Röviden, s talán csak kis túlzással: mindenkié. Szerencsés esetben a tudásmenedzsment-programok számos feladatán az összes munkatárs osztozik. Kezdeményezőként szinte mindig vagy az emberi erőforrással foglalkozó szakemberek, vagy az informatikusok lépnek fel. Ron Young (1998) arra figyelmeztet, hogy sok személyzeti és informatikai szakember újabban tudásmenedzsmentnek nevezi, amit már hosszú évek óta csinál. Pedig a tudásmenedzsment - ami szerinte az új ismeretek létrehozásának és megosztásának új módját és soha nem látott sebességét, valamint a tudás előtérbe helyezését és új módon történő mérését jelenti - e két terület fúziójával valósul meg, és lényegében az együttműködésről szól, arról, hogy a szervezet részei egyként dolgoznak.

Bizonyára nem véletlen, hogy a KPMG magyarországi felmérése során felsővezetőket, informatikai és értékesítési vezetőket, valamint emberierőforrás-menedzsmenttel foglalkozó vezetőket kerestek meg. Bőgel György (2000) viszont azt írja, hogy egy jól működő vállalatnál sokan foglalkoznak tudásmenedzsmenttel anélkül, hogy ezt a szót használnák: "Direkt tudásmenedzsment szerepeket töltenek be például a személyzetisek, az oktatásszervezők, a könyvtárosok, a hírlevelek és újságok szerkesztői, a vállalati intranet gazdái, de minden más vezető is 'tudásmenedzser' bizonyos mértékig, még ha ösztönösen teszi is ezt."

Jó néhány cégnél függetlenített tudásmenedzser (chief knowledge officer, CKO) dolgozik. Bőgel György szerint bizonyos esetekben, például csúcstechnológiai vállalatnál, nagy tanácsadócégnél erre valóban szükség lehet, és fel is vázolja feladatkörüket. Ugyanakkor tény, hogy a cím, sőt maga a tudásmenedzsment kifejezés - egyáltalán: a zsargon - használata ellenállást kelthet az emberekben (Dempsey 1999). Emlékszem olyan cikkre is, amelyben valaki azt mondja: "A CKO cím annyit jelent: engem lőjetek le, ha a program nem sikerült." A KPMG Hungária szakemberei úgy fogalmaztak, hogy "vita tárgya, szükség van-e külön tudásmenedzsment-szervezetre".