Az egyik legrövidebb meghatározás szerint a tudásmenedzsment nem más, mint az intézményi szellemi tőke növelését célzó törekvések összessége. Mi teszi szükségessé ezeket a törekvéseket? Mi sarkallja arra a szervezeteket, hogy - akár "tudásmenedzsment-stratégiát" hirdetve, akár a zsargont mellőzve - a legnagyobb erőfeszítéseket tegyék ezen a téren? A válasz: súlyos gondokat kell orvosolniuk. Íme a problémák leltára Rob Abbott (2000) szerint:

• Az intézmények nincsenek tudatában annak, milyen információkat birtokolnak.

• A rendelkezésre álló információk halmaza széteső, rendezetlen, nincs szerkezete, nem összpontosul célok köré.

• Az emberek egyszerre szenvednek az információk tömegétől és az ismeretek hiányától.

• Szakmai jártasság, szakértői tudás, értékes tapasztalatok és munkakapcsolatok semmivé válnak, mihelyst mindezek birtokosa, a dolgozó elhagyja az intézményt.

• A tanulságok és a tapasztalatok megosztásának nehézsége oda vezet, hogy rengeteg idő és pénz pazarlódik el (ugyanazon a cégen belül) az egyszer már megoldott feladatok újbóli megfejtésére. Nem használják ki a drágán megszerzett információt, még kevésbé használják fel ugyanazt új módon.

• Tengernyi bonyodalmat okoz a meglévő nyilvántartások nehézkessége.

Mindeközben egyre többen vélik úgy, hogy a "megfelelő" információtechnológia segíthet e gondokon, és ez a remény a tudásmenedzsment felé fordítja érdeklődésüket (mindegy, hogy annak nevezik vagy sem).

A KPMG Hungária fórumán (Tudásmenedzsment hazánkban) az egyik hozzászóló elmondta, hogy vállalatuknál egyszerűen így definiálták a tudásmenedzsmentet: "képesség a hatékony cselekvésre". Más résztvevők és a KPMG szakembere szerint a tudásmenedzsment a következőket foglalja magában:

• a tudás rögzítése, kodifikálása,

• a tudás strukturálása, kategorizálása,

• a tudás elérhetővé tétele, megosztása,

• a szellemi tőke jobb kihasználása (újrahasznosítása) és védelme,

• mindezt integrált (!) megközelítésben és az összetevők szinergizmusára (!) építve.

A Knowledge Associates CE 2000 novemberében rendezett szemináriumán (Knowledge Management vezetői szeminárium) másfajta definíciót ismertettek. Eszerint a tudásmenedzsment:

• a tudástőke létrehozásának,

• megtartásának,

• megosztásának,

• számontartásának és

• felhasználásának

alapvetően új módja.

További meghatározások sora olvasható Sellin már idézett Scrip Magazine-beli cikkében (1998). Sellin azt a nézetet sem hallgatja el, miszerint a TQM (total quality management) és a BPR (business process re-engineering) elmúltával most a KM (knowledge management) lett a tanácsadócégek "pénzcsináló" eszköze, és a divatot meglovagolva számos szoftvercég nem tesz mást, mint átcímkézi korábbi termékeit, majd KM-eszközként ajánlgatja gyanútlan vevőinek.

Egyáltalán: mennyire új ez a fogalom? Maga a kifejezés az 1980-as évek közepén született, de csak akkor került be a köztudatba, amikor 1994-ben megjelent róla egy írás a Fortune magazinban. Számos szerző visszhangozza azt a vélekedést, hogy a tudásmenedzsment nem új, mindig is jelen volt a szervezetek, mi több, a társadalom életében, s mai formája pusztán a fejlődés természetes velejárója. E fejlődés hozta magával, hogy sok minden lehetségessé vált, ami korábban elképzelhetetlen volt. Clive Holtham (1998) szerint a nagybetűs KM hamarosan lekerül a napirendről, mert "a II. világháború óta feltűnt menedzsmentdivatok ciklusideje öt év", azonban a fogalom mögötti elvek - Holtham szavaival: "a kisbetűs km" - továbbra is érvényben maradnak. (Erre a provokatív hangú Holtham-interjúra írásom végén még visszatérek.)

Szívesen folytatnám a kutatást még beszédesebb, még lelkesítőbb meghatározások után. De újabb zavaró jelenséggel találom szemben magam: a tudásmenedzsment kísértetiesen hasonlít az információmenedzsmentre! Nem csoda, hogy a tudásmenedzsment szaktekintélyei épp ezekkel a szavakkal közelítik meg a kérdést a Financial Times Knowledge Management c. mellékletében: "Ami a tudásmenedzsmentet valóban megkülönbözteti az eredményes információkezeléstől, az

• az új tudás létrehozásának bátorítása és

• a meglévő tudás alkalmazásának ösztönzése."

Másképpen fogalmazva: lehet az információfeldolgozás tökéletes, mégsem születik belőle innováció; a legkitűnőbb információforrások is kihasználatlanok maradnak, ha például nem jut idő az igénybe vételükre. Mindebből egyenesen következik, amit a két szerző kellőképpen ki is hangsúlyoz, s legfőbb ideje, hogy végre én is leírjam: a tudásmenedzsmentben döntő szerepe van az embernek (Davenport és Marchand 1999).

Beszédesebb és lelkesítőbb definíciók? Sally Drayton, a PricewaterhouseCoopers Angliában dolgozó gyógyszeripari szakembere úgy határozza meg a tudásmenedzsmentet, mint ami a tudás megragadásáról és - az intézmény érdekében történő - alkalmazásáról szól (Drayton 1999). Marianne Broadbent (1998) számára a tudásmenedzsment nem jelent mást, mint olyan céltudatos vezetési folyamatot, amely során sikerül megragadni és a cég érdekében hasznosítani a gyakran személyes és kontextuális (az összefüggésekben, szó szerint a szövegösszefüggésekben rejtező) tudást. Paul Quintas, az Open University's Business School professzora szerint a tudásmenedzsment a tudás létrehozását, megosztását, mérését, felhasználását (az eredetiben: "absorbing", azaz felszív(ód)ás, beépítés/beépülés szerepel), valamint feltérképezését takarja (D'Arcy 2000). Geoff Smith, a Cap Gemini Ernst & Young szakembere azt emeli ki, hogy a tudásmenedzsment rálátást biztosít a vállalati élet összes aspektusára, a problémákat a maguk teljességében láttatja, ehhez képest akár az emberierőforrás-menedzsment, akár az információtechnológiai szakemberek, akár más részlegek igyekezete csak korlátozott betekintést nyújt (Smith 2000).

Geoff Smith szerint a "nagy trükk": láthatóvá tenni a láthatatlant. Vajon hogyan? Erről lesz szó a továbbiakban.