{7-169.} MÁJUS


FEJEZETEK

MÁJUS 1.

A magyar nyelvterület nagy részén május l-jére virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd. A május elsején állított fákat pedig sokfelé éppen pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.

A magyar nyelvterületen a májusfa-állításnak két jellegzetes formája ismert: az egyik a lányos házakhoz vitt májusfa, a másik a középületek, kocsmák előtt felállított májusfa.

A májusfák beszerzése mindkét esetben a mindenkori legények, legénybandák feladata. A májusfának alapvetően két változata van: kivágott, sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, melynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellő gallyak, ágak. A magyar nyelvterületen a májusfák tájanként változó típusba sorolhatók, így Nyugat-Magyarországon a letisztított kérgű fa, tetején lombbal, vagy magas póznára erősített zöld ág, az Alföldön többnyire kisebb, egészében felhasznált fa a jellemző. Északkelet-Magyarországon is ehhez az utóbbihoz hasonló módon készítik a májfát, de újabban terjed a virágcsokor, illetve a virágkosár ajándékozása. A csehszlovákiai magyar adatok magas fákra, az erdélyiek azonban inkább zöld ágakra utalnak.

A fákkal kapcsolatosan kétféle követelmény lehetett: sudár, magas legyen vagy fiatal, zsenge. Az ágak pedig zöldek vagy virágosak. A helyi lehetőségeknek megfelelően változik a fa fajtája, mely lehetett nyárfa, nyírfa, fenyőfa, fűzfa, virágzó cseresznyeág, meggyág, orgona stb.

A májusfa eredetéről és már a múlt században is meglévő változatairól az alábbiakat olvashatjuk: „Minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágasbogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, fűzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május 1-ső napján virradóra a májusfát; városokban ma már csak a mészárosok emelnek íly fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára. A májusfáról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn térítgetni jártak, utitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül. Ma már májusfa helyett egy csokor szép virág is megteszi a kellő hatást” (Réső Ensel 1867: 198).

Mint az idézetből is kitűnik, a lányok számára állított májusfát többnyire titokban szerezték be és állították fel. A májusfa állítását évszázadok óta tiltják a hatóságok az erdők és tulajdonosaik védelmében. A fát általában lopták az erdőről, de volt, ahol fizettek, illetve fizetnek érte. A Zemplén megyei Rudabányácskáról több kilométerre is elmentek a legények a fáért. Sárkeresztesen az első világháború előtt éjszaka, sötétben két patakon át hozták a fát, de a két világháború között már vették az erdőből a fekete- vagy lucfenyőt.

{7-170.} Az alábbiakban a lányoknak állított májusfa néhány táji változatát mutatjuk be. Ezek a leírások egyúttal utalnak a szokás változására is.

Csépán a májusfa virágos ecetfa vagy fűzfa lehetett. Színes papírszalagokkal díszítették. Kapura vagy kútgémre tették. Titokban csinálták, hogy ne vegyék észre, a negyvenes években csokoládét, narancsot is kötöttek rá. A májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. Nagykőrösön amelyik lánynak már volt udvarlója, az május l-jén kapott májusfát. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.

A Tápió menti falvakban a májusfaállítás időpontja a közelmúlt évtizedeiben került május elsejére, korábban pünkösdkor volt szokásban. A májusfa fűzfa vagy nyárfa. Szalagokkal, esetleg üveggel díszítették. Egyes legények titokban állították a fát, mások viszont bekopogtak és énekelték:

     Kelj fel rózsám itt a májfa
jó éjszakát, vigyázz rája!
     (Barna 1985b: 787)

A lányok viselkedése is szinte falvanként változott. Volt, aki kiment és megkínálta a legényt. Tápiószentmártonban a májfára kerülő szalagokat a lány kölcsönözte a legénynek. Általában az udvarló legény vitte, de egyes községekben a legények a rokon lányoknak is állítottak májusfát. Heves megyében a harmincas években alakult ki az a szokás, hogy májusfa helyett virágkosarat küldenek, újabban már a postással. Egerbocson például az első világháború idején az eladó lányoknak 12–15 méter magas gyertyánfát, a kislányoknak gallyakat állítottak (Bakó 1966).

Ajakon a májusfát a tornáchoz támasztotta az udvarló legény. A lány azzal jelezte, hogy jó szívvel veszi az ajándékot, hogy három szál gyufát gyújtott. A legény ottmaradt a májusfára vigyázni, nehogy ellopják bosszúból vagy tréfából. Szilva-, alma-, fűzfa lehetett a májusfa, a lényeg az volt, hogy ne legyen száraz. Kendőt, csokoládét, almát, cukrot aggatott rá a legény az 1930-as években. A fa őrzéséről nóta szólt:

     Ma van május első vasárnapja
Kinn alszik a legény a kapuba.
Kejj fel legény oda van a kalap,
A májusfa a zöld erdőbe maratt
Nem maratt ott mer én elültettem
Mit tehetek ha ellopták tőlem.
     (Ortutay 1934: 162–163)

Május elsején Hajdúdorogon is szokás volt a májusfaállítás. Újabban virágcsokrot juttat el a legény a választottjának, sőt májusfa nélkül is éjjelizenét ad. A beregi Tiszaháton a húszas években még állítottak a lányoknak májusfát, melyet {7-171.} pántlikákkal díszítettek fel. Később azután már csak éjjelizene volt szokásban, és az udvarló legény virágcsokrot küldött.

Medvesalján a legények a lányos ház udvarára ásták be a fát, melyet régebben fejre való kendővel, zsebkendővel is díszítettek. Újabban a komoly udvarlótól virágkosarat kapnak a lányok, és csak kisebb fiúk állítanak májusfát.

Palóc, barkó vidéken kedvelt májfahordó ének almágyi változata az alábbi:

Hallottátok-e már hírét,

Hallottátok-e már hírét,
Külső Jancsi legénységét,
Fűrésszel vágja ja májfát,
Hogy ne hallja kopogását.

     Fel-felveti a vállára,
Viszi Kati udvarába.
Kelj fel Kati, itt a májfa.
Jóéccakát, vigyázz rája.
 
Felkel Kati az ágyából,
Kendőt keres a ládából.
Itt van anyám, kösse rája,
Száz forint ennek az ára.
     (Kotics 1986: 94)

A legény a lánynak titokban állított májusfát Topolyán is. A fát a legény előre feldíszítette szalagokkal, kendővel, cukorral, fésűvel, tükörrel stb. A legények vetélkedtek, hogy ki tud szebb májusfát díszíteni. Ha két legény is udvarolt a lánynak, őrizni kellett a fát, hogy a másik el ne lopja.

A Drávaszögben májusfát állítanak a lányos házak elé, a kocsma elé, és a kislányoknak is. Májusfának füzet vagy nyárfát állítanak. Szalagokkal díszítik, esetleg üveg is kerül rá. A fa magassága és formája a legény érzelmeit mutatja. A fákat a hónap utolsó napján ássák ki, azok, akik felállították. A fa állításakor és kivételekor egyaránt megvendégelik a legényeket.

{7-172.} Kalotaszeg falvaiban az első világháború előtt szokás volt a zöldellés vagy zöldágazás, május elsejére virradó éjszaka. A zöld ágat minden díszítés nélkül a lányok kapujára vagy kerítésére tűzték. Ma már csak a komolyabb udvarló hoz a távoli erdőről virágos nyírfát, a többiek fűzfát állítanak. A második világháború óta nagyobb méreteket ölt a nyírfaágállítás szokása. Általában mindenki kap, s nagy szégyen, ha valaki kimarad. Haragból, bosszúból tövisbokrot tesznek a kapura. A második világháború óta Bogártelkén már nem gallyakat tesznek az ajtóra vagy a kerítésre, hanem méteres fákat. Minden lánynak visznek, a szeretőjüknek 5–10 fát is állítanak. Néhány éve még a pólyásoknak is raknak egy-két ágat. Számba lehet venni, hány lány van a faluban a legkisebbektől az eladókig. Egyes falvakban, így Bogártelkén és Darócon minden lány nyírfát kap, Inaktelkén csak a kiválasztottnak jár, a többiek bükkfát kapnak.

Mint a példák is mutatják, egyes helyeken díszítették a fákat szalaggal, üveg itallal, esetleg különféle ajándékokkal, másutt azonban díszítetlenül helyezték el. Helyi hagyományok alakították azt a szokást is, hogy csak egyes lányok kaptak, vagy a falu minden leánya. A májusfa díszeit néhol a leány adta, de sokfelé a legények ajándéka volt. A májusfaállítás szokása még az utóbbi évtizedekben is változó, alakuló hagyomány, a fát sok esetben virágcsokor, sőt virágkosár helyettesíti. A májusfaállításhoz kapcsolódott, sőt néhol helyettesíti a szerenádadás. A legényeket attól függően, hogy titokban állították a fát, vagy sem, megvendégelték. A lányoknak állított fa kidöntésére vonatkozóan is változatosak az adatok az ünnepélyes kivételtől az elszáradásig otthagyott májusfáig.

Szokolyán a májusfa felállítása után megvendégelték a legényeket, de általánosabb volt, különösen ahol titokban állították, hogy a fa kidöntésekor rendeztek kisebb mulatságot. Például Garaboncon és Pötrétén (Zala m.) a felállítás után egy-két héttel mulatságot rendeztek a fa tövében. Eleken a hatvanas években is zeneszóval, tánccal döntötték ki a májusfát a lányos háznál.

A lányok számára állított májusfa korábbi jelentéstartalma elhomályosulóban van. A Nyitra vidéki falvakban a századfordulón a nagylányság elismerését jelentette. Ettől kezdve mehettek bálba, táncmulatságra, s udvarolhattak nekik a legények. Más leírások arra utalnak, hogy a májusfa a falu leányainak különleges megbecsülését vagy éppen lenézését fejezte ki. Az 1930-as években Mezőkövesden a matyó lányok közül csak az ún. „híres lányok” kaptak májusfát, akiket a legények legjobban kedveltek és tiszteltek. Hajdúböszörményben is dicsőségnek számított, ha egy lány májusfát kapott. Nagydobronyban a rossz hírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak. Erdőhorvátiban karóra húzott lókoponyát vagy tojáshéjból készült láncot vittek májusfa helyett. A májusfa a komoly udvarlási szándék jele volt. Például az egyeki legények számára a karácsony, a József-napi búcsú után a május elseje jelentette a harmadik alkalmat komoly szándékaik bizonyítására. Volt olyan falu is, ahol csak az eljegyzés előtt állók vagy eljegyzettek vittek májusfát. Például Bolyk községben a májusfát pünkösdkor megújították, s ilyenkor a legény a lánynak egy ruhára való anyagot adott, a leány pedig inget és zsebkendőt ajándékozott jövendőbelijének.

A májusfa másik típusa a közösségi májfa, melyet középületek, kocsmák elé állítanak. Sokfelé, ahol a két szokás együttesen élt, újabban már csak az utóbbit gyakorolják. Például Sárkeresztesen a kocsma elé állították a fát, a hetvenes években a tsz-iroda elé is, de már 1945 óta nem állítanak a lányok udvarára.

Topolyán akác, nyárfa és bodzafa volt a májusfa. Közös májusfát állítottak a munkások {7-173.} vagy a cselédek, ahol dolgoztak vagy szolgáltak. A községháza előtt állt a tisztviselőké és mindenkié. Állítottak útkereszteződésekben, nagyobb tanyákon, kocsmák elé is. A májusfára színes papírt és selyemszalagokat kötöztek. Került rá ital és édesség. A birtokon vagy a téglagyárban a tulajdonos zenészekről is gondoskodott. A községháza előtt felállított fánál rézfúvósok zenéltek. A májusfa a hónap végéig maradt a helyén. Topolyán a húszas években először a város központjából szorult ki a májusfa, a harmincas évektől tiltották. Legtovább a téglagyári munkások állítottak májusfát. 1945 után is állítottak néhányszor közös májusfát, magas fenyőt, melynek csak a tetején hagyták meg a zöldet. Színes szalagokkal, itallal díszítették, csokoládék is voltak rákötözve. Aki le tudta hozni róla, azé lett.

A közös májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek. Vágfarkasdon pünkösdkor bontották le a fát táncmulatság keretében. Dunapatajon május végén ugyancsak táncmulatsággal döntötték ki a fát. Kiskunhalason május utolsó vasárnapja volt erre az alkalom. A kidöntés előtt táncoltak alatta.

A magyar nyelvterületen a májusfára vonatkozó adatokból, leírásokból megállapítható, hogy a két világháború közti időszakban a Dunántúlra a középületek, kocsmák elé állított közösségi fák voltak a jellemzők, és ritkábban állítottak a lányos házak udvarára. Az alföldi és északkelet-magyarországi, valamint az erdélyi adatok elsősorban a nagylányoknak szerelmi ajándékként állított fákról tudósítanak. Mára azonban megváltozott a helyzet. A jövőbeni kutatás feladata a szokás további alakulásának felmérése. A hagyományos paraszti életben a májusfa jellegzetes példa az egyén és közösség kapcsolatára. A fa kivágása, a faluba való behozatala, többnyire még annak a megbeszélése is, hogy ki kinek viszi, az egy korosztályba tartozó legények, legénybandák feladata volt. Amennyiben a fát a lányoknak vitték, ez egyéni érzelmet fejezett ki, de egyúttal a közösség számára is jelzés volt. Jelezte a lány magaviseletét, a legények értékítéletét. A lányok számára az udvarlás jele és szerelmi ajándék, amit megfelelő módon kellett viszonozni. A közös mulatság alkalmát is jelentette. A pünkösdi szokások vizsgálatánál még visszatérünk a májusfaállítás helyi változataira.

Május elsejéhez néhány időjárásjósló, földműveléssel kapcsolatos és egyéb hiedelem kapcsolódott. E nap időjárása mutatja, milyen lesz a jövő tél. A Mura-vidéken nem ajánlatos borsót vetni, ellenben a szlavóniaiak kendervetésre alkalmas időpontnak tartották. Az ezen a napon köpült vajat Fülöp-Jakab vajának nevezték, és fülfájás ellen kenték a fülüket vele Turán. Jászdózsán úgy vélték, hogy sűrűbb lesz a tej, ha május l-jei harmatot adnak a jószágnak. Szeged környékén régi hiedelem szerint bodzával díszítették a házat a boszorkányok ellen.

Május elseje a munkásosztály nemzetközi ünnepe. Hazánkban először 1890-ben rendeztek május elsejei felvonulást Budapesten. A felvonulást követő utcabálok, majálisok, a felvonulásokon szereplő májusfák hagyományos tavaszi szokáselemeket őriznek.

{7-174.} MÁJUS 4. FLÓRIÁN NAPJA

Flórián a tűzoltók és tűzzel dolgozók védőszentje volt. Flóriánnal kapcsolatos néphagyományról csak elszórt adatok vannak. A Mura-vidéken Flórián napján nem asszony, hanem férfi rak tüzet. Mielőtt tüzet gyújt, a kezét megmossa és szétpermetezi a vizet, hogy ne okozzon a tűz veszedelmet. Lendva környékén azonban ezen a napon egyáltalán nem raknak tüzet. A század elején még a göcseji falvakban a kovácsok sem dolgoztak, és kenyeret sem sütöttek.

Szegeden a sörfőzők, fazekasok, tűzoltók, kéményseprők patrónusa volt. Szegeden a sör tréfás neve flóriánvíz volt. Század eleji göcseji leírás szerint néhol ősi módon tüzet gyújtottak ezen a napon: napfelkelte előtt élőfa vastagabb, száraz ágán át kötelet dobtak és addig húzogatták, míg lángot vetett. A falu ezután erről gyújtott tüzet.

MÁJUS 12., 13., 14. PONGRÁC, SZERVÁC, BONIFÁC (FAGYOSSZENTEK)

A szentek legendája és az időjárással kapcsolatos megfigyelés között nincsen összefüggés, a néphagyomány azonban teremtett. Topolyán úgy tartották: „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szunyogok – ezért haragusznak ránk emberekre és évről-évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket” (Borus 1981: 53). Berettyóújfalusi rigmus szerint: „Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz” (Sándor M. 1976: 223). Nagydobronyban úgy tartották, ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható. Zagyvarékason úgy vélték, ha fagyosszentekkor nincs felhő, akkor sok bor lesz (Pócs 1964: 33). A Drávaszögben, Vörösmarton erről regula szól:

     Sok bort hoz a három ác,
Szervác, Pongrác, Bonifác,
Ha felhőt egyiken se látsz!
     (Lábadi 1988a: 300)

Ferencszállási mondóka, ugyancsak a szőlővel kapcsolatos:

     Szervác, Pongrác, Bonifác; mind a fagyosszentök,
Hogy a szöllő e ne fagyjon füstöljetnek kendtök!
     (Bálint S. 1980b: 275)

Az Ipoly menti néphit szerint a fagyosszentek után következő Zsófia is hozhatott fagyot. Ipolybalogon mondogatták

Pongrác, Szervác, Bonifác,
Zsófia is lehet gyász.
     (Csáky 1987: 149)

A földművelő munkában a fagyosszenteket többnyire megvárták, és csak utána ültették az uborkát, babot, paradicsomot.

{7-175.} MÁJUS 16. NEPOMUKI SZENT JÁNOS NAPJA

A hajósok, dereglyések, hídvámosok, vízimolnárok védőszentje volt. Tiszteletére valóságos vízi körmeneteket rendeztek. Baja városában az ún. Jánoska-eresztést eleinte csak a vízimolnárok ünnepelték. Estefelé kihozták a szent szobrát, zöld ágakkal, templomi zászlókkal, fáklyával, égő gyertyákkal dereglyére vagy kompra vitték, és egy feldíszített emelvényre állították. A dereglyét kivilágított, feldíszített csónakok követték. A vízi körmenet evéssel-ivással, mulatsággal fejeződött be a főtéren.

A mohácsi kompot ugyancsak feldíszítve, kivilágítva, a szent szobrával eresztették le a révig (Bálint S. 1977: I. 379).

MÁJUS 25. ORBÁN NAPJA

Orbánt a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja. Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt a leginkább, ezért sokfelé szobrot emeltek számára a szőlőben, és Orbán-napon körmenetben keresték fel. A szőlőtermelő falvak a szőlőhegy védelmét és a bő termés biztosítását várták tőle. Az Ipoly mentén Urbánkának nevezték, tiszteletére kőszobrot vagy kápolnát emeltek. A Nyitra menti falvakban körmenetben keresték fel a szobrot, s ha jó idő volt, megkoszorúzták, de rossz idő esetén kövekkel dobálták meg. Topolyán Orbán tiszteletére a nagyobb szőlősökben szobrot állítottak, volt, ahol fatörzsből vagy szalmából készítették. Jó idő esetén egész nap óbort ittak, és Orbán szobrát vagy az őt jelképező tárgyat borral locsolták, dicsérték. Rossz idő esetén szidták, köpködték, locsolták, pálcával verték, a szalma vagy fa Orbán-jelképet elégették (Borus 1981: 53).

Adonyban virágokkal és zöld ágakkal feldíszített kápolnában tartották az Orbán-napi misét. Ezekből a virágokból mindenki igyekezett egy keveset a présházba vinni, abban a hitben, hogy az Orbán-napi szentelt virág megvédi az épületet a villámcsapástól (Lukács 1988: 104).

PÜNKÖSD

Pünkösd neve a görög pentekosztész ’ötvenedik’ szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pünkösd a húsvét függvényében mozgó ünnep, május 10-e és június 13-a között. A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak ugyan, de mint az alábbi tiltó rendelkezések is bizonyítják, számos olyan szokás és hiedelem őrződött meg, melyek legfeljebb csak az elnevezésükben köthetők pünkösdhöz, például a csetneki zsinat határozata 1594-ben tiltotta a pünkösdi királyválasztást, táncot és játékokat. Az 1692-ből származó csíkkozmási tiltás így szólt: „Eleitől fogva régi időben is mindenkor tilalma volt a sátoros ünnepeken való táncolásnak, királynéasszony ültetésnek, mely pogányoktól maradott szokás ezután is tilalmas.” 1770-ben Tessedik Sámuel arról számolt be, hogy megszüntették a májusi fák bevitelét a templomba pünkösdkor, mert a gazdák legszebb gyümölcsfáikat láthatták ott kivagdosva. A tiltások jellegzetes pünkösdi szokásokra vonatkoznak: pünkösdi királyválasztás, pünkösdi királynéjárás, pünkösdi zöldágazás, májusfa, valamint pünkösdi mulatságok, táncok, játékok. A pünkösdi szokások történeti rétegeiről Dömötör Tekla és Bálint Sándor munkáiban olvashatunk bővebben (Dömötör T. 1964a: 111–138; Bálint S. 1976: 336–345).

{7-176.} PÜNKÖSDI KIRÁLY

A pünkösdi királyválasztásról a középkor óta vannak adataink. A 17. század végén és a 18. század elején a huszárezredekben „májuskirályt” választottak. A közmondás is ismert: „Rövid, mint a pünkösdi királyság.” A többnyire lóversennyel vagy más ügyességi próbával választott pünkösdi király hatalma egy évig tartott. A múlt századi szokásgyűjtemény részletesen közöl egy lovasversennyel történő pünkösdi királyválasztást a Dunántúlról. A győztest és lovát virágokkal és szomorúfűzágakkal borították be. „Egy évig azután őt nevezik pünkösdi királynak. Nem kell pedig hinni, hogy ez csak valami üres czím. Járnak emellé hatalmas kiváltságok. A pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos, minden kocsmában ingyen rovása van, amit elfogyaszt, fizeti a község, lovát, marháját tartoznak a társai őrizni, s ha netán valami apró vétséget követne el, azért testi büntetéssel nem illetik. Ilyen nagy úr a pünkösdi király egy álló évig” (Réső Ensel 1867: 217).

A múlt századihoz hasonló módon választottak pünkösdi királyt Pusztaszemesen az 1940-es években. A győztest és lovát virággal borították. Végigvágtatott az utcán, utána tíz-húsz fős lovas kísérte. A lovak nyakán csengő csörgő volt, kanászostorral durrogtattak, rikongattak, kurjongattak. Salgótarjánban ugyancsak a második világháború idején a pünkösdi királyjelölteknek 5–6 kilométeres távon kellett lovagolniuk, fejükön félig telt borosüveggel táncolni úgy, hogy a teremben méterenként borosüvegek voltak letéve. Akinek sikerült, az lett a pünkösdi király, első a mulatságban, vezető a legénybíró-választásban.

Nádudvaron a lovasversenyt tekézés és birkózás egészítette ki. A versenyek győztese lett a pünkösdi király. A bálteremben letettek egy csokor pünkösdirózsát a padlóra, azon kellett áthajolnia, és a legények sorra rácsaptak a fenekére. Azután annyit ihatott, amennyit bírt. Majd a legényavatás következett, mely szintén veréssel járt. A legényavatás lényege az volt, hogy ettől kezdve udvarolhatott, járhatott kocsmába, bálba.

A Csallóközben, Szapon a pünkösdi királyválasztásról nincs adat, de pünkösd volt a legényavatás ideje: „Minden tizennyóc éves leginnek be köllött magát körösztötetnyi a leginyek közé; A legin fizetett 5–10 liter bort, ótán választott magának körösztepát. A körösztepa utánno megkörösztüte, leöntötte a fejit kevés borraa. Aki nem kírte, hogy leginnyé avassák nem mehetett a kocsmába” (Marczell 1985: 45).

A pünkösdi királyválasztásnak is – mint a legtöbb népszokásnak – van gyermekjáték-változata, az alábbit a Zemplén megyei Cigándon jegyezték le: A fiúgyerekek gallyakat dugdostak le a porba, két fiút befogtak lónak és hajtották a gallyak között és körül, miközben énekelték a „Mi van ma, mi van ma…” kezdetű jellegzetes pünkösdölő éneket.

A múlt századi adatok még szólnak pünkösdi király- és királynéválasztásról nagylányok és legények köréből: „A szokás mai gyakorlata, kétségtelenül már sok lényeges feledésével, mint az különösen a palócoknál Nógrád, Hont, Gömörben és Csallóközben kisebb nagyobb különbséggel divatozik, tudomásomra ebből áll: pünkösd napján, gyakrabban csupán pünkösdhétfőn az ifjúság a délutáni tánc és zene előtt választ maga közül, és pedig a legények külön egy királyt, s a leányok is egy királynőt, amaz az ünnepély feje és rendezője, emez dísze, az ünnepélyes öltözék, szalagok, kendők s virágkoszorú tétetik, kezükbe virágokkal díszesített királyi pálca adatik, olykor azonban ezt, a király által rendelt szolga viszi előttük; ehhez a leány arca fehér lepellel elkendőztetik, karjára virágokkal telt kosarat tűz, s ha az adandó ajándékok sokasága megkivánná, ilyeneket {7-177.} visznek utána kiválasztott szolgaleányai is; végre négy lehámozott fehér botocskára köttetik egy nagy piros tarka kendő négy vége, s mennyezetkint vitetik felettük négy leány által; az egészet kézenfogódzva kört alakított legények és leányok táncoló serege veszi körül, s megkezdik a táncot a falu kocsmája, a király v. királynő háza előtt, honnét a menet házról-házra folytattatik, minden ház előtt eljárják a körtáncot; mire a ház gazdasszonya kilép, széket téve a ház elé a király és királynőnek a kosarába ajándékot vetve, mi a kosárbóli virághintéssel viszonoztatik, a pünkösdi királyné arca lelepleztetik s az illető pünkösd ünnepére vonatkozó versek, kisérve többnyire a ház ura s asszonyára, kiktől az ajándékot vevék, alkalmazott szerencsekivánat s hálálkodással szavaltatnak el, vagy egyhangúan dudolgatnak, minek ismétlődő zárversei visszhangoztatása közt az egész csoport eljárja a kör- vagy tipegőtáncot” (Ipolyi 1854: 303). A 20. században a pünkösdi király- és királynéválasztás már csak a gyerekek, kisebb lányok körében volt ismert. Ipolyi Arnold a múlt század közepén a leány és legény, valamint a gyerekek pünkösdi szokásának együttes meglétéről írt.

PÜNKÖSDI KIRÁLYNÉJÁRÁS, PÜNKÖSDÖLÉS

A házról házra járó pünkösdi szokásoknak két típusa különíthető el a 20. századi adatok, leírások alapján: az Alföldön és Északkelet-Magyarországon elterjedt pünkösdölés változatai, valamint a dunántúli pünkösdi királynéjárás, mely sokfelé még az 1960-as években is élő népszokás volt.

Az alföldi típus a szereplők számának, elnevezésének az alapján ugyancsak több változatba sorolható. Egyes vidékeken pünkösdi királynő a központi szereplő, aki ruhájával, díszeivel is kivált a többiek közül, másutt a lakodalmas menet analógiájára menyasszony, vőlegény, vőfély, koszorúslány szerepelt, s végül előfordult, hogy nem is választottak megkülönböztetett szereplőket.

Tarnamérán pünkösdi királyt és királynőt választottak. A lányok fehérbe öltöztek, a legények gyolcsinget, gyolcsgatyát vettek fel, árvalányhajas kalapban, kislajbiban mentek a lányok után. Táncoltak és énekeltek a házaknál. Pénzt és ennivalót kaptak, amit elosztottak, illetve közösen elfogyasztottak. Énekük:

Mi van ma, mi van
ma piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára
 
Lányok ülnek a toronyba,
arany koszorúba.
Arra mennek a legények.
sárga sarkantyúba,
levenném a süvegemet,
annak örülnétek.
{7-178.} Királyné pálcája,
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára.
     (Papp L. gy. 1958)

A lakodalmas menet mintájára a pünkösdölés egyes változataiban menyasszony és vőlegény szerepelt, de volt, ahol csak a menyasszony vonult a kíséretével. Legtöbbszőr a „vőlegény” is lány volt. Galgahévízen az 1920-as években szűnt meg a szokás. Addig a lányok ünnepi öltözetben, a „menyasszony” fehér ruhában és kendőben, fején pártaszerű koszorúval, bal karján hímzett kendővel, jobb kezében virággal ment. A „vőlegény”, aki szintén lány volt, a bal füle mellé piros pünkösdirózsát tűzött. A „főnásznagy” kezében faragott vagy színes papírba csavart botra tűzött zászló volt. Mellette haladt a „kosaras”, aki az adományokat gyűjtötte. Kíséretül még 8–10 lány csatlakozhatott párosával, zászlósan vonultak. Énekük a következő volt:

Mi-mi-ma-ma, mi van ma, piros pünkösd napja,

Mi-mi-ma-ma, mi van ma, piros pünkösd napja,
holnap lészen, holnap lészen a második napja.
András, pajtás, jól megfogd lovadnak
bokrétás száját,
zabláját.
ne tipossa, ne tapossa a pünkösdi rózsát!
Adjon Isten lassú esőt,
mossa össze mind a kettőt!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

     (Galgahévíz, Pest m.; MNT II. 196. sz.)

{7-179.} Az említett harmadik változatra példa a turai leírás, ahol a szokásnak nincsenek megkülönböztetett szereplői: Turán mise után a serdülőkorú lányok és fiúk ugráló tánclépésekkel mentek házról házra, a ház előtt karéjba állva énekeltek:

Máma van, máma van
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját,
Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
 
Erre mentek a kisasszonyok
Szép gombos ruhába
Beleléptek véletlenül
Pünkösdi rózsába.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját
Hogy el ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
     (Schram 1972: 73)

Észak-Bánátban egy vak koldusasszony járt alamizsnát gyűjteni pünkösdkor a jellegzetes énekkel 1915 táján (Katona I. 1983: 89). A mavagyonjárásnak, minimamázásnak nevezett szokás a Hortobágy környékén már az 1910–1920-as években szintén megszűnt.

Az alföldi, északkelet-magyarországi pünkösdölők szövegében csak területi egységenként találunk némi hasonlóságot. Sőt, ez sem mindenütt érvényes, mert az Ipoly menti falvakban az egymáshoz közel eső községekből is különböző változatokat jegyeztek le. A jellegzetes kezdősorokhoz: „Mi van ma…” kapcsolódhattak gyermekdalok, leányjátékszöveg-töredékek. Például:

A pünkösdi rózsa,
kihajlott az útra,
szedje föl a menyasszony,
kösse koszorúba.

vagy:

Lányok ülnek a toronyban,
gyöngyös koszorúban.
arra mennek a legények
sárga sarkantyúban.

A pünkösdi királynéjárás dunántúli változataiban a szereplők lányok voltak. A szokás lényege a következő: többnyire négy lány házról házra vezetett egy kisebbet, a pünkösdi királynét. A kislány fehér ruhát, fején virágkoszorút viselt, a karján pedig virágszirmokkal {7-180.} teli kosarat vitt. Házról házra jártak. A kis királynő feje fölé piros vagy piros mintás kendőt feszítettek ki baldachin módjára, vagy fátyollal borították be. Éneklés közben mozdulatlanul álltak, vagy lassan körbejárták a királynét. Az ének végeztével többnyire a következő mondóka kíséretében magasra emelték: „Ekkora legyen a kendtek kendere!” Gyakran háromszor is megismételték a felemelését (Tátrai 1977).

Ha valaki nem szívesen látta őket, gyorsan leguggoltatták a kiskirálynőt, hogy a gazdasszonynak ne nőjön meg a kendere.

A Csallóközben felöltöztetett bábut hordoztak a pünkösdölők, melyet Dunaszerdahelyen és környékén magasra emeltek, mialatt így kiáltottak: „A kendtek kendere ilyen nagyra nőjön, ni!” Tojást, szalonnát, pénzt kaptak. Az ételeket az egyik háznál elfogyasztották. A szokás eredeti célja, a termékenységvarázslás azonban idővel értelmét vesztette. Az utóbbi években, mikor felemelték a kiskirálynőt, már így kiáltottak: „Ekkora legyen a kiskirályné!” A dunántúli változatokban, ahogy a kendervarázsló szerepe homályosult, úgy vált ez a szokás is ünnepköszöntő, adománykérő szokássá. Az öt kislányhoz csatlakozott a hatodik, a kosaras vagy cigányasszony. Nem vett részt a játékban, csak a végén lépett elő.

Néha szavakban is kifejezték kívánságukat:

Segélje a királynénkat,
Királyné asszonyunkat
Pár tojással, pár kaláccsal,
Pár katonaforintokkal!
     (Himod, Győr-Sopron m.; Tátrai Zs. gy. 1967).

A Győr-Sopron megyei falvakban a kendervarázsló mondóka helyett a kis királynőt nevettetni próbálták. A nevetési tilalomban ősi avatási próbát sejthetünk. Ilyenkor, ha nem nevetett, például azt mondták: „Nem fényes menyecske, hanem királyné!” Ha azonban elnevette magát, azt mondták: „megbüdösült a királyné, nyüves a királyné”.

Vas megyében a jellegzetes szövegváltozat az alábbi:

     Elhozta az isten, piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,
Ifjú leányoknak rózsakoszorujok,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájok,
Kisebb gyerekeknek porba való játszás.
Jácintus, jácintus, tarka tulipányos
Hintsetek virágot, az isten fiának,
Nem anyámtul lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem.
Akkor kendergyek legyen, hogy még az
esztergyát is megérgye!
     (Gyöngyösfalu, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

{7-181.} A pünkösdi énekszövegek között gyakran szerepel egyházi ének. „A pünkösdnek jeles napján, szentlélek isten küldötte…” kezdetű egyházi ének már az 1675-ös Canthus Catholiciben is „régi ének” jelzésű.

A népzenekutatók megállapítása szerint három jellegzetes pünkösdi dallam ismeretes. A Dunántúlon a „Pünkösdnek jeles napján…” egyházi népének és ehhez kapcsolódva vagy nélküle a gyermekdalszerű „Elhozta az isten…” kezdetű ének, míg a palóc vidékeken, az Alföldön is az ugyancsak gyermekdalszerű „Mi van ma, mi van ma…” kezdetű pünkösdi éneket ismerték (Kerényi 1982: 91–92).

A pünkösdi szövegekben feltűnnek személynevek: András és Szent Erzsébet. Az utóbbira példa az alábbi adománykérő szöveg: „Hugom édes hugom, Szent Erzsébet asszony, Ha váltságos volnék vagy egy pár tojással, vagy egy pár garassal” (Csipkerek, Vas m.). A kutatás feltételezése szerint András II. Endre királlyal azonosítható, Szent Erzsébet pedig a rózsacsodával kapcsolatos legendája miatt került a pünkösdi szövegekbe, miután a pünkösd közismert jelképe a pünkösdirózsa (Dömötör T. 1964a: 129–131).

ZÖLD ÁG, ZÖLDÁGHORDÁS, MÁJFA

Pünkösdkor különféle magyarázatokkal a házakra, kerítésekre, istállókra zöld ágat tűznek. Általában a gonosz, rossz szellemek elhárításával magyarázzák vagy egyszerűen az ünnep jelképezésével, néhol pedig a lányos ház jeleként értelmezik. Zöldágként nyírfaágat, gyümölcsfaágat, leggyakrabban bodzát tűztek ki, a Dunántúlon Szent György-napkor, az ország többi részén pünkösdkor.

Martonoson pünkösd reggelére a házakat bodzaággal és pünkösdirózsával díszítették a század elején. Szajánban az ablakba, kapura tették és a pünkösd jelének tartották. Tiszaszigeten az ablakhoz, ablakpárkányhoz tűzték a bodzaágakat, ahol lány lakott. A századfordulón Dávodon azért tűztek pünkösdkor bodzát az ablakba, hogy a boszorkányok be ne mehessenek rajta.

A zöldághordás pünkösdhöz kötődött egyes falvakban. Például Somogy megyéből a Magyar Népzene Tára két változatot is közöl. A szöveg is utal az ünnepre a nagycsepelyi változatban:

Jöjj átú, jöjj átú, te szép aranybúza,

Jöjj átú, jöjj átú, te szép aranybúza,
ma vagyon, ma vagyon pünkösd első napja,
holnap lesz, holnap lesz a második napja.
A mi utcánk aranyos, a tietek tik sz.ros

     (Nagycsepely, Somogy m.; MNT II. 199. sz.)

{7-182.} A Zemplén megyei Pányokon a pünkösdi zöldágjárást fendijózásnak nevezték. Énekelve mentek ki a közeli erdőre, ahol gallyakat törtek, visszajövet a falu utcáin eldobálták. A lányok összefogódzva vonultak végig, két lány kaput tartó keze alatt:

Bujj, bujj zöldág, zöld levelecske,
Nyitva van az aranykapu, hadd bujjatok rajta.
Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat,
Hadd kerüljem váradat, váradat,
Szita, szita péntek,
Szomorú csütörtök,
Dob szerda.
 
Haj fendi, fendi, fendi jó
Cinegemadár gönci jó.
Vagy életem vagy halálom,
Vagy tetőled el kell válnom,
Édesem, kedvesem.
     (Tátrai 1984: 252)

Mint a zöld ág változata, a májusfa a pünkösdi ünnepeken is fontos szerepet kapott. Egyes vidékeinken ilyenkor állították a májusfát, míg ott, ahol május elseje volt a felállítás hagyományosan megszabott ideje, az ünnepélyes kidöntésére került sor pünkösdkor. Galgamácsán például pünkösd szombatján mentek a legények a fáért az erdőbe, aznap este hordták szét. Többek között a Zempléni-hegyvidék falvaiban is pünkösdkor állítják a májusfát. A pünkösdi májusfának a fiatalok mulatságával kapcsolatos két jellegzetes példája a csallóközi vámkerék és a szabadszállási jádzófa.

A Csallóközben szokás volt a vámkerékállítás. 15 méter magas rúdra kocsikereket tettek, feldíszítették szalagokkal, borosüvegekkel. Az erre az alkalomra kinevezett bíró vagy csősz a párokat elfogta, és a lányokkal bírságot fizettetett. A mulatságot is a lányok rendezték, vám nélkül senki sem mehetett a kocsmába. A pénzt közösen mulatták el, úgy vélték, a bőséges evés-ivás a természetet is bőségre készteti.

Szabadszálláson pünkösd szombatján állították fel a májfát, a jádzófát. A lányok csináltak a másnapi labdázáshoz labdát. A legények díszítették fel a fát azokkal a kendőkkel, amit a lányoktól kaptak. Pünkösdvasárnap kitáncolták a fát, hétfőn pedig bált rendeztek.

TÁNCMULATSÁGOK

A magyar nyelvterületen mindenütt kedvelték a pünkösdi bálokat. Kalotaszegen például nem ismerték a pünkösdi királyválasztás, pünkösdi királynéjárás szokását. A fiatalságnak mégis jeles ünnepe volt, mert háromnapos táncot rendeztek ilyenkor. A múlt századi adatok szerint a pünkösdi táncmulatságok összefüggésben voltak a pünkösdi királyválasztással. A Nyitra megyei falvakban a májusfaállítás szokása is a pünkösdi királyválasztással kapcsolódott össze. A szomorú pünkösdi király vezetésével jártak a legények adományt gyűjteni, amit azután elmulattak. A múlt századi leírás {7-183.} szerint a „szomorú királyt” a kocsmában választották meg a legények. „A »szomorú király« kinek kötelessége, szomorú, komoly képet vágni – ha elneveti magát pár itcze bor vételére büntettetik, mit a legények a pünkösdi királyság után, a falut bejárván vigan elköltenek” (Réső Ensel 1867: 199).

PÁRVÁLASZTÓ, UDVARLÓ SZOKÁSOK

Udvarlással, párválasztással kapcsolatos szokások is kapcsolódnak pünkösdhöz. Például a sárközi Szeremlén ilyenkor volt a pünkösdi ladikázás. Az udvarló legény szerelmi ajándékként díszes evezőt adott a választott lánynak. Zöld ágakkal feldíszített csónakon pünkösd másnapján ladikáztak a fiatalok.

„Topolyán a frissebb lányok búzavirágot, pipacsot hoztak a határból, s koszorút fontak belőle. Versenyeztek, hogy ki készül el hamarább, a buzgóbbak még két órakor felkeltek. Az volt a virtus, ha megelőzhették a szomszédokat. Egy-egy legényt is lehetett látni, ugyanis pünkösd hajnalán annak a lánynak az ablakába kellett csempésznie a pünkösdi rózsát, akinek udvarolni szeretett volna, s cserébe el kellett lopni a lány búzavirágból font koszorúját” (Borus 1981: 47).

Míg a fehérvasárnaphoz kapcsolódó mátkálás, komálás az egyneműek barátságkötését szolgálta, addig a pünkösdi mátkatálküldés a párválasztásban játszott fontos szerepet. Erről múlt századi leírás számol be. Egerben 8–10 éves kislány ünnepi ruhában, fején koszorúval vitte a tálat, melynek közepén koszorúra font kalács és egy üveg bor volt kendővel letakarva. A legény küldte a választott lányhoz, s ha tetszett a lánynak a legény, hasonló tállal viszonozta. A küldöncöt néhány krajcárral jutalmazták (Istvánffy 1911: 302).

TÖRÖKBASÁZÁS, BORZAKIRÁLY, RABJÁRÁS

Az országszerte ismert szokások mellett voltak szűkebb területen ismert pünkösdi szokások is. Nyugat-Magyarország egyes vidékein, így Sopron megyében egy iskolásfiút törökbasának öltöztettek a társai. Szalmával, pelyvával tömték ki a nadrágját, testének felső részét gallyakkal, virágokkal borították be. A zöld ágakra még csengőt is tettek. A törökbasát két társa kísérte házról házra. Az udvaron pálcával ütötték, hogy ugráljon. A házbeliek pénzt és tojást adtak nekik. A szokáshoz törökkel kapcsolatos mondai hagyomány is fűződik (Dömötör T. 1983a: 58). Ugyancsak Győr-Sopron megyei községből ismerjük az ún. borzakirályt. Egyházasfalun bodzából készítettek számára harangszerű köpenyt, őt is mondóka kíséretében vitték a társai házról házra.

Győr-Sopron megyei szokás az ún. pünkösdi rabjárás is. A pünkösdölő lányok után mentek a lábuknál összeláncolt fiúk „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat!” adománykéréssel.

E szokások feltehetően nyugat-európai hatásra a közvetlen szomszédságból származnak, ugyanakkor helyi elemekkel keveredtek.

{7-184.} PÁSZTOROK MEGAJÁNDÉKOZÁSA

A gazdasági jellegű szokások közül pünkösdhöz fűződik sokfelé a pásztorok megajándékozása. A helyi szokásoknak megfelelően bizonyos ünnepélyes formák közt a pásztorok bort és kalácsot szoktak kapni a gazdáktól a kihajtott állatok számának megfelelő mértékben. Például Túrkevén pünkösd reggelén a csordással ment a felesége vagy a gyereke. Amikor a gazdák hallották, hogy dudál, kivitték a kapuba a fonott kalácsot és itallal is kínálták. A pásztor boldog pünkösdi ünnepet kívánt. Tiszalökön pedig, mikor a gazdasszony kihajtotta reggel a csordára a tehenet, kalácsot, bélest vitt a legelőre. A csordás felesége az ajándéknak külön lepedőt terített. A kondásnak a kapuba adták az ajándékot (Ujváry 1975: 114–115). Hajdúböszörményben a legjelentősebb ajándékozási nap pünkösd volt. Ilyenkor minden pásztor, a gulyás, csikós, csordás, juhász és kondás kapott ajándékba kalácsot, 1 liter bort (Barna 1979: 212).

PÜNKÖSDI HIEDELMEK

Pünkösddel kapcsolatos időjárás- és termésjóslásra is van példa. Gyimes-völgyben úgy tartották, ha ilyenkor esik, akkor jó termés várható. Baranyában, Palicson is mondják: „Ha pünkösdkor szép az idő, sok bor lesz.” Az eső azonban nem kívánatos, mert a „pünkösdi eső ritkán hoz jót” (Penavin 1988: 94).

Magyar nyelvterületen nincs a pünkösdnek boszorkányos jellege, mint a szláv néphagyományban. A keleti szlávoknál jellegzetes az ünnep kapcsolata a vízzel. Erre csak szórványos adataink vannak, például Szegeden egykor a lányok nemcsak nagypénteken, nagyszombaton, hanem pünkösdkor is megfürödtek a Tiszában. A pünkösdi harmattal kapcsolatosan is élt az a hit, hogy gyógyító-, varázsereje van. Turán pünkösdkor harmatot szedtek, amit a szembaj ellen tartottak foganatosnak. A zsebkendőbe szedett harmatot pedig a szeplő ellenszerének. Turán a falon függő szentkép elé virágokat is tesznek, például vadbodzát, ha valaki beteg, ebből főznek neki teát.

Mint minden nagy ünnepen, ilyenkor is tiltották az állatok befogását és a kenyérsütést is.

ÚRNAPJA

A pünkösd utáni második hét csütörtökje. Az e napon tartott körmeneteknél ún. úrnapi sátrakat készítettek az oltárak fölé a falu különböző pontjain, újabban csak a templom körül. Az úrnapi sátrakat zöld gallyakkal, virágokkal díszítik. Az úrnapi sátrak díszítményeit mint szentelt növényeket később mágikus célra használták – a földművelésben, állattartásban, sőt az ember- és állatgyógyításban.

Medvesalján is általános vélekedés szerint az úrnapi gallyak a káposzta közé szúrva elűzik a bogarakat. Csallóközben az úrnapi sátorból vitt faágat a kertben a vetemények közé szúrták, hogy megvédjék a növényeket a férgektől. Andrásfalván az úrnapi koszorút az istállóba tették, hogy az állatok egészségesek maradjanak. Úrnapi sással füstölték meg a rúgós tehenet Nagyivánban. Csépán a szemmel vert baromfi, aprójószág gyógyítására is használták a sátorfüvet. Tiszaörsön a hiedelem szerint úrnapi kakukkfűvel kell a tejesköcsögöket kimosni, hogy el ne vigyék a tehén hasznát. Az Ipoly mentén is az {7-185.} úrnapi kakukkfűvel mosták ki a tejesköcsögöket. Zagyvarékason a tehén tőgyét füstölték a sátorfűvel.

A földeákiak az úrnapi sátorból hozott füvet a háztető alá vagy a gerendára tették, hogy a villám ne csapjon a házba.

Fontos szerepet tulajdonítottak az úrnapi növényeknek az embergyógyításban, rontás elhárításában is. Például az Ipoly menti falvakban az úrnapi kakukkfűből főztek teát köhögés ellen. Kókán az úrnapi virág szirmából főzött teát torokgyulladás, kéz- és lábfájás, szemgyulladás ellen is hasznosnak tartották. Nagyivánban az úrnapi füveket a betegségek gyógyítására használták: „Ha a kisgyerek rontásban volt, akkor azt az úrnapi sást és pókhálót tették a parázsra és ezzel megfüstölték” (Barna 1979: 110). Jászdózsán szemverés ellen az úrnapi sátor virágaiból, leveleiből tettek a kisgyermek fürdővizébe.

Más jósló, varázsló hiedelmek is fűződtek az úrnaphoz. Egyházasbáston, Medvesalján az asszonyok azért őrizték az úrnapi sátrakat, nehogy a virágból más falubeli lányos anya elvigyen, mert elvinné a helybeli lányok szerencséjét, és a másik falu lányai mennének előbb férjhez. Úrnapja ünnep volt, amikor nem hajtották ki az állatokat, a mezőn sem lehetett dolgozni. A hiedelem szerint az úrnapkor sütött kenyér kővé válna.

Időjárásjóslás is fűződik úrnaphoz. A kunmadarasiak szerint a napos idő bő termést jelez, Jászdózsán pedig tiszta idő esetén sok szénát reméltek.