A gyapjú feldolgozása | TARTALOM | A népviselet elemei |
A bőr feldolgozása rendkívül régi mesterség, ami azonban részben korán specializálódott bizonyos ruhaneműekkel kapcsolatban, A legkezdetlegesebb bőrkikészítő módokat és eljárásokat a pásztorok szinte napjainkig megőrizték. Elsősorban az elhullott jószág bőrét igyekeztek a maguk számára minél hamarabb használhatóvá tenni. A pásztorok közül leginkább a juhászok értették a bőr természetesen a juhbőr kidolgozását, amiből különböző egyszerű ruhadarabokat állítottak elő. A Hortobágy környékén a lenyúzott báránybőrt gondosan lehúsolják, majd kifeszítve, árnyékos helyen megszárítják. Ha nagyon szennyes, kimossák, és újra megszikkasztják. Majd konyhasóval kevert timsóval alaposan bekenik, és korpát szórnak rá, összehajtogatva elteszik. Néhány nap múlva kezdetlegesebb módon kézzel megtörik, vagy életlen kaszán húzogatva puhítják. E munka során időnként krétaport, lisztet szórnak rá, melytől egészen kifehéredik. Berzsenyből (Phytolac-Cd Tourn), gubacsból (Gallapfel), gálickőből festéket főznek. Ezt langyosan rákenik a bőrre, amitől szép fekete színűvé válik.
{H-298.} Ezt a bőrkikészítési módot régebben a magyar tímárok is gyakorolták, és készítményeiket a XVIII. század második felében francia források is elismeréssel emlegették (Diderot: Encyclopedia, Párizs 1772). Ennek lényege a következő: a lenyúzott bőrről a szőrt késsel, minden vegyi beavatkozás nélkül távolították el. így a szőr töve benne marad a bőrben, és azt tömörebbé, ellenállóbbá tette. Timsós-konyhasós oldatban alaposan megdolgozták, taposták, amikor már ez teljesen átjárta, először árnyékban, majd parázs felé tartva megszárították. Ezáltal a pórusok kitágultak, és könnyen befogadták azt a forró faggyút, amivel alaposan bekenték a bőrt. Ezt az eljárást elsősorban ökör bőrrel végezték, amitől az fehérré változott. A kidolgozás mindössze 24 hétig tartott, szemben az Európában általános csersavas eljárással, ami sok esetben 34 évet is igénybe vett. Ez a tény és a tömörebb bőr tette ezt a kikészítési módot Nyugat-Európában is kedveltté. Ez lényegében olyan eljárás, melyet Belső-Ázsiában, Közel-Keleten, de a középkorban a Földközi-tenger déli részén is gyakoroltak. Mindezek alapján fel lehet tételezni, hogy ezt a bőrkikészítést a magyarság már a honfoglalás előtt ismerhette.
A tímárok a középkortól kezdve más módszerrel is dolgoztak. A beáztatott bőrt alaposan bemeszezték, és ebben 23 hétig tartották. Ezután {H-300.} már könnyen le lehet szedni róla a szőrt, illetve gyapjút. Ez utóbbit összegyűjtötték, és kimosva a gubásoknak adták el. A hús- és hámdarabokat gondosan eltávolították a bőrről, majd egy ideig tyúktrágyából készített pácolólében tartották. Ezután került sor a cserzésre, melynek alapanyaga a lehántott és összetört cserfakéreg, illetve cserfa-gubacs. Ennek levében a szükségnek megfelelő ideig tartják a bőrt, mindennap újabb csertörmeléket adva hozza, hogy a sav azonos szinten maradjon. Ha a megvágott bőr belül sárgának mutatkozik, akkor be lehet fejezni a cserzést. Ezt rövid szárítás, majd valamilyen zsiradékkal történő kezelés és festés követ. Ez az eljárásmód Európára, Dél- és Kisázsiára jellemző, de nálunk is idők folyamán egyre inkább általánossá vált, és háttérbe szorította a fenti eljárást.
A növényi kikészítő anyagok között különösen a Dunántúl, a Balaton környékén a szömörcével (Rhus cotinus) is találkozunk, melyet feltehetően itt a törökök terjesztettek el. Ezt az is bizonyítja, hogy a vele foglalkozót tobaknak nevezik, ami pedig az oszmán-törökben a „tímár” jelentésű szóval egyezik. Ez a növény a bőr minőségi kikészítését biztosította. A szattyánbőrből készültek a legkiválóbb csizmák.
A gyapjú feldolgozása | TARTALOM | A népviselet elemei |