HUSZONKETTEDIK FEJEZET.
I. A Tököly uralom vége Hevesmegyében 1683. nov. hóban. A török háboru ez évben. Bécs felmentése. A törökök és Tököly visszahuzódása. Szobieszky lengyel hada a felvidéken. II. A megye közgyülése Losonczon 1683. nov. 27-én. A megye hódoló küldöttsége. III. A megye küldöttsége Karaffa előtt. A királyi és nádori manifestumok. IV. A megye küldöttsége gróf Rabatta előtt. A küldöttek letartóztatnakés Beszterezebányára küldetnek. A megye kölcsöne.V. Rabatta felhivása, hogy a megye a pozsonyi kegyelmi bizottság elött igazolja magát. A hódoló küldöttség részére adott utasitás. VI. Az 1684-85-ik évi hadjárat, Buda sikertelen ostroma. 'I'ökölyt a váradi pasa elfogja s foglyul küldi Eszékre.
I. Hevesmegyének Tököly fejedelem uralma alatti utolsó közgyülése Losonczon 1683. sept. 20-án tartatott.
Ez év nov. 27-én Losonczon tartott közgyülés már teljesen megváltozott viszonyok között tartatott meg.
Ez évnek folyama korszakalkotó eseményeknek volt szülője. A vasvári magyar-török béke csak a jövő 1684-ik évben volt ugyan letelendő, de a Tököly szerencséje által felvillanyozott török hadvezérlet, már ez évben meginditotta nagyszabásu, végzetes hadjáratát, hogy Bécs falai alatt törje meg a német fejedelmeknek a lengyel királylyal ugy Tököly, mint a török ellen tervezett szövetségét. Az 1683. év tavaszán meg is indult a hadjárat. Óriás török haderő élén Kara Musztafa pasa egyenesen Bécsnek vette utját, hová igyekezett Tököly is Putnok alól, jul. hó közepén, az egri és váradi pasákkal egyesülten. Tökölynek a felvidékről Pozsonyig tett utja valóságos diadalmenet volt. A törökökkel egyesült serege előtt, egész Magyarország, pár dunántuli megye kivételével meghódoltnak volt mondható. Sept. hó 12-ig Tököly ura volt az egész országnak. E napon fordult a koczka, és Magyarország ugy Tökölyre, mint a török hatalomra nézve, örökre elveszett.
Kara Mustafa Bécs felé irányzott vonulásának hirére, a német szövetséges csapatok is megindultak; gyors menetben sietett Szobieszky lengyel király is negyvenezer főre becsült seregével, ugy hogy épen idejében érkeztek a végszorongatásban volt Bécs felmentésére. Sept. hó 10-12-ik napjaiban dőlt el a hadjárat sorsa. Kara Mustafa, Szobieszky segély hada által összetöretve, teljes kudarczczal, futva vonult vissza sept. hó 13-án, üzetve az egyesült segély sereg által, ugy hogy okt. 20-án, már Esztergom is a győzők kezében volt. Szobieszky hadával haza felé a felvidéknek vette utját, hol is Széchenyt, Lőcsét Leopold részére visszafoglalván, a közeledő tél folytán kivonult az országból.
II. Ily viszonyok között tartatott Losonczon 1683. nov. 27-én a megyei közgyülés, melyet Szilasy András helyettes alispán nyitott meg, a rendes alispán betegsége folytán történt akadályoztatása miatt, a következő jelentéssel:
"Bár két határidő is tuzetett gyüléstartásra, azonban máig kellett halasztani a lengyel király és ő felsége hadainak Nógrádmegyébe történt behatolása és megszállása folytán. Mindenek felett szükségesnek mutatkozik, hogy ugy a Beszterczebányán időző nádorhoz, mint felső Magyarország parancsnokoló tábarnoka: gróf Rabattához követeket küldjön; a megye megmaradása s a katonai kihágások és viszszaélések megakadályoztatása végett."
Nógrád és Pestmegyékkel egyetértőleg, és közös költséggel Rabattához Bezegh István Pestmegye rendes s Nógrádmegye helyettes alispánja, és Bulyovszky Ferencz megyei jegyző, a nádorhoz pedig Guttay István, Dobay János és Darvas János küldettek, a következő utasitással:
"Miután küldetésök helyére érkeztek, a közönség tiszteletteljes üdvözletét tolmácsolják, készséges szolgálatot fejezvén ki, szerencse kivánataik közepette.
Másodszor. Fülek vára szerencsétlen eleste után, hol üdv és nyugalomban buzgolkodott a megye, gyász, romlás és elnyomatás következett; akaratlanul is engedni kellett a hatalom kivánságának, ellenállani gyengék, az igát viselni kényszerültünk, ő császári és királyi legkegyelmesebb urunk iránti köteles érzelem szikrája, csak az alkalmat várja, hogy régi hüsége s hodolatának, lángjává éledve, az osztrák ház szárnya és védelme alatt további fényében lobogjon. A győzelmes sereg, Mahomet táborát eluzve, meghozta a pillanatot, hogy régi huségünket, mély hodolattal mutathassuk be. A nemes vármegye közönsége tehát kiküldött követei utján, legalázatosabban mutatja be törhetlen huségét, magasságod előtt és magas ő cs. és királyi felsége szárnyai, s kegyelmességed pártfogása alá ajánlja, kérve, méltóztassék kegyesen fogadni, s védelembe venni bennünket.
Harmadszor. Hogy a vármegyék panaszszal voltak telve folytonosan a végvárak fékezhetlen visszaélései ellen: az ugy ő felsége, mint a karok és rendek előtt ismeretes. Ezek zaklatásai, a mint a lázadás terjedt, fokozatosan növekedtek, annyira, hogy immár nincsen nyugalom, nincsen béke, ha csak Isten és Uraságod, valami módon nem segitenek e nyomoruságon. Esedezünk, hogy ez irányban szigoru tilalmat bocsátani méltoztassék, s a rendbontók ellen kegyeskedjék hatalmat adni, hogy ugy megyei, mint paraszt kézzel üldöztessenek, s az ország törvényei szerint büntettessenek.
Negyedszer. A megye hodolt nemessége, a minthogy gróf Thököly mellett való felkelésre kényszeritetett, vegyesen tiltakozott is, a miért azután, igy Guttay István; Vécsey Sándor ajnácskeői kapitány által, lova, fegyverzete, s mindenétől megfosztatott. Méltóztassék nevezett ajnácskői kapitányt, az elkobzott tárgyak visszaadására utasitani.
Ötödször. Fülek romlása után a megye székhelye Losonczra helyeztetett, s oda csoportosult a nemesség is. Az országgyülés felmentette ezen nemességet a katona-beszállásolástól. Méltóztassék ez irányban szintén intézkedni, hogy a megye muködését itt a katonai beszállásolás ne tegye lehetetlenné.
III. A nádornál járt küldöttség az 1683. decz. 15-én Losonczon tartott közgyülésben számolt be küldetésök eredményéről, azzal, hogy gróf Caraffa fog majd válaszolni a megyéhez, melyhez alkalmazkodniok kell.
Gróf Rabatta tábornok ujabb levélben felhivta a megyét, hogy a német s magyar katonaság ügye s a jó rend érdekében tanácskozandó, Rimaszombatba küldje el megbizottját. Caraffa tábornok időközben Gácsvárába nyomult, és 16-ára rendelte Rimaszombatba a megye megbizottjait, melynek képviseletében a helyettes alispán, Bulyovszky jegyző, Balogh Mihály, Laczkovics István és Sötér Ferencz küldettek oda azon utasitással, hogy önkéntesen mihez se járuljanak, és csak kényszernek engedve fogadják el a terhet a megyére. A küldöttek szomoru jelentéssel érkeztek vissza Rimaszombatból. Caraffa méltatlan és fenyegető szavakkal illete őket, majd követeléseinek elfogadására, aláirasukat kivánta. Miután, ha a megye nem gondoskodik is, a benyomuló katonaság kényszer eszközzel teszi, a mit akar: czélszerubbnek mutatkozott a nagyobb rossz elháritása végett, a kivánt elszállásolásról és élelmezésről gondoskodni, kijelentvén, hogy az elviselhetlen terhet kényszerből viszi a meddig birja. Ez időben halt meg a rendes alispán, miért is a tisztujitás kituzése sürgettetett a főispán előtt.
A bécsi győzelem után, a megyéhez küldött királyi manifestum 1683. aug. 23-án Passaryban kelt, és a decz. 15-iki közgyülésben olvastatott. A manifestum elsorolja, hogy midőn a király atyai gondossággal igyekezett az ország ügyeit vezetni, az elmult időkben ismételten feléledő lázadók élén Theökeöly Imre, az országnak okozott sok romlás és pusztulás s több ezer keresztény lelkeknek török rabságba hurczoltatása daczára, vele fegyverszünetet kötött: hogy atyailag fogadván, az ország közjogát érdeklő dolgokban a haza békés és nyugalmas utjára vezesse vissza; sőt a haza javára munkálkodván, a török portához Konstantinápolyba is elküldötte követeit, hogy semmit ne mulaszszon az ország jólétére. Ezek daczára Theökeöly Imre, mit sem törődve köteles hüségével, az ország és kereszténység romlására behozta a törököt, és Bécs városa ostromára vezette, támogatván a megyék és várakból összeszedett felkelő hadával. Tudja a világ, hogy minderre okot nem szolgáltatott, hogy Istentől nyert királyi jogait védelmezni kötelessége; legfőbb igyekezete, hogy atyai módon az elpártoltakat, a köteles hüségre visszavezesse; nincs tehát más czélja, minthogy Isten és a kereszténység segélyével, mely minden felől érkezik, az ellenség hatalmát megtörhesse, s az országot az ohajtott békére vezesse, melyet Theökeöly a várak feladása s az ellenségnek a hazára hozásával feldult, ki az ősök vérével áztatott hazát az utálatos ellenség kezébe szolgáltatta, és a pogány igába hajtotta. Mindezek folytán ki nem látja be, hogy minden rossznak oka Theökeöly. Tehát kiket félelem, erőszak elforditott huségünktől, szeptember hó végeig térjen vissza; kegyelmünkről biztositván a megtérőket. E végből seregünkhöz küldjük országunk nádorát Eszterházy Pált, hogy vele érintkezhessetek, és hozzá csatlakozhassatok. Ki megátalkodva fegyverben marad ellenünk, mint lázadók s hutlenek bunhödni fognak. 1)
Ugyanekkor terjesztetett elő Eszterházy nádor 1683. szept. 28-án kelt levele is a megyékhez, mely egész terjedelmében szintén a megyei ltárban olvasható, melyben hasonlóképen inti a vármegyét, hogy térjen meg s fejenként keljen fel a király védelmére.
IV. A gróf Rabatta Rudolf főgenerálishoz menesztett küldöttség Bezegh és Bulyovszky pórul jártak: egyszerüen letartóztattak, s mint foglyok küldettek Beszterczebányára. Ennek oka az volt, mert részökre nem adott a megye feltétlen meghatalmazást, a megye terhére rovandó katonai élelmezés s elszállásolási költségek elfogadására. A megye értesülvén letartóztatásokról, Darvas János és Király Mátyást küldötte Rabattához, kik is visszatérvén, tudatták a letartóztatás okát. Az 1684. jan. 4-iki közgyülésben tehát Bulyovszky Ferenez megyei jegyző részére teljmeghatalmazás küldetett Beszterczebányára, hogy ott "ha a vármegye érdekében és javára az elszállásolási kérdésben valami könnyebbülést eszközölhet, ugy ezzel fogságából menekülését elősegitheti, meghatalmazásának felhasználása ügyességére s belátására bizatik." Csakhamar megérkezett Bulyovszkytól a válasz, hogy Caraffa tábornokkal a téli elszállásolásra a következő egyességet kötötte a megye terhére: még jan. hó 24. két ezer, febr. 24-én három ezer rhenusi frtot lesz a Szulczféle ezrednek kifizetendő. Ezen egyesség folytán két ezer frt Gyöngyös, Patha, Jászberény, Árokszállásra vettetett ki, a többi a szolgabirák által lesz beszedendő: felhatalmaztatatt az alispán, hogy a makacsokat vagy pénzbirsággal sujtsa, vagy marhájok elhajtásával exequálhassa. Ha a két ezer frt most nem szedethetik be, felhatalmaztatott a hátralék erejéig kölcsön felvételére. A gyöngyösiek siettek a kivetett összeg el nem küldhetését azzal indokolni, hogy "a tatárok a szomszéd községeket dulják, s e miatt a közbiztonság veszélyeztetve lévén; nem szállithatják a pénzt." Ez azonban, más értesülés szerint, tulzott állitás volt, s az alispán utasitatott "nyargalokat" küldeni Gyöngyösre, hogy vagy a pénzt, vagy Gyöngyös előljáróit hozzák magokkal.
Végtére is kölcsönhöz kellett fordulni, s mint a jegyzőkönyv szól: "Ebeczkyné asszonyom adott pénzt egy csomoban 720, ismét 36 frtot, és egy aranyat 4 frt 50 krban. Ismét Ispan urunk 162 frtot." Ezen kölcsönről később a megye közgyülése rendes kötelezvényt is állitott ki. Rabatta és Caraffa tábornokok pedig értesittettek, hogy a gácsi várparancsnok részére megrendelt fizetségeket erejéhez képest, igyekezett teljesiteni, melynek következménye lett, hogy a már eddig is nyomorban élő nép, még nagyobb romlásra jutott.
V. 1684. febr. 7-én olvastatott Rabatta ujabb manifestuma Murány várából jan. 19-én, melyben tudatja ő felsége parancsát, az ország rendeihez s lakóihoz, hogy a Pozsonyban összeállitott bizottság előtt febr. hó végeig jelenjenek meg, s hüségöket jelentsék ki, a királyi kegyelem kinyerése végett. Rabatta tudatja azt is, hogy az oda menők részére nemcsak passust, hanem ajánló levelet is fog kiszolgáltatni.
Ezen kegyelmi bizottság tagjai voltak: a lothringeni herczeg elnöklete alatt Althan Venczel, Traun Vilmos, a nádor, Gubasóczi kanczellár és Erdődy Kristóf helyettes kamara elnök. 2)
A megye közönsége, bár közvetlenül nem bivatott fel ő felsége által a pozsonyi bizottság előtt megjelenésre; de tudomást nyervén ő felsége ezen kegyes határozatáról, Bulyovszky Ferencz jegyzőt és Horváth Gergelyt küldötte ki, hogy kellő utasitással ellátva, a kitüzött időig Pozsonyban jelenjenek meg. Az utasitás a febr. 17-iki gyülésben hagyatott jóvá, és szól ekképen:
"Először (előre bocsátván alázatos bejelentésöket és a vármegye nevében üdvözlendők üdvözletét), habár a vármegye ő felségének manifestumát nem is kapta, a kegyelmi comissio kiküldetéséről, azok részére, kik erre méltatlanokká nem lesznek: de másfelől tudomást vévén erről, követeit elküldötte annak előterjesztésére, hogy Kassa és Fülek eleste után érte azon szerenesétlenség a vármegyét, hogy a hatalmasabbnak engedni, s a mit nem akartak azt tenniök kellett, habár a király iránti hüség érzete, mindig sértetlen maradt. Ennek bebizonyitására most kész a megye közönsége testületileg ő felsége kiküldöttje előtt letenni a hüség esküt. Ha valaki erről elmaradna, az ő felsége haragját s ebből folyó bajokat, magának tulajdonitsa.
Másodszor: A széchenyi, kékkői, divényi, gácsi, ajnácskői magyar katonák szabados kóborlásai, követelései, fosztogatásai, zsarolásai, széna, zab sarczolásai, melyeket a közönségen elkövetnek verés, ütés, gyilkosság közepette, melyeket elsorolni alig lehet, az igy kisarczolt nép s nemesség ezen felül a német katonaságot élelmezni köteles, s ha az alispán, jegyző, szolgabirák eleget tenni nem képesek, fogságba vettetnek, mind ezen a követ urak ott enyhiteni törekedjenek.
Harmadszor . Habár a megyékben eddig a vallás szabad gyakorlata megháboritva nincsen, a követek más megyéknek e nembeli panaszait meghallgatván, az orvoslás kieszközlésében támogatni el ne mulaszszák.
Negyedszer. Az igazság egyenletes kiszolgáltatását, és a kincstár állandó rendjét a törvények és a bécsi békekötés 5-ik czikkelyéhez képest, a felesleges tisztviselők elmozditását, a visszaélések megszüntetését buzgón előmozditani igyekezzenek.
Ötödször. Miután ily részletes gyülésnek nincsen jogában a királyi diplomák és egyéb alkotmányos tényezök által hozott intézmények értelmezésébe bocsátkozni, ezen irányban a következő országgyülés feladata leend a legközelebbi Sopronyi gyülés végzéseit megvitatni, igy ezt az ügyet oda terelni igyekezzenek.
Hatodszor. A megye elveszett pécsétje helyett az uj pecsétnek nádori tekintélylyel szentesitését sürgessék.
Hetedszer. Gyürky Gábor, és Losonez városának sérelmét, ugy Kürtösy István kérelmét a katonai elszállásolásra nézve támogassák.
Végre a királyi diplomák, s az ország törvényei ellenébe valamely jogsérelmet ne szentesiteni, sőt azt megszüntetni s eltávolitani igyekezzenek.
VI. Az 1684-ik év folyamán Leopold király hadvezérlete, melynek élén Lotharingiai Károly főherczeg állott, Buda megvételére tette meg intézkedéseit, és e végből a rendelkezésre álló csapatokkal, julius hóban az ostrom meg is kezdetett, de eredmény nélkül. Tököly az 1684-iki év folyamán a felvidéken, Kassa, Eperjes, Munkács, táján változó szerencsével küzdött Leopold kapitányai ellen, és a telet a Szepességben huzta ki.
Az 1684-5-iki év téli pihenője leteltével, a küzdő felek, ujult erővel indultak végzetes döntő hadjáratuk megkezdéséhez. A hadi müvelet három irányban vezettetett a királyiak részéröl. Gróf Caprara teljhatalmu tábornok a felvidéken két részre is müködött. Mig ő maga Eperjes, Kassa megvételére irányzá figyelmét, a Tisza mentén Merssy és Heister, más részről Caraffa operált. A Duna mellett Lotharingiai Károly Budát ostromzárolta. Buda megvétele ez évben sem sikerült; de a kiváló hadi pontot képező Ujvár, aug. 19-én megadta magát. A felvidéken pedig Eperjes hódolt meg szept. 12-én erős ostrom után, utánna szept. 29-én, Tokaj került a királyiak kezébe. Az alsó Tiszánál nem kevesebb szerencsével folyt a harcz, hol Ónod már jun. elején elfoglaltatott. Tököly a felvidékről most Várad felé vonult, hol is a váradi pasa okt. 4-én elfogta és foglyul Eszékre küldötte, Konstantinápolyból érkezett parancs folytán. 1) Ezzel Tököly sorsa végleg eldőlt. Hivei megrémülve, nagy részben meghódoltak, meghódolt okt. 24. Felső-Magyarországon Tököly fővárosa Kassa is, vele az apróbb várak, Patak, Regécz, Ungvár, melyek váraiban 1682-ben Füleken Tököly foglyává lett Koháry István majd négy évet töltött rabságban.
1) Eredetije a megyei ltárban.
2) Szalay V. k. 276. l.