| Sikerek és csalódások | TARTALOM | Prózai művek |
Ennek a pályaszakasznak jelentős lírai élményei a Csapó Etelke és a Mednyánszky Berta iránt fellobbant szerelem. A Cipruslombok Etelke sírjáról ciklus arról tanúskodik, hogy Petőfiben még erősebb volt a szerelem vágya, mint maga a szerelem. A költő lelkén átcikázik a gondolat:
| Ha életében nem szerettem volna |
| A szőke fürtök kedves gyermekét: |
| Övé leendett életem, szerelmem, |
| Midőn halotti ágyon feküvék. |
A gyász hangulata uralkodik ebben a ciklusban, nem az emlékezés; a halotti ágy, koporsó, temető zaklatják a költő érzelmeit és fantáziáját, s nem a szerelem emlékei. Keveset mond a lányról, de hiszen alig ismerte "Csak egy két gyorsan illanó tekintet volt beszédünk" – vallja meg a költő. A való és a vágy, az élet és a halál között a képzelet romantikus szárnyalásával épít hidat. Egyik-másik költeményének helyzetképe, stílusa, a monumentalizált érzelmek képes kifejezése jelzi, hogy Petőfi lelkivilágának és stíluskészségének erős vonása a romantika (Én vagyok itt ... Midőn nagyon bánt. ... stb.). A ciklus harmincnégy verse közül azok kapnak meg leginkább, amelyekben dalszerűen tiszta a költő hangja (Jaj, de bús ez a harangszó! Le az égről hull a csillag ... ), vagy ahol – ha csak egy-egy tónus is – a népköltészetből felfrissített líra gyöngédségét szólaltatja meg. A sorozat intonációja szinte olyan, mintha Jancsi szólna Iluskájához: "Elmondom, mit eddig | Rejtve tartogattam, | Mint gyöngyét a tenger | Legmélyebb habokban. | Halld meg drága gyöngyöm, | Szép, szelíd galambom! | Amit érezék és | Szenvedék, elmondom." A ciklus legjavához tartozó költeményekben a természet üde képeinek kontrasztjával érzékelteti hangulatát a költő (Természet! még te is gúnyolódol? ... Játszik öreg földünk ... ), vagy a józan gyógyulás vágyáról dalol (Hatalmas orvos az idő). Még a ciklus lezárása után is vissza-visszatér verseiben Etelke emléke (Elfojtott könnyek, A toronyban delet harangoznak, Szerelemvágy, Mi bűvös-bájos hang? stb.), s nem véletlen, hogy a legszebb Etelke-vers éppen a Messze vándoroltam című, amelyben emlékké tisztul a gyász és a bánat, lecsendesednek a halál által felkorbácsolt érzések:
| Nyugodt már kebelem. Fájdalmam szélvésze |
| Kitombolt, elzúgott, megszűnt, elenyésze. |
| Alvó tenger a múlt. Halálod a kőszirt, |
| Amelyen reményim sajkája kettétört, |
| Ez a durva kőszirt most már olyan szépen |
| Áll a látkör végén a kék messzeségben ... |
{754.} Fél esztendővel Etelke halála után Petőfi leplezetlen őszinteséggel írja: "Új szerelmem, mint nap, jött ez éjre. | Fölkelt a nap ... halványul a hold" (Sírba tették ...). A Mednyánszky Bertához írott ciklus harminckilenc verse ismeretségük érzelmi története. Az ostrom, vallomás, kétkedés, remény, bizonytalanság hevületei és hangulatai fejeződnek ki a monoton formájú verssorozatban (trochaikus lejtésű, 10/9/10/9 szótagszámú strófák). A forma egyöntetűsége s a tartalom változatossága közti ellentét már sejteti, hogy ez az érzelem sem hasonlítható ahhoz a dinamikus, nagy szerelmi szenvedélyhez, mellyel Júliáért harcol majd a költő.
Petőfi itt még többet beszél a szerelemről, mint amennyit spontánul, elementáris erővel az érzelem mond el önmagáról. A ciklusban gyakran érezhetjük a lírai beállítottság nyomait, a kívülről megformált, hűvösebb-epikusabb-ötletesebb szerelmes gesztusokat. De átüt a ciklus versein a költő boldogságvágya, szenvedélyes keresése a szépnek, a boldogítónak: a vigasztalónak. Petőfi felett megnehezült az idők járása, az embergyűlölet kezd szívére fonódni, s ő fut, menekül a szerelmi remények biztatóbb világa felé (Megteremtéd lelkem uj világát ... Vadonerdő a világ ... A világtól elvonulva ... stb.). Sok függ most az ostrom eredményétől: "Oh, ha nyernék, istenem, ha nyernék ... | Tündérország, mely előttem áll; | Sikerüljön ezt bevennem: akkor | Én leendek a tündérkirály!" (Félre mostan ... ). Nem sikerült. A lány, a "magas, nagy palota" lakója nem tud felmelegedni a szegletes modorú, sokszor nyers plebejus iránt. Pedig milyen finommá formálta ez szerelmi akaratát: "De miért ne egyesülhetnénk mi? | Énhozzám le mért ne hajlanál? | Le a völgybe tér a hegy patakja, | S az égről a nap a földre száll" (Alacsony kis ház ... ).
Néhány remek dal a dísze ennek a ciklusnak: Fa leszek, ha ... Éj van ... S megkapó az a színpompás költői nyelv, az a hasonlatokkal és metaforákkal tündökölve is egyszerű stílus, amely ebben a versfüzérben kibontakozik. A tréfa a beszéd árján olyan, mint a folyón "enyelgő csónakoscsalád" (Meg ne itélj ... ); a lány "szőke gyermek, kékszemű kökényfa," akiért "meglopnám az álmok kincstárát, hogy | Gazdagítsam a szegény valót" (Éj van ... ). Vannak aztán más természetű hasonlatai is a költőnek. A hold: zsarnok király; a csillagok: jobbágyai. A hold és a csillagok elhomályosulnak egy pillanatra, s előtérbe lépnek azok, akikhez hasonlította őket a költő: a zsarnok és jobbágyai ... A költői képanyag nem véletlen dolga. Abból az irányból jönnek a képek, amerre a gondolatok járnak! S nemcsak a képek, a gondolatok is jönnek már. Nem minden irodalmi előkészítés nélkül kapcsolja össze a költő a Szerelem gyöngyeiben a hazaszeretetet és a szerelmet, sőt – de ezt elsőül teszi a magyar irodalomban– a szerelmet és a szabadságharcok vízióját (Ha az isten ... Háborúval álmodám ... ). A haza gondja fölébe nő a szerelemnek. A magatartás mércéjét a hazaszeretet emeli. S csak az lesz az igazi szerelem a költő számára, amely megüti ezt a mértéket.
A két szerelmi versciklus hangzata között feltűnő a különbség. Az Etelkéről írt versek romantikusabb színezete, rapszodikusabb csapongása mellett a Szerelem gyöngyeiben az erősebb dalszerűség, az érzelmek festésének realisztikusabb poézise kap meg. Mindkét élmény anyagában megtaláljuk azokat a motívumokat, amelyek melegágyai lehetnek a romantikus érzelmi felfogásnak. Az előbbiben a korai halál, a sírba vitt szerelem; az utóbbiban a palota és {755.} kunyhó ellentéte, a gazdag lány s a költő helyzete közötti különbség jelzik a romantikus lehetőségeket. Mi hát az oka annak, hogy e szerelem lehetőségeit továbbromantizálta Petőfi, a Mednyánszky Bertához fűződő kapcsolat romantikus alkalmait pedig realisztikusan ragadta meg, újraélesztve a népdallal harmonizáló szemléletet és líraiságot? Részben magyarázza ezt az Etelke-élmény erősebben romantikus színezete, a költő érzelmeinek pusztán nosztalgikus-illúziós jellege. De más oka is van a két ciklus közötti különbségnek. A Berta iránt ébredő érzésnek átütően jellegzetes mozzanata a társkeresés, támasz-keresés vágya, a megerősítő emberi kapcsolat heves akarása. S ezt a vágyat nemcsak Berta személye kelti fel a költőben, hanem a lány hatásánál is erősebben akkori helyzete, az elszigeteltségből kiutat kereső-sürgető lelkiállapot. A Mednyánszky Berta iránt fellobbant érzelem nagyobb indulatok, egyetemesebb érzések kifejezésének alkalma, mint az Etelke-élmény, mely nem több szerelem-illúziónál. A Szerelem gyöngyei ciklus élményanyaga, érzelmi tartalma realisztikusabb, gazdagabb minden addigi szerelemélménynél, ez az alapja a megformálásban uralkodó realizmusnak. De az alkalom és a tartalom tökéletes egyensúlyát a szerelmi lírában csak a Júlia-versekben fogja megteremteni Petőfi.
A társkereső szenvedély itt a világtól elforduló, sőt azzal szembeforduló magány sürgető óhajtásával párosul. S ennek a nyugtalan, bántott érzésnek a rokona a költői hitvallások komor határozottságú sorozata, a magára maradt ember "sündisznó-állásba" húzódott elszántsága, s még az új pályatársat köszöntő boldog-keserű öröm is. A jelenségnek ez a komorabb, fájdalmas oldala kétségtelenül a Felhőkhöz vezető folyamat része. De figyelni kell a lelki borúval együttélő programosság, elvi szilárdság, visszavágó eltökéltség markáns vonalára is. Erre a válság idején is a válságon túlmutató erőfeszítésre.
Támadások és ellentámadások kereszttüzében edződik Petőfi költői öntudata. Az irodalmi demokratizmus programszerű vállalását jelenti ez, sőt költői irányzata politikai jelentőségének fokozatos felismerését. Csak a feladatok teljes mértékét ismerő egyéniség szólalhat meg ilyen zászlóbontó határozottsággal:
| Az én pályám nem mindennapi pálya, |
| S ki új utat tör: gaz és tüske várja. |
Erre a nem-alkuvó magatartásra biztatja a magyar irodalom fórumára lépő Jókai Mórt (Egy fiatal íróhoz), akiben a "társat" üdvözli, elveinek barátját:
| Fölléptél. Ez engem megújít, |
| Hogy a sorompók közt ketten állunk. |
| Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen |
| Győzedelmünk vagy vitéz halálunk. |
Sokat jelentett egy barát, egy harcostárs ezekben a nehéz hónapokban! Petőfit több oldalról is szorították ellenfelei, költészetét sűrűn átszövi a viták {756.} fonala, de Petőfi nem gabalyodik bele a személyeskedő polémiák hálójába. Biztos elvi érzékkel ragadja meg az ellene intézett támadások lényegét, s jó harcoshoz méltó lélekjelenléttel vág vissza. "Alantas" – mondották Petőfi költészetére. Mire ő megragadja a gondolatot, s új lendületet adva neki, hajítja támadói felé:
| Még mit nem mondanak! |
| Hogy az én képzetem |
| Alant jár, magasra |
| Föl nem röpíthetem. |
| Lent jár a föld színén, |
| Ha úgy tartja kedve, |
| Sőt a föld alá is |
| Van gyakran sülyedve; |
| Mint búvár sülyed a |
| Mélységek mélyére, |
| A legmélyebb tenger: |
| A szív fenekére. |
| De ha mondom neki: |
| "Szállj a magasra fel!" |
| Felszáll s a légben, |
| mint Pacsirta, énekel. |
| (Képzetem) |
A képzelet szélsőségeivel Petőfi a lírai gazdagságot érzékelteti, s a maradéktalanul átélt szenvedélyek és hangulatok végleteivel gyakran jellemzi saját költészetét (Búm és örömem stb.). Nem a szélsőségek öncélú hajszolása ez. hanem a végiggondolt gondolatok és végigélt érzelmek romantikát is magába ötvöző realista ars poeticája.
S mindez nem felületes egyénieskedés, hanem a forradalmi egyéniség költői tükröződése. Szinte pattan a költő, ha "hideg-nyugalmas" öregek azt mondják rá, hogy "szilaj, bolond", s ha mérsékelni akarják – akár társai is. Ragyogó a válasz! Az a tűz lobban fel benne, amely majd végigperzseli a nemesi világot:
| És ne higyétek, csendes öregek, |
| Hogy tán megárt, |
| Ha túllobogja is a fiatal |
| Tűz a határt; |
| Föl szoktak gyújtani egész mezőt, |
| S lesz égés által ez gyümölcsözőbb. |
| (Ifjúság, – 1845. szept.) |
Egyelőre azonban a válság felhői gyülekeznek. A költő tágabb horizontján és szűkebb világában is. A politikai éghajlattól az alkotói gondokig terjed ez a borulat. A politikában az ellenzéki erőket megosztotta Kossuth és a centralisták csaknem kétesztendős vitája. Ugyanakkor erősödik a kormány és a konzervatívok szövetsége, pártalakításuk megelőzi az ellenzékét. Az adminisztrátori rendszer kiszélesítése Bécs újabb lépése a nemzeti törekvé-{757.}sek elnyomására, a megyei önállóság megnyirbálására. Nehezítette, mert bonyolította a helyzetet Bécs és a kormány politikai demagógiája, az "alkotmány, nemzetiség és reform" jelszavak megtévesztő hangoztatása. Az 1846 elején kirobbant galíciai parasztfelkelés is nehéz gondok forrása. Petőfi végre harcban láthatta a népet, melynek költőjévé szegődött; de azt is láthatta, hogy a felkelés egy nemzeti függetlenségi harcot támadott hátba: az egymást keresztező népi és nemzeti törekvések tragikus katasztrófája volt a galíciai példa. Petőfi hazai országjáró útjának tapasztalatai is riasztóak. Látnia kellett a felvidéki éhínség pusztítását, s újra meg újra találkozott a nemesi népgyűlölet és elmaradottság sötét példáival. A galíciai tragédia fenyegető közelségbe került.
Ez a két esztendő végleg megérlelte a költőben a haza fogalmának, a nemzeti érzés tartalmának metamorfózisát. Láttuk már, hogy a nemzeti gondolat Petőfi korábbi verseiben politikailag nem igen tért el a liberális költészet fogalmaitól. De kezdettől fogva érezhető volt a hangvételnek egy erősebb, nemzetileg egyetemesebb, s a táj és a haza lírai közelítésével a nép felé tártabb változata. 1844-től kezdve a liberalizmustól való elszakadásnak ez a folyamata tartalmilag elmélyül, bár a végleges politikai szétválás liberalizmus és demokratizmus között Petőfi lírájában is csak 1846 elején történt meg.
A múlt példája – mint oly gyakran a reformkori lírában – Petőfinél is a jelen kritikája. A jelen kritikája – újból, hiszen Széchenyi figyelmeztetése nyomán a harmincas évek lírájában némileg elhalványult ez a szembeállítás. Petőfi azon a hangon kezd most szólni, amelyet legkeserűbb verseiben Kölcsey ütött meg. A nemzeti önostorozás fájdalmas s mégis szükséges műveletét végzi el, s ebbe a válságos hónapokban kibontakozó magatartásba már belerajzolódnak a nép helyzetének komor kérdőjelei. A magyar nemzet című vers (1845 január) refrénje szigorú gondolatot ismétel: "... a nemzet | Életet nem érdemel". A nemzet jelzői: önző, hálátlan, elkorcsult. A költemény gondolatmenetébe – mint az Egressy Gáborhoz írott korábbi költeményébe – belesűrűsödnek a költő személyes sorsának keserű konzekvenciái is: "Voltak egyesek közöttünk | Tiszta, hű nagy szellemek ... | Hány volt köztük, kiket a hon | Maga a hon veszte el." De szemernyi sincs a versben a személyes sérelemből; annál több benne az egyetemes felelősség, a nemzeti gond. Nem elégikus, nem érzelmes a bírálat hangja; a költemény nagyon is konkrét, szinte elemző. "Lesz-e sors, oh lesz-e isten | Aki minket megsegít?" – hangzik a vers utolsó strófájában. Ráfelel erre egy esztendő múlva az Isten csodája című vers:
| Mi lesz belőlünk? ... ezt én kérdezem, |
| De mily kevesen gondolnak vele. |
| Oh nemzetem, magyar nép! éltedet |
| Mindig csak a jó sorsra bízod-e? |
| Ne csak istenben bízzunk, mint bízánk; |
| Emberségünkből álljon fönn hazánk! |
Hosszú és zaklatott esztendő volt ez. Ekkor írta Petőfi a Magyarország, A magyar nemes, A gyüldei ifjakhoz című költeményeket. A felvidéki éhínség látványa súlyos diagnózisra készteti: "Míg egyfelől boldog lakóid | Megfúlnak {758.} a bőség miatt: | Hát másfelől meg éhhalállal | Megy sírba sok szegény fiad". (Magyarország) A magyar nemes: típussá növelt képe egy Borjádon megismert szolgabírónak, aki beszélgetés közben úgy nyilatkozott a deresről, mint a népnevelés és közigazgatás elsőrendű eszközéről. A gyüldei ifjakhoz írott költeményében a Gyülde nevű konzervatív klub ifjait téríti a költő a haza zászlaja alá, s a papságról mondja el irgalmatlanul őszinte véleményét. (Nem is jelent meg a vers teljes szövege, csak 1877-ben.) Mennél világosabban ismeri fel Petőfi a nemzeti függetlenségi és haladó törekvések realitását, annál inkább aggasztják a hazai viszonyok. A felismert népi igazsághoz hiányzik még az aktív tábor. A tábor nélküli vezér gyötrelmei borítják el lelkét, a tehetetlenség érzése keseríti: ez a Felhők felé vivő folyamat legmélyebb, de nem egyedüli oka. Szülei tönkrejutása (A jó öreg kocsmáros), barátainak hűtlensége és ellenfeleinek támadásai (Gyalázatos világ, Ki a szabadba, Császár Ferenc őnagyságához), szerelmi csalódása Mednyánszky Bertában: megannyi tényező, melyeknek összehatása siettette a válságot. Pontos magyarázat ehhez a folyamathoz a Változás című vers. (Nem úgy van, amint volt ... kezdetű.)
A Felhők-ciklus és a feléje vezető út alkotói válságról is tanúskodik. Az 1844-ig kiküzdött hang és formák megújulást kívánnak. A bonyolódó körülmények, a zaklatott hangulatok szétfeszítik a népdalformákat, nem tudnak belehelyezkedni a zsánerképekbe, örvényesebbek, semhogy belesimulnának az egyszerűbb versképletekbe. A romantikus motívumokat most szélsőségeikben is támogatja a költő felkavart lelkiállapota, a líra széttöredezését már-már szentesíti az ingerült gyűlölet. Forrás és folyam című versében maga Petőfi vall erről (1845 október–november). A Felhők lírai törmelékei mellett a másik formai szélsőséget azok a költemények jelentik, amelyekben Petőfi szabadjára engedi gondolatait és képzeletét, szinte parttalanul árad a vers, felfellazítva a szerkesztés fegyelmét (pl. Az utósó ember; Az őrült). A feszes zsánerképek és népi alakrajzok megritkulnak, s mind sűrűbben találkozunk kisepikával s egy romantikus színezetű lírai-epikus verstípussal, (pl. Három szív története, A sivatag koronája, Pusztai találkozás stb.). Termékeny kiegyensúlyozatlanság ez. A lelki válság és a formai csapongások egy új szintézis előkészítői. De egyelőre még a válság az uralkodó. A rosszindulatú kritikusok és hűtlen barátok ellen gyülemlő indulat világmegvetéssé kezd keseredni a költőben. Az ember a "természet söpredéke", melyet a "teremtés legutolsó napján" alkotott az isten (A világ és én). De a világmegvetés nem testetlen szenvelgés, nem divatos Byron-utánzás, hanem támadó gyűlölet, amelyben a jogos indulat torzul általános kiábrándultsággá. "Szolgazsarnok!" – ebbe a szóba sűríti az emberről alkotott véleményét Petőfi, s ettől az emberképtől lendül neki, hogy kimondja különállása tartalmát:
A különállás nemcsak a szabad egyéniség dacos büszkeségével tölti el a költőt, hanem fájdalommal, gyötrődéssel is. Nem az ilyen különállásra volt ő teremtve! A nép költőjének csak tüzes trónus lehet a világgal szembefordító magány. S amikor keserűségének felső fokán a világgal együtt a költészetet is elátkozza, akkor egyéniségének egészséges ellenlökése, ügye igazának visszafordító ereje új irányt ad indulatának:
| Nem, költészet, nem hagylak el soha, |
| Mert nem hagyhatlak el! |
| Táplálni foglak a gyötört kebelnek |
| Legforróbb vérivel, |
| Nem bánom: tépj, eméssz, |
| Másoktól meghallgattatást sem várok, |
| Azért éneklek, költök, |
| Mig végső csepp vérem ki nem szivárog. |
| (Költő lenni vagy nem lenni, 1845 január) |
A támadóival vívott harcoknak most állandósuló kísérő jelensége a belső küzdelem. Kétségbeesés (Az utósó ember, 1845), rezignált bánat (Hegyen ülök 1845) jelzi a borús érzelmek elhatalmasodását.
Egy-egy élmény még kiragadja a költőt a komor hangulatok közül. Az 1845 őszi borjádi kirándulás emléke A négy ökrös szekér, a lírai realizmusnak ez a mesterdarabja. Találó jellemzését adja a versnek Horváth János: "alkalom, táj- és időszak-hangulatok özönlenek egybe, s hatásukat csak teljesebbé teszi a költő diszkrét líraisága, mely nem élvezi ki mohón a páratlan hangulatgazdagságot, csak átvonultatja rajta a jelenetet." Illyés Gyula ezt a költeményt a "refrén diadalá"-nak minősíti, szerinte: "A verset az ellentét teszi feledhetetlenné. Amíg fönt, a versben és a szekéren, a legéteribb érzések vibrálnak, lent a szakaszok végén az ökrök konokan a legvaskosabb magyar valóságban cammognak". Petőfi egyébként is mestere a refrénnek. A strófavégi szövegismétlés költői lehetőségeit sokkal gazdagabban, változatosabban használja ki, mint Béranger. Hol a hangulati aláfestést, hol az érzelmi fokozást, hol az ellentéttel való hatást, hol a jellemzést, hol a vers epikumát szolgálja a refrén. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy Petőfi hallatlan könnyedséggel, lírai (és kis-epikai, alak-rajzoló) tartalmainak szerves részeként alkalmazza a refrént (csaknem hetven költeményében), akkor némi fogalmat alkothatunk arról, hogyan támad új, önálló életre Petőfinél egy olyan költői eszköz, amelyet ő csak újjáteremtett, de másoktól (Béranger-től) vett át.
Az üldözött vad háborgó lelke szólal meg a Jókay Mórhoz írott költeményben. "Percenként jobban-jobban el- | sötétül láthatárom", "Nem hiszek én már senkinek, | Nincs senkiben bizalmam": a feldúlt lélek sötét hullámai ezek {760.} a vallomások. A Felhők közelében járunk. Ezt követő verseiben irtóztató víziók, a felhevült romantikus képzelet szörnyei libegnek előttünk (Álmos vagyok és mégsem alhatom ...). De ha figyelemmel kísérjük az álomképek mikéntjét, elénk rajzolódnak a költőt zaklató nagyobb gondok: a nyomor és a jólét ellentéte, a hűtlenség, a zsarnokság, a rab ország (Álmaim, 1845 október-november). Másutt a hit, a remény és a szeretet kísértetei járnak vissza (Téli éj); csak kísértetek, mert "Nem élnek többé. Meggyilkoltatának". Ebben a típusban a legjelentősebb költemény Az őrült (1846 január). A szabadverses formában szinte gáttalanul érvényesülnek az őrült gondolatainak meghökkentő asszociációi. De a vers harsány logikátlansága mögött erős logika lappang: az emberi gonoszság gyűlölete, a szerelmi csalódás fájdalma, a költő világmegvető hangulata. Pontos Illyés Gyula megállapítása: "Nem a fékevesztett elme, azaz a zsáneralakban öltöztetett bolond hat reánk, hanem a szörnyű fintorok mögött jól látható, s oly szeretetreméltó ifjú arc rémülete: lássátok, ilyen a világ, meg kell bolondulni tőle, vagy föl kell robbantani az egészet."
Ezek a versek már abban az időben születtek, amikor a költő a Felhők-ciklus darabjait írta: 1845 ősze és 1846 márciusa között. A ciklus nagyobb része Szalkszentmártonban készült; ide járt Petőfi a bánatával. A Felhők ciklus hatvanhat darabjának zöme az általános kedvetlenség, élet-gyűlölet hangulatában fogant. A rövid, többnyire négy-nyolcsoros versekben érzik a heinei profanizálva lázadásnak és poénes szerkesztésnek hatása. De sem ez, sem a byroni világfájdalom nem elsődleges tényező ennek a komor versfüzérnek a létrejöttében. Petőfi válságának mélypontja ez a ciklus, s a válság végső tartalma: a plebejus költő elszigeteltség érzése, vívódása a nemesi vezetésű polgári forradalom előkészületei között. Bonyolult érzelmi és hangulati áttételeken keresztül tükröződik ez a Felhők-ciklusban. Ez fejeződik ki a tehetetlenség gyötrő érzését, az idő riasztó múlása feletti aggodalmat tükröző versekben (Mögöttem a múlt ... Elvándorol a madár ... ), s ez villámlik közvetlenül is a ciklus egyes darabjaiban (Kik a föld ... Viseld egyformán ... Igazság! alszol? Kereszt). A Keresztben a meg nem értett harcos tragikus sorsa komorlik a költő előtt: "Fakereszt illet, megváltók, titeket!" Az álom című költeményben pedig szinte az egész ciklus eszmei s érzelmi mélyrétegét tárja fel:
| Az álom |
| A természetnek legszebb adománya. |
| Megnyílik ekkor vágyink tartománya, |
| Mit nem lelünk meg ébren a világon. |
| Álmában az ifjú elmegy kedveséhez, |
| Kiért epeszti tiltott szerelem, |
| S ott olvad égő kebelén. – |
| Álmomban én |
| Rabnemzetek bilincsét tördelem! |
A Felhők lázongóan pesszimisztikus szemléleti és hangulati medrébe ömlenek a barátok hűtlenségén borongó versek (Voltak barátim ..., Barátim vagytok ..., Gyertyám homályosan lobog ... stb.) s az asszonyi hűtlenséget kárhoztató strófák. (A férj hazajő betegen ... Az özvegy ... stb.). A kitapintható {761.} rétegek mellett arra is figyelnünk kell, hogy néhány olyan vers is belekerült a ciklusba, amelyet legfeljebb a forma köt oda, de hangulata üdébb, rendezettebb, mint a Felhők jellegadó versei. Ilyen versek az Elváltam a lyánykától ..., Amott a távol kék ködében ..., Mi szebb, mint ..., Mintha a nagy, nehéz ... A halálvíziókban, pusztulás-képekben komorló elkeseredettség nem béklyózza meg Petőfit a "minden mindegy" hangulatával, s a fel-felcsattanó borzalmas kacajok sem a cinikus nemtörődömség hangjai. A ciklus szavakban megfogalmazott tartalma kétségtelenül a világfájdalom. De a versek érzelmi hálózata bonyolultabb képletet mutat: ahhoz hasonlót, amilyennel Kölcseynél találkoztunk a Vanitatum vanitasban. A Felhők ciklusban hol gúnnyá, hol borzongató hahotává, hol világfájdalommá általánosul a konkrét költői fájdalom, s éppen ez a konkrétség az a biztos pont a ciklusban, amely elénk világlik, ha megejtjük a világfájdalom ellenpróbáját. Petőfi a Felhőkben is, keserves vívódása idején is az életet teljesen élő, a nemtörődömséget megvető, jóra és rosszra, igazra és igaztalanra fogékony embernek vallja magát:
| "Viseld egyformán jó- s balsorsodat!" |
| Így szól kit a bolond világ bölcsnek nevez. |
| Az én jelszóm nem ez; |
| Én örömimet és fájdalmimat |
| Érezni akarom ... kettősen érezem. |
Nem egyenletes értékű ez a a versfüzér. Gyakran érezzük benne a francia romantika szélsőséges hatásait, hideg, líra-nélküli ötleteit, olykor a vak indulat igénytelenebb megnyilatkozását. Stílusa is magán viseli a belső kiegyensúlyozatlanság jegyét. Ebben az időszakban megnő Petőfi verseiben a képek, hasonlatok szerepe. Nemegyszer meghökkentő, szélsőséges a képválasztás. Élénkebb a jelzőhasználat is, nyomatékosabb a jelzők funkciója. A romantikus stíluselemek felerősödnek ebben a szakaszban, de csak egy-egy költeményben válnak uralkodóvá.
Ekkor írt verses epikai művei is zaklatott lelkiállapotot tükröznek, valamennyi a bosszú romantikus motívumaira épül. A Szerelem átka Barangója megátkozza hűtlen szerelmesét és csábítóját; mindketten kősziklává válnak, ő pedig felhő alakjában borong felettük. Szilaj Pista, a szerelmes parasztlegény, hűtlen szerelmesét a csábító úrfival együtt a vízbe fordítja. A Salgó Perennája úgy áll bosszút családja kiirtásáért, hogy szerelmet ébreszt elrablóiban, s féltékeny rabtartói egymást ölik meg. Az apa és a testvérgyilkos Dávid vele együtt a mélybe zuhannak. A szerelmes tenger elpusztítja a lányka kedvesét, s az elhagyott lány a habokban leli halálát. Ekkor írja Petőfi történelmi drámáját, a Tigris és hiénát, amely halmozott borzalmaival, gyűlölettől torz jellemeivel (Borics, Predszláva) a francia romantikus dráma erős hatását mutatja.
De Petőfi fejlődésének erre a szakaszára nemcsak a pesszimisztikus hang, a világfájdalom jellemző (magában a Felhők-ciklusban sem). Még a legnyomottabb hónapokban is (1845 végén, 1846 elején) feltör a bízóbb, az egészségesebb hang. A Petőfi mellett hűséggel kitartó Szemere Pálhoz küldött költői levél, a harcostárs Vajda Péter halálára írott költemény, {762.} a változtatni akarás gondolatával gazdag Isten csodája jelzik, hogy a Felhők előtt és mellett is él Petőfiben a gyógyító tettvágy, a jó bizakodás. Szinte ellenpólusa a Felhőknek a Tündérálom, az első szerelem emlékétől megittasult boldogság-vágynak ez a költői remeke. A lírai történet körvonalai az emlékezés ködén bontakoznak át, a jambikus lejtésű sorok a szépség és harmónia édes-bús nosztalgiáját ringatják. Aligha vitatható, hogy Shelley mellett hatott Petőfire Byron szép költeménye, Az álom. De a megidézett emlék tökéletesen eredeti lírai tartalmat ölel át. Jancsi és Iluska végső boldogságát szövi bele saját életébe a költő emlékező képzelete. Hittig Amália, Tóth Róza, Nagy Zsuzsi volt-e a költeményben felidézett szerelem tárgya? Fontosabb az, amit a költő mondani akar általa. A shelley-esen álomszerű, szinte kozmikus költemény nagy emberi fellángolás az igaz, tiszta életért, a lelket-emelő boldogságért. De nemcsak ilyen közvetlen módon nyilvánul meg a harmónia vágya e dúlt korszakban. Közvetve is. Petőfi szépprózájában a szélsőséges romantika kénytelen megférni a realista részletekkel és a zsánerszerűen megformált figurákkal; a borzalmakkal tetézett Tigris és hiénában pedig egy-egy tiszta népmesei hangütés ragadja meg figyelmünket, gondoljunk Borics és Saul találkozására.
| Sikerek és csalódások | TARTALOM | Prózai művek |