Kint, hol a tenger az úr, zajos árja
csendesedik megijedve, ha látja
a partokon éneklőt, a dalost.

Hallja a hajnal, ahogy dalod által
ébred a fény, s vele hűs szele szárnyal,
s zenére az égre virágokat fest.

Álmokat adsz a kezembe, ha kérem,
éneked szárnyra kap akkor a fényben,
lerontva a vastag acélfalakat.

Csillagot adsz, ami vágy a szememben,
fénye remény, szava dallam a csendben,
mi nélküled elveszik, el ne engedd!

Még figyelem dalod andalítón, csak
messze visz el, mint a hajnali csónak,
az életidő, s megölne a csendben.

Csillagos ég hideg éje ha múlik,
Képe meleg sugaradba behullik.
Ébred a szárnyad,
Gyullad a vágyad,
Angyal a szép horizonton.

Nyílik a szín, szemed árnyakat nem lát,
Ő, ki a rosszat elűzi, tekint rád.
Adja a lelkét,
Ontja a fényét,
Szenteket ő koszorúzza.

Már vele egy s ugyanaz vagy-e, óh Nap?
Bújik-e benned a fénye, hatalma?
Életet adtál,
Tőle te kaptál,
Bár sose vár Örökélet.

Elvesz a kék színe tarka egekben,
Jár az idő szele kába szemedben.
Himnuszod bágyad,
Készül az ágyad,
Társad amint kel utánad.