Válság és költészet (1845–1846)

Ennek a pályaszakasznak jelentős lírai élményei a Csapó Etelke és a Mednyánszky Berta iránt fellobbant szerelem. A Cipruslombok Etelke sírjáról ciklus arról tanúskodik, hogy Petőfiben még erősebb volt a szerelem vágya, mint maga a szerelem. A költő lelkén átcikázik a gondolat:

Ha életében nem szerettem volna
A szőke fürtök kedves gyermekét:
Övé leendett életem, szerelmem,
Midőn halotti ágyon feküvék.

A gyász hangulata uralkodik ebben a ciklusban, nem az emlékezés; a halotti ágy, koporsó, temető zaklatják a költő érzelmeit és fantáziáját, s nem a szerelem emlékei. Keveset mond a lányról, de hiszen alig ismerte "Csak egy két gyorsan illanó tekintet volt beszédünk" – vallja meg a költő. A való és a vágy, az élet és a halál között a képzelet romantikus szárnyalásával épít hidat. Egyik-másik költeményének helyzetképe, stílusa, a monumentalizált érzelmek képes kifejezése jelzi, hogy Petőfi lelkivilágának és stíluskészségének erős vonása a romantika (Én vagyok itt ... Midőn nagyon bánt. ... stb.). A ciklus harmincnégy verse közül azok kapnak meg leginkább, amelyekben dalszerűen tiszta a költő hangja (Jaj, de bús ez a harangszó! Le az égről hull a csillag ... ), vagy ahol – ha csak egy-egy tónus is – a népköltészetből felfrissített líra gyöngédségét szólaltatja meg. A sorozat intonációja szinte olyan, mintha Jancsi szólna Iluskájához: "Elmondom, mit eddig | Rejtve tartogattam, | Mint gyöngyét a tenger | Legmélyebb habokban. | Halld meg drága gyöngyöm, | Szép, szelíd galambom! | Amit érezék és | Szenvedék, elmondom." A ciklus legjavához tartozó költeményekben a természet üde képeinek kontrasztjával érzékelteti hangulatát a költő (Természet! még te is gúnyolódol? ... Játszik öreg földünk ... ), vagy a józan gyógyulás vágyáról dalol (Hatalmas orvos az idő). Még a ciklus lezárása után is vissza-visszatér verseiben Etelke emléke (Elfojtott könnyek, A toronyban delet harangoznak, Szerelemvágy, Mi bűvös-bájos hang? stb.), s nem véletlen, hogy a legszebb Etelke-vers éppen a Messze vándoroltam című, amelyben emlékké tisztul a gyász és a bánat, lecsendesednek a halál által felkorbácsolt érzések:

Nyugodt már kebelem. Fájdalmam szélvésze
Kitombolt, elzúgott, megszűnt, elenyésze.
Alvó tenger a múlt. Halálod a kőszirt,
Amelyen reményim sajkája kettétört,
Ez a durva kőszirt most már olyan szépen
Áll a látkör végén a kék messzeségben ...

{754.} Fél esztendővel Etelke halála után Petőfi leplezetlen őszinteséggel írja: "Új szerelmem, mint nap, jött ez éjre. | Fölkelt a nap ... halványul a hold" (Sírba tették ...). A Mednyánszky Bertához írott ciklus harminckilenc verse ismeretségük érzelmi története. Az ostrom, vallomás, kétkedés, remény, bizonytalanság hevületei és hangulatai fejeződnek ki a monoton formájú verssorozatban (trochaikus lejtésű, 10/9/10/9 szótagszámú strófák). A forma egyöntetűsége s a tartalom változatossága közti ellentét már sejteti, hogy ez az érzelem sem hasonlítható ahhoz a dinamikus, nagy szerelmi szenvedélyhez, mellyel Júliáért harcol majd a költő.

Petőfi itt még többet beszél a szerelemről, mint amennyit spontánul, elementáris erővel az érzelem mond el önmagáról. A ciklusban gyakran érezhetjük a lírai beállítottság nyomait, a kívülről megformált, hűvösebb-epikusabb-ötletesebb szerelmes gesztusokat. De átüt a ciklus versein a költő boldogságvágya, szenvedélyes keresése a szépnek, a boldogítónak: a vigasztalónak. Petőfi felett megnehezült az idők járása, az embergyűlölet kezd szívére fonódni, s ő fut, menekül a szerelmi remények biztatóbb világa felé (Megteremtéd lelkem uj világát ... Vadonerdő a világ ... A világtól elvonulva ... stb.). Sok függ most az ostrom eredményétől: "Oh, ha nyernék, istenem, ha nyernék ... | Tündérország, mely előttem áll; | Sikerüljön ezt bevennem: akkor | Én leendek a tündérkirály!" (Félre mostan ... ). Nem sikerült. A lány, a "magas, nagy palota" lakója nem tud felmelegedni a szegletes modorú, sokszor nyers plebejus iránt. Pedig milyen finommá formálta ez szerelmi akaratát: "De miért ne egyesülhetnénk mi? | Énhozzám le mért ne hajlanál? | Le a völgybe tér a hegy patakja, | S az égről a nap a földre száll" (Alacsony kis ház ... ).

Néhány remek dal a dísze ennek a ciklusnak: Fa leszek, ha ... Éj van ... S megkapó az a színpompás költői nyelv, az a hasonlatokkal és metaforákkal tündökölve is egyszerű stílus, amely ebben a versfüzérben kibontakozik. A tréfa a beszéd árján olyan, mint a folyón "enyelgő csónakoscsalád" (Meg ne itélj ... ); a lány "szőke gyermek, kékszemű kökényfa," akiért "meglopnám az álmok kincstárát, hogy | Gazdagítsam a szegény valót" (Éj van ... ). Vannak aztán más természetű hasonlatai is a költőnek. A hold: zsarnok király; a csillagok: jobbágyai. A hold és a csillagok elhomályosulnak egy pillanatra, s előtérbe lépnek azok, akikhez hasonlította őket a költő: a zsarnok és jobbágyai ... A költői képanyag nem véletlen dolga. Abból az irányból jönnek a képek, amerre a gondolatok járnak! S nemcsak a képek, a gondolatok is jönnek már. Nem minden irodalmi előkészítés nélkül kapcsolja össze a költő a Szerelem gyöngyeiben a hazaszeretetet és a szerelmet, sőt – de ezt elsőül teszi a magyar irodalomban– a szerelmet és a szabadságharcok vízióját (Ha az isten ... Háborúval álmodám ... ). A haza gondja fölébe nő a szerelemnek. A magatartás mércéjét a hazaszeretet emeli. S csak az lesz az igazi szerelem a költő számára, amely megüti ezt a mértéket.

A két szerelmi versciklus hangzata között feltűnő a különbség. Az Etelkéről írt versek romantikusabb színezete, rapszodikusabb csapongása mellett a Szerelem gyöngyeiben az erősebb dalszerűség, az érzelmek festésének realisztikusabb poézise kap meg. Mindkét élmény anyagában megtaláljuk azokat a motívumokat, amelyek melegágyai lehetnek a romantikus érzelmi felfogásnak. Az előbbiben a korai halál, a sírba vitt szerelem; az utóbbiban a palota és {755.} kunyhó ellentéte, a gazdag lány s a költő helyzete közötti különbség jelzik a romantikus lehetőségeket. Mi hát az oka annak, hogy e szerelem lehetőségeit továbbromantizálta Petőfi, a Mednyánszky Bertához fűződő kapcsolat romantikus alkalmait pedig realisztikusan ragadta meg, újraélesztve a népdallal harmonizáló szemléletet és líraiságot? Részben magyarázza ezt az Etelke-élmény erősebben romantikus színezete, a költő érzelmeinek pusztán nosztalgikus-illúziós jellege. De más oka is van a két ciklus közötti különbségnek. A Berta iránt ébredő érzésnek átütően jellegzetes mozzanata a társkeresés, támasz-keresés vágya, a megerősítő emberi kapcsolat heves akarása. S ezt a vágyat nemcsak Berta személye kelti fel a költőben, hanem a lány hatásánál is erősebben akkori helyzete, az elszigeteltségből kiutat kereső-sürgető lelkiállapot. A Mednyánszky Berta iránt fellobbant érzelem nagyobb indulatok, egyetemesebb érzések kifejezésének alkalma, mint az Etelke-élmény, mely nem több szerelem-illúziónál. A Szerelem gyöngyei ciklus élményanyaga, érzelmi tartalma realisztikusabb, gazdagabb minden addigi szerelemélménynél, ez az alapja a megformálásban uralkodó realizmusnak. De az alkalom és a tartalom tökéletes egyensúlyát a szerelmi lírában csak a Júlia-versekben fogja megteremteni Petőfi.

A társkereső szenvedély itt a világtól elforduló, sőt azzal szembeforduló magány sürgető óhajtásával párosul. S ennek a nyugtalan, bántott érzésnek a rokona a költői hitvallások komor határozottságú sorozata, a magára maradt ember "sündisznó-állásba" húzódott elszántsága, s még az új pályatársat köszöntő boldog-keserű öröm is. A jelenségnek ez a komorabb, fájdalmas oldala kétségtelenül a Felhőkhöz vezető folyamat része. De figyelni kell a lelki borúval együttélő programosság, elvi szilárdság, visszavágó eltökéltség markáns vonalára is. Erre a válság idején is a válságon túlmutató erőfeszítésre.

Támadások és ellentámadások kereszttüzében edződik Petőfi költői öntudata. Az irodalmi demokratizmus programszerű vállalását jelenti ez, sőt költői irányzata politikai jelentőségének fokozatos felismerését. Csak a feladatok teljes mértékét ismerő egyéniség szólalhat meg ilyen zászlóbontó határozottsággal:

Az én pályám nem mindennapi pálya,
S ki új utat tör: gaz és tüske várja.

Erre a nem-alkuvó magatartásra biztatja a magyar irodalom fórumára lépő Jókai Mórt (Egy fiatal íróhoz), akiben a "társat" üdvözli, elveinek barátját:

Fölléptél. Ez engem megújít,
Hogy a sorompók közt ketten állunk.
Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen
Győzedelmünk vagy vitéz halálunk.

Sokat jelentett egy barát, egy harcostárs ezekben a nehéz hónapokban! Petőfit több oldalról is szorították ellenfelei, költészetét sűrűn átszövi a viták {756.} fonala, de Petőfi nem gabalyodik bele a személyeskedő polémiák hálójába. Biztos elvi érzékkel ragadja meg az ellene intézett támadások lényegét, s jó harcoshoz méltó lélekjelenléttel vág vissza. "Alantas" – mondották Petőfi költészetére. Mire ő megragadja a gondolatot, s új lendületet adva neki, hajítja támadói felé:

Még mit nem mondanak!
Hogy az én képzetem
Alant jár, magasra
Föl nem röpíthetem.
Lent jár a föld színén,
Ha úgy tartja kedve,
Sőt a föld alá is
Van gyakran sülyedve;
Mint búvár sülyed a
Mélységek mélyére,
A legmélyebb tenger:
A szív fenekére.
De ha mondom neki:
"Szállj a magasra fel!"
Felszáll s a légben,
mint Pacsirta, énekel.
(Képzetem)

A képzelet szélsőségeivel Petőfi a lírai gazdagságot érzékelteti, s a maradéktalanul átélt szenvedélyek és hangulatok végleteivel gyakran jellemzi saját költészetét (Búm és örömem stb.). Nem a szélsőségek öncélú hajszolása ez. hanem a végiggondolt gondolatok és végigélt érzelmek romantikát is magába ötvöző realista ars poeticája.

S mindez nem felületes egyénieskedés, hanem a forradalmi egyéniség költői tükröződése. Szinte pattan a költő, ha "hideg-nyugalmas" öregek azt mondják rá, hogy "szilaj, bolond", s ha mérsékelni akarják – akár társai is. Ragyogó a válasz! Az a tűz lobban fel benne, amely majd végigperzseli a nemesi világot:

És ne higyétek, csendes öregek,
Hogy tán megárt,
Ha túllobogja is a fiatal
Tűz a határt;
Föl szoktak gyújtani egész mezőt,
S lesz égés által ez gyümölcsözőbb.
(Ifjúság, – 1845. szept.)

Egyelőre azonban a válság felhői gyülekeznek. A költő tágabb horizontján és szűkebb világában is. A politikai éghajlattól az alkotói gondokig terjed ez a borulat. A politikában az ellenzéki erőket megosztotta Kossuth és a centralisták csaknem kétesztendős vitája. Ugyanakkor erősödik a kormány és a konzervatívok szövetsége, pártalakításuk megelőzi az ellenzékét. Az adminisztrátori rendszer kiszélesítése Bécs újabb lépése a nemzeti törekvé-{757.}sek elnyomására, a megyei önállóság megnyirbálására. Nehezítette, mert bonyolította a helyzetet Bécs és a kormány politikai demagógiája, az "alkotmány, nemzetiség és reform" jelszavak megtévesztő hangoztatása. Az 1846 elején kirobbant galíciai parasztfelkelés is nehéz gondok forrása. Petőfi végre harcban láthatta a népet, melynek költőjévé szegődött; de azt is láthatta, hogy a felkelés egy nemzeti függetlenségi harcot támadott hátba: az egymást keresztező népi és nemzeti törekvések tragikus katasztrófája volt a galíciai példa. Petőfi hazai országjáró útjának tapasztalatai is riasztóak. Látnia kellett a felvidéki éhínség pusztítását, s újra meg újra találkozott a nemesi népgyűlölet és elmaradottság sötét példáival. A galíciai tragédia fenyegető közelségbe került.

Ez a két esztendő végleg megérlelte a költőben a haza fogalmának, a nemzeti érzés tartalmának metamorfózisát. Láttuk már, hogy a nemzeti gondolat Petőfi korábbi verseiben politikailag nem igen tért el a liberális költészet fogalmaitól. De kezdettől fogva érezhető volt a hangvételnek egy erősebb, nemzetileg egyetemesebb, s a táj és a haza lírai közelítésével a nép felé tártabb változata. 1844-től kezdve a liberalizmustól való elszakadásnak ez a folyamata tartalmilag elmélyül, bár a végleges politikai szétválás liberalizmus és demokratizmus között Petőfi lírájában is csak 1846 elején történt meg.

A múlt példája – mint oly gyakran a reformkori lírában – Petőfinél is a jelen kritikája. A jelen kritikája – újból, hiszen Széchenyi figyelmeztetése nyomán a harmincas évek lírájában némileg elhalványult ez a szembeállítás. Petőfi azon a hangon kezd most szólni, amelyet legkeserűbb verseiben Kölcsey ütött meg. A nemzeti önostorozás fájdalmas s mégis szükséges műveletét végzi el, s ebbe a válságos hónapokban kibontakozó magatartásba már belerajzolódnak a nép helyzetének komor kérdőjelei. A magyar nemzet című vers (1845 január) refrénje szigorú gondolatot ismétel: "... a nemzet | Életet nem érdemel". A nemzet jelzői: önző, hálátlan, elkorcsult. A költemény gondolatmenetébe – mint az Egressy Gáborhoz írott korábbi költeményébe – belesűrűsödnek a költő személyes sorsának keserű konzekvenciái is: "Voltak egyesek közöttünk | Tiszta, hű nagy szellemek ... | Hány volt köztük, kiket a hon | Maga a hon veszte el." De szemernyi sincs a versben a személyes sérelemből; annál több benne az egyetemes felelősség, a nemzeti gond. Nem elégikus, nem érzelmes a bírálat hangja; a költemény nagyon is konkrét, szinte elemző. "Lesz-e sors, oh lesz-e isten | Aki minket megsegít?" – hangzik a vers utolsó strófájában. Ráfelel erre egy esztendő múlva az Isten csodája című vers:

Mi lesz belőlünk? ... ezt én kérdezem,
De mily kevesen gondolnak vele.
Oh nemzetem, magyar nép! éltedet
Mindig csak a jó sorsra bízod-e?
Ne csak istenben bízzunk, mint bízánk;
Emberségünkből álljon fönn hazánk!

Hosszú és zaklatott esztendő volt ez. Ekkor írta Petőfi a Magyarország, A magyar nemes, A gyüldei ifjakhoz című költeményeket. A felvidéki éhínség látványa súlyos diagnózisra készteti: "Míg egyfelől boldog lakóid | Megfúlnak {758.} a bőség miatt: | Hát másfelől meg éhhalállal | Megy sírba sok szegény fiad". (Magyarország) A magyar nemes: típussá növelt képe egy Borjádon megismert szolgabírónak, aki beszélgetés közben úgy nyilatkozott a deresről, mint a népnevelés és közigazgatás elsőrendű eszközéről. A gyüldei ifjakhoz írott költeményében a Gyülde nevű konzervatív klub ifjait téríti a költő a haza zászlaja alá, s a papságról mondja el irgalmatlanul őszinte véleményét. (Nem is jelent meg a vers teljes szövege, csak 1877-ben.) Mennél világosabban ismeri fel Petőfi a nemzeti függetlenségi és haladó törekvések realitását, annál inkább aggasztják a hazai viszonyok. A felismert népi igazsághoz hiányzik még az aktív tábor. A tábor nélküli vezér gyötrelmei borítják el lelkét, a tehetetlenség érzése keseríti: ez a Felhők felé vivő folyamat legmélyebb, de nem egyedüli oka. Szülei tönkrejutása (A jó öreg kocsmáros), barátainak hűtlensége és ellenfeleinek támadásai (Gyalázatos világ, Ki a szabadba, Császár Ferenc őnagyságához), szerelmi csalódása Mednyánszky Bertában: megannyi tényező, melyeknek összehatása siettette a válságot. Pontos magyarázat ehhez a folyamathoz a Változás című vers. (Nem úgy van, amint volt ... kezdetű.)

A Felhők-ciklus és a feléje vezető út alkotói válságról is tanúskodik. Az 1844-ig kiküzdött hang és formák megújulást kívánnak. A bonyolódó körülmények, a zaklatott hangulatok szétfeszítik a népdalformákat, nem tudnak belehelyezkedni a zsánerképekbe, örvényesebbek, semhogy belesimulnának az egyszerűbb versképletekbe. A romantikus motívumokat most szélsőségeikben is támogatja a költő felkavart lelkiállapota, a líra széttöredezését már-már szentesíti az ingerült gyűlölet. Forrás és folyam című versében maga Petőfi vall erről (1845 október–november). A Felhők lírai törmelékei mellett a másik formai szélsőséget azok a költemények jelentik, amelyekben Petőfi szabadjára engedi gondolatait és képzeletét, szinte parttalanul árad a vers, felfellazítva a szerkesztés fegyelmét (pl. Az utósó ember; Az őrült). A feszes zsánerképek és népi alakrajzok megritkulnak, s mind sűrűbben találkozunk kisepikával s egy romantikus színezetű lírai-epikus verstípussal, (pl. Három szív története, A sivatag koronája, Pusztai találkozás stb.). Termékeny kiegyensúlyozatlanság ez. A lelki válság és a formai csapongások egy új szintézis előkészítői. De egyelőre még a válság az uralkodó. A rosszindulatú kritikusok és hűtlen barátok ellen gyülemlő indulat világmegvetéssé kezd keseredni a költőben. Az ember a "természet söpredéke", melyet a "teremtés legutolsó napján" alkotott az isten (A világ és én). De a világmegvetés nem testetlen szenvelgés, nem divatos Byron-utánzás, hanem támadó gyűlölet, amelyben a jogos indulat torzul általános kiábrándultsággá. "Szolgazsarnok!" – ebbe a szóba sűríti az emberről alkotott véleményét Petőfi, s ettől az emberképtől lendül neki, hogy kimondja különállása tartalmát:

S azt hiszed tán, te nyomoru pára!
Mint te, én is olyan rab vagyok?
Azt hiszed, hogy én dicséretedre
Vagy gyalázatodra hallgatok?
Azt hiszed, hogy tettben és írásban
Engem aggódásnak férge rág,
És szorongva kérdezem magamban:
Mit fog erre szólni a világ?
{759.} Hidd, ha jónak látod; ámde tudd meg:
Én nem függök tőled semmiben,
Amily utat választott magának
Lelkem, rajta egyenest megyen.

A különállás nemcsak a szabad egyéniség dacos büszkeségével tölti el a költőt, hanem fájdalommal, gyötrődéssel is. Nem az ilyen különállásra volt ő teremtve! A nép költőjének csak tüzes trónus lehet a világgal szembefordító magány. S amikor keserűségének felső fokán a világgal együtt a költészetet is elátkozza, akkor egyéniségének egészséges ellenlökése, ügye igazának visszafordító ereje új irányt ad indulatának:

Nem, költészet, nem hagylak el soha,
Mert nem hagyhatlak el!
Táplálni foglak a gyötört kebelnek
Legforróbb vérivel,
Nem bánom: tépj, eméssz,
Másoktól meghallgattatást sem várok,
Azért éneklek, költök,
Mig végső csepp vérem ki nem szivárog.
(Költő lenni vagy nem lenni, 1845 január)

A támadóival vívott harcoknak most állandósuló kísérő jelensége a belső küzdelem. Kétségbeesés (Az utósó ember, 1845), rezignált bánat (Hegyen ülök 1845) jelzi a borús érzelmek elhatalmasodását.

Egy-egy élmény még kiragadja a költőt a komor hangulatok közül. Az 1845 őszi borjádi kirándulás emléke A négy ökrös szekér, a lírai realizmusnak ez a mesterdarabja. Találó jellemzését adja a versnek Horváth János: "alkalom, táj- és időszak-hangulatok özönlenek egybe, s hatásukat csak teljesebbé teszi a költő diszkrét líraisága, mely nem élvezi ki mohón a páratlan hangulatgazdagságot, csak átvonultatja rajta a jelenetet." Illyés Gyula ezt a költeményt a "refrén diadalá"-nak minősíti, szerinte: "A verset az ellentét teszi feledhetetlenné. Amíg fönt, a versben és a szekéren, a legéteribb érzések vibrálnak, lent a szakaszok végén az ökrök konokan a legvaskosabb magyar valóságban cammognak". Petőfi egyébként is mestere a refrénnek. A strófavégi szövegismétlés költői lehetőségeit sokkal gazdagabban, változatosabban használja ki, mint Béranger. Hol a hangulati aláfestést, hol az érzelmi fokozást, hol az ellentéttel való hatást, hol a jellemzést, hol a vers epikumát szolgálja a refrén. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy Petőfi hallatlan könnyedséggel, lírai (és kis-epikai, alak-rajzoló) tartalmainak szerves részeként alkalmazza a refrént (csaknem hetven költeményében), akkor némi fogalmat alkothatunk arról, hogyan támad új, önálló életre Petőfinél egy olyan költői eszköz, amelyet ő csak újjáteremtett, de másoktól (Béranger-től) vett át.

Az üldözött vad háborgó lelke szólal meg a Jókay Mórhoz írott költeményben. "Percenként jobban-jobban el- | sötétül láthatárom", "Nem hiszek én már senkinek, | Nincs senkiben bizalmam": a feldúlt lélek sötét hullámai ezek {760.} a vallomások. A Felhők közelében járunk. Ezt követő verseiben irtóztató víziók, a felhevült romantikus képzelet szörnyei libegnek előttünk (Álmos vagyok és mégsem alhatom ...). De ha figyelemmel kísérjük az álomképek mikéntjét, elénk rajzolódnak a költőt zaklató nagyobb gondok: a nyomor és a jólét ellentéte, a hűtlenség, a zsarnokság, a rab ország (Álmaim, 1845 október-november). Másutt a hit, a remény és a szeretet kísértetei járnak vissza (Téli éj); csak kísértetek, mert "Nem élnek többé. Meggyilkoltatának". Ebben a típusban a legjelentősebb költemény Az őrült (1846 január). A szabadverses formában szinte gáttalanul érvényesülnek az őrült gondolatainak meghökkentő asszociációi. De a vers harsány logikátlansága mögött erős logika lappang: az emberi gonoszság gyűlölete, a szerelmi csalódás fájdalma, a költő világmegvető hangulata. Pontos Illyés Gyula megállapítása: "Nem a fékevesztett elme, azaz a zsáneralakban öltöztetett bolond hat reánk, hanem a szörnyű fintorok mögött jól látható, s oly szeretetreméltó ifjú arc rémülete: lássátok, ilyen a világ, meg kell bolondulni tőle, vagy föl kell robbantani az egészet."

Ezek a versek már abban az időben születtek, amikor a költő a Felhők-ciklus darabjait írta: 1845 ősze és 1846 márciusa között. A ciklus nagyobb része Szalkszentmártonban készült; ide járt Petőfi a bánatával. A Felhők ciklus hatvanhat darabjának zöme az általános kedvetlenség, élet-gyűlölet hangulatában fogant. A rövid, többnyire négy-nyolcsoros versekben érzik a heinei profanizálva lázadásnak és poénes szerkesztésnek hatása. De sem ez, sem a byroni világfájdalom nem elsődleges tényező ennek a komor versfüzérnek a létrejöttében. Petőfi válságának mélypontja ez a ciklus, s a válság végső tartalma: a plebejus költő elszigeteltség érzése, vívódása a nemesi vezetésű polgári forradalom előkészületei között. Bonyolult érzelmi és hangulati áttételeken keresztül tükröződik ez a Felhők-ciklusban. Ez fejeződik ki a tehetetlenség gyötrő érzését, az idő riasztó múlása feletti aggodalmat tükröző versekben (Mögöttem a múlt ... Elvándorol a madár ... ), s ez villámlik közvetlenül is a ciklus egyes darabjaiban (Kik a föld ... Viseld egyformán ... Igazság! alszol? Kereszt). A Keresztben a meg nem értett harcos tragikus sorsa komorlik a költő előtt: "Fakereszt illet, megváltók, titeket!" Az álom című költeményben pedig szinte az egész ciklus eszmei s érzelmi mélyrétegét tárja fel:

Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya,
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában az ifjú elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. –
Álmomban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!

A Felhők lázongóan pesszimisztikus szemléleti és hangulati medrébe ömlenek a barátok hűtlenségén borongó versek (Voltak barátim ..., Barátim vagytok ..., Gyertyám homályosan lobog ... stb.) s az asszonyi hűtlenséget kárhoztató strófák. (A férj hazajő betegen ... Az özvegy ... stb.). A kitapintható {761.} rétegek mellett arra is figyelnünk kell, hogy néhány olyan vers is belekerült a ciklusba, amelyet legfeljebb a forma köt oda, de hangulata üdébb, rendezettebb, mint a Felhők jellegadó versei. Ilyen versek az Elváltam a lyánykától ..., Amott a távol kék ködében ..., Mi szebb, mint ..., Mintha a nagy, nehéz ... A halálvíziókban, pusztulás-képekben komorló elkeseredettség nem béklyózza meg Petőfit a "minden mindegy" hangulatával, s a fel-felcsattanó borzalmas kacajok sem a cinikus nemtörődömség hangjai. A ciklus szavakban megfogalmazott tartalma kétségtelenül a világfájdalom. De a versek érzelmi hálózata bonyolultabb képletet mutat: ahhoz hasonlót, amilyennel Kölcseynél találkoztunk a Vanitatum vanitasban. A Felhők ciklusban hol gúnnyá, hol borzongató hahotává, hol világfájdalommá általánosul a konkrét költői fájdalom, s éppen ez a konkrétség az a biztos pont a ciklusban, amely elénk világlik, ha megejtjük a világfájdalom ellenpróbáját. Petőfi a Felhőkben is, keserves vívódása idején is az életet teljesen élő, a nemtörődömséget megvető, jóra és rosszra, igazra és igaztalanra fogékony embernek vallja magát:

"Viseld egyformán jó- s balsorsodat!"
Így szól kit a bolond világ bölcsnek nevez.
Az én jelszóm nem ez;
Én örömimet és fájdalmimat
Érezni akarom ... kettősen érezem.

Nem egyenletes értékű ez a a versfüzér. Gyakran érezzük benne a francia romantika szélsőséges hatásait, hideg, líra-nélküli ötleteit, olykor a vak indulat igénytelenebb megnyilatkozását. Stílusa is magán viseli a belső kiegyensúlyozatlanság jegyét. Ebben az időszakban megnő Petőfi verseiben a képek, hasonlatok szerepe. Nemegyszer meghökkentő, szélsőséges a képválasztás. Élénkebb a jelzőhasználat is, nyomatékosabb a jelzők funkciója. A romantikus stíluselemek felerősödnek ebben a szakaszban, de csak egy-egy költeményben válnak uralkodóvá.

Ekkor írt verses epikai művei is zaklatott lelkiállapotot tükröznek, valamennyi a bosszú romantikus motívumaira épül. A Szerelem átka Barangója megátkozza hűtlen szerelmesét és csábítóját; mindketten kősziklává válnak, ő pedig felhő alakjában borong felettük. Szilaj Pista, a szerelmes parasztlegény, hűtlen szerelmesét a csábító úrfival együtt a vízbe fordítja. A Salgó Perennája úgy áll bosszút családja kiirtásáért, hogy szerelmet ébreszt elrablóiban, s féltékeny rabtartói egymást ölik meg. Az apa és a testvérgyilkos Dávid vele együtt a mélybe zuhannak. A szerelmes tenger elpusztítja a lányka kedvesét, s az elhagyott lány a habokban leli halálát. Ekkor írja Petőfi történelmi drámáját, a Tigris és hiénát, amely halmozott borzalmaival, gyűlölettől torz jellemeivel (Borics, Predszláva) a francia romantikus dráma erős hatását mutatja.

De Petőfi fejlődésének erre a szakaszára nemcsak a pesszimisztikus hang, a világfájdalom jellemző (magában a Felhők-ciklusban sem). Még a legnyomottabb hónapokban is (1845 végén, 1846 elején) feltör a bízóbb, az egészségesebb hang. A Petőfi mellett hűséggel kitartó Szemere Pálhoz küldött költői levél, a harcostárs Vajda Péter halálára írott költemény, {762.} a változtatni akarás gondolatával gazdag Isten csodája jelzik, hogy a Felhők előtt és mellett is él Petőfiben a gyógyító tettvágy, a jó bizakodás. Szinte ellenpólusa a Felhőknek a Tündérálom, az első szerelem emlékétől megittasult boldogság-vágynak ez a költői remeke. A lírai történet körvonalai az emlékezés ködén bontakoznak át, a jambikus lejtésű sorok a szépség és harmónia édes-bús nosztalgiáját ringatják. Aligha vitatható, hogy Shelley mellett hatott Petőfire Byron szép költeménye, Az álom. De a megidézett emlék tökéletesen eredeti lírai tartalmat ölel át. Jancsi és Iluska végső boldogságát szövi bele saját életébe a költő emlékező képzelete. Hittig Amália, Tóth Róza, Nagy Zsuzsi volt-e a költeményben felidézett szerelem tárgya? Fontosabb az, amit a költő mondani akar általa. A shelley-esen álomszerű, szinte kozmikus költemény nagy emberi fellángolás az igaz, tiszta életért, a lelket-emelő boldogságért. De nemcsak ilyen közvetlen módon nyilvánul meg a harmónia vágya e dúlt korszakban. Közvetve is. Petőfi szépprózájában a szélsőséges romantika kénytelen megférni a realista részletekkel és a zsánerszerűen megformált figurákkal; a borzalmakkal tetézett Tigris és hiénában pedig egy-egy tiszta népmesei hangütés ragadja meg figyelmünket, gondoljunk Borics és Saul találkozására.