TERHESSÉG

FELKÉSZÜLÉS A SZÜLÉSRE

A szerencsés, könnyű szülésre ugyancsak igyekeztek felkészíteni a nőt. Somogy megyében lakodalomkor, a menyasszony-búcsúztatás alatt a vőlegénnyel háromszor megoldatták a gatyamadzagját. Dörfler Fanny a Dunántúlról és Szeged vidékéről különféle amuletteket ír le, amit szerencsés szülésük érdekében viseltek az asszonyok a múlt {7-16.} században (Dörfler 1893: 109). Országosan elterjedt volt annak tiltása, hogy az állapotos nő ruhaszárító kötél alatt járkáljon, nehogy szüléskor a köldökzsinór a gyermek nyakára tekeredjen. Böjttel, imádsággal is igyekeztek a szerencsés szülést biztosítani, Szent Annának, Szűz Máriának kegyelmébe ajánlván magukat.

Ezen hiedelmekben, vallásban gyökerező ismereteket a hagyományozódás folyamatában kislány koruktól fokozatosan elsajátították, s mire sor került rá, ilyen tekintetben a parasztasszonyok föl voltak készülve az anyaságra. Nem vonatkozott azonban a felkészítés a terhesség, szülés biológiai realitására. Egyrészt azért, mert a parasztság ilyetén, racionális ismeretei meglehetősen szegényesek voltak. Másrészt az asszonyok a tapasztalataik átadását feleslegesnek tartották, mondván: „Ráér megtudni, ha odakerül.” Mindehhez hozzájárult még a valláserkölcsi gyökerű szemérmesség, amelynek értelmében mindaz, ami a nemiséggel kapcsolatba hozható, tiltott, illetlen téma a leányok számára. A legények valamivel tájékozottabbak voltak, főleg a katonaságot követően. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy bár az állatok gondozása közvetett ismeretszerzési lehetőséget jelentett számukra, az emlősök és az ember biológiai párhuzamba állítását illetően a hagyományos és mai gondolkozás közé nem tehetünk egyenlőségjelet.

ÉLETMÓD A SZÜLÉS ELŐTT

Végezetül érdemes a terhesség időszakát a mindennapok oldaláról is megvilágítani. A megélhetési gondok nemegyszer kíméletlenül érvényesülő kényszerén túl, a nő életmódját meghatározta az a hagyományos felfogás, amely szerint a terhesség lényegében nem kímélettel, kiváltságokkal járó, rendkívüli állapot, az asszonyi élet természetes velejárója a sorozatos gyermekszülés. Később, a gyermekszám csökkentésére irányuló törekvések felerősödésével, még kevésbé járt ki megbecsülés a terhes nőnek. Ha volt már gyermeke, az asszony inkább titkolta állapotát, rettegvén az ebből fakadó családi perpatvaroktól, s maga is örült, ha minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. Ugyanúgy kivette részét a legnehezebb munkákból. Ezt támogatta az a közismert nézet is, hogy minél többet mozog az állapotos, annál könnyebben fog szülni majd. A különböző tevékenységek hiedelem hátterű tiltása a gyakorlatban elenyészően keveset számított, mert végzett helyette egyéb munkát. A megkívánásra vonatkozó hiedelem elterjedtségéből sem kell feltétlenül arra következtetnünk, hogy az asszony bőséges és táplálóbb ételekhez jutott. A valóságban jobbára csak szimbolikusan, egy-két falatot kellett feltétlenül ennie a megkívánt ételből. A különböző megokolásból tiltott vagy előírt ételek legfeljebb egyoldalúságot eredményeztek a táplálkozásában. Egyébként is általános vélemény, hogy nem jó az állapotos asszonynak sokat ennie, mert „nagyon meghízik benne a gyerek”, s nehezen tudja világra hozni. Ruházatán csak a terhesség legutolsó időszakában könnyíthetett valamit, a helyi viselet kötelező szabályain belül. Ha látszott már rajta állapota, mulatságba nem járhatott, s általában visszahúzódó, csendes viselkedést vártak el tőle. A terhesség alatt jelentkező egészségügyi problémáknak – hiedelem hátterű magyarázaton kívül – nemigen tulajdonítottak jelentőséget, s csak végletesnek ítélt esetekben fordultak jobbára tapasztalaton alapuló gyógymódokhoz. Számos változatát ismerjük a gyomorégés, émelygés enyhítésére használt, belsőleg alkalmazott szereknek; vérzés ellen leginkább különféle borogatásokat javallottak a hasra, szeméremtestre. Orvoshoz még a közelmúltban is csak ritkán fordultak ilyen panaszokkal. Félidő után {7-17.} hozzákezdtek a csecsemőkelengye összeállításához. A fejlettebb öltözködéskultúrájú mezővárosokban szokás volt külön szoptatóinget varrni. Nagyobb lélekszámú településeken, ahol több bába is működött, a terhesség utolsó harmadában egyiküket megfogadták, járandóságában megalkudtak. Különös fontossága volt ennek az Alföldön, ahol sokáig hittek a bábák természetfeletti képességében, s féltek rontó szándékuktól. A terhesség utolsó időszakában ügyeltek arra, hogy a ház körül rend legyen, s ha tehették, a határba már nem küldték ki a menyecskét, nehogy ott érje a szülés.