Menetelés

Egy reggel váratlanul teljes menetkészültséggel sorakozó, indulás. Nehéz szívvel hagytuk el a falunak sem nevezhető kis helységet. Nem csak a néhány ismerőstől váltunk el búcsú nélkül, de nagyon bizonytalan jövő felé indultunk. Útirányunk Sevszk - Dmitriev - Kurszkon keresztül a jelenlegi arcvonalig. A menetelés zökkenőmentesen ment délig. Tele kulacsokkal indultunk aránylag kipihenve.

Dél felé olyan meleg lett, hogy folyt a víz mindenkiről, kezdtek kidőlni az emberek. A víz elfogyott az ájultakat sem volt mivel megitatni. Kényszerűségből pihenőt, és ebédszünetet rendeltek el. Kitikkadva nyúlunk el. Szerencsére a gulyásleves enyhít valamit szomjúságunkon. Víz sehol. Kétórányira elhagytunk egy falut, ott ihattunk volna. Előttünk a látóhatárig semmi lakott hely nem látható sem patak, sem folyó. A hosszúra nyúlt pihenő után újra elindulunk.

Lassan sötétedik. Egy erdő szélén verünk sátrat éjszakára, víznek nyoma sincs. Kiszáradt torokkal aludni sem tudunk.

Hajnalban indulás tovább. Nem is bánjuk hamarább érünk olyan helyre, ahol víz is van. A hajnalok hűvösek a köpenyt is felvesszük.

Még délelőtt nagyobb faluba érünk. A falu középén ütünk tábort megrohanjuk a kutakat, végtelen ivászat kezdődik. A lakosság érdeklődve figyel. Körülvesznek, tejet tojást kínálnak cigarettáét, szappanér. Nagyon rámenősek. A nagyobb lányok kihívóan viselkednek. Ilyet még nem láttunk. Nagy itt a nyomor a legkisebb ajándékér partnert találnak a kiéhezett katonák. A sötétség leple alatt alkalmi párok bújnak a sátrak között kettesével hármasával lányok kacarásznak lassan sétálva. Itt ott elküldik őket, de nem akarják megérteni, cigarettát kérnek, bizalmaskodnak. Az egyszer jóhelyre cseppentünk, álmodni sem lehet jobbat. Reggelre egy sem távozik üres kézzel.

Másnap reggel kiderül itt maradunk. Ez a magyar kincstári ész, ahogy egymás között mondani szoktuk. Egy nap gyaloglás hajnaltól napestig, utána megállunk két napra.

Ha már így van körülnézünk. A főtéren hagymakupolás nagy templom, most német katonai raktár, gondosan őrizve német katonákkal. Ők nem tárgyalnak a lakossággal, meg van mindenük nem szorulnak csereberére. A téren szobortalapzat ledöntve róla a gipszből készült Lenin szobor, géppisztollyal összelövöldözve. Az állomás, és környéke szétbombázva vagy felrobbantva. A vágányok és állomásépületek részben helyre állítva. Kell a németeknek a vasút. A lakosság csoportokba verődve beszélgetnek üldögélnek senki nem dolgozok, talán nincs is mit csinálniuk. Rágják az elmaradhatatlan napraforgó magot, és úgy tűnik egyetlen lehetőségük ha tőlünk sikerül valamit beszerezni, azért ilyen rámenősek. A házak itt is túlnyomórészt fából vannak, egész csinosak is akadnak közöttük.

Estefelé újra kezdődik a csúcsforgalom a lányok előbb a kutak körül csoportosulnak, mert vízért mindenki megy. A kút körüli csevegésbe könnyű belekapcsolódni. Most nem kell senkit noszogatni ki a soros vízhordásra, mindenki a friss vizet szereti a legjobban. Szürkületkor szabad tűzön rántottát sütünk már beszereztük a tojást tejünk is van.

A tűz odavonzza az embereket, katonákat, lányokat. Előbb csak nézegetnek, majd leülnek. Folyik a bazár, alig férünk a tűz körül. Mindig akad önkéntes aki tűzrevalót hoz, nem hagyják kialudni. A felállított őrség is engedékeny, alig várják hogy leváltsák őket, és bekapcsolódhassanak a csevegésbe. A csevegés lassan páros beszélgetésre, helyesebben mutogatásra, kézfogásra alakul, s a lángoló szenvedélyek parázzsá majd hamuvá vállnak mint a tábortüzűnk, amivel már senki sem törődik.

Ritka szép napunk volt az ébresztő is késik. Később megtudtuk a tisztek sem unatkoztak, késő délelőtt volt mire tovább indultunk. Valahogy könnyebb volt a gyaloglás, élmény beszámolók folytak, kiderült mindenki szívesen maradt volna ott. Ha így megy mindig jobb helyre kerülünk, csak győzzük cigarettával, meg egyébbel.

- És ezek ellen kell nekünk harcolni, mikor egész jól kijövünk egymással.

- Miért talán te azért jöttél ide, mert annyira haragszol rájuk? - kérdezi Ernő barátom.

- Te tudod a legjobban, hogy nekem nagyon tetszik a kommunizmus, eleget beszéltünk róla.

- Hát akkor mit csinálsz magadnak szemrehányást. Azért vagyunk itt, mert ha nem jövünk hadbíróság által lecsuknak, lelőnek, vagy felkoncolnak. Így talán megmaradunk életbe a hivatásos katonák, és tisztek kivételével nagyon kevesen jöttek önként. A többiek csak nem akartak öngyilkosok lenni.

- Ez teljesen igaz, de nagyon furcsa. Ma jóba vagyunk, holnap egymást írtjuk.

- Mi szerencsére nem írtunk senkit, csak rádiózunk meg telefonálunk. Sokkal jobb helyzetben vagyunk mint a többiek. Képzeld, a többinek muszáj lövöldözni. Nem azért, mert haragszanak az oroszokra, hanem mert a saját életüket védik. Inkább ők lőnek le mást, mint hagyják magukat lelőni. Más választás nincs!

A menetelés üteme mérséklődött a déli meleg órákban pihenőt kaptunk és megálltunk mindenhol vizet vételezni. Nem hajszoltak a végkimerülésig.

Kis városba értünk gyárak is voltak benne és üzemeltek. Zászlóaljunk elveszett hatalmas területén. Letáboroztunk nevét nem sikerült megállapítani. Német nyelvű tájékoztató táblák különböző jelekkel, számokkal, nyilakkal adták a tájékoztatást. A megszállt területen mindenütt németnyelvű tájékoztató táblákat állítottak fel. Véletlenül maradtak meg orosz feliratok, főleg vasúti állomásokon de mellette német tábla is állt.

A rádióval minden nap adásban voltunk rövid időkre. Nem sokat tudtunk meg, mert a tiszteknek részletes térképük volt számozott oldalakkal, hosszúság és szélességi beosztással, és ezek alapján kaptuk meg a követendő útvonalat. A katonai térképen minden részletesen fel volt tüntetve a legkisebb dűlőúttól a bokrokig. Mégis gyakran eltévedtünk. Az összeköttetést megbeszélt órában kellett létesíteni. Ha addig nem értük el a kitűzött célt, az út szélről létesítettünk összeköttetést. Hadnagyunk többször próbált beszámolót adni, látszott rajta, hogy alaposan felkészült. Ment is a harcálláspont megjelölése minden szokásos jelentéssel egyben, ha Hajnal ezredes segédtisztje vette az adást. Az ezredes azonban menetközben gyakran átvette az adást. Mikor hadnagyunk meghallotta az ezredes hangját szinte kicsúszott alóla a föld. Vigyázz állásban vagy ülésben merevedett és épkézláb szó alig hagyta el a száját. - Átadom az alezredes úrnak - nyögte, majd törölgette verejtékező homlokát.

Az eligazítás is a térképen feltüntetett számok alapján történt. Néha ismeretlen városok vagy falvak megnevezésével. Saját térképünk alapján nagyon jól tudtuk hol állunk azon csak a nagyobb városok voltak feltüntetve. Kijev, Kurszk, Voronyezs, Belgorod, Harkov. A többi város vagy falu nevét soha nem hallottuk. Átlagos irányunk leginkább Voronyezsnek mondható.

A jelenleg állomáshelyünket képező kis város más mint a többi kevesebb a sétálgatók száma. A munkaképes lakosság dolgozik a gyárakban, megélhetésük jobban van biztosítva mint kisebb településeken. Tágas téren csoportosulás. Közelebb megyünk, valami piac-szerű terület. A mi szemünkkel nagyon szegényes, főleg élelmiszerben. Első alkalommal látunk árusítani valamit. Árulnak a szamovártól a használt ruháig mindent, megy az alkudozás.

Magyar GH-sokat ismerünk fel a tömegben, alkudoznak, vállukon tömött kenyérzsák. Nem jönnek zavarba. Arany pityurkára alkudoznak, mutatnak is egyet az oroszoknak, mert nem tudják megnevezni. Mi is megnézzük először, és utoljára látunk arany pityurkát.

Tovább megyünk kitör belőlünk a káromkodás.

- A jó anyjukat, a tőlünk ellopott konzerveket aranyért árulják, és nem tehetünk semmit!

Később találkozunk velük

- Sikerült üzletet kötni? - kérdezzük.

- Szegények ezek mint a templom egere, csak tetűjük van felelik.

- Akkor mért üres a kenyérzsákotok?

Mintha nem hallanák tovább mennek. Csicskásokat is látunk a tömegben. tisztjeik számára ugyancsak aranyat akarnak szerezni nekik is van miből. Őket nem tanácsos zavarni, mert ha beköpnek tisztjeiknek nem marad el a retorzió. Vérszívó piócák között vagyunk és mindenhez az öntudatos, fegyelmezett, minden parancsra ugrásrakészséget kell játszani, méghozzá élethűen.

Elcsüggedve gondolunk a néhány csomag cigarettára, amiért tejet tojást akarunk beszerezni, hogy éhségünket csillapítsuk. Mit ért az a kilós húskonzervekkel szemben. Bőségükben árulják az élelmet, mi cigarettáról és cukor adagunkról mondunk le, hogy élelmet szerezzünk. Ez a kettősség mind erősebben dominált kint tartózkodásunk idején.

Önbizalmunkat vesztve hagytuk el a piacot.

- Nézzük meg ezt a közeli gyárat alig kétszáz méter.

Tejtermék feldolgozó, állapítjuk meg a német feliratból. A gyár előtt kisebb épületben tejet vajat túrót árulnak. Megpróbálunk venni. Márkáért nem adnak, kínáljuk a cigarettát, nem lehet csak rubelért árusítanak, gyári elárusítóhely magyarázzák. Eszembe jut nekem van rubelem. Még a partizán vadászaton egy kolhozépületet feltört a gyalogság, egy nagy lezárt láda volt benne. Felnyitották, tele volt rubellel szépen kötegelve. Mint később mesélték feldobták a levegőbe aláálltak - pénzesőbe még úgy sem áztunk - jelszóval. Mikor a föld tele lett meghemperegtek benne ilyen jó dolgunk sosem volt, hogy fürdünk a pénzben. Mikor mi odaértünk az egész réten fújta a szél szanaszéjjel. Én válogattam belőle néhány darabot a ropogós újakból. Nem a nagy számjegyeket néztem, csak új legyen. Tovább bírja a várható strapát. Most szerencsém volt vele két és fél kiló vajat kaptam érte, és valamennyi aprót vissza rubelba. Örömmel indultunk vissza lakomát tartani. Átkoztuk magunkat végig az úton, miért nem szedtünk fel több pénzt, most milyen jól jönne. Ki gondolt arra, hogy ezért még kapunk is valamit én is csak emlékként szedtem fel néhányat.

Jellemzője is lehet mennyire ki voltunk éhezve, fél kilót odaadtunk a rádiósoknak egy-egy kilót, azonnal megettünk negyed kenyérrel ami a napi adagunk volt aznap. Nem lehetett tartalékolni, mert a melegben szét folyt volna. Éjjel keveset aludtunk a hasmenés miatt, de legalább egyszer jóllaktunk.

Két nap múlva újra városban érünk, élelmezésünk egyre gyengül. Már oldalakat tesz ki a feljegyzett elmaradt kenyéradagok, konzervek száma. Jegyezzük rendületlenül. Ritkán kapunk is valamit az elmaradott adagokból, a napi adagból azonban újra hiányzik valami. Az élelmiszert szállító H kocsik szorosan velünk haladnak, nem is maradhatnak el mert nincs külön védelmük. Mégis akad kifogás nem tudtak vételezni, a kocsikon legalább tíz napra való élelmiszert szállítanak, de ahhoz nem szabad hozzá nyúlni, az biztonsági tartalék.

A puskás századoktól három hadnagy kihallgatást kért Marosfalvi alezredesnél. Hosszan sorolták az elmaradott fejadagokat és finom megkérdezték van-e róla tudomása. Ezek a tisztek saját felelősségükre engedélyezték a brianszki erdőben kiegészíteni az elmaradt élelmezést. Ott volt miből, mert százával futkároztak a gazdátlan állatok. Rádiónkkal szolgálatban vagyunk a zászlóalj irodán, előttünk zajlanak az események. Buzgón matatunk a rádióval mint aki semmit sem érdekel, de közben hegyezzük a fülünket.

- Fáradjanak a sátorba az urak! - mondja az alezredes. Fél óra múlva merev, fa arcot vágva távoznak. Ezek sem értek el semmit - állapítjuk meg, bár egy szót sem hallottunk a megbeszélésből. Arcukra volt írva a válasz.

Olvastam valahol a magas rangú tisztek taktikai húzásai közé tartozik, hogy készakarva kiéheztetik a legénységet, hogy jobban gyűlöljék az ellenséget. Lehet hogy ezt alkalmazzák velünk szemben. Nagyon melléfogtak akkor, mert mindenki tudja, hogy a GH-sok eladják az élelmiszert. Sokan látták, nem csak mi. Arról beszélnek az egész zászlóaljban.

- Képzeld el ha mégis előrenyomulunk bombáznak és tüzérséggel lőnek, biztosan mindig az utánpótlást fogják eltalálni.

- Kifogást most is találnak, ha akarnak - mondja Ernő.

A városban sok a német katonaság, beásott légvédelmi állásokat is látunk az első vonalat 50 km-re.

Éjjel légitámadást kap a város. Sztalin gyertyákat dobálnak, a repülők vakító fényben keresik a célpontokat majd hullanak a bombák. Tucatnyi fényszó pásztázza az eget. Elkapnak egy repülőt, három másik fényszóró is követi. Tüzet nyitnak a légvédelmi ágyúk, zuhanással próbál menekülni a gép. Robbannak körülötte a lövedékek, lángcsomó villan a levegőben, majd robbanás rázza meg a levegőt. Hangos éljenzés

Nem sok maradt belőle mire leér - jegyzik meg.

A többi gép elmenekült, bombáikat ledobták. Nem vaktában, a sztálingyertyák fényében megcélozhatták a kívánt objektumot.

A nappali támadásaik kevésbé sikerültek. Több légicsatát néztünk végig, ritkán tudott elmenekülni orosz gép.

Egy alkalommal négy orosz felderítő jelent meg, nagy távolságot tartottak egymás között. Egyetlen német vadász gép jelent meg felettük. Az orosz gépek még jobban szétszéledtek, és vissza fordultak. A Messzersmith egyenként üldözőbe vette őket. Az elsőre egy géppuska sorozatot adott, máris ment a második gép után. Csodálkoztunk miért hagyja ott. Füstcsík keletkezett a gépből, mely egyre vastagodott. Ketten kiugrottak a gépből ejtőernyővel. Villanás, robbanás, fekete füst csapott fel, mely egyre tágult. A német gép már a másodikat is utolérte, újra egy sorozat. Azonnal füstölni kezdett, egy ember kiugrott belőle, a gép meredeken zuhant a föld felé. Robbanás és sűrű fekete füst szállt az ég felé. Már a harmadik gépet üldözte, a távolság gyorsan fogyott közöttük, nagyon lassúak voltak az orosz gépek. Egy sorozattal ezt is elintézte. A negyediknek sikerült előnyt szereznie a német gép utána indult kifutottak látóhatárunkból. Az ejtőernyővel leérkező pilótákat már várták a németek.

A lassú gépeknek semmi esélyük nem volt a német vadászokkal szemben, ezért főleg éjjel tevékenykedtek. Nem értem az egészet, egy képeslapban harci repülőgépeket mutattak, képekkel, műszaki adatokkal. Leggyorsabbnak az orosz rata bizonyult. Elütően különbözött minden típustól, elől hatalmas motor, rövid szárnyak és farok, összetéveszteni sem lehet másikkal, de eddig még egyet sem láttunk belőle. Miért nem azokat használják?

Menetelésünk most nem olyan megerőltető, inkább a gyakran zuhogó hideg eső kellemetlenkedik. Sátorlapban burkolódzva védekezünk, de az is hamar átázik. Éjszakára a süppedősre ázott földre állítjuk sátrunkat, lefeküdni nem lehet. Átázva kuporgunk a rádió tetején, vacogunk a hidegtől, szerencsére már ülve is tudunk valamit aludni. Kurszk mellett vagyunk, légitámadást kapott a város. Sztalingyertyák égnek felette, és fényszórók pásztáznak. Robbannak a bombák, ugatnak a légelhárító ágyúk. Csak a fejem dugtam ki egy pillanatra, jó messze van tőlünk ránk nem veszélyes. A zuhogó esőben senki sem nézi.

Alig hajnalodik, kint ugrálunk a sátor körül elzsibbadt tagjainkat élesztgetjük. Az eső elállt a fű tiszta víz. Valaki kitalálta tenyerét végig húzogatja a vizes füvön, és arcát megmossa. Mindenki követi, egész jó módszer. Június végén járunk, hogy lehet éjjel ilyen hideg. Nem szívesen laknánk itt - állapítjuk meg többen. Nálunk ilyenkor már kezdődik az aratás, itt egész éjjel reszketünk a hidegtől, ha pedig süt a nap déltájt meg olvadozunk a hőségtől.

Kurszk nagy város sajnos csak a szélén mentünk keresztül nagy épületek gyárak, még villamos is jár benne. Innen 35 km-re mondják az első vonalat. Közel van ezért gyakoriak az orosz éjszakai támadások. Főleg éjjel menetelünk, nappalra gondosan álcázzuk magunkat. Így nem kell annyit gyalogolni, mert rövid az éjszaka. Kisebb nagyobb falvakon keresztül eljutunk a frontvonalig, egy erdőben rejtőzködünk. Mögöttünk rejtett tüzérségi állások. Nappal tilos a mozgás tüzérséggel belőtt területen vagyunk.

Éjjel megnézzük kijelölt harcálláspontunkat. Cikkcakkos lövészárok, nyílt terepen, aki kilép a gödörből nyílt célponttá válik. A túloldalról belátható, géppuskának a legkedvezőbb terület. Szorongás ül a legénységre, a lehető legrosszabb helyet kaptuk. Mire ezen a nyílt terepen átérünk, úgy lekaszálnak ahogy akarnak. Nyomasztó gondolatok gyötörnek mindenkit, holnap támadás!

Visszatérve rejtekhelyünkre még sötét van, mégsem alszik senki, a legszorosabb baráti körökben suttogva beszélgetnek. Beszélgetnek? Inkább végrendelkeznek! Összeülünk hatan legbizalmasabb barátok, aki életben marad értesítse a hozzátartozókat, menyasszonyokat, lányokat, ki mit tart a legfontosabbnak. Címeket jegyzünk fel diktálunk, megfogadjuk egymásnak, minden körülmények között teljesítjük egymás kívánságát.

Ahogy kivirrad írjuk a leveleket megáll a toll a kezembe. Már egy órája, hogy csak gondolkodom, és csak a címzést írtam le. A többiek is csak nézik a lapot, mit lehet ilyenkor írni? Hogy meg ne ijedjenek otthon, és ha ez lesz az utolsó levél, kifejezzünk benne mindent, amit még el szeretnénk mondani. Gondolatok tornyosulnak a fejembe. Száz táborilap kevés volna hozzá, hogy megírjam utoljára annyi mindent szeretnék mondani. Katonai dolgokról nem szabad írni. Ha csak egyetlen helytelen kifejezést észrevesz a cenzúra szemétkosárba kerül. Időzavarba kerülünk, közösen fogalmazzuk meg, hogy biztosan hazaérjen.

Nagyon jól vagyok gyönyörű fenyves erdők vannak erre felé jó levegővel. A kosztunk kiváló, és elégséges. Sajnos elvesztettem a töltőtollam, ezt a levelet is kölcsön kért tollal írom kérem küldjenek egyet. Ez miatt lehet, hogy egy ideig nem tudok majd írni. A gramofon lemezt, amit már kértem, feltétlenül küldjék el mindegy milyen számok vannak rajta, csak a "Ma este indulunk a frontra" című dal rajta legyen, ez itt a sláger. Van min lejátszani, semmi aggodalom. Előre is köszönöm, mindenkit csókolok" stb. Dióhéjban ez maradt a sok mondanivalóból. Az elején a hivatalosan megkívánt szöveg az ellenőrző altatására egy csacska kéréssel, és rövid búcsúzkodás. Ez a néhány jelentéktelen sor kínlódás közt született meg mindenki beleizzadt. Amit írni szerettünk volna, arról szó sem lehet, de az utolsó levél megírásáról senki nem mondhat le. Az elkövetkező napokban vagy hetekben nem lesz módunkban írni, és biztosan sokaknak ez lesz az utolsó levele.

Egész nap nem alszunk

- Te sem vagy álmos, Ernő? - kérdezem barátomat.

- Ilyenkor nem lehet aludni, teljesen mindegy álmosan vagy álmatlanul vág holnap belénk a ménkű. Akinek pechje lesz holnap végleg kialussza magát.

Szürkületkor lassan előre megyünk a lövészárokba mindenki elfoglalja a helyét. Rádiónkat is letesszük a gödörbe, lovunkat nem tudjuk elrejteni, kötélre kötve nyugodtan legelészik. Sok százezer katona lapul a fedezékekbe, hogy az adott órában a technika minden eszközével irtsa egymást. Az aknákat már felszedték az előző éjszakákon. Halálos csend ül a tájon, még fél óra, még öt perc, még egy perc. Elszabadul a pokol, reszket a föld alattunk. Sivít a levegő az ágyúdörgések egybehangzó mély morajlássá válnak.

Tart vagy fél óráig a tüzérségi előkészítés, mellettünk harckocsik lassan kúsznak előre, motorjaik hangját elnyeli a dübörgés. A túloldalról szórványos aknavető tüzelés. Lassan pirkad, a levegőben repülő rajok jelennek meg, szórják bombáikat. A tüzérség leállt, a bombázók egymást követő hullámokban érkeznek hatalmas detonációk jelzik útjukat. Mindég mélyebben szálnak az orosz terület fölé. A harckocsik is megindultak, utánuk nyomban a gyalogság. Felrakjuk rádiónkat lovunk hátára, és indulunk.

Előttünk néhány száz méterre a puskás századok már átfésülték a terepet, puskalövés ritkán hallatszik. Feltartott kézzel négy orosz katona jön felénk első alkalom, hogy orosz katonát látunk. Megállítjuk őket, jól megnézzük, cigarettával kínálom. Nem meri leengedni a kezét, ezért szájába nyomom a cigarettát, meg is gyújtom. Csodálkozva néznek, nincs időnk velük foglalkozni, tovább kell menni. Intünk hogy menjenek tovább. Szemben újabb foglyok jönnek tizesével-húszasával, csak intünk menjenek tovább.

A tüzérség és a bombázás hatása irtózatos. A bombatölcsérek és tüzérségi lövedékek vájta gödrök szinte egybe folynak. Széttépett holtestek szerteszéjjel, szinte csodával határos, hogy ebből a pokolból sokan élve kikerültek. A visszavonulás nyilván tervszerű volt, mert nehéz fegyvereket nem hagytak hátra. A gyalogság egy része azonban ittrekedt. A szétlőtt telefonvonalak miatt nem kaphattak értesítést a visszavonulásra. Ahogy kibújtak állásaikból harckocsik és gyalogosok tömege között találták magukat. Halvány reményük sem maradt a menekülésre. Előttük-mögöttük nyüzsögtek a harckocsik és katonák.

A védelmi vonal mögött üres térség, ellenállás nélkül megyünk előre. A német tankok és gépesített gyalogság 50 km-rel előttünk jár, nem is láttuk többé őket. Egész nap menetelünk előre étlen szomjan. A zászlóalj törzzsel földes úton haladunk, a puskás századok legyezőszerűen jobbra balra szétterülve. Egész nap két elbújt orosz katonát találtak. Mellettünk százával német teherautók húznak el utánpótlást és katonákat szállítanak. Beterítenek porral pedig csak az út szélén haladunk. Menet közben megbeszéljük az eseményeket nagy szerencsénk volt az áttörésnél talán azért, mert azon a lehetetlen terepen nem számítottak támadásra. Nem ment mindenhol olyan simán, mint nálunk. Abból következtettünk rá, hogy hátunk mögött élénk csatazaj hallatszott még éjjel is. Holt fáradta állunk meg. Azonnal ételosztás

- Vegyétek ki a kajámat - mondom - elmegyek vízért. Most senki nem vitatta mit osztanak reggelit ebédet vagy vacsorát, csak adjanak már valamit. A földes országúton mindkét oldalt szalmatetős házak, kút majdnem mindegyikben.

A házsor előtt az országút szélén egy asztal állt kenyérrel és sóval. Mögötte kis csoport szorongva figyelte az előrenyomuló számukra idegen katonaságot. Öregek és gyerekek voltak mindannyian. A kenyér és só a behódolást jelenti lehet hogy törni kellene belőle egy darabot hogy elfogadjuk. Nem ismerjük ezeket a szokásokat soha sem hallottunk róluk. Ki merné elfogadni az egész előre nyomuló katonaság nevében? Megnézzük és tovább megyünk.

Átkutatták a környéket semmi gyanúsat nem észleltek. Erős őrséget állítottak fel váratlan támadástól tartva. Lovunk az áttörés földet rengető zaját, az első öt percet kivéve, a leghősiesebben állta, sőt békésen legelészett, most húz a kút felé. Egy vödörből egy kulacsnyit tudok megmenteni magamnak. Rengeteget iszunk. Hosszú kötélre kötöm az minden ellátása amit legelni tud. Nagyon meg is becsüljük felszerelésünket is ráakasztjuk, menetelés közben hihetetlenül sokat számít, hogy teher nélkül gyalogolhatunk. Kikeressük a legszebb füves területet, hogy jó kondícióban legyen, bírja a strapát. Esze is van sötétben megismeri még a sátrunkat is, oda fekszik a sátrunk elé senki sem tud váratlanul bejönni hozzánk, nyugodtan alhatunk. Alszunk is mint egy fadarab, gyakorlatilag több napja nem aludtunk.

Hajnalban indulunk tovább. Leégett, és még füstölgő falvakon haladunk keresztül sehol egy lélek. Lehet, hogy mind elmenekültek és felgyújtották a falut? Ki tudja.

Német alakulatok gépkocsikon húznak el mellettünk tömegesen. Megmosolyognak, jogosan. A kincstári nyelven fogatolt járműveink, gyalogosan baktató katonáink nevetségesek gépkocsikról nézve.

A légitevékenység állandó. Rajokban szállnak különböző típusú gépek a frontvonal fölé, és vissza hátrábbi repülőterek irányába. Légicsaták nincsenek, a levegőben teljes a német fölény. Ritkán látni orosz gépet, azok is szinte a földet súrolva, a völgyeket kihasználva repülnek. Nem mernek felemelkedni magasra. Néha géppuska tüzet nyitnak ránk. A légelhárítók tehetetlenek velük szemben, mire észre veszik már el is tűntek. Alacsonyan szálló gépekre nem tudnak lőni. Lehet hogy másutt gyakrabbak a légitámadások, mert elrendelik az éjjeli menetelést.

Mindenki az országúton megy, a hosszú sor néha összetorlódik. Percekig állunk, majd lassan elindulunk. Hullafáradtak vagyunk, szemünket becsukva menetközben alszunk, ha megállnak előttünk beléjük megyünk. E miatt állandóak a veszekedések szitkozódások. Újra lovunk segít ki a bajból, belekapaszkodva megyünk ha megállnak előtte megáll, ha elindulnak elindul. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat sohasem téved. Ritkán kinyitjuk szemünket, ha soká állunk. Félig alva vesszük észre már világos van.

Tyim város előterében vagyunk, egy erdőben rejtőzködünk. Mindenki alszik annál több a dolgunk nekünk a rádióval. Az egész ezredet Tyim körül vonták össze. Parancsban közlik Tyim várost nekünk kell elfoglalni. Folynak az előkészületek, a magyar tüzérség állásokat foglal mögöttünk, nagyon kevesen vannak. Tyim városából harcálláspontunkról semmit sem látunk. Előttünk 10 km szélességben, lassan emelkedő terep 1-2 km hosszan. Álláspontunknál harminc, negyven méterrel magasabb a teteje, de attól semmi többet nem látunk. Felderítők, és tüzérségi megfigyelők felkúsztak a dombtetőre ellenállás nélkül.

Váratlanul megjelent Hajnal ezredes. Hosszan tárgyalt Marosfalvi alezredessel, zászlóaljunk parancsnokával. Tárgyalás után azonnal rendelkezett, rádió összeköttetést kért. Ahogy rámpillantott megismert, jó memóriája volt, akár milyen közutálatnak volt alanya.

- Megint te vagy az fiam? - még a szokásos szavait sem felejtette el.

Feleletet sem várva a második zászlóaljat kérte, majd az elsőt. Nem kért rejtjelezést, virágnyelven kiadta a parancsokat közölve, hogy a továbbiakat erről az állomásról fogja közölni. Befejezés után parancsba adta mindig maradjunk a közelébe.

Alig hogy elment értékeltük a helyzetet. Lehet hogy szerencsénk van, ha itt marad nem a legveszélyesebb ponton állunk, ő az egyetlen aki válogathat honnan akarja nézni a támadást. Holnap újra támadunk. Legalább kicsit kialusszuk, és kipihenjük magunkat. Nagyon ránk fér.

Levélírásra most nincs gondunk újabb parancsig be van szüntetve. Otthon megtudnak mindent az újságokból, előbb mint a mi leveleinkből. Biztosra vesszük, hogy öles betűkkel írják áttörték az orosz védelmi vonalat, fejvesztve menekül a szovjet hadsereg.

Reggel megindulunk a domb felé, semmi tüzérségi előkészítés, sem repülők. Nagyon nehéznek ígérkezik a támadás. Közvetlenül a két magas rangú tiszt mellett megyünk, felértünk annyira, hogy átlátunk a túloldalra. Megállunk a tisztek távcsővel nézik a túloldalt. Több ágyú lövés hallatszik a túloldalról várjuk a lövedék süvítését sehol semmi. Füstcsomók keletkeznek a túloldalon egyre terjednek.

- Ködösít a muszka - jegyzi meg az alezredes. - Inukba szállt a bátorság feleli az ezredes.

A gyalogság már lefelé halad a dombról sehol egy lövés. A város szélén haladunk át, elszórt házak között a füst lassan szétoszlik, sehol egy lelket nem látunk. A város hatalmas területen fekszik. Késő délutánra marad el mögöttünk, alig láttunk belőle valamit. Ez volt a tyimi csata, mely után Hajnal ezredes "tyimi oroszlán"-nak nevezte magát. Nem tőlünk ijedtek meg az oroszok az biztos.

A német bombázók messze előttünk szórták bombáikat, a hangjuk is alig hallatszott hozzánk. Valószínűleg a bekerítéstől tartva kiürítették a várost, és visszavonultak. Mindenki örül, hogy szerencsésen megúsztuk a nehéznek ígérkező feladatot.

Erőltetett menetben haladunk tovább apróbb falvakon keresztül. Addig állunk, míg a puskások átfésülik a falut. Kevés embert látni a házak között. Mikor látják, hogy nem bántják őket, többen előjönnek. Soká tart az átfésülés, a katonák inkább isznak mint átfésülnek. Mi is követjük a példát, nem lehet ezt másképpen kibírni.

Hajszolnak tovább alig járt földes úton haladunk véget nem érő hosszúságban lefektetett villanypóznák mellett. A dombokon sok helyen szélmalmok állnak.

Díszszemle

Végre megállunk egy falu mellett, de nem pihenni. Valami magas rangú törzstiszt szemlét tart felettünk. Rendbe kell szedni ruházatunkat és felszerelésünket kifogástalanra, majd díszlépésben elvonulni előtte. Hazafiasságra buzdító beszédet tart, és dicséretét fejezi ki helytállásunkért. Roskadozó lábakkal verjük a díszlépést, ez úgy hiányzott, mint hátunkra egy púp. A jó édes anyját szidja mindenki. Hulla fáradt katonákat képes órákon keresztül egységenként felsorakoztatni, majd díszlépésben elvonultatni maga előtt. Most jöhetne egy légitámadás közkívánatra, szívesebben lapulnánk egy akármilyen fedezékben, mint a díszlépést verjük. Nem is beszélve arról az örömről, amivel végignéznénk magas rangú feljebbvalónk ész nélküli menekülését. De a légitámadás nem jön. Szitkozódva végigvánszorogjuk a parádét, mint egy hazai katonai ünnepségen.

- A jó k. édes anyját, remélem a díszebédet is elintézte. Az is jár a díszmenet után.

Erőtlen röhögés.

- Abból nem eszel komám. Jobban vigyáznak ránk minthogy kiéhezett gyomrunkat leterheljék ünnepi ebéddel.

Abba marad az eszme csere a fáradságtól még beszélni sincs kedvünk.

Széthúzódnak az egységek, és megyünk tovább kell hozni az időveszteséget. A díszszemle előtt beszéltünk a másik zászlóaljhoz tartozó ismerősökkel. Mondták, hogy vannak szép számmal veszteségeik sebesültjeik. A rádiósoktól megtudtuk félnek bekapcsolni a készüléket, mert valahogy bemérik az adás helyét, és tüzérségi lövedékek csapnak le körülöttünk. Hamarosan mi is tapasztaljuk. Eddig nem tűnt fel. Jöttek ugyan lövedékek a környékünkre, de azt nem a rádiónak tulajdonítottuk. Háborúban mindennapi a lövöldözés.

Az állandó menetelés teljesen kikészít bennünket. A rohamsisakra rátűz a nap úgy feltüzesedik hogy folyik fejünkről az izzadság bele a szemünkbe csípi marja alig látunk tőle. Gyakran levesszük ugyan, de visszaparancsolják. Kiizzadjuk a drága vizet ami már alig van bennünk. Nem mehetünk messze a parancsnokságtól a rádió miatt így sokat viseljük. Hajunk állandóan csurom víz. Megfogadom az első alkalommal levágatom a hajam.

Délután megjön az alkalom. Egy hatalmas kiterjedésű faluban megállunk. Már olyan lassú a menet nem érdemes erőltetni alig mászunk előre. Akiben maradt még egy kis erő a kutak felé indul. A legtöbben teljes felszereléssel lerogynak, az ételosztáshoz is úgy kell felrángatni őket.

Újra rövid parancshirdetés:

- Sokan megfeledkeznek magukról Statárium van! Minden kilengést a hadbíróság a legszigorúbban büntet a halálbüntetésig. Rablás, gyávaság, nemi erőszakér halálbüntetés jár.

Ezt hirdetik azok akik először egy országot akarnak elrabolni, másodszor tekintélyes mennyiségű, és értékű cuccot halmoztak fel a kocsikon. Ha ezt a szigort szó szerint vennék és nem csak a legénységre vonatkoztatnák kevés tiszt maradna velünk. Főleg a legmagasabb rangúakból. Mert minél magasabb a rang, annál nagyobb az összeszedett csomag. Még a legkomolyabb, legrendesebbnek tartott tisztek is szereztek. No nem személyesen és nem a lakosságtól. A kolhozokból szertefutott rengeteg állatból lehetett válogatni. Az nem személyi tulajdon, az hadizsákmány. Alezredesünk is választott egy nagyon szép formás fiatal fehér, fekete tarka tehenet. A szarvai is szépállásúak és teljesen egyformák. Gyönyörű állat. Nem is hagyta, hogy lestrapálja magát, nem tesz jót ennek a szép állatnak az egésznapi menés. Külön kísérettel indította haza. Hogy megérkezett-e? - azt talán csak személyesen tudja. De valószínű, mert később egy nagyon szép almásderes mént is hazaindított hosszas kipróbálás után.

Az állandóan elől haladó, elsőnek ellenséges területre lépő legénységnek minden figyelmét lekötötte az aknák elkerülése és a váratlan ellenséges támadás. Elég volt saját magunkat és a felszerelést cipelni. Az utánunk jövő alakulatoknál már más volt a helyzet. Megszállt területre léptek ellenségtől nem kell tartani és járműveken jöttek, nem gyalog. Ránk vasvilla szemekkel nézett az ottrekedt lakosság, csereberélni sem tudtunk élelmet. Volt még mindenük, nem úgy mint az egy éve megszállt területen. A nyomor csak a megszállás után fog következni.

Tábort verünk a fent említett faluban. Kis pihenés után lábra kaptam, soros vagyok a vízhordásra. Ittam ugyan néhány kulaccsal, de az meg sem kottyant. Viszem a Villámot meg a vödröt. Sokan iszunk a kút körül, szúrós szemekkel figyelnek. Hírtelen támadt ötlettel ledobom a ruhám derékig, és megmosakszom. Míg száradok megpróbálok tejet szerezni elepedek egy kis tejért. Ahogy közeledek mindenki eltűnik. Azért is megpróbálom. Bekopogok benyitok oroszul köszönök, és tejet kérek. Hárman is mondják nyieto nyieto. Pénzért kérem nem ingyen mondom továbbra is csak nyieto. Nincs semmi baj mondom, és kimegyek. Kijönnek utánam mondják a magukét. Tehenek bőgnek az istállóban enni tehén és nincsen tej mondom fejcsóválva. Ijedten összenéznek. Ott hagyom őket ezek legszívesebben megfojtanának. Visszatérve elmondom az esetet a barátomnak. Másoknak sem sikerült többen próbálkoztak beszaladtak előlük a házba és bezárkóztak.

A faluhoz tartozó hatalmas kolhoz tehenészetből tejhez jutottak a helyszínen táborozó puskás századok. Túlnyomó részt falusi gyerekekből álló századok egyszerűen megfejték a teheneket és teleitták magukat. A rendkívüli események miatt elmaradt a fejés, a teli tőgyek ontották a régen nélkülözött tejet. A kolhoz másik területén méhészet volt. Egy két hozzáértő kaptárokat nyitott fel és keretestől lépésmézet szedett ki, majd élvezettel rágcsálta.

Több sem kellett az éhezőknek. Neki estek a kaptáraknak felfeszítették földöntötték mézet akartak kiszedni. A méhek nem tűrik a durva beavatkozást tódulnak ki a felfeszített kaptárakból, felhőkben támadnak. Futnak a katonák eldobálva a mézzel telt kereteket, ez azonban semmit sem segít. Üldözik a futókat a sátrakig, és csípnek mindenkit aki mozog. Nagy pánikot keltettek a legénység között. Sátorban menekült mindenki előlük. Órákig tartott a megvadult méhek felhőinek őrjárata a méhes körül. Mikor kilehetett jönni a sátorból a legjobb barátok alig ismertek egymásra. Eltorzult arcok bedagadt szemek néztek egymásra csodálkozva. Akik megúszták méhcsípés nélkül kinevették a pórul jártakat.

- Jó volt a méz? - kérdezték nevetve.

- Van egy kis időnk levágjam a hajadat? - kérdi Ernő barátom.

- Ha ráérsz természetesen.

Már előre megbeszéltük hajnyíró gép nincs, olló nincs, marad a borotva. Szedem elő a borotva apparátom, leülök a földre. Mellém térdel csinál oldalt egy vágást.

- Tényleg levágjam?

- Hát persze, nem fogok izzadni annyira.

- Akkor bevizezzük, mert szárazon nagyon húz.

- Most is húz - mondom.

- Akkor beszappanozzuk.

Fél óra múlva kopasz vagyok.

- Ha meggondolod majd én is leborotválom a tied.

- Arra ugyan várhatsz - feleli.

Két nap múlva sor kerül rá, és szaporodik a kopaszok száma. A többiek is követik a példát. A sisak mégis csak nyújt valami védelmet, és haj nélkül szellőzik a fej nem izzad.

Sztarijoszkol-tól 15 km-re lehetünk, állítólag bekerített orosz egységek felszámolása folyik. A német bombázó rajok sokasága húz el felettünk és halljuk a bombák robbanásait. Gyakran keveredünk harcba kisebb, elmaradt csoportokkal. Nőnek a veszteségeink.

Estére a város szélén rejtőzve táborozunk holt fáradtan. Reggel indulunk a város ellen, ahonnan csak szórványos lövöldözés hallatszik. Hosszan nyúló csatárláncban haladunk a város felé. Az elszórt házak közül feltartott kézzel orosz katonák jönnek elő. A város gyakorlatilag elesett. Kelet felé már teljesen el vannak zárva, nyugatról mi támadunk, semmi esélyük a visszavonulásra, még erős egységnek sem.

Sokan csodálkoznak hogyan létezik hogy annyian megadják magukat a háborúban. Egyszerű a magyarázat. Kevés ember akar öngyilkos lenni. Olyanra fordul a helyzet, hogy más lehetőség nincs. Vagy megadja magát vagy öngyilkos lesz. Semmi elitélendő ebben nincs, ez emberi adottság. A háborúkat viselő országok katonai és egyéb vezetői vesztés esetén mind megadták magukat ha nem sikerült elmenekülni. Miért csak a legénységet ítélik el? Egy példát említenék. A sztálingrádi csatánál Paulusz tábornok előkészítés után egész tábornoki karával, csomagjaival, csicskásával átment orosz fogságba. Felszólításra sem volt hajlandó a még küzdő egységeket megadásra késztetni. Felelőtlen tettével hadifogságból százezernyi német katona életét oltotta ki. Saját és vezérkara számára igényelte a hadifogságot, a legénységet halálra ítélte hadifogságba esés helyett.

Beérünk Sztarijoszkoliba. Kemény harcok jelei mindenütt, rombadőlt házak bombatölcsérek. Magyar és német irányítók terelnek tovább. Megállás nélkül átmegyünk a városon hosszú sorban. Mellettünk száz számra dübörögnek el a német gépesített alakulatok. Ugrálunk előlük, hogy el ne tapossanak. Ahol bombatölcsér szűkíti le az utat, ott ki kell várni a német gépkocsik elhaladását, hogy lovas kocsijaink átmehessenek. Lelassult a menet, de cseppet sem bánjuk, legalább leülhetünk néha az útszéli porba. Néha még vizet is szerzünk. Lassan észrevétlenül arra az állapotra süllyedtünk, hogy nem érdekelnek a harci események nem érdekel a világon semmi! Csak az éhség szomjúság, és fáradság kínjait valahogy enyhítsük. Ha összetorlódnak a járművek azonnal leülünk és azért drukkolunk, hogy minél tovább tartson. Ha kutat találunk nem bírjuk otthagyni. Annyit szeretnénk inni mint a teve, hogy több napra elegendő legyen. Legnagyobb gondot az élelmezés okoz. Már úgy érezzük készakarva csinálják, vagy a konyha vagy a vételezés marad el. Természetesen csak a legénység számára. A tisztek kocsin ülve esznek isznak mikor csak kívánják. Számukra bőségesen minden biztosítva van. Látják hogy a legénység állandó kínban van a vízhiánytól. Mi az a kulacs víz amit magával tud vinni. Egy kulacsa van mindenkinek. Egy forró nyári napon még a hűvösön heverészve is kevés. Mégsem jut eszükbe, hogy a legénység részére is tartályokban vizet vigyünk magukkal. Úgy érezzük nem számítunk embernek. Azoknak a magyar nép nevében hősiesen harcoló honvédeknek egyáltalán nem érezhetjük magunkat akikért a magyar haza a legmesszebbmenőkig mindent megtesz. A frontra kiérkező újságok és képeslapok valamint a rádió híreiből megtudtuk. A magyar kormány óriási anyagi áldozatokat hozott küzdő hadseregének magas szintű ellátására. Ettől az ellátástól a végelgyengülés környékezett bennünket. Pedig most jött a java. Ellenállás alig volt előttünk. Rövid pihenőkkel, szinte éjjel nappal meneteltünk hosszú sorban.

Melyfekvésű országúton megyünk erősödő motor zúgást hallunk.

- Repülő! - kiáltják. Lefekszünk az út szélre. Egy cigány maradt az úton a gép felettünk a cigány rákapja ijedtében a puskát és lövés!

Gunyoros röhögés.

A gépből fekete füst tódul, nem bír emelkedni nekiütközik a lanyha emelkedőnek. Láng csap fel, hatalmas robbanás rázza meg a levegőt.

Éljen kiáltások. Elismeréssel gratulálnak a cigánynak, hősként emlegették. Mindenki látni akarta egyből népszerű lett és a nap hőse. Semmi vita nem lehetett sikeres teljesítménye felett, mert egyedül csak ő lőtt a gépre. Sokan megjegyezték: "csak egy hülye cigánynak lehet ilyen szerencséje".

Sokszor kaptunk a továbbiakban is hasonló repülő támadást, a ritka szerencsés eseten felbuzdulva többen lőttek a gépre, de találatot senki se ért el.

A lángoló füstölő gép közel volt az utunkhoz gyalogosan még sem ment megnézni annyira fáradtak voltunk. Lóháton tisztek megnézték. A nagy füsttől semmit sem láthattak. Megvárni míg elhamvad a tűz nem volt idő.

Utunk váratlanul kis folyó mellé kanyarodott mintha összebeszéltünk volna megrohantuk a vizet. Volt aki nekihasalt úgy ivott a kényesebbek csajkával meregették. Nagyon zavaros víz volt, de kit érdekelt most a zavarossága. Hideg volt és sok jutott mindenkinek. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy beleugrok, de biztosan rossz néven veszik. Megcsúszást imitálva beleestem: kárörvendő nevetés. Isteni volt a víz, elnyúltam benne. A mennyországban éreztem magam. Ha már vizes vagyok úszok egy kicsit. Bent vagyok a közepén. Kiáltások a partról, azonnal jöjjek ki, bele akarok fulladni? Fölállok derékig ér a víz.

- Ebbe belefulladni?

Nem szól a tiszt semmit. Hogy félti az életemet a víztől dünnyögöm magamba. Újabb toccsanások. Egyre többet csúsznak ruhástól a vízbe, már locsoljuk egymást hancúrozunk. Észre veszem már pihenő van. Beviszem a Villámot is meglocsolom a vödörrel. Eldobja magát, bele fekszik, élvezi a vizet akárcsak mi. Sokat ért ez a fürdőzés szinte újjá születtem. Kiöblítettem minden cuccom és estig fürdőruhában, mezétláb gyalogoltam. A ruhám a ló hátán száradt irigykedtek a többiek:

- Még jól is jártál a vízbe csúszással.

- Igen, minden napra jöhetne egy folyó. Ha idén jó meleg idő lesz biztos, hogy megint belecsúszok.

Az őrjítő menetelés mindenkit kikészít. Kisebb falvakon haladunk keresztül. Cirill betűs helységneveket próbálunk megfejteni sikertelenül. Akad egy két írásszakértő, tőlük kérdezzük. Meg is mondják a soha sem hallott nehezen kiejthető neveket, de semmit sem érünk vele perceken belül elfelejtjük. Főképpen azért érdekelne milyen messze esik tőlünk a Don folyó mennyit kell még gyalogolni. Az elterjedt hírek szerint harci feladatunk a Don elérése. Ha ellenállás továbbra sincs hamarosan elérjük. Nem is számítunk ellenállásra, mert hosszú sorban megyünk előre. Az elért helységeket nem fésüljük át az valószínűleg az utánunk jövő egységekre bízták. Utunkat a falvakon keresztül mindenütt közömbösséget színlelő arcok, rémült gyűlölködő szemek kísérik.

Orosz felderítő gépek gyakran húznak el felettünk a szokásos mély repülésben, nagyon ritkán lőnek. Annyira, hogy kívánjuk jöhetne már egy gép, legalább pihenhetnénk egy kicsit. Német vadászgépek most nincsenek. A magasban elhúzó bombázók valami távolabbi célpont felé igyekeznek. Légelhárításunk nincs. Gyakorlatilag a levegőből védtelenek vagyunk. A lovas kocsik tele vannak végkimerült katonákkal. Az újabb és újabb járni képteleneket nem tudják elhelyezni. Leszállítják azokat akik már ültek valamennyit a kocsin. A cserebere állandóan tart.

Dombos terepen haladunk a lovak nem bírják az emelkedőkre felhúzni a kocsit lemaradnak. A gyalogság tovább megy. Az tartja bennünk a lelket, hogy órákon belül elérjük a Dont.