Bomlóvirág-kipárolgású mező domb-mellei köd-köpenyben
fehér-halványan beomlott fal-arcokként
nem kémlelve ködtelen-kék eget, nem várva semmire sem –
Pillanat-nyugodt levél-ültében zúzmara-harmat alszik sötéten
még-nincsen-napkelte-álmot
hogy tétlensége verejtéke fehéren hagyja a tájat –
Barnán folyó pára-ér haldokló tóba fut reménytelen
tompa melegvérér-csörgés alvó állatokban
fekete-vadászok napágy-vetése, halkopoltyú-munka
Sárga konkvisztádorok törnek utakat –
csalitosszerte-fény
lassú, csöndes, bomlasztó csigaként mászik rá
tehetetlen durván levelekre és virágokra
állatszőrt lucskosít
és a földre hullva e humuszoldó csigaerőszak
könyörtelen végigcsíkozva
világossárgával mindent elér –
Így hódít ajándékot el nem fogadóan néma nappal
a néma éjre felkúszik
fehér váladékkal zúzmarát mar
hidegvíz-ködöket oszlat
kék ég küldte botos ő –

(Hiába: emlékezés torz tükör
érző isten templomlaka
ilyen realitástalan
nihil szeretettelen
szerelmem
fogd-vedd-bírd-tiéd.)

Krétára szült engem anyám, úgy hívják, hogy Rheia,
most itt vagyok, láthatsz engem,
amint a szigeten mászkálok,
lenge ruhámmal a szél szaladna, alatta növőben a jövő...
Apám Kronosz, hős titán, ő most az istenek feje,
de gonosz és bősz, ki tán lenyelt volna engem is,
ha a mama nincs,
anyám ugyanis követ nyeletett vele,
helyettem megette tudatlan azt,
így vagyok most ép, gyerek,
épp bóklászom kopott rónákon Napra lesve –
Nyugvásának végszavára karja mind a Földre lóg,
vad haja vörösen lobban felhősipkája alól,
mellei a tengert nyalják, lebukik majd s eltűnik,
és minden besötétedik körülöttem...
Ez a Kréta jó egy sziget,
anyám néha meglátogat,
szavakkal jóllakatja agyam,
és húst is hoz, meg gyümölcsöt,
ámde lelkembe nem lát bele,
annak rabja csak én vagyok –
Egyszer harci hangon zúg, mint egy sugárhajtómű,
máskor ringó pianóban úsztat, mint egy tó a csónakot,
egyszer mint egy érett felhő, dinamóként szikrát szór,
máskor meg zászlót, meg madarakat felborzoló
reggeli zefír, vagy csak a kék émelygés...
Anyám szava néha álmaimra rátalál,
hogy kiherélem majd apámat,
meg hogy én leszek a halhatatlan béke,
de én nem akarom még ezt...
csak hogy végre – kimúlt a Nap; a világ vár reám.

(1997) (20 éves)