Batthyány Lajos gróf, Ádámnak fia, 1696-ban született. Tudományos nevelésben részesült s a mikor kilépett a közélet mezejére, tettvágyat, akaraterőt, árban, apályban rendületlen, erős, hazafias érzést vitt oda magával. Nemcsak szülővármegyéje, de széles ez ország megismeri mihamar a komoly czélok elérésére törekvő ifjú fényes tehetségeit, fáradhatatlan munkásságát. Gyorsan jut előkelő szerepléshez. A híres 1741-iki pozsonyi országgyülésen lángoló szavakkal kél a mindenünnen szorongatott ifjú királynő támogatására s nem csekély része van annak a momentuózus históriai jelenetnek az előidézésében, mely a magyar nemességnek örök dicsőségére szolgál s melynek eredménye, a nemzet határtalan áldozatkészsége, világraszóló vitézsége folytán, Mária Terézia trónjának megoltalmazása és biztosítása volt. Az 1751. május 4-én megnyilt pozsonyi országgyülés az ország nádorává választja meg Vasvármegye híres, népszerű fiát és Batthyány Lajos gróf magas állását bölcs tapintattal, a nemzet és a korona érdekeinek harmónikus és lelkiismeretes előmozdításával tölti be. Mint Vasvármegye főispánja, 1727-től 1762-ig tölti be mindenek megelégedésére, közszeretettől környezetten, vezeti állását. A közjónak szentelt életét 1765. okt. 26-án fejezi be. Ragyogó közpályájának alkonyatán az uralkodó kegyének eddigelé reá oly fényesen hulló sugára elhalaványul: a testtel-lélekkel magyar kanczellárnak önérzetes föllépése, nemes büszkesége bántja a bécsi udvar sima diplomatáit, a kik el is fordítják tőle királya szivét. Ettől fogva az önérzetében megbántott főúr visszavonul a közügyektől. Neve a haza s szülővármegyéje történetének egyik legváltozatosabb korszakában, az önzetlen hazafiak ragyogó nevei között, aranybetükkel tündököl; az utolsó nádor dicsőséges pályafutása hatványozott fénynyel ismétlődik hallhatatlan ivadéka, az első magyar alkotmányos miniszterelnöknek martiromsággal megszentelt életében.

Batthyány Lajos gróf, az első magyar miniszterelnök nem vasmegyei születésü ugyan, mert Pozsonyban született 1809-ben, mint gr. Batthyány János cs. és kir. kamarás fia, de életének jó részét vasmegyei uradalmain tölté s azonkivül, miután a miniszterelnökségről lemondott, az 1848-49-iki szabadságharczban tevékenyen támogatta Vasvármegye területén a honvédelem ügyét, miért is nemcsak általában Magyarország, de különösen Vasvármegyének is legjelentősebb szereplői közt vívott ki örök érdemet nevének. Vasvármegyei tevékenysége volt egyik ürügye az osztrák terrorista hatalomnak, 584hogy halálát követelje, elrettentő például vagy bosszuképen, Lamberg tábornok megöletéseért, melyben pedig Batthyány Lajosnak semmi része sem volt. Mindenki tudta, még hóhérai is, hogy Batthyány Lajos egyáltalában távol állott a forradalmi irányzatoktól, de tiszta hazaszeretettel a jogot és jogos szabadságot védelmezte: az államcsinyt előkészítő, Magyarország jogait elkobozni akaró kamarillával szemben szervezte az önvédelmet és nemzeti ellenállást, mindaddig, a mig Széchényivel együtt nem tapasztalta, hogy a mérséklet politikájával többé lehetetlen az események folyását meggátolni. Visszavonulása azonban már nem engesztelte ki az abszolutizmus eszközéül szolgáló katonai hatalmat: az ország megrettentése volt a czél s elsőül Batthyány életének kellett áldozatul esni, ugyanazon a napon, melyen Aradon a tizenhárom vértanut kivégezték, évfordulóján annak a napnak, melyen Latour hadügyminisztert a fellázadt bécsi nép felakasztotta. Mint az 1848-49-iki szabadságharcz katasztrófájának első vértanuját tiszteli őt a magyar nemzet. Batthyány Lajos, a ki kezdetben katonának készült, de nagykoruvá levén, visszavonult a polgári életbe, a negyvenes évek élénk politikai életében lépett ki megint a nyilvánosság terére. Antagonistája volt Kossuthnak, de azért nagy tiszteletben tartotta tehetségét, sőt ő maga fáradozott azon, hogy Kossuthot Pestmegye követévé válassza az 1847-iki pozsonyi országgyülésre. Midőn a hosszu reformküzdelem után, a márczius 15-iki, valamint az ezt megelőző bécsi forradalom hatása alatt, Magyarország végre megkapta jogos alkotmányát, az első felelős minisztériumnak Batthyány Lajos lett az elnöke. De az örömmámor csak napokig tartott; küzdelmes, kemény munka következett. Magyarország egyszerre körülfogva látta magát ellenségeitől. Legveszedelmesebb volt az udvar, mely kicsikartnak tekinté az ország önállóságát. A jószivü, de gyönge V. Ferdinand háta mögött megindult cselszövények izgatták föl nemcsak a belső nemzetiségeket, de különösen a horvát társországot, melynek vezető rossz szellemeit az illírizmus fennhéjazó eszméje vezette, Batthyány szervezte a nemzeti önvédelmet, de a fokozódó zürzavarban, midőn Jellasics betörése kétségtelenül bebizonyította, hogy a magyar kormánynak meg kell hasonolnia a koronával: beadta lemondását. Ez 1848. szeptember 11-én volt. Egy nappal későbben István nádor ujra megbizta a kabinet megalakitásával, de Lambergnek a pesti lánczhidon történt meggyilkolása után ismét lemondott s visszavonult Ikervárra, a hol a horvát betörés ellen szervezett honvédelem sokat köszönhetett neki. Maga fegyverzett föl egy csapatot, mely Vidos József csapatjához csatlakozott s vitézi tettekkel öregbítette a nemzet dicsőségének lapjait. A magyar honvédsereg diadalait azonban már nem láthatá Batthyány. A győzelmesen előrenyomuló Windischgraetz tábornagyhoz inditott küldöttségnek, mely azzal a gőgös válaszszal tért vissza, hogy a főparancsnok nem alkudozik rebellisekkel, Batthyány Lajos is tagja volt. Lesujtva tért vissza Pestre, melyet pár nap mulva megszállt a gőgös osztrák hadvezér. Batthyányt junius 8-án este sógorának, gr. Károlyi Györgynek palotájában, mely emlékezetes épület ma is áll az egyetemi téren, elfogták és Budára hurczolták. Mialatt a magyar honvédség egymásután nyerte diadalait az 1849-iki tavaszi hadjáratban s Windischgraetz, megszégyenítve, kénytelen volt elhagyni a főparancsnokságot, Batthyányt Pozsonyba, majd Olmützbe és Laibachba vitték. A szabadságharcz katasztrófája után visszahozták Pestre, az Ujépületbe. 1849. október 6-án reggel az épület mögött, azon a téren, melyre ma az uj országház és az igazságügyi és földmüvelésügyi paloták tekintenek, mint a megdicsőült Batthyány Lajos védette és 1867-ben helyreállott alkotmány erős szimboluma: agyonlőtték. Kötélhalálra volt itélve, de hogy megmenekülhessen e gyalázatos haláltól, sebet ejtett kis kézi tőrével a nyakán s e miatt a hadbiróság kénytelen volt itéletét megváltoztatni. Holttestét titokban, éjjel, átszállították a sz.-ferenczrendiek belvárosi templomába, a hol felírás nélkül rejtették sírüregbe a derék barátok. Annál fényesebben, az egész ország részvétele mellett kísérték ki a kerepesi-úti temetőbe az alkotmány visszaállítása után. Hamvai ott nyugszanak ma a nagyszerü mauzoleum alatt, melyhez ezrével vonul a nép halottak előestéjén; melyet megilletődés nélkül nem kereshet fel sohasem a magyar ember. Batthyány kőemléke egy gyászos korszakot zár le s örökzöld bokraival hirdeti a feltámadást, melyért ő vérét ontotta s melyet nemzete végre megért.

Erdődy István gróf (1812-1896), Erdődy Görgy grófnak és Aspremond Mária grófnőnek, Rákóczy Júlia dédunokájának fia, aki röviddel ezelőtt befejezett mozgalmas életpályával uj fényt adott a nagy ősökkel dicsekvő Erdődy-családnak. A szabadságharcz vitte először a közpályára az akkor még ifjú főnemest s ha egész életében nem is tett volna mást, minthogy megmentette az osztrákok bosszujától Felső-Eőr városát, bizonyára joggal kérhetne helyet Vasvármegye kiváló férfiai között. De az abszolút korszak után az immár tetterős férfi ismét részt kért a közéletben; tevékeny részt vett az országgyűlés tanácskozásaiban, segitett létrehozni a magyar-horvát kiegyezést, majd mint Sárosvármegye főispánja, a delegáczió tagja, munkálkodott a közjó érdekében. A sima diplomata és gazdag főúr a királyi udvarnak is kegyeltje volt: Ő Felsége titkos tanácsosává, majd főlovászmesterévé nevezte ki. Utolsó éveit vörösvári kastélyába visszavonúlva, a tudományoknak szentelé; a rengeteg családi levéltárat megnyitotta a történettudósok előtt s maga is szenvedélyesen búvárkodott az értékes relikviák között, rendezte a különféle, vagyont érő gyűjteményeket s hasznossá tette a tudománynak.

Erdődy Sándor gróf, Vasvármegye örökös főispánja, Varasd város örökös kapitánya, az 1840-44-iki országgyűlésen, mint híres ellenzéki szónok tünt ki. A reform-párthoz tartozott s Batthyány Lajos miniszterelnök kinek benső barátja volt, őt szemelte ki az 1848-iki második, de meg nem alakúlt magyar miniszteriumba külügyminiszternek. Nagy barátja volt a tudományoknak, tagja volt a magyar tud. akadémia igazgató-tanácsának, másodelnöke a képzőművészeti társulatnak, mely egyesület szervezésében kiváló érdeme van. Tudományosságának híre eljutott Angliába, hol a földrajzi társaság tagjává választatott. A tudomány és a közélet terén szerzett érdemei elismeréseül valóságos belső titkos tanácsossá, majd főlovászmesterré neveztetett ki.

Szápáry Géza gróf főudvarmester, valóságos belső titkos tanácsos, Szápáry Antal fia, a szabadságharcz egyik dicső alakja. Már a forradalom kitörésekor a nemzeti ügy védelmére sietett és mint honvédtiszt hősiességének s bátorságának nem egyszer adta tanujelét. Különösen Budavár ostrománál tünt ki, a miért vitézségi érmet nyert. A szabadságharcz leveretésével, mint a többi hazafiak nagyrésze, ő is elfogatott s hosszabb ideig az aradi várban volt elfogva. Innen családja közbenjárására kiszabadulván, külföldre ment s csak 1861-ben, az alkotmányos korszak fellendültével látjuk viszont a vármegye tanácstermében, hol az ugyanekkor megalakult honvéd segélyegyesület elnökévé választották s a muraszombati kerület képviselőjeül küldte az országgyülésre. A felelős miniszterium megalakulásával Zalavármegye főispánja, 1873-ban fiumei kormányzó lett s kis idő mulva belső titkos tanácsossá neveztetett ki. E fontos állásban kifejtett tevékenységét e mű II. ("Fiume és a magyar-horvát tengerpart") kötetében részletesen méltattuk. Az uralkodói kegy több ízben kitüntette főuraink ezen jelesét s Ő Felsége főudvarmesterévé tette, továbbá számos egyéb kitüntetéssel halmozta el.

Horváth Boldizsár, az alkotmány visszaállítása után alakúlt második magyar kormánynak igazságügyminisztere, Szombathely szülötte. Polgári állású szülőktől származott s a nemes idealizmustól áthatott demokrata elveit megőrizte aggkoráig, a miniszteri székben úgy, mint a magánéletben, a hová az utóbbi években, szeme meggyöngülvén, visszavonúlt s többé képviselői megbizatást sem vállalt. 1822. január 1-én született, de tehetsége tolla által már zsenge ifjuságában megszólalt. Mint fiatal ügyvéd a negyvenes évek elején czikkeket írt a pesti szabadelvü lapokba s magára vonta Deák Ferencz figyelmét. Tartalmasság, elvi meggyőződés, ékes forma, komoly tudás jellemezte e czikkeket. Ugyanezek a kiváló tulajdonságok tették szónoklatait is jelessé és szülővárosa 1848-ban az első képviseleti országgyűlésre képviselőjéül választotta. Híven követte a magyar kormányt Debreczenbe, majd vissza Pestre és Szegedre is. A szabadságharcz után őt is fogságra itélte a hadbiróság, de 1850-ben már amnesztiát kapott. Hazatérvén szülővárosába, ügyvédi irodát nyitott, de a mint a szabadabb áramlat megindúlt, ő is visszatért a közélet munkásai közé s 1865-ben ismét képviselőül választották. A kiegyezés megkötésekor Andrássy Gyula gróf az 586igazságügyi tárcza vezetőjévé híván meg, törekvését a hazai jogszolgáltatásnak modern irányban való reformálására fordította. Négy évig volt igazságügyminiszter s ezalatt számos törvényjavaslatot nyujtott be, melyekben elvéhez híven törekvéseit megvalósitani akarta; noha sok eszméjét a túlságos konzervativ felfogás miatt nem testesíthette meg s azok egy része csak később valósult meg. Ő választotta el a közigazgatást a bíráskodástól, szervezte a törvényszékeket, reformálta a kuriát s a kir. táblát, a büntető gyakorlatban a humánusabb felfogást érvényesitette: eltörölte a bilincset, a botozást, vérdíjat. 1871-ben vált meg tárczájától. Pár évig zárgondnoka volt az Eszterházy herczegi javaknak, de 1878-ban ismét elvállalta a képviselőséget, ámde folyton párton kívül maradt. Legutóbb, mint temesvári képviselő, szembaja miatt elbucsuzott az aktiv politikai pályától, de emlékirataiban később is gyönyörködni fog a közönség fenkölt gondolkozásában és a mindinkább ritkuló, sőt kivesző szónoki formák szépségében.

Szabó Miklós, a m. kir. Curia elnöke 1821. november 9-én született Náraiban, földbirtokos nemes családból. 1842-ben ügyvédi oklevelet nyervén, Vasvármegyébe tért vissza, majd 1848-ban a király személye körüli minisztériumban fogalmazói rangot viselt, de a minisztérium megszüntével visszatért Szombathelyre. Az alkotmányos élet visszaállításával a hétszemélyes tábla birájává neveztetett ki, majd az 1867-ben megalakult magyar minisztériumba Horváth Boldizsár államtitkárául hívta meg. Ez uj állásában tevékeny részt vett az igazságügyi reform keresztülvitelében. 1871-ben az ujjászervezett királyi tábla elnökévé, majd csakhamar a Curia másodelnökévé neveztetett ki s egyszersmind a főrendiház tagja közé emelkedett. E téren szerzett érdemei elismeréseül az uralkodói kegy 1877-ben a Lipót-rend középkeresztjével, majd 1882-ben a belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki, 1888-ban pedig, Perczel Béla halálával, a Curia elnöke lett. E legmagasabb bírói polczon is bebizonyította vezéri tehetségét és példás bírói jellemét. Mint államtitkárnak főrésze volt Horváth Boldizsár szervezési és kodifikáló munkáiban. Irodalmilag is működött, nagy, tudományos készültséggel és gyakorlati érzékkel megírt véleményes indítványt nyújtva be a még teljesen meg nem oldott nehéz kérdés felett: "A szóbeliség elvén alapuló polgári perrendtartásban engedtessék-e tér s mily mérvben és hatálylyal az előkészitő iratoknak?" A király jubiláris ünnepe alkalmából a Lipótrend nagykeresztjét kapta, a budapesti és kolozsvári egyetemek pedig tiszteletbeli jogdoktorrá avatták fel.

Hollán Ernő Szombathelyen, 1824. jan. 13-án született. Mint ifju, hajlamait követve, 1839-ben a bécsi hadmérnökségi akadémiába lépett, honnan csakhamar mint hadnagy került ki. A nemzeti hadsereg felállítása alkalmával a szorongatott haza védelmére sietett; a csakhamar híressé vált veres sapkásokkal Szt.-Tamás ostrománál s a szerb lázadók elleni csatákban több alkalommal vitézségének fényes tanujelét adta, mire Kossuth Lajos, a honvédelmi bizottmány elnöke, előbb őrnagygyá, utóbb Pétervárad műszaki főnökévé nevezte ki. Exponált állásában Hollán Ernőnek fontos szerep jut a szabadságharcz történetében. A magyar ügy iránt közömbös tisztikarral szemben csak erélyes fellépésével s a várőrség ragaszkodásával és lelkesedésével ért el fényes sikereket. Az akkoriban elhanyagolt várat csakhamar megerősítette, 587az osztrák csapatok ostromműveit mérnöki ismereteivel megsemmisítette s mindvégig sikeresen ellenállott a támadásoknak. A világosi fegyverletétel után még két héten át daczolt a közülzárolók seregével, azonban, miután a déli hadsereg is feloszlott, Kis Pál várparancsnokkal egyetértőleg szept. 7-én feladta a várat. A kapituláczió után Hollán Ernő Szombathelyre tért vissza s a nyomasztó viszonyok közepette mennyiségtani tudományokkal foglalkozott. Itt irta meg elemző mértanát; ezért utóbb az Akadémia tagjává választotta, majd Lord Stanley, a későbbi hadügyminiszter vett tőle a mérnöki tudományokban oktatást. Az alkotmányos élet fellendültével 1861-ben a kőszegi kerület küldte az ujonnan összehivott országgyülésre. Hollán Ernő akkor a fővárosba jött, s a déli vasut dunántúli vonalainál főfelügyelői állást foglalt el. Ekkor irta terjedelmes emlékiratát a magyarországi vasuti hálózatról. 1865-ben ismét az országgyülés tagjai közt találjuk. A felelős magyar miniszterium megalakulván, gróf Mikó Imre közlekedésügyi miniszter mellé államtitkárnak ment s az állami közutak továbbfejlesztése a kamatbiztosítási rendszer alapján kezdeményezett magánvasúti építkezések, a Törökországgal való vasúti csatlakozás fűződnek államtitkári működéséhez, Mikó Imre visszaléptével ő is lemondott állásáról. 1870-ben honvédezredes, majd honvédelmi államtitkár lett s főleg az akkor alakult honvédség fejlesztése körül fejtett ki nagy buzgalmat. 1872-ben azonban innen is visszalépett. 1875-ben soron kívül vezérőrnagy lett s a tényleges állományba lépett, mint a székesfehérvári kerület parancsnoka, mire 1881-ben altábornagy lett, de 1886-ban már nyugalomba vonult.

Batthyány-Strattmann Ödön herczeg, valóságos b. t. tanácsos, cs. és kir. kamarás, Milánóban született 1826-ban, hol akkor atyja, herczeg Batthyány-Strattmann Gusztáv, az ott állomásozó egyik huszárezredben szolgált. Mint ifjú, hosszabb ideig lakott atyjának egyik vasmegyei birtokán, Rohonczon, a hol különösen emberbaráti érzelmeinél fogva mindenki szerette a jótékony főurat. Az 1848. évi pozsonyi országgyűlésen élénk részt vett, később mint nemzetőr szerepelt, a szabadságharcz befejezése után pedig Angliába ment. Csak a 60-as években, midőn a nemzet és királya közt megtörtént az első közeledés, tért vissza hazájába s több éven át ismét Rohonczon lakott. Atyjának, herczeg Batthyány-Strattmann Gusztávnak 1883. évben történt elhalálozása után átvette a gróf Batthyány Lajos nádor alapította magyarországi, a herczeg Batthyány Károly tábornagy alapította ausztriai és a gróf Strattmann-féle ausztriai hitbizományi javak birtoklását. A család székhelyét, a körmendi várkastélyt, melyben nagyértékű történelmi fegyvertár van elhelyezve, teljesen renováltatta. Nagy szeretettel viseltetik mindig a család székhelye, Körmend városa iránt, amely fellendülését nagyrészt a nemes főúr gondoskodásának és bőkezüségének köszönheti. 1884-ben valóságos belső titkos tanácsos lett s több külföldi rendjel tulajdonosa.

Ernuszt Kelemen. Közéletünknek ismert kiváló és puritán alakja, aki Vasvármegye élő nagy fiai sorában tehetsége, munkássága, országos érdemeinél fogva az elsők között foglal helyet. Született Oladon, 1832-ben. A katonai pályára szánták szülei s a kiváló tehetségű ifju a hadmérnöki iskolákat fényes sikerrel elvégezvén, alig 24 éves korában már huszárfőhadnagygyá 588lesz. De atyja halála véget vet katonai pályájának s 1857-ben birtokára tér, gazdaságának szentelve idejét. Ám a vármegye székvárosában lüktető, mozgalmas élet belevonja őt is a nyilvános szereplésbe s a vármegyei életben mihamar vezérszerepre emelkedik. A zöld asztal mellett fölismerik kiváló tehetségeit, tudását, széles látókörét, szónoki talentumát s egyenes karakterét. A kiegyezés után két évvel az országgyülés tagjai között találjuk Ernuszt Kelement. 1871-ben foglalja el Vasvármegye főispáni székét s számos, közhasznú intézmény dicséri hivatalos tevékenységének áldott eredményét, közöttük nemes, humánus lelkületének ragyogó monumentuma, a vármegye árvaháza, mely az ő inicziativájára keletkezett s melynek működését nem szünik meg ma is szeretettel, féltő gonddal figyelemmel kísérni. Főispáni állásáról a fúzió miatt 1875-ben lemond, 1876-ban ujra tagja a szabadelvű pártnak, melyből azonban a boszniai okkupáczió miatt kilép s azután a nemzeti párt soraiban foglalt helyet. Utóljára 1892-ben Szombathely városának egyhangú bizalma küldte a parlamentbe, hol mint a nemzeti párt alelnöke, a fontos kérdésekben mindig fölemelte szavát. 1867-ben főrendiházi taggá neveztetett ki. Mint szónok is kiváló. Lassan, szakadozott mondatokban kezd beszédeibe, majd mindjobban fölmelegül, hangja tisztán, messzehallhatóan cseng, gondolatai gyorsan, szinte rohamosan tolulnak ajakára, érvei gazdagon folynak, ám tárgyát biztosan kezeli s nemes entuziazmussal, a meggyőződés, a lelkesedés érzésétől nekipirultan fejezi be, hatással, meggyőző elokvencziával előadott beszédét.

Széll Kálmán v. b. t. tanácsos, országgyülési képviselő, Gasztonyban született, 1843 junius 8-án. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban és Szombathelyen végezte, mely után a budapesti egyetemen a jogot hallgatta és 1866-ban a jogtudományok doktorává avattatott. Az alkotmányos élet kezdetén a szent-gotthárdi járás szolgabirájává, majd a kerület országgyülési képviselőjévé választatott és így az 1865/68-iki országgyülésnek tagja volt. Az országgyülésen nemsokára feltünt az ifjú képviselő s a képviselőház 589csakhamar jegyzőjévé s a központi bizottság előadójává választotta meg, rövid idővel azután pedig az állandó pénzügyi bizottság és az országos horvát bizottság előadói tisztét is ráruházták. Nagy budget-beszédei már akkor feltüntek. Mint képviselő sokat volt Deák Ferencz társaságában s a haza bölcse minden év nyarán rátóti kastélyában időzött. Deák Ferencz politikájának, tanainak és nagy szellemének nálánál nagyobb bámulója, követője és, mondhatni, hívebb interpretátora nincs is. 1870-től fogva többször kináltatott meg miniszteri tárczával, mig végre 1875-ben a pénzügyminiszteri tárczát elfogadta. Ez állásában a magyar rente megteremtésével helyreállította az ország hitelét, létesítette a pénzügyi és gazdasági kiegyezést Ausztriával s a közös osztrák-magyar bankot és megvetette az államháztartás rendezésének alapjait. Minisztersége alatt a közadók kezelésére, az általános jövedelmi pótadókra és a pénzügyi szakma minden ágazatára vonatkozó számos pénzügyi törvény jelent meg. Közel négy évi miniszterkedés után kilépett a kormányból. 1880. febr. 24-én mondta nagyszabásu budget-beszédét, melyben elítélte a kormány pénzügyi politikáját. Pénzügyi tehetségeit ekkor a közgazdaság terén érvényesítette: a Magyar jelzálog-hitelbank ujjáalakításakor, 1881-ben, annak elnöki székébe hivatott meg s a Magyarországon addig hazai pénzintézet által nem gyakorolt kommunális hitelüzletet ő teremtette meg. Az 1892-96. évi országgyülésen a pénzügyi bizottság elnöke volt, majd 1896-ban a delegáczióban s az interparlamentáris konferenczián elnökölt. A Dunántúli közmüvelődési egyletnek alapítása óta elnöke s elnöke az 1892. évi XXII. t.-cz. értelmében kiküldött valuta-ellenőrző országos bizottságnak is; elnöki tisztet viselt továbbá az ország ezredéves fennállásának megünneplését előkészítő bizottságban és az országos kvóta-bizottságban, melynek elhatározásaira döntő befolyást gyakorolt. Az uralkodói kegy már korábban a belső titkos tanácsosi méltósággal, 1893. október 7-én a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki; a Magyar jelzálog-hitelbank életnagyságú arczképét festtette meg az igazgatósági terem számára. Ezen kitüntetésekhez Szombathely városa díszpolgári oklevele járult s Szombathely egyik utczáját, Szent-Gotthárd pedig főterét róla nevezte el. Ez utóbbi határszéli városka a legutóbbi években elért páratlan fejlődését főképen Széll Kálmánnak köszönheti. Az ő közbenjárására a kormány gimnáziumot állított fel, majd dohánygyárat épített ott. 1868-tól fogva szakadatlanul tagja a képviselőháznak. 1868-81-ig Szent-Gotthárdot képviselte, 1881-től 1884-ig Pozsony sz. kir. városát, 1884-1892-ig a kőszegi kerületet és 1892-től ismét a szent-gotthárdi kerületet képviseli, a hol közpályáját megkezdte és a mely kerület nagy lelkesedéssel, egyhangúlag kiáltotta ki képviselőjének.

Radó Kálmán nemcsak Vasvármegyében, de a közélet terén is a legismertebb, legtevékenyebb s így a legnépszerübb férfiak egyike. Ősrégi, már első királyaink idejében szerepet vivő családnak a sarja; 1844. november 17-én Répczelakon született. Rajcsányi János, a nagy tudományú, lángszívű evangélikus pap, a hős 48-as honvéd csöpögtette a haza, a vallás, a tudományok szeretetét a serdülő ifjú szívébe. Alig 23 éves korában a sárvári járás szolgabirájává választják meg, 1869-ben pedig már a sárvári kerület országgyülési képviselője. A parlamentben a Deák-párt soraiban foglal helyet s képviselői tisztének lelkiismeretes munkássággal való ellátása, tehetsége csakhamar ismertté teszik nevét. 1881-ben a Rábaszabályozás nagy munkálatainak élére állítja kormánybiztosi minőségben a kormány bizalma. Győr városának legszebb terét, a tündéri Radó-ligetet díszítő kőmonumentum, ott, a megrendszabályozott, csöndesen hömpölygő Rábának a partjain, 590ékesszóló jele a nagy munkának, vasakaratnak. Vasvármegye főispáni székét 1882-ben foglalta el. Erélyes és a mellett humánus kormányzása a vármegyét a fejlődés magas fokára juttatta; mintavármegyeként kezdik emlegetni s méltán, mert az ősi székház falai között a magyar állameszme lelkes kis csapatja igyekszik megfelelni a modern közigazgatás kivánalmainak, az ezredéves institúczió keretében önzetlen munkássággal megvalósítani a gyors, humánus, igazságos közigazgatásnak modern ideálját. Számos kiváló alkotás hirdeti a főispán működésének eredményét. Az ország egyik legelső, legvirágzóbb egyesülete, a Vasmegyei gazdasági egyesület az ő tevékenysége folytán jön létre; vasutak, közművelődési intézetek hirdetik főispáni kormányzásának sikereit. Ebbeli tisztét 1894. augusztus 15-ig viseli. Számos kitüntetésen s a közélet emberét érhető legszebb elismerésen, kortársai szeretetén, bizalmán kivül érdemeinek koszorújaként, a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tünteti őt ki a király kegye, miután már elébb lett cs. kir. kamarás. 1896-ban a felső-eőri kerület tiszteli meg egyhangú bizalmával, közben az egyházkerületi felügyelő díszes méltóságába emeli protestáns hitsorsosainak bizalma, szeretete.

Festetich Andor gróf, a Festetich-grófok déghi ágából, (született 1843-ban) a mezőgazdasági politika terén tünt ki s mint a felső-eőri kerület országgyűlési képviselője, a mezőgazdasági törvények előadója volt, majd 1884-ben fölmívelésügyi miniszter lett s mint ilyen, csakhamar erélyes kézzel látott kozzá az agrikultúr-ügyek reformjához. Az ő miniszterségéhez fűződik a Rábaszabályozás nagy munkájának befejezése és több fontos mezőgazdasági törvény. A kabinet-válsággal azonban csakhamar otthagyta a miniszteri tárczát és azóta ismét a képviselőház szorgalmas tagja, aki minden földmívelésügyi kérdésben alapos tanácsaival támogatja a törvényhozást.

Széll Ignácz, belügyi államtitkár; született 1845-ben Gasztonyban, régi nemesi családból. Atyja, Széll József, 1848-iki képviselő s kormánybiztos, 591majd Vasvármegye főispánja volt. Egyetemi tanulmányainak befejeztével 1869-ben Vasvármegye szolgálatába állott, mint tiszteletbeli aljegyző; 1870-ben a vépi, 1871-ben a szombathelyi járás főszolgabírájává, 1877-ben alispánná választatott. Széleskörű ismeretei folytán rövid idő mulva, 1883-ban, a belügyminiszteriumba osztálytanácsosnak hívatott meg s 1889-ben osztályfőnök és miniszteri tanácsos, majd 1895-ben államtitkár lett. Az uj hivatalban különösen az egyházpolitikai reformok életbeléptetése körül fejtett ki nagy tevékenységet s jelenleg is a közigazgatási reformmunkálatok terén működik.

Reiszig Ede előkelő nemesi családból született, 1848. junius 5-én, Kámonban. Atyja Reiszig Alajos, tekintélyes földbirtokos, 1848-ban a felső-eőri kerület orsz. képviselője és a szabadságharcz egyik kormánybiztosa volt; magas műveltségű, előkelő gondolkozásu férfiu, kinek szigorú és férfias elvei ma is tradiczióként őriztetnek a Reiszig-családban. A jogi pályára lépett s Gráczban, Budapesten és Heidelbergben tanult, majd hosszabb tanulmányutat tett Francziaországban, Angliában, Svájczban és Németországban. A nyugati kulturállamok közigazgatási, jogi, közlekedési és gazdasági intézményeinek beható és odaadó tanulmányozásának köszönheti azt az az európai látókört, mely az ország első közigazgatási szakerői között biztosít számára helyet. Vasvármegye közönsége a nagy reményekre jogosító ifjút 1871-ben a vármegye első aljegyzőjévé, 1875-ben tiszteletbeli főjegyzőjévé, majd vármegyei főjegyzővé választotta meg. E széles hatáskörű állásban már vezérlő befolyást gyakorolt a vármegye közigazgatására s befolyt mindazon alaptevő intézmények létesítésére, melyek a vármegye adminisztrácziójának országszerte méltányolt hírnevét megszerezték. 1883-ban helyettes alispánná, ugyanez év végén pedig egyhangulag alispánná választotta meg a törvényhatóság s ez állását 1889. végéig töltötte be, megteremtve azt az adminisztrácziót, melyre büszke az egész vármegye. A fontos statútumok egész sorozatát inicziálta, melyeknek sorából kiváltkép kiemelendő a magyarnyelvi szabályrendelet. Alispánságának annyi maradandó alkotásai közül csak a vármegyei laktanya létesítését emeljük ki, melynek megalkotásáért adományozta neki ő felsége a III-ad osztályú vaskorona-rendet. A szerb király már előbb tüntette ki a Takova-renddel, melyhez később a csillagot is adományozta, Szombathely városa pedig egyhangú lelkesedéssel választotta meg díszpolgárává. 1891-ben Ő felsége Békésvármegye főispánjává, majd ugyanazon vármegye kivételes hatalmú kormánybiztosává nevezte ki, 1892-ben pedig a kereskedelmi miniszteriumba államtitkárnak hivták meg, miután kitünő képességei és ismeretei magukra vonták Baross és Lukács miniszterek figyelmét, kivált az útügyi törvényt tárgyaló ankét tanácskozásai alatt. 1892-ben országgyűlési képviselővé is megválasztatván, helyet foglalt a parlamentben, hol a kereskedelmi tárcza szakkérdéseiben ismételve felszólalt, 1895-ben pedig Vasvármegye főispáni széke megüresedvén, a kormány az egész vármegye óhajtását teljesítette, amidőn őt ajánlotta a koronának ez állásra. Főispáni székében közmegelégedésre végzi fontos állásának teendőit, méltán kiérdemelve a vármegye közönségének 592szeretetét, a kormány bizalmát s a korona elismerését.

Batthyány Lajos gróf, a volt fiumei kormányzó, fiatal kora mellett is már nyomot hagyó munkásságot fejtett ki a közigazgatás terén, főleg pedig fiumei és magyar-horvát tengerparti kormányzói tisztségében. 1860-ban, Egyeden született; fia gróf Batthyány Gézának és Batthyány Emmának. Miután Budapesten, majd Berlinben és Párisban végezte jogi tanulmányait, kezdetben a diplomácziai pályára készült s 1882-ben már megkapta attasévá való kinevezését is; de meg sem kezdte pályáját. Ugyanis ebben az évben nőül vevén gr. Andrássy Gyula egyetlen leányát, Ilonát, Ikervárra vonult vissza. Két évig folytatta gyönyörü uradalmának kezelését, midőn Ő Felsége bizalma Khuen-Héderváry grófnak horvát bánná történt kinevezése után Győr vármegye és Győr város élére állította. Mint főispán, nem tekintette díszes állását nobile officiumnak, hanem erélyes kézzel látott hozzá a Győr városában fölmerült hanyagságok és visszaélések kiirtásához, ami hamar sikerült is neki. Erélye, tapintatos viselkedése, buzgalma annyira magára vonta a kormány figyelmét, hogy gr. Zichy Ágost lemondásakor 1892-ben őt szemelte ki fiumei kormányzóvá. Az ő kormányzatát uj ipartelepek alakulása, a kikötő megnagyobbítása teszik nevezetessé, működését pedig a fiumeiek előtt kedves emléküvé az az ügyes és tapintatos bánásmód, melylyel a bonyolult kérdéseket is mindig közmegelégedésre tudta megoldani. Ő alatta épült az uj kormányzói palota, melybe azonban nem költözhetett már be, mert 1896. őszén lemondott (l. e mű II. Fiume és a magyar-horvát tengerpart kötetét) s ugyanakkor elfogadta Győr városának képviselői megbizatását. A Magyarországon páratlanul álló vasvármegyei elektromos mű létrehozásában is főrésze volt s ez az alkotás is maradandó értékkel gyarapítja neve jelentőségét.

Dr. Károlyi Antal, kir. tanácsos, Vasvármegye alispánja, született 1843. jul. 17-én, Magyar-Gencsen. A jogi pályát választotta életczéljául s 1869-ben köz- és váltóügyvéd lett, de csakhamar a közigazgatási pályára lépett s a vármegye t. aljegyzőjévé választotta. Gyorsan emelkedett s az 1871-iki általános tisztujításkor már tiszti főügyészszé választották meg, de kiváló közigazgatási ismeretei következtében 1884-ben főjegyző lett s 1891-ben már a vármegye alispáni székében látjuk. Mint alispán 1893-ban kir. tanácsos és a porosz koronarend lovagja lett. A közigazgatás terén egyike a legkiválóbb tekintélyeknek. A vármegye ügyeit ritka pártatlansággal és ügyes körültekintéssel vezeti. Nagy része van az árvaház megalapításában s a vasmegyei szinház és a Berzsenyi-szobor az ő buzgó és lelkes igyekvésének köszöni létét. Élénk részt vett a honvéd-segélyző egylet és a tüzoltó-szövetség létesítésében és mint a magyar nyelvterjesztő bizottság elnöke, 593hazafias buzgósággal és áldozatkészséggel terjeszti a magyar nyelvet, minden rendelkezésére álló eszközzel, e számos idegen ajkú népfaj által lakott vármegyében. Lelkes pártolója és előmozdítója Károlyi Antal mindazon intézményeknek, a melyek a vármegye közgazdasági haladását czélozzák. Így nagy része van a szombathely-rumi vasút, az első vasmegyei czukorgyár, az elektromos művek létrejöttében. Mint a vármegye első tisztviselője, egyszersmind a tisztviselői karnak legszorgalmasabb és legbuzgóbb tagja, akinek munkaképessége és munkakedve mintáúl szolgál a vármegye tisztikarának.

Márkus József, a csupa tehetségekből álló Márkus-családnak legidősebb tagja, a kiről mint iróról, már az irodalmat ismertető részben szóltunk, szinte tüneményes emelkedésü pályájával, Vasvármegye legnevezetesebb szülöttei között foglalhat helyet. Mint íróra is fényes pálya várt volna rá, de a mikor ő kezdte a tollat forgatni, még nagyon fejletlenek voltak a hirlapirói viszonyok nálunk, úgy, hogy akkor valóban alig akadt tehetség, a ki egészen neki merte volna magát szentelni a hirlapírásnak. Márkus József is a fővároshoz állott be tisztviselőnek 1875-ben, 23 éves korában. A mily sebes ütemben Budapest emelkedett nagyvárossá, oly gyors léptekkel haladt előre Márkus József. A hirlapírásban gyakorlott tolla szárnyakat adott neki emelkedésében; tanácsjegyzőből csakhamar főjegyzővé választották, s a forrongásban levő főváros számtalan emlékirata, fölterjesztése, üdvözlete, próbára tették hivatottságát, mely oly fényesen vált be, hogy a közvélemény aranytollu főjegyzőnek nevezte el. Működése szorosan összefügg Budapest fejlődésének első, tehát legmozgalmasabb korszakával, midőn a törvényileg egybeillesztett, de külsőleg és belső szervezetében is még kezdetleges és kisszerű, e mellett még nagyrészt német városnak modern európai értelemben vett nagyvárossá, egységes és magyar fővárossá kellett átolvasztatnia. Azoknak a férfiaknak, a kik ezt a nagy művet véghezvitték, Márkus József buzgó munkatársuk volt. Már főjegyző korában pendítette meg azokat a reformterveket, melyeknek az volt a czéljuk, hogy a főváros igazgatását megszabadítva a nehézkességektől és ósdi intézményektől, ekképen a város gyors lendületű fejlődését még sikeresebbé tegyék. A közönség, mely ismerte teremtő erejét és szorgalmát, erélyét, mely a nagyobb szabású reformok keresztülvitelére elengedhetetlen, nagy rokonszenvvel fogadta minden lépését. Nagy megelégedéssel látta őt 1894-ben az alpolgármesteri állások egyikében s a midőn 1897. nyarán Kammermayer Károly polgármester meghalt, az érdemes férfiú utódjául a közvélemény túlnyomó része őt óhajtotta s őt is választották meg. Mint polgármesternek nem volt ideje 594megvalósítani terveit, mert a Kammermayert hamar kővető Ráth Károly elhunytával, a király őt jelölte első helyen a székes-főváros főpolgármesteréül, mely díszes méltóságra a közgyűlés egyhangúlag meg is választotta.

Saxlehner András, a közgazdaság, különösen az ipar terén szerzett érdemeivel tette nevét országos hírüvé s a magyar ipar fellendítésével, egy világhírü kereskedelmi ház megalapításával érdemelte ki, hogy több, mint félszázados szakadatlan munkásságának jutalmául neve szülővármegye kiváló férfiainak sorában említtessék. Született Kőszegen 1815. február 19-én, régi, már a XVI. században meghonosult családból. Atyja a kőszegi posztószövő-testületnek egyik tekintélyes tagja volt és fiát is e szakmában nevelte fel, ki miután Sopronban, Bécsben és Budapesten a kellő szakértelmet elsajátította, Kőszegen telepedett le, hol atyja üzletét tovább vezette. Amikor Kossuth Lajos és Széchenyi István kezdeményezésére a honi ipart pártoló egylet megalakult, Saxlehner András Kossuth Lajostól azt a megbizatást nyerte, hogy egy tisztán hazai posztó terjesztését czélzó üzletet alapítson. E megbizatásnak Saxlehner meg is felelt; az üzlet hazafias vezetése alatt felvirágzott és még maig is fennáll. De csakhamar alkalma nyílt kereskedelmi genie-jét más irányban érvényesíteni. 1862-ben egy véletlen következtében tudomására jutott, hogy Buda mellett egy réten keserü vízforrás fakad. Vegyelemeztette a vizet és miután annak kitünő gyógyerejéről meggyőződött, megszerezte a területet és hozzáfogott e víz értékesitéséhez. A szerény viszonyok közt megkezdett vállalat, mely a "Hunyady János"-keserüvizforrással indult meg, ma már a világ legnagyobb e nemü telepe és a forrás vizét az egész földön ismerik. Saxlehner András nevét világhírüvé tette, itthon pedig egy nagy, ma már hatalmas kereskedelmi ágnak vetette meg az alapját. A kiterjedt kereskedő-ház, amelynek élén állott, ma özvegye, szül. Pelikán Emilia vezetése alatt áll, ki azt fiai közreműködésével, a megboldogult által gyakorolt szellemben folytatja. A vasszorgalmú embert, félszázados munkásságának jutalmául, a királyi kegy is kitüntette, Ő Felsége a Ferencz József-rend lovagkeresztjét adományozván neki, szülővárosában pedig jótékony adományaival tette nevét emlékezetessé.