A Dalhon

Versei életműve legkevésbé időtálló részét alkotják. Költői alakító ereje kevés, rímei egyhangúan döcögnek. Így tehát költészete prózai; prózája azonban annál költőibb. Vajda Péter honosította meg irodalmunkban a prózaköltemény műfaját. 1834-ben tette közzé első ilyen alkotását, A nap szakaszait. Természetfestéseit ünnepélyes hang, az érzések szabad áradása jellemzi, ritmikus prózája arányosan tagolódó, hullámzó, gondolatritmusra alapozott mondatokban ömlik, rousseau-i természetkultuszát a német romantika elvágyódás-motívuma színezi.

Prózakölteményekből áll lírai főművének, a négykötetes Dalhonnak (1839–1843) java része is. Tematikáját a cikluscímek jelzik: Szerelemdalok, Imadalok, Szellem- és Hondalok; a prózakölteményeken kívül beszélyeket, önéletrajzi feljegyzéseket, szatirikus és egyéb verseket foglalt még e gyűjteményébe. A "Dalhon" Vajda Péter képzeletbeli ideálvilága, ahol teljes egyenlőség honol, ahol a magyar valóság kötöttségei és előítéletei nem érvényesülnek, ahol megvalósult az erény és a tökély birodalma. Vajda Péter természetrajongásának is demokratikus tartalma van: vadregényes tájain megszűnnek az osztálykülönbségek. A művet áthatja a költő erkölcsi idealizmusa, az etikai emelkedettség utáni vágya, melyben a felvilágosodás észtisztelete, a szentimentalizmus erény-hirdetésével, a hegeli öntökéletesítés fejlődéselvével, a romantika elvágyódásával s a panteizmus természetimádatával vegyül.

A mű legértékesebb része a harmadik és a negyedik kötet. Itt, a Szerelemdalok című részben, áradozó természethimnuszok, a Naphoz, a felhőkhöz intézett prózában írt ódák közepette forradalmi mondanivaló kerül felszínre: a jobbágyság nyomorúságos sorsának vádoló feltárása. A búsongó érzelmességből előtör a társadalmi igazságtalanságnak, a szegények sorsának felpanaszolása. Itt is megjelenik a palota-kunyhó ellentét, mely Petőfinél teljesedik majd ki. A mű demokratikus szellemére ilyen sorok a jellemzők: "Terem-e a föld rengő gabonát? Azé-e az aratás, aki vetett s az takar-e a csűrbe, ki szántott? {596.} Vagy emberek laknak arra, kik dolgoznak, hogy ne lakjanak jól, esznek, hogy erejeknek hasznát ne vehessék, és sírnak, hogy könnyebbülést kapjanak?" Csillagok és virágok, évszakok és természeti jelenségek mind a magyar jobbágy szenvedéseit panaszolják a Szerelemdalokban. S a költő nemcsak panaszol, de kérdőre von, változást igér, sőt fenyeget! Mint például a szatírák közé osztott Pórválasz című költeményben:

De azt ne mondd, nincsen hazám,
   Van, mint akárkinek.
Magok rendelték és szabák
   Ki a nagy istenek,
S én arrul nem kezeskedem,
   Mit szólok, mit teszek ...
Ha szóra, tettre intenek
   Az égi istenek.

E ciklus darabjai esztétikai tekintetben is sikerültebbek: erőteljes stílusuk, hármas tagolású, numerózus mondatritmusuk, de főképp nagy érzelmi intenzitásuk, zsoltáros líraiságuk ma is megkapja az olvasót.

Vajda Péter politikai lírájából kiemelkedik a Dalhon negyedik kötetében közölt Magyarország című hosszabb költemény. A magyar nemes frappáns szatírája ez, az osztályönzés szellemes kigúnyolása, hősi hexameterekben. Apró, jellemző életképeket villant fel a feudális világból, ironikusan tükrözve a megcsontosodott nemesi gondolkodásmódot, életfelfogást. Szikrázó megvetéssel, maró gúnnyal minősíti feleslegesnek a nemesi osztályt, nem lát számára semmiféle lehetőséget a megújulásra. Egyes sorai – az ősök rozsdás kardjáról, a győri csatáról, a századik ős érdemeiről – szó szerint Petőfi későbbi megfogalmazásaira emlékeztetnek. A Dalhonnak ezt a darabját nagy elismeréssel fogadta a kritika: Toldy a társadalmi szatíra terén mondotta a legerősebbnek Vajda tehetségét.