Egy kicsit zavarban vagyok. Ennek a könyvnek a gondolata évek óta kísért engem, sokszor nekiduráltam magam, hogy most már el kellene kezdeni, ám sohasem találtam igazán a megfelelő lelkiállapotot. Most sincs meg, de az az érzésem, egy életen át várhatnék rá, akkor sem érezném magam igazán felkészültnek erre. Persze ez a tépelődés a legkevésbé sem érint Téged, kedves Olvasó, de kérlek, nézd el nekem. Végül is egy kis hordót cipelek a hónom alatt, amire fel fogok állni és levetem előtted az álarcaimat, pedig arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban szép, vagy akár csak megtekintésre is érdemes az, ami alatta van. Egyszerűen úgy érzem, meg kell tennem, mert itt van bennem. Nem Neked szól tehát igazán, hanem magamnak, s ezt az önzést kénytelen leszel megbocsátani nekem, már csak azért is, mert feltett életcélom, hogy a legönzőbb ember legyek a világon.
Tehát itt találtam magam ma reggel törökülésben egy számítógép képernyője előtt, ölemben egy billentyűzettel, és próbálok nekifogni leírni azt, amit a világról, életről és hasonló apróságokról gondolok. Egy kis történetet kerekítettem köré, ami természetesen részben igaz, mert hiszen csak saját magamból indulok ki, akármilyen szép a fantáziám, másik része kitalált, mert néha egy szép mese többet mond a valóságról, mint egy minden részletében igaz történet. Másrészt tartozom magamnak azzal, hogy ha már egyszer úgy hat éve mesélem magamnak ezt a történetet, hát nem dobom ki. Ezzel szemben a benne foglalt gondolatokért teljes mértékben vállalom a felelősséget, ez az, ami szerint én a magam számára érdemesnek tartok élni. Nem abszolút, mindenkire igaz dolgok ezek, valamint számomra sem megváltoztathatatlanok, az elmúlt évek során teltek meg tartalommal a mostani szavak, s remélem, nem fogom olyan gyorsan befejezni földi pályafutásomat (a mostanit), hogy ne legyen időm egyet-kettőt módosítani.
Három részre bontottam ezt az írást. Az első rész a Számadás. Ez készül bennem a leghosszabb ideje. Nem feltétlenül optimista végiggondolása mindannak, amit én magam körül a világban látok. Ezzel azt is hozzátettem, hogy természetesen az én nézőpontomat tükrözi, tehát ha akarod, nem más, mint egy kissé elvont ember búcsúja saját józan eszétől.
A második rész az Ébredés. Ismét megjegyzem, a történet kitalált, de valós magja is van. Valóban megtaláltam Mesteremet, aki megfelel elvárásaimnak. A leírtakat - sajnos - nagyon is komolyan gondolom, kicsit teátrális ugyan, de az életemet teszem rá.
A harmadik részt látom a legkevésbé előre. Néhány gondolati játékomat szeretném majd leírni benne, amit talán hasznosnak találsz, talán nem. Tulajdonképpen itt és most szabad kezet adok magamnak abban, hogy bármit, amit még fontosnak találok, beleszerkesszem ebbe a könyvbe.
Kicsit furcsa most ez az érzés. Leírtam ezt a pár sort, jelezvén magamnak, hogy elszántam magam a folytatásra, most már nem tehetem félre. Lehet, hogy napok, hetek - atyavilág, hónapok ?! - múltán itt oldalhegyek fognak állni, és esetleg valaki el is olvassa őket... Most is percekbe került összeszednem magam.
Fontos megjegyzés a könyvvel kapcsolatban, hogy a legfontosabb tulajdonsága a zavarosság. Gondolatok többé-kevésbé kitakarított asztalosműhelye ez, ahol a saját logikám szerint többé-kevésbé rendezett módon lógnak a szerszámok a falon. Itt vezetlek körbe, néha, ha jó ötlet jut az eszembe, ki is faragom. Az összbenyomás valószínűleg enyhe fejfájás és nagy kavar lehet - bár ki tudja. Nem vállalkozom arra, hogy minden egyes részt megmutassak, alaposan elmagyarázzak, stb., mert nem egyezik a felfogásommal. Hiszem, hogy ami neked szükséges mindebből, felismered és hazaviszed - esetleg később megint visszatérsz más holmikért, ami nem kell, minden további nélkül itt hagyod. Éppen ezért (bár lehet, hogy tévedek), lesznek olyan részek, amelyek kuszák, érthetetlenek, sőt taszítóak lesznek. De a fene egye meg az egészet, ha nincs jogod olyan véleményt formálni róla, amilyet csak akarsz. Rühelleném, ha "igaznak" vagy "hamisnak" tartaná bárki is. Egy esztergakés nem "jó" vagy "rossz". Valamire, valakinek a kezében használható, de ezáltal a használó sem nevezhető "jónak" vagy "rossznak". Na. Ez az én tiszteletadásom veled szemben, nem a fontoskodó általános hang meg a távolságtartó fogalmazás.
Alighanem többször fel fog merülni az a kérdés, hogy ezt meg minek írtam le. A válasz: mert eszembe jutott. A könyv úgy íródik a jelen pillanatban is, hogy eszembe jut egy téma, amit meg szeretnék beszélni magammal. Elő a gépet és írom befelé, ami jön. Az első olvasója ennek a könyvnek én magam vagyok, és (nem vicc!) igencsak meglep sok dolog, amit találok benne(m). Egyvalamit garantálok: ha hazudok is, legalább őszintén teszem... (Ez az utóbbi két bekezdés már utólag került ide, amikor már láttam, hogy semmi esélyem sincs a szöveg tudatos formálására.)
Még valami. A stílusért elnézést kérek. Egyrészt néha nem sikerül magam a fennköltség hegyek felett párázó homályának magasságaiba emelni, ilyenkor röhögök vagy dühöngök. Nem tudom előre, de lehet, hogy néha sor kerül majd rá. Másrészt nem vagyok gyakorló avagy gyakorlott író, mégis meg fogok próbálkozni képek, érzések leírásával. Kérlek, légy irgalmas és belátó - nem megy minden elsőre...
| Kedves Loránd / Az örökkévalóság pillanatai / Bevezetés |
|