A nép legalsó rétegei számára szánt irodalmi termékeket árulgatta falra aggatva, földre leteregetve a jámbor vén asszony; terjesztvén a betűk által úgy-ahogy a civilizációt.

Szép sorjában lógtak és hevertek ott a rablótörténetek, betyárhistóriák legkülönfélébb nemei, Geszteny Jóskák és Palatinszkiak viselt dolgai ékes címképekkel illusztrálva.

Arra jár a matyó ember, s a könyvek csalogató képes fele által elcsábíttatva, fölvesz Gyulai Pál véletlenül ott heverő Romhányijából egy füzetet, s jól megókumlálván azt, mond nagy fejcsóválással:

– Romhányi – Romhányi? – no ennek a zsiványnak még nem hallottam hírit!

[1872]