Két kérdés sarkallt arra, hogy ezt az összeállítást elkészítsem. Az egyik: Van-e a tudásmenedzsmentben olyasmi, amit a józan ész nem diktálna nekünk (itt vállalatunk egészére gondolok) amúgy is? A válaszom: ha van, akkor az a tudásmegosztás szemlélete. Csak hasznunkra válhat, hogy a tudásmenedzsment divatja a bizalom és a közös célok fontosságára irányítja figyelmünket. A többi: olyan dolog, amit találékony és céltudatos emberek előbb-utóbb felfedeznek maguknak, még ha csak rövid távban gondolkodnának is.

Mi a könyvtárak szerepe a tudásmenedzsmentben és mi lehet saját könyvtárunk szerepe? Ez volt a másik kérdés, ami arra ösztökélt, hogy elkészítsem ezt az irodalmi összefoglalót.

A könyvtárak szerepe

Visszatérek Rob Abbott (2000) cikkéhez. Azt fejtegeti, hogy bármiféle információ akkor válik könnyen hasznosíthatóvá - akkor alakul át tudássá -, ha nem szétszórt, ha van szerkezete, vannak szövegösszefüggései, ha meghatározott céllal, bizonyos személynek vagy intézménynek szól s a kellő időben. Mindez csoportosítás, rendszerezés, szűrés, kivonatolás, a redundáns részek eltávolítása, az összefüggések felismerhetővé tétele stb. révén érhető el. Amit most felsoroltam, ősrégi könyvtárosmunka. A különbség a régi időkhöz képest az, hogy korábban a technika nem engedett meg annyi mindent, mint ma. S ami még ennél is fontosabb: a könyvtár nem volt annyira kifelé forduló, annyira olvasó..., akarom (?) mondani: használóközpontú, mint napjainkban.

(Ha már leírtam ezt a szót, amit sohasem szerettem - "használó" -, elárulom, hogy olvasás közben rátaláltam a nekem tetsző kifejezésre, s ez nem más, mint a "játékos". A "játékos" szó bevezetését David Nicholas (2000) ajánlja, mondván: annyi mindent kifejez, amit az elnyűtt "használó" nem tud. A "játékos"-nak egyénisége, lendülete van, interaktivitást, versengést, társas kapcsolatokat, látványos akciókat mind-mind beleérthetünk ebbe a szóba.)

Visszatérve az információ használhatóvá tételére: a könyvtárak igen sokat tettek és tehetnek továbbra is annak érdekében, hogy a korábban emlegetett internalizáció (az explicit információ átalakítása személyes tudássá) könnyebben, gyakrabban megtörténjen.

Stephen Abram (1997) nyersebben fogalmaz. Szerinte a tudás mint olyan nem menedzselhető, nem kezelhető. Ami kézben tartható, az a környezet, a folyamat, és ebben Abram a könyvtárosnak katalizátor szerepet tulajdonít. A könyvtáros az adatokat szabványos formára hozza, címkézi, az információkat indexeli, válogatja. Amikor pedig segíti, eligazítja, rávezeti valamire az olvasót vagy tolmácsolja a megtalált információt, akkor átadja neki saját tudását.

Hazel Hall és Alyn Jones (2000) angol könyvtárosok szembeszegülnek Davenport és Prusak világhírű tudásmenedzsment-szakemberekkel, akik 1993-ban cikket írtak "Robbantsátok fel a vállalati könyvtárakat!" címmel. Felrobbantani? De hát miért? "Mert a vállalati könyvtárakat messze maga mögött hagyta az információs forradalom. Közülük a legtöbben még mindig csak a dokumentumok tárolásával vannak elfoglalva. Nincs befolyásuk a folyamatokra. A munkatársaik általában vakvágányra siklott szakemberek." - írta Davenport és Prusak 1993-ban. Mit mond ezzel szemben Hall és Jones 2000-ben? "Mutassátok meg, mit tudtok! Show off the corporate library!" 1998-ban felkeresték hat kaliforniai vállalat (mégiscsak létező) könyvtárait, és a 2000-ben publikált cikkükben összegzik, amit láttak. Sorolom:

• Az olvasók ragaszkodtak hozzá, hogy legyen egy hely, ahová beülhetnek olvasni. (Ezt csupán érdekességként említem meg.)

• Ami a könyvtárak által nyújtott számítógépes szolgáltatásokat illeti, nem az olvasók húzták maguk után a könyvtárosokat, hanem éppen fordítva.

• Mindegyik könyvtár jelen volt a vállalati intraneten, például személyre szabott hírszolgáltatással vagy internetcímek gyűjteményeivel (könyvjelzőkkel). A weboldalak készítését és frissítését rendkívül időigényesnek találták, ugyanakkor jólesett nekik, hogy úttörőnek számítanak cégen belül. Volt olyan könyvtár, ahol éppen az elektronikus könyvrendelést készültek bevezetni az olvasók körében a cég elektronikus kereskedelemi programja keretében.

• Az egyik könyvtár az új belépők által feltett leggyakoribb kérdések és a megfelelő válaszok gyűjteményével jelentkezett az intraneten. A másik a vállalati formanyomtatványok teljes készletével. A harmadik elkészítette a vállalati munkatársak képzettségéről és jártasságáról szóló nyilvántartást. Egytől-egyig mindnyájan fontos marketingeszköznek tartották a könyvtári honlapot és gondoskodtak folyamatos frissítéséről.

• Levelezőfórumot működtettek, hogy segítsék olvasóikat. Figyelemmel kísérték a cégen belüli levelezőlistákat, hogy elébe mehessenek az új igényeknek...!

Ahogyan korábban már említettem, Davis Bawden és munkatársai (1999) alapos tanulmányt szentelnek az információs túlterheltség témakörének és annak, hogy a könyvtárosok miképp védhetik meg ettől olvasóikat. Például: a tanfolyamainkon átadhatjuk önfegyelem és önnevelés terén szerzett tapasztalatainkat, rávezethetjük az olvasókat az információk józan értékelésére, a válogatás fontosságára, a rendszerezés mikéntjére. Tudatosíthatjuk bennük a túlterheltség okait, úgy mint: engedünk a könnyen elérhető adatok és az önkiszolgálás csábításának, túlbecsüljük a sokféleség értékét stb. Végül, de nem utolsó sorban, az információk feldolgozásával, ill. technikai eszközök alkalmazásával csökkenthetjük az olvasóinkra zúduló információ mennyiségét.

Már e néhány hivatkozás alapján is csak azt mondhatom: nagyon sok fantáziát látok - továbbra is - a könyvtári munkában!