A falusi értelmiség

A falusi értelmiség jelentős része a parasztságból származott, illetve esetleg több generáción keresztül oda vezethető vissza. Helyzetük különleges volt, hiszen a legtöbb esetben származásukkal szemben az állam, a földesurak parasztsággal ellentétes érdekeit kellett szolgálniok. Helyzetüket, életmódjukat tekintve részben a földesurakat, részben a városi polgárságot utánozták. Jelentőségük az általános műveltség elterjesztésében korszakonként, helyenként, de sokszor egyénenként váltakozva nagyon nagy jelentőségű.

A pap és a tanító többnyire a parasztságból került ki, és ez jelentette az első lépcsőt a paraszti életből történő kiszabaduláshoz. A két foglalkozás szorosan kapcsolódott egymáshoz, hiszen a múlt században csaknem kizárólagosan, de még 1948-ig is döntő többségben az iskolákat valamelyik egyház tartotta fenn. Nagyon fontos volt a pap, a tanító és a kántor közvetítése az irodalom és a népi alkotások között. A kölcsönös csere lebonyolításában volt ennek a rétegnek nagy szerepe. A papok, különösképpen a protestánsok, a hazai teológiák elvégzése után külföldi országokat is felkerestek, ahonnan nemcsak vallási, hanem nagyon sok világi ismeretet is magukkal hoztak, így Hollandiában a XVII. században a szélmalmot ismerték meg, és ennek alapján épültek az első hazai példányok. A XVIII–XIX. században számos új ekeformával éppen a papok ismertették meg a híveiket. Külön ki kell emelni Szarvas evangélikus papját, Tessedik Sámuelt, aki nemcsak könyvben tárta fel az alföldi parasztság nyomorult helyzetét, hanem gazdasági iskolát alapított, ahol a parasztok gyermekei a korszerű földművelés alapelemeit elsajátíthatták. Azok a magyarországi iskolák, melyek a tanítókat, papokat képezték, élénk kapcsolatban állottak az európai műveltséggel, és éppen ez az a másik csatorna, melyen át az a magyar parasztsághoz, nagy késéssel és töredékesen, eljutott.

Természetszerűen az általános műveltséget nem minden réteg sajátíthatta el. Elég, ha ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy 1881-ben az akkori Magyarország hat éven felüli lakosságának több mint 50%-a analfabéta volt. Ennek eloszlása különböző, mert a középső területen az arány sokkal kisebb, míg a peremterületen ennél jóval nagyobb volt, és helyenként a 90%-ot is megközelítette.

A nótárius, a jegyző az államhatalom képviselője volt a faluban, akit ugyan hivatalosan ott választottak, de a megye utasításait, határozatait {H-67.} érvényesítette. Orvos régebben sokszor tíz faluban sem akadt egy, mert inkább a mezővárosokban telepedtek le, így a falusi lakosság egészségügyi vonatkozásban is saját ellátására kényszerült. Az állatorvosok száma csak a századfordulótól emelkedett, de a paraszti állatgyógyítás gyakorlati működésüket sokáig korlátozta. Az agrárértelmiség nem a falvakban, hanem többnyire a birtokokon (pusztákon) élt.

A különböző falusi értelmiségi rétegek a parasztsággal csak hivatalosan érintkeztek, társadalmi kapcsolatot egymás között ritkán tartottak. Legfeljebb csak ünnepélyesebb alkalmakkor, így a parasztlakodalmakban jelentek meg.