A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSRÓL

1. Diszkrecionárius döntés – olyan, szabad belátáson, mérlegelésen alapuló közigazgatási határozat, amelynek meghozatalát a tág keretjogszabály teszi lehetővé a jogalkalmazó számára. Mivel a döntéshozatal folyamán nagyfokú önállósággal veheti figyelembe a konkrét körülményeket, nemcsak a döntés helyessége megalapozottabb, hanem mód nyílik az önkényeskedésre is.

2. L. a Jogszerű közigazgatás, eredményes közigazgatás, erős végrehajtó hatalom című tanulmányt az I. kötetben.

3. Hajnal István (1892–1956) – történettudós, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1920-tól az Országos Levéltár munkatársa, 1922-től az Esterházy család levéltárosa, 1921-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára, 1930-tól az újkori egyetemes történet nyilvános, rendes tanára. Munkáiban az összehasonlító írástörténet problémáival, a technikai fejlődés társadalmi összefüggéseivel, társadalomtörténettel, a szociológia és a történettudomány viszonyával és politikatörténeti kérdésekkel {2-881.} foglalkozott. Erős hatást gyakorolt Bibóra és Erdei Ferencre is. – A francia közigazgatásra vonatkozó fejtegetéseit, amelyekre Bibó utal, l. Hajnal István: Az újkor története. Bp., 1936. 47–55.

4. Werbőczy István (kb. 1460–kb. 1541) – köznemesi származású jogtudós, politikus. Hármaskönyve (Tripartitum, 1514), amelyben rendszerbe foglalta a feudális magánjogot, jogi szempontból jelentős teljesítmény volt. Rossz hírét egyrészt annak köszönhette, hogy a Dózsa-féle parasztháború leverése után tételei közé felvette a jobbágyság örökös röghözkötöttségét (amit pár évtized múlva, 1556-ban eltöröltek, majd a 17. sz. elején visszaállítottak), másrészt annak, hogy Hármaskönyve évszázadokig az egyre retrográdabbá váló köznemesi öntudat alapjául szolgált. – A nemesi jogtudó értelmiségre vonatkozóan lásd: Bónis György: A jogtudó értelmiség Mohács előtt Magyarországon. Bp., 1971.

5. Helytartótanács – 1848, az önálló magyar kormány megalakítása előtt Magyarország – Erdély kivételével – s a hozzácsatolt részek (Horvátország stb.) legfőbb kormányzó szerve. 1723-ban létesítették, és 1848-ig, ill. 1867-ig állt fenn. Tagjait a király nevezte ki. Kezdetben tanácsadó testület volt, később, II. József uralkodásától kezdve egyre bürokratikusabb állami intézménnyé vált. Hatásköre a pénzügy, a hadügy és a külügy kivételével az államigazgatás egészére kiterjedt. A bécsi udvar – a mindenkori Habsburg császár és magyar király – végrehajtó hatalmát a helytartótanács révén gyakorolta. (L. Felhő Ibolya–Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár. Bp., 1961.)

6. I. Ferdinánd (1503–1564) német-római császár, magyar és cseh király az osztrák és cseh tartományokban bevált testületi hivatalok mintájára állította fel 1528-ban a királyi kamarát. Ez volt az első bürokratikusan szervezett magyar hatóság. Feladatai közé tartozott – a hadiadót nem számítva – az állami pénzügyek központi irányítása, a befolyó jövedelmek pénztári kezelése s a számadások ellenőrzése. A magyar királyi kamara alá volt rendelve a bécsi udvarnak. Élén egy elnök és alelnök állt, 12–13 tagját a fő- és köznemesség soraiból jelölték ki. Az 1867-es {2-882.} kiegyezéssel szűnt meg. (L. Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Bp., 1946. 119–147.)

7. III. Károly (1684–1740) – osztrák főherceg, 1706–1714-ig spanyol király, 1711–1740-ig VI. Károly néven német-római császár, 1711-től magyar és cseh király. – A Rákóczi-szabadságharc leverése után, 1715-ben hoztak törvényt az állandó közös hadsereg megszervezéséről s ezzel a katonai igazgatás bevezetéséről Magyarországon.

8. Dr. Majláth Jolán (1917–) – szociográfus, néprajzkutató, Erdei Ferenc felesége. 1942-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, itt doktorált 1943-ban művészettörténetből, szociológiából és néprajzból. 1940-től együtt dolgozik Erdei Ferenccel; 1946-ban összeházasodtak. 1945 elejétől a Nemzeti Parasztpárt tagja, majd – az 1946 végétől 1947 őszéig tartó időszakot kivéve – a párt Intézőbizottságának jegyzője. Beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe; 1945-től 1957-ig – megszakításokkal – nemzetgyűlési, ill. országgyűlési képviselő. 1946 áprilisától 1947 őszéig a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) ügyvezető elnöke. 1949-től 1954-ig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének vezető munkatársa.

9. Márkus István (1920–) szociográfus, szociológus. 1943-ban doktorált a budapesti egyetem bölcsészkarán. 1945 elejétől a Nemzeti Parasztpárt tagja, 1946-ban a Szabad Szó cikkírója. 1945–47-ben a Valóság szerkesztője. 1946–47-ben a Bibó István vezette Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa.

10. A Féja Géza és Kovács Imre elleni 1937-es perekről van szó.

11. OTI – Országos Társadalombiztosítási Intézet.