Antalffy-Zsiros Mihály, Torontál vármegye nyug. főszámvevője. A közigazgatási irodalomban fejt ki munkásságot s számos czikket írt szaklapokba és a napisajtóba. S kűlönösen a vármegyei számvevőségek és pénztárak visszaállítása s a járási számvevői intézmény megszüntetése, illetőleg reorganizálása érdekében. A megyei számvevőségek államositásakor nyugalomba vonult. Jelenleg a Dmke főszámvevője Szegeden.

Bányai Jakab, állami elemi iskolai igazgató Nagybecskereken. A tanügyi irodalom tevékeny munkása. Írt nagyszámú pedagogiai czikket a tanügyi lapokba s azonkívül a napisajtóba. 1890-ben megjelent »Diesterweg Utmutatójának általános része« cz. műve. Rédl Ferencz kartársával együtt lefordította Diesterweg válogatott műveinek egy kötetét. Mindkét művet magyarázó jegyzetekkel ellátta. 1894-ben Schön Józseffel együtt írt földrajzot a népiskolák IV-ik osztálya számára, 1896-ban megjelent »A nagybecskereki izr. iskolák multja és jelene« cz. monografiája, ezt megelőzőleg külön füzeteket adott ki a »Feldheim-jubileum«-ról, továbbá »Steinbach Antal élete és működése« cz. alatt. 1906-ban a Kozma-féle olvasókönyvnek III. részét »Németfalu« cz. alatt átdolgozta, a torontáli viszonyokhoz alkalmazta, Nagybecskerek és Torontál vármegye földrajzát mesék alakjában megírta. Sebestha Károly, temesmegyei kir. tanfelügyelő »Természetrajz« cz. tankönyvének II. kiadását 1911-ben átdolgozta, nevének megjelölése nélkül; a németajkú iskolákban közkézen forgó Mártonfy-féle olvasókönyvek négy kötetét 1907-ben Scossa Dezső tanfelügyelővel együtt átdolgozta. A hosszú évek sikeres munkásságát a magyar tudományos akadémia is elismerte, mely Bányait 1908-ban a Wodianer-féle ezer koronás jutalommal kitüntette. Hét év óta szerkesztője a »Délvidéki Tanügy« nevelés-oktatásügyi folyóiratnak. (S.)

Bárány Ágoston (debreczeni) ügyvéd, Torontál vármegye levéltárosa, a Tudományos Akadémia levelező tagja, szül. 1798-ban. Jogi tanulmányokat végezvén, 1821-ben ügyvéd lett Pesten, hol Kazinczy Ferencz buzdítására a költészettel kezdett foglalkozni. 1825-ben Torontál-Szentgyörgyre költözött, hol unokabátyja uradalmi ügyész volt. 1829-ben a vármegye t. aljegyzője, 1831-ben megyei levéltáros lett. Ez időben főkép a délmagyarországi vármegyék történetét kutatta és számos történeti értekezése jelent meg a Felső M. Minervában, Társalkodóban és a Tud. Gyűjteményben. Az Akadémia 1836-ban levelező tagjául választotta meg. A szabadságharcz alatt a torontáli nagy vérengzések elől Makóra menekült, hol 1849 április 11-én meghalt.

Baróti Lajos, polgáriiskolai tanár, szül. 1856-ban, Hadikfalván. Egyetemi tanulmányait Pesten végezte, hol a modern filológiából 1881-ben tanári oklevelet szerezvén, 1882-ben a várbeli polgári leányiskolához választották meg tanárnak. Különösen hasznos munkásságot fejtett ki a Petőfi életére és költészetére vonatkozó adatok gyüjtésével. Kutatásainak eredményeképen adta ki 1887-ben »Petőfi újabb reliquiái« cz. munkáját. Megírta Perjámos monografiáját (1889. Nagybecskerek).

Bartók Béla, gazdasági iskolai igazgató, szül. 1855-ben, Ujváron. A nagyszentmiklósi gazd. iskola tanára volt, majd igazgatója lett. Meghalt 1888-ban.

Báthory Endre dr., orvos, Nagybecskereken. Az orvosi irodalom terén fejt ki értékes munkásságot. Tudományos működése gyakorlatilag a szem némely betegségeinek különös tanulmányozásában áll, de mivel a vizsgálatok befejezetlenek maradtak, írásban azok eredményei nem jelentek meg. Egy ideig a »Hazánk« munkatársa volt s mint ilyen írta »Nagymagyarországról«, a »Sexualis kérdésről«, »A magyar faj Magyarországon«, »American competition« stb. cz. czikkeket. A »Szemészet« cz. szakfolyóiratban nehány évi beszámolót írt, továbbá egy nagyobb tanulmányt »Az átöröklődésről«, mely a Torontál vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület 1911. évi évkönyvében jelent meg. Báthory dr. országos hírű szemspeczialista s jelenleg a nagybecskereki József-közkórház főorvosa. (S.)

Bernard József dr., pályaorvos Zichyfalván. Az orvosi szakirodalom terén működik. Írt számos tudományos értekezést, a melyek az »Archiv für Kinderheilkunde«, »Wiener Medic. Presse«, »Wiener medic. Wochenschrift«, »Orvosi Hetilap« és »Gyógyászat« cz. lapokban jelentek meg. (S).

Biankovič Ábrahám, szerb tanár, született Francseván. A jogot Pesten, Késmárkon és Bécsben elvégezvén, 1830-ban Szerbiába ment, hol rövid idő mulva meghalt. Néhány történeti munkát írt szerb nyelven.

Bierbrunner Gusztáv, ág. ev. lelkész, szül. Nagyszentmiklóson, 1835-ben. Egy évet a berlini egyetemen töltvén, 1863-ban a pesti német ev. egyház káplánjának választotta. 1867-ben Ókérre ment lelkésznek. A protestáns irányú lapokban és a Pesti Hirlapban megjelent czikkeiben bátor szószólója a szabadelvü vallásos eszméknek. Bács-Bodrog vármegyéről szóló kötetünkben ő írta az ág. ev. egyház történetét. 1909-ben halt meg.

D. Bodó Mátyás, községi jegyző Alsóittebén. A szépirodalom terén munkálkodik több mint tíz éve. Ez idő alatt számos tárczája jelent meg a »Független Magyarország«, »Torontál«, »Szepesi Lapok«, »Délmagyarországi Közlöny«, »Temesvári Hírlap«, »Délvidéki Ujság« stb. czímű lapokban. 1906-ban »A szív körül« czím alatt novella-kötete jelent meg, 1908-ban pedig a »Független Magyarország« czímű fővárosi napilap hozta »Ambrus Kati« czímű hosszabb elbeszélését. E mellett sok, a közigazgatás körébe vágó czikket írt. (S).

Boleszny Antal, orsovai plebános, szül. 1828 május 31-én, Nagybecskereken. Résztvett a szabadságharczban, mely után Temesvárott theológiát hallgatott. 1852-ben szentelték fel pappá. 1856-ban a római kath. elemi iskola igazgatója, majd a reáliskola hittantanára lett. Hat év mulva Orsován plebánosnak választották meg, hol élete végéig működött. Leginkább történeti kutatásokkal foglalkozott és czikkeit leginkább a »Temesi Lapok«-ban, az »Uj vidék«-ben és a »Történeti Adattár«-ban közölte. A Délmagyarországi Tört. és Régészeti Társulatnak választmányi tagja volt.

Borsodi Lajos dr., nagybecskereki ügyvéd. A szépirodalom terén fejt ki élénk és értékes munkásságot. Lirai verseket, novellákat, kisebb színdarabokat és irodalmi essay-ket ír. Művei nagy része a fővárosi lapokban és folyóiratokban jelent meg, azonkívül a »Torontál«-ban és más nagybecskereki lapokban. »Az ember tragédiája« és »Az irodalom újabb irányai« czímmel írt két nagyobb értekezését előadta a nagybecskereki Szabad Liceumban. Nagy számban jelentek meg kisebb humoros beszélyei.

Brájjer Lajos dr., szerkesztő, szül. 1865-ben Nagybecskereken. A jogot a budapesti tudományegyetemen végezte, 1888-ban pedig a kolozsvári egyetemen nyert bölcsészet doktori oklevelet. Hírlapírói pályáját német újságíróként kezdte Nagybecskereken, 1892-ben pedig, Lauka Gusztáv nyugalombavonulása után átvette a »Torontál« czímű napilap vezetését, melyet 1908-ig szerkesztett, midőn a magyar kormány megbízásából Fiuméban »Fiumei Estilap« czímen lapot indított, melynek jelenleg is felelős szerkesztője. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének alelnöke, az Arany János-társaság rendes tagja, Torontál vármegye tb. főjegyzője. 1910-ben ünnepelték hírlapírói munkásságának huszonötéves fordulóját, a mikor a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület aranytollal tüntette ki. Munkái magyar és német nyelven számos magyar, osztrák és németországi lapban és folyóiratban jelentek meg. Különösen értékesek műfordításai, a melyekkel magyar költőket ültetett át németre.

Cherrier Miklós, siklósi apát, tankerületi főigazgató és kir. tanácsos, született 1790-ben, Nagyőszön. A hittudományokat a pesti egyetemen elvégezvén, Zsombolyán segédlelkész lett, honnan 1814-ben Temesvárra ment s itt Kőszeghy László püspök mellett levéltárnok és szentszéki jegyző lett. 1819-ben Rudnay Sándor herczegprimás a nagyszombati érseki lyceumban a mennyiségtan tanárává nevezte ki, majd később az egyházjogot és történetet adta elő. 1840-1841-ben Kopácsy, a vegyes házasság intézményének tanulmányozása czéljából, nagy európai tanulmányútra küldte. 1846-ban a pozsonyi tankerület főigazgatója és kir. tanácsos lett. Meghalt 1862 deczember 18-án Pozsonyban.

Csekonics József, szül. 1757 febr. 22-én, Kőszegen. Atyja, Pál, birtokos és a kerületi tábla bírája, anyja, nemes Kanicsár Mária volt. Alig 17 éves korában állott be a katonai szolgálatba, a Dajasassa nevet viselő vértesezredbe, hol 1777-ben hadnagy lett. 1778-ban főhadnagyként átlépett a Modena (később Seszvitz) vértesekhez és itt 1783-ban - 26 éves korában - másodosztályú századossá lépett elő. 1787-ben őrnagy, 1789-ben alezredes lett, majd 1790-ben az ezredesi rangot nyerte el; 1806-ban tábornok és a nemesi insurrectionális sereg egyik dandárnoka. 1799-ben a Szent István-rend kiskeresztjét kapta meg. Katonai szolgálatának legelejétől kezdve a lótenyésztés ügyének szentelte magát. Már 1783-ban, gróf Hoditz tábornok és pótlovazási felügyelő mellett, részletes tervezetet dolgozott ki, hogy miként lehetne a magyarországi lótenyésztést állami gondozással emelni és felvirágoztatni. Ezt II. József császár elé terjesztette, ki őt Bécsbe rendelte föl, hol egy bizottság hosszú tárgyalások után Mezőhegyest jelölte ki a felállítandó állami ménes helyéül és az építkezés felügyeletével és a törzsménes elhelyezésével Csekonics kapitányt bízta meg. Csekonics kapitányt e szervezési munkája közben, a helyszínen lepte meg, 1786-ban, a Cherzonba utazó II. József császár és a látottak fölött legnagyobb elismerését nyilvánítva, őt elsőosztályú századossá léptette elő, megbízta a magyar- és erdélyországi pótlovazási teendőkkel és »magyar ménes és pótlovazási parancsnok« czímmel ruházta fel. Ugyanez időtájt teremtette meg Mezőhegyesen a nagyobbmérvű marhatenyésztést is és nyert megbízást arra, hogy Bécs és környéke hússzükségletének fedezésére Mezőhegyesről és a másutt is bérelt pusztákról ökröket szállítson fel. Schwartner statisztikája szerint az így felszállított ökrök száma az 1775-1791. években hetenként 1000-1200 drb volt és ezenfelül még a hadsereg számára is nagymérvű marhaszállításokat eszközölt. 1789-ben az állam részére megvásárolta gróf Szápáry Józseftől a 6600 holdas komárommegyei Bábolna-pusztát és azt a mezőhegyesi ménes-intézet fiókjává alakította át. Csekonics a mezőhegyesi ménesintézetet és az országos ménes- és remondaügyeket 1806-ig, tehát 21 éven át vezette, a midőn az insurgensek brigadérosává nevezték ki. Hírneve és alkotásai a külföldre is elhatoltak; így a franczia Marmont marechal, raguzai herczeg, kit. I. Napoleon császár Illyria főkormányzójává tett, Mezőhegyest meglátogatva, így nyilatkozott: »A gazdasági kezelés eredményei csodálatraméltók, kivált egy francziára nézve, a kinek hazája ehhez hasonlót föl nem mutathat ... Ha a lótenyésztésnek egy ilyen jól, átgondolt tervezete Francziaországban elfogadtatnék, akkor talán ott is elérhető lenne az ittenit megközelítő eredmény. Azokat az elveket, a melyek Mezőhegyes létesítésekor kitűzettek, a követett kezelési irányzatot és ama számtalan előnyöket, a melyek ezekből folynak, eléggé dicsőíteni nem lehet« - Csekonics, barátjai rábeszélésére és a felsőbb helyről is nyilvánított óhajra, megírta - negyven éves tapasztalata alapján - a lótenyésztés elveit és gyakorlati szabályait, mely műve »Praktische Grundsätze die Pferdezucht betreffend« czím alatt, Pesten, 1817-ben, nyomtatásban is megjelent. 1780-ban haszonbérbe vette a nagykiterjedésű torontálmegyei zsombolyai uradalmat a kincstártól, majd 1800-ban, a kiírt becsáron, örökösen megvásárolta és azt a teljes elhagyatottságból, szakszerű gazdasági berendezéseivel, községek telepítésével, kiemelte 273és a mai virágzó állapotának első alapját megvetette. Fáradalmas és nyugtalan élete utolsó éveit betegeskedve tölté és 1824 ápr. 26-án hunyt el Pesten. Hamvai Zsombolyán, a csitói családi sírboltban pihennek. Két neje volt, az első Templ Katalin, pesti patr. polgár leánya, a második Pribéri Jankovich Julia (meghalt 1835 decz. 10-én, Pribéri Jankovich János, udvari tanácsos, septemvir és báró Püchler Teréz leánya), kitől a ma élő utódai származnak.

Cselkó István, gazdasági akadémiai tanár, szül. 1847-ben, Zsombolyán. Gazdasági tanulmányait befejezvén, 1869-ben a magyaróvári gazdasági iskolához segédtanárnak nevezték ki. Miután a kormány költségén a müncheni állatorvosi iskolát egy évig látogatta, hazatérve, a magyaróvári gazdasági akadémia rendes tanára lett. A magyar és német szaklapokban megjelent számos mezőgazdasági czikkén kívül, munkája: »Az okszerű takarmányozás alapvonalai.« 1874.

Dániel Ernő (Szamosújvár-Németi báró), volt kereskedelemügyi miniszter, született Eleméren, 1843 május 3-án. Jogi tanulmányait befejezvén, Torontál vármegye tb. aljegyzője, 1867-ben szolgabírája, 1868-ban törvényszéki ülnöke lett. 1870-ben Deák-párti programmal képviselővé választották. 1875-ben a szabadelvű párthoz csatlakozott. A Bánffy-kabinet megalakulásával kereskedelemügyi miniszter lett és mint ilyen, különösen az iparoktatás, az ipar rendszeres fejlesztésére és a munkásügyek rendezésére fordított nagy gondot. Közlekedésügyünk fejlesztésében is nagy érdemei vannak. A keleti tengeri hajózási részvénytársaság az ő közreműködésével alakult meg és fiumei kikötőnk is az ő messzeható politikájának köszöni az újabb időben való nagy emelkedését. A Vaskapu szabályozását is ő fejezte be. Az ezredéves kiállítás nagy sikerének dicsősége az ő nevéhez is fűződik. Miután már előbb őfelsége a v. b. t. tanácsosi méltósággal tüntette ki, 1896 november 1-én, különösen a kiállítás körül szerzett érdemeiért, bárói rangra emelte, örökös főrendiházi taggá nevezte ki, majd 1898-ban az elsőoszt. vaskorona-rendet ajándékozta neki. Miniszteri állásától 1899 febr. 26-án vált meg.

Dániel Konstantin, festőművész, szül. 1799-ben; 1827-ben Nagybecskerekre költözött. Művészete elsősorban a vallásos tárgyú alkotásokat ölelte fel s ezen a téren valóban elsőrangú művei maradtak. Legelső nagyobb munkája a pancsovai gör. kel. templom ikonosztázának megfestése volt; ezen 1729-33 között dolgozott, ezután a torontálozorai gör. kel. templom képeinek megfestésére vállalkozott. Az ő műve a temesvár-belvárosi gör. kel. templom ikonosztázának megkapóan szép képsorozata is. Leghatalmasabb alkotása a jarkováczi templom ikonosztáza. Ezeken kívül még több templom képei származnak tőle s Nagybecskereken és más helyeken számos portréját őrzik.

Erdélyi Károly, piarista tanár, szül. 1859-ben Perjámoson. 1883-ban tanári vizsgát tett. Ezután Tatán, Nagykanizsán, Kecskeméten és Temesvárott tanárkodott. Meghalt a kolozsvári főgimnázium igazgatójaként 1909-ben.

Farkas Gejza földbirtokos, közgazdasági író. Közgazdasági, társadalomtudományi és politikai czikkeket ír, melyek a különféle szaklapokban s azonkívül a napisajtóban jelennek meg. Választott tagja Torontál vármegye törvényhatósági bizottságának. 1907 óta Torontál vármegye tiszteletbeli főjegyzője.

Fekete Gyula nagykikindai; református lelkész, szül. 1857-ben. 1887. évben jött Nagykikindára missziói lelkésznek, a hol erre tág tere nyilott. Egyházmegyéje, a tanácsbírói, pénztárnoki tisztségekkel jutalmazta fáradozásait. Megírta külön füzetben egyházának történetét. Politikai és egyházi lapokba sokat dolgozott. 11-ik éve társszerkesztője a »Téli Ujság« czímü vallásos néplapnak, mely 50 ezer példányban forog a nép kezén. Minden számban az ő tollából kerül ki a vezérczikk. Egyházi beszédei közül is többet kiadott. E monografiában ő írta meg a Nagykikinda városra vonatkozó részt.

Fendler József, keresk. akadémiai tanár, szül. 1848-ban Csávoson. A budapesti keresk. akadémia tanárává lett 1872-ben, meghalt 1879-ben.

Fialowski Béla dr. kir. törvényszéki orvos Nagybecskereken. Az orvosi szakirodalom terén munkálkodik s a mellett élénk irodalmi tevékenységet fejt ki társadalmi és közegészségügyi kérdésekben is.

Fischer Gyula dr., nagybecskereki születésű orvos. Az orvosi irodalom terén munkálkodik.

Fischer Mór nagybecskereki áll. elemi iskolai ig.-tanító. Tanügyi czikkeket írt. Önálló munkája: »Torontál vármegye földrajza«, (Nagyszentmiklós, 1883). (S.)

Fülep Jenő György, szül. 1875-ben. Előbb helyi, majd fővárosi lapokba kezdett dolgozgatni, később munkatársa és segédszerkesztője volt a »Hazánk« és az »Ország« czímű politikai napilapnak 6-7 évig. Az Ország czímű lap megszűnése után a m. kir. kereskedelmi múzeum külkereskedelmi múzeumi levelezője lett Bombayben, a hol mai napig is működik. (S.)

Fülep Lajos Pál, szül. 1885-ben. Munkatársa volt a következő lapoknak és folyóiratoknak: Hazánk, Ország, Magyar Szemle, Uj Magyar Szemle, Művészet, A Hét és Szerda. Többízben külföldre ment tanulmányútra, így Münchenbe, Párisba, Hede, France, Normandia, Pichardie, Bourgogne, Champagne stb. vidékeire, Londonba, Firenzébe, hol máig is lakik. Olaszországban számos nagyobb útat tett művészettanulmányozásra.

Grézló János, Torontál vármegye kir. tanfelügyelője. A pedagógiai irodalom terén munkálkodik. Írt számos pedagógiai czikket. Önálló műve: »Samu József életéről.« Ő írta e kötethez a közoktatásügyi részt. (S.)

Grozescu Julián, megyei esküdt, hírlapíró és szerkesztő. Szül. 1838-ban. A magyar irodalomban románból fordított balladáival tűnt fel. 1863-ban egy Sperantia czímű rumén szépirodalmi lapot indított meg, mely azonban csakhamar megszűnvén, az Umoristulu czímű humorisztikus lapnak munkatársa lett. 1865-ben a Familia czímű rumén szépirodalmi lap segédszerkesztője lett, mely lapba elbeszéléseket, költeményeket, bírálatokat stb. írt. Ez időben adta ki összes költeményeit. 1869-ben Bukarestbe ment, hol szintén lapot szerkesztett. Két év mulva Pestre visszatérvén, itt az Albina czímű politikai lapnak lett a szerkesztője, de ekkor már régebbi tüdőbaja annyira megrongálta egészségét, hogy kénytelen volt visszavonulni szüleihez Bánátkomlósra, hol 1872-ben meghalt. Számos fordítása jelent meg a rumén népköltészetből a korabeli magyar szépirodalmi lapokban, valamint a Kisfaludy-társaságtól 1877-ben kiadott Román népdalok czímű gyűjteményben.

Hajnal József, állatorvos, szül. 1888-ban, Nagybecskereken. Budapesten 1889-90-ben az állatorvosi akadémián a belgyógyászat tanára lett. 1891-ben Nagykikindára költözött. Az állatorvosi szaklapokban megjelent nagyszámú czikkein kívül munkái: A vármegyei orvosok államosítása. Bpest, 1891.- Állatbiztosítás. Bpest, 1891.

Heim Péter; miniszteri tanácsos, a magyar posta-, távírda- és telefonügyek szervezője, szül. 1834 augusztus 4-én Nagyszentmiklóson. Középiskoláit Nagyváradon, a jogot Budapesten végezte. Már 1854 óta a postánál volt alkalmazva, 1867-ben miniszteri fogalmazóvá nevezték ki. Sokoldalú tudásával és szakismeretével csakhamar magára vonta a szakkörök figyelmét. A kormány hosszabb külföldi tanulmányútra küldte és a berni (1874.) és párisi (1880.) postakongresszuson a magyar kormány képviseletével bízta meg. Baross Gábor felismervén nagy szervező-tehetségét, az általa egyesített posta-, távíró- és telefon-ügyek vezetőjévé tette meg. Mint ilyen, rendkívüli érdemeket szerzett. Az ő nevéhez fűződik a magyar posta-, távirda- és telefon-ügyek újjáalakítása és modern alapokra fektetése. Ő rendezte e szakban viszonyunkat Ausztriával, a hazai postaszolgálatot 275újra szervezte, az ügykezelést egyszerűsítette, a budapest-bécsi telefonösszeköttetést, valamint a magyar telefonhálózatot ő létesítette, a postatakarék-pénztári intézmény meghonosításának is egyik legelső és szakavatott szószólója volt. Érdemei elismeréséül Baross Gábor 1888-ban miniszteri tanácsossá nevezte ki, 1894-ben pedig ő felsége a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki. 1895-ben nyugalomba lépett, mikor a Szt.-István-rend kiskeresztjét kapta.

Hermann Lipót festőművész. Nagyszentmiklósi születésű. Budapesti kiképzésének első évében már dolgozott az élczlapoknak, majd Budapesten tanulmányait végezve, rövid ideig Münchenben járt egy festőiskolába. Az ezután következő évek legnagyobb részét Nagyszentmiklóson töltötte, hol sok tájképet és zsánert festett és néhányat ki is állított a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban, közűlök egyet az Országos festészeti főiskola vásárolt meg. Ezek a festegetések azonban csak előtanulmányul szolgáltak annak az iránynak, melyet két évi berlini tartózkodása után hazajőve, itthon kezdett s a melylyel szép sikert ért el a Könyves Kálmán Művészház és Műcsarnokban kiállított színes dekorativ, részben szatirikus irányú festményeivel. Ezekből a képekből sok van ismert magyar műbarátok birtokában. (S.)

Holub Károly, posta- és távirótiszt, szül. 1856-ban Nagykikindán. A tanítói pályára készült, de postatiszt lett Budapesten. Munkája: Temetőben. Költemények. Budapest, 1895.

Honffy (Kozenkay) Géza, hirlapíró, szül. 1841-ben Gyéren. 1861-ben a Delejtű czímű lapnak főmunkatársa volt Temesvárt. Meghalt 1863 június 25. Több humoreszket, beszélyt stb. írt. Munkája: Szerelem álmai. Beszélyek. 1861.

Jäger István festőművész. Szül. Csenén 1877-ben. Tanulmányait Budapesten az országos mintarajziskolában végezte. Nagyobb munkái a jázovai és az aradi templom oltárképei, továbbá »A németek letelepítése Magyarországon« czímű nagy triptichonja, a mely Rőser Ádám gyertyámosi földbirtokos tulajdona. A művész jelenleg Budapesten él. (S.)

Jankó Ágoston, Torontál vármegye alispánja. Kiváló munkása a közigazgatási és közgazdasági irodalomnak. Írt számos közigazgatási, birtokpolitikai czikket és több nagybecsű tanulmányt a kivándorlásról. Önállóan megjelent munkája: »Torontál vármegye birtokviszonyai«, (Tanulmány Torontál vármegye birtokviszonyainak fejlődéséről), a melyet a Magyar Társadalomtudományi Társaság megbízásából irt (1911 Nagybecskerek). Hat év óta alelnöke a Torontál vármegyei Magyar Közművelődési Egyesületnek. E kötet számára ő írta a »Vízszabályozás és árvízvédelem« czímű fejezetet. (S.)

Janszky Adolf, szül. 1840-ben Zsombolyán. 1873-ban a Franklin-társulat irodafőnöke lett, hol 1896-ig működött.

Jeck György, szül. 1851. Perjámoson. Tanulmányai elvégzése után előbb Németcsanádon, majd Nagyszentmiklóson lett tanító. A délmagyarországi tanítóegylet alelnöke volt hat évig. Számos pedagógiai és közérdekű czikket és több elemi iskolai tankönyvet írt.

Junker László, piarista tanár, szül. 1862. Nákófalván. 1890 óta a kecskeméti főgimnázium tanára.

Jurkovics Aladár, hirlapíró. A szegedi gimnáziumból Budapestre kerülvén, a hírlapírói pályára lépett és több lap tárczaírója lett, de tüdőbaja miatt a fővárost elhagyva, 1890-ben Nagybecskerekre ment, hol közigazgatási gyakornok és a »Torontál« czímű lap főmunkatársa lett. Három évet töltött itt folyton betegeskedve, míg végre súlyos baja miatt kénytelen volt hazai és külföldi fürdőkben gyógyulást keresni. Arcóban halt meg 26 éves korában.

Kalcsok Leó, nagybecskereki kegyesrendi főgimáziumi tanár. Esztétikus, történetíró és műfordító. Nagyszámmal írt esztétikai czikkeket, útirajzokat és történelmi ismertetéseket.

Kárpáti Sándor, segédtanfelügyelő, szül. 1863-ban Zsombolyán. 1880-ban lépett a tanítói pályára és több helyen tanítóskodván, 1891-ben a budai polgári iskolai tanítóképzőben szerzett oklevelet. 1894-ben Krassó-Szörény megyei tanfelügyelőségi tollnok, két év mulva segédtanfelügyelő lett. Sok pedagogiai czikket írt, megalapította és szerkesztette a »Népoktatás« czímű folyóiratot. (1895-97).

Kassai Vidor, kiváló komikus színész, szül. Gyálán, 1840. Makón elvégezvén középiskoláit, kereskedő, majd szoba- és templomfestő volt. Hajlama azonban a színészi pályára vonzotta és 1861-ben színész lett. Több vidéki színtársulatnál való működés után a kolozsvári Nemzeti Színház tagja lett, 1869-80-ig, a mikor a budapesti Népszinház szerződtette tagjának. Itt csakhamar a közönség kedveltje lett és az is maradt egészen 1899-ben történt nyugalomba vonulásáig. Irodalommal is foglalkozott. Munkái: A bankban. Budapest, 1889. - Hullámok. 1890.

Kaufmann Ernő dr., bányaorvos, szül. 1849. Padén. 1877 óta a Dunagőzhajózási társaság bányaorvosa Baranyaszabolcson. Orvosi elfoglaltsága mellett kiváló szeretettel foglalkozott rovargyűjtéssel, kertészettel, de különösen rózsatenyésztéssel. A hazai és német szaklapokban közzétett kertészeti és rovartani czikkei a külföldön is ismertté tették nevét és ennek alapján 1889-ben a hiezingi rózsakiállítás, 1897-ben a hamburgi kertészeti kiállítás jury-tagjául választotta meg. Számos lapot szerkesztett: 1883-ban a Rovarászati Lapokat, a Rózsa Ujságot (1887-93), az Ungarische Rosen-Zeitung-ot (1889). A Vadász Lapnak és A Kertnek állandó munkatársa volt.

Kaufmann István, szül. Zsombolyán, 1858-ban. Három évig Nagybecskereken volt segédtanító, azután 27 éven át a községi iskola igazgatója Begaszentgyörgyön. 1907-ben nyugdíjba ment és azóta a torontál-vármegyei gazdasági egyesület előadójaként közhasznú munkásságot fejt ki. Írt kisebb-nagyobb dolgozatokat, magyar és német nyelven a tanügyi szaklapokba, továbbá elbeszéléseket és sváb tájszólású költeményeket különféle hírlapokba. 1908 óta szerkeszti és kiadja az általa alapított »Südungarische Rundschau« politikai és közgazdasági hetilapot. Ő írta e monografía néprajzában a németekre vonatkozó részt.

Kemény Ferencz, reáliskolai igazgatótanár, pedagógiai író; szül. 1860. Nagybecskereken. Két tanári oklevelet szerzett és pedig a természettan- és mennyiségtanból (1883.) és a német és franczia nyelvből és irodalomból (1888.). Előbb a kőszegi katonai alreáliskolában volt tiszttanár, majd a brassói állami főreáliskolához nevezték ki rendes tanárnak 1890-ben. Innen az egri áll. alreáliskolához nevezték ki igazgatói minőségben, honnan két évi működés után, kérésére, a budapesti VI. kerületi főreáliskolához helyezték át tanárként. Már 1880 óta igen tevékeny pedagógiai működést fejtett ki és tanügyi irodalmunknak máig is egyik legtöbboldalú és legszorgalmasabb munkása. Több tanulmányutat tett Német- és Francziaországba, az egyesült államokban, stb. A külföldi tanügyi viszonyoknak egyik legalaposabb ismerője, a modern pedagógia mozgalmainak és reformjainak szakavatott ismertetője és ha kell, lelkes harczosa. Ugyancsak ő ismerteti meg a külföldet német és franczia nyelven írt czikkeiben hazánk tanügyének állapotával, fejlődésével és alakulásaival. Tiszteleti tagja a párisi Union des Sociétés des Sports Athletiques-nek, tagja a berni »Bureau«-nak és a monakói »Institut de la Paix«-nek; éveken át tagja volt a nemzetközi olimpiai bizottságnak; az 1896. évben megtartott VII. békekongresszusnak főtitkára volt. Ezenkivül az 1900. párisi nemzetközi kiállítás I. csoport-bizottságának tagja volt és a tanügyi kormány megbízásából résztvett a havrei nemzetközi olimpiai kongresszuson, előadóként és a szervező-bizottság tagjaként. Nagy tevékenységet fejtett ki a magyar országos békeegyesület megalapításában. Sokoldalú tevékenységének és széleskörű alapos pedagógiai ismereteinek megfelel rendkívüli írói termékenysége. Alig van pedagógiai folyóiratunk, melynek egyikében hetenként ne találkoznánk az ő czikkeivel, mert alig van tanügyünknek olyan ága, melyhez nagy hozzáértéssel, felvilágosítólag, gyakran irányítólag ne tudna szólni. Sok hasznos pedagógiai intézménynek is megvetette az alapját. (Szünidei fürdőkonviktus.)

Kengyelácz Pál dr., görög-keleti archimandrita, szül. 1763-ban Nagykikindán. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban, a theológiát Jenában végezte. Meghalt 1834 márczius 16. Két önálló munkája jelent meg szerb nyelven.

Kenedi Géza dr., író, publiczista, ismert nevű ügyvéd, országgyűlési képviselő, a Tisza mellett fekvő Magyarpadén, 1853 november 25-én született. Apja gazdatiszt volt, az ottani egykori Diván-féle uradalomban, majd a birtok felosztása után ottani kisebb birtokos és postamester. A fiú az akkori egyszerű viszonyok között, a falubeli magyarság között nevelkedett és ugyancsak a falusi iskolában végezte az elemi osztályokat is. Élete legnagyobb benyomásai, a maga vallomása szerint, szintén innen valók és később kifejlett írói stílusában az ottani magyarság nyelve máig is megismerhető. A falusi viszonyokból kinőtt fiút apja a szegedi piarista-gimnáziumba küldte s az ötödik osztályt kivéve (ezt Pécsett töltötte), valamennyi osztályt ott végezte el, részben mint magántanuló. A másodikban nevelője Tóth Gerő, a későbbi hírneves kúriai bíró volt, a ki fiatal jurátusként időzött a családnál és Kenedit két bátyjával együtt tanította. Az érettségit Szegeden, 1871-ben tette le. A főgimnázium akkori főigazgatója, Bolgár Mihály, kitünő piarista-tanár, később gróf Andrássy Gyula két fiának nevelője volt, a kinek történet-előadásairól Kenedi később is nagy hálával emlékezett meg. K. innen kikerülve, szülői őt a postamesteri pályára szánták. Egy ideig Budán, a pénzügyminiszteriumban volt számgyakornok, de apjának bekövetkezett halála új fordulatot adott életének. A hatgyermekes család Pécsre költözött át s itt ő az ottani jogakadémiára iratkozott be, 1872-73-ban pedig az 52. gyalogezrednél önkéntesként szolgált. Ezekre az évekre esnek első irodalmi kísérletei. Versírással kezdte s első költeményei a Hölgyfutárban, 16 éves korában, jelentek meg »Nehéz idők« czím alatt. Ugyanitt jelent meg tőle Lenau »Schilflieder«-jeinek magyar fordítása is. A negyedik jogi tanfolyamot Budapesten végezte s 1875-ben Pécsett folytatott joggyakorlatot. 1876-ban ugyanott »Pannonia« czímen, rövidéletű szépirodalmi és társadalmi lapot indított meg, de 1877-ben Budapestre visszatérve, Pest vármegye árvaszéki ügyészségénél kapott szolgálatot. Ebben az évben szerezte meg az államtudományi doktorátust és egyben Lukács Béla (későbbi kereskedelmi miniszter) lapjához, a »Közvélemény«-hez, mint vezérczikk- és tárczaíró lépett be. Az 1878. év megszakította alig kezdett írói pályáját. A torontáli 6. gyalogezreddel Boszniába kellett vonulnia, a hol a háború viszontagságaiban közel nyolcz hónapot töltött fegyver alatt. Innen is küldött irodalmi dolgozatokat. Visszatérve, lapjánál helyét újból elfoglalta, de 1880-ban a Pesti Hirlap szerkesztését Borostyáni Nándorral és Mikszáth Kálmánnal, átvette. Most már intenzívebb politikai és írói tevékenységet fejtett ki. Ebben az időben jelentek meg első társadalombölcseleti dolgozatai is, a melyek később egész új genre-t képviseltek. 1881-ben megszerezte a jogtudori fokot és a rákövetkező évben az ügyvédi oklevelet is. A Pesti Hirlapnak huszonegy éven át volt felelős szerkesztője, de 1901-ben a lap kiadójával támadt politikai összeütközése miatt a lapot elhagyta s nem sok idő mulva az újonnan megindult »Az 278Ujság« szerkesztőségébe lépett, a melynek ma is tevékeny főmunkatársa. A dárdai kerület 1910-ben munkapárti képviselővé választotta s mint képviselő is, az igazságügyi bizottság előadója, az igazságügyi bizottság, a pénzügyi bizottság és a mentelmi bizottság tagja. Irodalmi és publiczisztikai tevékenysége tág téren mozgott. Mint politikus, mindig az 1867-es alap híve volt és számtalan vezérczikket írt. Mint tárczaíró: neve alatt és Quintus, ritkábban Geicha álnév alatt jobbára szocziológiai tanulmányokat és kisebb elbeszélő műveket tett közzé. Szerkesztői üzeneteivel egész iskolát csinált s a mellett a jogtudományi irodalomban is részt vett. Behatóan foglalkozott Fiume ügyeivel is. A nagyobb lapok és folyóiratok közűl, a hol dolgozatai megjelentek, fölemlítjük még a következőket: A Nemzet, Magyar Nemzet, Közvélemény, Pesti Hirlap, Az Ujság, Vasárnapi Ujság, Uj Idők, Magyar Szalon, A Hét, Magyar Figyelő, Jogtudományi Közlöny, Jogállam, Ügyvédek Lapja, Magyar Társadalomtudományi Szemle, Magyar Nyelv stb. A Magyar Jogászegylet egyik alelnöke s Deák Ferenczről írt tanulmánya is e tudományos egyesület kiadványai között jelent meg. Tagja a Monografia szerkesztő-bizottságának is.

Kiss Endre dr. tanár, szül. 1858-ban Pancsován, hol az áll. főgimnáziumban a latin és görög nyelvet tanítja. Munkája: Theokritos és a római irodalom aranykori lyrikusai. Pozsony, 1886.

Kiss István, pénzügyi tanácsos Nagybecskereken. A közigazgatási és számviteli szakirodalom terén munkálkodik. Önállóan megjelent munkája: »A községi háztartás és számvitel«. (1909, Nagybecskerek.)

Klein Eberhard, m. kir. honvédségi főtörzsorvos, szül. 1847-ben Bogároson. 1874-ben avatták doktorrá és Budapesten a 16. sz. helyőrségi kórház főorvosa lett. Különböző helyőrségeken való szolgálat után, 1880-ban ezredorvossá, 1897-ben törzsorvossá nevezték ki, miután 1887-ben műtői oklevelet szerzett. 1980-ban főtörzsorvosi czimet és jelleget kapott. Egy tapaszt talált fel, mely tela adhaesiva név alatt a katonai gyógyszerkönyvbe is fel van véve. Számos orvostani értekezést írt, melyek a szakközlönyökben jelentek meg.

Klein Gyula dr., rabbi, szül. Zichyfalván. 1872-ben a szigetvári hitközség választotta meg rabbijának, 1887-ben az ó-budai hitközség főrabbija lett, hol 1895 július 22-én meghalt.

Klein Mór dr., nagybecskereki főrabbi. A zsidó theológiai irodalom ismert nevű munkása. Írt számos vallásbölcsészeti tudományos czikket, tárczát, verset.

Knyaskó Lajos, felső kereskedelmi és polgári iskolai igazgató. A pedagógiai irodalomban fejt ki széleskörű munkásságot. Számos társadalmi, irodalomtörténeti tanulmányt írt. Tevékeny munkásságot fejt ki az iskolán kívüli oktatás terén s egyik megalapítója és ma igazgatója a Torontálmegyei Közművelődési Egyesület nagybecskereki szabad liczeumának és munkásgimnáziumának. (S.)

Kraushaar Károly, a Földbérleti és parczellázóbank temesvári czég vezérigazgatója, a »Der Landbote« czímű hetilap tulajdonosa és főszerkesztője, szül. Zsombolyán, 1858-ban. Husz éven át működött néptanítóként, e mellett az irodalommal is foglalkozott. Művei közül népszerű nyelven írt gazdaságtana, »Das goldene Buch des Landmannes« népszerű a Délvidéken. Több igen népszerű tudományos műve forog közkézen; a nép művelésére »Volksbildungsblätter« czímű hetilapjával és négy német naptárával gyakorol kedvező hatást. 1898 óta szerkeszti a »Der Landbote« czímű politikai hetilapot. A Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesületének 1893-ban titkárává lett, mely állását az 1906. év közepéig viselte. Ő teremtette meg Szegeden »Délvidéki Földmívelők Gazdasági Egyesületének Finevelőintézetét«, meghonosította a Délvidéken a téli továbbképző tanfolyamokat, a szegedi intézettel kapcsolatosan nagyobb faiskolát telepített, 279melyből az egyesület tagjai ingyenesen kapják a legnemesebb gyümölcscsemetéket, számos kirándulást szervezett és vezetett állami mintagazdaságok és kiállítások megtekintésére és más vidékek gazdasági viszonyainak tanulmányozására. Ilyen irányú munkásságának nagy része volt abban, hogy a Délvidéken a magyar fajú marhatenyésztésről a jövedelmezőbb piros-tarka nyugati fajú marhák tenyésztésére tértek át. Nagy része van a Délvidék számos tejszövetkezetének megalakulásában. Az 1896. évi millenniumi kiállításon ő rendezte az egyesület csoportos kiállítását és az 1901-ben az egyesület által Temesváron rendezett kiállítást. Két ízben a földmívelésügyi miniszter megbizottjaként külföldi tanulmányútat is tett és pedig a komló-aukcziók meghonosítása érdekében, később a znaimi ugorkatermelés és értékesítés tanulmányozására. A segesvári komló aukczió megalakulásánál szintén mint miniszteri megbízottként vett részt. 1895-ben a Délmagyarország Gazdasági Bank megalakulásában is nagy része volt; itt 11 éven át mint vezérigazgatóhelyettes működött. 1906-ban megvált mind az egyesület kebeléből, mind a Délmagyarországi Gazdasági Banktól és megalapította a Földbérleti és Parczellázóbank R.-Társaságot, melynek ma is vezérigazgatója.

Kuhn Lajos dr., tanár, róm. kath. plebános, szül. 1844-ben Kistószegen. 1869-ben tanári oklevelet szerezvén, a temesvári gimnáziumban a mathematika és fizika tanára lett. Titkára volt a Délmagyarországi Természettudományi Társulatnak és mint ilyen, 1877-79-ben szerkesztette a társulat folyóiratát a Természettudományi Füzeteket. 1880-ban elhagyva tanári állását, plebános lett Nagyszentmiklóson, 1882-ben kerületi alesperes, 1886-ban szentszéki ülnök. - Különös szeretettel foglalkozott a délmagyarországi madárvilág ismertetésével és több ornithológiai dolgozata jelent meg a szakfolyóiratokban.

Küffler Béla dr., a képviselőház könyvtárosa, szül. Szárcsán. Előbb a budapesti egyetem jogi szakára iratkozott be és 1880-ban államtudományi vizsgát tett, majd a filozófiai előadások hallgatása után bölcseleti doktori oklevelet szerzett. 1881-ben a képviselőház segédkönyvtárosa, 1885-ben könyvtárosa lett.

Kürschner Manó hegedűművész, zeneiskolai igazgató, szül. 1884-ben, Nagybecskereken. Zenei kikepeztetését a budapesti országos zeneakadémián nyerte Hubay Jenő tanárnál, hol is művészi és tanári oklevelet szerzett. Tanulmányai közben állami segélyen kívül egyízben Torontál vármegye részéről is ösztöndíjat nyert. Az akadémia elvégzése után előbb a Népszínház-Vígopera hangverseny-mestere, majd a m. kir. Opera első hegedűse volt. Jelenleg igazgatója és első hegedűtanára a pécsi városi zeneiskolának, a mely intézetet néhány év alatt magas színvonalra emelte. Hangversenyezett az ország majd minden nagyobb városában. A vezetése alatt álló pécsi kamaratársulat egyike az ország legjobb vidéki ily társaságainak.

Lauka Gusztáv, a híres humorisztikus író és költő szatmármegyei ugyan, de 1882 óta Torontál vármegye levéltárosaként itt élt haláláig. Életrajzát Szatmár vármegye kötetében adtuk.

Lázár Vilmos, 1848-49-iki honvédezredes, az »Aradi tizenhárom« egyike, szül. 1815-ben Nagybecskereken. Főhadnagy volt az 1. huszárezredben, majd 1844-ben megnősülvén, kilépett a szolgálatból és zempléni birtokára vonult gazdálkodni. A forradalom őt is a harcztérre szólította. Századosként lépett a magyar hadseregbe, végigküzdötte az egész szabadságharczot és már dandárparancsnokként vett részt Felső-Magyarország védelmi hadműveleteiben, majd a temesvári ütközetben. Világos után ő is az aradi börtönbe került. Itt írta meg Emlékiratait (Sátoralja-Ujhely, 1883). Kivégezték Aradon, 1849 aug. 6-án.

Lenau Miklós (Niembsch von Strehlenau) a német irodalom egyik legkiválóbb lirikusa, született 1802 augusztus 15-én Csatádon, hol atyja uradalmi írnok volt. Apja könnyelmű életmódja igen sok bánatot okozott nejének, a költő anyjának, a kinek folytonos szomorúsága mindenesetre nagy befolyással volt a költőnek később kifejlődött búskomorságára. Adósságai miatt apja nemsokára kénytelen volt állásáról lemondani és a család 1805-ben Budára költözött, a hol a költő atyja megszokott életmódját tovább folytatván, 1807-ben meghalt és családját a legziláltabb anyagi viszonyok között hagyta. Özvegye a legnagyobb 280szűkölködés között töltötte életét. Négy éven át varrással kereste meg a maga és három gyermeke számára a mindennapi kenyeret, míg végre 1811-ben Vogel Károly dr. katonaorvos vette nőül. A fiatal Lenau 1812-ben kezdte meg középiskoláit a pesti piarista gimnáziumban, a hol a három alsó osztályt elvégezte. Ez időben különösen a zene iránt mutatott nagy hajlamot. Mostoha apja azonban nem találván Budán kellő orvosi gyakorlatot, 1815-ben Tokajba költözött. A költő itt töltötte életének 15. és 16. évét. E két esztendő kitörülhetetlen nyomokat hagyott Lenau életén és költészetén. Itt vésődtek lelkébe a magyar föld, a magyar puszta, a magyar élet képei és a magyar népdalok ritmusa, melyek később költészetének olyan különös hatást és olyan elragadó varázst kölcsönöztek. Ez időben Lenau nevelője eltávozván, a költő anyja Budára költözött, hogy ott folytassa fia taníttatását, ezalatt azonban a család viszonyai oly rosszra fordultak, hogy az anya nem tudta fiát tovább iskoláztatni. Miután a nagyszülők szívesen elvállalták a fiatal Lenau további neveltetését, az ifjú 1818 szeptember 8-án nagyszüleihez költözött Stockerauba. Lenau most Bécsben folytatta tanulmányait, a hol a középiskolákat elvégezvén, egy ideig jogot hallgatott, majd Magyaróvárra ment, hogy ott a gazdaságot tanulja; de már fél év mulva újra Bécsben találjuk, hol fiatal írók társaságában tölti el idejét és az irodalommal foglalkozik. Ez időben Lenau megismerkedett (1821.) egy bécsi tanácsos leányával, kit szenvedélyesen megszeretett. Boldogsága azonban nem sokáig tartott, mert a leány megcsalta. Ez az első szerelmi csalódás nemcsak a költő lelkén, hanem költészetén is mély nyomokat hagyott. Később ismét folytatta jogi tanulmányait, melyeket azonban újra abban hagyva, az orvosi pályára lépett; de ezt sem fejezte be. 1826-ban sógorával nagyobb utazást tett az Alpesek közé, honnan új benyomásokkal gazdagon tért vissza Bécsbe, hogy tanulmányait folytassa. Két szigorlatot csakugyan gyors egymásutánban le is tett és most a harmadikra készült. Ebben az időben halt meg nagyanyja. 10.000 ezüst forintot örökölvén tőle, Lenau ismét félbehagyta tanulmányait és elhatározta, hogy kiadja költeményeit. Az osztrák czenzura szigorúsága miatt Stuttgartba utazott, hogy itt rendezze műveit sajtó alá. Stuttgartban megismerkedett a sváb költők körével, kik közül különösen Schwab Gusztávval, Kerner Jusztinus-szal és Mayer Károlylyal kötött szoros barátságot. Miután a Cotta-czéggel sikerült neki költeményei kiadására nézve megegyeznie, ismét folytatta orvosi tanulmányait. Ekkor ismerkedett meg egy stuttgarti család bájos, kedves leányával, ki nagy és mély hatást tett a költőre. Ő ihlette Lenaut a gyönyörű »Schilflieder« (nádi dalok) czímű 5 költemény írására. 1832-ben jelentek meg költeményei, melyek általános és nagy hatást tettek. Már bécsi tartózkodása alatt elhatározta Lenau, hogy Amerikába vándorol. Azt hitte, hogy az európai viszonyokkal elégedetlen és békét és megnyugvást itt hiába kereső lelke, a szabadság honában, az őserdők világában meg fog gyógyulni és nagyszerű benyomásokkal gyarapodva és anyagilag meggazdagodva fog visszatérni. 1832 június végén elindul és október 8-án Amerika földjére lép. Itt 5.000 hold földet vásárolt, melyet egy württembergi embernek bérbe adott. Azután bejárta az Egyesült-Államok nyugati részét, meglátogatta a Niagara vízesést és a Hudson völgyét. De az amerikai viszonyok nem elégítették ki várakozását és néhány hónap mulva csalódottan tért visza Európába, a hol költeményei akkor már nagy hírnevet szereztek neki. Ezután teljesen az irodalomnak szentelte életét és 1833-1843-ig felváltva Stuttgartban és Bécsben élt. Ebbe az időbe esik Lenaunak ismeretsége egy barátjának feleségével, Lőwenfeld Zsófiával, a kit szenvedélyesen megszeretett. E viszony a költő haláláig tartott és elhatározó befolyással volt a költő későbbi tragikus sorsára. 1836-ban jelenik meg első nagyobb alkotása, a Faust, mely rövid idő alatt négy kiadást ért. Benne önmagát rajzolja, saját lelki küzdelmeit, a hit, tudás és kételkedés között. Egy évvel később kiadja Savanarola czímű művét, melynek hősében, a tizenötödik század hatalmas domonkosrendi szerzetesében az igazi, tiszta kereszténységet testesítette meg. 1842-ben megjelenik harmadik hatalmas műve: Die Albingenser, mely 32 énekben, a XII. századi franczia pápaellenes szektának III. Innocent pápa elleni küzdelmeit tárgyalja. E mű a szabad gondolat harcza a dogma ellen. Benne legjobban sikerült a költőnek hű korrajzot adnia. Mialatt Lenau hírnevét művei napról-napra emelték, azalatt a költő egészsége egyre jobban gyengült. Ideges lett és gyakran búskomorság fogta el. 1849-ben Baden-Badenbe utazott. E helyhez fűzódik Lenau életének legfontosabb mozzanata. Itt ugyanis megismerkedett Behrends Máriával 283a frankfurti polgármester leányával, kinek ártatlan, bájos lénye a költőt az első találkozásnál már teljesen elragadta. Lenau szívének legmélyebb, legigazabb érzelmével megszerette a szép leányt és miután érezte, hogy annak tiszta szerelme őt egész életére boldoggá tudná tenni, megkérte és eljegyezte. Most mindent elkövetett, hogy jövőjét biztosítsa. Cottának eladta eddig megjelent műveinek kiadási jogát 20.000 forintért és a jövőben írandó kötetekért 25.000 forintot kötött ki. Azután Lőwenfeld Zsófiához való viszonyát, a mely már tíz év óta tartott, akarta rendezni. E czélból Stuttgartba utazott, meglátogatta Zsófiát, de nem tudta magát erélyes lépésre elhatározni. Magával elégedetlenül, búskomoran utazott el Stuttgartból. Lelkének izgatottságát még növelte gyenge egészségi állapota. Ilyen viszonyok között érte őt október 2-án az a végzetes szerencsétlenség, hogy féloldali szélhűdést kapott. Ez a szörnyű csapás, mely a költőt akkor érte, midőn már csak napok választották el attól, hogy jegyesét oltárhoz vezesse, a beteg Lenau ideges lelkiállapotát annyira feldúlta, hogy a költő néhány nap mulva megőrült. Először Wienentalba, majd 1847-ben Döblingbe szállították, a hol 1850 augusztus 22-én meghalt. Tetemei a weidlingi temetőben pihennek. Lenau kiválóan lírai költeményeivel tett nagy hatást, melyekben az érzés mélysége és a hangulat bús melankóliája a legtökéletesebb művészettel egyesül a kifejezés bájával és a merész költői képek gazdagságával. E tulajdonságokon kívül különösen magyar motivumainak, költeményei magyaros ritmusának, képei eredeti, új voltának, elragadó tüzének, lángoló szabadság és természetszeretetének köszönheti azt az ellenállhatatlan varázst, melylyel a korabeli német közönséget elragadta. Lenau költészete a magyar Alföld alakjaival, a puszta méla hangulatával új jelenség volt a német irodalomban, magyar egyénisége új világot tárt fel, mely egy csapásra meghódította a német közönséget. Már kevésbé sikerültek elbeszélő- és drámai költeményei, melyeknek hatását nagyon gyengíti a szerkezet lazasága. Két főműve: a Savanarola és a Die Albingenser az érzés mély tűze, az előadás gazdag színpompája és a lelkesedés merész szárnyalása mellett is, csak gyönyörű életképek sorozatai, anélkül, hogy kerek egészszé tömörülnének. Műveit összegyűjtve Grün Anasztáz adta ki 1856-ban négy kötetben s azóta számos kiadásban és fordításban jelentek meg.

Lotits Ljubomir tanító, szül. 1865. Nagykikindán. 1883-ban Karlován, 1888 óta Nagykikindán a szerb felekezeti népiskola tanítója. 1894-ben az ujvidéki Matica irodalmi osztálya előadó és bíráló tagjául választotta. Szerb nyelven számos pedagógiai és szépirodalmi czikket írt. Szeretettel foglalkozik a bolgár költészettel és a bolgár irodalom ismertetésével. Sokat fordított a bolgár mű- és népköltészetből, valamint a magyar irodalomból is.

Ludwigh Miklós, róm. kath. plebános és főgimnáziumi tanár, szül. 1844. Lowrinban. 1870-ben segédlelkész lett Gyertyámoson. Hasonló minőségben Temesvárra kerülvén, az ottani főgimnázium hittanárának nevezték ki és a német és magyar nyelv tanításával bízták meg. 1885-ben Károlyfalván lett plebános, hol 1890 május 30-án meghalt.

Makra Imre író és hirlapíró, szül. 1851. A papi pályára lépett és minden szabad idejét az irodalomnak szentelve, a fővárosi lapoknak állandó munkatársa volt. Később elhagyta az egyházi pályát és Budapestre költözködött, a hol mint a Pesti Hirlap belmunkatársa s hosszú időn át külpolitikai, majd pedig szerkesztői rovatvezetője működik.

Malcomes Béla, (Reicheneggi báró), szül. 1875. Nagykikindán. A Nemzet és a Fővárosi Lapok belső munkatársaként e lapokba, valamint a többi fővárosi politikai és szépirodalmi folyóiratokba számos rajzot, tárczát, költeményt, elbeszélést és regényt írt és különösen sokat fordított a modern franczia költőkböl.

Malcomes Jeromosné báróné, született Brettner Gizella. szül. 1853. Nagykikindán. 284Szép hangja miatt a színi pályára szeretett volna lépni, de ezt nem tehette meg. 1874-ben férjhez menvén Malcomes Jeromos báróhoz, művészi hajlamait és tehetségét az irodalmi téren érvényesítette. Az Országos Gyermekvédő Egyesület alelnöke. Ő szerkesztette 1894-ben a Gyermekvédők Almanachját. Számos felolvasást tartott és sok tárczát stb. írt a szépirodalmi lapokba.

Manojlovics Szvetozár, m. kir. testőr, szül. 1848. Dolován. 1863-ban a katonai pályára lépett és részt vett az 1866-iki hadjáratban. Azután több katonai intézetben tiszttanárként működött, míg 1887-ben századosi ranggal a magyar testőrségbe lépett.

Marczibányi Lőrincz. Torontál vármegye alispánja, meghalt 1785 január 8-án Csókán.

Markovits Miklós, könyvvezető és szerkesztő, szül. Ferdinándfalván. Előbb Zimonyban és Verseczen volt lapszerkesztő, onnan Temesvárra ment, hol a Narodni Glasnik munkatársa lett. 1880 január elején a Smotra czímű lapot szerkesztette, mely azonban néhány hónapi fennállás után megszünt. Több munkát írt és fordított szerb nyelven.

Martinovics Iván, tanító, szül. 1863. Nagykikindán. Basahidán, majd 1885-ben Pancsován lett tanító. Különösen a szerb ifjúsági irodalomban vívott ki magának jó hírnevet. A Sčeromenah czímű gyermeklapnak szerkesztője. Több költeményt, czikket és szerb munkát írt és fordított.

Martin Péter, kegyesrendi tanár. szül. 1847. Kiskomlóson. Szegeden és Váczott tanárkodott.

Marton Andor, a Torontál vármegyei Gazdasági Egyesület titkára. A gazdasági irodalom terén munkálkodik.

Mathiasz Artur, állami gimnáziumi tanár és szerkesztő, szül. Nagyteremián, 1877, 1899-ben a szentgotthárdi gimnáziumban lett a magyar és német nyelv tanára. Több irodalomtörténeti czikket írt. Szerkeszti a Szent-Gotthárd czímű társadalmi lapot 1900 deczember l-je óta.

Mazur Ernő orvos, szül. Csókán.

Menczer Lipót torontálmegyei nyug. főpénztáros. Írt nagyszámú tárczát, visszaemlékezést, életrajzot, útirajzot s társadalmi, gazdasági kérdésekben élénk publiczisztikai tevékenységet fejtett ki. 1874-ben, a mikor Pozsonyban lakott, egyik megalapítója volt az ottani »Toldy-körnek«, a melynek egyideig pénztárosi teendőit is végezte. (S.)

Mihajlovics Eustatius ügyvéd, szül. Nagybecskereken. 1830-ban városbíró lett Nagybecskereken. Két szerb nyelvű munkát írt.

Mihalovics József, zágrábi biboros-érsek, szül. Torontáltordán. A gimnáziumot Temesvárt és Szegeden, a theológiát Temesvárott végezte. 1836-ban misés pappá szenteltetvén, Temesvárott belvárosi segédlelkész lett és mint ilyen, az illyr ajkú fegyenczek lelkiüdvére tartott reggeli oltárbeszédeivel, nagy humanizmusának adta tanújelét. Lonovics csanádi püspöktől maga mellé hívatván, 15 évig szolgálta a püspököt, egymásután emelkedvén, míg 1841-ben titkár, szentszéki ülnök, majd iroda-igazgató lett. Ez időben elkísérte püspökét külföldi utazásaira, résztvett annak titkáraként három országgyűlésen, a mi szónoki tehetségének és magasabb egyházi és politikai látókörének kifejlődésére nagy hatással volt. 1848-ben 285Ferdinánd király kanonoknak nevezte ki. A szabadságharcz alatt, a magyar kormánytól kinevezett püspöki másodhelyettesként teljesítette kötelességét. A fegyverletétel után elfogták és vagyonának és hivatalának elvesztése mellett négy évi várfogságra ítélték. 1852-ben kegyelmet nyervén, a kormány rendeletére Tordán lett segédlelkész, honnan 1855-ben Németbesenyőre plebános-helyettesnek, 4 év mulva esperesnek és tanfelügyelőnek nevezte ki Csanády Sándor püspök. 1861-ben Temesvár városa lelkészének, majd képviselőjének választotta meg. Ez időtől kezdve nagy tevékenységet fejtett ki és élénk részt vett a város egyházi, köz- és kultúrális ügyeiben. Különösen a magyar közoktatás terén vannak nagy érdemei, melyek elismeréséül 1870-ben ő felsége dalmi püspökké, majd ugyanez év június havában zágrábi érsekké nevezte ki. 1868-ban a Lipót-rend, 1877-ben a Szt. István-rend nagykeresztjével tüntette ki és valóságos belső titkos tanácsossá tette meg. 50 éves papi jubileuma alkalmával igen kegyes kézirattal fejezte ki néki a király elismerését. Meghalt 1891 február 18. - Számos egyházi és országgyűlési beszédet tartott, melyek a korabeli lapokban jelentek meg.

Nagy Gyula (Kisléghi). Született 1861-ben. Miután Budapesten jogtudományi absolutoriumot szerzett, elvégezte a magyaróvári gazdasági `akadémiát. Most San-Marco Nákó herczegné nagyteremiai uradalmának főintézője s az archeológia terén nagyértékű munkásságot fejt ki. A vármegye területén nagyarányú ásatásokat végzett és kutatásainak eredményét az Archeológiai Értesítőben tette közzé, hol számos czikke jelent meg. E kötet számára ő írta a vármegye őskoráról szóló fejezetet.

Nákó Kálmán gróf (Nagyszentmiklósi), valóságos belső titkos tanácsos, 1861 óta főrendiházi tag, született 1822 február 22-én. 1842-ben nőül vette Gyertyánffy Bertát, ki zongoraművésznő és festőnőként nemcsak jelentékeny sikereket ért el, de a legjobbak közé tartozott. Festményeiből külön kiállítást is rendeztek, melyet a szakértők a legnagyobb elismerésben részesítettek. Neje 1882-ben elhalván, emlékére Nagyszentmiklóson 40 ágyra való kórházat, Pusztaporgányon pedig 100 tanuló számára mintaiskolát alapított. 1887-1901-ig a nagyszentmiklósi kerület országgyűlési képviselője volt és többször szerepelt korelnökként a delegáczióban is. Nagy érdemei voltak az Aranka-csatornázási vállalat megalapításában és Torontál vármegyében kiváló közéleti tevékenységet fejtett ki. Több sportczikke jelent meg a Vadász- és Versenylapban, országgyűlési beszédei pedig a Naplókban.

Neiszer György áll. tanító, méhész, szül. 1843-ban Óbében. Tanulmányainak elvégzése után tanító lett Lugoson. Nagy szeretettel foglalkozott a méhészettel és annak gyakorlati terjesztésével.

Nemes István kir. főmérnök, szül. Zsombolyán, 1860-ban. Előbb kultúrmérnök lett a földmívelési minisztériumban, de 1896 óta a temesvári kultúrmérnöki hivatal főnöke. Számos fontos vízimunkálatnál működött tervező- és építőként.

Novák Lajos honvéd-vezérőrnagy, szül. 1843-ban. Hadnagyként vett részt az olaszországi hadjáratban, 1866-ban. 1869-ben a honvédséghez helyeztetett át és egy évig a honvédelmi minisztériumban működvén, 1872-ben kapitányi ranggal a Ludovika Akadémia tanára lett, hol négy évig tanított. Ezután egymásután emelkedett a rangsorban, mig 1895-ben vezérőrnagy lett, 1897-ben ment nyugdíjba.

Olay Lajos, ügyvéd, országgyűlési képviselő, szül. 1844-ben Magyarszentmártonban. Már bajai ügyvéd korában a bácskai függetlenségi pártnak vezére volt és 1884-ben Bajai Figyelő czímmel politikai hetilapot adott ki. 1881-ben a siklósi kerület választotta meg képviselőjéül; később a bácsalmási, majd a szigetvári kerületet képviselte. A mentelmi bizottságban működött. Mindenkor egyik legagilisabb tagja volt az ellenzéknek és az ellenzéki lapokban erős publiczisztikai tevékenységet fejtett ki.

Oldal János, polgári iskolai igazgató, szül. 1852-ben Nagybecskereken. Előbb a 286jogi pályára készült és bírói vizsgálatot is tett, de később a pedagógiára adta magát és előbb a fővárosnál polgári iskolai tanár lett, hol jelenleg igazgatói minőségben működik. Több pedagógiai czikken és a Bagdadi utazás czímű tündér játékon kívül számos polgári iskolai tankönyvet írt.

Papp Géza dr., ügyvéd, országgyűlési képviselő, szül. 1864-ben. 1891-ben tett ügyvédi vizsgálatot. Jogi ismereteinek gyarapítása czéljából a berlini, heidelbergi, párisi és bécsi egyetemeket is látogatta. 1888-ban Torontál vármegye tiszteletbeli aljegyzője, egy év mulva főjegyző lett, 1892-ben pedig a begaszentgyörgyi kerület szabadelvű programmal választotta képviselőjévé. Az országgyűlésen csakhamar előkelő szerepet játszott és az akkori egyházpolitikai törvényjavaslatok tárgyalásánál az izraelita vallás receptiójáról szóló törvényjavaslat előadója volt. 1896-ban az országos közoktatásügyi tanács tagja lett.

Pavlovics Tódor szerb író és szerkesztő, szül. Karlován, 1804-ben. A jogot Pozsonyban hallgatta és itt kezdett a szerb irodalommal behatóan foglalkozni. A hazai szerbek nagy szellemi elmaradottságát tapasztalván, életczéljául tűzte ki a szerb nép műveltségének emelését. 1832-ben a Matica serbska titkára lett. 1834-ben kiadta a Serbski Narodni List czímű hírlapot, majd 1837-ben újra átvette a már előbb is általa szerkesztett Ljetopis vezetését, 1841-ben pedig megalapította a Srbski Narodne Novine czímű szerb hírlapot. E lapokban rendkívüli írói tevékenységet fejtett ki. 1848-ban lapjait Sreobste jugoslavenske e srbske Narodne Novine czím alatt egyesítette és nemcsak rendkívüli buzgalommal szolgálta a szerb nép felvilágosításának ügyét, hanem mindenkor merészen védelmezte a szerbeket a magyarok ellen is. E miatt sok zaklatásnak lévén kitéve, eltávozott Pestről, majd búskomorságba esett és 1854 augusztus 24-én Karlován meghalt. 1847-ben kiadta a Dragoljub (Virágfűzér) cz. almanachot és több munkát fordított szerb nyelvre.

Pejacsevich Artur (Verőczei gróf), szül. 1845-ben Zsombolyán. Katonai pályára lépvén, főhadnagyként az 1866-iki hadjáratban vitézül harczolt, de megsebesült. A császár a signum laudis-féle hadiéremmel tüntette ki. 1869-ben a 9-ik huszárezredhez helyezték át. 1884-ben kapitányi ranggal megvált a hadseregtől és megvásárolván a nógrádmegyei ludányi birtokot, ott gazdálkodott, 1896-ban a szécsényi kerület szabadelvű pártja képviselőjének választotta; mint ilyen, a földmívelésügyi bizottság tagja volt. Meghalt 1899 szeptember 30. Országgyűlési beszédjei megjelentek az Országgyűlési Naplókban.

Pejacsevich Nep. János (verőczei gróf), cs. kir. huszárszázados, szül. 1848-ban Zsombolyán, meghalt 1885 április 17-én Budán.

Petrovics Duca Sándor, szerb hirlapíró, szül. Párdányban 1861-ben. Mikor Bécsben jogot hallgatott, már számos czikke jelent meg a bécsi lapokban. Innen orosz hirlapírók rábeszélésére Varsóba ment, a hol a Varsavszki Dnevnik munkatársa lett, de 1884-ben visszatérvén Magyarországba, az ujvidéki Zasztava és Branik munkatársa lett. Az e lapokban közölt pánszláv ellenes czikkei felkeltvén az akkori szerb miniszterelnök figyelmét, ez a belgrádi sajtóiroda vezetőjéül nevezte ki. Risztics bukása után elhagyta állását és a liberális párt lapjának, a Szrpszka Nezavisznosztnak főszerkesztője és a Kölnische Zeitung levelezője lett. Milán király azonban később újra a sajtóiroda vezetőjévé tette és ez állását a király leköszönéséig megtartotta. Ekkor a radikális kormány 1890-ben kiutasította Szerbiából. Ez időben beutazta Boszniát, Herczegovinát és tapasztalatairól számos czikket írt a magyar és német lapokba. Munkatársa volt ezenkívül a Journal les Debats, a Berliner Post, a müncheni Allgemeine Zeitung, a pétervári Novoje Wremja, a Pester Lloyd, a Budapesti Hirlap és a Revue de l'Orient-nek, mely lapot fél évig szerkesztette is. 1896 óta a Kölnische Zeitung budapesti képviselője. 1900-ban újból kinevezték szerb sajtófőnöknek és ez állásban megmaradt Sándor király meggyilkolásáig. Azóta önálló művek kiadásával foglalkozik és a Pester Lloyd munkatársa.

Plechl Szilárd dr. megyei főorvos, szül. 1839-ben Nagybecskereken. Bécsben 1863-ban egy évig egyetemi asszisztens volt. 1864-ben Nagybecskereken telepedett le, hol a vármegye főorvosaként, nemcsak orvosi tudományával, hanem a megye 287társadalmi, kultúrális és közéletének is egyik tevékeny munkásaként szerzett nagy érdemeket.

Predits Uros, festőművész, szül. 1857-ben Orlováton. Bécsben, majd Münchenben készült művészi pályájára. Münchenben képeivel kiváló sikert aratott s az egyik kiállításon első díjat is nyert. Nagyobb művei: az óbecsei, perlaszi s a pancsova felsővárosi gör. kel. szerb templomok freskói. Több egyházi képe a karlóczai patriarchiai templomban van s azonkívül festett számos arczképet is. Egy ideig Orlódon volt műterme, újabban azonban Belgrádban telepedett meg. (S.)

Radics György, közgazdasági író, a Szerb Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, szül. 1839-ben Nagybecskereken. Közgazdasági ismereteinek bővítése czéljából az európai nagy országokat felkereste és visszatérve, több gazdasági iskolát alapított Szerbiában és Montenegróban, a mely államok mezőgazdaságának fejlődésében nagy érdemeket szerzett. Számos külföldi gazdasági egyesület választotta tagjának. Huszonegy gazdasági munkát írt. Szerkesztette a Seljak és a Težak czímű gazdasági lapokat.

Reiner János, ügyvéd, egyetemi rendkívüli tanár, jogtudományi író, a M. Tud. Akadémia levelező tagja, szül. 1865 jún. 22-én Nagybecskereken. Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte; 1889-ben ügyvédi oklevelet szerzett, miután előbb már a jogi és államtudományi doktorátust letette. 1892-ben az egyházjog magántanára lett a budapesti egyetemen. 1894-ben az ügyvédvizsgáló bizottság tagjává nevezték ki. Tagja a Szent-István társulat igazgatóválasztmányának s a társulat irod. és tudományos osztályának is.

Révai Miklós, kegyesrendi pap, egyetemi tanár, a magyar összehasonlító nyelvészet megalapítója, született Szentmiklóson. Tanulmányait Csanádon kezdte, Szegeden folytatta, hol a gimnáziumot elvégezvén, 1769 okt. 14-én a kegyesrendiek szerzetébe lépett. 1771-ben a szerzetesi fogadalmat letevén, a tatai gimnáziumban lett tanár; de itt a túlságos munka meggyengítette egészségét s ezért a következő évben Veszprémbe, majd Nagykárolyba helyezték át. Itt három évig tartózkodott, mely idő alatt a tanítás mellett elvégezte a bölcseleti tanfolyamot. 1776-ban theológiai tanulmányait Nyitrán befejezvén, a következő évben gróf Károlyi Antal a saját költségén Bécsbe küldte, hogy hajlamát követve, a rajzolásban és műépítésben alapos kiképzést nyerjen. Bécsből hazatérvén, 1778-ban Nagyváradon pappá szentelték és a nemzeti iskolánál a rajztanítással bízták meg. Révai már korán kezdett az irodalommal foglalkozni. Miután már előbb egy ABC-könyvecskét, majd a magyar helyesírásról szóló munkát írt, 1778-ban kiadta »A magyar alagyáknak első könyvök« czím alatt 12 elégiáját, mely nagy tetszést aratott és a figyelmet feléje fordította. Ennek következménye volt, hogy 1780-ban a kir. akadémia bölcseleti tanszékére nevezték ki tanárnak. Ez állását azonban nem sokáig tartotta meg, mert fél év mulva lemondott, hogy tudományszomját követve, Bécsbe mehessen ismeretei bövítése czéljából. Ez időtől kezdődnek Révai hányattatásai. Hogy Bécsben megélhessen, gróf Pálffy János családjánál nevelősködött; de itt sem volt sorsával megelégedve, állása sértette önérzetét és egy év után otthagyta a családot. Ekkor ismerkedett meg Paintner Mihály későbbi préposttal, a ki őt a gróf Viczai családhoz ajánlotta nevelőnek Loosra. Itt kezdett foglalkozni a »Halotti Beszéd«-del. Nyugtalan természete azonban csakhamar innen is elűzte. Unta a falusi magányt és ott hagyva Loost, ismét Bécsbe, majd Gráczba ment, hol Batthyány Fülöp házánál volt nevelő. Itt folytatta a régi magyar nyelvemlékek tanulmányozását és megírta értekezését a régi magyar írásmódról, mely már sejtteti a későbbi nagy nyelvtudóst. 288Gráczban sem maradt sokáig. 1783-ban Pozsonyba ment, hol a »Magyar Hirmondó« szerkesztését vette át. Ötödfél hónap mulva ez állásától is kénytelen volt megválni és ismét Bécsbe ment. Révait már régen foglalkoztatta egy »Magyar Nyelvművelő Tudós Társaság« alapítása és most mindent elkövetett, hogy e tervét megvalósítsa; de buzgólkodásának, - bár ez ügyben magához a császárhoz is fordult támogatásért, - ekkor még nem lett eredménye. Erre Győrbe tette át lakását, hol Rajnis segítségével Biró Farkas családjánál kapott nevelői állást. Ekkor a magyar irodalom nevezetesebb költőinek műveit szándékozott kiadni »Magyar Költeményes Gyűjtemény« czím alatt. Miután a műre 500 előfizető jelentkezett, Révai Pozsonyba tette át lakását, hogy a mű kiadását maga vezethesse és egymásután ki is adta Faludinak, báró Orczy Lőrincznek, Barcsaynak költeményeit. E vállalat azonban nem sok haszonnal járván, Révai megszüntette, és egy »Amalthea« czímű lapot akart kiadni, de e terve sem sikerülvén, ismét Győrbe ment, hova rajztanárnak nevezték ki. Az 1790-iki országgyűlés megnyiltával újra nagy buzgalommal munkálkodott régi tervének, a Magyar Tudós Társaság alapításának megvalósításán. E végből lelkes előszóval ellátva, kiadta Bessenyei Györgynek »Egy magyar tudós társaság iránt való Jámbor Szándék« czímű munkáját. Ez ügyben levelezést kezdett korának nevezetes íróival és főuraival is, kiknek közbenjárására sikerült Sándor főherczeget is a tervnek megnyernie. Révai, pártfogója Feugler győri püspök segélyével, Budára utazott, hol az Akadémia dolgában a helytartótanácscsal tárgyalt, mely az ügyet az országgyűléshez tette át. Hogy tervének megvalósulását minél inkább elősegítse, nem kímélt sem munkát, sem fáradságot. Most újra átdolgozta és kiadta Planum erigendae eruditae soc. hung. alterum elaboratius cz. alatt azt a tervezetet, melyet 1784-ben II. József császárnak nyujtott át, továbbá elkészítette az ajánlott tagok névsorát is. Mindez iratokat átadták a kiküldött rendszeres bizottságnak; de Révai buzgó fáradozásai ezúttal sem vezettek eredményre. Bár a győri rajziskola kitünő vezetéséért a helytartótanács és a bécsi rajzakadémia részéről is nagy elismerésben részesült, még sem érezte itt jól magát. Időközben secularizáltatván magát, a győri egyházmegye kötelékébe lépett. Mivel e miatt sok ellensége támadt, mindent elkövetett, hogy Győrből eltávozhassék. Egy ideig Esztergomban, majd Komáromban tanárkodott, azután nyugdíjaztatta magát és egy ideig Sopronban, kosztosokat tartva, tengette életét. Innen Bécsbe ment, hol egy évig tartózkodott, a könyvtárakat tanulmányozva és nyelvtudományi munkáin dolgozva. Ebben az időben Vályi, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára meghalt és a helytartótanács Révait hívta meg a megüresedett tanszékre. Állását 1802 augusztus 16-án foglalta el. Végre Révai szabadon élhetett kedves tudományának, a magyar nyelvészetnek. Életének ez utolsó ötödfél esztendejében adta ki azokat a munkáit, melyekkel megvetette alapját a magyar történeti és összehasonlító nyelvészetnek. Ekkor jelent meg a »Halotti beszéd«-et fejtegető, korszakot alkotó munkája, az Antiquitates Literaturae Hungaricae (Pest, 1803.) és az Elaboratior Grammatica Hungarica két kötete (1803-1806). Nyelvészeti elvei azonban összeütközésbe hozták korának egy másik nagy nyelvtudósával: Verseghyvel, a ki »Tiszta Magyarország« czímű munkájában megtámadta Révai rendszerét. Révai az »Elaboratior« II. kötetében Adjectae Vindiciae iustissimae de secunda venborum forma indetermincata czímű értekezésében felelt Verseghy támadásaira. De ez a mérges tollharcz a különben is ideges, sokat hányatott és beteges tudós egészségére igen rossz hatással volt. Munkássága közepett 1807 április 1-én halt meg. Révai mint költő latin verseivel, melyeket Joannis Nicolai Révai Latina czímmel adott ki, a legjobb latin íróink közé tartozik. Magyar költeményeivel a magyar klasszikus iskola legkiválóbbjai között foglal helyet, de halhatatlan érdemeket nyelvtudományi munkáival szerzett magának. Ő megalapítója a magyar összehasonlító és történeti nyelvészetnek. Eleinte ő is a héber-magyar nyelvrokonság alapján indult, de később megismerkedvén Sajnovics és Gyarmathy műveivel, a magyar-ugor rokonságot fogadta el és alkalmazta későbbi műveiben. Bár munkáiban tévedésekkel is találkozunk, a mint - tekintettel arra, hogy az összehasonlító nyelvészet ebben az időben még a külföldön is nagyon gyenge lábon állott, - nem lehet csodálkozni, de örök érdeme, hogy ő az első, a ki nálunk kimondja, hogy a nyelvhasonlítás a nyelvészeti vizsgálódásnak egyik legfontosabb eszköze. Legnagyobb dicsősége azonban az, hogy a történeti módszernek ő a felfedezője, nemcsak a magyar, hanem általában az 289egész nyelvtudományban. E felfedezésével és a történeti módszer alkalmazásával a híres német nyelvtudóst: Grimm Jakabot is megelőzte. Irodalmi érdemeit az Akadémia is elismerte, midőn őt megalakulásakor tagjául választotta, és az ő rendszerét fogadta el. Emlékét megyéje 1893-ban szép emlékoszloppal örökítette meg, melyet szülővárosának piaczán a Torontál vármegyei néptanítók adakozásából állítottak fel; az oszlopon lévő domborrnűvű arczkép Holló Barnabás műve és a nagy nyelvtudós lelkes életírójának, Csaplár Benedeknek 400 forint költségén készült. Egy másik terrakotta szobra a M. T. Akadémia épületének sarkán áll.

Riesz Jakab dr. árvaszéki ülnök, szül. 1855. Csatádon. 1888-ban ügyvédi oklevelet szerezvén, Zsombolyán telepedett le. 1890-ben árvaszéki ülnöknek választatván meg, azóta Nagybecskereken lakik. 1895 óta árvaszéki elnökhelyettes és a közigazgatási tanfolyam előadója.

Rill József, m. kir. tanfelügyelő, pedagógiai író, szül. 1839 január 11.-én Módoson. Tanulmányainak elvégzése után. báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter megbízásából egy évet Németországban töltött, hol a képzőintézeteket tanulmányozta. Innen visszatérve, a budai tanárképző intézetben lett tanár. 1889-ben vasvármegyei tanfelügyelőnek nevezték ki, honnan a következő évben Szolnok-Doboka, majd Tolna, 1900-ban Moson, végre Hontmegyébe helyezték át hasonló minőségben. Rill igen nagy és minden tekintetben hasznos pedagógiai munkásságot fejtett ki, melynek hatása nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati pedagógia terén is nyomokat hagyott. Különösen a magyar tanítóság erkölcsi tekintélyének, emelése és anyagi helyzetének javítása érdekében tett, dolgozott, írt sokat. Főképen az általa 1880-88-ig szerkesztett Magyar Paedagógiai Szemlével gyakorolt nagy hatást a tanítóságra. Ebben számos fontos eszmét vetett fel és 30 pedagógus, tanférfiú, író stb. életrajzát írta meg. Azonkívül, hogy maga is 1868-tól folyton pedagógiai és politikai lapot szerkesztett, még számos szak- és politikai folyóiratnak volt a munkatársa, mely lapokba 2000-nél több czikket irt.

Rónay Jenő (Kiszombori) volt főispán, kir. tanácsos, a III. oszt. Lipót-rend lovagja, ügyvéd, szül. 1854 április 11-én Kiszomborban. 1874-ben aljegyző, egy év mulva vármegyei alügyész és tiszt. főügyész lett; 1880-ban helyettes főszolgabírónak, majd főjegyzőnek választották meg, a mely időben a Torontál czímű lapot is szerkesztette. 1886-ban Torontál vármegye alispánjául választották meg és 1891-ben főispánnak nevezték ki. Ekkor a Felső-torontáli árvízmentesítési társulat elnöke is lett. 1894-ben megalapította, a Torontál-erzsébetfalvi és felsőmuzslyai lecsapoló társulatot.

Róth Albert dr., megyei főorvos, szül. 1814-ben Nagybecskereken. Előbb Pozsonyban élt, hol hirlapírással is foglalkozott, majd Nagybecskerekre költözött, hol a szabadságharcz alatt föllázadt szerbek fölgyújtották a házát és kirabolták. Katonai főorvosként a kormány Aradra helyezte át, a hol később is megmaradt. 1861-ben megyei főorvosnak nevezték ki és mint ilyen működött itt haláláig (1879).

Rőser János nyilvános polgári iskolai és felső kereskedelmi iskolai igazgató és intézettulajdonos, szül. 1844-ben Gyertyámoson. Tizenhét éves korában már a felnőtt iparosok tanítójaként szerepelt. A kereskedelmi szaktanári pályára magánúton készült, s közben gyakorlati szakismeretekre is szert tett. A tanári 290képesítést megszerezvén, a Rőser-tanintézetben, a könyvvitel és számtan tanára volt 1883-ig, mikor az intézet igazgatója lett és intézetét az ország egyik legjobb hírű kereskedelmi iskolájává emelte. Saját intézetén kívül számos más iskolában és egyesületben tanított. Alapított szakképző minta-irodát, a külföldiek számára egy kereskedelmi szaktanfolyamot, és sok barátot szerzett hazánknak, különösen a szomszédos Balkán-államokban. E téren való érdemeiért a szerb kormány a Szent-Száva-rendjellel tüntette ki. Alapító tagja, igazgatója és elnöke számos társadalmi, pedagógiai, közjótékonysági stb. egyesületnek. Mint író is nagy érdemeket szerzett magának: művei a kereskedelmi szakirodalomban úttörő munkák.

Rőser Miklós felső kereskedelmi iskolai igazgató-tulajdonos, a Ferencz József-rend lovagja, szül. 1823-ban Gyertyámoson. Műegyetemi tanulmányokat végzett Bécsben. 1853-ban Budapesten kereskedelmi iskolát alapított, melyet 30 évig vezetett. Mindig élénk részt vett a hazai kultúrális és tanügyi mozgalmakban és különösen nagy érdemei vannak Gyertyámos község közművelődésének fejlesztésében, hol az első magyar nyelvű kisdedóvónak és a Szegeden fennálló Gyertyámos községi magyar nyelvterjesztő konviktusnak is egyik alapítója volt. Tagja volt a székesfőváros bizottságának is és egy ideig országgyűlési képviselő is volt. Meghalt 1903 október 24-én.

Schannen Ernő, műépítész, szül. 1853-ban Perjámoson. A műegyetemet Zürichben elvégezvén, Ybl Miklós híres budapesti műépítész irodájában nyert alkalmazást, hol négy évig volt, mely idő alatt a Szent István bazilika és a budai királyi várkert-bazár tervezésében részt vett. A boszniai hadjáratban hadnagyként szolgált. Visszatérve, Hauszmann Alajos műegyetemi tanár irodájában dolgozott nyolcz évig. Ezután önállóan működött és Budapest ujjáalakításának nagy munkájában jelentékeny érdemei vannak. Számos építészeti műeszköznek feltalálója és szerkesztőjeként is szép nevet vívott ki magának.

Schulpe György (Törökkanizsai) kiváló szocziológus és társadalomtudományi író. Szül 1867-ban Törökkanizsán. Beutazta majd egész Európát és külföldön a társadalomtudományokat és szocziális intézményeket tanulmányozta. Szépirodalmi működése mellett már 20 év óta szocziálpolitikával foglalkozik. A munkáslakás ügynek ő volt hazánkban a tulajdonképeni megindítója és a modern munkáslakás intézménynek meghonosítója. 1893-ban Pozsonyban munkástelepet alapított. E telepen van múzeum, fürdőház, betegszoba, könyvtárépület, Uránia-épület, két kettős kisdedóvóintézet külön-külön épületben elhelyezve. Schulpe több mint 600 hirlapi czikkben és nagyszabású úttörő szakmunkáiban lankadatlanul s hatásosan propagálta az összes modern szocziálreformokat. 1895-ben terjesztette fel a kormányhoz a munkáslakásokra vonatkozó, 1898-ban a tüdővész terjedésének meggátlására, a munkások testi épségének s egészségének megóvására, valamint a munkaközvetítés szervezésére vonatkozó javaslatát, melyeket a minisztériumok nagy figyelemre méltattak. A Schulpétól indítványozott összes intézkedések s intézmények miniszteri rendeletek s országos törvények útján hamarosan megvalósultak. A tuberkulózis terjedésének meggátlására vonatkozó majdnem összes állami s városi intézkedések is Schulpénak ebbeli kezdeményező javaslataira vezethetők vissza. Schulpe az 1895-ben tartott bordeauxi és az 1897-ben megtartott brüsszeli nemzetközi munkáslakás kongresszuson a m. kir. belügyi kormányt képviselte s a bordeauxi kongresszus Schulpét alelnökévé választotta meg. Pozsony város közönsége is elismerve Schulpénak a munkáslakások terén kifejtett úttörő s kezdeményező működését, majdnem egy egész városnegyedet hivatalosan »Schulpe György telepnek« nevezett el. Az ő propagandájára keletkezett a pozsonyi munkásközvetítő hivatal is, mely Schulpe elnöksége alatt, saját otthont alkotott, népszállóval, mely intézet legalább 170.000 koronát képvisel. Az ő elnöklete alatt a pozsonyi kereskedelmi alkalmazottak egylete esti szaktanfolyamot alapított, mely az egylet egyéb költségeivel szintén majd 200.000 korona tőkeösszegnek 293felel meg. Schulpe védnöksége alatt a pozsonyi munkás aggkor és rokkantbiztosítási egylet is nagy lendületet nyert. A néhai Simonyi Ivántól alapított közkönyvtár ügyét is lelkesen felkarolta. A pozsonyi munkásközvetítő hivatal, mely Schulpe sürgetésére keletkezett s melynek saját otthona Schulpe elnöksége mellett alakult, évenként 3000-4000 embernek melegedő szobákkal szolgál, szállója évenként 3000-4000 munkátlan embernek ad napokra hajlékot s e hivatal évenként átlag 3000 embert juttat kenyérhez s munkához. Ő kezdeményezte a Pozsony városi jóléti bizottság megalapítását, mely évenként ezreket áldoz a szegények segítésére és a csecsemő-védelemre. 1911 február 13-án ő felsége Schulpe Györgynek, társadalmi s kultúrális téren szerzett érdemei elismeréséül a magyar királyi udvari tanácsosi czímet adományozta. Ezenkívül számos bel- és külföldi kitüntetést és érdemrendet kapott, több külföldi tudományos intézet diszdoktorává és számos bel- és külföldi tudományos egyesület dísztagjául választotta meg.

Schütz Antal kegyesrendi tanár, szül. 1880-ban, Kistószegen. A budapesti egyetemen szerzett doktorságot a hittudományokban.

Schwenszky Ármin, állatoros, szül. Bánátkomlóson 1846-ban, Budapesten lett állatorvos; 1878-ban tanársegéd lett az állatorvosi intézet belkórodáján, hol 1880-ig működött, a mikor a kőbányai m. kir. sertésveszteglő hivatal főnökének nevezték ki. 1882-ben ismét az állatorvosi főiskolához került, hol a patkolástant tanítja. 1896-ban a koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.

Schwicker Alfréd, főreáliskolai tanár, szül. 1864-ben Nagybecskereken. 1890-ben a vegytanból és természetrajzból tanári oklevelet szerzett. Jelenleg a pozsonyi állami főreáliskola tanára; a pozsonyi magyar kir. vegykísérleti állomás vezetője és a pozsonyi orvos-természettudományi egylet titkára.

Schwicker Brunó dr., főreáliskolai tanár, szül. 1860-ban, Nagybecskereken. 1883-ban tanári oklevelet szerzett a történelemből és a földrajzból. 1890 óta rendes tanár a budapesti V. ker. áll. főreáliskolánál.

Somfai János, író és hirlapíró, a Nagybecskereken megjelenő »Torontál« politikai napilap felelős szerkesztője. Szépirodalmi és publiczisztikai téren munkálkodik. Írt számos novellát, művészeti, társadalomtudományi és politikai czikket, több regényt és színdarabot. Irodalmi érdemeinek elismeréseül a temesvári »Arany János társaság« rendes tagjává választotta. 1905 óta titkára a Torontál vármegyei Közművelődési Egyesületnek is s mint ilyen más kultúrális irányban is munkálkodik. Ő írta e fejezet (S.) jegyű életrajzát, és a sajtót.

Szányi János ügyvéd, szül. 1803-ban, Écskán. 1828-ban szerzett ügyvédi oklevelet a pesti egyetemen. A szabadságharcz után nagy tevékenységet fejtett ki a Tiszaszabályozás körül és ez ügyben több czikket írt. Meghalt. 1874-ben.

Stassik Ferencz dr. ügyvéd, Torontál vármeggye főügyésze, szül. 1850-ben 1877-ben ügyvédként telepedett le Nagybecskereken.

Steinbach Antal, kir. tanácsos és volt torontálmegyei tanfelügyelő, 1861-ben a nagykikindai róm. kath. elemi iskola tanítója lett, hol 11 évi működése alatt nagy tevékenységet fejtett ki a magyar nyelv terjesztése érdekében; ő alapította a magyar dalárdát is. 1872-ben segédtanfelügyelő lett, 1876-ban pedig Torontál vármegye tanfelügyelőjévé nevezték ki. Mint ilyen alapítványt teremtett tanítók gyermekei számára. Elnöke volt a magyarországi tanítóegyletnek, melynek temesvári első nagygyűlése alkalmával: A magyar nyelv tanítása a nem magyar ajkú iskolákban czím alatt tartott előadást. Az ő nevéhez fűződik a torontálmegyei Magyar Közművelődési Egylet alapítása is, melynek több évig igazgatója is volt. Érdemei elismeréséül ő felsége kir. tanácsossá nevezte ki. Meghalt 1899 október 12-én Nagybecskereken. Számos pedagógiai czikket és elemi iskolai tankönyvet írt.

Streitmann Antal nagybecskereki főgimnáziumi rajztanár. Tárczákat és szakczikkeket írt a népművészet, a művészi nevelés, a gyermek-lélek tanulmányozása, a nép- és középiskolai rajzoktatás, a művészet és iparművészet köréből, melyek a fővárosi és vidéki lapokban, szakfolyóiratokban és iskolai értesítőkben jelentek meg. A »Nemzeti Szalon« vidéki tárlatain résztvett akvarell- és olajfestményeivel, melyek leginkább a Bega-völgy róna- és felsővidék patakvilágát ábrázolják. Ő írta a monografia néprajzi fejezetét is, a bolgárokról és a svábokról szóló rész kivételével. (S.)

Szabó Ferencz, esperes-plébános, szerkesztő és történettudós, szül. Nagybecskereken, 1843 november 12-én. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után Temesvárott theológiát hallgatott. 1866-ban felszenteltetvén, több helyen volt segédlelkész, míg 1897-ben Nagybecskereken választották meg lelkésznek. Rendkívül buzgó munkásságot fejtett ki a történettudomány terén. A történelmi ismeretek terjesztése és népszerűsítése érdekében több mint 74 kötetet írt, fordított és adott ki és körülbelül 80 ezer kötetet ajándékozott az ország iskoláinak. Érdemeinek elismeréséül 1898-ban ő felsége a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntette ki és ugyanazon évben egyházi fönnhatósága a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett bizerei apátságot ajándékozta neki.

Szalay József nagybecskereki ev. ref. lelkész. Az egyházi és vallási irodalom terén munkálkodik.

Szávics Milán dr., főgimnáziumi tanár, kiváló szerb író és esztétikus, szül. 1854-ben Törökkanizsán. Egyetemi tanulmányait Lipcsében és Bécsben végezte, 295hol tanári oklevelet szerezvén, 1876-ban az ujvidéki szerb gimnázium tanára lett, de ez állását már öt év mulva elhagyta, hogy tisztán az irodalomnak szentelhesse életét. Írt számos regényt, drámai műveket, költeményt, történeti és irodalomtörténeti tanulmányt. Tagja a szerb Matica irodalmi osztályának.

Szekulics Sándor, nagybecskereki származású festőművész. Művészi pályáján már eddig is szép sikert aratott. Jelenleg Münchenben dolgozik s itt a többek közt Torontál vármegye megbízásából II. Rákóczi Ferencz képét festi a vármegye számára. (S.)

Szenes Adolf, nagybecskereki polgári iskolai tanár, széleskörű tevékenységet folytat a pedagógiai irodalom terén s főként mint ismert tankönyvíró munkálkodik. Számos pedagógiai s természettudományi czikkén kívül, önállóan megjelent munkái a következők:

Szentgyörgyi István szobrászművész. Bégaszentgyörgyi születésű. Többek rábeszélésére atyja beadta a szegedi fa- és fémipari iskolába, melynek elvégezte után kiment Svájczba, hol kőfaragással kereste kenyerét. Később hazajött, hogy itt folytassa tanulmányait. Itthon Papp Géza dr., orsz. képviselő közbenjárására a budapesti országos iparművészeti iskolába került, majd Brüsszelbe ment, a hol Van der Stappen a híres belga szobrász mellé került. 1907-ben a brüsszeli akadémia két első díját nyerte meg műveivel. E közben hazajött szülei látogatására s ekkor Botka Béla főispán, Jankó Ágoston alispán, valamint dr. Vinczehidy Ernő m. főjegyző támogatása mellett a vármegye törvényhatósága a megyei kulturalapból megszavazott Szentgyörgyinek 1200 koronát. Ezzel azután visszament Brüsszelbe s a következő évben 1908-ban a budapesti nemzetközi téli tárlaton tünt föl, úgy hogy a »Panasz« czímű szobrával megnyerte a 2000 koronás Röck-díjat. Ezután egyremásra alkotta szép szobrait, a melyeket a műkritika nagy elismeréssel fogadott s a melyekkel egymásután nyerte el az utóbbi évek műkiállításain a legbecsesebb díjakat. (S.)

Szentiványi Ferencz dr., torontálvármegyei allevéltáros. A statisztikai és közgazdasági irodalom terén munkálkodik s számos statisztikai és közgazdasági tanulmányt írt.

Szentkláray Jenő dr., csanádi apát-kanonok, történettudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, született 1843 január 21-én, Aracson, Torontál vármegyében. Temesvárott volt növendékpap és a budapesti tudományegyetemen végezte tanulmányait, hol bölcsészettudori oklevelet nyert. 1866-ban szentelték pappá. A délmagyarországi bányatelepeken eltöltött két évi káplánkodás után Nagykikindán lett elemi iskolai igazgató és reáliskolai tanár. 1869-ben a temesvári főgimnázium tanárává nevezték ki, hol nagy buzgóságot fejtett ki Temesvár magyarosítása érdekében. Ugyancsak ő alapította Ormós Zsigmond főispánnal a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatot, melynek első titkára volt. Ez időben szerkesztette a Történelmi Adattár czímű havi folyóiratot (1871-74). 1873-ban, Törökbecsén lett lelkész, 1882-ben az Akadémia tagjává választotta, 1883-ban egyetemi magántanár lett Budapesten, hol Magyarország legújabb történetét adta elő. 1885-ben a belgrádi szerb tudományos társaság, 1910-ben az újvidéki »Maticza« irodalmi társaság is tiszteletbeli tagjává választotta. Tagja a M. Tud. Akadémia történelmi bizottságának, az Archeológiai Társulatnak, a Magyar Történelmi Társulatnak, a Szent-István-Társulat tud. és irod. osztályának, a Magyar Heraldikai és Genealogiai és számos más tudományos társulatnak megalapítója és elnöke a délvidéki szépirodalmi Arany János-Társaságnak.

Sz. Szigethy Vilmos író. Több évig segédszerkesztője volt a »Torontál«-nak s itt jelentek meg első versei és tárczái is. A magyar szépirodalomnak tevékeny és jónevű munkása, ír verseket, tárczákat s újabban az ifjúsági és a gyermekirodalom művelője. 1903 óta Szeged város levéltárosa.

Szilágyi Virgil ügyvéd, szül. Écskán, 1824-ben. 1846-ban Csongrád vármegye aljegyzője lett, majd 1848-ban első jegyzővé nevezték ki. A szabadságharcz alatt tagja volt a megyei vészbizottságnak. 1850-ben Pestre ment, hol hirlapíróként működött. 1851-ben a Pesti Napló belmunkatársa lett. 1852-ben az Értesítő czímű szépirodalmi hetilapot szerkesztette, majd ennek folytatását a Budapesti Visszhang czímű szépirodalmi divatlapot; 1854-ben az ügyvédi pályára lépett és különösen Táncsics Mihály politikai perében való bátor fellépésével keltett nagy feltünést. Az 1861-iki országgyűlésre a fővárosi Józsefvárosi kerület választotta meg képviselőjéül. 1862-ben, ama gyanú alapján, hogy az emigráczió tagjaival összeköttetésben áll, elfogták és 14 évi várfogságra ítélték; ugyanaz évben kegyelmet nyert ugyan, de tovább is gyanú alatt állott és mivel később is folyton politikai üldöztetésnek volt kitéve, családjával külföldre költözött. Hosszabb időt töltött Milanóban és Párisban, hol benső érintkezésben állott az emigráczió tagjaival. 1869-ben visszatérvén hazájába, Hódmezővásárhely választotta képviselőjévé. Az 1870-iki kath. kongresszuson igen nagy tevékenységet fejtett ki; ő készítette a kormánynak benyújtott emlékiratot is. A következő két cziklusra Székelyudvarhely küldte fel az országgyűlésre. Ezután visszavonult birtokára. Meghalt 1892 deczember 30-án Budapesten.

Sztehlo András, evang. főesperes, szül. 1846-ban Lajosfalván. 1841-ben Szeberényi János, a nagytudományú szuperintendens mellett volt segédlelkész, 1844-ben a dobsinai egyház hívta meg első lelkésznek, hol 12 évi tartózkodása alatt községének egyházi és kultúrális intézményeit a legnagyobb buzgalommal fejlesztette: 297kisdedóvót, népiskolát, olvasó-egyletet stb. alapított. 1856-ban Losonczon választották meg lelkésznek, hol szintén nagy tevékenységet fejtett ki egyházának emelésén. 1864-ben a nógrádi egyházmegye főesperese lett. A következő évben a budai egyház hívta meg lelkésznek, a hol 1873-ig látta el hivatalát, mikor betegeskedése miatt lemondott. Meghalt 1899 október 23-án Budapesten. A német Gusztáv Adolf-egylet ügynökeként, húsz éven át ezrekre rúgó összeget szerzett a szegény magyar evangélikus egyházak gyámolítására.

Tallián Béla báró v. b. t. t., ny. miniszter, törökbecsei nagybirtokos, sz. 1851-ben. Középiskolái elvégzése után 1873-ban tett áll. tudományi államvizsgát. A közigazgatási pályára lépett s 1879-ig működött a törökkanizsai járásban, 1877-ben koronás arany érdemkeresztet kapott, 1880-ban alispánná választották és így folytatta tevékenységét; 1886-ban Somogy, 1892-ben Békés és Csongrád vármegye főispánjává nevezték ki s ettől a méltóságtól (Csongrádtól) 1894-ben mentették fel, a mikor a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki a király. Közben Békés területén kormánybiztos volt az agrárszocziálizmus bajainak orvoslására. Huszonötéves szolgálata alkalmából vármegyéje és Gyula városa nagy ovácziókat rendezett tiszteletére. A Házba 1896-ban választották meg először, szabadelvű programmal; a Háznak alelnöke volt Bánffy bukásától, miniszteri kinevezéséig, 1901 óta v. b. t. t., 1902-ben kapta a Takova-rendet, mikor a szerb kongresszus kir. biztosa volt. 1903 november 3-án a Tisza kormányában földmívelésügyi miniszteri tárczát vállalt, 1905 óta Törökkanizsa országgyűlési követe. Az 1905-i választások után a szabadelvű párt elnöki állásra jelölte. Később az alkotmány, majd a munkapárt tagja lett. Hosszú tevékenységét a vízügyek terén kifejtett kiváló munkásság jellemzi. Igen nagy része van a Balaton, Dráva, Tisza-szabályozás munkálataiban, minisztersége alatt tárgyaltatta le a Rába-szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. 1911-ben bárói rangot nyert.

Telbisz Benedek dr., tanár, gyógyszerész, szül. 1854-ben Lovrinban. Előbb gyógyszerészi oklevelet szerzett, majd 1885-ben a vegytan és természetrajzból tanári vizsgálatot tett és a kir. kath. főgimnáziumhoz nevezték ki tanárnak Aradra. 1898-ban atyja meghalván, átvette annak gyógyszertárát Lovrinban.

Telbisz János dr., vegyész, szül. 1862-ben, Nagyőszön. Műegyetemi tanulmányait az aacheni, berlini és stuttgarti műegyetemeken végezte s a berni egyetemen doktorrá avattatott. Tanulmányait befejezve, a németországi querfurti és glauzigi czukorgyárakban vegyészként, majd fővegyészként és később aligazgatóként működött s már 1887-ben nagyszabású czukorrépatermelési kísérletet végzett Torontál vármegyében, a melyek alapján a czukorrépatermelést és a répaczukorgyártás meghonosítását sürgette e vármegyében; s ha fáradozásai nem is vezettek azonnal sikerhez, mégis őt kell a délmagyarországi czukoripar úttörőjének tekintenünk. 1891-ben megalapította a mai napig is fennálló Magyar Czukoripar czímű szaklapot. Számtalan szakczikkeivel, röpirataival és felolvasásaival fáradozott a czukoripar, a borászat és a mezőgazdaság fejlesztésén. A hites kir. kereskedelmi törvényszéki vegyészi intézmény meghonosítása szintén az ő nevéhez fűződik. Egyéb lapalapításai az Ungarische Weinzeitung és a Budapester Landwirtschaftliche Presse, a melyek azonban már megszüntek.

Téry Ödön, egyetemes orvostudor, műtősebész, képesített egészségtan-tanár, belügyminiszteri osztálytanácsos, közegészségügyi főfelügyelő, kiváló turista, amatőr fotografus és turisztikai író, szül. 1856-ban, Óbébán. 1878-79. tanévben Fodor József tanár, közegészségi tanintézetében gyakornokként, 1879-80. tanévben Kovács József tanár mellett műtőnövendékként működött, majd 1880 november 28-tól 1884 április közepéig Selmeczbányán bányászorvos volt. E minőségében a pénzügyminiszterium megbízásából, 1883-ban, a bányák és kohók, nemkülönben a dohánygyárak egészségügyi viszonyainak tanulmányozása czéljából Németországban tanulmányutat tett. 1884 május havában a belügyminiszterium egészségügyi osztályába fogalmazósegéddé neveztetett ki, majd 1887-ben fogalmazóvá, 1890-ben közegészségügyi felügyelővé, 1906-ban pedig közegészségügyi főfelügyelővé lépett elő. 1900-ban mint osztálytanácsost, osztályvezetőséggel 298bízták meg. Számos kiküldetésben részesült, különösen fertőzőbetegségek felléptekor, így a többek között 1892 végén a Torontálban fellépett kolera leküzdésére. Miniszteri megbízásból beutazta a hazai fürdőhelyeket, de járt több ízben külföldön is. 1903-ban az Ostendében, 1907-ben a Frankfurt a M.-ban tartott mentőügyi kongresszusokon kormányképviselőként vett részt. Az Orsz. Közegészségi Egyesület egyik alapítója s annak első életéveiben egyik titkára s az Egészségügyi Egyesületi Közlöny egyik szerkesztője volt. Rendkívüli érdemeket szerzett azonban a magyar turista-ügy feljesztése körül. 1882-ben alapította Selmeczbányán a Magyarországi Kárpát-Egyesület Szitnya-Osztályát, majd 1885-ben egyik rendezője volt az országos kiállítás turista-osztályának. 1888 végén megalapította a M. K. E. budapesti osztályát s tevékeny részt vett az ez által 1890-ben rendezett első magyar amatőrfotografus-kiállítás rendezésében. 1891-ben a M. K. E. budapesti osztályát feloszlatván, megalapította a Magyar Turista Egyesületet is, melynek ügyvivő-alelnöke, majd elnöke volt, míglen 1910-ben az elnökségtől visszavonulván, az egyesület díszelnökévé választotta. A Magyar Turista Egyesület felvirágozása is az ő érdeme. Az ő buzgólkodásának eredménye az egyesűlet dobogókői telepe (a Báró Eötvös Loránd menház) a Pilis hegységben és a Magas Tátra Öt-tó katlanában (2019 m. tengerszín feletti magasságban) álló menedékház. Ő vetette fel a Gerlachfalvi csúcs (2663 méter, Magyarország legmagasabb hegycsúcsa) tetejére a Budapesti-ház, meteorológia megfigyelővel berendezett menedékház létesítésének eszméjét, melyet azonban sajnos - már nem valósíthatott meg. A turisztika ügyét nemcsak tettel, hanem tollal is buzgón szolgálta, számos élénk, ügyes tollal megírt, érdekes czikket közölt a lapokban. Érdemeit a Magyar Turista Egyesület azzal jutalmazta, hogy a Magas Tátra Öt-tó katlanába épített menedékházát róla nevezte el. Az 1896-ik ezredéves kiállítás turista- és amatőrfotografus-osztályának biztosa és jurytagja volt. A Siebenbürgische Karpathen Verein, a Felkai Tátra Egylet és a Magyar Tanítók Turista Egyesületének tiszteletbeli tagja volt.

Török Ferencz, polgári iskolai tanár Nagybecskereken. Írt a napilapokba és szakfolyóiratokba több pedagógiai és történeti értekezést és szépirodalmi czikket.

Tötössy Béla, műegyetemi tanár, a kolozsvári M. kir. Ferencz József tud. egyetem tiszteleti bölcsészdoktora, szül. 1854-ben, Billéden. A boszniai hadjáratban hadnagyként vett részt és onnan legfelsőbb elismeréssel és hadi éremmel kitüntetve tért vissza. 1889-ben a József-műegyetemen az ábrázoló geometriának rendkívüli tanára, 1893-ban rendes tanára lett. 1899-ben az Akadémia levelező tagjául választotta meg.

Trifunácz Pál, bölcseleti doktor, belügyminiszteri tanácsos, szül. Melenczén, 1825-ben; 1845-ben letevén az ügyvédi vizsgálatot, a nagykikindai kerület tiszt. aljegyzőnek, majd főjegyzőnek választotta. 1861-ben Torontál vármegye másodalispánja lett, majd a basahidi kerület képviselőjéül választotta meg. 1867-ben a belügyminisztérium osztálytanácsosának, 1881-ben miniszteri tanácsosnak nevezték ki. Meghalt 1889 márczius 13-án.

Wekerle László jogtudor, kir. tanfelügyelő, filozófiai író, szül. Módoson, 1840-ben. 1889-ben Mármaros vármegye tanfelügyelője lett; 1897-ben kir. tanácsosnak nevezték ki.

Vinczehidy Ernő dr., Torontál vármegye főjegyzője. A közjogi és közigazgatási irodalom terén munkálkodik s számos értékes közjogi és közigazgatási czikke jelent meg a szaklapokban, valamint a napisajtóban. Évek óta buzgó tevékenységet fejt ki minden kultúrális téren s 1906 óta a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesületnek ügyvezető-igazgatója. 1911-ben megválasztották a nemzetközi közigazgatási bizottság tagjává.

Zádor István, nagykikindai születésű festőművész. 1906 óta munkálkodik szép sikerrel. 1909-ben a müncheni, 1911-ben pedig a római nemzetközi kiállításon tünt fel. Az állam eddig két művét vette meg, mindkettőt a szépművészeti Múzeum számára. (S.)

Ha a vármegye szellemi kúlturájának jelenéről írunk, meg kell állapítani, hogy egyéb tényezőkön kívül a sajtónak is elsőrendű szerepe van abban, hogy Torontál vármegye kultúrája mai magasságára jutott.

Ez a szerepe annál inkább megemlítésre méltó, mert kedvezőtlenebb talaja a sajtónak alig volt az országban, mint ebben a törökdúlásnak és más harczoknak annyira kitett vármegyében.

Még egy félszázaddal ezelőtt Torontál vármegyében sajtóról egyáltalán nem lehetett beszélni, sőt még azután is, egy-két évtizeddel, a sajtó, mint közszükségleti és kultúrális tényező, alig tudott érvényesülni. Csak harmincz-negyven éve annak, hogy a sajtó meghonosodott, megerősödött, és kultúrális tényezővé, sőt közszükségletté lett a vármegyében.

Különösen pedig nehéz helyzete volt a magyar sajtónak, a melynek félszázaddal ezelőtt ebben az akkor úgyszólván teljesen idegen nemzetiségektől lakott vármegyében, semmi talaja nem volt.

A szabadságharcz leveretése után két évvel tett bátortalan kísérletet Nagybecskereken Pleitz Ferencz PáI, nagybecskereki nyomdász, egy nyolczoldalas, negyedrét alakú, német hetilapocskával. Ez a lap, a mely a mai vármegyei lapoknak az ősapja, 1851 január 4-én jelent meg először Wochenblatt czímmel, a melyet a negyedik számnál Gross-Becskereker Wochenblatt-ra cserélt fel s ezzel a czímmel jelenik meg ma is, természetesen tetemesen kibővítve, új, modern alakban.

A vármegyének s egész Délmagyarországnak ezt a legrégibb újságját persze korántsem lehetett akkor a mai értelemben vett újságnak tekinteni, mert jóideig csak a császári hivatalok hirdetményeit közölte, nehány gazdasági, ismeretterjesztő czikket tartalmazott s valamelyes újságformát csak 1867-ben nyert. Addig felelős szerkesztő sem volt a lapon megnevezve, csak a nyomdász és a kiadó: Pleitz Ferencz Pál, a ki 1867 után szerkesztőként szerepelt a lapon. Utána a lap felelős szerkesztője Brájjer Lajos dr., majd Mayer Rezső lett, a ki ma is felelős szerkesztőként jegyzi a lapot.

1851-től 1869-ig, tehát majdnem húsz éven át az egyetlen Wochenblatt képviselte a vármegyében a sajtót s kívüle még németnyelvű újság sem volt több. Csak 1869-ben indult meg Pancsován a Banater Post czímű hetilap, a mely ma Donau-Temes-Bote czímmel jelenik meg.

Az első magyar lap 1872 április 4-én indult meg Nagybecskereken, ugyancsak Pleitz Ferencz Pál könyvnyomdász kiadásában. A lapnak a Torontál czímet adták s »vegyestartalmú« hetilapként jelent meg minden vasárnap. A lap első felelős szerkesztője Balás Frigyes orsz. képviselő volt, a ki hét éven át, 1879 július 18-án történt haláláig szerkesztette. Utána körülbelül félévig Szentkláray Jenő, majd egy évig Létmányi Nándor volt a felelős szerkesztő, a kit 1881-ben Rónay Jenő m. főjegyző váltott föl, míg öt félév mulva Hegedüs Miklós aljegyző követte, de ő is csak nehány hónapig szerepelt felelős szerkesztőként. 1882 május 11-ig, a mikor Lauka Gusztáv, a kitünő író, később a vármegye főlevéltárosa lett a lap felelős szerkesztője. Lauka Gusztáv tíz évig szerkesztette a lapot, de közben, távollétében, néhány hónapig (1888 július 19-től augusztus 16-ig) Jankó Ágoston, a vármegye jelenlegi alispánja is. Lauka Gusztáv 1892-ben 300január 24-én megvált a laptól, mert a Torontál 1892 január 30-án alakult át politikai napilappá s egy napilap szerkesztésével járó munka az ő öregedő vállaira már súlyos teherrel járt. A lap felelős szerkesztője ekkor Brájjer Lajos dr. lett, a ki 1908 július 6-án Nagy-Becskerekről Fiuméba távozott s ott megalapította a Fiumei Estilap-ot, a melynek ma is tulajdonosa és felelős szerkesztője, míg a Torontál-nál főszerkesztőként szerepel. Azóta Somfai János a felelős szerkesztő.

1872 után a sajtót ismét évekig a Torontál, a Wochenblatt és a Banater Post képviselte a vármegyében s csak 1876-ban tettek kísérletet a magyar vidékhez legközelebb fekvő Törökkanizsán egy magyar hetilap megindítására. Tiszavidéki Lapok volt a czíme a társadalmi, szépirodalmi és gazdasági tartalmú lapnak, de talaja nem volt s csakhamar megszünt.

A nyolczvanas évek elején már élénkebb és gyakoribb kísérletek történtek lapok alapítására; de a kísérletek egyike sem sikerült s a megindult lapok nehány hét vagy nehány hónap mulva feladták a küzdelmet. Különösen a Nagy-Kikindán élő magyarság buzgólkodott, hogy a magyar sajtó alapjait lerakja. A mozgalom élén Erődi Dániel, a nagykikindai gimnázium költő-tanára állott, a ki meg is indította Nagykikindán az első magyar lapot, a Kikindai Közlöny-t. De ez a lap, valamint az ebben az időtájban megindított más lapok sem sokáig bírták magukat fenntartani. A Kikindai Híradó, a Kikindai Közlöny, a Nagykikindai Közlöny egymásután szüntek meg.

1880-ban Nagybecskereken is megindult egy német hetilap: a Grossbecskereker Zeitung, a melyet Mollász Antal adótárnok szerkesztett és Lutsch József nyomdász adott ki, de mind ez a lap, mind az 1881-ben Nagybecskereken megindult Torontaler Bote czímű hetilap is, nehány heti fennállás után megszünt.

A nyolczvanas években a vármegyében megjelent sajtótermékek közűl ma csak a Torontálvármegyei gazdasági Egyesület Értesítője czímű havi folyóirat áll fenn, a melyet a vármegyei gazdasági egyesület indított 1885-ben, Nagybecskereken. Az értesítő szerkesztője akkor Bartók Géza, majd Kikindai Béla volt, jelenleg pedig Marton Andor gazdasági egyleti titkár.

Valójában csak a kilenczvenes években és a mult évtizedben lendült fel a hirlapirodalom Torontál vármegyében. Ekkor indultak meg nagyobbrészt a ma fennálló lapok is, de sok lap ekkor is csak rövid életű volt nehány hónapi vagy nehány évi fennállás után megszünt.

Az ez időben megjelent, de azóta megszünt lapok a következők voltak:

Felső Torontál (Nagykikinda), Magyar Néplap (Nagyszentmiklós), Südungarische Volksblatt (Nagyszentmiklós), Nagyszentmiklós (Nagyszentmiklós), Südungarische Grenzbote (Nagybecskerek), Glasznik (Nagykikinda), Pancsova és Vidéke (Pancsova), Szadasnyost (Nagykikinda), Torontáli Ellenzék (Nagybecskerek), Délvidék (Nagykikinda), Banatyanin (Nagykikinda), Südungarische Presse (Pancsova), Zsombolyai Közlöny (Zsombolya), Pancsovai Ujság (Pancsova), Pancsovaer Zeitung (Pancsova), Szrbadia (Nagykikinda), Kikindai Ujság (Nagykikinda), Végvidék (Pancsova), Módos és Vidéke (Módos), Délvidéki Hiradó (Pancsova), Napredak (Nagykikinda), Narodnost (Pancsova), Pancsovaer Wochenschrift (Pancsova), Alibunarer Wochenblatt (Alibunár), Nagybecskereki Hirlap (Nagybecskerek), Zsombolyai Közlöny (Zsombolya), Nagyszentmiklós-Billédi Közlöny (Nagyszentmiklós), Hatzfelder Zeitung (Zombolya), Zsombolya (Zsombolya), Zsombolyai Közlöny (Zsombolya), Közérdek (Nagykikinda), Torontáli Népbarát (Nagybecskerek), Grossbecskereker Zeitung (Nagybecskerek), Pancsovai Ujság (Pancsova), Torontáler Presse (Nagybecskerek), Délvidéki Újság (Nagybecskerek).

A Torontál vármegyében jelenleg fennálló lapok, heti- és havi folyóiratok alapításuk ideje szerint a következők:

Grossbecskereker Wochenblatt (1851. Vegyestartalmú német nyelvű hetilap. Megjelenik Nagybecskereken, minden szombaton. Hatvanadik évfolyam.) Felelős szerkesztője: Mayer Rezső, kiadó: Pleitz Ferencz Pál, Nagybecskerek.

Donau-Temes-Bote (1869. Politikai hetilap. Megjelenik Pancsován hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Negyvenkettedik évfolyam). Felelős szerkesztő: Wittigschlager Károly. Kiadó: Wittigschlager E., Pancsova.

Torontál (1872. Politikai napilap. Megjelenik Nagybecskereken, mindennap este 6 órakor). Főszerkesztő: Brájjer Lajos dr., felelős szerkesztő: Somfai János, kiadó: Pleitz Fer. Pál, Nagybecskerek.

Gross-Kikindaer Zeitung (1874. Politikai hetilap. Megjelenik Nagykikindán, 301hetenként egyszer: minden vasárnap. Harmincznyolczadik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadó: Kolb Vilmos, Nagykikindán.

Torontáli Hirlap (1882. Politikai hetilap. Megjelenik Nagykikindán, hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. Huszonkilenczedik évfolyam). Felelős szerkesztő: Deák Gyula dr., kiadótulajdonos: a szerkesztőség.

Südungarische Bürgerzeitung (1882. Társadalmi hetilap. Megjelenik Perjámoson, hetenként kétszer: szombaton és csütörtökön. Huszonkilenczedik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadó: Pirkmaier Alajos.

Torontálvármegyei Gazdasági Egyesület Értesítője (1886. Megjelenik Nagybecskereken, évenként 6 füzetben. Huszonötödik évfolyam). Felelős szerkesztő Marton Andor, társszerkesztő: Jakabházy Béla. Kiadja a Torontálvármegyei Gazdasági Egyesület.

Zsombolyaer Zeitung (1887. Politikai hetilap. Megjelenik Zsombolyán, hetenként egyszer: vasárnap. Huszonnegyedik évfolyam). Felelős szerkesztő: Ifj. Koch János, társszerkesztő: Kerényi Miklós dr.

Felső Torontál (1891. Társadalmi hetilap. Megjelenik Nagyszentmiklóson, hetenként egyszer: vasárnap). Felelős szerkesztő: Wiener Náthán, főmunkatárs: Jeszenszky Géza dr., kiadó: Wiener Náthán.

Határőr (1891. Társadalmi hetilap. Megjelenik Pancsován, hetenként egyszer: vasárnap. Huszadik évfolyam). Főszerkesztő: Rónai-Aross Lajos, felelős szerkesztő: Wittigschlager Lajos, kiadó: Wittigschlager C.

Keresztyén Evangelista (1892. Evangelikus református egyházi folyóirat. Megjelenik Nagybecskereken; havonként kétszer: minden hó 10-én és 25-én). Tizenkilenczedik évfolyam). Szerkesztő és kiadó: Szalay József.

Nagykikinda und Umgebung (1893. Politikai hetilap. Megjelenik Nagykikindán, hetenként egyszer: vasárnap. Tizennyolczadik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Hochstrasser János dr., főmunkatárs: Dietl Gusztáv.

Délvidéki Tanügy (1895. Nevelés-oktatásügyi folyóirat. A Délmagyarországi Tanítóegylet közlönye. Megjelenik Nagybecskereken havonként egyszer. Tizenhatodik évfolyam). Felelős szerkesztő: Bányai Jakab, kiadja: a Délmagyarországi Tanítóegylet.

Módos (1899. Társadalmi hetilap. Megjelenik Módoson hetenként egyszer vasárnap. Tizenkettedik évfolyam). Felelős szerkesztő: Rosenberg Ármin. Kiadó: a »Patria« nyomda.

Törökkanizsa és Vidéke (1901. Politikai hetilap. Megjelenik Törökkanizsán, hetenként egyszer: csütörtökön. Tizedik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadó: Schwarz Jenő dr.

Torontáler Nachrichten (1905. Társadalmi hetilap. Megjelenik Perjámoson, hetenként kétszer: csütörtökön és szombaton. Hatodik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadó: Frischmann József.

Unser Blatt (1906. Politikai hetilap. Megjelenik Nagybecskereken, hetenként egyszer: szombaton. Ötödik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadó: Held Károly.

Törökbecse (1906. Társadalmi hetilap. Megjelenik Törökbecsén, hetenként egyszer: vasárnap. Ötödik évfolyam). Felelős szerkesztő: Rósa Géza.

Südungarische Rundschau (1907. Politikai hetilap. Megjelenik Nagybecskereken, hetenként egyszer: szombaton. Negyedik évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Kaufmann István.

Felső Torontáli Közlöny (1910. Politikai hetilap. Megjelenik Nagykikindán, hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. Második évfolyam). Felelős szerkesztő: Türk Marczel dr., kiadó: Sonderling Károly.

Pancsova és vidéke (1910. Társadalmi hetilap. Megjelenik Pancsován, hetenként egyszer: vasárnap. Második évfolyam). Felelős szerkesztő és laptulajdonos Hódy Antal dr.

Torontáli Hiradó (1911. Politikai hetilap. Megjelenik Nagybecskereken, hetenként kétszer: szerdán és szombaton: Első évfolyam). Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Kanizsa Ármin.

Pancsovaer Bürgerblatt (1911. Társadalmi hetilap. Megjelenik Pancsován, hetenként egyszer: vasárnap. Első évfolyam). Főszerkesztő: Hódy Antal dr., felelős szerkesztő: Ring Ede, kiadó: Horovitz Adolf és fia.

Törökbecse és Vidéke (1911. Társadalmi hetilap. Megjelenik Törökbecsén, 302hetenként egyszer: vasárnap. Első évfolyam). Felelős szerkesztő: László B. Jenő: Főmunkatárs: Ernst Sándor.

Torontál vármegye könyvnyomdászata multjának megvilágítására elég csak annyit megemlítenünk, hogy az első könyvnyomtatóműhely csak 1850-ben keletkezett s két évtized mulva nyílt meg a második Pancsován, majd ismét hosszabb idő mulva következtek a nagykikindai és a többi vármegyebeli nyomdák.

A vármegye legrégibb és legnagyobb nyomdája a nagybecskereki Pleitz Fer. Pál-féle, a mely 1850 óta vagyis 61 éve áll fenn. A vármegyében jelenleg fennálló nyomdák a következők (Az adatok a Budapesten megjelenő Nyomdász Évkönyv 1911. évi kötetéből valók):

Nagybecskereken: Pleitz Ferencz Pál, »Libertas«-nyomda, Seprős Valter, Toliczky Száva.

Nagykikinda: Milenkovics V., Radár János, Pannonia, Sonderling Károly, Szegyakov Péter.

Pancsova: Wittigschlager Károly, Koszanits Miklós, Jovanovics testvérek, Horovitz A. és fia, Kohn Samu, Délvidéki Lapok.

Zsombolya: Perlstein F.

Nagyszentmiklós: Schwarz-Wiener.

Módos: »Pátria«-nyomda.

Perjámos: »Hungária«-nyomda, Pirkmayer Alajos.

Törökbecse: Jovanovics Giga, Peczarszki Branko.

Törökkanizsa: Szegyakov Sándor.

Torontálvásárhely: »Haladás«-nyomda.

A vármegye szellemi kultúrális életének jelenlegi állapotáról szólva, jelentős tényezőként ide kell iktatnunk a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesületet, a mely 1885-ben alakult Nagybecskereken s immár huszonhat esztendeje áll fenn. Az egyesület szerény anyagi viszonyaihoz mérten, igen gazdag munkásságot fejtett ki az elmult negyedszázad alatt s még fokozottabb tevékenységet fejt ki ma, a vármegye kulturális életében. Az egyesület működése kiterjed a közismeretek általános terjesztésére, a népművelésre, a magyar nemzeti szellem és kultúra fejlesztésére. Nevezetesen az egyesület a vármegyebeli idegen ajkú iskolás gyermekeket a nyári iskolai szűnidőben, július és augusztus hónapokban magyar városokba: Szegedre, Makóra, Hódmezővásárhelyre telepíti, a hol a gyermekek a tiszta magyar környezetben e két hónap alatt nemcsak jól megtanulnak magyarul, de magyar szellemmel telítve térnek haza. Az egyesület évenként 30-50 gyermeket telepít így ki, anyagilag segítve a szülőket, a mennyiben a gyermekek ellátási költségeit egyharmadrészben, a vármegye támogatásával, az egyesület fedezi. Rendez az egyesület évenként analfabéta-tanfolyamokat s szabad liczeumokat tart fenn Nagybecskereken, Nagykikindán, Zsombolyán és Törökbecsén. Ezek közül a Nagybecskereki szabad liczeum már tizenegy év óta működik Knyaskó Lajos, nagybecskereki felsőkereskedelmi iskolai igazgató vezetésével. Nagybecskereken nyilvános olvasóhelyiséget és közkönyvtárt tart fenn az egyesület, a hol a közönség teljesen ingyen hasznos folyóiratokat és könyveket olvashat s ez utóbbiakat ugyancsak díjtalanul ki is kölcsönözheti a könyvtárból. Az egyesület a vármegye tíz-tizenöt községében évenként a tél folyamán magyar nyelvi ismétlő tanfolyamokat rendez, a nagybecskereki fogházban pedig rendszeres oktatásban részesíti a rabokat. Ugyancsak minden évben Nagybecskereken a gyermekek számára mesemondó délutánokat tart a vármegye egyes középpontjain a magyar irodalom és művészet népszerűsítésére »kultúr-estélyek«-nek nevezett irodalmi és művészeti estélyeket rendez, több száz korona értékben jutalomkönyveket oszt ki a magyar nyelv tanulásában kiváló eredményt felmutató tanulók jutalmazására, több száz koronát fordít tanítók jutalmazására, hazafias ünnepeket rendez a vármegyében, közreműködik a vármegye községeinek szépítési ügyeiben, népkönyvtárak alapításában és általában minden kultúrális ügyben.

A közművelődési egyesület védnöke gróf Karátsonyi Jenő volt. Elnöke Dellimanics Lajos dr. főispán, alelnökei: Jankó Ágoston alispán és Balázsi József nagybecskereki főgimnáziumi igazgató, ügyvezető-igazgatója Vinczehidy Ernő dr., megyei főjegyző, titkára Somfai János, lapszerkesztő. A kultúrális élet terén hosszú évek óta ugyancsak kiválóan buzgó tevékenységet fejt ki még a 303pancsovai Gromon Dezső magyar nyelvterjesztő egylet, a mely a város és közvetetlen környékének kultúrális életét szolgálja, lelkes buzgalommal és szép sikerrel.

A torontálmegyei kultúregyesület keretében kell szólnunk a vármegyében levő nyilvános köz- és népkönyvtárakról, a melyek csak a legutóbbi esztendőkben keletkeztek a torontálmegyei kultúregyesület agitácziójára és közbenjárására az egyes községekben, részben a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának és részben a földmívelésügyi miniszter adományából.

A megyebeli népkönyvtárak élén a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület nagybecskereki nyilvános közkönyvtára áll, a melyet 1905-ben alapított az egyesület. Könyvállománya jelenleg 1617 mű 2030 kötetben s a legutolsó esztendőben az olvasásra kivett könyvek forgalma 10477 kötet volt. A könyvtárt az egyesület könyvtárosa, Jeszenszky Nándor, nagybecskereki ág. ev. lelkész, vezeti.

A vármegyében ezenkívül a következő községekben vannak nagyobb nyilvános népkönyvtárak:⁰

Kiszombor. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának népkönyvtára. (1908.)¹

Módos. Az Orsz. Tanács népkönyvtára. (1905.)

Nagybecskerek. 1. Az Orsz. Tanács városi népkönyvtára (1910). 2. A Délmagyarországi Közművelődési Egyesület honvédkönyvtára. 3. A Máv. szövetség O. T. népkönyvtára (1908). 4. Az Uránia munkásgimnáziumi könyvtára (1909). 5. A nagybecskereki Kaszinó Társulat könyvtára.

Nagyszentmiklós. A Dmke népkönyvtára.

Németcsernye. Az O. T. népkönyvtára. (1905)

Pancsovca. 1. Az O. T. népkönyvtára, (1903). 2. Az O. T. népkönyvtára, (1907). 3. A Tanonczotthon O. T. népkönyvtára, (1908).

Perlasz. Az O. T. népkönyvtára, (1907).

Porgány. Az O. T. népkönyvtára, (1908).

Szentpéter. Az O. T. népkönyvtára, (1907).

Szerbnagyszentmiklós. Az Uránia munkásgimnáziumi könyvtára.

Tamásfalva. Az O. T. népkönyvtára, (1906).

Törökkanizsa. A Dmke népkönyvtára.

A vármegye nagyobb magánkönyvtárai ezek: gróf Csekonics Endre 6000 kötetes könyvtára Zsombolyán, Dániel Lászlóé 2000 kötettel Kanakon, Farkas Gézáé 3000 kötettel Alsóeleméren, Gyertyánffy Andoré 2500 és Gyertyánffy Lászlóé szintén 2500 kötettel Gyéren, Karátsonyi Andoré Beodrán: 2500 kötet, gróf Nákó Sándoré Nagyszentmiklóson: 5000 kötet, Rónay Jenőé Kiszomborban: 3000 kötet, Schulpe Vilmosé 3000 kötet, Törökkanizsán, ugyanott van a Tallián Béla nagyobb könyvtára is.