Cseléd- és szolgadalok

Viszonylag keveset ismerünk, mert a gyűjtésük csak akkor indult meg, amikor már a feledés határmezsgyéjére kerültek. Az ismeretekből mégis jól kirajzolódik az a nehéz élet, ami a nagybirtokokon folyt valamikor, ahol a nincstelen cselédet nem is vették emberszámba (vö. 78–80. l.). E dalokat a parasztság nem vette át, hiszen számára ismeretlen érzéseket, kérdéseket, szenvedéseket fejezett ki. Így rendszerint nagyobb körben nem is váltak ismertté, legfeljebb egy-egy tájon vitték magukkal a helyüket változtatni kényszerülő cselédek.

Viszonylag kevés az olyan nóta, amelyik a nagyparaszt gazdánál szolgáló béres keserveit mondja el:

Kiskoromba árvaságra jutottam,
Nagykoromba szolgálatba állottam.
Megtanultam, hogy kell türni, szenvedni:
E világon buval, bajjal megélni.
Szolgálottam, szolgálottam négy tulkot,
Ki mind a négy gazdám keze alatt volt.
Megtanitom a négy tinót ekébe:
Szántogatok a más szántóföldjébe.

                       Székelyföld

A szolgalegényeket leginkább az keserítette, hogy hiába dolgoztak látástól vakulásig, mégis gyenge kosztos, kis kommenciót mértek nekik

Érik a szőlő,
Hajlik a vessző,
Bodor a levele,
Két szolgalegény
Szántani menne,
De nincsen kenyere.
 
Van vereshagyma
A tarisznyába;
Keserü magába.
Keskeny az abrosz,
Hosszu az asztal,
Kevés a vacsora.
 
Huncut a gazda,
Nem néz a napra,
Csak a szép asszonyra.
Szolgalegénynek,
Hej, de szegénynek
Kevés a vacsora!

                       Általánosan ismert

A cselédnek, béresnek, szolgának a folytonos vándorlás esett a legkeservesebben. Sohase tudhatta, hogy letelve az év, mikor küldi el a gazda, nem is a munkája miatt, hanem azért, mert esetleg visszafeleselt neki. E téma körül csoportosul a legtöbb cseléddal:

Béres vagyok, béres:
Ujra elszegődtem.
Itt az uj esztendő,
Jön a szekér értem.
{H-479.} Bánom ökreimet,
Vas járomszögemet;
Cifra ösztökémet,
Barna szeretőmet.
Ökreim a réten,
Gulyám a vetésen;
Taligám a barázdában;
Magam a csárdában.

                       Rábaszovát (Sopron m.)

A nagybirtokon külön csoportot képeztek a dohánykertészek, általánosan ismert nevükön a kukások. Bérlők, vállalkozók voltak ugyan, mégis teljes mértékben a földesúrtól, a gazdától függtek. Nehéz, kemény munkájukat sohasem fizették meg igazában. Jellegzetes dalaik közül alig néhány maradt fenn.

Pista bácsi, ha kimegy a pajtába,
Százhusz csomót oldoz le egy sorjába.
– No ti, lányok, nem alszotok az éjszaka,
Mig ez a sok dohány be nem lesz csomózva!
 
– Kérem szépen, Pista bácsi, jöjjön ki,
Elbocsátó levelemet hozza ki!
Írja meg az elbocsátó levelet,
Dolgoztunk a dohányában eleget!

                       Verpelét (Heves m.)