summásmunka

a → mezőgazdasági bérmunka egy összetett típusa, amikor valamely nagyobb gazdaságba hosszabb időre vegyes mezőgazdasági munkák elvégzésére szegődött népesebb munkáscsoport összteljesítményét többféle módon fizetik: terményrészt, időbérben számított készpénzt és más juttatásokat (szállás, élelem stb.) is adnak részben az előzetes becslés, részben pedig a végső elszámolás számításai alapján. Ilyenformán a summásmunka egyesíti az időbéres napszám (→ napszámosmunka), ill. hónapszám (→ hónapos), a teljesítménybérnek tekinthető → részesmunka, sőt az átmeneti típusú → átaljás munka főbb vonásait. – A → summásokat 1–2–3–4–5–6 hónapra, kivételesen 1 évre szerződtették az uradalmak. A → summásbandák keresete közös volt: a készpénzt havonta, az élelmezési ellátmányt részben hetenként, részben szintén havonta, a terményrészt pedig a munka végeztével kapták meg egy summában (egyszerre, közösen). Ennek megfelelően ők is hetenként, havonként és a munka befejeztével osztozkodtak. A → summásgazda és a csoport egy-két bizalmija (megbízottja) a vezetett munkanapló szerint előre kiszámította az összkereset végösszegét, ennek alapján zárták le a számadást a munkaadóval. Az egyéni elszámolás már a csoport belső ügye volt: előbb a személyek száma szerint kiszámították az 1 főre eső részt, így megkapták a napszámátlagot és kinek-kinek a munkában töltött idő szerint juttattak aszerint, hogy egész- vagy félkezes munkakörben dolgozott-e. A summásgazda másfél–kétszeres, a szakács pedig nő létére is teljes bért kapott. A csoport egészét érintő költségeket a közös keresetből vonták le, az egyéni előleget, hiányzást, büntetést pedig az illetőtől. (E visszamaradt többlet a közös keresetet gyarapította.) – A summások aratás, cséplés idejére részesekké válhattak: szállást és kosztot kaptak, pénzt azonban nem; a részt pedig a kaszások és a marokverők 3:1 arányban osztották fel maguk között. (→ még: kommenció) – Irod. Györffy István: A matyó summás (Népünk és Nyelvünk, 1929); Koós Imre: Summásélet (Borsodi Szle, 1960).