Ennek az emlékkönyvnek az összeállításával az volt a célunk, hogy emléket állítsunk édesapánk, Bor Dezső karmesteri tevékenységének. Ezzel egyrészt a családtagok részére szeretnénk maradandó áttekintést adni karnagyi pályafutásáról, másrészt ezt az összeállítást néhány könyvtárban és gyűjteményben is elhelyezzük, hogy ott bárki megismerhesse zenei tevékenységét.

Közel negyedszázad múlt el azóta, hogy édesapánk 1974-ben elhunyt. Ennyi idő múltán már megbízhatóan lehet értékelni munkásságát. Míg Bor Dezső életének utolsó másfél-két évtizedében nagyon ritkán emlékeztek meg karmesteri tevékenységéről, a halála óta eltelt időben több olyan írás is megjelent, melyek megfelelően méltatják munkásságát.

Munkánk egyrészt olyan írásokat tartalmaz, amelyek működéséről megemlékeznek, illetve azt méltatják. Másrészt - és ez az összeállítás nagyobb része - részletesen tartalmazza a Székesfővárosi Zenekar 1923-1939 évek közötti történetét - amely időszak édesapánk zenei pályafutásának legfontosabb része - és megemlíti az 1939-1958-ig terjedő évek főbb eseményeit is, amelyek közül a későbbiekben csak az édesapánk tevékenységével közvetlen kapcsolatban lévőket fogjuk kiemelni.

E könyv szövegének zömét Bor Dezsőnek és Kenesei Sándornak köszönhetjük. Édesapánk ugyanis nyugalomba vonulása után évekig dolgozott zenész-barátjával, Kenesei Sándorral, a volt Székesfővárosi Zenekar egyik régi tagjával a hangversenyek terjedelmes műsoranyagának, valamint a régi újságkritikák és más írásos emlékek alapján a zenekar történetének papírra vetésével. Munkájuknak a szerzők "A Székesfővárosi Zenekar és az Állami Hangversenyzenekar története, 40 év a zenei népművelés szolgálatában" címet adták.

Ez a mintegy 1000 gépelt oldal terjedelmű összeállítás csak kéziratban maradt fenn, amely annak idején 3 gépelt példányban készült; 2 példány az Országos Filharmóniához került, egy a család tulajdonában maradt. Az Országos Filharmóniához került példányok időközben sajnos elkallódtak. Később, a 80-as években erről az egy megmaradt példányról két xerox másolatot készítettünk, az eredeti példányt a Zenetudományi Intézet könyvtárában helyeztük el. A tulajdonunkban maradt másolat szolgált forrásmunkaként Gábor István könyvének megírásához, erről a későbbiekben még részletesen szó lesz.

A Bor Dezső és Kenesei Sándor által írt mű fennmaradt példánya indigós gépírásos másolat, az erről készült xerox-másolat sajnos helyenként már olyan rossz minőségű, hogy csak nehezen olvasható. Így emiatt is indokolt volt, hogy kihasználva a mai számítógépes szövegszerkesztés és xerox-technika lehetőségeit, jól olvasható és szépen nyomtatott formában adjuk az olvasó kezébe ezt a munkát.

Ennek a műnek a leírásakor maximálisan ragaszkodtunk az eredeti gépírásos szöveghez, csupán technikai és kisebb stiláris javításokat hajtottunk végre. A szövegben a szerzők gyakran idéznek különböző újságokból (elsősorban "A ZENÉ"-ből); itt néhány esetben az eredeti szöveget kissé átfogalmazták (valószínűleg Kenesei Sándor írta át ezeket a részeket). Hangsúlyozzuk, hogy ezek csupán kisebb stiláris változtatások, a mondanivaló lényegét nem érintik. A mostani leírásban természetesen Bor Dezső és Kenesei Sándor szövegét adjuk vissza. Az eredeti szövegek "A ZENE" c. folyóiratban megtekinthetők.

A zenekar történetét - amint ez Kenesei Sándor előszavából kiderül - lényegében Bor Dezső írta meg. Vezényléseit általában egyes szám harmadik személyben említi, több esetben azonban, amikor személyes visszaemlékezéseit írja meg, egyes szám első személyt használ. Bár ez így stilárisan nem egységes, ezen sem kívántunk változtatni, ragaszkodtunk az eredeti megfogalmazáshoz.

A könyv első részének végén több táblázatos összeállítás található a zenekarral fellépő szólistákról, előadott művekről, fontosabb hangversenyek műsorairól. Ezeket itt a terjedelem miatt nem tudjuk közölni, csupán két táblázatot mutatunk be: egyrészt a zenekar hangversenyeinek színhelyét, másrészt a karmesterek és vezényléseiknek felsorolását. Itt említjük meg, hogy Bor Dezső részletesen vezette kartoték-rendszerben a zenekar hangversenyeinek a műsorát. A tulajdonunkban lévő anyagot, miután arról saját részünkre másolatot készítettünk, szintén a Zenetudományi Intézetben helyeztük el.

Felhívjuk az olvasó figyelmét arra, hogy Bor Dezső és Kenesei Sándor művüket a 60-as években írták, így néhány esetben kénytelenek voltak az akkor kötelező kifejezéseket használni, mint pl. "felszabadulás".

A politikai helyzetre való tekintettel nem lehetett eddig őszintén leírni édesapánk 1939-ben, illetve 1945-ben történt háttérbe szorításának, mellőzésének mozgató rugóit. Mint nem politizáló, de hagyománytisztelő és vallásos ember távol állt mind a szélső jobb-, mind a szélső baloldali politikai irányzatoktól, s idegen volt természetétől az opportunista "helyezkedés" is. Az 1939 évi kiszorítás indítékait Gábor István édesapánk születésének százéves évfordulóján írt cikkében megírta, néven nevezve a szereplőket is (Csilléry Béla dr., lásd a 10. pontot). 1945-ben ezzel szemben az addig származása miatt nem érvényesülhető, s akkor az MKP által támogatott Somogyi László részére kellett karmesteri lehetőséget biztosítani, s ezért nem térhetett vissza édesapánk a zenekar élére. (Érdemes megemlíteni, hogy Somogyi később hátat fordított a zenekarnak, s az őt támogató pártnak is, és 1956-ban külföldre távozott, ott is hunyt el.) Itt említjük meg, hogy míg Bor Dezső összesen 1418 alkalommal, addig Csilléry Béla 146, Somogyi László pedig 295 alkalommal vezényelte a Székesfővárosi Zenekart.

Tény, hogy a szülői ház igen szerény körülményei nem tették lehetővé édesapánk számára a felsőfokú, tehát zeneakadémiai előképzést, tehát nem tekinthető "hivatásos" karmesternek. Az a 15 esztendő azonban, amelynek koncert-története e könyvben részletesen szerepel, olyan gyakorlati "iskolát" jelentett, és olyan sikereket hozott, amilyennel abban az időben Magyarországon aligha dicsekedhetett valaki Bor Dezsőn kívül. Tudása, tapasztalata tehát még 1945-ben is (hiszen csak 57 esztendős volt) a Székesfővárosi Zenekar élére predesztinálta volna őt, s a budapesti városi autoritások politikai döntése volt az, ami ezt megakadályozta.

Ezzel szemben ifjúkori zenei tevékenységének színhelyéről, Újpestről, annak egy gyárától, az "Egyesült Izzó"-tól, ahol a kulturális élet iránti igény 1945-ben a harcok elültével hamarosan jelentkezett, háromtagú delegáció jött érte (részben régi zenészei az egykori Újpesti Munkásotthon zenekarából), s felkérték, hogy vegye át az Izzó zenekarának vezetését. Ennek a kérésnek édesapánk örömmel tett eleget, s ezzel karmesteri tevékenységének egy újabb, mintegy 13 esztendős szakasza kezdődött. Régi zenész-ismeretségei révén színvonalas, gyakorlott zenészekkel egészítette ki a helyi tehetséges muzsikusokból álló zenekart, és gyakran hívott meg országos hírű szólistákat is a koncertek szereplőiként. Számos nagysikerű hangversenyük volt ezekben az években, de - sajnos - ezeknek a műsorairól nem maradtak ránk olyan részletes feljegyzések, mint a Székesfővárosi Zenekar említett időszakáról.

Az Egyesült Izzó zenekara és közönsége búcsúztatta azután a 70 éves korában visszavonuló édesapánkat. Erről a búcsúhangversenyről több újságcikk számolt be részletesen.

Összeállításunkban Bor Dezső életrajzát követően időrendi sorrendben ismertetjük zenei pályafutásának három fő állomását, majd mindazokat az írásműveket, cikkeket adjuk közre, amelyek munkásságát ismertetik és méltatják.

Összeállításunk az alábbi írásokat tartalmazza:

1. Bor Dezső életrajza. (a dr. Bor György és dr. Bor Dezső által 1991-ben írt, "A Bor-család története" című könyvből, kiegészítve néhány újabb adattal).

2. Bor Dezső és az Újpesti munkásotthon zenekara.

3. Bor Dezső és Kenesei Sándor: "A Székesfővárosi Zenekar és az Állami Hangversenyzenekar története" című művének az első része, amely az 1923-1939 évek eseményeit tárgyalja. A leírás tartalmazza Kenesei Sándor előszavát is, melyet a zenekar-történethez írt (A Visszapillantás elé...).

A Székesfővárosi Zenekar 1939-ben történt átszervezése után Bor Dezső már csak ritkán vezényelte a zenekart, így ennek az időszaknak a történetét nem tartottuk indokoltnak szó szerinti másolatban bevenni összeállításunkba. Ezért erről az időszakról egy vázlatos leírást mellékelünk, az édesapánk tevékenységével kapcsolatos eseményeket felsorolva. Ezt a részt is Bor Dezső és Kenesei Sándor munkája alapján állítottunk össze. Bővebben csupán az 1947. július 29-i hangversenyt idézzük fel, a Székesfővárosi Zenekar fennállásának 25. évfordulója alkalmából, melyet szintén Bor Dezső vezényelt.

4. Bor Dezső és az Egyesült Izzó zenekara.

5. Bor Dezső a lexikonokban.

6. Gábor István: " BHZ-tól az ÁHZ-ig" című könyvének az előszava. A néhány éve elhunyt Gábor István, író és újságíró e könyvében a Székesfővárosi Zenekar - Budapesti Hangversenyzenekar - Állami Hangversenyzenekar történetét dolgozza fel. A könyv második fejezete foglalkozik a Székesfővárosi Zenekar 1923-1939 közötti történetével. Ezt a részt nem tartottuk indokoltnak bevenni az összeállításunkba, mert mint nagyobb példányszámban megjelent könyvet az érdeklődő könnyen megtalálhatja különböző könyvtárakban, másrészt az író - rövidebben - ugyanazt mondja el, mint Bor Dezső és Kenesei Sándor művükben. Az előszót viszont fontosnak tartjuk leközölni, mert ebből kiderül, hogy Bor Dezső és Kenesei Sándor összeállítása milyen fontos szerepet játszott Gábor István könyvének megírásánál.

7. Ferencsik János előszava Gábor István könyvéhez.

8. Két újságcikk Bor Dezső búcsúhangversenyéről az Egyesült Izzó zenekarával.

9. Nekrológ (Muzsika, 1974. augusztus, írta Somogyi Vilmos).

10. Megemlékezés Bor Dezső születésének 100-ik évfordulója alkalmából (Magyar Nemzet, 1988. május 26., írta Gábor István).

11. Szíj Rezső: Megkésett Emlékezés Bor Dezsőre.

12. Emléktábla Bor Dezső lakóházán.

13. Fényképek.

Bor Dezső Budapesten született 1888. május 26-án, Bor György második házasságából; édesanyja Varga Ágnes. (A "halmaji" előnevet csak ritkán használta, de a Magyar Életrajzi Lexikon-ban - III. kötet - így szerepel.) Legfiatalabb, s második házasságából egyetlen gyermeke édesapjának. Iskolai tanulmányai mellett már 8 éves korától a Nemzeti Zenedében tanult, hegedű-szakon, kitűnő eredménnyel. A család szűkös anyagi helyzete miatt azonban 1905-ben, 17 éves korában katonazenésznek jelentkezett. Itt folytatta zenei tanulmányait, trombita szakon, egyidejűleg vezénylésből is képezve magát.

Négy év katonai szolgálat után 1909-ben leszerelt, és 1913-ig a MÁV-nál, illetve a «Szabadalmazott osztrák-magyar államvasút társaság, a magyar bányák, huták és uradalmak budapesti igazgatóság»-ánál dolgozott. 1913. szeptember 1-től lett a Fővárosi Könyvtárban (ma: Szabó Ervin könyvtár) fővárosi tisztviselő. Ezzel egyidőben folytatta muzsikusi tevékenységét, és zenekar-szervezési életműve első állomásaként már 1911-ben létrehozta az Újpesti Munkásotthonban az ország első szimfonikus munkászenekarát, amely az első világháborúig rendszeresen adott hangversenyeket.

A világháború kitörésekor 1914. szeptemberében bevonult, s a háború 4 éve alatt katonazenészként szolgált, mind az orosz, mind az olasz fronton. 1918. decemberétől ismét folytatta tisztviselői munkáját a Fővárosi Könyvtárban. Tisztviselői pályáján 1935. május 1-től segédhivatali igazgató lett, majd 1940. január 1-jén érte el a segédhivatali főigazgatói fokozatot.

Egy 1922-ből származó fénykép tanúsága szerint a háború befejezése után, de még a Székesfővárosi Zenekar megalakulása előtt a MFTR (Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság) fúvószenekarát vezette. Erről a tevékenységéről az említett fényképen kívül más dokumentumunk nincsen, a fényképet az összeállításunk végén közöljük.

Tisztviselői pályafutásával párhuzamosan fejtette ki zenei tevékenységét. 1922-ben kezdte megszervezni a Székesfővárosi Zenekart, mint nem hivatásos muzsikusokból álló együttest, elsősorban a komoly zenét igényes módon művelő fővárosi alkalmazottakból. Első nyilvános hangversenyüket 1923. április 5-én adták a Vigadó nagytermében. Ez volt az első szimfonikus zenekar, amely már tíz nappal a Magyar Rádió 1925. december 1-én megkezdett működése után a Rádióban szerepelt, Bor Dezső vezényletével. A következő másfél évtized során a Fővárosi Zenekar hangversenyei előbb a Gellért fürdő bejárati csarnokában, majd a Pesti Vigadóban, nyáron pedig a Városligetben, az Iparcsarnok előtti zenepavilonban, a Városmajorban, s a Károlyi kertben a város kulturális életének közismert és közkedvelt színfoltjaivá váltak. A hangversenyek túlnyomó részét Bor Dezső vezényelte: a megindulástól 1939-ig adott 1563 koncertből 1231-et.

1939-ben a zenekart egyesítették a Budapesti Hangversenyzenekarral, s hivatásos zenekarrá alakították. Ebben Bor Dezső másodkarmester volt 1945-ig. Erre az időszakra esnek a zenekari tagokból alakult kisebb együttes fürdő-hangversenyei a Rudas-, Lukács- és Császár-fürdők melletti parkokban. Ezt követően is vezényelte néhányszor a zenekart (amelyet 1952-től már "Állami Hangversenyzenekar"-nak hívtak), így 1947-ben a 25 éves fennállás jubileuma alkalmából.

1945-ben zenekari tevékenysége visszakanyarodott fiatalkori kulturális munkásművelési működésének színhelyére is. Az "Egyesült Izzó" vezetőinek felkérésére megszervezte, és több mint tíz éven át vezette a gyár szimfonikus zenekarát. Ez a munka némi elégtétel volt számára a Fővárosi Zenekar életéből történt kiszorításáért. Megrendült egészségi állapota miatt 1958-ban, 70 éves korában, ünnepi búcsúhangverseny keretében vonult vissza a vezényléstől.

Az "Egyesült Izzó" zenekarának megszervezésével egyidőben Bor Dezső kísérletet tett arra, hogy fővárosi alkalmazottakból alapítson egy amatőr zenészekből álló zenekart, hasonlóan az 1923-ban létrehozott Székesfővárosi Zenekarhoz. Ez átmenetileg sikerült is, és először mint a Székesfővárosi Alkalmazottak Szociáldemokrata Pártszervezetének zenekara, majd VAOSZ zenekar (Székesfővárosi Alkalmazottak Hangversenyzenekara) néven 1947-ben és 1948-ban néhány nívós hangversenyt adott, ezekből több mint tíz hangverseny műsorát ismerjük. Hangversenyeik színhelyei többek között a Vasas szakszervezet Magdolna utcai székháza, a Gellért-fürdő márványterme, a Városi Színház (ma Erkel Színház) és a Várkert-kioszk voltak. Valószínűleg politikai és pénzügyi nehézségek miatt a zenekar 1948 után megszűnt.

Eközben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban először a "B-listázások" során 1946-ban elbocsátották, később visszavették, majd a kommunista hatalomátvétel után 1949. október elsejével végkép kényszernyugdíjazták.

Ekkor fiatal kora óta művelt fotográfiai tevékenysége alapján talált még munkalehetőséget. Ugyanis már az első világháború óta kiváló amatőr fényképész volt, kiállításokon is szerepelt, és fényképei több alkalommal díjakat is nyertek (így pl. 1935-ben a "Wiener Fremdenverkehrsstelle" díját a M.O.A.E. pályázatán). Még a 40-es években ő szervezte meg a Fővárosi Könyvtár fotólaboratóriumát, s kis tanulmányt is írt "A fényképezés a könyvtár szolgálatában" címmel [Bg 025-8-20 jelzet, Szabó Ervin Könyvtár]. Dokumentum-fotózási és dokumentációs szakismeretei révén 1949 és 1958 között a Nehézvegyipari Kutató Intézet (NEVIKI) budapesti dokumentációs osztályán dolgozott.

Nyugalomba vonulása után Kenesei Sándorral, zenekar egykori tagjával megírta a Székesfővárosi Zenekar és az Állami Hangversenyzenekar 1923 és 1963 közötti történetét. A mintegy 1000 gépelt oldalnyi terjedelmű mű "kéziratban" maradt fenn, és a Zenetudományi Intézet könyvtárában található.

Bor Dezső 1922-ben nősült, első felesége Tima-Horváth Margit volt. 1924-ben született György fiúk. Felesége 1931-ben hosszabb betegség után elhunyt. 1932-ben másodszor is megnősült, második felesége Bertók Ferike (Fanni) operaénekesnő volt, a Zeneakadémián 1925-ben szerzett diplomát. Rendszeresen fellépett a Városi Színház (ma Erkel Színház) operaelőadásain, több esetben az Operaház színpadán is. 1928-1929-ben egy-egy évadra a németországi Altenburg és Gera operaházaihoz szerződött. Még a házasságkötés után is többször szerepelt hangversenydobogón és rádiókoncerteken. Dezső fiúk 1934-ben született.

Bor Dezső 1974. május 29-én hunyt el. Születése 100. évfordulójának évében, 1988-ban emléktáblát helyeztek el annak a Budapest IX. Ferenc tér 4. számú háznak a falán, amelyben 1932-től haláláig lakott.

Bor Dezső hagyománytisztelően ragaszkodott a református egyházhoz: mintegy 40 éven át presbitere volt a Budapest-Kálvin téri egyházközségnek.

Zenei működéséről legrészletesebben Gábor István "A BHZ-tól az ÁHZ-ig" (Zeneműkiadó, Budapest, 1984) című könyvében olvashatunk. Rövid életrajzát közli a Brockhaus-Riemann Zenei Lexikon (Zeneműkiadó, Budapest, 1983: 223. old.), a Magyar Életrajzi Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981: III. kötet 92. old.), a Budapest Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993: 148. old.), a Magyar Nagylexikon, (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995: IV. kötet 307. old.), valamint röviden említi a Zenei Lexikon (Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1965; szerk.: Bartha Dénes, I. kötet, 274. old.).

A korabeli sajtó sokszor írt hangversenyeiről. Megemlítjük a búcsúhangversenyéről írt megemlékezést (Bars Sári, Népszabadság, 1958. márc. 1.: közli Gábor István idézett könyve is, 63-65. old.), a nekrológot (Somogyi Vilmos: Muzsika, 1974. augusztus), és a születésének 100. évfordulójára írt megemlékezést (Gábor István, Magyar Nemzet, 1988. máj. 26.).

Bor Dezső zenekar-szervezési életműve első állomásaként 1911-ben létrehozta az Újpesti Munkásotthonban az ország első szimfonikus munkászenekarát, amely az első világháborúig rendszeresen adott hangversenyeket. Első hangversenyük dátuma az "Újpesti Napló" szerint 1912. március 31-e volt, ennek a hangversenynek a műsora sajnos nem maradt fenn.

A Munkásotthon zenekaráról részletesebben ír dr. Szalai György: Az Újpesti Munkásotthon Története (Bp. 1963.) című könyvében. Eszerint a zenekar 55 tagú volt, a tagok nagy része munkás volt. A zenekart legtöbbször Bor Dezső vezényelte. A képzett zenészek segítségével a régi zenészekből és a kezdőkből kb. 2 év alatt jó képességű zenekar kovácsolódott össze. Elsősorban a Munkásotthonban játszottak, de adtak hangversenyeket a MÉMOSZ-székházban, a Vasas-központban, sőt Ceglédre is ellátogattak. Az újpesti bálokon is rendszeresen játszottak.

A zenekar főleg a könnyűzene nemesebb értékeinek népszerűsítésében tűnt ki. Ha az együttes többéves műsoranyagát tekintjük, a legtöbbet játszott művek listája azt egyértelműen bizonyítja.

Legkedveltebb számaik voltak: Flotow: Márta-nyitány, Verdi: Nabucco-nyitány, Rossini: A sevillai borbély-nyitány, Puccini: Tosca-részletek, Mascagni: Parasztbecsület-intermezzo, Verdi: Rigoletto-fantázia, Strauss- és Waldteufel-keringők, valamint a Denevér- és Cigánybáró-egyveleg.

Megjegyezzük, hogy az első világháború után újjáalakult és 1927-ig működött a Munkásotthon zenekara, de azt már nem Bor Dezső vezette.

"A művészet és a művészetek minden tanítómestere, sőt minden művészetkedvelő is a népé. A művészet befolyása korlátlanul irányul magára a népre. Ezért a nép szellemi és erkölcsi valójára, és a szó legtágabb értelmében vett lelki életére nem is maradhat hatás nélkül. Ebből a szempontból a művészetek ápolása és terjesztése fontos tényezője az általános népművelésnek...

...Ha a műélvezet egyáltalán szükséges a nép számára, akkor ott a nép zenei művelődésének nem szabad hiányozni..."

Adolf Bernhard Marx

Több mint száz esztendővel ezelőtt, 1855-ben, írta le e sorokat A. B. Marx, a berlini egyetem egykori tanára és zeneigazgatója egy népszerűvé vált tanulmányában, sőt még a négy évvel későbbi, 1859-ben megjelent Beethoven-monográfiájában is találhatók a fenti gondolatokkal közeli rokon elmélkedések. Ezekhez az egy évszázadnál is idősebb apró fényfelvillanásokhoz hasonló kisugárzások áramlanak az olvasó felé e "Visszapillantás" most következő fejezeteiből. E fejezetek pedig néhány tucatnyi lelkes, művészetszeretettől csordultig telt lelkű embernek negyven év előtti spontán elhatározásáról adnak számot. Olyan valóra váltott elhatározásokról, amelyek végül is az egymásra következő évek során a mi fővárosunk zenekulturális életének egy bizonyos korszakában tátongó hézagokat, hiányokat segítettek kitölteni. Ilyenformán annak a korszaknak zenekulturális történetéhez elszakíthatatlanul hozzá is tartoznak. Mert ezzel vette kezdetét egy csírájában talán már meglevő, de addig még sikeresen kibontakozni nem tudó zenei népművelési mozgalom.

Az egyes fejezetek, szakaszok, ("évadok"), és azok keretében az ott közzétett hivatalos írások, megnyilatkozások, sajtóreflexiók bőven beszámolnak majd arról, ami ezen a területen lassan, eleinte szűk keretek között, de később kiszélesedve határozott formákat öltött. És mindennek élményszerűen színes aláfestést, sőt hangsúlyt adnak akkori zenei életünk kimagasló vezető egyéniségeinek ezzel a kifejlődő zenei népművelési munkássággal való fokozottabb együttműködései (mint a Székesfővárosi Zenekar időnkénti vendég-előadóművészei, komponistái, karmesterei).

De hogyan is kezdődött mindez? Egy ízig-vérig zenében élő, egyébként halk szavú, csendes, de lelkében annál határozottabb gondolatokat dédelgető tisztviselő, e "Visszapillantás" krónikása, végigjárta kartársait, barátait, ismerőseit, akikről tudta, vagy megtudta, hogy zenei képzettséggel rendelkeznek; kérte, hívta, invitálta mindnyáját: jertek, álljunk össze, muzsikáljunk, ne heverjen parlagon a megszerzett tudásunk, juttassuk el azokhoz, akiknek még ez a kis zenei szórakozás sem jut el lelkük küszöbéig sem. Csináljuk szeretettel, önzetlenül, talán pusztán a zenélésért, vagy azokért is, akikre ráférne egy kis zenei művelődés, de talán még a tudatára sem jutnak annak, hogy felismerjék: ez az, ami hiányzik...

És megtörtént! Elindult egy kis kavics, amiből az idők során egy hatalmas görgeteg támadt, de nem pusztító lavina, hanem egy nagy reményekre jogosító zenei népművelés zuhatagja! De addig, persze, a kezdés éveiben nehézségeket, akadályok egész sorát, a gyermekcipőben való botladozásokat kellett leküzdeni, és arra törekedni, hogy egy-két jobb hangszert lehessen vásárolni, újabb zenekari kottaanyagot beszerezni, gyakorolni, játszani, muzsikálni... és közönséget toborozni! Hogy az emberek észrevegyék a Székesfővárosi Zenekart, hogy megtudják: mit is akar ez a Zenekar, mi a terve, mi a célja.

Mint a magyar vándorszínészet hőskorának felejthetetlen megszállottjaiban, akik eltűrtek fáradalmakat, elviseltek nélkülözéseket egy izzó gondolatért: csiszolni, simítani, ápolni a magyar nyelvet, terjeszteni a művelődést...ebben az induló zenekarban a néhány tucat muzsikus tisztviselőben, orvosban, pedagógusban, mérnökben, különféle rendű-rangú alkalmazottban is volt valami ebből a nemes szédületből. És ahogyan, helyüket sikeresen megállva, végigküzdötték a maguk küzdenivalóját, ebben is van valami, ami a magyar vándorszínészet említett hőskorára emlékeztet...

A csendes, halk szavú szervező, irányító karmester, a zenei együttes megteremtője, Bor Dezső, az akkori Fővárosi (ma Szabó Ervin) könyvtárnak egyik fontos posztját betöltő tisztviselője egy szép napon (amikor a Székesfővárosi Zenekar már harmadik esztendeje működött hol az Állatkert kis zenepavilonjában, hol a Gellért-fürdő márványcsarnokában)... egyszóval: a karmester beállított a budapesti Újvárosháza egyik kis szobácskájába. Akkor még itt székelt a fővárosi Népművelési Bizottság vezetője. (Gondolom, a vezetőnek azon az egy széken kívül mindössze legfeljebb egy íróasztala volt még, ami egyébként ideális berendezésnek látszik egy látogatókat, háborgatókat nem kívánó dolgozószoba számára!) A főváros Népművelési Bizottsága egyidőben létesült a Székesfővárosi Zenekarral, de mindezideig nem is igen vettek tudomást egymás munkájáról. Persze, a népművelési teendők és lehetőségek ekkoriban a későbbiekhez képest, eléggé szűk keretek között mozogtak, nem lépték még túl az apróbb kis tanfolyamok, erről-arról tartott kis előadás-sorozatok határait. De a Bizottság vezetője, Novágh Gyula, széleslátókörű, jó pedagógiai érzékű embernek bizonyult. Nyomban felfigyelt a Zenekar karmesterének elgondolásaira: a Zenekart be kellene vonni a népművelés munkájába a lehető legolcsóbb zenei előadásokkal. Így kezdetét vehetné egy igazi népművelés. Novágh Gyula a gondolatot azonnal magáévá tette, egy pillantással átfogta szélesebb távlatban is a kínálkozó népművelési lehetőségeket, már csak azért is, mert így készen kaphatott egy már tűzkeresztségen átment, összeszokott zenekart, még hozzá nagyrészt "kebelbeliekből", vagyis fővárosi tisztviselőkből, orvosokból, pedagógusokból és egyéb beosztottakból. Meg aztán a népművelés egyéb területe is bizonyára kibővül; nemcsak az a kis hivatali szoba lesz szűk, de a helyiségeknek egy egész labirintusa sem lesz majd elég. Eljárt az összes fórumoknál, magyarázott és érvelt, bizonygatott, ecsetelte a most még szegényes fővárosi népművelés kiszélesedési lehetőségeinek óriási előnyeit, az új színt, formát, tartalmat, amit a zenei népművelés adhat. Egyszóval: az illetékesek elfogadták a javaslatokat, és a Székesfővárosi Zenekar nemsokára hivatalosan is a fővárosi Népművelési Bizottságának zenei szerve lett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az idáig magában álló Zenekar a székesfőváros szárnyai alá kerül. És majd ha a Bizottság munkálkodási területe más vonalon is meglehetősen bővülni kezd, annak igazi súlypontja mégis a Székesfővárosi Zenekarral való együttműködés zenei nevelőmunkája lesz, (amint azt az ezután következő dolgos esztendők vigadóbeli téli, és más alkalmas helyeken: Városliget, Károlyi kert, stb. elért nyári hangverseny-eredményei igazolják).

De voltak ennek a kifejlődni kezdő együttműködésnek olyan kiterebélyesedő más hajtásai is, amelyeknek jelentőségét előre sejteni szinte nem is lehetett. Ez pedig a fiatal magyar zeneművész-nemzedék szeretetteljes felkarolása volt. Fiatal művészjelöltek, hegedűsök, zongorások, énekesek, akiknek a szűk zeneiskolai, akadémiai falak által való elhatároltság következtében képességeik bemutatására elegendő módjuk, lehetőségük eddig nem volt, most pódiumot, teret kaptak a Zenekar hangversenyein. Talán az első szárnypróbálgatási lehetőséget, hogy megtalálják a jövőben rájuk váró helyet. Egészen fiatal tehetségek, 11-12-14 évesek, akik azóta a magyar zenei előadóművészetnek határainkon túl is büszkeségeivé váltak, szinte erről a pódiumról keltezhetik a művészi rangjuk eléréséhez vezető elindulást. És jöttek fiatal zenei alkotók, akiknek már nem kellett fiókjukba süllyeszteniük kompozíciójukat, mert íme! van egy zenekar, amely gondjaiba veszi a fiatal hajtásokat. És jöttek ifjú tolmácsoló karmesterek, akik talán most jutottak először ahhoz, hogy elméleti vezénylési rátermettségüket a gyakorlat még jobban kifejlessze, kicsiszolhassa. Mert eddig ilyesmire nem volt lehetőség! Hiszen nem volt itt más zenekar, amely erre módot adhatott volna. Az operaházi zenekarból alakult nagy múltú Filharmonikus Zenekarnak úgyszólván még lélegezni sem volt elég ideje, semhogy ezeknek a problémáknak megoldását vállalni segíthetett volna. Kisebb, maroknyi létszámú színházi, vagy néhány főből álló egyéb együttesekre gondolni sem lehetett. Az egyenruhás (katona-, rendőr- stb.) zenekarok meg éppenséggel nem jöhettek számításba, mert egyéb okok mellett szolgálatukból kifolyólag egészen más volt rendeltetésük. Ezek azok a hiányosságok, amelyekről a magyar zenei élet vonalán fentebb már volt szó. Ezért a filharmonikus zenekaron kívül a Székesfővárosi Zenekar volt a nagy szimfonikus művek, vagy a versenyművek kíséretének megszólaltatására képes, a nép körében a zenei művelődés terjesztésére és kimélyítésére alkalmas egyetlen olyan testület, amely a zene számára filléres zenei szórakozás jelszavával lassanként egy egészen új közönségréteget nevelt, hogy annak már úgyszólván nélkülözhetetlen szellemi-lelki táplálékává váljék a könnyű muzsikától a legigényesebb klasszikus és modern kompozíciókig terjedő zene élvezése. Ehhez járul még a szociális, pedagógiai, kulturális célkitűzések hármas problémájának bíztató megoldási lehetősége a tehetségvédelemnek valósággal intézményessé tételével!

A fővárosunkban ilyen értelemben folyó szívós és eredményeket felmutatni tudó zenei munka nemcsak zenei életünk legkiválóbb vezéregyéniségeit késztette a Székesfővárosi Zenekar életében ünnepnapokat jelentő személyes bekapcsolódásaikra, de mindennek híre az ország határain is túljutott. A Népművelési Bizottság a Budapesten állomásozó külföldi követségek útján el tudta érni, hogy a külföld is felfigyeljen arra a zenei népművelési munkára, ami itt kibontakozóban van. A diplomáciai képviseletek jóakaratú segítsége eredményes volt. Mind gyakrabban kerültek a Székesfővárosi Zenekar vendégei közé neves osztrák, német, olasz, francia, angol, hollandi, svéd, norvég előadóművészek, zeneszerzők, karmesterek (lásd: 115. old.), akik szívesen vállalták a fárasztó utazásokkal egybekötött szerepléseiket egy nem is hivatásos muzsikusokból álló zenekar népművelési hangversenyein.

Így telt el a Székesfővárosi Zenekar életének első 16 esztendeje megállás nélküli, lankadást, megtorpanást nem ismerő munkával.

A 17. évtől kezdve, amikor a kényszerítő belső és külső körülmények hatására az eddigi amatőr zenekar új vezetőséggel, a régi tagok egy részével és nagyobb számú fiatal új muzsikus taggal bővülten hivatásos zenekarrá változott, a sikerek és eredmények egyelőre még fokozódhattak is, mert egy és más dolog intézményesebbé, bizonyos mértékig országos jelentőségűvé válhatott. Ez azonban valóban csak rövid néhány esztendeig tarthatott a fasizmus felé eltolódó kialakult új légkörben; a zenekar átalakulása idejében kirobbant második világháború hullámai mind vészesebb tombolással közeledtek határaink felé, míg végül is a főváros, az egész ország is menthetetlenül áldozatává lett ennek a szörnyű kataklizmának.

A felszabadulás után nagyon lassan bár, de mégis erőre kapott a főváros zenei életének egy jó ideig kihunytnak látszó pislákoló mécsese is. A régi amatőr Székesfővárosi Zenekarból új tagok révén egyszer már hivatásossá átalakult, hasonló nevű együttes most jócskán megfogyatkozva ugyan, de végre magához tért. Egy újabb, gyökeresebb átszervezés következett, és most minden zavaró, irritáló körülménytől mentes módon véglegesen kiteljesítheti a régi Székesfővárosi Zenekar által járt úton nagykorúvá kibontakozott nemes népművelési hivatását a magyar zenekultúra szolgálatában. A régi, nemhivatásos Székesfővárosi Zenekarból (a hivatásossá vált átmeneti Székesfővárosi Zenekaron keresztül) egy életerős új hajtás sarjadt ki: a magyar állam égisze alatt működő, hazánk határain túl is előkelő rangúnak elismert Magyar Állami Hangversenyzenekar. Nemcsak itthoni munkássága, hanem nagyszámú külföldi szereplése révén Európa legkiválóbb együtteseinek élvonalában szerez hírt, nevet, dicsőséget a magyar zenekultúrának.

A szíves és türelmes olvasó e negyven év történetének legapróbb részletekig menő eseményeit megtalálja majd a "Visszapillantás" egyes szakaszaiban. A kis láncszemekből a magyar zenekultúra egy négy évtizedes mozgalmas korszakának rajza tárul elénk a zenekar fiatal és élemedettebb korú lelkes muzsikusaival, több százra menő kitűnő közreműködő énekes, zongorás, hegedűs és kórus-szereplőivel, sok-sok küzdelemmel és becsületes kitartással kivívott eredményekkel. A munka nem volt könnyű, de nem volt hiábavaló!

És milyen a mai, a felszabadulás utáni zenei népművelés képe? Szinte szédítő, kábulatba ejtő, hogy az a kicsinyke szektor, amit annakidején az újvárosházi kis hivatalszobában az akkori "országos méretű" népművelés budapesti "részlege" címén látni lehetett, napjainkban micsoda hatalmas hatósugarú körré tágult! A zenei népművelés ma már olyan országos kiterjedésű, hogy az valósággal kaleidoszkópszerűen színes, kápráztató. Se szeri, se száma a vidéki zenetanulási, zeneismertető intézményeknek, a zenei nevelés és műveltségterjesztés legkülönfélébb fokozatainak, előadásoknak, az együttesek (különösen kórusok) tömegének, köztük olyanokénak, amelyek hazánk határain túl is legértékesebb díjazásokkal és helyezésekkel a tarsolyukban öregbítik a magyar zenekultúrának és zenei műveltség-terjesztésnek eddigi nagyszerű hírét.

Aztán itt vannak az időközben életre kelt budapesti kisebb-nagyobb zenei együtteseknek, még inkább az évek óta példás szorgalommal dolgozó MÁV Szimfonikusoknak, és a magáról ismét fokozottabban életjelet adó Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának örömmel várt hangversenyei, újabban a Stúdió falai közül már gyakrabban kilépő Rádió és Televízió zenekarnak kitűnő szereplései, majd pedig az erőteljesen feltörő vidéki hangversenyzenekaroknak: a debreceni, győri, miskolci, pécsi, szegedi stb. együtteseknek, filharmonikus és szimfonikus zenei csoportoknak örvendetesen komoly teljesítményei! Mind-mind megannyi erőközpontja a zenei művelődésnek.

Az iskolai énekoktatás ma olyan magas fokon áll, amilyennek eléréséért évekkel ezelőtt még keményen harcolni kellett. És ennek jelentőségére is rávilágít egy távoli időkből, kereken 80 esztendő messzeségéből ideérkező kis fénysugár: Johannes Brahms az ő hűséges svájci barátjához, Jos. Viktor Widmann-hoz írt egyik levelében rövid pár szóval nyomatékosan hangsúlyozza az ifjúság korai hangszertanulásának szükséges voltát, és rámutat az iskolai énekoktatás elszomorító elégtelenségére! Ez az, aminek hivatalos megjavításáért nálunk a mi Kodály Zoltánunk éveken át olyan kitartóan harcolt, és a küzdése az egész vonalon meghozta a legteljesebb eredményt.

*

És most adjuk át a szót a krónikásnak, aki végigvonultatja előttünk egy negyven év előtt kezdődő, egyszerűen induló, nagyjelentőségűvé csak később kibontakozó magyar zenei korszak munkásságának történetét. Egy olyan eredményes munkásságét, amelynek akkor szűkebb keretek között ő maga is harcos kezdeményezője, és megértő muzsikustársainak élén aktív, céltudatos, energikus művész-résztvevője volt.

Vajon milyen tanulságokat rejt magában ennek a negyvenéves munkásságnak a története? Azt hiszem, lényegében kiemeli annak a tételnek az igazságát, amely fentebb, mint e bevezető soroknak mottója, azzal köszönti a szíves olvasót: "...a művészetek ápolása és terjesztése az általános népművelésnek fontos tényezője...", és hogy "...a nép zenei művelődésének nem szabad hiányoznia..."

Kenesei Sándor, nyugdíjas

a Magy. Áll. Hangversenyzenekarnak éveken át
volt tagja, a Székesfővárosi Zenekarnak alapító tagja.

A világvárosok zenei életének rendszerint az a fokmérője, hogy hány és milyen művészi képességekkel rendelkező zenekart tudnak eredményesen foglalkoztatni. Az 1848-49-i szabadságharc után magára talált fővárosban 1853-ban szervezték meg az első hangversenyzenekart, a Nemzeti Színház zenekarából alakult Filharmóniai Társaságot. Ez a zenekar, amelyet kiváló karnagyai: Erkel Ferenc és Erkel Sándor, Richter János és Kerner István nemcsak a főváros, hanem az ország határain is túlmenő hírűvé fejlesztettek, megőrizte egyeduralmát 1907-ig, amikor a rohamosan növekvő fővárosi zenekulturális igények kielégítésére Hubay Jenő megalapította a zeneakadémiai tanárokból és végzős növendékekből álló Akadémiai Zenekart. Ezzel szinte párhuzamosan keletkezett az akkori Kultuszminisztérium által életre keltett Országos Szimfonikus Zenekar, amelynek karnagya Kun László volt. Mindkét zenekar rövid életűnek bizonyult.

Az 1900-as évek folyamán a rendkívüli gyorsasággal világvárossá fejlődni kezdő Budapest akkori vezetősége egymás után szervezte meg elsőrendű zenei intézményeit. Az 1910-ben megalakult Fővárosi Zeneiskolának, majd 1912-ben a Városi Énekkarnak Sztojanovits Jenő a kezdeményezője, Kacsóh Pongrác a továbbfejlesztője. A szépen fejlődő intézmények mellé szükségesnek látszott egy zenekar megszervezése is. 1914-ben merült fel első ízben a Fővárosi Zenekar gondolata, amikor dr. Márkus Jenő akkori tanácsnok egy 88 tagú nagyzenekar tervezetét terjesztette a fővárosi tanács elé. A terv kivitelét az 1914-ben kitört világháború meghiúsította, illetve késleltette.

A világháború befejezése után nagyon nehezen indult meg a normális élet az országban. A Filharmóniai Társaságon kívül nem volt más nagyobb zenekar a fővárosban. A zenei élet teljesen stagnált. Az ország és a főváros akkori helyzetében a hivatalos vezetők még gondolatban sem foglalkozhattak egy újabb hivatásos zenekar felállításával.

1922 őszén, amikor az ország életmegnyilvánulási lehetősége kulturális vonatkozásban is mélyponton volt, véletlenül kezeimhez jutott a Márkus-féle tervezet (kinyomtatva megvolt a Fővárosi Könyvtár - ma Szabó Ervin könyvtár - budapesti gyűjteményében); ezt olvasva felmerült bennem a gondolat, hogy mégis meg kellene kísérelni egy városi zenekar létrehozását, természetesen a hivatalos út kikapcsolásával. Ez azt jelenti, hogy egy nem hivatásos muzsikusokból álló zenekar összeverbuválásáról ábrándoztam. Székely Árpád városházi tisztviselővel együtt hozzáláttunk a terv kiviteléhez. Tisztán társadalmi úton, az önkéntességi elv alapján próbáltuk meg ezt a munkát. Végigjártuk a főváros összes hivatalait, intézményeit, felkutattuk a zenélni tudó fővárosi alkalmazottakat, és több-kevesebb rábeszéléssel igyekeztünk összetoborozni közülük a zeneértő, zenekedvelő tagokat. Ez a rendkívül fáradságos munka sikerrel járt. A szervezés teljes erővel megindult.

A semmiből előteremtett zenekarra egyes magasabb pozícióban levő fővárosi személyiségek kezdtek felfigyelni. A zenekar kezdeti nehézségeinek leküzdésére az akkori FANSZ (Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége) némi anyagi segítséggel járult hozzá, sőt később lelkes támogatókra találtunk a FANSZ akkori, fáradtságot nem ismerő elnökének, Wurmb Elemér árvaszéki elnökhelyettesének, és dr. Gárdonyi Albert főlevéltárosnak, a FANSZ alelnökének személyében.

Vezetésem alatt megindultak a próbák az akkor még Károlyi utca (ma Ferency István utca) 8. sz. alatt levő Fővárosi Könyvtár egyik helyiségében. (Ez az épületrész a második világháborúban elpusztult.) A szorgalmas és kitartó munkának híre ment, egyre többen jelentkeztek és kérték felvételüket a zenekarba. Első eredményképpen 1923. február 12-én mutatkozott be a zenekar a Pedagógiai Szeminárium épületében (VIII. ker. Horváth Mihály tér 8.) rendezett házi hangversenyen. A befolyt jövedelem teljes összegén megvásároltuk egy akkoriban feloszlott gyári zenekar felszerelését, és így ismét továbbjutottunk egy lépéssel nehéz munkánkban. Nem sokkal később, 1923. április 5-én a Pesti Vigadó nagytermében megtartott díszhangversennyel megkezdődött a Székesfővárosi Zenekar hangversenyeinek végtelen sorozata. Ez a sorozat még negyven esztendő után, napjainkban is folytatódik, mint az időközi események során átszervezett, illetőleg a második világháború után újjáalakult Székesfővárosi Zenekarnak és a belőle Magyar Állami Hangversenyzenekarrá vált együttesnek Európa-szerte ismert hangversenysorozata.

Az első hangverseny műsora a következő volt:

"A Városi Zenekar bemutatkozása. A Főv. Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége kebelében alakult Városi Zenekar csütörtökön tartotta bemutatkozó hangversenyét Bor Dezső karnagy lendületes vezényletével; a műsoron Goldmark, Grieg, Mendelssohn, Svendsen és Weber művei szerepeltek. A zenekar, mely fővárosi tisztviselőkből alakult, mindenben megfelelt a hozzá fűzött várakozásoknak. A Vigadó nagytermét zsúfolásig megtöltő előkelő közönség szűnni nem akaró meleg ünneplésben részesítette az új zenekart egybevágó stílusos előadásáért."

Minthogy időközben Székely Árpád megvált a zenekartól, a szervezés további munkájához sikerült megnyernem dr. Huszty (Havlin) Károly^[1] akkori fogalmazót, későbbi tanácsnokot, aki az ügyvezetői teendők elvégzését vállalta magára.

Annak ellenére, hogy a Székesfővárosi Zenekarban a fővárosi alkalmazottakon kívül a legkülönbözőbb foglalkozásokban tevékenykedő tagok is helyet foglaltak, a zene iránt érzett szeretet és egymás megbecsülése olyan bensőséges kartársi szellemet, jóbaráti viszonyt teremetett meg a zenekarban, amelyet zenei körökben még ma is mint óhajtott mintaképet emlegetnek.

Egy zenekar fennmaradásához elsősorban az szükséges, hogy az irányítói részéről okos, és művészeti, kulturális szempontból megfelelő célkitűzései legyenek, és hogy a vezetés a zenekart állandó, rendszeres munkával foglalkoztassa. E sarkalatos tételből kiindulva kerestük a módját annak, hogyan foglalkoztathatnók továbbra is a zenekart. Érintkezésbe léptünk az Állatkert igazgatóságával, és tárgyalásaink eredményeképpen sikerült elérnünk, hogy az u.n. állatkerti előidényben rendezzünk hangversenyeket.

1923. május 1. Állatkert.

1923. május 1-jén kezdtük meg ezeket a népszerű hangversenyeket, amelyek június 15-ig tartottak. Már ez első foglalkoztatási alkalommal 54-szer szerepeltünk a közönség előtt, mert vasárnaponként délelőtt is és délután is játszottunk.

---●---

E nyáron több nyilvános szereplésünk már nem volt, annál inkább készültünk próbáinkkal az esetleges további hangversenyekre. Itt volt már az ősz, s még nem tudtuk, hol és hogyan folytassuk munkánkat. Az a gondolatom támadt, hogy talán a Gellért-fürdő nyújthatna megfelelő munkalehetőséget. Ott ugyanis vasárnap délben megszűnik a fürdőzés, a Márvány-terem felszabadul, próbáljuk meg, tartsunk itt vasárnap délutánonként u.n. séta-hangversenyeket.

A Gellért-fürdő igazgatósága rendelkezésünkre bocsátotta a Márvány-termet, és saját rendezésünkben megindítottuk a rövidesen fogalommá vált vasárnap délutáni hangversenyeinket azért az eszményi célért, hogy Budapest dolgozóinak minél szélesebb rétegeivel megismertessük és megszerettessük a zeneirodalom kimeríthetetlen kincseit.

1923. november 11. Gellért-fürdői hangversenyek.

1923. november 11-én indítottuk el ezeket a Gellért-koncerteket, és 1924. április 20-án ért véget az első évad téli sorozata.

1924. május 1. Állatkert.

1924. május 1-jén ismét az Állatkertben folytattuk az előző évben megkezdett előidényi hangversenyeket, június 30-ig bezárólag.

Ezek szerint a kezdés és az első évad hangversenyei a következőképpen alakultak:

Tehát már az első évadunk 1923. február 12-től 1924. június 30-ig terjedő idejére 149 hangversenyt rendeztünk, ami egy új, fiatal együttesnek igen szép eredménye. A műsoron természetesen egyelőre könnyebb fajta, szórakoztató zeneművek szerepeltek. A kezdést így biztatónak, sőt, sikeresnek mondhattuk, s az ifjú Székesfővárosi Zenekar mindinkább erősödni kezdett, művészeti szempontból is komoly fejlődésnek indult.

Kern Aurél, 1924. jún. 23; - szólisták.

Már az első évad koncertjein is több szólista vendégszerepelt, sőt 1924. június 23-án az Állatkertben Kern Aurélnak, az Operaház későbbi igazgatójának, szerzeményét: "Beköszöntő Molière: A szerelem mint orvos" c. vígjátékához maga a szerző vezényelte. Az előadások szólistái Láng Jolán, Ábrányi Margit és Újvárossy Margit voltak.

1924. okt. 5. Gellértfürdő

1924. október 5-én kezdtük el ismét a Gellért fürdőben vasárnapi hangversenyeinket, amelyek 1925. április 26-ig tartottak. Ebben az évadban Müller Károly is többször vezényelte a zenekart. Érdekessége a szezonnak, hogy az együttest 1925. március 25-én vezényelte először Vaszy Viktor, aki egyébként ebben az időben hangversenymestere volt a zenekarnak. Ebben a minőségében 1925. április 12-én Goldmark hegedűversenyének II. és I. tételét játszotta.

1925. május 1. Állatkert

1925. május 1-től június 15-ig az Állatkert volt hangversenyeinknek színhelye. A fentieken kívül 3 Pesti Vigadó-beli, 1-1 Budai Vigadói és Zeneakadémiai szereplésünk is volt. Majdnem minden hangversenyen egy-egy szólista is szerepelt. A nevesebbek közül megemlítjük Banda Márton, Melles Béla, Singer Ibolya hegedűművészeket, Wilhelmus Henry, Fried Géza, Szóllás Magda zongoraművészeket, Goda Gizella, Kováts Ibolya, Laurisin Lajos, Pusztai Sándor, Vencell Béla operai énekművészeket.

1925. okt. 4. Gellért fürdő

1926. máj. 1. Állatkert

A Székesfővárosi Zenekar munkája kezdett rendszeressé válni: a téli időszakban 1925. október 4-től 1926. április 25-ig a Gellért fürdő márványcsarnoka, nyáron az előidényben az Állatkert volt a hangversenyek színhelye. Azonban a felsorolt állandó jellegű játszások mellett a Zenekar egyebütt is hangversenyezett.

1925. dec. 11. Első rádióadás

A Magyar Rádió 1925. december 1-én kezdte meg nyilvános adásait. E napon a Székesfővárosi Zenekar, vezényletemmel, első ízben játszott a Rádió Rákóczi-úti stúdiójában. Ez az esemény azért is nevezetes a Rádió és a Székesfővárosi Zenekar történetében, mert a Rádióban zenekarunk volt az első hangversenyző zenekar, és így ezzel a ténykedésével mintegy elindította a Rádió zenekari hangversenyeit. (E koncert előzménye az volt, hogy a Rádió vezetősége meghívott hallgatóság előtt zenei bemutatót rendezett, amelyre én is kaptam meghívót. E bemutatón csupa szóló-számok voltak műsoron. Néhány nap múlva felkerestem Szőts Ernő igazgatót, s ajánlottam a Székesfővárosi Zenekar szerepeltetését. Szőts Ernő örömmel fogadta az ajánlatott, a zenekar rövidesen megkapta a meghívót a szereplésre.)

A Székesfővárosi Zenekar továbbra is műsorába iktatta szólisták közreműködését. Ezzel kapcsolatban le kell rögzíteni néhány nevezetes dátumot a zenekar történetében.

Nevezetes szólista-szereplések.

1925. november 8. Először szerepelt nálunk a 11 éves Faragó Gyuri zongoraművész, aki 1945-ben tragikus halált halt.

1926. január 10-én Szabó Lujza énekművésznő és Hütter Pál gordonkaművész lépett fel a Gellért-fürdői hangversenyünkön. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Szabó Lujza tündöklő pályafutása e dobogón vette kezdetét. (A kitűnő Hütter Pál a második világháborúból nem tért vissza.)

1926. febr. 14-én Zoltán Irén, április 25-én Székely Mihály volt zenekarunk szólistája. Február 22-én Weiss Margit zongoraművésznőt, március 29-én Hannover György hegedűművészt kísértük a Rádióban.

E kiemelkedő nevek mellett még számos művész volt a Székesfővárosi Zenekar meghívott szólistája: Micsey Józsa, Tóth Erzsi (ének), Gróh Klára, Szabó Margit, Zipernovszky Fülöpke (hegedű), Heimlich (Hernádi) Lajos, Laub István, Zala Lily (zongora), Machula Tibor, Scholz János (gordonka).

Ha visszapillantunk a Székesfővárosi Zenekar harmadik évadjára, láthatjuk, hogy a zenekar 97 hangversenyt rendezett, illetve hangversenyen vett részt. Ebből:

Ez a kezdeti három és fél év a Székesfővárosi Zenekar életének döntő jelentőségű korszaka volt. A zenekar a FANSZ erkölcsi és kezdeti csekély elindító anyagi támogatásán kívül semmiféle más anyagi támogatást nem kapott. 1923. február 12-től 1926. október 1-ig 332 hangversenye volt az együttesnek, valamennyi saját rendezése. Természetesen, ez a teljes önellátás, ha szabad így neveznünk ezt az önmagunkra hagyatottságot, néha nagy megpróbáltatások elé állította a zenekart és vezetőségét.

A vasárnap délutáni hangversenyek mind nagyobb népszerűségre tettek szert, úgy hogy a Gellért fürdő márványterme, a hallgatóság számát tekintve, szűknek bizonyult. De 1926 őszén jelentős fordulat történt. Ugyanis a főváros Népművelési Bizottsága a Székesfővárosi Zenekart beillesztette a maga sokoldalú munkájába, és a zenekar ezúttal a Bizottságnak mintegy nélkülözhetetlen zenei népművelő munkatársa lett. Ettől kezdve Novágh Gyula tanügyi főtanácsos irányításával a Pesti Vigadóban folytattuk a vasárnap délutáni rendkívül népszerűvé vált, közkedvelt hangversenyeinket. Ezzel a Székesfővárosi Zenekar működése hivatalos színezetet nyert. A hangversenyek rendezését most már a Népművelési Bizottság vállalta, a zenekar vezetősége az ilyen gondok alól felszabadultan teljes erejét a kitűzött művészi feladatai megoldására fordíthatta. A zenekar a Népművelési Bizottság révén egyúttal hozzájutott ahhoz a lehetőséghez, hogy a dr. Sereghy Elemér által szerkesztett "A ZENE" c. zenetudományi és művészeti folyóirat a zenei műveltség terjesztése illetve mélyítése érdekében a hangversenyek közönségét a zenekari műsorszámok magyarázataival támogassa, és a legújabb zenei eseményekről tájékoztassa. Ezt a folyóiratot díjtalanul kapta meg a hangversenyek közönsége.

Hogy ez a nagyszabású közös munka milyen eredménnyel járt, bizonyítja az a tény, hogy a Székesfővárosi Zenekar vasárnap délutáni hézagpótló hangversenyei végül is nélkülözhetetlenekké váltak, a zenekar pedig olyan művészi nívóra emelkedett, amellyel a legkényesebb művészi feladatok megoldására is képesnek bizonyult. Ezt igazolják a zenekar további működéséről szóló hírlapi beszámolók, és erről tanúskodnak az állandóan zsúfolt házak.

Az első, most már állandó jellegű Vigadói hangversenyünk 1926. október 3-án zajlott le. A hangversenyen Erkel, Goldmark, Hubay és Liszt-művek kerültek előadásra; a szólisták Országh Tivadar hegedűművész és Pilinszky Zsigmond, az Operaház művésze voltak.

Az ugyanakkor megjelent A ZENE c. folyóirat előszavában dr. Sipőcz Jenő polgármester többek között ezeket írta:

"...A fővárosi Népművelési Bizottság munkatervének fokozatos megvalósításában eljutott oda, hogy a zenei műveltség terjesztése és mélyítése céljából hangverseny sorozatot indíthatott meg.

A hangversenyek megvalósításában elismerésre méltó segítséget nyújtott a Székesfővárosi Zenekar, melynek tagjai fáradtságot nem ismerő szorgalommal és áldozatkézséggel fejlesztették zenekarukat a főváros közönsége által is elismert művészi színvonalra.

A Népművelési Bizottság a hangversenysorozatok megszervezésével a székesfőváros lakosságának széles rétegeit óhajtja hozzájuttatni a zeneművészet komoly, nemes alkotásainak megismeréséhez és élvezéséhez ...

...Ezért tartom a Népművelési Bizottság által rendezett hangversenyeket a népművelési munka nemcsak legszebb, de kihatásaiban legjelentősebb részének..."

Így indult meg az új évad. 1927. április 24-ig 31 ízben hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekar a Vigadóban. Bor Dezsőn kívül Ábrányi Emil, Karvaly Viktor, Szikla Adolf, Müller Károly, Pető Imre, Sugár Viktor és Vaszy Viktor vezényelte a zenekart.

1926. november 7-én ismét Szabó Lujza a zenekar szólistája, akiről azt írja A ZENE: "Szabó Lujza egyike a Zeneművészeti Főiskola legjelesebb növendékeinek. Az operai tanszak sokat ígérő koloratúr-szopránja, Sík tanár növendéke, aki már több fővárosi koncerten keltett feltűnést kitűnően iskolázott hangjával és művészi előadásával."

November 14-én Faragó György zongorázik koncertünkön. Róla ezt írta A ZENE: "Faragó Gyuri mindössze 13 éves kisfiú. Zenei tehetsége már akkor kezdett kibontakozni, amikor még iskolába sem járt. Mint a Zeneművészeti Főiskola növendéke már több nyilvános hangversenyen szerepelt nagy sikerrel. Mestere, Nagy Géza professzor, a legnagyobb reménységgel néz a kis művésznövendék jövője elé." Faragó Gyuri ez alkalommal Beethoven c-moll zongoraversenyét játszotta.

1926. dec. 26. Első tehetségvédelmi hangverseny.

És így tovább, minden hangversenyre jut 2, sőt 3 szólista, de legkiemelkedőbb hangverseny december 26-án zajlott le: ekkor volt az első magyar tehetségvédelmi hangverseny, amelynek szólistái az év folyamán feltűnt legjobb fiatal zenészgárdából kerültek ki. Ének: Szabó Lujza, Maróthy-Sefcsik Magda, Kovács Ilonka; zongora: a 11 éves Fischer Annie, a 13 éves Faragó György, Pázmán György, Dános Lili; hegedű: Szentgyörgyi László, Szerdahelyi László; gordonka: Machula Tibor; zeneszerzés: Vaszy Viktor, Kókai Rezső, Pázmán György.

A lezajlott 31 vigadói hangversenyen 23 énekes, és énekesnő, 18 zongoraművész, 17 hegedűművész, 4 gordonkaművész szerepelt. Itt is érvényesült a Székesfővárosi Zenekar egyik régi célkitűzése: minél több ifjú magyar zeneművész felkarolása, ezt ebben az évadban is maradéktalanul teljesítettük.

1927. május 1. Állatkert.

1927. május 1-től június 15-ig, majd aug. 17-től aug. 22-ig ismét az Állatkertben hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekar. Június 9.-én a zenekart Szabó Ferenc vezényelte, mely alkalommal saját "Suite" szerzeményét is bemutatta.

Az Állatkerti hangversenyek egyik kiemelkedő eseménye volt az aug. 22-i koncert: Alpár Gitta búcsúhangversenye (a művésznő akkoriban szerződött a berlini Staatsoperhez). Ez alkalommal Verdi: Rigoletto c. operáját játszotta a zenekar hangversenyszerűen. Az operát Ábrányi Emil vezényelte, a szereplők Alpár Gitta, Antal Károly, Laurisin Lajos, Ábrányi Margit, Lakatos Sándor, Kertész Ödön, Vermes Jenő voltak.

1927. júl. 10. Nyári ingyenes szabadtéri hangversenysorozatok kezdete a városligeti Iparcsarnok előtt.

1927. júl. 10. Nevezetes dátum a zenekar történetében. Ekkor kezdődött meg a csakhamar óriási népszerűségre jutott nyári szabadtéri ingyenes hangversenyek végtelen sora, amelyet ajánlatomra a Népművelési Bizottság rendezett az Iparcsarnok előtti zenepavilonban. Bátran állíthatjuk, hogy a Székesfővárosi Zenekarnak és a Népművelési Bizottságnak ez a kezdeményezése úttörő volt Budapest zenei életében. Ezren és ezren vették körül minden alkalommal a nem egészen jó akusztikájú zenepavilont, és szinte megható volt látni azt a zenét szomjúhozó tömeget, amely mély csendben, áhítattal hallgatta a zeneirodalom gyöngyeit. Milyen kár, hogy ezt a pavilont elsöpörte a második világháború.

Ebben az évadban összesen 97 alkalommal hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekar. A IV. évad végeztével ismét egy polgármesteri beszámolóból közlünk részleteket:

"...Most, amikor a Népművelési Bizottságnak a hangversenysorozat lefolyásáról szóló jelentése előttem fekszik, annak gondos, számadatokkal alátámasztott megállapításai arra engednek következtetni, hogy a hangversenysorozat a kitűzött céljait teljesen elérte, és így rendeltetésének minden tekintetben megfelelt.

E hangversenyek első célja az volt, hogy az önművelődésnek egy újabb útját nyissa meg és ezáltal a zenei kultúránk minél szélesebb körben való terjedésére és mélyítésére adjon lehetőséget. Hogy a Népművelési Bizottságnak a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével rendezett hangversenyei mennyiben közelítették meg ezt a kitűzött célt, - erre vonatkozóan a Bizottság ügyvezető elnökének, Mosdóssy Imre m. tanácsosnak jelentéséből közlöm a következő sorokat:

«Amikor ma, az első hangversenyszezon végén, visszapillantást vetünk a hangversenyekre, azoknak elsősorban a műsorait kell végignéznünk, mert megállapításra vár az a kérdés, vajon a hangversenyek - kitűzött céljuknak megfelelően - a komoly, nemes zeneművészeti alkotások megismeréséhez vezettek-e? Ami ezt a kérdést illeti, arra nagyon egyszerűen megfelelhetünk, ha szemlét tartunk az eddigi hangversenyeken előadott zeneművek felett. E szemle szerint az előadott zeneművek között szerepel Beethovennek 8, Csajkovszkijnak 3, Goldmarknak 1, Haydnnak 2, Mendelssohnnak 1, Mozartnak 3, Schubertnek és Wagnernek 1-1 szimfóniája, összesen 20 szimfónia.»"

A jelentés a továbbiak folyamán 9 szimfonikus költemény és rapszódia, 15 szvit, 36 nyitány, 12 kisebb mű, továbbá 84 olyan versenyműnek és áriának előadásáról számol be, amelyek interpretálásában a Székesfővárosi Zenekaron kívül a zongora-, hegedű-, gordonka- és énekművészek kiválóbbjai, 3 férfi dalegylet és a Székesfővárosi Énekkar vettek részt. A polgármesteri beszámoló így folytatódik:

"A változatos és gondos körültekintéssel készült műsorok teljes mértékben igazolják, hogy a Népművelési Bizottság hangversenyei valóban a zeneművészet minden ágának komoly és nemes alkotásait mutatták be a székesfőváros zenei műveltségre törekvő közönségének..."

"...A hangversenyek második célkitűzése a kedély-nevelés gondolata volt. Azt célozták a hangversenyek, hogy a mindennapi küzdelmekben kifáradt emberek, a szépre és jóra fogékony lelkek pihenő óráikat erős anyagi megterhelés nélkül a legnemesebb szórakozásnak, a zenének szentelhessék. Hogy a hangversenyek eme célkitűzést mennyire közelítették meg, azt hiszem, hogy e kérdésre nézve semmi sem adhat határozottabb választ, mint a Népművelési Bizottságnak a hangversenyek látogatottságáról szóló kimutatása. A jelentés szerint a látogatottság átlagosan - a spanyol-járvány alatti idő kivételével - 8-900 fő között mozgott, és a harminc hangversenyen résztvettek száma előreláthatóan a 28.000 főt is meg fogja haladni...

...A látogatók eme nagy száma amellett szól, hogy a vonzóan szerkesztett műsorok egyes számait a Székesfővárosi Zenekar művészi készséggel interpretálta, és úgy vélem, ezen fordult meg a hangversenyek sikere. A Székesfővárosi Zenekarnak legnagyobbrészt fővárosi alkalmazottakból (tisztviselőkből, pedagógusokból) álló lelkes művészgárdája a főváros közönségének háláját és elismerését a komoly, kitartó és tökéletesedésre törekvő munkával érdemelte ki. A siker oroszlánrésze - amint azt jelentésében Mosdóssy Imre miniszteri tanácsos mondja - Bor Dezső karnagyot és dr. Huszty (Havlin) Károlyt^[2], a Székesfővárosi Zenekar ügyvezető-igazgatóját illeti, akik a Székesfővárosi Zenekar művészi színvonalának és fegyelmezettségének megteremtésében nagy érdemeket szereztek, miért is munkájuk a legteljesebb elismerésre méltó.

A hangversenyek harmadik célja az volt, hogy a beérkezett és ismert nevű művészek mellett az ifjabb művészi generáció is bemutatkozhassék... Az előttem fekvő műsorok szerint a fiatal tehetségek majdnem minden hangversenyen szóhoz jutottak..."

Az évad végén a kultuszminiszter április 23-án kelt 28.472/1927 - VIII.a ü.o. szám alatt a következő leiratot intézte a polgármesterhez:

"A budapesti Népművelési Bizottság a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével a folyó 1926/27 évben, vasárnap délutánonként népművelési zenekari hangversenyeket rendezett, amelyek az országban az első ilynemű népművelési tevékenységet jelentik.

E hangversenyek egyfelől művészeti színvonalukkal, másfelől olcsóságuknál fogva lehetővé tették, hogy a művészi zene élvezetében a közönségnek olyan rétege is részt vehessen, amelyet e műélvezet megszerzésében körülményei s főleg anyagi viszonyai egyébként akadályoznak.

A miniszter a továbbiakban a polgármesternek és a Népművelési Bizottságnak őszinte köszönetét és elismerését fejezi ki, majd így folytatja:

"Egyben felkérem, hogy elismerésemet a Székesfővárosi Zenekarnak is tudomására adni szíveskedjék, még pedig elsősorban Bor Dezső karnagynak és dr. Huszty (Havlin) Károly ügyvezető igazgatónak, végül a hangversenyek sikerét előmozdító A ZENE c. folyóirat szerkesztéséért dr. Sereghy Elemérnek."

A ZENE az 1927-28 évi hangversenyeket a következőképpen harangozta be:

"Október havában kezdi meg a Székesfővárosi Zenekar lelkes gárdája immár hivatalosan is elismert művészi munkálkodásának ötödik évfolyamát, de a Népművelési Bizottság zenei osztálya és a zenekar igazgatósága már (csaknem) teljesen elkészült a részletes műsortervezettel, amely sok meglepetést tartogat a közönség számára.

Az új szezon előkészítése természetesen most is az előző esztendőkből leszűrődő tanulságok alapján és közönségünk igényeinek figyelembevétele mellett történt, miközben két fontos dolgot sikerült megállapítanunk. Az egyik az a kétségtelen megnyugvásunk, hogy zenekari koncertjeinkkel a magasabb orkeszterművészet áldásaiban a társadalomnak mindenképpen megbecsülendő nagy rétegeit részesítettük, tehát olyan hallgatóságot, amely gazdasági helyzeténél fogva, minden jogos igénye mellett is ki volt rekesztve a zenei kultúra nemes élvezetéből.

Másik megállapításunk, hogy a zenekarnak négyesztendős céltudatos munkájával sikerült egy mindjobban növekvő számú állandó közönséget nevelnie. Olyan közönséget, amely szeretetteljes megértéssel és fokozódó érdeklődéssel kíséri figyelemmel zenekarunk működését; olyan közönséget, amely folyton fejlődő művészi ízlésével és egészséges kritikai érzékével nem azzal az előre megállapított, kialakított, elfogult véleménnyel jön el hangversenyeinkre - különösen, ha magyar szerzők, vagy előadóművészek szerepelnek a műsoron -, hogy ott valami selejtes dolgot hall és ilyenformán unatkozni fog, hanem teljesen átengedi magát a zenei kompozíciónak, s elmerülve annak szépségében, zavartalanul gazdagítja lelki élményeit.

Nagy eredmény ez egy olyan másik "zeneértőbb" társadalom közelében, amely rendszerint másnap az újságokból tudja meg "saját" véleményét és addig mindent lecsepül - mert mint Apponyi Albert kitűnően jellemezte -, "béklyóba szorítva érzi magát azon aggodalom miatt, hogy hátha nevetségessé válik, hátha blamírozza magát, azzal, hogy valamiről véletlenül jót talál mondani, ami esetleg nem méltó az elismerésre..."

"Számtalan megfigyelésünk bizonyít amellett, hogy milyen helyes ösztönből fakadó, éles kritikai érzéke van közönségünknek, amely eddig mindenkor érdeme szerint jutalmazott művet, művészt, előadót egyaránt.

Erre a közönségre gondoltunk akkor, amidőn a most következő szezon terveit elkészítettük... A művek kiválasztásánál a világ zenei irodalmának elismert műremekei mellett nagy súlyt fogunk helyezni a magyar szerzők megismertetésére, és az újabb külföldi zeneirodalom kiválóbb alkotásaira. Egy-egy nagyobb név és egyes stílusok képviselői egész estét betöltő ciklusok keretében fognak szerepelni. Tehát lesznek Brahms-, Schubert-, Mozart-, Liszt-, Bartók-, Kodály- stb. estéink, de külön sorozatot szentelünk a különféle nemzeti muzsikának is. Így egy-egy estén a magyar, orosz, francia, olasz, északi népek stb. zenéjét kívánjuk majd bemutatni. Hangversenyeinken kéthetenként Bor Dezső, a zenekar alapítója és művészeti vezetője fog vezényelni, míg a közbeeső koncerteken kiváló más karmestereink, másrészt azok a kitűnő magyar muzsikusok és fiatal tehetségek fognak vendégszerepelni, akiknek egyéb körülményeiknél fogva nincs alkalmuk arra, hogy zenekart vezényelhessenek.

A vendégszereplő előadóművészek (szólisták) megválasztásánál művészeink mellett elsősorban magyar fiatal tehetségeket juttatunk szóhoz. Ezt a célt fogja szolgálni az új évadban ismét tervbevett "tehetségvédelmi" koncertünk is."

Kiemelkedő jelentőségű Liber Endre tanácsnok írása is:

"Minden olyan törekvés, amely a széles népréteghez fordul és ennek kulturális előhaladását önzetlenül, komoly és tervszerű elgondolással szolgálja, a nép lelkében visszhangot kelt, gyökeret ereszt és nemes gyümölcsöt érlel."

(Megjegyzés: Liber Endre tanácsnok (később alpolgármester) írásának ez a mondata tökéletes összhangban van a "Visszapillantás elé..." c. előszó mottójának első szakaszában foglalt gondolatokkal. L.E.-nek bizonyára nem volt tudomása a háromnegyed évszázaddal ő előtte élt német zenetörténésznek és esztétikusnak létezéséről, vagy művének tartalmáról, de a kifejezésre jutó gondolat olyan, hogy annak általánossá kellett válnia.)

A Népművelési Bizottság múlt évi hangversenyeinek látogatottsága is azt mutatja, hogy a hangversenyek műsora és a Székesfővárosi Zenekar művészi értékű közreműködése a zenekultúra iránt való érdeklődést nemcsak felkeltette, hanem egyre fokozta, s ezáltal az önművelődésnek egy újabb útját, a nemes szórakozásnak egy újabb lehetőségét nyitotta meg.

A hangversenyen szerzett tapasztalatok arra késztették a Népművelési Bizottságot, hogy a lehetőséghez mérten a nyári hónapokban is folytassa a népművelési munka nemcsak legszebb, de kihatásaiban is jelentősebb ágát: a népművelési hangversenyeket.

A Székesfővárosi Zenekar altruista szelleme tette elsősorban lehetővé, hogy a Népművelési Bizottság a népművelési jellegű hangversenyeket a nyári hónapokban folytathatta. A hangversenyeket július, augusztus és szeptember hónapok minden második vasárnapján a Városligetben az Iparcsarnok előtt levő parkterületen tartottuk meg... A legforróbb déli órákban is ezren és ezren áhítattal és gyönyörűséggel hallgatták a hangversenyeket. A főváros közönségének ez a széleskörű és lelkes érdeklődése a nemes zene iránt, megerősít abban a meggyőződésben, hogy a Népművelési Bizottság ezen a téren folytatott széperedményű munkájának támogatása a székesfővárosnak eminens feladata...

A múlt évi látogatottság lehetővé tette az amúgy is olcsóbb árú jegyek árának további mérséklését, melyből a középiskolai tanulók, főiskolai hallgatók, a munkás szervezetek tagjai és végül a közalkalmazottak 50%-os kedvezményben részesülnek. Így a legdrágább jegy 3 P., a legolcsóbb 80 f., illetve 50%-os kedvezménnyel 1 P. 50 f., a legolcsóbb pedig 40 f. A bérletjegyek szintén 50%-os kedvezményt nyújtanak, s minden korlátozás nélkül bárki megválthatja. Tehát egy tíz hangversenyből álló sorozatra érvényes bérlet ára: 15, 10, 8, illetve 6 Pengő."

Az 1927. október 2-től 1928. május 5-ig tartó szezonban 32 volt a vigadói hangversenyek száma, amelyeken maradék nélkül teljesítettük a beígért műsortervet. Vendégkarnagyok voltak: Szikla Adolf, Ábrányi Emil, Melles Béla, Vaszy Viktor, Perényi Géza, Sauerwald Géza, Karvaly Viktor, Borus Endre, Kereszthy Jenő, Dötsch Károly. 28 énekes és énekesnő lépett fel a hangversenyeinken, többek között Orosz Júlia, Báthy Anna, Malecky Oszkár, dr. Szedő Miklós, Svéd Sándor.

18 zongoraművész, köztük Heinz Jolles (Berlin), Stefániai Imre; 16 hegedűművész, köztük: Szabó Margit, felvinczi Takács Alice, stb.; 4 gordonkaművész, köztük: Sebestyén Sándor, Hajdú István, stb. volt még a hangversenyek vendége.

1928. márc. 4. II. tehetségvédelmi hangverseny.

1928. március 4-én a magyar tehetségek II. ünnepi hangversenyét tartottuk meg a pesti Vigadóban. Az ifjú művészek névsora:

Farkas Ferenc, Pázmán György (zeneszerzés); Orosz Júlia, ifj. Toronyi Gyula (ének); Farnadi Edith, Dubovszky Klári, Nánási Erzsi (zongora); felvinczi Takács Alice, Dula Andor (hegedű); Horváth László (gordonka).

Liber Endre tanácsnoknak a hangverseny elején elhangzott beszédéből idézek:

"Üdvözlöm az egész, gyönyörű számban megjelent közönséget. Ezt a mai hangversenyt, úgy vélem, nem lehet és nem szabad a rendes hangversenyek mértékével mérni, mert nem csupán a nemes szórakozás, a lelki elmélyedés pár óráját nyújtja ez nekünk, de többet annál, fontosabbat az egész magyar kultúrára, az egész magyar szellemi világra. Ezt a hangversenyt célja is, szereplői is kiemelik a rendes hangversenyek sorából. Szereplői a magyar zenei élet szárnyat bontó fiatal erői, reménytkeltő tehetségek, akik ezen a mai seregszemlén egy csoportban lépnek az ezerfejű bíró, a közönség elé, hogy számot adjanak képességeikről, munkásságukról, és tanúságot tegyenek arról, hogy a hozzájuk fűzött reménységek nem fognak csalódást hozni reánk és reájuk. A Népművelési Bizottság másodszor szólítja ilyen seregszemlére a fiatalokat.

A Székesfővárosi Zenekar 1926. december 26-án tartotta első ilyen hangversenyét, és most egy év múltán büszke megnyugvással állapíthatom meg, hogy az akkor szerepelt fiatal tehetségek, Szentgyörgyi László és Szerdahelyi László hegedűművészek, Machula Tibor gordonkaművész, Szabó Lujza, Kováts Ilonka, Sefcsik Magda énekesnők, valamint Kókay Rezső és Vaszy Viktor zeneszerzők már megkezdték azoknak az ígéreteknek a beváltását, amelyeket akkor értékes szereplésükkel tettek, és általános sikereik arra mutatnak, hogy ez a hangverseny helyes alapokra épített, amikor a fiatal tehetségekben annyira gazdag magyar föld néhány sokat ígérő hajtását vette gondjaiba.

Ám nemcsak ragyogni, büszkélkedni akarunk a mai napon, hanem más, messzebbre néző célok is lebegnek szemeink előtt. Egy alapnak létesítése az, amely gondos kézzel állhatna a küzdő tehetségek háta mögé, és meg tudná teremteni a feltételeket kibontakozásukra. Az első hangverseny is már ezt a célt szolgálta; bátran, boldogan jelenthetem, hogy ha mérsékelt keretek között is, de az egész jövedelmet azóta ezeknek a veszendő magyar tehetségeknek istápolására fordítottuk. A mai hangversenynek ez a gyönyörű látogatottsága remélnünk engedi, hogy az idén nagyobb alappal indulhatunk neki a munkának, és talán végső célunkhoz, a tehetségvédelemnek megszervezéséhez és rendszeresítéséhez is eljuthatunk..."

1928. ápr. 1. III. tehetségvédelmi hangverseny.

A Népművelési Bizottsággal karöltve még egy tehetségvédelmi hangversenyt rendeztünk ebben az évadban, április 1-én. E hangverseny válogatott művészei a következők voltak: dr. Stocker József, Gyulai Elemér (zeneszerzés); Ludwig (Losonczi) György, Szakmáry Magda, Fekete Pál (ének); Waldmann Kató (zongora); Fischer Any, Bánóczky Erzsi, Hauser Endre (hegedű); Szarvas Klári (hárfa); Szervánszky Sári, Péter, Judit és Ernő (vonósnégyes).

1928. ápr. 22. Beethoven: IX. szimfónia.

Április 22-én adta elő a zenekar első ízben Beethoven halhatatlan remekét, a IX. szimfóniát. Ábrányi Emil vezényletével Szabó Lujza, Christián Nelli, Laurisin Lajos, Malecky Oszkár és a Palestrina kórus működött közre.

A nyári szezonban május 26-tól június 30-ig az Állatkertben, július 1-től augusztus 30-ig a városligeti Iparcsarnok előtti zenepavilonban hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekar, az utóbbi helyen immár hetenként öt délután. E koncertekre fokozatosan bevontuk a szólistákat is. Szabó Lujza, Báthy Anna, Kováts Ilonka, Déry Margit, Orosz Júlia, Sebők Stefi, Lukács Sári, Losonczy György, ifj. Toronyi Gyula stb., stb. csillogtatták művészetüket az ingyenes szabadtéri közönség nagy örömére.

1928. április 13-án 49 éves korában meghalt dr. Sereghy Elemér, A ZENE c. folyóirat alapító szerkesztője. Utódjául a Székesfővárosi Zenekar vezetősége a főváros szociálpolitikai ü. o. vezetőjének jóváhagyása mellett Siklós Albertet, a Zeneművészeti Főiskola tanárát kérte fel, aki A ZENE további szerkesztését elvállalta.

Az ötödik évadban a Székesfővárosi Zenekar 124 hangversenyt adott. Egy érdekes cikk a munkásság zene iránti érdeklődéséről.

A ZENE 1927. dec. 5. számában a következő érdekes cikket olvashattuk Kenesei Sándornak, a zenekar egyik alapító tagjának tollából:

"A munkásság és a zene. Rendkívül érdekes tünet, hogy a magyar munkásság az utóbbi időben mind nagyobb szeretettel és szívóssággal igyekszik magának új érvényesülési teret szerezni; igyekszik olyasvalamivel is foglalkozni, ami eddig bizonyára elég távol állhatott tőle. Ez a tér a művészet. Aki pontosan megfigyelte például, hogy az iskolán kívüli népművelési bizottság akciója keretében a Székesfővárosi Zenekar vasárnap délutáni hangversenyein mennyire növekszik a figyelmesen, és tegyük hozzá, értelmesen hallgató munkásság száma, lehetetlen, hogy ne örüljön ennek a nagyfontosságú szociális jelenségnek. Hogy a munkásság az élettel való csatájában új ösvényt tör magának, az teljes mértékben érthető, de ebben a jelenségben nemcsak ez az érdekes, hanem, hogy az új ösvény a szellemi kincsek olyan birodalmába vezeti őket, ahol megszűnik a különbség ember és ember között, ahol megszűnnek a társadalmi helyzetek mai berendezése által keletkezett visszás állapotok, ahol első és egyetlen cél a művészet szeretete.

A művészetek nagy respublikájában ez az egyetlen törvény, mely egyforma jogokat biztosít mindenki számára. Üdv a magyar munkásságnak, amiért megértette, hogy neki kötelességei vannak a művészettel szemben, különösen a zenével való foglalkozása a tudását, látókörét bővítve olyan vértezetet, erőt is ad neki a létért való küzdelemben, mint egyéb szellemi tudása, amit már esetleg megszerzett magának. És ez annál inkább jól van így, mert ez a vértezet egyúttal eszköz is a kezében a további küzdelmek útján, amelyek végcélja a társadalmi különbségek eltüntetése.

Munkásaink a napi nehéz munka után, a máról holnapra élés erőt emésztő tüzében kifáradva, a zene karjaiba vetik magukat - pihenőül. Évek óta tanúja vagyok ennek, s ezért mindig valami meghatottság-félét érzek, amikor látom azt a munkást bársonyosabb kezekbe való zeneszerszámával, amint teljes odaadással belemélyed esténként a zene titkaiba. S ha még nem is művészet az, amit csinál, mégis tisztelettel kell, hogy eltöltsön az a lelkesedés és odaadás, amellyel fiatalja, élemedettebbje megérteni és ezzel megszeretni akarja a legnemesebb művészetet. Ez a buzgalom tömöríti őket a különböző hangszerekkel való próbálkozásra, és idővel - a dalárdáik mintájára - munkászenekarok szervezésére. S bizony ezen a téren már jó példát is mutattak, különösen vidéken. Hogy csak egy ilyen példát említsek, a debreceni vasutasok már annyira vitték, hogy Ábrányi Emil karnagy vezetése alatt időnként komoly színvonalú hangversenyeket rendeznek, amelyeket az egész vármegyéből odasereglett közönség is örömmel hallgat. Ez bizonyára így van még egy-két helyen is. A fővárosban eddig tudomásom szerint csak a nyomdászok kisebb létszámú Gutenberg-zenekarának (vezetője Elsner Béla) nagy időközökben való alkalmi megszólalása mutatja a munkásság zenekultúra iránti hajlamosságát. A Népművelési Bizottság a filléres hangversenyrendezéseivel megtalálta a helyes megoldást. Megértette a kor sürgető szavát: munkásság a művészetből is részt követel magának. Ezt a részt meg is kapja, s ezzel közelebb jut az egyenrangúságért folytatott küzdelemben a kitűzött célja eléréséhez. És nemcsak a művészet száll le hozzá, hanem hovatovább a művészethez mindenki maga igyekszik felemelkedni."

(Kenesei Sándor a későbbi évek folyamán még számos cikket, tanulmányt, ismertetést írt A ZENÉ-be.)

Az évad kezdetén A ZENE október 1-i számában Siklós Albert, zeneművészeti főiskolai tanár, a folyóirat új szerkesztője köszönti az olvasókat:

"...Szaklap - mindenkinek", írja többek között Siklós Albert, "a zeneértőnek és a kedvelőnek. A zenét mindenki szereti, reméljük, hogy A ZENÉT is mindenki szeretni fogja. Támogatni fogunk minden törekvést, amely a művészetet a tömegekkel közölni, az emberekbe átplántálni igyekszik. Így elsősorban a székesfővárosi Népművelési Bizottságnak nemes intézményét. Továbbra is közöljük a Székesfővárosi Zenekar műsorát, amely az idén még múltjánál is szebbnek ígérkezik."

Ugyanezen lap hasábjain olvassuk dr. Huszty (Havlin) Károly ügyvezető igazgatónak beszámolóját a nyári hangversenyekről:

"A tikkasztó júliusi és augusztusi napokban a nagyváros lakosságának ama nagyobbik része, amelyiknek nyaralásra szűkös anyagi viszonyai miatt még gondolnia sem lehet, tömegesen keresi fel azokat a helyeket, ahol felfrissülést talál. Fővárosunk egyik leggondosabban díszített parkja, a Városliget is benépesül a munkában kifáradt és a melegtől meggyötört emberek ezreivel, amidőn a nap elveszti már a kínzóan perzselő sugarait. Ez a kép tárul elénk a városligeti Iparcsarnok előtti téren, ahol a kertművészet valóságos remeket alkotott.

Ezt a képet idén nyáron megélénkítette, elevenebbé tette a fővárosnak egy oly intézkedése, amely ezrek és ezrek köszönetét és háláját biztosította a kezdeményezők és a megvalósítók számára.

A székesfővárosi szociálpolitikai ügyosztályának a minden szép és nemes iránt teljes odaadással lelkesedni tudó vezetője, Liber Endre tanácsnok, a székesfőváros törvényhatóságánál kieszközölte annak a lehetőségét, hogy az Iparcsarnok előtti zenepavilonban ingyenes zenekari hangversenyeket tarthassunk. Az ingyenes hangversenyek megszervezését a főváros tanácsa a Székesfővárosi Iskolánkívüli Népművelési Bizottságra bízta, melynek fáradhatatlan ügyvezető titkára, Novágh Gyula odaadó munkájának és a Székesfővárosi Zenekar művészi teljesítményének eredményeképpen hetenként öt este a kivilágított zenepavilon körül ezrek és ezrek gyönyörködtek, minden bút és bajt feledve, a művészi klasszikus zene szépségeiben.

Hogy ezeknek az ingyenes hangversenyeknek milyen jelentőségük van és mennyire eltöltik az ember nemesebb érzésvilágát, erre ezen beszámolóm keretében nem tudok kitérni, de mégis halvány képét nyújtom ennek, amikor megemlékezem a közönség hálájáról, mely szűnni nem akaró tapsokon kívül megható jelenetekben is megnyilvánult.

Sokan, akiknek a betevő falatjuk is alig van biztosítva, mondottak hálás szívvel köszönetet azért, hogy szomorú és nehéz életüket néhány órára feledve, nemes élvezetet nyertek, melyből új erőt meríthetnek küzdelmes életük további viseléséhez. Záróhangversenyi esténkre pedig örökzöld fenyőgallyakkal feldíszített pódium várta a zenekart, és a közönség ajándékaképpen átnyújtottuk zenekarunk kitűnő karnagyának, Bor Dezsőnek, egy elefántcsontból faragott, ezüstveretes vezénylőpálcát.

45 nyári hangversenyünkön vendégművészek és énekkarok is működtek közre, akiknek minden alkalommal a közönség legteljesebb elismerése jutott osztályrészül."

Ebben az évadban három bérletsorozatot hirdetett meg a Népművelési Bizottság, sorozatonként 10 - 10 hangversennyel. Vaszy Viktor, Sauerwald Géza, Unger Ernő, Szikla Adolf, Siklós Albert, Ábrányi Emil, Fenyves Jenő (Stralsund), Pleier Bruno (Karlsbad) vezényelték Bor Dezsőn kívül a Székesfővárosi Zenekart.

1928. okt. 27. Beethoven emléktábla leleplezés

Beethoven halálának 100 éves évfordulója alkalmából a budai Várszínház falán, kissé megkésve, emléktáblát helyezett el a főváros közönsége. (Beethoven 1827. márc. 27-én halt meg.) Az ünnepségen részt vett a Székesfővárosi Zenekar is. Ez alkalommal Liber Endre tanácsnok a következő beszédet mondta:

"Budapest székesfőváros polgármesterének megbízásából lépek erre a helyre, hogy felavassam az emléktáblát, melyet a székesfőváros kegyeletes közönsége emelt a Várszínház, a régi budai Theátrum falára, megörökíteni azt a napot, amikor Beethoven megjelent itt, és hangversenyével gyönyörködtette a város előkelő lakosságát.

József nádor feleségének, Alexandra Pavlovna orosz hercegnőnek, névnapja alkalmából 1800. május 1-től május 7-ig nagy udvari ünnepélyek folytak a magyar fővárosban és ezek egyikén a "Budai Theátrumban Koncert tartatott, amelyben" - amint azt Major Ervin legutóbbi kutatásai megállapították, a pozsonyi Magyar Kurir tudósítása szerint "egy Beethoven nevű híres muzsikus s fortepianón való mesterséges jádzása által mindenkinek magára vonta a figyelmetességét."

Tudta-e a neves főúri gyülekezet, milyen halhatatlan géniuszt üdvözölt körében? Érezte-e, hogy valami nagyszerű, fenséges játszódik le falai között, hogy a nádor udvara "figyelmetes" tapsával kiváló zenészt ünnepel, lángészt, vagy költőt, vagy titánt, amelyik megjelölést csak választani akarjuk...

...Az imént azt kérdeztem, tudta-e a 128 év előtti hangverseny közönsége, mi történik körében, kiemelkedett-e ez a nap a névnapi ünnepségek sorából? Nem vádolhatjuk elődeinket, hogy nem méltányolták Beethoven nagyságát, hiszen kortársai ünnepelték, sőt a kettős magyar fővárosban is nagyra nőtt népszerűsége, és a pesti színház megnyitásánál őt kérik fel egy ünnepi játék megírására. Mégis úgy érzem, nem tudhatták, hogy négy emberöltő múlva benső igaz kegyeletben gyűlik ide egy város polgársága, visszaemlékezni arra az egykori hangversenyre és emléktáblát emelni a szentelt falakra, amely nem is emlékeztetés, hanem emlékezés, szinte egy szál virág egy halhatatlannak oltárán, hogy aki erre jár, szálljon magába és egy pillanatot szenteljen a nagy művész emlékezetének..."

Liber tanácsnok ezután átvette az emléktáblát a főváros emlékezetébe és gondozásába.

Az ünnepséget Beethoven "István király" nyitányával zárta be a Székesfővárosi Zenekar.

"A Székesfővárosi Zenekar ma már Budapest zenekultúrájának egyik legfontosabb tényezője", írja a ZENE. "Pár év előtt még gyermekcipőben járt ez a zenekar, és ma becsületes munkával, szorgalommal és lelkes odaadással eltöltött dolgos esztendők után már ott tart, hogy produkcióival kényesebb igényeket is kielégíthet, és kiállja a legszigorúbb bírálatot is. Karnagya, Bor Dezső, céltudatos pedagógiai tevékenységet fejtett ki, ennek köszönhető a zenekar folytonos technikai fejlődése, játékának szembetűnő kiegyenlítettsége. Mostani hangversenyük műsorát Hubay Jenő opuszaival töltötték ki. A hetvenedik életévét betöltő jubiláns "Falu rossza" c. dalművének nyitányát, hangulatos "Biedermeier szvit"-jét és az "Álarc" balettzenéjét hallottuk igen jó előadásban. Az önálló zenekari számok között Budanovits Mária szívbemarkoló drámaisággal énekelte el a zenekar diszkrét kísérete mellett Hubay "Ima" c. dalát és a "Könnyek"-et, a Vigadó zsúfolt házának fergeteges tapsai mellett. Szentgyörgyi László pedig szelíd készültséggel, biztos vonóvezetéssel játszotta el a Vecseynek ajánlott harmadik hegedűversenyt.

A második hangversenyen Vaszy Viktor vezényelte lendülettel César Franck kissé széteső, értékelésében túlbecsült d-moll szimfóniáját, és Glazunov hatásos keleti rapszódiáját. Az est szólistája S. Mannaberg Rózsi költői bravúrral, de mellette költői elmélyedéssel játszotta Liszt elnyűhetetlen A-dur zongoraversenyét.

Schubert emlékének szentelte harmadik hangversenyét a Székesfővárosi Zenekar. Egy ritkán hallott nyitány, a hatodik szimfónia, Rosamunda balettzenéje, és az f-moll fantázia élénkítették az ügyesen és bőkezűen összeállított műsort. A zenekar Bor Dezső karnagy vezetésével igen szép összjátékot produkált. Közben Schubert két vegyeskari művét hallottuk az Egyetemi Énekkarok muzikális fiatalos csengő hangon énekelt, kiegyenlített dinamikájú előadásában; utóbbiért Kereszthy Jenő karnagyot illeti dicséret."

November 18-án Csajkovszkij-koncert volt, amelyen Marcel Maas belga zongoraművész játszotta a b-moll zongoraversenyt.

November 25-én Unger Ernő vezényelte a Székesfővárosi Zenekar hangversenyei során először műsorra került Verdi-requiemet Szabó Lujza, Budanovits Mária, Laurisin Lajos, Szende Ferenc, és az Egyetemi Énekkarok közreműködésével

"A Székesfővárosi Zenekar negyedik hangversenyét Sauerwald Géza vezényelte. Műsorán magyar újdonság is szerepelt: Kerntler Jenő régi stílű szvitje kis zenekarra. Kerntler a Lőcsei tabulatúrás könyv táncait használta fel kis szvitjének témaanyagául. A művet lelkesen megtapsolta a Vigadó termét betöltő közönség.

Vaszy Viktor Mozart műveiből állította össze műsorát. Említsük meg a Jupiter szimfónia stílusos előadását. Bodor Margit, Szabados Béla tanár kitűnő készültségű növendéke a "Figaro házasságá"-nak két áriáját énekelte muzikálisan, szépen csengő hanggal. Neumann László, a Székesfővárosi Zenekar új hangversenymestere, Hubay Jenő egyik legkitűnőbb neveltje, az A-dur versenyművet játszotta bravúrosan, Mozart géniuszának hódoló megértéssel. Az Adagioban különösen feltűnt kantiléjának melegsége.

A Székesfővárosi Zenekar kilencedik hangversenyén Szikla Adolf, operánk nyugalmazott, biztoskezű karmestere jelent meg a dirigenspult előtt. Haydn G-dur szimfóniáját és Smetana "Moldva" c. szimfonikus költeményét vezényelte ízléssel. Mikus-Csák István Seruzad c. szimfonikus költeménye az est magyar újdonsága. Szende Magda szép tónussal játszotta Hubay Carmen-fantáziáját.

Székely Júlia a tizedik hangverseny szólistája Liszt Esz-dur zongoraversenyének eljátszásával tett ismét tanúságot arról, hogy az ifjú pianista-gárdánknak ma egyik legmuzikálisabb, legtehetségesebb tagja. Ugyanezen estén került előadásra Siklós Albert "Tükör"-fantáziája a komponista személyes vezényletével."

"A Székesfővárosi Zenekar tizenharmadik hangversenyén Rimszkij-Korszakov második szimfóniája és Wagner "Tannhäuser"-nyitánya voltak a műsor sarokpillérei. Beethoven Esz-dur zongoraversenyét S. Mannaberg Rózsi játszotta érett művészettel. Christián Lili a "Zsidónő" románcát és a "Bajazzok" madárdalát énekelte csengő szoprán hangján.

Unger Ernő, aki a múlt év végén Verdi Requiemjének eldirigálásával ragadta magával a Székesfővárosi Zenekar hangversenyeinek törzsközönségét, a 14. koncerten előadott Dvorzsák-féle "Újvilág"-szimfóniával, valamint Csajkovszkij "1812" c. hatásos nyitányával ismét bebizonyította, hogy fiatalabb karmestereink között ő a legtudatosabb, legagilisabb. A két szimfonikus szám között Szabó Lujza énekelte el Rosina áriáját a "Sevillai borbély"-ból, kedves humorral, muzikálisan.

Örömmel láttuk Ábrányi Emilt is a karnagyi pulpitus előtt. Még régi operakarmesteri karrierjéből ismerjük fölényes muzikalitását, higgadtságát, bámulatos lélekjelenlétét. Beethoven ötödik szimfóniájával bizonyította be, hogy ma is áhítatos hódolattal viseltetik a klasszikus hagyományokkal szemben. Höchtl Margit zongoraművésznő, az egykori Szendy-gárda dísze, Chopin f-moll zongoraversenyének bravúros interpretálásával igazolta, hogy pianistáink között egyike a legrokonszenvesebbeknek. Különösen a larghetto-tételt játszotta poétikus elmélyedéssel. Losonczy György, az opera legifjabb tagja, Mephisto szerenádjának és bordalának eléneklésével érdemelte ki a közönség tapsait.

A Székesfővárosi Zenekar tizenkilencedik hangversenyét (febr. 17.) Fenyves Jenő, a stralsundi opera dirigense vezényelte. Tanulmányait a Zeneakadémián fejezte be Kemény Rezső és Koeszler János tanároknál. Biztos kezű dirigens, a formák plasztikus taglalására törekszik. Csajkovszkij negyedik szimfóniájához férkőzött legközelebb, különösen az első tételt hozta ki nagyvonalúan. Svéd Sándor az "Álarcosbál" Renato áriájának eléneklésével aratott zajos tapsokat.

A huszadik hangversenyen Grieg művei szerepeltek. Bor Dezső karnagy Grieg géniuszának minden szépségét, borongós, érdekesen egyéni harmóniáit, mélabús népdalokra felépített témaszövését, táncszerű ritmusait megértően finom stílusérzékkel tolmácsolta. Kováts Ilonka, a Városi Színház művésznője három Grieg-dalban ragyogtatta nemes fémcsengésű magas szopránját. K. Comensoli Mária zongoraművésznő pedig igazi művészi elmélyedéssel tárta fel az a-moll zongoraverseny szépségeit.

A legutóbbi koncertet (márc. 3.) Vaszy Viktor vezényelte. Az est fénypontja Debussy-nek "A liliomos hölgy" c. poetikus lírai jelenete volt."

1929. márc. 17. IV. tehetségvédelmi hangverseny.

A hagyományos tehetségvédelmi hangversenyt (IV.) március 17-én tartottuk meg a következő szólistákkal:

Zeneszerző-karnagy: Doráti Antal^[3], (aki zenei kiképzését a Zeneművészeti Főiskolán nyerte zongora és zeneszerzés főtárgyakból, az előbbit Székely Arnold, az utóbbit Kodály Zoltán tanárnál. Tanulmányai elvégzése után azonnal az Operaházhoz került, majd a drezdai opera kötelékében dolgozott. Huzamosabb idő óta az Egyesült Államokban működik. Előbb a dahlemi, jelenleg a minneapolisi zenekar karnagya.)

Ének: Pagáni Olga, Lányi Margit, Szelényi Tibor.

Zongora: Rátkai Vera, Zeitinger Jenő.

Hegedű: Neumann László, a Székesfővárosi Zenekar hangversenymestere, okl. hegedűtanár, Hubay mesteriskolájának utolsó éves növendéke.

Hárfa: Molnár Anna.

"Az elmúlt két hét hangversenyáradatának jelentős epizódja volt a Székesfővárosi Zenekar koncertje, amelyen díszes közönség előtt mutatkozott be a fiatal művészgárda kilenc nagyon tehetséges tagja, egy karmester, három énekes, két zongora-, egy hegedű- és egy hárfaművész, valamint egy zeneszerző. Előbb Huszár Károly, a Tehetségvédelmi Bizottság elnöke hangsúlyozta a tehetségek pártolásának kulturális fontosságát. Majd Doráti Antal lépett a karmesteri pult elé, és öreg rutinos karmestereknél tapasztalt biztonsággal, de fiatalságának lobogó temperamentumával vezényelte a Mesterdalnokok nyitányát. Ez a túlfűtött temperamentum azonban szertelenségekre ragadta később a Liszt Esz-dur koncert tempóvételeinél. Liszt aligha képzelte el mérsékelt indulószerű témáit ily lihegően vágtató presto-ban. A zongoraszólamot Zeitinger Jenő, Stefániai Imre tanár növendéke játszotta bravúrosan. Rátkai Vera Mendelssohn zongoraversenyének lírai részleteit domborította ki finoman, meleg átérzéssel. Molnár Anna Pierné hárfaversenyével bizonyította be ismét színes játékának minden kvalitását. Kevésbé sikerültek az énekszámok".

"A Székesfővárosi Zenekar huszonhatodik bérleti hangversenyén, melyet Pleier Bruno karlsbadi karmester vezényelt, Hajdú István, a miskolci konzervatórium kitűnő gordonka-tanára Saint-Saëns költői finomságokban és szépségekben bővelkedő gordonkaversenyét tolmácsolta, Neumann László pedig, a Székesfővárosi Zenekar nagyképzettségű hangversenymestere Corelli és Hubay egy-egy finomművű zenei ékszerét játszotta el. Rimszkij-Korszakov "Seherezade"-jével záródott le az érdekes műsor.

Vaszy Viktor vezényelte a következő hangversenyt. Zsögön Lenke énekelt, Fehér Ilonka hegedült, Varjú Irma Beethoven c-moll zongoraversenyét adta elő. A műsor befejező száma Vaszy Viktor nagyzenekarra írt négytételes szvitje volt. Tudással, orkesztrális készséggel írt, mélyen átérzett kompozíció, melynek különösen első két tétele keltett mélyebb benyomást.

Bor Dezső karnagy vezénylő pálcájának intésére szólalt meg az "Öröm himnusz" a Székesfővárosi Zenekar utolsó előtti hangversenyén az Egyetemi Énekkarok, valamint Szabó Lujza, Budanovits Mária, Szedő Miklós és Győry Pál közreműködésével. Ünnepi hangulatú est volt, melyről mély impressziókkal távozott a dirigenst és szólistákat lelkes ovációkkal kitüntető közönség."

Részletek Novágh Gyula Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottságának III. hangversenyévadjáról (a Székesfővárosi Zenekar VI. évada) szóló beszámolójáról:

"Az a meleg érdeklődés, amellyel a főváros zeneszerető közönsége az idei hangversenyeinket mindvégig kísérte, az a sok elismerő szó és levél, amely a Népművelési Bizottságot és a Székesfővárosi Zenekart felkereste, annak a megállapítására jogosítják fel a rendezőséget, hogy az idei hangversenyek műsorai, valamint azok művészi színvonala a közönség kívánalmait és ízlését majdnem maradék nélkül kielégítették.

Igaz örömünkre szolgál a napi sajtónak és a zenei szakköröknek ama megállapítása, hogy a Népművelési Bizottságnak eme kultúrakciója hézagpótló intézmény a zenei műveltség ápolása és terjesztése területén, s hogy az idei évad több hangversenye a főváros zenei életének kimagasló eseménye volt.

Verdi Requiemjét Unger Ernő karnagy, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Beethoven IX. szimfóniáját Bor Dezső karnagy vezényelte. Ez a két hangverseny olyan széleskörű érdeklődést keltett, hogy a Vigadó kis- és nagyterme és karzata sem tudta befogadni a közönséget. A zsúfolt ház sajnos ritka jelenség a magyar hangversenytermekben és bizonyos, hogy ez esetben is Verdi és Beethoven nagyszabású, örökbecsű művei gyakorolták elsősorban a vonzóerőt. A nagyszámú közönség, amelynek soraiban a főváros zenei életének számos kiválósága is megjelent, nagyon meleg ovációban részesítette a szereplőket és a karnagyokat.

Azok a hangversenyek, amelyek egy-egy zeneszerző, vagy nemzet jelentősebb zeneműveiből merítették műsorukat, általában vonzóbbaknak bizonyultak, mint a különböző szerzők műveiből összeállított műsorú hangversenyek. Ezek közül a hangversenyek közül a Schubert, Mozart, Csajkovszkij, a magyar, lengyel és a "Gyermek a zenében" c. hangversenyek keltettek fokozottabb érdeklődést...

A Népművelési Bizottság nagy gondot fordított arra, hogy a vasárnapi hangversenyek műsoraiban az ismeretterjesztés célja mellett kifejezésre jusson a nemes szórakoztatás és kedélyápolás gondolata is. Ez a magyarázata annak, hogy a szimfonikus zenekari hangversenyek műsorain elég sűrűn szerepelnek dalok, operaáriák, kisebb kórusművek és magánhangszerekre írt zenei apróságok.

Az 1928/29 évad harminc hangversenyének műsorszámairól alább összefoglaló kimutatást közlünk, amely teljes tájékoztatást nyújt arra nézve, hogy a zeneirodalom gazdag anyagából mit nyújtottunk a főváros zeneszerető közönségének.

Fontos kultúrmissziónak tekintjük az ének- és zeneművészek tehetséges fiatal képviselőinek szóhoz juttatását. A Székesfővárosi Zenekar úttörő munkát végzett e tekintetben...

Hangversenyeinket a Rádió hat ízben kapcsolta, s ezáltal akciónk az egész országra kiterjedt. Ezenkívül a Székesfővárosi Zenekar több ízben játszott a Stúdióban, s április 13-án az Országos Tisztikaszinóban rendezett hangversenyen szerepelt fényes sikerrel. Ezek a hangversenyek Bor Dezső karnagy érdemes művészetének szélesebb körben való elismerését is jelentik.

A 30 hangversenyen előadott zeneműveknek és a szerepelt művészeknek nagy száma még a laikusok előtt is feltárják annak a fáradhatatlan munkának arányait, amelyet a Székesfővárosi Zenekar tagjai hétről-hétre, azt mondhatnánk: nap-nap után annyi ügyszeretettel, művészi elmélyüléssel végeztek. A Székesfővárosi Zenekar áldozatkészsége, nemes szelleme, és állandó lelkesedése azok a tényezők, amelyek a hangversenyek sikerében a legfontosabb tényezőként jelentkeznek. Nem sorolhatjuk fel a zenekar minden egyes tagjának nevét - bár elég érdemet szereztek erre -, ezért Bor Dezső karnagy és dr. Huszty (Havlin) Károly a zenekar ügyvezető igazgatója útján mondunk e helyen is köszönetet nekik, példát szolgáltató önzetlen munkásságukért.

Végül a hangversenyeink közönségéről kell megemlékeznünk. Amíg a bérletjegyet váltók száma az első évben 45 volt, a második évben 333, a mostani esztendőben 402 volt. Az idei hangversenyekre 24.548-an váltottak jegyet. Ezenkívül körülbelül 500 jegyet adtunk ki díjtalanul az árvák részére és 1500-at a munkanélküliek és munkások részére.

A 30 hangversenyen megjelent közönség száma tehát 26.548 volt. Egy-egy hangverseny közönségének átlagos száma 884."

A VI. évadban a Székesfővárosi Zenekar tevékenysége a következőképpen alakult:

A Népművelési Bizottság a VII. évadot a következőképpen hirdette meg:

"A Népművelési Bizottság a Székesfővárosi Zenekar, továbbá énekkarok és kiváló művészek közreműködésével folyó év október 6-tól a következő év április 1-ig ismét harminc hangversenyt fog rendezni vasárnap délutánonként a Pesti Vigadó termeiben. A hangverseny-sorozatok megszervezésével a székesfőváros lakósságának széles rétegeit óhajtja a Bizottság hozzájuttatni a zeneművészet komoly, nemes alkotásainak megismeréséhez és élvezéséhez. A szépre és jóra fogékony lelkek önművelődését szolgálja ez a munka is, amely egyúttal lehetővé teszi, hogy a mindennapi küzdelmekben kifáradt emberek pihenő óráikat erős anyagi megterhelés nélkül a legnemesebb szórakozásnak, a zenének szentelhessék...

A művészi értékű zene s annak nagyobb hangversenyeken való élvezése nemcsak az egyén lelki életét szépíti meg, hanem az egész társadalomra hat, erkölcsi és szellemi szintjét is emeli a közös eszmék összetartó szeretetének magasságába. A bérletek 50 %-os kedvezményt nyújtanak a bérlőknek..."

A Bizottság által hirdetett A sorozatban elhangzottak Beethoven szimfóniái; a B sorozatban Berlioz Fantasztikus szimfóniája, Brahms I. szimfóniája, továbbá Mahler III., Schubert h-moll, Bruckner IV., Mendelssohn III., Csajkovszkij VI. szimfóniája. A C sorozatban szvitek, szimfonikus költemények, kisebb zeneművek szerepeltek.

"A Székesfővárosi Zenekar népszerűvé vált hangversenyein néhány igen kitűnően sikerült produkcióban volt részünk", írja A ZENE.

"Berlioz fantasztikus szimfóniájának, Ljadov nyolc orosz népdalának, Schillings "Reggel a nyílt tengeren" c. szimfonikus fantáziájának, Charpentier "Impression d'Italie" c. szvitjének és Järnefelt "Korsholm" c. szimfonikus költeményének megismertetésével a zenekart vezénylő Bor Dezső és Vaszy Viktor karnagyok legnagyobb elismerést és megbecsülést érdemelnek a zenei kultúra terjesztése körül kifejtett önzetlen fáradozásukért. Az eddig hangversenyek szólistái közül emeljük ki Báthy Anettet, Herz Lilyt, Darvas Ibolyát, Orosz Júliát, Zipernovszky Fülöpkét és Metykó Annát. Mindnyájan becsületes szorgalmuk és zenei adottságuk megnyilatkozásával érdemelték ki a Székesfővárosi Zenekar lelkes törzsközönségének elismerő tapsait. Wittgenstein Pál, a félkezű német zongoraművész volt eddig az egyetlen külföldi vendég, kit Bortkiewitz balkézre írt zongoraversenyének bravúros eljátszásáért meleg tapsokkal tüntettek ki...."

"A Székesfővárosi Zenekar legutóbbi hangversenyeit Bor Dezső, Siklós Albert, Polgár Tibor és Vaszy Viktor vezényelték. A "nyitány története" gyűjtőcím alatt bemutatott 12 nyitány közül Händel Messiás-ának, Cimarosa Kénytelen házasságá-nak, Beethoven Egmont-jának, Cornelius Bagdadi borbély-ának és Wagner Parsifal-jának volt a legzajosabb sikere. Érdekes újdonságok is szerepeltek műsoron: Ravel "Lúdanyó" c. meseciklusa, Polgár Tibor érdekesen orkesztrált dalai, Hollósy Kornél "Nimfák tánca" c. ötletes szimfonikus költeménye és Vannay János négy hangulatos dala. A szólisták közül elsősorban Budanovits Máriát, a m. kir. Opera művésznőjét említjük meg, ki ragyogó énektudásával, megejtő, bársonyos hangjával vitte diadalra Polgár hét dalát; továbbá Sebestyén Sándort, a Székesfővárosi Zenekar nagyképzettségű magángordonkását Csajkovszkij Rokokó-variációinak bravúros előadásáért, végül M. Hír Sárit a Liszt-koncert magával ragadó, igen színes interpretálásáért. Jászay Margit a Vannay-dalokon kívül Santuzza áriájával aratott elismerő tapsokat. Dr. H. L."

December 15-én zajlott le a Népművelési Bizottság által rendezett 101-ik Vigadói hangverseny. Ezen a hangversenyen dr. Nevelős Gyula min. tanácsos a minisztérium legmelegebb elismerését fejezte ki Liber Endre tanácsnoknak a Bizottság és a Székesfővárosi Zenekar érdemes munkájáért. A hangverseny előtt dr. Gárdonyi Albert főlevéltáros lépett a dobogóra, hogy a székesfőváros Tanácsa részéről fenntartott hangversenyek jelentőségét méltassa:

"Nékem jutott az a szerencse, hogy ez ünnepélyes alkalommal a fővárosi zenekar múltjára visszatekinthetek, s ezt a megtiszteltetést annál inkább elfogadhattam, mert egyike vagyok azon keveseknek, akik ott állottak a zenekar bölcsője mellett. Láttam azt a nemes célkitűzést, mely az alapítók lelkét hevítette; láttam azt a szívós kitartást, mely a szervezés munkáját diadalra juttatta. A zenekar nagyérdemű karnagya, Bor Dezső egyike volt az alapítóknak, kinek a zenekar talán a legtöbbet köszönheti. De csakhamar társul szegődött melléje dr. Huszty (Havlin) Károly, kinek akaratereje sok nehézségen segítette át a zenekart. Az alapítók nemes szándékait a megvalósulás útjára a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége vezette, mely a legnagyobb megértéssel karolta fel az ügyet, s anyagi áldozataival lehetővé tette, hogy a zenekar megszerezhette azokat a hangszereket, amelyek a nyilvános szereplés lehetőségeit biztosították számára. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének áldozatkészsége annál érdemesebb az utókor emlékezetére, mert olyan időben nyilvánult meg, amikor a köztisztviselők anyagi helyzete igazán válságos volt. Olyan értékkel gyarapodott ezáltal nemzeti kultúránk, amely szerencsésebb nemzeteknek is díszére válnék. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének anyagi ereje azonban sokkal korlátoltabb volt, semmint támogatásával a zenekar felszerelését a kellő színvonalra emelni képes lett volna. Ezt a súlyos feladatot kevéssel utóbb a székesfővárosi tanács vette át, s csupán ez a támogatás tette lehetővé azt, hogy a zenekar tovább fejlődhetett. Különösen Liber Endre tanácsnok úrnak tartozunk nagy köszönettel, ki megértő támogatással kezdettől fogva a zenekar oldalán állott.

Mikor a zenekar művészi kifejlődése ily módon biztosítva volt, a nagyközönséggel való szerves kapcsolatot kellett még megteremteni, hogy a zenekar elé tűzött cél elérhető legyen. Ezt a kapcsolatot a Népművelési Bizottság teremtette meg, melynek ügyvezető titkára Novágh Gyula szerencsés kézzel szervezte meg a vasárnap délutáni hangversenyeket. Ezeknek a hangversenyeknek felbecsülhetetlen kulturális jelentőségük van, mert nem csupán a zenekultúra terjesztését és elmélyítését szolgálják, hanem egyszersmind fel is emelik a lelkeket a mindennapiság porából s kibékítenek az élet keserűségeivel.

Az a közönség, mely előbb vagy egyáltalán nem részesült zenei élvezetekben, vagy csupán kisebb értékű zenével volt kénytelen beérni, e hangversenyek útján a zeneirodalom egész területével megismerkedhetik, s műízlését a legmagasabb fokra emelheti. E hangversenyek útján a legnagyobb zeneköltők lelki átélésének részeseivé leszünk, ami az egyén megnemesítésének leghathatósabb eszköze. Ezt a munkát szolgálta eddig a Székesfővárosi Zenekar a Népművelési Bizottság által rendezett hangversenyeivel s ennek a munkának további sikeres végzéséhez ez ünnepélyes alkalommal sok szerencsét kívánok a zenekar összes tagjainak."

Utána Siklós Albert, a Zeneművészeti Főiskola tanára, A ZENE felelős szerkesztője üdvözölte meleg szavakkal a Népművelési Bizottságot és a Székesfővárosi Zenekart a Zeneművészeti Főiskola igazgatósága és tanári kara nevében.

Mindkét beszédet lelkes tapsokkal honorálta az ünnepi hangulatban egybegyűlt közönség.

A ZENE 1929. december 1-i számában érdekes cikkben számol be az akkori világválságról, amely a zenére is kihatott. Íme a cikk:

"Céltalan önámítás lenne, ha struccpolitikával egyszerűen nem vennénk tudomást arról, hogy íme bekövetkezett végérvényesen a hangversenyek válsága. Nemcsak nálunk, hanem külföldön éppúgy érzik a kultúra katasztrofális összeomlásának eljövetelét. A Berliner Tageblatt, a Frankfurter Zeitung és a Münchener Nachrichten többhasábos cikkekben kongatják a vészharangot. Az agónia kórokozó bacilusai ott majdnem ugyanazok, mint nálunk.... Az ifjúságot a sport jobban érdekli, mint a művészet; ezért vesztik el kenyérkeresetüket zenetanítóink - írja egyik berlini lap... A hangversenyrendezők hibájából a közönséget csak a sztárok érdeklik. Ezek aratnak le mindent, a többiek üres széksorok előtt muzsikálnak... A közönség egyik rétege úgy megszokta, hogy szabadjegyeit házhoz szállítják, hogy eszébe se jutna egy-egy hangversenyre pénzért belépőjegyet váltani!

A mozgóképszínházak már amúgy is elhódították a régi koncertlátogatók tetemes százalékát (különösen a kereskedő és nagyiparos világot), most a hangosfilm még újabb rohamot intézett a koncertlátogató közönség gyér sorai ellen, hogy még a megmaradt kis törzspublikumot is elhódítsa! ...És itt van a gramofon és a rádió, mindkettő otthon, jól fűtött szobában világhírességek produkcióit hozza, anélkül, hogy ki kellene lépnem a lucskos, hideg utcára, ruhatár előtt tolonganom és egy barátságtalan terem akusztikáján bosszankodnom, hátsó sorokban, kényelmetlen széken kuporogva. - Ezek csak ötletszerű kivágások külföldi panaszos cikkekből, de teljesen ráillenek a mi viszonyainkra is. E bajokat alaposan megvitatták a nálunk időzött hangversenyrendezők is, de gyógyításuk módjára még nem tudtak egységesen megállapodni.

Szomorú tény, hogy olyan hangversenyek, melyek máskor zsúfolt széksorok előtt zajlottak le, ma legjobb esetben csak félházat tudnak nehezen megtölteni. Valósággal küzd több kitűnő, évtizedes tradícióval bíró zenei egyesületünk. Megmentésükért az államnak és a városnak kellene összefogni, hogy átsegítse a kritikus időszakon."

---●---

"A két vendégkarnagy: Fleischer Antal (1930. jan. 5) és Ábrányi Emil (1930. jan. 19) zenekari estéit az évad legsikerültebb koncertjei közé kell sorolnunk. Bruckner IV. szimfóniájának nagyvonalú, magával ragadó vezénylésével Fleischer Antal aratott zajos elismerést. Ábrányi Emil Beethoven Pasztorál-szimfóniáját szólaltatta meg klasszikus megértéssel. Mély hatást keltett végül Budanovits Mária Gluck két Orfeusz-áriájának tökéletes előadásával és Molnár Alice a sokszor hallott Mendelssohn-hegedűkoncert ízléses interpretálásával."

Hegyi Emánuel, a Zeneművészeti Főiskola tanára, 1928. dec. 8-án Beethoven c-moll zongoraversenyét játszotta, 1930. január 26-án pedig Stefániai Imre adta elő Liszt A-dur versenyművét hatalmas sikerrel.

"Január 27-én felvinczi Takács Alice és dr. Győri Pál együttes zenekari estét adtak a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével. Beethoven és Brahms hegedűversenyeinek előadása igen súlyos feladat, de Takács Alice, aki tehetséges, szép megjelenésű, kultúrált technikájú művésznő, derekasan meg tudott birkózni velük. Dr. Győri Pál jó csengésű baritonja meg tudott küzdeni a Vigadó nagytermének mindent elnyelő akusztikájával. Megbízható, komoly énekes, akinek oratóriumokban való eddigi közreműködései mindig a legszebb sikerrel jártak. Előbb Bach, Händel és Mendelssohn oratórium-áriákat hallottunk igen stílusos előadásban, majd Siklós- és Schubert-dalokat igen szép interpretálással. A közönség melegen ünnepelte az előadókat."

"Mahler III. szimfóniáját (márc. 30-án) Unger Ernő vezényelte a nagyvonalú mű minden szépségének kidomborításával. Némethy Ella szépen énekelte a Nietzsche gyönyörű ódájára komponált, nem éppen szimfonikus áriát, a Palestrina-kórus női kara és Borus-gyermekkar is becsülettel járult hozzá a hangverseny külső sikerének emeléséhez.

A szerenád történetét tárta elénk Siklós Albert abban a négy szerenádban, melyet a február 16-i hangversenyen vezényelt. Különösen a két fúvós szerenádnak (Mozart, illetve Richard Strauss) volt nagy sikere. Mindkettőben a Székesfővárosi Zenekar fúvós-karának precíz intonálása és jelentős dinamikai skálája tűnt fel. Volkmann vonós szerenádjának gordonkaszólóit dr. Sebestyén Sándor tanár játszotta temperamentumosan, előkelő ízléssel, zengő tónussal. A közönség megértő lelkesedéssel fogadta a szokatlan összeállítású műsor minden egyes számát."

Még a következő kiemelkedő események történtek a szezon folyamán: Eggerth Márta március 2-án énekelte hangversenyünkön Rosina áriáját a Sevillai Borbély c. operából, és Strauss János "Tavaszi hangok" c. keringőjét. Március 16-án Liszt nagyszabású Szent Erzsébet legendáját adta elő a Székesfővárosi Zenekar Vaszy Viktor vezényletével. Közreműködtek: Kovács Ilonka, Ekker Szidónia, Malecky Oszkár, Dobos András és az Egyetemi Énekkar.

Március 23-án Zsolt Nándor Rimszkij-Korszakov Seherezade-ját, március 30-án Unger Ernő a Kilencedik szimfóniát vezényelte Szabó Lujza, Budanovits Mária, dr. Székelyhidi Ferenc, Losonczy György és a Palestrina-kórus közreműködésével.

Goldmark Károly születésének 100-ik évfordulója alkalmából Bor Dezső Goldmark-hangversenyt vezényelt. Az est szólistái Némethy Ella, dr. Szedő Miklós és felvinczi Takács Alice voltak.

Novágh Gyula a Népművelési Bizottság IV. évadja után kimerítően számolt be a Székesfővárosi Zenekar munkájáról. Közli a napi sajtó cikkeit a Népművelési Bizottság munkájáról. Íme néhány idézet:

"Aki az első és a most lezajlott századik népművelési hangversenyen jelen volt, a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel kell, hogy adózzék mind a Székesfővárosi Zenekarnak, mind pedig a Népművelési Bizottságnak azért a céltudatos, tervszerű és lankadatlanul kitartó munkáért, amellyel ezeket a hangversenyeket az egész ország egyik legnagyobb arányú és komoly művészi színvonalú népművelési akciójává fejlesztették. Tagadhatatlan, hogy a Székesfővárosi Zenekar komoly munkával a művészi tökéletesség felé halad, s ma már zenei életünknek számottevő tényezője. Csak a hozzáértők tudják azt, mit jelent egy zenekarnak hétről-hétre három-négy próbával komolyan felkészülni olyan műsorú hangversenyekre, aminőket vasárnapról-vasárnapra hallunk a Vigadó falai között." (Magyarság, 1929. december 17.)

"Ez a zenei együttes magas színvonalra emelkedett, úgy, hogy tekintélyes helyet foglal el Budapest zenei életében. A fővárosi Iskolánkívüli Népművelési Bizottság mintegy négy esztendővel ezelőtt szervezte meg a Székesfővárosi Zenekar bevonásával a zenei műveltség terjesztését szolgáló hangversenyeket s négy esztendő alatt ez az akció valóban a főváros zenei életének jelentős tényezőjévé is fejlődött, amelynek ékes bizonysága a sok ezer hallgató. Ezek a hangversenyek minden tekintetben megérdemlik a rádión való továbbítást, mert ezáltal a főváros Népművelési Bizottságának a zenei műveltség terjesztése terén kifejtett értékes munkája országos jelleget ölt." (Nemzeti Ujság, 1929. november 5.)

"Tagadhatatlan, hogy a Népművelési Bizottság a zenekar megszervezésével és a vasárnap délutáni hangversenyek rendszeresítésével figyelemreméltó kulturális cselekedetet hajtott végre. Ámde elismerés illeti magát a Székesfővárosi Zenekart is, amely nívós hangversenyeivel a közönség állandó érdeklődését tudta magának biztosítani." (Népszava, 1929. december 18.)

"Az első nagyobbszabású jubiláris Goldmark-hangverseny vasárnap délután volt a pesti Vigadóban a fővárosi Népművelési Bizottságnak rendezésében. A hangverseny művészi színvonala minden tekintetben méltó volt a nagy magyar zeneszerző emlékéhez. A Vigadó nagytermét betöltő közönség melegen ünnepelte a zenekart és a magánszereplőket." (Budapesti Hírlap, 1930. április 8.)

"A Székesfővárosi Zenekar hangversenyeinek színvonalát igen lényegesen emeli az idei évadban az, hogy a zenekar vezetősége kitűnő szólistákat, ismert művészeket szerepeltet majdnem minden műsorán." (Esti Kurir, 1930. január 21.)

"Magas színvonalú hangversenyt rendezett vasárnap délután a Népművelési Bizottság, amelynek ezek a délutáni koncertjei mind népszerűbbek lesznek. A vasárnap délutáni zenekari hangversenyt is zsúfolt széksorok hallgatták végig. Az érdekes és változatos műsor keretében két vendégművésznő működött közre..." (Ujság, 1930. március 4.)

"Hauptstädtisches Orchester. Diese strebsame musikalische Körperschaft hat sich durch ihre populären Sonntagnachmittag-Konzerte einen guten Namen gemacht, den sie heute in einem grossangelegten Abendkonzert in der Redoute aufs neue bewährte. Unter der sicheren Staabführung Herrn Desider Bor brachte das Orchester..." (Pester Lloyd, 1930. február 28.)

("Székesfővárosi Zenekar. Ez a törekvő zenei testület a népszerűvé vált vasárnap délutáni hangversenyeivel igen jó nevet szerzett magának, s erről egy nagyszabású vigadóbeli esti hangversenyen ma ismét tanúságot tett. Bor Dezső úr biztoskezű vezényletével... stb.")

A hangversenyek iránti érdeklődés folytonos növekedését a bérlők számának évről-évre való nagyarányú emelkedése igazolja a legmeggyőzőbben. Amíg az első évadban 45, a másodikban 333, a harmadikban 402 tíz-tíz hangversenyre érvényes bérletjegyet váltottak, addig az idei évadban a bérletjegy-váltók száma 673-ra emelkedett.

A téli idényben előadott művek száma a Vigadóban: 18 szimfónia, 5 szimfonikus költemény, 4 szvit, 4 szerenád, 17 kisebb zenekari mű, 41 nyitány, 25 zenekari versenymű, 53 szóló-ária zenekari kísérettel, 14 énekkari mű zenekarral. Nagyon érdekes a nyári koncertekről szóló jelentés is. A Székesfővárosi Zenekar Iparcsarnok előtti 66 koncertjén 23 szimfónia, 31 szvit, 19 szimfonikus költemény, 59 kisebb zenekari mű, 136 nyitány, számos egyéb mű, 96 szóló szám (14 hegedűverseny, 1 gordonkaverseny, 81 ária-dal) szerepelt. A fővárosi széküzem 1000 sétányszéket állított fel a közönség részére. A székek elfoglalásáért a közönség 20 fillért fizetett székenként. A beszedett 20 fillérből székenként 10 fillért utaltatott át a Széküzem a Népművelési Bizottság javára. Ez az összeg a szezon végén 4391 pengő 90 fillért tett ki, ami annyit jelentett, hogy 43.919 egyén vette igénybe a székeket. Miután az álló közönség mindenkor legalább kétszer, háromszor, de sokszor négyszer annyi volt, mint az ülő közönség, a városligeti hangversenyeken részt vett közönség számát legalább 160.000-re lehet becsülni.

A VII. évad összefoglaló eredménye:

A ZENE 1930. évi 15. számának 247. oldalán megjelent a Székesfővárosi Zenekar fényképe, amely a Pesti Vigadó nagytermében készült. A zenekar pontos névsora a következő volt:

Karnagy: Bor Dezső

Ezek szerint a Székesfővárosi Zenekar létszáma: 1 karnagy és 68 zenekari tag, összesen 69 fő volt.

Az új szezon első kilenc hangversenyéről a következőképpen számol be A ZENE kritikusa:

"Megizmosodva, új erőkkel tápláltan, friss energiával kezdte meg a Székesfővárosi Zenekar idei hangversenysorozatát. Ma már komoly tényezője a főváros zenei életének. Igen változatos műsorából emeljük ki azokat a kompozíciókat, melyeket másutt soha sincs alkalmunk hallani: Wagner Tannhäuser nyitányának párisi átiratát, Stamitz Esz-dur szimfóniáját, Schubert két bájos nyitányát (Die beiden Freunde von Salamanca, Die Zwillingsbrüder) (okt. 19-i hangverseny), Goldmark Prometheus-nyitányát, Cézar Frank egyik szimfonikus költeményét (Az elátkozott vadász) (nov. 2-i hangverseny), Borodin második szimfóniáját (nov. 16-i hangverseny), Rimszkij-Korszakov Spanyol Capriccio-ját (nov. 23-i hangverseny). Érdekes újdonságokat is hallottunk: Vaszy Viktor rapszódiáját gordonkára és zenekarra, (nov. 16.) valamint Szabó Ferenc tanulmányait vonós zenekarra (nov. 16.). Vaszy rapszódiája nagyvonalúan elgondolt, sokszor érdekesen hangzó kompozíció, melynek kvalitásait a kellő próbák hiánya okozta zavaros előadásból nehéz értékelni. Szabó vonós-zenekari tanulmánya intim műhelytitkok nyílt szellőztetése. Ilyenfajta dolgozatok rendszerint érdekes kísérletezések, amiket minden alkotóművész asztalfiókjában szokott gondosan elzárni - de sohasem hozza idő előtt nyilvánosságra. A dirigensek Bor Dezső, Siklós Albert, Fleischer Antal és Vaszy Viktor lelkesedéssel álltak a kitűnően simuló, rutinos zenekar élére, hogy nagy műgonddal megszerkesztett műsorukat a közönség előtt megszólaltassák. Molnár Alice (hegedű), Krausz Ilonka (zongora) és Vincze László (gordonka) Beethoven hármasversenyét vitték a dobogóra gondos, egybevágó előadásban. Ugyanazon hangverseny keretében Krausz Ilonka Liszt Esz-dur zongoraversenyével, Molnár Alice Tartini Ördögtrilláival aratott jelentős sikert. Micsey Józsa meleg mezzoszopránja Gluck Alceste-áriájában bontakozott ki minden szépségében. Pilinszky Zsigmond, dr. Székelyhidi Ferenc, dr. Győry Pál és Báthy Anna énekkultúrájáról alig írhatunk újat. Művészetük legjavát nyújtották a lefolyt hangversenyeken, és a közönség szeretettel ünnepelte valamennyiüket. A hegedűművészek közül meg Zipernovszky Fülöpkét, Országh Tivadart, Neumann Lászlót és Temesváry Jánost; utóbbi kettőnek brilliáns előadásában Mozart ritkán hallott hegedűre és mélyhegedűre írt Symphonia concertante-ját élveztük. A zongorairodalom néhány súlyosabb alkotását vitték diadalra a Kotányi-nővérek (Mozart versenymű 3 zongorára zenekarkísérettel, F-dur, 342. mű), azonkívül Hőger Mária, Földessyné H. Lula és M. Hir Sári. Végül számoljunk be a kitűnő hangulatban lefolyt Lehár-jubiláris hangversenyről (az illusztris komponista 60-ik születése napja alkalmából), melynek dirigense Donáth Jenő avatott kézzel vitte diadalra korunk legnagyobb operett-mesterének muzsikáját. A közreműködők: Orosz Júlia és Szedő Miklós dr. tehetségükkel és temperamentumukkal érdemelték ki a közönség hálás tapsviharát (nov. 30.).

A Székesfővárosi Zenekar működött közre az Országos Magyar Dalosszövetség díszhangversenyén is. Erkel Ünnepi nyitányának, Goldmark Tavasz-kantátájának, Dohnányi Szent Imre himnuszának és a Berlioz Rákóczi indulónak lendületes előadásáért kitűnő karnagyával Bor Dezsővel együtt percekig tartó ünneplésben volt része." Dr. H. L.

A december 7-i hangversenyt Vaszy Viktor vezényelte. Radnay Miklós Hősi fejezetek tenor szólóra és nagyzenekarra, valamint Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus-a volt a műsoron. Mindkét szám tenor-szólóját dr. Székelyhidi Ferenc énekelte, közreműködött még az Egyetemi Énekkar és a Wesselényi utcai polg. fiúiskola énekkara. December 14-én Bruckner első szimfóniáját mutattuk be.

"A Székesfővárosi Zenekar utóbbi öt hetének kitűnően sikerült hangversenyei közül emeljük ki a Vaszy Viktor vezényelte Wagner-koncertet, valamint a Bor Dezső karnagy vezényelte 14. és 15. bérleti hangversenyt. Utóbbi kettőn mesterien játszotta a zenekar Mendelssohn Reformáció-szimfóniáját, Mozart isteni derűvel átszőtt D-dur szimfóniáját, Dvořák szellemes Scherzóját és Kodály népszerű Háry-szvitjét. A közreműködött szólisták közül említsük meg Korenek Valériát és Losonczy Györgyöt, a Wagner hangverseny nagy sikert aratott művészeit." Dr. H. L.

1931. január 23-a kiemelkedő napja volt hangversenyévadunknak. Három fiatal karmester lépett a karmesteri dobogóra, hogy bemutassák képességeiket a nagyközönségnek.

"Számtalanszor voltunk tanúi annak, hogy fiatal énekeseink, pianistáink és hegedűművészeink bátortalan szárnybontogatásuk után innen, a Székesfővárosi Zenekar délutáni hangversenyeiről jutottak ki a nagyvilágba, ahol ma már jelentős sikerekről számolhatnak be. Fiatal tehetségeink évek óta rendszeresített bemutatkozó estélyeit a zenekar most egy érdekes kísérlettel toldja meg: felléptet három ifjú karmestert, hogy az egész műsort kizárólag ők vezényeljék a hallgatóság előtt. Aki ismeri a magyarországi zenei viszonyokat, nem méltányolhatja eléggé ennek a kísérletnek életrevalóságát, tudván azt, hogy a Zeneművészeti Főiskola karmestertanfolyamának évzáró vizsgáján kívül - amelyen azonban csak az abituriens, vagyis végzős zeneszerző növendékek vehetnek részt -, ma sehol sincs alkalma az élet forgatagába kikerült végzett ifjú dirigensnek, hogy képességeiről nyilvánosan beszámolhasson. A Népművelési Bizottság egy kitűnő, fegyelmezett zenekar rendelkezésre bocsátásával missziót vél teljesíteni akkor, amidőn ezt a bemutatkozót megrendezi.

Kenessey Jenő, az Opera korrepetitora. Tanulmányait előbb a Nemzeti Zenedében végezte, ahol Sugár Viktor tanár volt az orgonajátékban, és Fleischer Viktor karnagy a dirigálásban a mestere. Három év előtt a Zeneművészeti Főiskolába került, sikerrel abszolválva Siklós Albert tanár zeneszerzési tanfolyamát.

Erényi János ugyancsak Siklós növendéke, zeneszerzési tanfolyamának befejeztével a bécsi Hochschule-ba vétetett fel, ahol Dirck-Fock tanár tanfolyamán 1926-ban karmesteri oklevelet nyert. Azóta ének-korrepetitor volt Milano-ban és másodkarmester a karlsruhei operánál. Most a súlyos anyagi zavarokkal küszködő Városi Színház korrepetitora.

Kozma József a zeneszerzési tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán fejezte be Siklós professzor osztályában. Unger tanár vezetése mellett a karnagyképzőt is látogatta. Az Opera korrepetitora; tavaly, mint a Madzsar Alice-féle mozgásművészeti iskola karmestere, Bethlen Margit pantomimjának megzenésítésével aratott jelentős sikert. Kísérőzenét írt még Strindberg Haláltánc-ához, Shakespeare Hamlet-jéhez (Renaissance színház) és az Ufa több hangosfilmjéhez. 1933-ban Párizsba költözött. További művei: Színpadi kompozíciók (A két angyal, A csodálatos szabók, stb.) Kinefónia táncjátékok; zenekari szvit; dalok; a Magyar Állami Hangversenyzenekar 1961 nyarán bemutatta a Károlyi kertben a lyoni selyemszövőkről szóló oratóriumát.

Kozma József Wagner A nürnbergi mesterdalnokok nyitányát és Liszt Haláltánc-át, Erényi János Beethoven VIII. szimfóniáját, Kenessey Jenő Liszt Les Préludes-jét vezényelte.

Ennek a hangversenynek a sikere arra indította a Népművelési Bizottságot, hogy március 12-én fiatal művészek bemutatkozó hangversenyét rendezze meg a Vigadóban, ez alkalommal újból három karmester és két előadóművész léphetett első ízben a hangverseny közönsége elé.

Gutori Földes László a Zeneművészeti Főiskola neveltje Siklós és Unger tanárok tanfolyamait végezte el kitűnő sikerrel. Most a tánc és a karének tanszakoknak korrepetitora.

Pless László Weiner Leo és Fleischer Antal növendéke volt, jelenleg a Városi Színház szóló-korrepetitora. Azóta már az Állami Opera karmestere és énekkari igazgatója.

Varga Pál a Nemzeti Zenedét végezte. 1929 óta az Operaház korrepetitora. (Az Állami Opera karmestere).

Petri Endre a Zeneművészeti Főiskolán tanult, Senn Irén tanárnőnél. Állami ösztöndíjat nyert. A tanári oklevél után a Budapesti Trio kamarazene-társaságot szervezte meg, s nagy sikerrel koncertezett Európa minden nevezetesebb városában. Amikor Dohnányi felvette művészképző tanfolyamába, kilépett a trió-társaságból; most is a művészképző osztály legtehetségesebb növendéke.

Wehner Tibor mindössze 12 éves, és a Nemzeti Zenede növendéke. Édesapjától, a kiváló orgonaművésztől, nemcsak jó hangzású nevet, hanem muzsikus lelket és vért is örökölt. Még sokat kell tanulnia, hogy technikai tudásban is kész művész legyen, de annyi benne a romlatlan, tiszta, angyalian naiv muzsikáló kedv, a csalhatatlan zenei érzék és ízlés, az önmagát kifejezni tudó és megértő képesség, más szóval: gazdag művészi sikerek reményére jogosító őstehetség, hogy bemutatását e koncert keretében indokoltnak látjuk."

A műsor:

"Gazdag, változatos és az általános zenei műveltséget céltudatosan fejlesztő műsorokat vonultatott fel a hallgatóságnak a Székesfővárosi Zenekar. Fleischer Antal, Siklós Albert, Unger Ernő, Jemnitz Sándor és Bor Dezső vezették a legutolsó két hónap hangversenyeit, amiket önzetlenül, fáradtságot nem ismerő ambícióval készítettek elő. A zenekar nívójának és teljesítőképességének folytonos fokozódását jellemzi az a tény, hogy a műsort gondosan kiválogató vezetőség nem elégszik meg a szokott sablonnal, hanem mindig új és új műveket helyez el jól kiszámított ökonómiával, anélkül, hogy próbák újabb beiktatásával túlterhelné a zenekar fizikai képességét. Ilyen újdonságok voltak - ha nem is Budapest számára, hanem a Székesfővárosi Zenekar műsortervezetében -, Mahler negyedik szimfóniája (febr. 8.), Liszt: Mazeppa (febr. 15.), Liszt: Faust szimfónia (márc. 15), Schönberg: Verklärte Nacht c. zenei képe (márc. 29.), Grieg: Olaf Trigvason (febr. 22.), Kodály: Háry szvit (jan. 11.). Valamennyi újdonság tökéletes, egybevágó előadásban került a délutáni hangversenyek közönsége elé. Az a meleg ünneplés, amelyben a felsorolt karmesterek részesültek, bizonyítja legjobban, hogy a terveket kovácsoló Népművelési Bizottság a leghelyesebb úton halad elgondolásában. Külön érdeme, hogy a fejlődésben kibontakozó fiatalságot szeretettel karolja fel és helyezi el megfelelő szerepben a pódiumon. Két ifjú komponista mutatkozott be a múlt hó folyamán: Gárdonyi Zoltán (márc. 1.) és Gutori Földes László. Gárdonyi archaizáló négytételes szvitjének különösen a második és negyedik tétele ragadta elismerő tapsokra a közönséget, de igen jól hangzott a hatásosan felépített első tétel is. Romantikus hangulatával, stílusos formaképzésével és színes zenekari kíséretével kellemesen tűnt fel Gutori Földes László zongoraversenye, amelynek magánszólamát Petri Endre játszotta sokat ígérő bravúrral. A fiatal komponista dirigensi rátermettségéről is tanúbizonyságot tett egyúttal.

Két teljes hangversenyt bocsátott ifjú dirigensek bemutatkozásának céljára a Székesfővárosi Zenekar vezetősége. Öt karmester lépett fel ügyesen összeválogatott műsor keretében. Rátermettségüket Kenessey Jenő, Kozma József és Pless László igazolták elsősorban, de jól megállták helyüket Varga Pál és Erényi János is. A bemutatkozó instrumentális művészek és énekesek közül soroljuk fel Faragó György, Wehner Tibor, Sachs René, továbbá Saskó Hilda, Denhof Margit, Szatmáry Margit, Ligeti Dezső nevét."

Mit ír a Pesti Hírlap a Mahler-hangverseny után:

"A zeneirodalom legegyénibb eklektikusának szimfóniáihoz még ma sem mernek nyúlni a kisebb zenekarok és karmesterek. Mahler Gusztáv, ez a nagyszerű zenekari művész, nemcsak hogy páratlanul nehéz zenekari szólamot írt, de ezeket a szólamokat úgy helyezte el a partitúrában, hogy a legkényesebb részek állandóan előtérben vannak. A technikai nehézségekkel való megbirkózás még nem a legnagyobb probléma! Mert a hatalmas zenekari alkotások gondolatmeneteit követni, titokzatos szépségeit feltárni, mélységeit kifürkészni még ennél is komolyabb dolog. Ezért megint csak az elismerés hangján írhatunk a Székesfővárosi Zenekarról, amelynek vasárnapi műsora Mahler IV. szimfóniáját mutatta be. Példásan kidolgozott gondos, lendületes produkció volt!" (P.H. 1931. febr. 10.)

Egy másik P.H. cikk: "Kodály Zoltán legmagasztosabb alkotásának, a Psalmus Hungaricusnak előadása, eddig legelső, hivatásos zenekarunk kiváltsága volt. Olyan kivételesen nehéz feladatot ró ez a mű a karmesterre, zenekarra, énekkarra és egyáltalán minden előadójára, hogy az amúgy is gyér számú zenekaraink egyike sem mert még eddig az előadására vállalkozni. Az amatőr Székesfővárosi Zenekar és az ugyancsak amatőr Egyetemi Énekkarok vasárnap délután mutatta be a Psalmus Hungaricust, és az eredmény a legfényesebb művészi hatás, a Vigadó telt termeinek tomboló közönségsikere." (Pesti Hírlap, 1930. dec. 10.)

"A fővárosi Népművelési Bizottság érdeme, hogy az ifjú nemzedék útját egyengeti, a hivatottak természetes kiválogatódását megkönnyíti és gyorsítja. Elismerésre méltó, dicséretes elhatározás volt, hogy a Bizottság a Székesfővárosi Zenekart három bemutatkozó karnagy rendelkezésére bocsátotta." (Népszava, 1931. jan. 24.)

"A Székesfővárosi Zenekar törekvő és rokonszenves testület...az utóbbi idők folyamán sokat fejlődött, hangversenyeinek műsorát mintaszerűen állítja össze, és szólistaként a legkiválóbb művészeinket, és az új művésznemzedék legkitűnőbbjeit szerepelteti." (Esti Kurir, 1931. márc. 31.)

A százötvenedik vigadói hangverseny

1931. április 11-én zajlott le a Székesfővárosi Zenekar jubileumi hangversenye: a 150. vigadói koncert. A műsor:

A zongora szólamát dr. Dohnányi Ernő játszotta, a IX. szimfónia ének szólistái Báthy Anna, Budanovits Mária, dr. Székelyhidi Ferenc, Losonczy György voltak, közreműködött még a Palestrina kórus. A hangversenyt Bor Dezső vezényelte.

Ünnepi külsőségek között folyt le a jubileumi hangverseny. Jelen volt többek között a vallás- és közoktatásügyi minisztérium képviseletében dr. Nevelős Gyula min. tanácsos, a főváros részéről Liber Endre alpolgármester, dr. Némethy Károly és Schuler Dezső tanácsnok és a fővárosi zenei és társadalmi élet számos előkelősége.

A hangverseny szünetében a jubileum hivatalos aktusa zajlott le a hangoló-teremben. Liber Endre alpolgármester elismerő szavak kíséretében mutatott rá a Székesfővárosi Zenekar érdemeire, tevékeny múltjára, és a főváros nevében legmelegebb köszönetét és háláját tolmácsolta mindazoknak, akik a hangversenyek megrendezésében és az akció kifejlesztésében elismerésre méltó sikereket szereztek, majd a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, valamint dr. Sipőcz Jenő polgármesternek elismerő iratait nyújtotta át a címzetteknek.

A magyar vallás- és közoktatásügyi minisztertől:

Bor Dezső úrnak
a Székesfővárosi Zenekar Karnagyának

Abból az alkalomból, hogy Budapest Székesfőváros Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága 150-ik népművelési hangversenyét tartja a Karnagy úr vezetése alatt álló Székesfővárosi Zenekar közreműködésével, Karnagy úrnak a fővárosi lakosság széles rétegei zenei műveltségének emelése érdekében éveken át hozzáértéssel és kitartó fáradozással végzett munkájáért elismerésemet fejezem ki.

Budapest, 1931. április 9-én

a miniszter helyett
Petri s.k.
államtitkár

Bor Dezső úrnak
a Székesfővárosi Zenekar Karnagya

A Népművelési Bizottság által rendezett vigadói hangversenyek állandó népszerűsödését, értékes műsorait és jelentős sikereit figyelemmel kísérve az V. évad befejezésére eső 150. ünnepi hangverseny kapcsán a zenekar élén odaadóan kifejtett értékes karnagyi tevékenysé-gért teljes elismerésemet fejezem ki.

Budapest, 1931. április hó 8-án

dr. Sipőcz Jenő
polgármester

Dr. Havlin Károly
tanácsjegyző úrnak
a Székesfővárosi Zenekar ügyvezető igazgatója

A Népművelési Bizottság által rendezett vigadói hangversenyeken szereplő Székesfővárosi Zenekar állandó népszerűsödését, értékes műsorait és jelentős sikereit figyelemmel kísérve az V. évad befejezésére eső 150. ünnepi hangverseny kapcsán a Székesfővárosi Zenekar megszervezése és vezetése terén kifejtett széperedményű tevékenységéért teljes elismerésemet fejezem ki úgy Önnek, mint a Székesfővárosi Zenekar minden egyes tagjának.

Budapest, 1931. április hó 8-án

dr. Sipőcz Jenő
polgármester

Novágh Gyula úrnak
h. népműv. felügyelő, a Bizottság ügyv. titkára

A Fővárosi Népművelési Bizottság pesti Vigadóban rendezett népművelési jellegű hangversenyakciója ötödik évadjának befejezése alkalmával teljes elismerésemet és köszönetemet fejezem ki h. népművelési felügyelő úrnak, mint Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottság ügyv. titkárának azért az odaadó és az egyszerű hivatali kötelesség teljesítésén messze túlmenő eredményes munkáért, amellyel a fővárosi hangversenyeket egyfelől a magyar népművelési mozgalom egyik legfigyelemreméltóbb intézményévé, másfelől a fővárosi zenei élet és tehetségvédelem jelentős és elismert tényezőjévé fejlesztette.

Budapest, 1931. évi április hó 11-én

dr. Sipőcz Jenő
polgármester

Siklós Albert főszerkesztő úrnak
a Zeneművészeti Főiskola tanára

A Fővárosi Népművelési Bizottság által rendezett hangversenyek ötödik évadjának befejeztével őszinte elismerésemet és köszönetemet nyilvánítom Főszerkesztő tanár úrnak, A ZENE című folyóirat szerkesztése terén kifejtett odaadó és nagy értékű munkásságáért, amellyel nemcsak a hangversenyek oktató és nevelő munkáját mélyítette ki, hanem egyúttal a magyar zenei szakirodalomnak is figyelemre méltó orgánumot teremtett.

Budapest, 1931. április hó 8-án

dr. Sipőcz Jenő
polgármester

Liber Endre alpolgármester elismerő szavaiért a Székesfővárosi Zenekar és vezetősége nevében dr. Huszty (Havlin) Károly tanácsjegyző, a zenekar ügyvezető igazgatója mondott köszönetet.

Hubay Jenő, mint a Zeneművészeti Főiskola főigazgatója ezt írta többek között a Székesfővárosi Zenekar 150-ik hangversenye alkalmából:

"...Ma, amikor Magyarország a nagy nyugati államok mellett zeneileg elismert, fontos tényezője a zeneművészetnek, lehetetlen beérni egy zenekarral (t.i. a Filharmóniai Társulattal). Zeneszerzők, előadóművészek egyaránt és méltán követelik e téren is a haladást: új zenekarok felállításával. Monopóliumok a művészet világában lehetetlenek.

Valószínűleg ez az eszmemenet, mely tudom, sok vezetőállásban levő férfiút is áthat, indította a fővárosi Népművelési Bizottságot arra, hogy átszervezze a Székesfővárosi Zenekart, s mily sikerrel, ezt abból ítéljük meg, hogy rövid pár éven belül eljutott a 150-ik jubiláris hangversenyéhez!

Messze vezetne, ha mindenkit, akinek érdeme van a Székesfővárosi Zenekar alapítása és fejlődése körül, kiemelnék, de kell, hogy lerójuk hálánkat fővárosunk vezetői iránt, akik nehéz körülmények között is fenntartják zeneművészetünk e fontos szervét, melynek vezetése valóban szakavatott és lelkes férfiakra van bízva.

Nem kételkedem, hogy a Székesfővárosi Zenekarban is ugyanaz a fejlődési folyamat adódik, mint más hasonló művészi egyesületeknél, ahol a legfőbb cél a művészi színvonal állandó emelése.

Örömmel látom, hogy a zeneirodalom mesterműveinek népszerűsítését, magyar komponisták műveinek bemutatását és az említett zenei tanintézetek ifjúságának pódiumon való szerepeltetését a fővárosi Népművelési Bizottság jelentős feladatának tekinti és komoly tervszerűséggel igyekszik megvalósítani a Székesfővárosi Zenekarral. A zenekar eddigi kiváló működése máris garancia arra, hogy további produkciói is meg fognak felelni azoknak a magas igényeknek, amelyeket vele szemben támasztunk.

A magyar zenekultúra fellendítését célzó becsületes és dicséretes törekvésében a Székesfővárosi Zenekar mindenkor számíthat a Zeneművészeti Főiskola igazgatóságának és tanári karának lelkes és jóindulatú támogatására."

dr. Huszty (Havlin) Károlynak, a zenekar ügyvezető igazgatójának írása:

"150-ik koncertünk"

"Népművelési tevékenységünk oly kimagasló pontjához értünk, mely egy pillanatra megállásra késztet bennünket. Szemlélődésünk önkéntelenül is a múltnak szól, mely büszkeséggel tölt el bennünket, erősíti öntudatunkat, és amelyből erőt meríthetünk jövő munkásságunkhoz. A múlt megelevenedik szemeink előtt nyolc esztendő összes nehézségeivel, szépségeivel és eredményeivel.

Három esztendő úttörő munkája után 1926 őszén a megkezdett vasárnap délutáni hangversenyek színhelye a Szent Gellért-szállóból áttevődik a Pesti Vigadó termeibe. A szervezés és rendezés nagy munkáját a székesfővárosi iskolánkívüli Népművelési Bizottság vállalja magára, s az újjászervezett és kibővített zenekar ezirányú gondoktól függetlenítve, egész erejét a zenei teljesítőképesség növelésére fordíthatja.

A Népművelési Bizottsághoz való kapcsolódással komoly munka veszi kezdetét. A téli szezonokban immár öt éve, évenként 30-30 hangverseny adja a keretet, melyet az értékesebbnél értékesebb műsorok töltenek ki tartalommal.

A felejthetetlen sikerű koncertek egymást érik, s elismerést sugároznak valamennyi közreműködő felé. Zenei életünk művész-kiválóságai hiány nélkül jelennek meg dobogónkon, s a szereplések nyomán nemcsak vég nélküli tapsorkánok hangzanak fel, hanem az őszinte szeretet lángját gyújtja művészeinkben akciónk és lelkes közönségünk iránt.

Ezen ünnepi alkalommal nem haladhatunk tovább anélkül, hogy hálával meg ne emlékezzünk mindazokról, akik ennek a hangverseny-akciónak szervezésében és fenntartásában tevékeny részt vesznek. Az első köszönet dr. Sipőcz Jenő polgármester és Liber Endre alpolgármester urakat illeti, akik mindig megértő jóindulatot tanúsítottak és tanúsítanak a zene népszerűsítését célzó tevékenységünk iránt. Elismerésünk és hálánk száll a Népművelési Bizottság felé is, melyben serény munka folyik nemcsak a zenei, hanem minden irányú kultúra népszerűsítése és terjesztése érdekében. A hangverseny-akciónkkal kapcsolatos szervezési és rendezési munkálatok oroszlánrésze Novágh Gyula h. népművelési felügyelő, ügyvezető titkár vállain nyugszik, akinek hű segítőtársa, Pályi Sándor középiskolai tanár, buzgó odaadással és hozzáértéssel veszi ki részét a feladatok megoldásának munkájából. Az ő lankadatlan és lelkes munkájuk egyedüli biztosítása annak, hogy e nemes akció a mai súlyos gazdasági viszonyok mellett is fenntartható, sőt fejleszthető.

Nem kisebb elismerést érdemel hűséges kísérőnk, néhai dr. Sereghy Elemér alkotta "A ZENE" című folyóirat Siklós Albert professzorral az élen, mely közönségünk elé tárja szóban mindazt, amit a zenekar hangokban kíván kifejezni.

Mindennek középpontjában a Székesfővárosi Zenekar áll, melynek munkásságáról azonban az elfogultság vádjának veszélye nélkül nem vagyok illetékes nyilatkozni. Úgy vélem azonban, hogy nem érdektelen, ha röviden ismertetem a zenekar összetételét és rendszeres munkáját.

70 tagú zenekarunkat a minden önző, egyéni érdektől mentes zene, az egymás iránti szeretet és megbecsülés tartja össze. Tagjaink a legkülönbözőbb foglalkozási ágazatok közül kerülnek ki. Vannak közöttünk tanárok, orvosok, mérnökök, a legkülönbözőbb rangú és rendű tisztviselők stb., akik azonban amint a hangszert veszik a kezükbe, a zenéért lelkesedő zenekari taggá változnak és minden igyekezetükkel iparkodnak érvényt szerezni a karmester zenei elgondolásainak. Vasárnapi hangversenyeinket heti háromszor 3 órás próba előzi meg. Mint szorgalmas próbalátogató kijelenthetem, hogy súlyos feladat 30 héten heti 4 nap pihenő óráiról lemondani, de abban a pillanatban, amidőn egy-egy szép produkció után felzúg a közönség elismerő tapsvihara, mindegyikünk elfelejti a munkát és élvezi a sikert, mely az újabb munkához megadja az új erőt.

Zenekarunk tagjai, mint nagy család, őszinte szeretettel veszi körül a család fejét, Bor Dezső karnagyot. Bor Dezső a zenekar létrejötte óta a gondos atya szeretetével és önfeláldozásával foglalkozik gyermekeivel, a zenekarral. És midőn most ezúton a zenekar tagjai nevében neki is hálás köszönetet mondok azért a sok-sok munkáért, melyet eddig kifejtett, legyen szabad annak a reményemnek is kifejezést adni, hogy a vezetése alatt működő zenekarunk felfelé ívelő pályáján még igen sok bensőséges ünnepet ülhessünk a magunk és kedves hallgatóink örömére".

Dr. Huszty (Havlin) Károly

Most pedig átadom a szót a zenekari tagoknak, akik az ünnepi alkalommal egy-egy rövid mondatban szintén méltatni kívánják a Népművelési Bizottság és a Székesfővárosi Zenekar örömünnepét.

Juhász Ernő:

Azon szerencsések közé tartozom, akik a Székesfővárosi Zenekar megszervezésétől fogva minden hangversenyen részt vehettem, és így megismerkedhettem a zeneművészet minden szépségével, amiért mindig hálás maradok mind a Zenekarnak, mind a Népművelési Bizottságnak.

Seitz László:

Zenekari működésem alatt mindeddig nyílt kérdés maradt számomra, mi több: élvezetet szerezni magunknak, vagy élvezetet nyújtani másoknak.

Szentkúti (Szakacsics) Lajos:

Mi tagok a zene közkatonái vagyunk. Feladatunk csak az, hogy őszinte szeretettel és lelkesedéssel dolgozzunk az igazi zene érdekében a nép művelése terén.

Szoyka Emil:

Ideges ember vagyok és nem igen szeretem az embertömeget. A Székesfővárosi Zenekar vasárnapi hangversenyein viszont ellenkező hatást érzek, mert minden üres szék még idegesebbé tenne.

Muskovits Károly:

A Zenekarnak nyolcadik éve vagyok lelkes működő tagja, amely idő alatt a zenekari hangversenyek egy-egy felejthetetlen élményt jelentettek számomra.

Rengey Miklós:

A legnagyobb örömmel veszek részt a jubileumi hangversenyen, mert mint muzsikus és a zenekar régi tagja, tudom, hogy mily kitartásra volt szükség e jubileum elérésére.

Rados Ottó:

Csodálatos, szokatlan és szívet örvendeztető jelenség, mikor a gyenge, törékeny pálca annyi különböző ember nézeteltérését, ha nem is mintegy varázsütésre, de megszünteti. Nyugodt lelkiismerettel állapítom meg, hogy ez a jelenség az idők folyamán zenekarunkban már megszokottá vált.

Sikos Géza:

Örülök, hogy módomban van nyilatkozatot tenni: boldog vagyok, hogy hivatalnok-ember létemre a Székesfővárosi Zenekar tagja lehetek, ahol kitűnő vezetés alatt fegyelmezett és rendszeres zenei élet folyik. Szabad időmnek a legideálisabb felhasználása részemre léleküdítő szórakozás és par excellence alkalom a klasszikus és modern zeneirodalom remekeinek megismerésére.

Dr. Lindner István:

A Székesfővárosi Zenekarnak a népművelés terén hivatása volt, van és lesz: elsősorban a klasszikus zene ismertetése és megkedveltetése a szélesebb néprétegek között, másodsorban a fiatal szerzők, művészek és karmesterek szereplésének előmozdítása. Ezt a célkitűzést híven követve, a zenekar hivatásának magaslatán áll.

Sámson Pál:

A zenekar fejlődésének útja az első hangversenyektől a 150-ikig, a mostani jubileumi díszhangversenyig, - a fantáziáktól a IX. szimfóniáig - felfelé ívelő pálya, mely szorgalmas munkát és hozzáértő irányítást követel.

Almássy József:

A zenekar működésének első mérföldkövénél lehetetlenség önkéntelenül is nem kedves hallgatóinkra gondolnom, akik állandó érdeklődésükkel és támogatásukkal minden tekintetben eredményessé tették munkánkat. Tanuljuk meg a zenét és ezzel egymást szeretni koncertjeink szorgalmas látogatásával.

Bor Dezső:

Nyolc éven át, mióta a Székesfővárosi Zenekar élén állok, két eszme lebegett állandóan előttem: bekapcsolódni az egyetemes magyar zenekultúrába s egyúttal hatékony tényezőjévé válni az iskolánkívüli népművelésnek is.

Olyan célkitűzések ezek, amelyek meglehetősen távol eső utakon járnak. Az első út csak abszolút művészi szempontokat ismer, s mérföldkövei között a zenetörténelem évszázados korszakai peregnek le. A második úton, a népművelés óvatosan emelkedő országútján, a karmesteri vezénylőpálca mellé a pedagógia iránytűjét kellett tennem, s a mérföldköveket lassú kísérletezéssel magunknak kellett leraknunk. Olyan óriási feladat-komplexum ez, hogy nem is gondolhatok e rövid nyolc év után teljes sikerre. A közönség lelkesedése, a sajtó megértő támogatása és elismerése, valamint a zenekar tagjainak ragaszkodása azonban hinnem engedi azt, hogy ezen a gyönyörű úton nem jártam hiába, és egyúttal erőt ad ahhoz, hogy céljaimért továbbra is törhetetlenül és tiszta hittel harcoljak.

---●---

Részletek Novágh Gyula h. népművelési felügyelő Beszámoló-jából, a Népművelési Bizottságnak a zenei műveltség terjesztése érdekében kifejtett ötévi munkájáról:

"Az európai népművelési mozgalmak tevékenységéből látjuk, hogy az elemi népiskolákban szerzett ismeretek felfrissítése, kiegészítése, a tudományok népszerűsítése ma már nem a legfőbb célja a népművelési tevékenységnek, hanem inkább csak eszközök, amelyek útján a széles néprétegeket egyfelől helyes önismeretre tanítani, másfelől a tervszerű és kitartó önművelésre nevelni törekszenek a népművelési mozgalmak. A hangsúly tehát mindjobban a lélekalakító nevelő munkára esik. Emberebb ember kialakítását tűzte maga elé célul a népművelés. Ez a törekvés és cél elsősorban az előadás sorozatok és tanfolyamok anyagának megfelelő megválasztásában domborodik ki, másodsorban abban, hogy népművelési mozgalmak különös gondot fordítanak a művészi ízlés fejlesztésére, az esztétikai nevelésre, a nemes szórakozásra való alkalom-nyújtásra, a kedély-képzésre.

A főváros Népművelési Bizottsága, amely csak 1922 novemberében kezdte meg működését, miután a főváros területén működő népművelési tanfolyamait és telepeit megszervezte és állandósította, 1926 tavaszán indította meg a most ötödik évadjának befejezéséhez jutott népművelési jellegű hangversenyakciójának előkészítését, amelynek megindítására dr. Nevelős Gyula min. tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium népművelési osztálya vezetőjének előterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter hívta fel a Bizottságot.

...Liber Endre alpolgármester mind a Népművelési Bizottságot, mind a Székesfővárosi Zenekart a népművelési tevékenység kifejlesztésében a legmesszebbmenően támogatta, s ezt a téli hónapokra tervezett népművelési tevékenységet a nyári hónapokra is kiterjesztette.

A városligeti Iparcsarnok előtt hetenként négyszer-ötször rendezett hangversenyek fő célja a nemes szórakoztatás volt, míg a téli hónapokban tartott vigadói hangversenyek műsor-összeállításánál a zenei műveltség tervszerű terjesztésének gondolata jutott kifejezésre.

A Népművelési Bizottság a hangversenyakció kialakulása folyamán még egy nagyfontosságú célt tűzött maga elé: figyelemmel kísérni a feltörő ifjú zenésznemzedéket, kiválasztani annak legszebb ígéreteit, tehetségeit, s alkalmat, módot nyújtani nekik arra, hogy megfelelő keretben mutatkozhassanak be a nagy nyilvánosságnak.

Az 1923-ban létesült Székesfővárosi Zenekar figyelemre méltó hangversenyeket rendezett a Szent Gellért-szálló márványtermében. A Székesfővárosi Zenekarral való kapcsolat létesítése annál is inkább kézenfekvő volt, mert a zenekar célkitűzése teljesen egyezett a Népművelési Bizottság célkitűzésével...

...A Népművelési Bizottság hangversenyei kapcsán a Székesfővárosi Zenekar a fővárosi zenei életben ma már jelentős tényezővé vált. Megállapítható az is, hogy a zenei szakkörök meleg érdeklődéssel kísérik a fővárosi Népművelési Bizottságnak céltudatos és tervszerű munkáját; amely egyúttal bő alkalmat nyújt a fiatal zenészgeneráció kibontakozásának és érvényesülésének is...

...Az idei ötödik évadban a bérletjegyváltók száma 855-re emelkedett...

...A százötven hangversenyen előadott zeneműveket az elmúlt 5 év folyamán, vagyis

adta elő a Székesfővárosi Zenekar önálló előadásban, illetve mint közreműködő vagy kísérő.

Tehát a 150 hangversenyen 621 mű 872 előadásban szerepelt a műsorokon, ezek közül 67 magyar zeneszerzőnek 189 műve 218 alkalommal került előadásra. Számszerűleg a hangversenyek több mint 25 %-a magyar jellegű volt."

A VIII. évad hangversenyeinek száma: