely tésztából és borból áll. Délután a fiatalság tánczhoz lát, az idősebbek pedig rövid időre távoznak, majd visszatérve, átadják a menyasszonynak az igazi nászajándékot, mely rendesen ruhából, házi- és konyhaeszközökből áll. Mind e tárgyakat a vőfély vacsora alkalmával a násznagynak felmutatja, a ki azokat egyenként megköszönve, a menyasszony szüleinek adja át.

Este van a tulajdonképeni lakodalom, a melynél a lakoma rendszerint: leves, hús, mártás, töltött káposzta, paprikás, pecsenye és sütemény. Lakodalmi szokásként megemlítendő még a "kitoló kása", a melynél egy férfit nőnek öltöztetnek fel, a ki tepsivel és fakanállal a kezében az asztalnál ülőktől díjat követel a megevett kásáért, s mindaddig ütlegeli a vendéget a kanállal, a míg ebbeli kötelezettségének eleget nem tesz. Másik általánosan elterjedt szokás a "menyasszonytáncz". Ezt a menyasszony rendesen éjféltájban kezdi meg a vőfélylyel. Tányért tesznek a násznagy elé s a ki a menyasszonynyal tánczolni akar, annak fizetnie kell. Végül a vőlegény tánczol, mely után a menyasszonyt elviszik, menyecskének öltöztetik és úgy hozzák vissza a násznép közé. A befolyó pénz a menyasszonyé.

Májláthfalván az a szokás, hogy a vőlegényesház délután elmegy a menyasszonyos házhoz, hogy kikérje a menyasszonyt; mielőtt azonban a menyasszonyt 132kiadnák, van a menyasszonytáncz, első sorban a szülőkkel, testvérekkel, öregszülőkkel, a szülők testvéreivel és gyermekeivel, a tánczot a menyasszony maga fejezi be. Minden tánczos csókot kap a menyasszonytól és sírva kívánnak neki minden jót. Ama vőfélyeknek, a kik a "rangsor"-ban következő tánczosokat előszólítják, neve "francziák"; pl. francziák, szólitsátok elő az örömapát, francziák, szólitsátok elő az örömanyát (ha özvegy), a siralomanyát.

A menyasszonyháznál szokásban van, találós kérdések "kulcsok" feladása és megfejtése. Pl. hol nem volt még az Isten? A putripadláson. - Mikor állt féllábon az Isten? Mikor a szamárra fel akart ülni. -. Mi pászol a görbe fához? Á haja = héja. - Milyen fa van legtöbb az erdőben? Görbe. - Ötvenből elveszünk százat mégis 50 marad? Ha 50 kandisznót kiherélnek, kivesznek 100 herét s marad 50 ártány: - Hányan voltak az aprószentek? 144,000-ren. - Miért írt Szt. Pál a korintusiaknak 3 levelet? Mert messze volt tőlük. - Kicsoda az, a ki nyelv nélkül kiáltott? Ábelnek a vére. - Kicsoda az a nagy úr, a ki előtt a muszka czár is leveszi a kalapot? A hajnyíró.

A lakodalmi szokásokat szépen jellemzik a vőfélyversek, melyeket azonban rendszerint vőfélykönyvekből vesznek és vidékenként, bizonyos helyi módosításokkal mondanak el. Kevésbé ismert még a végvári mondóka; mely jóízű, elmés fordulata következtében a közlést megérdemli.

Következik ezután az ételhordó legények felavatása, ilyképen:

A czigánymuzsikusokat pedig a következő elmés mondókával bíztatja a násznagy:

A keresztelő és temetési szokások nem mutatnak semmi feltünőbb jelenségeket, melyek az egész magyarságban ne volnának meg. Mint érdekesebb halottas szokást említjük az Omor községben járatosat. Itt, ha a katholikusok közül valaki nagy beteg, a pap meggyóntatja és a mikor haldoklik, gyertyát gyújtanak s meghuzatják a templomban a lélekharangot. Midőn az illető meghalt, a háznál az órát megállítják, jelezve, hogy az illető mely időben halt el, egyszersmind kinyitják az ablakot, hogy a lélek minden akadály nélkül szállhasson el. Azután a holtat a szomszédok vagy rokonok megmosdatják, ünnepi ruhába öltöztetik s ravatalra helyezik. A szobában a tükröt és képeket befödik. A halott mellett gyertyát gyújtanak, szenteltvíztartót helyeznek oda és harangoztatnak. A halott mellett virrasztanak, halotti énekeket énekelnek, imádkoznak és életéből vett adatokat mondogatnak el. Sült tésztát és bort szoktak a virrasztóknak adni. A temetésnél a kántor a halottat mindig elbúcsúztatja szüleitől, feleségétől, gyermekeitől, rokonaitól, komájától, szomszédaitól és ismerőseitől, esetleg névszerint is, ha a kántornak mindezt megfizetik. A halottat rendesen ismerősei, vagy jóbarátai viszik a temetőbe, a kiket "vivőknek" neveznek és ismertetőjelül kendő vagy fátyol van a karjukra tűzve. Temetés után a rokonok, szomszédok és ismerősök összegyűlnek a gyászházban és halotti tort tartanak. A halotti tor rendesen paprikásból és borból áll.

A temesmegyei magyarságnak különleges babonái nincsenek.

A németek (svábok) a megyét kelet, éjszak és délfelől karajként beszegő neogén lősz- és agyagdombságon, annak nyugati szélein, továbbá a Maros-, Temes-, Bega-, Beregszó-, Moravicza-, Berzava-folyók partos oldalain s a volgyek kijáratánál laknak 83-130 méter tengerszín fölötti magasságban.

Legtömegesebben lakik a németség a torontáli feltérség (Haide) Bega melléki szomszédságában s annak dombsági folytatásán: a vármegyének éjszaki harmadában, hol Temesvár, Lippa, Újarad gyarapodó góczpontjai a németek kirajzásának. Fogyó számmal találunk sváb községeket dél felé, a vármegye közepén, Liebling, Buziásfürdő és Csák körül; még kevesebbet Versecz és Fehértemplom városok és Kevevár körében, a hol a mélyföldi szerbség a túlnyomó.

A községeknek városok és nagyközségek körüli csoportosulása az oka annak, hogy nagyobb azokban a jómód, a művelődés s több a tiszta német községek száma Temes vármegyében (27), mint Torontálban (4). Többségben vannak a temesmegyei németek 19 községben, a miért a temesmegyei 235 község 1/5-e v. i. 46 németnyelvű (Torontálban 1/3-a). Azonkívül 18 községben, vegyesen laknak a németek a magyarokkal, románokkal és szerbekkel; de Újaradon, Lippán, Keveváron s Homokoson harmadfélezernyi számban. A tiszta német községek között a Temesvárhoz csatolt Mehala német lakosai fölülmúlják a 6000, Temesgyarmat az 5000, Liebling és Szakálháza a 4000-nyi lélekszámot. Temesvár az utólsó 10 év alatt népesség tekintetében eléje vágott Aradnak 72.680 lakosával és Magyarország nagy városainak sorában a hatodik helyre került.

134Temes vármegye 186,855 német lakosainak 30% = 67.000, városokban lakik, Torontál 232.547 német lakosai közül csupán 22.500 (9%) él a városokban, elért kell Temes vármegyében a városok művelődési hatását figyelembe venni.

Igen jellemző a délmagyarországi németek településmódja, mely az utasítások figyelembevételével gyakorlati czélokat követett, földrajzi és gazdasági viszonyokkal számolt. Mária Terézia ideje óta az ú. n. telepítési utasítások szerint építkeztek. A XVIII. századnál régibb települések pedig pl. N.-zsám, Csák, Búziás, Versecz, Újarad, Lippa, Temesvár, Denta, Rékas, T.-kutas (Kudritz) rendszerint út vagy folyóvíz (patak, csermely, ér) melletti települések voltak. Versecz, Detta római telepítések (Milleker: Werschetz im Altertum 1885. 33 l:). Kohl idejében, 1842, legtöbb volt a templom vagy piacztelepülés, de már Czörnig idejében a községek gazdasági fejlődése megváltoztatta a parallelogrammos községek formáját (Kohl: Reisen in Ungarn. 1842. 184. 1.). A sok tengő mocsár, nád-cseret miatt gyakori volt a hideglelés, a miért elsősorban széles, széljárta utczákat kellett hagyni. (Schwicker: Die Deutschen in Ungarn und in Siebenbürgen. 1881. 335. 1.).

Az újabb letelepüléseket 4 csoportba foglalhatjuk: A) Vízmentiek, hol a község főutczája a folyam, folyó, patak, ér irányában nyúlik. Például: Szentandrás (Nyírvád-patak), Felsőbencsek (Baczin-patak), Birda, Detta (Berzava), Újjózseffalva, (Bega) Hidasliget. B) Útmentiek (Strassendörfer) vasút vagy községi utak szélén vagy azok keresztező helyein: Gizellafalva, Temesság, Vejte, Temesújfalu, Szépfalu, Cseralja, Kisszentmiklós, Füves, Merczyfalva, Orczyfalva. C) Gazdasági település, melynél a szántókhoz, erdőkhöz, legelőhöz vezető utak folytatásai a község utczáinak (Flurdorf) p. o. Kisbecskerek, Keresztes, Hodony, Kisszentpéter, Varjas. Megkülönböztetni ezeknél fenyértelepüléseket, valami hátság tetején p. o. Réthát, Kenéz, Felsőbencsek; erdőmelléki településeket p. o. Nagyszentpéter, Bükkhegy; régi szőlőtelepülések: Versecz, Temeskutas és Fehértemplom, melyeknél a gazdasági utak fontosabbak és régibbek a forgalmi utaknál. Újszentes, Temesvár mellett új szőlő- és kerttelepülés. D) Piacztelepülések a templomtérrel, mint középponttal. Ilyen Temesújfalu, Újbesenyő, Temesgyarmat.

A sváb falunak már messziről is tetszetős külseje van. Tiszta, két oldalt árkolt, fasoros, egyenes utczák, lenn barnára, vagy kékre sávozott, fehérre meszelt házsorok (Bakóvár), magas hombárok, rácsos kukoricza-górék, karcsú, tisztán tartott templomok és községi épületek igen kedvező képet nyújtanak. A 18. századbeli házak csupán egyszobásak voltak, konyha, lakószoba, istálló, egy tető alatt. Ma több részre oszlik a ház. A házak udvarát fa- vagy kőkerítés zárja el az utczától, melyről a nagy és kis kapun lehet bejutni a tisztán tartott udvarra. Szemben a kapuval a szérűs kertet látjuk, a telek egyik szélén a kukoricza-górét, vagy kotárt, alatta disznóólat, tyúkketreczet; nyári konyhát, házőrző kutya házikóját; hátul a kertben szénakazlakat, csűrt és magtárt, a vagyoni viszonyokhoz képest. A telek túlsó szélén van a lakóház, a régi frank alemann udvartípusból lett osztrák (Vogelweide) lakóház földszintes alakja, sík földre alkalmazva. A fő lakóosztályok egy tető alatt vannak, régebben nád és zsindely, ma többnyire cseréptetővel.

A lakóház 2 vagy 3 zsalugáteres vagy spalétás, befüggönyzött, virágos ablaka az utczára néz. A két ablak a két fő- vagy vendégszoba ablaka, melyet csak nagy ünnepeken, vagy vendégnek nyitnak ki, a harmadik néha a ház hosszában, a kamaráig végigfutó oszlopos tornácznak elfalazott fülke-ablaka p. o. Zsámon. Ezen az udvartól elrekesztett garádicsos tornáczon szokott nyári estéken a család tartózkodni és nagy melegben ott hál a gazda. A vendégszoba a küszöbére szegezett szerencséthozó patkóval a konyhára nyílik, hol az asszony a leánycselédekkel hál. A gazda fia a béresekkel a lóistállóban, a széna-szurdék fölé csinált nyoszolyán alszik. A kamarából néhol p. o. Lieblingben feljárat vezet a padlásra, más helyeken ez csapó pinczeajtóval ellátott éléstárban van, a hol a tejes köcsögöket, lisztet, burgonyát, gyümölcsöt, vajat tartják, a pinczében a boros és káposztás hordót. Az éléskamrának a tornácz felől van az ajtaja. Mögötte következik a lóistálló, utána a tehénistálló, mindkettő szobaszerűen tiszta és szagtalan. Végül a nyitott szín, árnyékszék, trágyadomb, udvarfelől elkerített szérűs és zöldséges kert. Az utóbbinak oldalán a pajta vagy csűr.

A konyhához közel van a kút. Kerekes rapid-szerkezetű vagy szivattyús, a szerint, hogy mély fúrású-e, vagy sem?

Az öregszülék számára a főépülettel szemben vagy hátul az udvarban szobát és konyhát építenek. Itt tölti napjait, régi német szokás szerint, az életjáradékos, 135kiöregedett gazda (Ausbehalt) feleségével (Grószi). Hidasligeten a tornácz elejét kerítik el ilyes szobának: Rékason (Altringen) három szobát építenek sorjába. A legutólsóban lakik az ifjú gazda. A tornáczra vagy udvarra a vendégszobából 1-2 konyha, kamarából, istállóból egy-egy ablak szolgál, rendesen cserepesvirággal, olykor kanári, csíz, kalitkájával, mert a sváb nagy bolondja az állatoknak. Nagyszentmihályon még a szomszédos telekre is ütnek ablakot, kivéve a főszobából.

A ház minden zugában nagy a rend és tisztaság. A nyomtató nagy szérűskert egyik zugában van a szecska- és pelyva-szérű. Fontos ez a vályog és embertrágya összekeverésére, mert kukoriczacsutkán kívül, azzal fűtenek s a mellett főznek. A disznó, tehén és lótrágyának szintén nagy gondját viselik. Az istállókat padolják, folyókákkal látják el, mindennap tisztogatják és szellőztetik. Piszkos tehenet, vakaratlan lovat nem látni a sváb istállóban. A mint a nőcseléd nedves rongygyal lemossa a tehenet, úgy tisztítja napjában kétszer lókaparóval, utána kefével a sváb 8-10 lovát. A ledörgölt lóport a deszkapadlójára kell sorjában kiverni. A sarokbál tudja meg a gazda, ki a szorgalmas kocsisa?

Épp oly serényen viselik gondját a kertnek, szőlőnek, a hol ezekből pénzelnek (Gyarmat, Mehala, Besenyő). A zöldséges kertben paprikát, dinnyét, karalábét, salátát, káposztát termelnek. Egy darabja a kertnek virágoknak van kihasítva és több helyen utczai kis előkertek is vannak.

A bútorzat a gazda vagyonosságától függ. Szakálházán, Újfalun még zongorát, dívánt is láttam módos parasztgazdák vendégszobáiban. Az utóbbinak bútorzata rendszerint, sarokba állított, hímzett vánkoselejekkel és dunyhákkal feldomborított pulitéros ágy (Extra-Bett), tölgyfaasztal, közepén, pohárban illatozó virágbokrétával; székek, kékre festett piros tulipános padok és ládák, pohárszék, ruhafogas, az ablakok között vagy a sarokban (Herrgottswinkel) felakasztott szentkép; az örök-mécscsel, szenteltvíztartó (Weihbrunn) az ajtó mellett. A kamarában 1-2 nyoszolya, teknők, székek, ládák láthatók. Cséplőgép, eke, borona a színben őriztetnek.

Különös szobadísz a sok festett tányér, ibrik, korsó, míg a famunkának és keramikának, architekturai díszítéseknek - a németországi házak szarvazatain látható kettős lófejeket, a ház homlokzatát eső ellen védő ereszpárkányokat nem tekintve - nem nagy barátja. A gyakorlatit és takarost szereti, nem czifrát. Fa és paticsfalak kimentek a divatból. Ma téglából és vályogból építenek házat, melynek szarvazata alá a gazda nevét és az építés esztendejét malterozzák. Igen ritkán látni gipsz-díszítéseket: Bakóváron, Gyarmaton, Szépfalun látni napokat, oszlop utánzatokat és stilizált oszlopokat a ház elején, vagy a kapu gerendáin.

Testi jellegük tekintetében a kurtafejű, barna alp-alemann típushoz tartoznak, mely Ripley szerint a Rajna, Neckar közép és a Mosel alsó folyása mellett található. Túlnyomóan nálunk is barnahajúak és szeműek, hosszúképűek a németek, a szélesképű, szőke teuton típus pedig csak elvétbe Újarad, Lippa, Gyarmat, Szakálháza, de gyakrabban Alsósztamorán, Fehértemplom, Hodony és Versecz környékén fordul elő. Ritkaszép a kékszemű, feketehajú változat Kovácsin, gyakoribb a kék szem barna hajjal; vajmi ritka ellenben a sárgaszemű vereses hajú eltérés.

A sváb egymás között házasodik, más nemzetiségűekkel nem keveredik. Ezt már 70 évvel ezelőtt mondotta egy sváb paraszt Kohl utazónak: "Ja ja 's isch so 's Geblut vertragt's halt net." Tjha úgy van! A mi vérünk ki nem bírja a a keveredést (Kohl Reisen i. d. östl. Staaten 1842. IV. 24. 232. 1.) és az máig bevált.

Ruházatát azonban teljesen megváltoztatta nálunk a beköltözött német. Szűk térdnadrágjából pantalló (Bux, Hoz'n, Schlutt) lett, tripics kalapját kicserélte széles karimájú kerek kalappal; csak ujjas zekéjét (Jankl, Hübsch), papucsát (Schlapp'n, Schleicher) pitykés, színes mellényét (Leivel, Beinleibl) és kurta felsőjét (Henker), néhol még nyári hálósipkáját is megtartotta. A mint század 40-es éveiben még nyáron is viselt mindkét nem ünnepnap prémes sipkát. A birkabőrrel bélelt bekecset (csurak) és a bundát Magyarországon vették át a szerbektől, magyaroktól, oláhoktól. A nők elhagyták a czifra fejkötőket, csak a csípőket kiszélesítő keményített szoknyákat, a kolbász-féle turnűrt, a színes inget és keskeny kötényt tartották meg.

Rikító színeket nem szeret a sváb. Kékbelit vagy fekete kamgarnt visel, ruhája minden czifraság nélkül való, kivéve a színes selyem- vagy bársony-mellényt, melyben a legények feszelegnek. Csizmát télen és munkaidőben viselnek, de csak hétköznap; vasárnap czipőt húz. A vármegye éjszaki részeiben dívik a csizma, Felsőbencseken, Szakálházán, Rékason ellenben nincsen. Itt a czipő, hétköznap a harisnya fölé húzott bőr és vászonczipő járja. Hétköznap nyáron a mezőn és ház 136körül schlapni, schleicher, papucs, hálósipka, alsóruha (Undrstück Khatyehósz). Ünnepnap kalap; czipő, pitykés, aczélgombos, fekete, néha színes, virágos selyem.mellény (Leibl, Benleibl: Szakálháza, Brustlapn: Liebling), csizmás nadrág (tracs Nagyszentmihály), pantalló (Hot. Bux vagy Schlutt: Besenyő, Hidasliget) s ujjas (Janker, Jankli). Télen birkabőrrel béllelt bekecs, itt-ott bunda. Hajukat a férfinem rövidre nyíratja, bajszukat is, ha van; az idősebbek régi módi szerint leborotválják.

A leányok sűrű, barna hajukat varkocsba fonják és fejők búbján előre csavarva, konytba kötik. Falvakon a sötétalapszínű kelméket szerették és a babos vagy koczkás kékfestő czérnaruha volt általános (Liebling). Ma a karton-perkail olcsósága miatt, faluhelyen is elterjedtek a színes virágos minták. Színes; virágos dessineket lehet látni városok közelében. Idősebb asszonyok mindenütt a komolyabb színeket szeretik. Vasár- és ünnepnapokon fehérbe öltözik a lány, fekete bársony, vagy selyem pruszlikot, vizitlit vesz a derekára s azt a mellén keresztbe átköti virágos selyemkendővel, azonkívül 1-2 virágszálat dug keble közé. Lábán fekete, sárga, fél- vagy egész, bőr- vagy bársonyczipőt hord, sárban faczipőt (Klumbe). Máslakon, Angyalkúton szegedies (szerb) csokros-topánt is látni. A szoknya neve Rock, Kutl (Orczy-, Niczkyfalván), Kitl a vattával béllelt szoknyának a neve, Máslakon "Polc Rock." (Szakálháza, Sztamora, Niczkyfalva). A kötényé: Schurtz, Scherz Ujjózseffalván. A fehér fejkötőnek Angyalkúton fityula a neve. (Érdekes középkori, maradvány a fityula vagy vetula. Ez egy hálósipkába (Zipflmütze) felöltözködött álarczos öregember: Vetula, járt a középkorban házról házra. Ennek az emlékét őrizték meg Angyalkúton.) A térdig érő béllelt télikabát: csurak, surak (Kisbecskerek, Liebling), Surzl (Orczyfalva). Legjellemzőbb a sváb parasztnőre, akár leány, akár asszony, hogy alsónadrágot (Unerbox, Unerhoz, Unerstück) hord, még Bogdarigóson is; oláhok és magyarok között, a mit Délmagyarország más nemzetiségei nem viselnek. Nyáron szalmakalapban dolgoznak a mezőn, a mit más délmagyarországi nő szintén nem tesz a fejére. A férfiaknál rendesen kisebb termetű, erős tomporájú, széles, kerekvállú leány azonnal feltűnik ringó járásával, hófehér harisnyába bujtatott, formás lábával, pici vaskos kezével és hajlékony magas nyakával, a melyet a gallértalan felkarokhoz szorosan simuló, szélein hímzett, kivágott elejű ing még inkább kiemel. Ékszereknek nem barátja. A rézkarika az ujjon, ezüst fülbevaló, bársony pántlikán lelógó réz-, vagy aranyozott ezüst-kereszt, máig is a közepes osztálynak egyedüli ékszere; Birdán, Hidegkúton nem látni ékszert. A gazdagabbak vagy városokhoz közel lakók természetes gyöngyöt, aranyfülbevalót, lát aranylánczot is viselnek. Hétköznap korczos, sötétebb színű, vagy koczkás szoknyában, könnyű blúz (Flutter) ingben (Himet Arm ufg' scherzl) s félczipőben jár a sváb leány, ki a többi délmagyarországi lányok közül, különösen takarosságával ("sauber", "fesch" und "muklich") válik ki. Télen ujjast (Jop'n); béllelt és prémezett rövid felsőkabátot meg hosszú kendőt látni rajtuk, de hajadonfővel, ha mindjárt tíz foknyi hideg van is; a mi Délmagyarországon januárban és februárban éppen farsangkor nem ritka eset. Kendőt nyáron munkaközben kötnek simán homlokukra, hátul lecsüngő csücskökkel.

Az asszonyok fekete selyem- vagy vászonkendőt kötnek a fejükre. Nyáron blúzt, télen ujjast (Jopp'n Orczyfalván és Besenyőn: Kütl) és felső kabátot (csurak), lábukon pirosvégű kék harisnyát, fél- vagy egész bőrczipőt viselnek. Esernyője és imádságos könyve mindenkinek van.

A délmagyarországi németek nyelvjárása máig is a sváb, a mit őseik a XVIII. században Németországban beszéltek. A sváb dialektus, a kloor Sprach eltérő, weil in jeder G'meen anersch geredt wird.

A sváb humor megnyilatkozik a köszöntőkben és a tánczszavakban. A nép megfigyelő tehetségét közmondásai igazolják, melyekből csak nehányat közlünk Dummheit stirbt ni' aus? 's Guti haalt nit eewig: A gross Malehr, wann der Nachbr em (einem) Feindisch. Dr Jud wünscht bőzi Nohbrschaft und wu se is, sei Wunsch hat Kraft.

Misztikus hajlandóságairól letett ugyan nálunk, de gyakorlati, reális gondolkodásmódjáról, minden czikornya és udvariasság nélküli nyers beszédmodoráról le nem szokott. A lány, a kedvese előtte csak Mad, Mensch; leányok: Menscher, Tach Menscher; a ló: Gaul, Rossz; nagyanyja: Groszi; az öreg szüle; nagyapa = Ahndl, Ahndl; lakoma: Fressen; italozás: Zuf, Sauf.

Az élet gyakorlati felfogása, önérzetessége, mely nem szereti a hajlongást (alig billenti a kalapja szélét köszönéskor!) s nem tűri el a lenézést; nyugodt 137megfontoltsága, mely bele nem ugrik parancsszóra újításokba, takarékossága és szerzésvágya (Geld und Féld i' hab di gern! mondja) régi sváb erények.

Nem kötekedő, nem kihívó természetű, de a katonai életet sem tekinti szerencsétlenségnek. Sorozáskor nem elkeseredésből, hanem szülőföldjéhez való ragaszkodásból (Heimweh) dalol és kurjongat, mert minden látszólagos közömbössége és tartózkodó magaviselete mellett szereti faluját, földjét, lovát, kedvesét, szüleit, ha nem is kérkedik vele.

Humorossága sohasem bántó, inkább évelődő; a fonákságokat, baleseteket csúfolódó. A bessenyei tereferélő asszonyokat p. o. azzal csúfolják, hogy pletykázáskor félóráig tartják kezüket a szenteltvíztartóban, hogy Lieblingen kovácsmester embert akartak községi bábának megválasztani, hogy a nagyősziek a dinnyét szemzéssel, a lovriniak a gombát élesztővel akarták nagyra növeszteni, hogy Kisjécsán szamarat írtak be kaszinói tagnak, a bogárosiaknak szőrös a mellük (Han hoor uf ihrer Bruscht); úgy hiszik "was de enem árjen, g'fallt 'm Anre um so besser, so kumme se Alli ganz gut weg". A min az egyik fél boszankodik, annál inkább örvend neki a másik és így kiegyeznek. Egyik sem marad a másiknak adósa. Ide tartoznak a gúnynevek: Tolpatsch = talpas: Krapsch = fukar, Schuler = kancsal; Trottl, Pojanot = buta; Kuplament-Hans, mert sokat bókolt; Molke Baschtl = zsendicze Sebestyén; Bikokop = bikafejű.

A sváb jól, de okosan él. Bőven étkezik, szereti a tánczot, barátságos összejöveteleket, de módjával. A sok vendégeskedésnek nem barátja. Egyszer-kétszer szívesen lát vendéget házánál, például újévkor; nevenapján, Kirweih napján, de máskor gazdaságának, családjának él. Kocsmázás, dorbézolás, részegedés, káromkodás nem eleme. Ha játszik: babszemre és kukoriczára játszik. A vérbaj ismeretlen a sváb községekben. A sok tánctolás, a fonókai összejövetelek és a fiatalság ellenőrzés nélküli mulatozása, a sváb községek kedvező egészségi állapotát, a mint az egészséges gyermekek és a sorozások bizonyítják, meg nem rontják.

Fukar; kiadásait a minimumra leszállítja, csakhogy vagyonhoz jusson; nem gazdagítja a kocsmárost és boltosokat, hanem otthon készítteti vagy a Bauernverein útján olcsóbban hozatja szükséges czikkeit. Szocziális, a község ügyei iránt érdeklődő érzésén kívül, magával hozta Németország délnyugati sarkából az ott nagyjelentőségű gazdasági hajlamát és a családiasságot, mely tulajdonságok Délmagyarországon nem hogy elernyedtek volna, sőt ez országrész kulturális emelkedésének jelentékeny tényezői lettek. A sváb egész élete gazdasága, földje, lova, marhája körül forog. A felesége meg tejjel-vajjal, gyümölcscsel stb. kereskedik s behozza vele napi kiadásának költségeit, úgy hogy az aratás hasznán földet, marhát vesznek s a kevésbé számító szomszédokat kiszorítják a birtokból. A sváb terjeszkedésnek ez a titka. Ez irányítja házasságát, babonáit, szokásait. A tavasz ébredése husvétkor, a napforduló Sz. Iván napján, az aratás s a vele járó örömök (Kerb, Kirchweih), az őszi pihenés (Sz. András napja, disznóölés), a tél rejtelmei (Sz. Miklós napja, karácsony, újév) mind gazdásági gondolatok kifejezői.

A sváb okszerűen gazdálkodik. Gazdasági lapokat járat, fajállatokat nevel, műtrágyával javítja földjeit, helylyel-közzel váltógazdálkodást űz. Kertészkedik, hogy mentül több hozadékot kapjon. A német passzionátus lótenyésztő. Előbb hí orvost beteg lovához, - mint tréfásan mondják - mint beteg feleségéhez, mert a német közmondás szerint "Weibe sterbe is ka Verderbe, aver Gaulverrecke der isch a Schrecke". Asszonyhalál nem baj, de ha ló megdöglik, nagy a borzalom. Van is híre a délmagyarországi lónak nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Hasonló gondozásban részesül a tehén az asszony részéről.

Hogy ily körültekintő és szorgalmas gazdasági élet mellett éppen Délmagyarország a leggyöngébben szaporodó országrész az utolsó évtizedben, az nem a németek szorgalmán, erkölcsén s gazdasági módjain, hanem a birtokviszonyokon s a német földmíves abbeli aggodalmam múlik, hogy a németnek a rosszabbodó gazdásági viszonyok miatt fel kell hagynia majd a megszokott jóléttel, jó élelmezéssel stb., vagyont sem magának, sem gyermekeinek nem gyűjthet. Ez okozta a házasságok normális száma mellett (9%) a gyermekek kedvezőtlen szaporulatát (1910-ben 31 4% az országrész 33 9% mellett); az egy- és kétgyermek-rendszer miatt a tetemes kivándorlást.

Nyári estéken, aratás után künn szeretnek üldögélni a pitvarban, a porta előtt, a fiatalabbak a falu körüli pázsiton, semlyékeken sétálgatnak s dalolgatnak. Télen előre megbeszélt házakban kukoricza-, tollfosztásra, fonásra gyűlnek. Kisbecskereken 138külön gyűlnek az idősebbek, külön a fiatal házasok, külön a fiatalság. Természetesen többet dalolnak és tréfálnák, mint, dolgoznák. Míg az öregek jelen vannak, mesélgetnek, mély csak megjárja, de: azután szabadjára van eresztve a bohókás fiatálság. A két nem közeledése, kötődése, szerelmeskedése, a sváb nyers őszintesége mellett olykor igen szögletes formákat ölt, de az öregek nem látnak effélében semmi különöst. Annak idején azonkép cselekedtek.

Legkedvesebb szórakozása a németeknek a táncz: "Am Obed iz Musik, da geh' i zum Tanz, Ergebe der Freude mit Lebchen mich ganz." A Maros mentén már hatéves gyerek tánczol a párjával. Vasárnap délután, mindjárt a litánia után kezdődik, akár a kocsmában, ákár máshol és leszámítva a fejés, vacsora és öblögetés idejét; eltart éjfélig. Nincsen, ünneplés táncz nélkül: Még az eszem-iszomot is elengedi a német, a tánczot soha. Rendesen a hosszúlépésű "láng geschrittene" Ländler-rel kezdik, a miből a keringő lett s a hopser-rel (polka) végzik. Csárdást olykor a legények tánczolnak egyedül, ilyenkor csak nézik őket a leányok és nevetve tapsolnak a csizma és bokaverő Juch hé!... kiáltásokra.

Legnagyobb ünnep: a kirvei. Nem templomi ünnep, mert a védszent ünnepét külön búcsúval ünneplik meg, p. o. Nagyszentpéteren Péter és Pál napján rózsabált, templomünnepélyt és külön kirveit tartanak; hanem igazi népünnep az; községék és családok legnagyobb ünnepe, az aratás örömére. A svábok esztendeje ezért a kirvei előtti és utáni félévre oszlik.

Mivel aratás ideje náluk Szent Jakab (július 25.), Szt. István (augusztus 20.) napjáig terjed, őszszel, az ú. n. vénasszonyok nyarának kellemes őszi vasárnapjainak egyikén tartják meg az ősgermán Chilpe-kilbe ünnepet. Szokásai a németországi Kirchweich (Meyer: Volkskunde 148., 248. l.) ünnepével egyeznek felfogásban is, mert hiába akartak annak templomi jelleget adni, a nép ragaszkodott mindig a fress-kirwei népies jellegének megtartásához. Nevét nálunk onnan kapta, hogy három napot és éjjet csak evésnek, ivásnak, táncznak szentelnek. Kitombolja akkor magát még a legszegényebbje is egész évre. Egy héttel a kirvei előtt rendbehozzák a házat, elejét kimeszelik, a szobákat felsúrolják, a konyhaszereket kisikálják. Ugyanakkor szervezkedik a mindkét nembeli 14-17 éves ifjúság, megválasztja a pénztárosát (Geldherrn), kinek kötelessége borról, májusfáról (nem búcsúfa ez), feldíszítéséről és sorsjegyek eladásáról gondoskodni, melyekkel az ünnepség költségeit fedezik. Ha ki nem futja a résztvevőkön és vendégeken behajtott összeg, a Geldherr pótolja a hiányt. Néha ez a dicsőség 300-400 koronájába kerül. A résztvételi díj 30-40 korona, mit leányok, legények egyenlő részben fizetnek. A leányok ilyenkor felbokrétázzák a legények kalapját és 1 1/2 m hosszú nemzeti színű szalagot varrnak a legény vállára és kötnek a hívogatók borosüvegére, kik czitromba dugott rozmaringággal kezükben kínálgatják a sorsjegyeket. Szombat délután 4 órakor a zenekar járja be (Réthát) a falut, mozsárdurrogatás adja tudtul a holnapi ünnepet. Kiássák a tavalyi kirvei borospalaczkját (Temesújfalu). Előkerítik az ünnepfát és tetejébe egy bokor forgácsot, selyemkendőt, kalapot és borosüveget kötnek. Betérnek a paphoz, bíróhoz, jegyzőhöz - az ünnepet bejelenteni -, azután egy előre megbeszélt magánházban, vagy a községi kocsmában megvacsoráznak és tánczolnak. Éjfélkor a biró a tánczhely közepére állva kikiáltja, hogy "Feierowed!" (Feierabend), mire mind hazamegy, erőt és kedvet gyűjteni a holnapi hadd-el-haddhoz. Vasárnap újból mozsárlövések riogatják az ünneplőbe kiöltözött községet. Zeneszóval mennek az ünnepfáért s azt a főtéren, vagy a kocsma előtt zöcskölik a földbe s boroshordót gurítanak a tövébe. Majd zeneszóval kísérik a rendezőket a templomba, a hol a kompánia a szentélyben foglal helyet. A kórusón megpörgetik a dobot és harsogtatják a trombitát minden Dominus vobiscum után. Mise végével a fiatalság zeneszóval kivonul a plebánoshoz, jegyzőhöz, kóstolja meg a tavaly elásott kirvei és az újnak borát, mi újabb titulus a költségek beteremtésére, utána mennek az ünnepfához. A főrendező, vagy a kisbiró a hordó tetejéről kihirdeti az ünnep kezdetét, harsány hangon elmondván, hogy beütött a termés, jó bor termett, hajrá! örüljön mindenki a kirweihnak! "Des Johr war gut, dr Wein is groth (geraten) M'r han g'ploth (geplagt) uns früh und spoth, draunu freu sich Jeder, wer non kann. Juh hé kerweih!" Utána elárverezik az ünnepi rozmaringbokrétát, Újaradon szalagos bárányt. A kin rajtamarad, az a főtánczos a két kevesebbet igérő társával egész farsangon át. Az előtánczos és utótánczosai azonnal kezdik párjukkal a hordókörüli hármas tánczot (Reigen) három különböző nótára: "Beim Jauz mu's tanz'n 141an meiner Bruscht, Vor alli leut, o was for Luscht. Juhhé Kirchweih!" A kitüntetett leányt (vor alli Leut = mindenki szemeláttára) úgy tekintik, mint a rendező jegyesét. Most a Geldherr házánál megebédel a fiatalság. Délután kisorsolják a selyemkendőt s a kalapot. A nyerőszám kihirdetésekor, a mi a csapravert hordó tetején történik, közbedörren egyet-kettőt a mozsár. Estefelé újra zeneszóval mennek a falusi honorácziorokhoz, egyet fordulnak a háza előtt, kik a megtiszteltetésért néhány koronát adnak a rozmaringos czitromot, vagy birsalmát tartó rendezőnek. Este újra táncz van a kijelölt helyen, a mely szakadatlanul tart szerda reggelig. A legények hazakísérik választottjaikat "und tauschen Küsse ohne Zahl". Majd elássák az ünnepi fán volt borosüveget a következő kerweiig, és ingadozó léptekkel hazabotorkálva mondják egymásnak "Des war a scheene's Fressen!"

A kirvei utánni ünnepek mind kisebb jelentőségűek: Mindszentek napjára sütik az Allerheiligen-Stritzelt (fonottkalács), minek égész napon a főasztalon kell maradnia. Halottak napján nem szabad kenyeret dagasztani és a teknőt ráborítani, mert az a koporsóhoz hasonlít. Márton napján ludat sütnek s havat jósolnak szegycsontjának fehérségéből, esőt barnás foltjaiból. Ugyanekkor kezdik meg az új bort. Adventben hetenként háromszor böjtölnek, a szentesebb asszonyok egy falatot sem esznek s szorgalmasan látogatják a hajnali miséket. A ki elkésik a miséről, nem kap reggelire a fűszeres kolbászból. Adventi vasárnapokon, délután az, asszonyok látogatóba mennek, a mit mayennek neveznek, a férfiak pedig babra kártyáznak. Eredeti szokás dívik hamvazószerdán Zádorlakon. A legények csoportosan jelennek meg búcsúzás czímén a lányosházakban s ezért kolbászt, kalácsot, pénzt kapnak, a mit este közösen a kocsmában elköltenek, Ezentúl csak labdázás és társasjáték járja künn a réten, vagy a falu körüli pázsiton. Karácsony éjjelén Ujjózseffalván, Gizella- és Károlyfalván betlehemesek járnak ú. m. Szt. József-gazda; vesszőhordozó és a szamara. A kis lány Jézust; a két angyalt és Sz. Máriát ábrázolja. Házról házra mennek és kalácsot, pénzt kapnak mondókájukért: Szt. János napján bort szentelnek (Johannis-Segen). Ez Németországban is szokásos (Meyer 2531.). Gyertyaszentelő Boldogasszony napján vége a télnek. Akkor abbahagyják a társas fonást is. "Lichtmess Spinnen vergess!" és nappal megvacsoráznak "und die Suppe bei Tagess!" Ilyenkor időjóslatokat csinálnak a télre vonatkozótag. Február második felében meg kell rázni a vézna gyerekeknek a gyümölcsfát és hirtelen elfutni tőlük (Meyer i. m. 158. l. Reichardt Deutsche Feste, 1911. 76. l.).

Most már a tavasz érkezésének reménye foglalkoztatja folyton lelküket. Husvétkor három tojásból és három szelet szalonnából csinált rántottát reggeliznek, a kalács beszentelése és misé után sonkát. A piros tojás osztogatását és egymáshoz ütögetését (thicsen), a keresztszülők felköszöntését, a locsolást még tartják, de igaz értelmüket már elfeledték; Május 1-én Nagyszentpéteren és egyebütt az előtte való délután legyalult, fehér-kék csíkokkal befestett, felbokrétázott póznát (májusi fát) tűznek a biró, a pap, a jegyző lakása, az iskola és kocsma elé. A fát körültánczolja 3-4 pár s ezért megvendégelik őket, vagy pénzt adnak, miből este bált rendeznek a kocsmában. Pünkösdkor a legtovább alvó gyermeket friss harmatos virággal ébresztik fel.

Lakodalmi szokások sem találhatók többé teljes összefüggésben. Legépebbek még Németsztamorán, Máslakon; Kisrékason, Ujjózseffalván, Hideg- és Angyalkuton Zádorlakon, Temesújfalun, Besenyőn, Cseralján; igen megtizedeltek: Lieblingen, Mercyfalván, Keresztesen, Kovácsin, Semlakon; semmiségekre összezsugorodtak a vegyes lakosságú helyeken és a városokban.

Német közmondás szerint nem a lány, hárem a hozománya megy férjhez. Náluk a Kei Geld, kei Lieb' elve uralkodik. A tánczhelyeken egymáshoz illők kötnek ismeretséget s ha már megegyeztek a fiatalok, a szülők legényfiúk (Porscht) keresztanyját küldik a kiszemelt leány szüleihez. Biztató válasz után a vőlegény apjával keresi föl a lányosházat, két tanu (Beistaad, Trauzeige) kíséretében, t.i. kereszt- és bérmaapja, hogy a hozomány felől megegyezésre jussanak. Írásbeli, szerződés nélkül nem kötnek házasságot (Ehevertrag). A legközelebbi szombat estén újra összejönnek; most már a lány rokonaival együtt t. i. a keresztapja és bérmaanyja a kézfogóra (Handstreich, Verlobung). Formalitásból megkérdik a lányt, beleegyezik-e a férjhezmenetelbe? Ezután borral telt pohár fölött kezetfog a mátkapár, a két násznagy szenteltvízzel meghinti a kezeket, a legény pedig néhány aranyat vagy ezüstforintost csúsztat a lány kezébe s mindkettő megissza a pohár bort. (Germán ősszokás!) Fehértemplomban eljegyzéskor a vőfélyek és 142rokonok 8-10-en egy szekérre állva sebeshajtásban és dalolással végig robognak a város utczáin. Vacsoraközben megállapítják az esküvő napját és a meghívandók névsorát. Rendesen vőfélyek a hívogatók, a kiknek gombjára selyemkendőt és rozmaringot tűznek, kalapjukat felszalagozzák piros, pántlikával, kezükbe literes borosüveget adnak a lakodalmi borból. Több helyen (Besenyőn, Cseralján) megemlíti a meghívás, hogy villát, kanalat kiki hozzon magával.

Az esküvő rendesen a kihirdetés utáni hétfőn vagy kedden van (Tin, Zin a házasság istene), mert szerda, péntek és szombat szerencsétlen napok. Esküvő előtti szombaton tartják a koszorús estét (Kranzelnacht, Poltrabend). Kis vacsorát adnak az örömszülék a vőfélyek és nyoszolyólányok kedvéért, mit rövid táncz követ.

Esküvő napján a menyasszony keresztanyja házánál öltözködik. Friss harisnyát és új czipőt kap, melyet esküvő után le kell vetnie (Nagyszentpéteren, Cseralján, T.-újfalun, Sztamorán). Innen a vőfély néha háromszor megismételve kéri ki a leányt, vezeti a vőlegény házába, vagy a vőlegény megy a menyasszonyáért, megkerüli vele kocsin a falut (T.-újfalu) s úgy mennek a jegyzőhöz. Máshol gyalog, zeneszóval kísérik haza, a hol már a vőlegény és a vendégek várják. Legtöbb helyen az a szokás, hogy az esküvő napján reggel 7 órakor meggyónik, megáldozik a mátkapár, addig a vendégek gyülekeznek a lakodalmas házba. Tíz óra előtt a két násznagy (keresztszülők) három miatyánkot és egy hiszekegyet imádkoznak (Móriczföld), majd fehérabroszt terítenek a földre s ezen térdelve fogadja a fiatalpár a szülei és vendégi áldást, kik szenteltvizet hintenek az indulókra. Menetkor elül megy a menyasszony, keresztszüleinek fiai, vagy legényrokonai között (vőfélyek) persze könnyező szemmel, mert útközben sokat kell szemeit törülgetnie; utána lépdel nagy feszesen, keresztszüleinek leánygyermekei között (koszorúslányok), a felbokrétázott vőlegény, rozmaringsál mellényén és kezében (Cseralja). A menyasszony mirtus- vagy egyéb koszorúval a fején, czipőjében szenteltsóval, kezében rozmaringággal arra vigyáz, hogy az oltárnál szorosan vőlegénye mellé álljon, hogy egyenetlenség ne férkőzzék közéjök. Esküvő után megkerüli á mátkapár az oltárt, pénzt dob a tányérra és a czitromba dugott rozmaringot az oltárra helyezi. Visszamenetkor T.-kutason, Cseralján az a szokás, hogy még a templomban gratulálnak a házaspárnak. Újarad, Máslak vidékén pénzt szórnak (Hochzeitkreuzer) a templom előtt szorongó gyerekek közé. Templomból jövet fordítva halad a menet. Legelül a vőlegény a zenekarral, leghátul a menyasszony megy. Plébánián és az anyakönyvi bejegyzésnél Szt. János áldásával kínálják a plébánost és egymást, azután gyalogszerrel, néha a rossz szellemnek elriasztására pisztolydurrogtatások között, a lakodalmasházba indulnak. T.-újfalun hosszú ujjongó kocsisorban megkerülik a falut. Otthon a bejárat jobb oldalán a vőlegény, vele szemben a menyasszony fogadják a vendégeket és jókívánataikat.

Sztamorán, Bakóváron mindjárt ebéd előtt kezdik a tánczot. A vőlegény három külön nótára tánczol arájával. Ebédközben a menyasszony az asztal élén vőfélyek (Brautführer) és násznagyok közé ül, kiknek kötelessége a menyasszonyra ügyelni, mert a vőlegény felszolgál párjának. Az ebéd áll: marhahúslevesből, becsináltból (Ingemacht), zelleres borjúpecsenyéből, szárnyasból, sokfele rétesből (káposztás, almás, mazsolás), pitéből, fánkból és mentül több borból.

A jókedv fokozására megbíznak valami gyereket, hogy lopja el a menyaszszony czipőjét. Ha ez véletlenül másnak a lábát megérinti, valamennyien felugranak: "Itt nincs az ember biztonságban, nem lehet nyugton," - mondogatják - "húzzák az ember lábát," Ha végre sikerül ellopni, vagy a menyasszony rúgja le a lábáról a czipőt, az egyik asszony hadonázni kezd vele: "Ki vesztette el a czipellőjét? Talán bizony a menyasszony? Na, szépen ügyelnek rá a násznagyok!" - kiabálja. Erre liczitálni kezdik a czipőt; mely 10-20 korona árán valamelyik násznagyon marad, "mert hiszen nem futkoshat harisnyában szegényke". Ebéd végén bejön a vőfély 4-5 társával és a muzsikusokkal, kezében tálczát és poharat tart és sorba felköszönti a vendégeket. Azután sorbamegy és minden felköszöntőnél iszik a pohárból.

Asztalbontás után az öregebbek leülnek borozni, az asszonyok a tánczot nézik, mely a vacsora idejéig tart, vagy megbeszélik a nap eseményeit. Némelykor vacsora előtt, - Máslakón mindjárt az esküvő után - máskor vacsora után járják a menyasszonyi tánczot (Ehren-Tanz). A szoba közepére valami székre egy üveg bort, 2 poharat és 2 czitromszeletet tesznek egy tálczára. A lassú keringő, a Ländler kezdetét veszi, s először ünnepiesen, hogy meg ne ártson, a mátkapár tánczol. A szakállháziak megjegyzése szerint: "Staad, stand, das es nit draht". Csak 143lassan, lassan, nehogy elszédüljünk. A harmadik körforgás után, megáll a terem közepén s a násznagy tölt, megkínálja a vőlegényt, menyasszonyt, a tanúkat. Ezek ajkukhoz érintik a bort vagy megisszák s beledobnak a tálczába egy forintot vagy egy tallért. Utána egyet fordulnak a menyasszonynyal, mindenki kocczint vele és pénzt vet a tálczába. A pénzadomány olykor 200-300 K-ra is rúg; az asszonyok süteményt, baromfit, kendőt, evőeszközt ajándékoznák, a miért a szegényebbjének nincs kára a lakodalomból.

Vacsoránál a menyasszony már az ura mellett ül. A finnyás sváb ekkor már megereszti jókedvét, pl. sót, paprikát, borsót hintenek a menyasszony poharába sört, vizet a vőlegény borába. Álarczosok jönnek be és bosszantják a koszorúslányokat (Kranzlmadl). Ugyanekkor történik a legény férfivá avatása. Akár bajszos a legény, akár nem, hamuval beszappanozzák, egy ménkű nagy taglóval leborotválják s lenyírják; azután székestül felemelik és a plafondhoz ütögetik a fejét, míg beleún. Arra a borotvát és szappant taligán viszik ki. A menyasszony felkontyolása éjfél táján történik. Érdekes szertartás, hogy a mint az asszonyok nem engedik meg a legénynek, férfiúvá avatását, úgy a férfiak a felkontyolást igyekeznek megakadályozni. A zene elhallgat - a férfiak heves ellenkezése mellett - az asszonyok közrefogják a menyasszonyt, kibontják a haját, megfésülik, körültánczolván, a kontyolási nótát dúdolják: "Jetzt binden wir dir dein Kränzlein ab - Du darfst'n nit tragen bis ans Grab": (Leoldjuk koszorúdat, nem viselheted sírodig.) Mindenik sora panaszos: óh jerum, jerum-mal végződik. A negyediknél leveszi a lány keresztanyja a koszorút és selyemkendővel köti be a fejét. A czeremónia végeztével a szék alá, melyen a menyasszony ült, lánysága miatt hullatott könnyei jelképéül, egy pohár vizet locsolnak. Utána felkel az ara s előbb az asszonyokkal, majd a férfiakkal fordul egyet-kettőt a szobában. Besenyőn, úgy mint Németországban, azzal jelzik a menyasszonytáncz kezdetét, hogy bögrét vagy poharat ejtenek a földre. (Meyer i. m. 179 lap.) A menyasszony előbb a keresztanyjával, azután a nyoszolyó lányokkal tánczol. A menyasszonyt azután háromszor fölemelik székestül. T.-újfalun mindenki beköti a menyasszony fejét s úgy tánczol vele. Cseralján a kapott ajándékkal a kezében kell az ajándékozóval tánczolnia. Másnap az egész vendégsereget a kiadó násznagy vendégeli meg: A ki nem jön, azt kötélen húzzák oda. Innen alaposan ang'stochen = becsudálkozva, sorra járják a rokonokat és ajándékokat gyűjtenek a házaspárnak.

Házasság után vejének, vagy fiának adja át a sváb a gazdaságát, ezért eltartást (Ausbehalt), szabad lakást, kis darab földet, néhány zsák búzát, krumplit, tehenet köt ki magának, Ha kelleténél tovább élnek az öregek, sok kiméletlenségnek vannak kitéve. Találó a sváb közmondás: "Zieht Euch net aus, bes dass Ihr schlofe geht".

Az anyaság elé néző asszony azonban különös figyelemben részesül a németeknél. Nem szabad elbámulnia (Ablugen) semmin, mert olyan lesz a kisded; nem szabad pálinkát innia, hogy a kicsikének a szíve el ne égjen. Lebabázáskor óvakodni kell a rossz szellemektől. Távoltartásukra Angyalkúton csillagot rajzolnak az ajtóra.

Egy-két nap mulya keresztvíz alá viszik a kisdedet s keresztapja vagy anyja nevét kapja. Mivel a komákat nem változtatják, egy családban 3 János, 3 Erzsike van. Megkülönböztetésül egyik Johann, a másik Hans, a harmadik Hanzi; vagy Betti, Bärdl, Päwi. Népiesen az apa nevét egybekapcsolják a fiú nevével: Hansjerch, Stravelhans-Veit, Kraut-Baschtls Martl, Zwifl-Fritz stb. Egy hétig a komák látják el élelemmel a betegágyas asszonyt. (Hidasliget). Különösen édes borral, aszaltszilvával, süteménnyel; ha ezt nem teszi a komámasszony: Saure Godl! Újbesenyőn egész czeremóniával viszik a gyereket a keresztelőre. Elül megy szivarral a szájában a keresztapa, utána a keresztanya, ezután a bábaasszony. Ha fiú: tollat; pénzt, ha leány: czérnát, tűt dugnak a vánkosába. T.-újfalun keresztelő után megkerülik a kisdeddel a falut. Zádorlakon a kocsmába viszik s itt vendégelik meg a rokonságot. Kisbecskereken még felköszöntőket is mondogatnak, sőt Orczyfalván és Máslakon zenével, pisztolylövésekkel viszik keresztelőre a gyereket.

Betegségben orvost hívnak. De azért növényekkel gyógyító javasasszonyokhoz, csonttöréskor Beinbruch Heiler segítségéhez is fordulnak. Ha a beteg vasárnap rosszul van, akkor felgyógyul, ha a beteg látogatáskor betegkezét nyujtja, vagy mozgatja: meghal, ha lábát dugja ki; fölépül: A kiterített halott mellett a szomszédok és rokonok virrasztanak, sajt, bor, aszaltszilva, néha paprikás mellett, 144nagyon is vígan. Éjfélkor a koporsónál térdelve mondják az olvasót. A sírásókat és kondolenseket másnap szokták megvendégelni.

Az oláhok Temes vármegye legszámosabb népe, a mely az ország összes románsága között mind kultúra, mind pedig vagyonosság tekintetében jóformán első helyen áll. Büszkén mondják is, hogy a bánsági román valamennyi magyarországi románnak legkiválóbb eleme: "Bánatul e fruntea". Szabályos és eléggé tiszta utczáival, szép fehérre meszelt vagy tarkára festett, többnyire zsindelyezett házaival, a síkon fekvő román falu a jólétnek és haladásnak tanuságát adja. Még a hegyes vidékeken is határozott javulás és vagyonosodás tapasztalható itt, a mi a lakosság munkaszeretetére és törekvésére vall.

Egészséges, jól megtermett, többnyire zömök, barna- és feketeszemű férfiak és nők, kiknek házassága sok gyermekkel van megáldva, népesítik be a falvakat.

Ruházatuk majdnem teljesen a háziipar terméke, melyet a szorgalmaskezű román asszony készít. A férfiak nyáron hosszú, térdígérő, varottasokkal díszített inget, gatyát, lábukon csizmát, a hegyes vidékeken inkább bocskort viselnek, derekukra szélesebb szíjat vagy bőrtüszőt kötnek. Télen abaposztóból, fehér nadrágot, ujjatlan báránybőrmellényt, különféle színű, többnyire szürke daróczszűrt, nagy hidegben bundát is hordanak, fejükön kalapot vagy báránybőrkucsmát.

A nők viselete hosszú ing, pendely, derekukon román színekből szőrszalag, elül és hátul gyönyörű díszítésű katrincza. Ők is, mint a férfiak, csizmában vagy bocskorban, járnak, a tehetősebbek czipőben. Ünnepnapokon arany- és ezüst pénzből összerakott nyakék, fülükben többnyire ezüst fülbevaló, hajukban pedig mesterséges vagy valódi virág, drótból készült rezgő van, rajtuk díszesen kivarrott ing és ünnepi katrincza.

Nemzetiségéhez, vallásához és nyelvéhez szívósan ragaszkodó nép. Szereti a nótákat és jóformán minden községben találni énekkarokat. Jószívű, összetartó s vendégszerető. Engedelmes s törvénytisztelő, kivel szemben a jó szó többet ér az erőszaknál. A temesmegyei s általában a délvidéki román konzervativizmusát ekkép jellemezhetjük a legjobban: megbocsájt a bukott nőnek, még a bitófán meghalt lelkiüdvéért is gyertyát éget, a zsinagóga előtt is leveszi a kalapját, de soha se bocsájt meg annak, a ki népét, vallását vagy nevét elhagyja.

Népköltészete rendkívül gazdag, telve a kelet színes képeivel; dalai melódikusak, többnyire búsak és merengők. Íme néhány temesmegyei népdal fordítása:

Gazdag ballada-költészetéből is közlünk mutatóul egyet, melynek mása a magyar népköltészetben is megvan. E darabot Temesőr községben jegyeztük föl.

Karácsonyi regösénekeiből, az ugynevezett Kolindákbol, is adunk mutatványt, a melyet a Maros mentén, Kékes községben jegyeztünk föl:

A szerb faj e vármegyében a lassú pusztulás képét mutatja: intelligens eleme többnyire magyarrá válik, míg a nagy tömeg lassan románosodik. A vallás közössége s a nagyszámú románság, a melybe a megye szerb eleme be van ékelve, már századok óta desnacionizálja őket. Ez a folyamat egyre tart s csak nagyon csekély olyan szerb község van, hol a szerbség, kis szigetként még tartja magát.

A temesmegyei szerbek nyelvben, szokásokban és a néplélek minden nyilvánulásában egységet alkotnak a torontáliakkal. Mindaz, a mit ott elmondottunk róluk, a temesmegyeiekre is ráillik. A szerbeknél lakodalom előtt 3-4 nappal a vőlegény részéről megy egy legény, a menyasszony részéről 4 leány, előbbiek a vőlegény, utóbbiak a menyasszony rokonait hívogatni. Minden meghívott vagy almát kap, vagy borral kínálják meg. Minden meghívott vagy kendőt, vagy vásznat ad át meghívójának, a mit ez átad a vőlegénynek, illetőleg a menyasszonynak.

Lakodalom előestéjén a vőlegénynél van az úgynevezett perjanicza, búcsúestély. A menyasszonynál ugyanez, vráta elnevezéssel. Ha vőlegény és menyasszony egy községben vannak, az előestélykor este 9-10 óra tájban a vőlegényes háztól zenével a menyasszonyos házhoz mennek és mulatnak kb. éjfélig.

Lakodalom napján reggel korán a vőlegényes házból az itt már összegyülekezett vőlegény barátjai (az úgynevezett govordzsie) mennek a menyasszonyos házhoz, ott már várja őket a menyasszony és ennek leánybarátnői. Ezek közül fel kell ismerniök a legényeknek a menyasszonyt. Ezt megajándékozzák egy csekély tárgygyal (alma, bögre, stb.) és borral vagy pálinkával és szagosvízzel leöntik.

Ezalatt a vőlegényes házban összegyűlnek a násznagy (kúm), a násznagyi legény (prékúmak), másodnásznagy (sztarojko) és a vőfély (dever). Násznagy csak a keresztapa lehet. Megreggeliznek. Ebben a szobában vannak a fentieken kívül a vőlegény és a vendégek; a vőlegény szülei a másik szobában tartózkodnak. Reggeli után a násznagyi legény behívja a vőlegény szüleit és felszólítja, hogy búcsúzzanak el fiuktól. Azután a vőlegény a násznagy kocsiján megy és az összes vendégek meghatározott kocsisorrendben (násznagy, másodnásznagy, dever, azután a vőlegény rokonai és a vőlegény kocsija a végén, de a vőlegény a násznagy kocsiján ül) a menyasszony házához. Itt a menyasszony el van zárva leánybarátaival. 146A vőfély kopog és alkudozik a menyasszony kiadatásáért (rendes díj 1 frt 1 kr.). Ott átadja a menyasszonyi koszorút, a menyasszony pedig díszes törülközőt ad` neki: A vőfély a menyasszony előtt háromszor megfordul, a menyasszony ugyanannyiszor megcsókolja és a derekára köti a törülközőt, Ezalatt az összes kocsikat és lovakat törülközőkkel díszítik föl, a vendégek pedig esznek és isznak.

Azután a vőfély bevezeti a menyasszonyt és szüleit; azok elbúcsúznak egymástól és mennek az esküvőre, mely után az egész násznép visszamegy a menyasszonyos házhoz (de mindig más-más utczán) s itt ebédelnek, azután kocsikázni, mennek. Elül a vőlegény barátai, utánuk a násznagy a menyasszonynyal, azután a másod-násznagy a vőlegénynyel stb. A vőlegény házához érve, a násznagy a menyasszonynyal behajtat az udvarra. Háromszor körülhajtat és a ház előtt megáll. Itt a násznagy átad a menyasszonynak egy rostát, tele szemes gabonával. A menyasszony a gabonát szétszórja, a rostát pedig, ha bírja, a ház tetejére dobja. Erre a menyasszonynak a családhoz tartozó legfiatalabb gyermeket adják át; ezt háromszor megforgatja, háromszor megcsókolja és egy törülközővel átköti.

A vőlegény apja a menyasszonyt leemeli a kocsiról, a vőlegény anyja pedig fehér vásznat terít a kocsitól a konyháig és a menyasszonyt bevezeti.

Ezalatt a többi vendégek a szobában elhelyezkednek, a menyasszony pedig égő gyertyával és egy nagy kenyérrel a kezében bemegy és a vendégeket üdvözli. Következik a vacsora: A vőlegény és a menyasszony, külön szobában, diót, mézet és kenyeret kap. Végre ők is bemennek a vendégek közé és ezekkel megvacsoráznak. Vacsora után menyasszonytáncz és különféle álarczos komédia következik. Azután a lakodalomra hozott ajándékokat adják át a násznagyok, miközben a tréfa kédvéért minden ajándékot lekicsinyelnek.

Másnap reggel a ház előtt tüzet gyujtanak, egy párna tollat szétszórnak, tánczolnak és énekelnek. Azután elkísérnek minden vendéget.

A lakodalom utáni napon jönnek a vőlegény házához a menyasszony rokonai (pogacsári) és ott újból kezdődik a mulatság; de közben előbb még a kútakat is bejárják a menyasszonynyal. A harmadik nap a vőfély napja, a mikor a vőlegény és menyasszony nála mulat. Az 5-6. napon van az ú. n. prvigoszti. A vőlegény és menyasszony először mennek a leány szüleihez és itt fejezik be a mulatságot.

A szerbeknél egyébként az a szokás, hogy a legény falujabeli leányt nem igen vesz el. Rendesen olyan valaki, a ki a legény és leány szüleit is ismeri; "közvetíti" a házasságot. Ha a leány szülei a legény vagyonával meg vannak elégedve, akkor a közvetítővel megüzenik a legény, szüleinek, hogy jőjjenek a leányt. "lefoglalni". Ekkor a legény, szüleivel, a leányos házhón megy, a hol megkérdik a leányt, hogy a legény tetszik-e neki és hozzá akar-e menni? Igenlő esetben a legény szülei a leánynak átadnak egy almát, a melybe vagyonukhoz mérten, 1-5 aranypénz van beszúrva. Ezután a legény a szüleivel hazamegy és pedig a leánytól felkendőzött lovakkal, annak jeléül, hogy megegyeztek. Mielőtt az eljegyzés napját kitűznék, a leány szülei a leendő vő gazdaságát tekintik meg és ilyenkor még az adókönyvecskét is megnézik. Az eljegyzésre megállapított napon a vőlegény, a szüleivel, közeli rokonaival és a "közvetítővel" a leányos házhoz mennek és ekkor kéri meg ünnepélyesen a leányt. Hagyományos szokás, hogy ilyenkor a paphoz is elmennek. Ugyanakkor a leány megajándékozza a legényt és annak szüleit, valamint a közvetítőt egy-egy ingre való szerb vászonnal. Ennek utána elhívják a "gajdást" (dudást) és megtartják az eljegyzési lakomát és egyúttal megállapítják a lakodalom napját.

A keresztelési szertartás egyszerű. A férj volt násznagya kereszteli meg a gyermeket. Az asszony legjobb barátnője levágja az újszülött gyermek köldökét és köteles a gyermeket és az anyját ápolni és élelmezni. A harmadik napon a gyermekágyas asszonyt barátnője megfüröszti és utána ebédet vagy vacsorát adnak a meghívott vendégeknek.

A halotti szokásokat inkább megtartják. A halottnézők rendszerint egy-egy gyertyát hoznak és a ravatalnál meggyújtják. A halott mellett virrasztanak és az. elhunytat elsiratják. Temetés után halotti tort tartanak, melyen a temetésnél jelen voltak mind résztvehetnek. Az asztalon gyertyák égnek. és egy tányér főtt búza mellett különféle ételek vártnak.

A temetés után egy héttel az elhalt sírjánál ételeket osztanak ki a szegények között; 6 hét mulva van a gyászmise (parasztász), fél év mulva és egy év után 147ismét ételkiosztás a sírnál. Sok helyütt nemcsak ételt és italt osztogatnak a, sírnál, de magát a sírt is vörös borral öntik le. A míg az elhalt eltemetve nincsen, összes hozzátartozói fedetlen fővel járnak

A szerbeknél már több a babonás szokás, mint a magyaroknál. Ezek közül e vidékre nézve a legjellemzőbbek a következők:

A halottat tüzes vassal szokták megszurkálni, hogy vámpírrá ne váljék.

Ha a tehénnek elvették a tejét, a még megmaradott tejet fölforralják, olyan rőzse- és fadarabokkal, melyet a vízáradás hordott össze. A mint a víz ismét árad, azt tartják, hogy a tehén is visszakapja a tejét (Tárnokszentgyörgy).

A temesmegyei szerbek jó része nem dolgozik Krisztus mennybemenetele napjától pünkösdig a csütörtöki napokon, hogy termésüket ne verje el a jégeső.

Minden betegségnél először valamely javasasszonyhoz vagy javasemberhez mennek. Kis üvegben vizet visznek, továbbá gyertyát, 3 boltból vásárolt tömjént (mindenből 3, 7, vagy 9 darabot). Ez a víz ott marad egy éjen a kuruzslónál. Másnap elmegy érte a beteg és vagy megissza a vizet, vagy megmosdik benne.

Temesrékason kb. 1300 lélek kath. szerb vagy sokácz lakik. Így nevezték őket már a mult század elején. Azért nevezik sokáczoknak, mert a szintén kath. vallású bunyeváczoktól eltérőleg kiterjesztett kézzel vetnek magukra keresztet. I. Lajos király idejében beköltözött bolgárok voltak őseik (Czirbusz dr.: A délmagyarországi bolgárok magánrajza 1882. 56. 1.), kikhez később dalmátok csatlakoztak. Nyúlánk termet, kerek barnahajú fej, élezett csontos arcz, mélyen fekvő szemekkel, kerek áll, kurta, sűrű bajusz, kiszökő, keskeny orr, vékony ajak, erős fogsor és nyak, sűrű, valamivel világosabb szemöldök testi jellemzetességeik. Arczuk egy felső □ s egy alsó △ áll, kerek arczokat még a lányoknál is ritkán láthatni. Az utóbbiak gyönyörű, szabályos termetűek, különösen keblük kerek, karjuk és taille-ük formás volta, könnyed járásuk és feketeszürkés szemük jelleges. Csipkésszélű, az újjak hosszában kékfekete varrottassal díszített könnyed nemzeti patyolat ingük, világos színű szoknyájuk, selyem melledzőjük, csokros topánjuk, fehér, szintén varrottas kötényük, télen fekete felső gúnyájuk (gúnja) a divat mindent kiegyenlítő hatása alatt sokban módosult. A férfiak a régi viseletből talán a csíkos tarisznyát (torba), meg a nyakkendőt tartották meg, zsinóros nadráguk, czifragombú mellényük, magascsizmájuk, fekete újjasuk, fehér szűrjök, keveréke a szerb és magyar ruhának.

Lakóházuk német polgártársaik mintája szerint a telek szélére épített főszobából, konyhából, kamarából és istállóból áll, melyekkel szemben a kukoriczagóré, ól, szín és csűr sorakozik.

Családiasság, a régi zadrugának (házközösség) utóhatása jellemzi a délszlávot, akár kath., akár keleti vallású. Bármily szegény, nem engedi lányát cselédnek s nagy ragaszkodással viseltetik hozzátartozói iránt. Eljegyzésnél (rukovana) a lány fitestvére mutatja be a napának (bába) leendő menyét, ki napát, anyósát s a többi vendéget, valamint vőlegénye testvéreit (dever) megcsókolja, de a komának csak kezet csókol. Esküvőkor a muzsikaszóval kísért menet először a vőlegényért megy, azután a menyasszonyért (divojka). Miután oltár elé lép a mátkapár, a pap kérdéseire mélyen meghajlik az ara. A vendégek, kik szakajtóval hoznak enni-innivalót, diót, mandulát, mogyorót, sülteket, most újra zenekísérettel indulnak a lakodalmas házba, hol a mátkapár a vendégeket csókkal fogadja; öregebbeknek kezet csókol. Divatos a menyasszonyi táncz, melynél a tánczos átadja ajándékát, vagy pénzt vet a tálba. A többi ajándékot a lakodalom ihráncsa, a csausz mutatja be, tréfás megjegyzésekkel. Estefelé más is bejöhet a lakodalmas házba, hogy a kólóban részt vehessen. Az ebédnél, vacsoránál sok a paprikás, fonott édes kalács, fánk, bor meg pálinka. A családias érzés kifejezője a bukara (kóstoló) is karácsony napján, mikor a karácsonyi tönk ég (bodnyák) a kályhában. Megtöltik a háznál található legszebb üveget az idei termés legjobb borával, egy kis üveg mézespálinkát, mákos kalácsot és mézes pogácsát tesznek tányérra és mindezt elküldik egy gyerekkel a rokonokhoz. Ezek átveszik az ajándékot, a gyereknek bort töltenek a poharába s pénzt adnak neki. Azután újra tele töltik az üveget és visszaküldik. Ugyancsak karácsonykor szokták a rokonok egymást látogatni (pratizás), a karácsony előtti hetekben, disznóölések alkalmával pedig a menyecske (mlada) fiatal urával (momak) tesz látogatást apósánál.