hajtóhalászat

a halászat egyik alaptípusa. Hálói a → bokorháló, → bőcsőháló, → farkasháló, az Olt melléki → lesháló, a → tráglaháló és a balatoni → turbukháló. Lényeges kelléke valami hajtószerszám, amellyel a kövek, bokrok, vízbe dőlt tuskók vagy nádcsomók közül a halat a háló felé lehet riasztani. A hajtórudakat tipológiai és nyelvi alapon Jankó János négy csoportba osztja: 1–2. a gübülőrúd, ill. turbukoló fa, buklórúd hegyes végű döfögető szerszám, de az első bizonytalan, az utóbbi szláv eredetű szó; a – 3. zurboló rúd láncos és hangutánzó eredetű, míg a – 4. botló, bugyka, bugykázó, buffogató, bufoló és szinonímái orosz eredetűek és bőr-, fatalpasak vagy vájtfejűek. Jankó hangsúlyozza, hogy a hajtás más halászati módoknál is szerepet kap (→ keresőhalászat, → kerítőhalászat, → rekesztőhalászat), ezért az újabb felfogás nem is tartja önálló csoportnak. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).

Hajtóhalászathoz használt hajtórudak