A régi magyar könyvkultúra igazi kibontakozásának ideje, fénykora a XV. század, amelynek folyamán olyan hatalmas változások következnek be, mint a reneszánsz műveltség megérkezése hazánkba és a nyomtatott könyv elterjedése. De már ezek előtt is rendkívül megnövekszik a könyvek száma, megnőnek a könyvtárak méretei, persze ezt a nagy méretet még mindig középkori értelemben véve. Míg a megelőző évszázadokban csak nagyon vékony társadalmi rétegnek, kis számú tanult embernek a birtokában volt egy-két könyv, néhány könyvből álló gyűjtemény, addig a XV. században megsokszorozódnak az adatok. De jóval megnövekszik a ránk maradt kódexek száma is. Pedig a pusztulás ezeket is éppen olyan arányban érte, mint a korábbiakat. Nyilvánvaló tehát, hogy eredetileg sokkal több volt már belőlük, ha viszonylag ennyivel több kerülte el a pusztulást. Természetesen a könyvek és könyvtárak még mindig túlnyomóan egyházi jellegűek, tulajdonosaik főleg papi emberek és testületek.

A XV. századi magyar egyházi könyvtárak közül legpontosabban a veszprémi káptalan könyvtárának állományát ismerjük, abból a két leltárból, amelyet már a XIV. századi állapotok ismertetésénél fölhasználtunk. Egyik leltár sincs datálva, de a második, teljesebb leltárt a benne szereplő személyek alapján 1429 és 1437 közé rögzíthetjük. Nem könyvtári katalógus, hanem teljes vagyonleltár, de a könyvekről is részletes adatokat közöl: kinek az adományából került ide, milyen az írása, díszítése, kötése, milyen állapotban van, régebbi vagy újabb időben készült-e. Azt természetesen nem adja meg, hogy egy-egy kötetben vannak-e még más munkák is, mint az, amelyet a leltár föltüntet, mert nem katalógus, hanem leltár.

A másfél századdal azelőtti pusztulás óta a veszprémi székesegyház ismét olyan gazdag lett kincseket érő egyházi szerekben, mint valaha volt. Csak példaként álljon itt, hogy a leltár 26 kelyhet, 9 monstranciát (szentségmutató), 9 püspöki pásztorbotot, 78 miseruhát sorol fel. Az összeírt könyvek száma 171 kötet. Ebből 24 misekönyv, 16 breviárium, 38 egyéb liturgikus könyv, tehát több mint 40%-uk nem igazi könyvtári darab, hanem az istentisztelet célját szolgálja, a szertartások végzéséhez való. A jegyzékből kitűnik, hogy 48 kötetet a sekrestyében tartottak használati anyagként, 16 kódex az egyes oltárokhoz tartozott, a többi, úgy látszik, a könyvtárban volt.

A tartalmi összetétel szempontjából jellemző az egyházjogi munkák nagy száma, ami megfelel annak az ismeretes ténynek, hogy a magyar papság magasabb fokú képzettsége sokkal inkább egyházjogi, mint teológiai volt. Következett ez abból, hogy az egyházi bíráskodás és a hiteles helyi (a közjegyzőségi munkát végző speciális magyar intézmények) működés szükségessé tette a jogi könyvek forgatását; az alaposabb teológiai érdeklődés ébren tartásához ellenben hiányzott az országban az egyetemi teológiai oktatás. Magyarország a XV. században - rövid időszakoktól eltekintve - "egyetem nélküli ország" volt.

A teológiai könyvek közt a patrisztika (ókori egyházatyák) van legjobban képviselve, de ez is nagyon egyoldalúan. Alig van más közte, mint Nagy Szent Gergely munkái és Hieronymus bibliamagyarázatainak több kötete. Augustinus és a többi nagy latin és görög egyházatya nevével alig találkozunk a veszprémi anyagban. Érdekes viszont, hogy meglehetősen nagy a teljes bibliák és bibliarészletek száma, összesen 6 darab, és még több a bibliamagyarázó könyv: 9 - az említett Hieronymusokon kívül. Teológiai téren a legfeltűnőbb a skolasztikus teológiának szinte teljes hiánya. Ezt a területet mindössze Beda Venerabilis két könyve és Aquinói Szent Tamás Summája képviseli.

A világi irodalom nagyon szegényes: Boëthius, Josephus Flavius és Cicero egy-egy műve, Arisztotelész fizikája, egy névtelen, illusztrált csillagászati munka, Glanvilla De proprietatibus rerum (A dolgok tulajdonságairól) című lexikonja és egy elveszettként jelzett retorika. Ilyen körülmények közt elképzelhetetlen, hogy Veszprémben a XV. században még mindig olyan magas fokú iskolai oktatás folyt volna, mint kétszáz évvel korábban.

Majdnem ugyanabból az időből, amikor a veszprémi összeírás készült, van egy jegyzékünk a pozsonyi társas káptalan könyvtáráról, 1425-ből. Az állomány itt összesen 82 kötet. Ennek pontosan a fele, 41 darab a liturgikus könyv. A többiből a legnagyobb csoportot az egyházjogi munkák teszik, számuk 14. Van azután 1 teljes és 1 fél biblia, 4 kötet szentek élete, 5 kötet egyházi beszédgyűjtemény, 6 szentírás-magyarázat. A többi is - kettő kivételével - vallási vonatkozású. Ezek közt az egyházatyákat mindössze 1 Augustinus és 1 Gregorius képviseli, a skolasztikus teológiát pedig Aquinói Szent Tamás 2 műve és Petrus Lombardus híres kézikönyve, a Liber sententiarum (Bölcsességek könyve). A 2 világi tartalmú munka Marchesinus Mammotrectusa, a latin szavak helyes kiejtéséről, és Glanvilla De proprietatibus reruma, ugyanaz az enciklopedikus munka, amelyet Veszprémben is láttunk. Az összkép tehát nagyon hasonló a veszprémi káptalan könyvtárához, sokkal inkább a kánonjog uralkodik benne, mint a teológia, káptalani iskolához használható anyag pedig egyáltalán nincs benne, még annyi se, mint Veszprémben. A könyvek kötése legtöbbnyire fehér bőr, de vannak fekete, vörös és zöld színűek is. A kötés színe azonban nincs összefüggésben a tartalommal.

A pozsonyi jegyzék címeinek sorrendjéből arra lehet következtetni, hogy a kódexek itt is, mint ahogy a középkorban általánosan szokásos volt, szakcsoportok szerint, pultokon feküdtek. Ezek a szakcsoportok így rekonstruálhatók: 1. Liturgia. 2. Biblia és bibliamagyarázat (exegetika). 3. Vegyes teológiai művek. 4. Beszédek. 5. Egyházjog. 6. Ismét liturgikus munkák, bizonyára az újabban beszerzettek. Hol voltak elhelyezve a könyvek, a jegyzék nem mondja meg, de bizonyosra vehetjük, hogy a liturgikus kódexek a sekrestyében, a könyvtár pedig a Szent Márton káptalani egyház tornyában, ahol a XV. századi könyvtárnak és a későbbi gyarapodásnak ma is őrzik jelentős maradványait. Ez az egyetlen a középkori Magyarország káptalani könyvtárai közül, amelynek állományából jelentékeny rész maradt fönn eredeti helyén.

Nagy és változatos tartalmú könyvtára volt a zágrábi székesegyháznak. A pontosabb datálás nélkül, a XV. századból fönnmaradt jegyzék 17 szakcsoportban 225 kötetet sorol föl. Valószínű, hogy a könyvek itt is szakcsoportok szerinti rendben, pultokon feküdtek. A 17-ből 8 csoport tartalmazza az istentisztelethez szükséges különféle szerkönyveket (pl. 31 misekönyv), együttesen 75 darabot. Az állomány egyharmadát teszik ki tehát ezek. Egy másik harmad a teológiai vonatkozású könyv (29 dogmatikai, 12 szentbeszédgyűjtemény stb.). Szokás szerint nagy az egyházjogi művek száma: 32. Szokatlan viszont a 24 orvosi könyv, külön szakcsoportban, de vannak még ilyenek az "artes" csoportban, tehát az iskolai könyvek közt is. A könyvtáron kívül, külön, a kincsek közt őrizték Lukács evangéliumának különlegesen díszes példányát, színezüst kötésben, domborművekkel díszítve. A könyv annak köszönte ezt a nagy megbecsülést, mert - "amint mondják" - a példányt maga az evangelista írta saját kezével.

Tartalmilag nem sokat tudunk a nagyváradi székesegyház könyvtáráról, pedig ez is egyike lehetett a legnagyobbaknak, mert a váradi püspökség a leggazdagabbak közé tartozott, de a XIV. század utolsó éveiben részben vagy egészében elpusztult, amikor a sekrestyében égve felejtett gyertyától okozott tűzben leégett a székesegyház. Viszont érdekes adatunk van a könyvtár elhelyezésére és kezelésére vonatkozólag. Egy 1419-ből való adat ugyanis arról tájékoztat, hogy az akkor a székesegyház nyugati bejárata fölötti Szent Katalin-kápolna és az abban elhelyezett könyvtár kezelésére az Itáliából jött püspök, Andrea Scolari külön javadalommal ellátott klerikust alkalmazott ("Rectoria armarii librorum"). Ez a könyvtáros Nagymihályi Miklós fia Antal volt, aki később kanonok lett. Így ő az egyik legkorábbi, név szerint ismert magyar könyvtáros.

A káptalani könyvtárakétól lényegesen eltérő képet kapunk a XV. század plébániai könyvtárairól. Ezek közül a legjobban a nagyszebeni könyvtári viszonyokról vagyunk tájékozva, egy Gyulafehérvárott szerencsés módon fennmaradt kódexből, amely több szebeni könyvjegyzéket is tartalmaz. Ezekből kiderül, hogy az ottani Szűz Mária-plébániatemplomnak már a XIV. században 22 szerkönyve volt. A XV. század elején pedig már létezett egy olyan, 20 kötetből álló gyűjtemény, amely a mindenkori plébános személyes használatára szolgált a plébániaházban: 9 szentbeszédgyűjtemény, 2 legendáskönyv, 2 breviárium, 1-1 biblia, lelkipásztorkodási kézikönyv, erkölcstan, kommentárokkal ellátott zsoltároskönyv és a bibliai és egyéb történeteket tartalmazó, nagyon elterjedt Historia scholastica. Ezekhez járult még 2 egyházjogi munka.

1442-re ez a gyűjtemény már 76 darabra nőtt. A legtöbb köztük most is a szentbeszédgyűjtemény, 21 kötet. Majdnem ugyanennyi, 20 darab a bibliamagyarázat, 8 dogmatikai tárgyú munka, 3 szentek élete, 3 biblia, 7 erkölcstani munka, 1 kötet elmélkedés. Egyházjogi munka most is csak 4 van. Világi tartalmú könyvek közül a következőket találjuk: 1 szótár, 2 történelmi mű, a Gesta Romanorum (A rómaiak cselekedetei) néven ismert mesegyűjtemény és Glanvilla már többször említett vegyes, de főleg természettudományi jellegű anyagot tartalmazó enciklopedikus munkája. (Néhány kötetét a jegyzéknek nem tudtuk pontosabban meghatározni.)

A tulajdonképpeni plébániai, tehát templomi könyvtár, a "libraria", amely 1424-ben Nicolaus Sybenlider plébános hagyatékának 14 kötetével is gyarapodott, 1442-ben már szintén jelentős gyűjtemény. Az ekkor készült jegyzék 62 tételt sorol fel. Ezek közt 13 a bibliamagyarázat, 12 dogmatikai munka, 9 szentbeszédgyűjtemény, 4 erkölcstani könyv, 2 kötet szentek élete, 1 biblia. A többi világi tartalmú: 3 történelem, 3 fizika (mind Arisztotelész), 1 Vergilius és a szépirodalmi jellegű trójai történet, a jól ismert Historia Troiana. Itt is van néhány olyan kötet, amit nem lehet meghatározni.

Ha összevetjük a nagyszebeni gyűjtemények tartalmát azokkal az adatokkal, amelyeket a káptalani könyvtárakról láttunk, első pillantásra föltűnik a kétféle gyűjteménynek egymástól való eltérése. A káptalani könyvtárakban igen fontos volt az egyházjogi, és jelentéktelen a dogmatikai meg a lelkipásztorkodással kapcsolatos anyag. Ezzel szemben a plébániai könyvtárban nincs szerepe az egyházjognak, mert a plébánosoknak jogi tevékenysége alig volt. Viszont nagy és sokoldalú a lelkipásztorkodással és a plébános személyes lelki életével kapcsolatos anyag. Annak a bizonysága, hogy a magyarországi nagyobb városok XV. századi papságának műveltsége nem maradt el az egykorú hasonló más európai országok viszonyaitól. Egyetemi képzettségre utal, amit a bécsi, prágai, krakkói és - átmenetileg a pozsonyi egyetemen szerezhettek meg.

A plébániai könyvtárak használói, természetesen a plébánoson kívül, a káplánok voltak, akiknek a száma egy-egy nagyobb plébánián a 20-40 főt is elérte, meg világiak is. A könyvek leláncolása arra mutat, hogy használták is őket, nem pedig elzártan őrizték. Ilyen adatunk van Bártfáról, ahol 1479-ben egy lakatos szép összeget, egy egész forintot kap egy ilyen lánc elkészítéséért. Ez tehát mai szóval élve "prézens"-könyvtár volt. A nagyszebeni könyvtárból azonban adataink szerint kölcsönöztek is. Jakab nagyszebeni polgármester 1442-ben egy Bibliát kölcsönöz ki innen, meg Robert Holkot szentírás-magyarázatát; Guldner János mester fia pedig 5 könyvet, közülük az egyik jogi munka. Bártfáról is van egy olyan adatunk, hogy Grolok Jakab, aki a krakkói egyetem hallgatója, arra kéri a városi tanácsot, kölcsönözze ki számára a plébániai könyvtárból a Decretalest.

A kisebb plébániai könyvtárak közé tartozhatott a körmöcbányai, amelyet 1473-ban kelt végrendeletében már említ Krumpachi Lőrinc, és amelynek 26 kötete (egy sem szerkönyv, hanem könyvtári anyag) még a XIX. század végén is megvolt ott. Bár ez a könyvmennyiség nem nagy, mégis lényegében megvolt benne mindaz, ami a plébánosi munkához szükséges volt: Biblia, szentírás-magyarázat, szentbeszédek, dogmatikai, morális, teológiai könyvek stb.

A plébániai könyvtárnak egy különleges típusát valósították meg a Szepességben. A 24 szepesi szabad királyi város számára 1405-ben négy pap alapított közös könyvtárat, amelyet eleinte ők maguk is vezettek. Érdemes megjegyezni a négy papnak a nevét, akik a már említett Nagymihályi Miklós fia Antal mellett az első név szerint ismert magyarországi könyvtárosok: Nicolaus Fugisrecht, Petrus Herbord iglói "kápolnás" pap, azután a lőcsei Szent György-kápolna Fustrib nevű káplánja és egy György nevű lehnici plébános. Mekkora volt ennek a könyvtárnak az állománya, nem tudjuk, mert csak 13 kötet maradt ránk belőle a gyulafehérvári Batthyány könyvtárban és Iglón. Azt sem tudjuk bizonyosan, hogy hol volt elhelyezve a 24 város könyvtára, de valószínű, hogy Lőcsén, a Szent Jakab-egyházban, mert a XVI. század elején ennek a templomnak a könyvtárába olvadt be a 24 plébános gyűjteménye. Hogy a két könyvtár sokáig egymás mellett állhatott fönn, arra abból következtethetünk, hogy 1440-ben egy lőcsei pap, Thomas de Weydenaw, az egyházjog baccalaureusa, egy kánonjogi munkát a Szent Jakab-templomnak ad, nem pedig a plébánosok közös könyvtárának.

Falusi templomokban természetesen nem kereshetünk könyvtárakat, sem ekkor, sem később. De arra vonatkozólag vannak adataink, hogy egyes helyeken már nemcsak egy-egy misekönyv meg breviárium, hanem nagyobb számú, 8-10 szerkönyv volt, azonkívül 1-2 beszédgyűjtemény. Egyes városi és falusi plébánosok egyéni tulajdonából is szép számmal maradtak ránk könyvek, de ezek a szórványemlékek nem alkalmasak arra, hogy belőlük egy-egy kisebb magánkönyvtárt megismerhetnénk.

Érdekes módon nem egyházi ember, hanem világi férfi, Liebhardt Egkenvelder pozsonyi városi jegyző az, akiről tudjuk, hogy már a század első felében nagyobb magánkönyvtárral rendelkezett, s méghozzá a könyvtár tartalmát is ismerjük. Ez a polgári litterátus 1455-ben kelt végrendeletében 49 könyvéről intézkedett - természetesen ezek ekkor még mind kódexek -, és ezek közül 21-et ő maga másolt. Tartalmuk olyan, hogy akármelyik egyházi emberé lehettek volna, mert kevés kivétellel vallásos vonatkozásúak: 7 kötet német és 5 kötet latin nyelvű szentbeszédgyűjtemény, 6 kötetben a Biblia egyes részei, 2 zsoltároskönyv, 1 graduale, legendák, imádságoskönyvek, számos vegyes vallásos tartalmú könyv. Világi természetű könyvei: 4 jogi könyv, 1 német nyelvű levelezőkönyv és 1 ugyanolyan formuláskönyv, 2 példány Alexander de Villa Dei közkedvelt nyelvtana, Boëthius filozófiai munkája és az ál-boëthiusi Disciplina scholarium, amelyet, mint láttuk az előző században, Domonkos diák akart megvásárolni; 2 német orvosi könyv és 1 Nagy Sándor életéről szóló munka, szintén németül. Végül 2 ismeretlen könyv. Könyvei közül kettő ránk is maradt, az egyik Bécsben, az Österreichische Natonalbibliothekban, a másik a klosterneuburgi Ágoston-rendieknél.

Egy másik világi ember, Petenyeházi Jakab fia Demeter litterátus, tehát deák 1441-ben a petenyei templomra hagyta végrendeletében szótárát és a vasárnapi evangéliumok magyarázatait.

Mind Egkenvelder, mind Demeter deák könyvei annak bizonyságai, hogy a XV. század első felében a "deák"-ok, a világi értelmiség tagjai is még teljesen egyházias műveltségűek, érdeklődésűek.

Középkori könyvkultúránkba lényeges fordulatot hozott az itáliai reneszánsz, a humanista műveltség behatolása Magyarországra. A reneszánsz könyvkultúra ugyanis valami egészen új jelensége az európai szellemi életnek. Soha, sem előbb, sem utóbb nem volt a könyv és könyvtár olyan lényegbeli kapcsolatban az irodalommal, a kulturális élet egészével, mint ekkor. Központi kérdéssé, a szenvedélyes érdeklődés tárgyává válik ekkor a könyv. Most már nem arról van szó, hogy egyes tudósok, fejedelmek - térben és időben elszigetelve - megbecsülik a könyveket, s a maguk pompaszeretetét könyvekkel is bizonyítják. Nem is pusztán a művelődés mindennapi életének, a tanításnak, tanulásnak, egyházi tevékenységnek gyakorlati eszköze, hanem a szellemi élet legfőbb kincse, mint a klasszikus ókor irodalmi és tudományos örökségének őrzője, fenntartója. Ebből kell minél többet lemásolni, összegyűjteni mindazt, ami a "sötét barbárság" századai után fönnmaradt. A könyvtár válik a szellemi élet embereinek igazi környezetévé, a szellemi munka, a vitatkozás, a szümpozionok otthonává. A könyveknek ez az új típusú világa azonban a XV. században még alig terjedt túl Itálián. Az Alpokon inneni területen a könyvvel való foglalkozás új módjának, a humanista könyvgyűjtésnek és könyvtáraknak meghonosodása éppen úgy az előzményektől és a befogadási hajlamtól függött, mint a reneszánsz műveltség minden más területe. Ahol a befogadó ország előző könyvkultúrája is különösen erős volt és kifejlődött, önálló hagyománnyal rendelkezett, mint például Franciaországban és Angliában, ott csak lassan vert gyökeret az új műveltség, s jelent meg a könyvek új típusú világa. De lassan tudott meggyökerezni a humanista könyvtártípus ott is, ahol az Itáliával való szellemi kapcsolatok gyöngék vagy éppen ellenségesek voltak.

Az elmondottakban lehet megtalálni az okát annak, hogy az Alpoktól északra az első és legnagyobb itáliai típusú fejedelmi könyvtár éppen Magyarországon létesült: Mátyás király Corvina Könyvtára. Magyarországnak ugyanis az egész középkoron át folyamatos és intenzív politikai, dinasztikus, kulturális és gazdasági kapcsolatai voltak Itáliával. A középkori magyar birodalom délnyugati tájain, Szlavónián és Dalmácián keresztül mindig nyitva állt az út az olasz hatások előtt. A XIV. században a Nápolyból jött magyar Anjou királyok családi kapcsolatai erősen megnövelték ezeket a hatásokat. Láttuk, mekkorát fejlődött már ekkor a magyarországi könyvművészet.

Nagy jelentősége volt azután annak, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király lett a német-római császár, és így a magyar kancellária emberei érintkezésbe kerültek a konstanzi és a bázeli zsinaton részt vevő itáliai humanistákkal, akik ekkor már szorgalmas könyvfelkutató és -gyűjtő tevékenységet folytattak mindenfelé. Ennek a kapcsolatnak volt a következménye, hogy Pier Paolo Vergerio Zsigmondhoz csatlakozott és Magyarországon telepedett le, ott élt haláláig. Vergerio könyvtára lehetett a mintaképe Vitéz János könyvtárának, sőt valószínűleg magukat ezeket a könyveket is Vitéz János szerezte meg Vergerio halála után.

Vitéz János, a legműveltebb, legképzettebb magyarországi főpapok egyike, nemcsak alapos teológiai tudásával tűnt ki, hanem a klasszikus auktorok széles körű ismeretével és a csillagászatban való jártasságával is. Ő volt az első Magyarországon, aki az új itáliai műveltséget, a humanizmust tudatosan sajátította el, és a magyarországi reneszánsz kultúra kezdeményezőjévé és megalapozójává vált. Már Zsigmond korától kezdve a királyi kancelláriában működött, Hunyadi Jánosnak legfőbb bizalmi embere, a kormányzó fiai, László és Mátyás nevelésének irányítója. Mint váradi püspök, majd esztergomi érsek nemcsak az országos politikában játszott fontos szerepet, hanem tehetséges ifjak itáliai iskoláztatásának lehetővé tételével igyekezett utánpótlást is nevelni a magyarországi humanizmus számára. Ő volt Mátyás pozsonyi egyetemének megszervezője és első kancellárja.

Már váradi udvarában igazi itáliai típusú humanista szellem uralkodott. Váradi, majd esztergomi könyvtára a Corvina mögött - amelynek egyébként mintaképe volt - nagyságban a második helyet foglalta el a magyarországi humanista könyvtárak közt: konkrét adatok híján csak föltevésként mintegy 500 kötetre becsülhetjük. Tartalmi gazdagságáról dicsőítve írtak: a kortársak. Janus Pannonius, mikor Váradot elhagyta, megható versben búcsúzott el a helytől és a könyvtártól. Miklós modrusi püspök, pápai követ, aki hosszabb ideig volt Váradon Vitéz vendége, örömmel emlékszik vissza "arra a felejthetetlen télre, melyet... Váradon számos tudós férfiú a társaságában, kitűnő könyvtáradban, a nagyszerű írók számtalan munkája közt olyan kellemesen és derűsen töltöttem el". A híres német csillagász, Regiomontanus, aki egyik munkáját, híres csillagászati tábláit, a Tabulae Varadiensest, Vitéz számára készítette, így ír a könyvtárról: "Benned tiszteli ez a dús könyvtár alkotóját, amelynek kincseivel Erdélyt és Magyarországot gazdagítod... Köztudomású, mily gonddal és mennyi költséggel gyűjtötted egybe különféle országokból a bölcsességre oktató könyveket, amelyek bőkezűségednek és emelkedett szellemednek hírét a késő nemzedékekre is át fogják hagyományozni."

A leghitelesebb tanú, a nagy firenzei könyvkészítő műhely vezetője, Vespasiano da Bisticci, aki szoros kapcsolatban volt Vitézzel mint kódexek vásárlójával, azt írja róla, hogy "egyik legfőbb gondja volt szép könyvtárat összeállítani, melyben a tudomány minden ága képviselve volt. Itáliában és egyéb országokban kerestetett össze könyveket; amit pedig nem talált készen, leíratta Firenzében, nem törődve a költségekkel, csak azzal, hogy szépek és hibátlanok legyenek. Könyvtárából kevés latin könyv hiányzott." Hozzátehetjük, hogy görög kódexei is voltak.

A könyvtárból 36 fönnmaradt kódexet ismerünk, ezen kívül még 28 elveszett műről van adatunk. A fönnmaradt darabok alapján igazat kell adnunk Vespasianónak, hogy Vitéznek nagy gondja volt a kódexek szépségére és a szövegek hibátlanságára. Münchenben őrzött háromkötetes Liviusa vetekszik szépségében a legszebb korvinákkal, olyan pompás itáliai reneszánsz munka. Könyveit természetesen főleg Itáliából szerezte be, de már Váradon is dolgozott számára könyvmásoló, akinek a nevét is ismerjük: Polánkai Bereck. A szövegek pontosságát pedig igazi filológus szenvedéllyel gondozta. Nemcsak saját könyveit javította - ha volt, más példánnyal összevetve, ha nem, nyelvtani-értelmi alapon -, hanem minden könyvet, amit elolvasott. Nem kevesebb mint 37 olyan korvinát ismerünk, amelyben megtalálhatók jellegzetes javításai, sokszor az olvasás időpontjának feltüntetésével.

Kódexei egyrészt szebbnél szebb firenzei vaknyomásos reneszánsz bőrkötésekben vannak. (Talán nem véletlen, hogy a legtöbbnek a közepén az egyébként ritkán alkalmazott nyolcágú csillag motívum van.) Más részük Magyarországon készült. Ezek közt két típus tűnik föl. Az egyik, a korai, váradi, amely az említett firenzei kötésekkel rokon. A másik típus jellegzetes magyar reneszánsz vaknyomásos bőrkötés, virágmotívumok fölhasználásával, középen kereszt alakúra font levelekkel. Ezek föltehetően Esztergomban készültek.

Tartalom szempontjából - amint a fönnmaradt darabokból és adatokból következtethetünk rá - egészen kivételesen tiszta humanista jellegű volt a könyvtár. Az említett, összesen 64 tételnek mintegy öthatoda világi tartalmú, és csak a maradék vallásos jellegű. (Sokkal erősebben világi tehát, mint Mátyás király könyvtára!) Részletezve: legtöbb a történelem és irodalom, azután következnek - nagyjából egyenlő arányban - a teológia, filozófia, természettudomány (főleg csillagászat); jogi munka mindössze egy van. A szerzőknek majdnem a fele klasszikus latin vagy görög auktor: Arisztotelész, Cicero, Curtius, Hieronymus Iustinus, Lactantius, Livius, Lucanus, Ovidius, Plautus, Plinius, Plutarkhosz, Seneca, Statius, Suetonius, Xenophón stb.

Nem csoda, ha ennek a gazdag gyűjteménynek a híre külföldre is eljutott, és kölcsön is kértek belőle lemásolásra. Nem kisebb ember, mint Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa, aki Vitézzel egyébként is szoros politikai kapcsolatban állt, tőle kölcsönözte Tertullianusát, de egyik saját munkáját is megküldte magyar partnerének. Tőle kért kölcsön több könyvet, köztük Liviust, Zbigniew Olesnicki lengyel bíboros.

Sajnos, Vitéz könyvtára nem maradt fönn. Vitéz utóda a prímási székben, Beckensloer érsek, 1476-ban hűtlenül elhagyta Mátyás királyt, zarándoklat ürügye alatt külföldre távozott, és a magyar király ellenségéhez, III. Frigyes császárhoz csatlakozott, aki a salzburgi érseki széket ígérte neki. Beckensloer sok minden egyéb közt Vitéz legszebb kódexeit is magával vitte Salzburgba. Innen kerültek utóbb mai őrzési helyükre, Bécsbe és Münchenbe. Néhány darab - ezeket esetleg még maga Vitéz hagyta Budán, aki kegyvesztése előtt ideje nagy részét a királyi udvarban töltötte - bekerült a Corvina Könyvtárba.

Vitéz könyvtárát követően jött létre unokaöccse, Janus Pannonius pécsi könyvtára. Janust Vitéz taníttatta Ferrarában, Guarino Veronese nagy hírű iskolájában, majd Padovában, ahol az irodalmi studiumok után jogi képzettséget is szerzett. Janus már ferrarai diák korában szerzett könyveket, főleg Vitéz számára, s ezeket rendszeresen küldözgette Váradra. Mikor hazatért, már nagy hírű költő volt, és műveltségét teljesen átjárta az itáliai humanizmus szelleme. Érthető tehát, hogy ő is nagy könyvtár létesítésére gondolt, de őt, Vitézzel ellentétben, csak a szövegek, nem pedig külső megjelenési formájuk érdekelte. Szenvedélyesen olvasott, többet, mint bárki akkor Magyarországon. Irodalmi működését itthon is folytatta, verseket írt, és görög szövegeket is fordított, éppen úgy mint Itáliában.

Kódexeit azonban nem javítgatta, mint Vitéz János, címerével nem látta el, így ma csak néhány darabot tudunk fölismerni egykori tulajdonából. Pedig hogy milyen tudatosan törekedett gazdag tartalmú könyvtár létesítésére, annak ugyanaz a Vespasiano a tanúja, aki Vitéz könyveiről írt. Vespasiano Janust személyesen ismerte, s nyilvánvaló, hogy a költő az ő műhelyének termékei közül is sokat megszerzett. Janus nagy könyvbeszerző útja 1465-i római követsége volt, amelyből nemcsak nagybátyja esztergomi érseki kinevezését és a pozsonyi egyetem fölállítását engedélyező okiratot hozta el a pápától, hanem minden alkalmat megragadott könyvek beszerzésére is. Vespasiano így ír erről: "Akarván egy méltó könyvtárt létrehozni, megszerzett Rómában minden könyvet, amit tudott, mind görögöket, mind latinokat, mindenféle szakból. Firenzébe jővén hasonlóképpen cselekedett, hogy megszerezzen minden görög és latin könyvet, amit tudott, nem törődve sem az árral, sem semmi mással, mert igen bőkezű volt. Elutazásakor néhány száz forintot hagyott, hogy elkészítsék azokat a latin és görög könyveket, amelyek hiányzottak..., és ment Ferrarába, és minden könyvet megvásárolt, amit talált. Hasonlóképpen Velencében."

Könyvtárának különös jellemvonása volt latin-görög kettőssége, az első ilyen az Alpoktól északra. Valószínűleg innen az indíték, és a görög kódexek első nagy csoportja a Corvina gyűjteményében. Mert Janus könyvtára nem maradt fönn. Mikor királyával - mint lázadó - szembefordulva menekülni volt kénytelen, majd meg is halt útközben, valószínű, hogy Mátyás király a püspök néhány magával vitt könyvén kívül egyéb vagyontárgyai közt könyvtárát is lefoglalta, és bekebelezte saját Corvina Könyvtárába. Ezért kellett utóbb Handó György pécsi prépostnak ott nagy áldozattal új könyvtárat alapítania.

Janus könyvei közül mindössze a következőket tudjuk ma azonosítani: a budapesti Egyetemi Könyvtárban van egy pompás görög nyelvű evangéliumoskönyv, amelyet Janus barátjától, Garázda Pétertől kapott; Erlangenben van egy görög nyelvű Xenophón-kódex, ezt meg másik jó barátjától, Battista Guarinótól kapta ajándékba. Bécsben van egy latin-görög, illetve görög-latin szótár, amelyet Janus saját kezével írt, bizonyosan még Itáliában, iskolai tanulmányai idején. Lipcsében két kötet van Janus egykori tulajdonából, amelyekben az ő görögből készített prózai fordításai vannak: Plutarkhosz, Démoszthenész, Homérosz. A firenzei humanistától, Marsilio Ficinótól kapta ajándékba a Bécsben őrzött Platón-kommentárt, amelyet Ficino írt. Janus könyvtárából került a Corvinába Diodorus Siculus történeti munkája (görög), és valószínűleg az övé volt a jénai Guarino-kódex. Csak az utóbbi két évtizedben került elő Sevillában két Janus-kódex, amely az ő saját verseit tartalmazza.

Még ha hozzávesszük is ezekhez azokat a munkákat, amelyekről - különböző források, elsősorban saját költeményei alapján - feltehető, hogy Janus tulajdonában voltak, akkor is túl kicsi a számuk ahhoz, hogy valamilyen tartalmi következtetést vonhatnánk le belőlük. Janust saját műveiből és a forrásokból olyan jól ismerjük, hogy a tulajdonosból következtethetünk a könyvtárra: kétségtelenül a Corvinával és Vitéz János könyvtárával rokon tartalmú humanista könyvtár volt, igen sok görög kódexszel.

Vitéz János és Janus Pannonius hatásának, az ő könyvtáraiknak mint példaképeknek köszönhette létrejöttét Mátyás király könyvtára. Mátyás neveltetését Vitéz János irányította az új eszméknek megfelelően, s így már fiatal korában jól tudott latinul, olvasta a klasszikus auktorokat. Uralkodásának első szakaszában pedig Vitéz és Janus voltak legfőbb támaszai, legbefolyásosabb tanácsadói. Mikor trónját elfoglalta a budai palotában, és magával hozta saját, ifjúkori olvasmányait meg az atyjától örökölt néhány könyvet, valószínűleg talált ott már egy kisebb királyi könyvtárt. Láttuk, hogy már Nagy Lajosnak voltak könyvei. Zsigmond a maga személyében még messze állt attól, hogy a kibontakozó itáliai humanizmus áramlatához csatlakozzék, bár a bázeli és a konstanzi zsinaton alkalma volt a különböző követek útján arra, hogy kapcsolatba kerüljön az új irányzat képviselőivel. Ő maga még megmaradt a középkori gótika szellemi világában. Sokkal inkább lovag volt még, mint az irodalom és tudomány iránt érdeklődő ember. Bár könyvet nem is egyet ajánlottak neki, a tulajdonából fönnmaradt könyvekből és az ide vonatkozó adatok teljes hiányából arra kell következtetnünk, hogy a könyvek iránt nem érdeklődött különösebben, főleg pedig nem volt szándékában ezek gyűjtése, az elődeitől örökölt kisszámú könyvből álló királyi könyvtár fejlesztése.

A neki ajánlott könyvek közül a következőkről van tudomásunk: Poggio Bracciolini, Antonio Beccadelli, Maffeo Veggio, Francesco Barbaro, Ciriaco da Ancona, Pier Paolo Vergerio 1-1 műve. Nem említve egyes hozzá intézett beszédek szerzőit.

Fönnmaradt kódexei a következők: a neves osztrák illuminátor, Martinus Opifex készítette Horae canonicae, tehát imádságoskönyv (Österreichische Nationalbibliothek Cod.1767), Jacobus de Voragine: Legenda aurea (Aranylegenda, uo. 326), egy kötet ószövetségi Szentírás (Zágráb, Érseki Könyvtár MR 156), Dietrich von Niemnek a császárokról szóló munkája, a Viridarium imperatorum (Császárok kertje) és Bartolus de Squarcialupis könyve a pestisről (mindkettő ma Bécsben), Suetonius Vitae Caesarum (Császárok élete) Madridban, az Egerben őrzött Seravalle-féle Dante-fordítás, egy töredék Kyeser Bellifortis című hadtudományi munkájából (Budapest, Akadémiai Könyvtár) és valószínűleg Taccola szintén hasonló hadtudományi, bőven illusztrált művének egy példánya Firenzében. Van azután 3 könyv, amely csak rajta keresztül juthatott a Corvinába és maradt ránk Mátyás király utólag ráfestett címerével. Ezeket Zsigmond bátyjától, Vencel cseh királytól örökölte.

A felajánlott, de ránk nem maradt művek inkább a felajánlókra, mint a megajándékozottra jellemzők. Nyilvánvaló, hogy a felajánlás célja a császár támogatásának megszerzése volt, nem pedig az, hogy Zsigmondnak valamilyen nagyobb irodalmi érdeklődésére következtethetnénk belőlük. A birtokából fönnmaradt könyvek is inkább gyakorlati érdeklődésének, mint irodalomszeretetének jelei. Zsigmond tehát nem volt bátyjához hasonló bibliofil könyvgyűjtő. Pedig módja lett volna egy remek szép könyvtár továbbfejlesztésére, amennyiben ő örökölte Vencel cseh és német király gyűjteményét, a középkori cseh könyvfestészet remekbe illő alkotásaival. Erről unokájának, V. László királynak egy 1455-ben kelt leveléből értesülünk. László király arra kéri ebben a levélben egykori gyámját, III. Frigyes császárt, hogy adja át neki azokat "a szép könyveket", amelyek "néhai Vencel királyéi voltak, és azután Zsigmond császártól a mi urunkra, Albert királyra szálltak, és Bécsben, a várkapu fölötti tornyocskában fekszenek". Nem derül ki azonban ebből a híradásból - amely egyébként 110 könyvet említ -, hogy ezek a könyvek csakugyan eljutottak-e V. László tulajdonába. Talán nem mind, de hogy egyesek mégis Budára kerültek, annak az előbb említett, Venceltől származó 3 korvina a bizonyítéka.

Van azután még két levél, amely V. Lászlónak a könyvekhez való viszonyáról tájékoztat. Mindkettő 1454-ben kelt. Az egyiknek címzettje Alfonz nápolyi király, a másiké Borso mantovai herceg. Arról van ezekben szó, hogy a fiatal király az ő segítségüket kéri, mint az irodalomban jártas személyekét, akiknek a példáját maga is szeretné követni, hogy küldjenek neki egy-két könyvet, amely a római és más kiváló uralkodók tetteivel foglalkozik. Ha ezek a könyvek valóban megérkeztek Budára, az egyik bizonyosan Xenophón Kyropaideiája (Cyrus nevelése) volt, az ideális uralkodóról, amelyet Poggio Bracciolini fordított görögből latinra, és éppen Alfonz királynak ajánlotta. Ezt a könyvet egyébként Poggio Bracciolini maga, úgy látszik, Hunyadi Jánosnak is megküldte. László kérésében már Vitéz János befolyásának a nyoma érezhető, és a humanizmus első jelentkezése a királyi könyvtárban.

Semmiféle közvetlen forrás nem szól arról, mikor kezdte meg Mátyás király a tudatos könyvgyűjtést. Melyik évet tekinthetjük a Corvina alapítási évének, nem tudjuk. De valószínűleg külön alapítási aktus nem is volt. Az elmondott előzményekből, a királyi elődök és saját maga ifjúkorának könyveiből, de főleg Vitéz és Janus hatására szinte észrevétlenül fejlődött egyre nagyobb és jelentősebb gyűjteménnyé. Mindenesetre adataink szerint 1464 táján már Itáliában is tudtak Mátyásnak a könyvek iránti érdeklődéséről; de főként 1467 után sokasodnak meg az adatok Mátyás könyveiről. Később jelentékenyen növelhette könyvtárának állományát Janus Pannonius könyvgyűjteményének beolvasztása.

Új fejlődési szakaszt jelentett a könyvtár életében a királynak a nápolyi Aragóniai Beatrixszal kötött házassága. Nem mintha a királynénak valamilyen személyes szerepe lett volna a könyvtár fejlesztésében, hanem azért, mert ettől az időtől (1476) fogva alakult át a budai udvar egészen olasz reneszánsz mintára. Ezóta jöttek ide nagyobb számban olasz humanisták. A kulturális összeköttetések szálai azonban mégsem Nápoly, hanem főleg Firenze, Marsilio Ficino platonista köre felé vezettek továbbra is. A könyvtár ezóta gazdagodott elsősorban a firenzei könyvmásolók és könyvfestő műhelyek termékeivel.

Nagy szerepet kell tulajdonítanunk a Corvina további kiépítésében Taddeo Ugoletónak, a Corvina könyvtárosának, aki maga is firenzei humanista volt, és fáradságot nem ismerve gyarapította a könyvtár állományát. Az ő könyvtárossága idején készülhetett el a pompás berendezés, készültek a ragyogóan díszes, aranyozott bőrkötések, látták el rendszeresen ex libris jellegű királyi címerekkel a kódexeket. A görögül is jól tudó Ugoleto könyvtárossága alatt alakult ki, nagy tömegű görögországi könyvbeszerzés útján a Corvina görög-latin kettőssége, amit a kortársak annyira kiemeltek, és amiben éppen a firenzei Bartolommeo Fonzio kijelentése szerint magának Lorenzo Medicinek is mintaképévé vált saját könyvtára, a róla elnevezett Laurenziana kettős jellegének kialakításában.

A Corvina Könyvtárt elsősorban ragyogó szépségű kódexei alapján szokták értékelni és emlegetni, pedig a külső dísz csak a tartalomhoz és a király hatalmához méltó keret volt. Mátyás királyt a kódexek gyűjtésében elsősorban tartalmi szempontok vezették; a Corvinát az ókor és saját kora szellemi kincseinek lehető teljességét magában foglaló gyűjteménnyé kívánta fejleszteni.

A fejlődés tetőfokán 2000-2500 kötetre (főleg kódexek, kevés nyomtatott könyv) becsülhető állományból fennmaradt mintegy tizedrésznyi anyag alapján is képet alkothatunk magunknak a Corvina tartalmi gazdagságáról: filozófia, történelem, filológia, retorika, költészet, csillagászat, orvostudomány, teológia, hadtudomány, építészet, földrajz egyaránt képviselve volt benne, és hogy nemcsak a közkézen forgó munkák, arra jellemző, hogy a Corvinából fennmaradt vagy adatokból ismert darabok 60%-a Mátyás életében, tehát 1490-ig nem jelent meg nyomtatásban. A könyvtár túlnyomóan kéziratos jellegének tehát nem pusztán esztétikai okai voltak.

Annyi pusztulás után a Corvina Könyvtár állományából maradtak fönn olyan kódexek, amelyek klasszikus auktorok műveinek egyetlen példány. Vannak adataink olyan kódexekről is, amelyeknek pusztulásával az illető munkának egyetlen példánya veszett el.

Maguknak az egyes kódexeknek szövegkritikai értékelésével még keveset foglalkozott a filológia tudománya. Annyi bizonyos, hogy nagy többségük nem a ma ismeretes legjobb szöveget tartalmazza. De ez természetes. Ma, ötszáz év tudományos kutatásai után a legtöbb esetben régibb és hitelesebb szövegeket ismerünk. Mátyás könyvtárosai olyan kódexeket szereztek be, amelyekhez akkor hozzá tudtak jutni. Ezek pedig semmivel sem rosszabb szövegek, mint a kortárs itáliai könyvtárakéi.

A Corvina tartalmi értéke és gazdagsága szempontjából különösen fontos a görög szerzők eredeti és latinra fordított műveinek nagy száma. A Corvinából ma ismeretes mintegy 650 műnek körülbelül egyharmada görög szerzőktől, méghozzá főleg ókori klasszikusoktól származik.

Ami a korvinák külső kiállításának fényét illeti, főleg az 1480-as évek óta vált általánossá, hogy a köteteket a legkiválóbb firenzei és más itáliai mesterek, valamint a Budán megszervezett királyi könyvkészítő műhely emberei pompás díszítéssel látták el. A megelőző korszak kódexeinek túlnyomó része viszonylag egyszerű, úgynevezett fehér indafonatos díszítéssel készült. 1480 után viszont Cherico, Boccardino Vecchio, a Gherardo és Monde di Giovanni testvérpár, Francesco Rosselli és felleg a leghíresebb firenzei mester, Attavante de Attavantibus a név szerint ismert könyvfestő művészek, akik Mátyás király könyvtára számára dolgoztak. "Sajnos a budai műhely mesterei nem szignálták nevűkkel a korvinákat, így személy szerint nem ismerjük őket.

A gondos, kalligrafikusan szép humanista antiqua és cursiva írással író, névvel is megjelölt könyvmásolók, scriptorok közül megemlítjük Pietro Cennini, Bartolommeo Fonzio, Sebastiano Salvini, Lucas Fabiani, Clemens Salernitanus, Franciscus Collensis, Leonardus Job, Gundisalvus Hispanus nevét.

A könyvtár helyiségei a budai királyi palota többi részével együtt elpusztultak, de helyüket meg tudjuk állapítani, és leírásuk is ránk maradt. A palota Dunára néző, keleti oldalának első emeletén, közvetlenül a királyi kápolna mellett (amelynek altemploma ma is látható), attól délre volt a magas boltozatú könyvtárhelyiség. Később, a könyvek gyarapodásával ehhez járult egy második helyiség; ettől kezdve az egyik helyiségben voltak a latin, a másikban a görög szerzők művei. Az ablakok színes üvegmozaikján keresztül áradt be a fény. Az ablakok közt állt a király aranyos terítővel letakart heverője, ahol olvasott és udvari humanistáival társalgott irodalmi és tudományos kérdésekről. A falak mentén aranyozott, faragott díszítésű polcokon, illetve a polcok alatti szekrényekben feküdtek - első táblájukra fektetve - a könyvek, tudományszakok szerint csoportosítva. A pultokon a portól színes-aranyos leplek védték a köteteket.

Nagymértékben növelte a könyvtár pompáját a könyvek díszes kötése. A korvinák egy része piros, zöld vagy lila selyem-, bársonykötésben volt, aranyozott ezüst, zománcos címerrel díszített veretekkel, csatokkal. Ezeknek a köteteknek a metszése is jellegzetes és máshol nem található színes virágmotívumokkal díszített, poncolt (pontozással díszített) arany metszést kapott. A kötetek másik része pedig előbb vaknyomásos, utóbb aranyozott, esetleg ezenfelül még színezett, címeres bőrkötésben volt. Az újabb kutatások alapján ma már nyomon tudjuk követni a bőrkötések motívumainak, elrendezésének előzményeit a korábbi magyar kolostori könyvfestő művészetben és Vitéz János könyvein: gótikus elemek reneszánsz elrendezésben jellemzik a korvina kötéseket. Az aranyozott kötések nápolyi, velencei, keleti hatásokat is fölhasználtak. De míg például a nápolyi aragon könyvtár aranyozott kötései közt csak egyszerű típuskötéseket lehet találni, a korvina kötések minden egyes darabja egyedi, külön megtervezett, nagy változatosságú műalkotás. Külön fejezete ez a könyvkötő művészet történetének. Utóhatásuk megtalálható a környező országok, Ausztria, Csehország, Lengyelország reneszánsz könyvkötő művészetében is.

A könyvtár fejlődésének tetőfokán volt Mátyás király halálakor, 1490-ben. Tudjuk például, hogy Firenzében ekkor 150 kódex készült az ő számára, amely már nem került Magyarországra, mert a nagyszerű fejlődést a király halálától fogva gyors hanyatlás követte. A gyönge és mindig pénztelen utód, II. Ulászló alatt már alig történt más, mint néhány Magyarországon megkezdett kötet díszítésének befejezése és néhány ajándékként kapott könyv elfogadása. A királyi könyvkészítő műhely is megszűnt egy-két év múlva. A scriptorok és illuminátorok egy része bizonyára hazatért Itáliába, ahonnan jött, más része, a magyarok, vagy a királyi kancelláriában, vagy egyes főpapok udvarában kapott alkalmazást.

Fejlődés helyett tehát megkezdődött a könyvtár állományának fokozatos szétszivárgása. Külföldi követek, humanisták - főleg bécsiek és csehek - gyakran kértek el egy-egy kötetet használatra vagy ajándékként a királytól. Ulászló és utódja, II. Lajos pedig szívesen ajándékozott, pénz híján, ezekből. Viszont éppen ennek köszönhető, hogy az állományból elég jelentékeny rész elkerülte a pusztulást és fönnmaradt. Mert azt, ami eredeti helyén volt, II. Szulejmán 1526-ban, amikor a mohácsi győzelem után bevonult a budai várba, a mérhetetlenül nagy zsákmány közt magával hurcolta Konstantinápolyba. Ott évszázadok folyamán a gondatlan kezelés, elhanyagoltság folytán legnagyobb részben elpusztultak. Ami kevés megmaradt, azok ma már Abdul Aziz és Abdul Hamid szultánok ajándékaként - kevés kivétellel - Budapesten vannak.

A XVI-XVII. század tudományos közvéleménye nehezen tudott beletörődni a Corvina pusztulásának szomorú tényébe, ezért, minthogy a török hódoltság idején többször hoztak el a budai várból könyveket, az a téves nézet alakult ki, hogy a Corvina maradványai megmaradtak Budán. Ezért gondolták azt, hogy az 1686-i felszabadító ostrom után a budai palota romjai közt talált és onnan Bécsbe szállított nagy mennyiségű könyv a Corvinának nagyon megrongált maradványa. Ez a föltételezés az újabb kutatások alapján tévesnek bizonyult. A Budáról Bécsbe szállított könyvek - amelyeknek nagy részét sikerült azonosítani a bécsi Österreichische Nationalbibliothekban (volt Udvari Könyvtár) - sohasem tartoztak Mátyás király könyvtárához, hanem egy másik, tekintélyes méretű könyvgyűjteményből, a királyi kápolna papságának nem humanista jellegű, hanem egyházi vonatkozású könyvtárából valók voltak.

A hiteles, fönnmaradt korvinák számát ma 216-ra becsüljük. Ebből 194 Mátyás király könyve, 4-et ő készíttetett másoknak ajándékul, 9 Beatrix királyné személyes tulajdonába tartozott, 9 Ulászló könyve volt. Ez a szám azonban változó, mert még ma is szinte évről évre találnak a kutatók újabb, ismeretlen korvinákat. Ez a 216 kötet 16 ország 43 városának 47 könyvtárában található, 2 korábban ismert kötet jelenlegi őrzőhelyét ma nem tudjuk. Magyarországon a korvinák közül 52 van.

Bármekkora veszteséget jelentett is a XV-XVI. századi Magyarországnak a korvinák jelentékeny részének külföldre kerülése, ez nemcsak azzal a pozitív eredménnyel járt, hogy legalább ezek elkerülték a pusztulást, hanem azzal is, hogy hozzájárultak a közép-európai humanizmus fejlesztéséhez. Mert a korvinák közül a külföldi tudósok és gyűjtők főleg a legértékesebbeket igyekeztek megszerezni, s így nem egy görög auktor munkája - eredeti nyelven vagy fordításban - éppen a Corvina Könyvtárból került a tudományos használatba. Az Alpoktól északra fekvő Európa akkor még főleg innen merítette a görög szerzők munkáit.

Mátyás király könyvtára mellett külön kell megemlékeznünk a király másik nagy jelentőségű kulturális intézményének, a rövid életű pozsonyi egyetemnek, az Universitas vagy Academia Istropolitanának könyvtáráról. A négyfakultású, tehát teljes egyetem 1467-ben kezdte meg működését, első kancellárja Vitéz János volt. Az egyetem könyvtár nélkül természetesen nem tudta volna ellátni feladatát, tehát ilyen könyvtár létezését eleve föl kellene tételeznünk. De a puszta föltételezésen kívül érdekes adataink is vannak erre vonatkozóan. Ilyen adat van Ponticus Virunensisnek 1490-ben Taddeo Ugoletóhoz írt levelében, amelyben arról olvasunk, hogy Ugoleto, Mátyás király megbízásából, mindenféle könyveket szerzett be az egyetem számára: "akinek [ti. Mátyásnak] Pozsonyban igen jeles akadémia fölállításában és mindenhonnan minden tudomány minden tudományos férfiának és latin s görög kódexeknek idehozásában a legkedveltebb intézője és követe voltál Itáliában és mindenféle nemzet között". Ugoleto tehát, aki a Corvina könyvtárosa volt, és aki a Corvina számára tett könyvbeszerző utakat, a pozsonyi egyetemi könyvtár érdekében is tevékenykedett. Az is kiderül ebből, hogy Mátyás, aki később az egyetemmé fejlesztendő budai domonkos studium generale könyveiről gondoskodott, már a pozsonyi egyetem könyvekkel való ellátását is támogatta.

A pozsonyi egyetem egyik könyvtárosának a nevét is tudjuk: Nicolaus Schricker von Hüttendorf, a pozsonyi egyetem dékánja egyszerre volt a káptalan és az egyetem könyvtárosa. Ebből arra következtethetünk, hogy a pozsonyi káptalan könyvtára szolgált egyetemi könyvtárul is. Úgy látszik azonban, hogy az egyes fakultásoknak külön könyvtáraik is voltak. Ez derül ki az egyetem egy fönnmaradt hiteles kódexéből. A bécsi Cod. 4596 jelzetű kódexet, amely Máté evangéliumához írt kommentárokat tartalmaz, Sigismundus Obrecht de Lengenvelde baccalaureus ajánlotta föl 1474-ben, magisterré avatásakor az egyetem teológiai fakultásának.

Talán még egy másik könyvről is föltehetjük, hogy egykor a pozsonyi egyetemé volt. Lehetséges, hogy a Széchényi Könyvtár Inc. 197 jelzetű ősnyomtatványát, Nicolaus de Ausmo Supplementum Summae Pisanellaéjét (gyóntatási kézikönyv), amelyet Mátyás király hiteles könyveként tartunk számon általában, IV. Sixtus pápa - akinek a címere rajta van a magyar címer mellett - nem Mátyás király könyvtára, hanem a pozsonyi egyetem számára küldte. A könyv ugyanis Pozsonyban maradt fönn, és az nem nagyon valószínű, hogy a pápa egy Velencében nyomtatott gyóntatási kézikönyvet ajándékozott volna a király humanista jellegű könyvtára számára. Sokkal inkább szükség lehetett erre az egyetemi teológiai oktatáshoz.

A Corvina könyvtárnak Mátyás király halála után bekövetkező hanyatlása egyáltalán nem jelentette a magyarországi könyvtári kultúra hanyatlását. Sőt ellenkezőleg, a fejlődés még nagyobb arányokat öltött. De ez a fejlődés kétirányú. Egyrészt tovább gyarapszanak a főpapi humanista könyvtárak, s újak is alakulnak, másrészt most indul meg igazán a nyomtatott könyvek szétáramlása az országban, ami már a hetvenes évek óta egyre fokozódott.

Humanista főpapi könyvtára nemcsak Vitéznek és Janus Pannoniusnak, hanem más művelt egyházfejedelmeknek is volt már Mátyás király korában. A király halálával azután, ugyanúgy mint a reneszánsz műveltség egyéb területei: építészet, festészet, ötvösművészet, a könyvtári kultúra is decentralizálódik a főpapi udvarokba és országossá válik. Sajnos a középkori püspöki székhelyek majdnem kivétel nélkül elpusztultak a török háborúk folyamán, s velük együtt elpusztultak az ott őrzött könyvtárak is. A nagy tömegű, súlyos könyvanyag nem volt alkalmas arra, hogy a közeledő veszedelem hírére elszállítsák, biztonságba helyezzék. A menekülők a templomok arany-ezüst kincseivel együtt könyveket alig vihettek el többet, mint egy-két különösen díszes misekönyvet vagy más szerkönyvet. Így a főpapi könyvtárakból mindössze néhány darab maradt ránk, viszonylag sokkal kevesebb, mint a Corvinából, hiszen ezek legértékesebb darabjait a külföldi humanisták nem igyekeztek maguknak megszerezni. Így azután állományukról nagyon keveset tudunk. Mindenesetre, amit tudunk, arra vall, hogy a székesegyházaik számára készíttetett, pompásan díszített liturgikus könyveken kívül a maguk számára főleg klasszikus és humanista irodalmat szereztek meg, ilyeneket olvastak. Hassensteini Lobkovitz Bohuslav valószínűleg nem járt messze az igazságtól, amikor azt írta, hogy II. Ulászló udvarában a főpapok többet beszéltek Nemesziszről és Laiszról, mint Krisztusról, szorgalmasabban olvasták Plautust és Vergiliust, mint a Bibliát.

Könyvtáraik összetétele így nem nagyon hasonlíthatott ahhoz a képhez, amit egy - bizonyára csak töredékes, mégis jellemző - jegyzék mutat az egy generációval korábbi Debrenthei Tamás könyveiről (1466). Ebben a 13 címet magában foglaló jegyzékben egyházatyák (2 Augustinus, 2 Hieronymus, 1-1 Ambrosius, Gregorius és Clemens), az ókori filozófus Boëthius, 1 könyv a szentségekről, 1 az alamizsnaadásról, 1 föltehetően kánonjogi munka és 2 közelebbről meg nem állapítható kötet szerepel. Az egyetlen könyv, amely az ő birtokából maradt ránk, és az ő számára is másolták, egy Nagy Sándor életéről szóló kötet, jól beleillik a középkori képbe. Humanista irodalom, klasszikus szerzők egy címben sem szerepelnek. A humanista könyvgyűjtők közt ott van mindenekelőtt Báthory Miklós váci püspök (1475-1506). Ő már Mátyás király idejében fontos szerepet játszott, de jóval túlélte királyát, aki maga is nagyrabecsülte. Igazi humanista irodalomszeretetéről, olvasási kedvéről Galeotto Marzio rajzolt megkapó képet. Könyvtárának ma egyetlen hiteles darabját ismerjük, Cicero Tusculanarum quaestionum liber (Tusculanumi kérdések könyve) című munkáját a Széchényi Könyvtárban (Clmae, 150.). Valószínűleg az övé volt Hilarius Pictaviensisnek a zsinatokról és eretnekségekről szóló, ma Bécsben (Cod. 872.) található kötete. Tudunk még arról, hogy Marsilius Ficinus neki ajánlotta egyik filozófiai munkáját, Salvinus pedig Rabbi Samuel leveleinek fordítását és saját, a szentségekről szóló művét.

Több könyve maradt ránk Garázda Péter esztergomi kanonoknak, Janus barátjának, Ferrara neveltjének (megh. 1507). Münchenben őrzik az ő birtokából Cicero beszédeit és Macrobiusát, Bécsben Lactantiusát, Prágában Justinusát. Mind a klasszikus irodalom képviselője. Megvan az a gyönyörűen kifestett görög nyelvű evangéliumos könyve is, amelyet Janus Pannoniusnak adott ajándékba. Tudunk még arról, hogy Battista Guarino, Janus ferrarai tanárának fia neki ajánlotta verseit, de a példány nem maradt ránk.

Nagylucsei Orbán győri, majd egri püspök, Bécs elfoglalása után az ottani püspökség adminisztrátora (megh. 1491-1492) könyveiről, műveltségszeretetéről Galeotto beszél. Tőle 4 kódexet és 1 nyomtatott könyvet ismerünk: Ficinus Platón-kommentárja, Plinius munkáig a híres emberekről, 1 1480-ban nyomtatott, díszesen kifestett biblia Bécsben, 1 nagyon szép Psalterium Budapesten és 1 hóráskönyv Windsorban található.

Perényi Ferenc váradi püspöknek (megh. 1526) csak egy Budán szépen kifestett, 1498-ban pergamenre nyomtatott misekönyve maradt ránk - ma Győrött - de 5 elveszett könyvéről is van adatunk, s ezek érdekes fényt vetnek műveltségére: 4 klasszikus szerző, Vergilius, Seneca, Synesius, Diodorus Siculus és a humanista Erasmus munkái.

Filipec Jánosról, a morvaországi eredetű, de Mátyás királyt teljes odaadással szolgáló diplomatáról, váradi püspökről és olmützi adminisztrátorról tudjuk, hogy váradi egyházát gazdagon ellátta szerkönyvekkel, s hogy ő volt a brünni nyomda alapítója, ahol Thuróczy Krónikájának első kiadása jelent meg. Fönnmaradt Esztergomban őrzött pontifikáléja, meg Drezdában egy ősnyomtatvány-kolligátum, amelyben Avicenna, a híres középkori arab orvos három munkája van.

Várady Péter kalocsai érseknek (megh. 1501), ma 5 könyvét ismerjük. Az egyik egy 1498-ban pergamenre nyomtatott, díszesen kifestett misekönyv, Budapesten, a második a neves középkori teológus, Nicolaus de Lyra 1481-ben nyomtatott beszédei, Kolozsvárott, a harmadik Szent Pál levelei Theophülaktosz kommentárjaival, nyomtatott könyv 1477-ből, őrzési helye Oxford, a negyedik Nüsszai Szent Gergely Mózes életéről írt munkája, a humanista Trapezuntius fordította le görögből latinra, ez a kódex Bolognában van. Végül egy kétkötetes Hieronymus-ősnyomtatvány, amely jelenleg ismeretlen helyen lappang. Arról is van adatunk, hogy Janus Pannonius költeményeinek egy gyűjteménye is megvolt a birtokában, a nagy hírű olasz humanista, Beroaldo pedig neki ajánlva adta ki az ókori Apuleius Aranyszamarához írt magyarázatait Bolognában, 1500-ban. Ennek egy példánya is kétségtelenül ott volt könyvei közt.

Thuz Osvát zágrábi püspök tulajdonából (megh. 1499) két szerkönyvet ismerünk, egy Missalét és egy Antifonáriumot, mindkettő Zágrábban van. De valószínűleg átmenetileg az övé volt egy Janus verseit tartalmazó kötet, amely ma Sevillában található.

A nagyhatalmú esztergomi érsek és bíboros, Bakócz Tamás (megh. 1521) könyvei közül csak nagyon kevés maradt fenn. Abból a 4 könyvből, amelyet a régebbi szakirodalom az övének tartott, 3-ról ma már tudjuk, hogy nem voltak az övéi. Csak Ransanusnak eredetileg Mátyás király számára készült, de annak haláláig be nem fejezett történeti munkája került hozzá. Felbukkant azonban újabban egy görög nyelvű kódex, amely saját kezű névbeírása alapján az ő tulajdonának tekinthető. Bakócz bizonyára olvasta is ezt a Hésziodosz, Szophoklész, Euripidész munkáit tartalmazó kötetet, mert teljesen dísztelen, s így nem pompaszeretetből szerezte meg. Ebből és más adatokból arra következtethetünk, hogy Bakócz a magyarországi humanistáknak ahhoz a második generációjához tartozott, amely a XVI. században már görögül is értett, amikor ez a tudás már nem volt olyan ritka kivétel, mint Janus Pannonius idejében. Az említett két kódexen kívül ismerünk még olyan nyomtatványokat is, amelyeket neki ajánlottak, tehát bizonyosan megvoltak a könyvtárában. Saját könyvein kívül tudunk arról, hogy az általa alapított esztergomi Bakócz-kápolnát is ellátta a megfelelő szerkönyvekkel.

Utódja, Szatmáry György prímás (megh. 1524) könyveiről ugyancsak nagyon keveset tudunk. Egyetlen fönnmaradt kötete egy remekül illuminált breviárium Párizsban, az egyetlen olyan ránk maradt kódex, amelyet Mátyás király halála után magyarországi tulajdonos Itáliában készíttetett. Bakóczhoz hasonlóan neki is több nyomtatott munkát ajánlottak, de most már nemcsak itáliai, hanem magyar humanisták is: Mághi Sebestyén Janus költeményeit 1513-ban; Hagymási Bálint a bor és víz vitatkozásáról szóló kis könyvecskéjét 1517-ben és Bartholomaeus Frankfordinus (Pannonius) egy év nélkül kiadott "comoediá"-t, a Gryllust, meg egy dialógust. Ez a néhány darab bizonyosan megvolt az ő bibliotékájában, és jól jellemzi irodalmi érdeklődését.

Valószínűleg nagy könyvtára volt Thurzó Zsigmond előbb erdélyi, utóbb váradi püspöknek (megh. 1512), aki személyes ismeretségben és levelezésben állt a híres velencei nyomdásszal, Aldus Manutiusszal. Aldus az ő kérésére és neki ajánlva adta ki Cicero leveleit a nála szokásos kis formátumban. Tudjuk, hogy szívesen olvasta a püspök Horatiust, Vergiliust, tehát ezek munkáiból is volt példánya. Könyveit nem látta el sem címerével, sem névaláírásával, így azon az egyen kívül, amelyet Gazius ajándékozott neki (orvosi értekezés a testi-lelki egészség megőrzéséről), csak azt a 11 művet ismerjük az ő birtokából, amelyeket Henckel János kapott tőle, amint ezt Henckel beírta a kötetekbe. Ezek ma Gyulafehérvárott vannak, és kivétel nélkül jogi, mégpedig római jogi és nem kánonjogi munkák.

Váradon volt előbb kanonok, utóbb segédpüspök Haczaki Márton (Haczius), akinek működése átterjed már a következő korszakra, de ránk maradt könyvei egy kivétellel Mohács előttiek. Nem sok ez, ami megmaradt, de nagyon jellemző tulajdonosuk műveltségére. Hogy görögül is jól tudott, annak nemcsak az a bizonyítéka, hogy egy ideig az ő tulajdonában volt egy görög Ptolemaiosz, ami a Corvina Könyvtárból került hozzá, hanem könyveinek saját kezű görög nyelvű glosszái is. Ismeretes könyvei az említett Ptolemaioszon kívül Plinius, Claudianus, azután Platón munkái Marsilio Ficino fordításában, Basadona könyve a predestinációról, egy bibliai részlet, és főleg említést érdemel Morus Tamás Utópiájának 1518-i kiadása. Arisztotelész műveit is megszerezte, de már 1529 után. Könyvei közt már csak a korvina kódex, a többi nyomtatott könyv.

A papság magasabb rétegeiből a legtöbb könyv Henckel Jánostól maradt ránk. Az ő működése már csak részben tartozik most tárgyalt korszakunkhoz, mert 1539-ben halt meg. Volt váradi kanonok és vikárius (püspöki helynök), lőcsei és kassai plébános, utóbb Mária királyné udvari papja, vele távozott Mohács után külföldre, és ott is halt meg. Külföldön szerzett könyvei eddig nem kerültek elő. A történelmi Magyarország területén ránk maradt 93 könyve. Jellemző jogi érdeklődésére, hogy a 93 közül 53 jogi tartalmú (itáliai tanulmányaiból csak ilyeneket hozott magával), 34 teológiai, filozófiai, és csak 6 kötet más természetű. Pedig bizonyosan volt még sok más könyve is, mert tudjuk, hogy Erasmus több munkáját elküldte neki, és kapcsolatban volt Lutherral és Melanchtonnal is.

Könyvtárának kialakításában része volt nagybátyjának, Laudeschit György szepesi kanonoknak, aki minden könyvét rá hagyta, és Thurzó Zsigmond püspöknek, akitől sok könyvet kapott. Ő már nem volt bibliofil könyveknek csak tartalma érdekelte, ezért egy sincs köztük, amiben díszítés volna. Viszont mindet gondosan beköttette és lánccal látta el. Tehát míg egyrészt gondja volt megőrzésükre, bizonyosan - jó humanista módjára - lehetővé tette használatukat mások számára is.

Más humanista főpapok birtokából csak liturgikus kódexek maradtak ránk, de bizonyosra vehetjük, hogy volt nekik könyvtáruk. Ilyen Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost, utóbb nagyváradi, azután erdélyi püspök. Négy könyve ismeretes, egyik pompásabban díszített, mint a másik, a magyarországi reneszánsz könyvfestő művészet remekbe készült darabjai. Ezek: breviáriuma (Országos Széchényi Könyvtár), amelynek illuminátorát is név szerint ismerjük, Franciscus de Castello Ithalico e de Mediolano személyében. A másik egy missale és breviárium, melyet Bécsben, a Liechtenstein-gyűjteményben őriztek. A harmadik a zágrábi székesegyház kincstárában van, missale, amely később Thuz Osvát birtokába ment át. Végül nem rég került Párizsba egy hóráskönyve. Ennek másolója Stephanus de Chahol.

Egyetlen darabot sem ismerünk Handó György pécsi prépost, majd kalocsai érsek könyvtárából, viszont elég részletesen tájékoztat róla Vespasiano, akitől könyveket szerzett be. Vespasiano azt írja, hogy mikor Handó György Beatrix királyné házasságkötésével kapcsolatban követként járt Itáliában, több mint 3000 forint értékű könyvet (ezek bizonyosan mind vagy legalább többségükben kódexek voltak) vásárolt, "hogy Pécsett egy könyvtárt létesítsen, és egyet a saját prépostsága számára... a templomban egy könyvtárat állított fel, benne 300 vagy még több kötetet mindenféle szakból, és elrendelte, hogy ott álljanak [tehát valószínűleg leláncolva]. Jó ellátással megbízta egyik papját, hogy ott a könyvtárat mindennap nyissa ki és zárja be." Tehát ma úgy mondanánk: általános gyűjtőkörű, nyilvános, tudományos könyvtár, háromszáz évvel késői utódjának, Klimó György pécsi püspöknek első nyilvános magyarországi könyvtárként emlegetett pécsi könyvtára előtt, s az első adat fizetett könyvtáros alkalmazásáról - a királyi könyvtártól eltekintve. Egyúttal az első adat könyvtári ügyrendi szabályzatról. A könyvtáron kívül, írja még Vespasiano, a templomot is fölszerelte a szükséges könyvekkel: énekeskönyvekkel, bibliákkal, szentbeszédes könyvekkel, passionalékkal és több más, "a templomokban szükséges" könyvekkel. Sokat is költött a könyvtárra.

Egy másik nagy püspöki könyvtárról ugyancsak pusztán adatunk van, könyv egy sem maradt fönn: ez Farkas Bálint váradi püspöké, aki 1495-ben kelt végrendeletében 203 "különböző tárgyú, saját költségén beszerzett" könyvéről szól.

Csak névleg számíthatjuk a magyarországi humanista főpapi könyvtárak közé Ippolito d'Este bíboros könyvtárát. Két jegyzék maradt fönn erről. Az egyik 1520-ból, tehát itáliai életéből való, a másik magyarországi ugyan, de 1491-ből, amikor a gyermek érsek még csak 11 éves volt, és könyvei még jellegzetesen tankönyvek. Igaz ugyan, hogy ilyen tekintetben a legigazibb humanista nevelési-oktatási anyag. Természetesen megvan köztük Priscianus, az elemi fokú latin nyelvtani oktatás hagyományos kézikönyve, de ezen kívül a klasszikus latin és görög szerzők hosszú sora következik: Aiszoposz, Aulus Gellius, 3 Cicero, Curtius Rufus, Halikarnasszoszi Dionüszosz, Iuvenalis, Lucanus, Nonius Marcellos, 3 Ovidius, Plutarkhosz, Plinius, Quintilianus, Silius Italicus, Suetonius, Theaphrasztosz, Vergilius stb. De van görög-latin szótár is és egy görög nyelvű, tehát eredeti Homérosz. Szép számmal vannak a könyvet közt régibb és kortárs olasz humanisták művei: Boccaccio, Petrus Candidus, Leonicenus Omnibonus, Tribrachus, Franciscus Niger, Galeotto, Laurentius Valla és egynéhány kommentár klasszikus írókhoz, amelyeknek a szerzőjét nem adja meg a jegyzék, de bizonyára ezek is humanisták művei. Középkori szerző az egyetlen Simon de Ianua genovai orvos; teológiai könyv egy sincs.

Bármely itáliai humanista büszke lehetett volna ilyen összetételű és ekkora könyvtárra. Annak a jele ez, hogy Ippolito Magyarországon a legkorszerűbb nevelésben részesült gyermekkorában. Mégis, a későbbi években, úgy tűnik, nem könyvtára volt a legfőbb gondja, mert egri számadáskönyveiben nagyszámú udvari népe közt könyvtárost nem találunk.

Gutenberg találmánya, ha nem is rögtön, mégis aránylag nagyon rövid idő alatt rohamosan terjedt el az európai országokban, és átalakította a könyvek egész világát. Nem mintha ez a találmány valami szellemi forradalomnak, új eszmeáramlatnak a következménye lett volna - pusztán egy új technika volt, amely lehetővé tette a lassú egyedi, kézi másolás helyett az írásművek tömeges sokszorosítását, olcsóbbá tételét, és ezzel a társadalomnak már a XV. század eleje óta egyre fokozódó könyvigényének a kielégítését. Az iskolázás és az értelmiségi munkakörök terjedése, a nagyszámú templomi papság mind több könyvet kívánt, de a kézzel írt könyv még, nagyon drága volt, aránylag kevesek számára megszerezhető. Igaz ugyan, hogy egyelőre még a kódexeket utánzó, nagy formátumú, erős kötésű, kitűnő papírra (ritkán most is pergamenre) nyomtatott könyvek sem voltak olcsók, mégis, most már sokkal többen voltak abban a helyzetben, hogy legalább egy-két kötetet megszerezzenek a maguk számára, illetve az iskolai tanuláshoz olcsó kis könyveket használjanak, a mindennapi életbe bevonuljon az egyleveles falinaptár használata.

Viszont az idők folyamán éppen az egyre tömegesebbé váló könyv a mindennapi élet részeként valóban átalakítja a műveltséget. Ez azonban már a következő évszázad jellemzője. Egyelőre, a XV. század végéig, sőt azon túl is egy ideig a nyomtatott könyv tartalma, a könyvek használói ugyanazok maradnak, mint korábban, továbbra is a papság teológiai könyvei készülnek a sajtókon: rengeteg misekönyv, breviárium, skolasztikus teológusok munkái kerülnek ki a nyomdákból, és csak fokozatosan, évtizedről évtizedre változik az arány a vallásos és világi tartalmú könyvek közt, alakul ki a nagyobb számú könyvet olvasó réteg. Mindenesetre a könyvtulajdonosok számának Európa-szerte nagy mértékű növekedésére kell következtetnünk abból, hogy 1500-ig a becslések szerint mintegy tízmillió könyvet nyomtattak összesen, és ezek bizonyosan tulajdonosra is találtak, nem hiába készítették őket.

Ennek megfelelően Magyarországon is megnövekszenek a plébániai és szerzetesi könyvtárak a század hetvenes évei óta, és mind több magánszemély birtokában is vannak könyvek. Persze a nyomtatott könyv elterjedése nem jelentette azt, hogy a kézzel történő könyvmásolás egyik napról a másikra megszűnt, mégis, a kódexszel szemben több lesz a nyomtatott könyv. Hogy mennyire nőtt a nyomtatással a könyvek száma nálunk is, abból is látszik, hogy a következő két évszázad nagy könyvpusztulása után mennyivel több a ránk maradt ősnyomtatvány és XVI. század eleji nyomtatott könyv, mint XV. századi kódex, pedig a pusztulás azokat éppen olyan mértékben érte. Természetesen ezek a nyomtatványok is az ország akkori peremvidékeinek, a Felvidéknek, Erdélynek fallal védett városaiban maradtak meg, míg a török hódoltság alá került országrészből csak mutatóban maradtak fönn egyes darabok, annak a jeleként, hogy ott éppen annyi vagy még több volt 1526 előtt, mint a szerencsésebb peremvidékeken.

Ezek a fönnmaradt meg az adatokból ismert könyvek arról tanúskodnak, hogy a magyarországi értelmiségnek 1526-ig két különböző műveltségű rétege volt megkülönböztethető. A főpapság és az udvar körében mozgó világiak műveltségét áthatotta az itáliai humanizmus, könyvgyűjteményeik olyan összetételűek, mint az olasz fejedelmeké és itáliai humanistáké. Ezzel szemben a nyomtatott könyv nagy tömege most már túlnyomóan a középkori skolasztikus műveltségben megmaradt alsóbb papságot és szerzeteseket szolgálja ki, akiknek csak kis részét és csak felületesen érintette az új műveltség, és elsősorban vallásos könyveket igényeltek. Érdekes, hogy magában a budai királyi palotában is világosan elkülönült ez a két könyvréteg, illetve könyvet használó réteg.

A középkori szokásoknak megfelelően nagyszámú papság volt a budai királyi kápolna körül is. Az ország legkülönbözőbb részeiből, különböző egyházmegyékből került ide ez a papság, amelynek Mátyás király valamilyen szilárdabb testületi formát adott, talán "fraternitás"-sá szervezte. Ezeknek a papoknak hátrahagyott könyvei már a XIV. század vége óta lassanként könyvtárrá gyarapodtak, s ez a gyarapodás a nyomtatott könyv megjelenésével fölgyorsult, úgyhogy itt alakult ki a középkori Magyarországnak a Corvina után legnagyobb könyvgyűjteménye. E gyűjtemény állománya - mint egyszerű, dísztelen, de nagy tömegű, súlyos anyag - nem volt elszállításra érdemes és alkalmas akkor, amikor 1526-ban Szulejmán a budai palota minden értékét, köztük a Corvina köteteit Konstantinápolyba hurcolta. Ezek a könyvek ott maradtak Budán 1686-ig, mind elhanyagoltabb, mind pusztulóbb állapotban. Ebből hoztak el időnként, a XVII. század folyamán szabaduló rabok és mások egyes darabokat, abban a hitben, hogy a Corvina maradványai. Végre 1686-ban, a felszabadító ostrom után, az itt talált több száz kötetből azt, ami még hasznavehetőnek látszott, 320 kötetet, jegyzékbe foglalva elvittek a bécsi császári könyvtárba. Egy részüket az utóbbi idők kutatásainak sikerült ott azonosítani.

Ez a kápolnakönyvtár külsőleg is, tartalmilag is pontosan ellentéte a korvinának. Csak kisebb része kódex, az is főleg papírkódex, túlnyomó része nyomtatott könyv, míg a Corvinában alig volt nyomtatvány és papírkódex. Tartalmilag is ellentétes vele. Nem humanista könyvtár, hanem jellegzetesen egyházi gyűjtemény. Szép számmal képviselve vannak benne az istentisztelethez szükséges liturgikus könyvek. A teológiai anyagban feltűnően csekély az egyházatyák száma, annál több a skolasztikus teológiának mind a tomista (domonkos), mind a skotista (ferences) ága. Igen sok az egyházi beszédgyűjtemény, szentírás-magyarázat, főleg pedig a kánonjog. Humanista irodalom, klasszikus auktor alig van, görög nyelvű könyv mindössze egy. Mindez jellemző lehetett a királyi kápolna papságának műveltségére, feladataira, könyvszükségletére.

Az egyházi könyvtárak növekedése

Városi plébániák

A föntebbiekben láttuk, hogyan alakultak ki a XV. század első felében a kódexek korának plébániai könyvtárai. Fejlődésűket a század vége felé nagyon előrelendítette a nyomtatott könyvek behozatala. A XV-XVI. század fordulójáról főleg két város plébániájának könyvtárából maradt ránk viszonylag sok kötet: Lőcséről és Bártfáról. A lőcsei Szent Jakab-plébánia könyvei közül 6 kötet és 29 nyomtatott könyv ismeretes. Közülük 27-et a gyulafehérvári könyvtár, 2-őt a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára őriz. Érdemes itt fölfigyelni a kódexek és nyomtatott könyvek arányára. Tartalmilag egy Arisztotelész-kötet kivételével mind vallásos természetű anyag: Biblia, szentbeszédek, skolasztikus teológia stb. Megtalálhatók közte Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát munkái is. Nyilvános könyvtár volt, mert 1513-ban Senftleben Zsigmond, a Szent György-kápolna altaristája (oltáros pap) egy kolligátum-kötetet (bibliamagyarázat és Werner Rolewink népszerű világtörténete, 1483 és 1484) azzal a megjegyzéssel ajándékozott oda, hogy mindenkinek hasznára legyen, aki olvasni akarja.

Ugyancsak a Szent Jakab-egyházban, pontosabban az ahhoz csatlakozó kápolnában, volt egy "libraria". A kápolnát 1492-ben alapították. A könyvek valószínűleg a kápolna fölötti helyiségben voltak, s valamilyen papi testület céljait szolgálták, mert az egyik fönnmaradt kötetben "a kápolna urainak könyvtáráról" van szó. Ezekből a könyvekből ma 10 megtalálható Gyulafehérvárott.

Hogy Lőcse ebben az időben milyen jól el volt látva könyvtárakkal, abból látszik, hogy az itt említett két gyűjteményen és a szepesi 24 plébános már korábban tárgyalt könyvtárán kívül volt könyvtára a "falakon kívüli" Szent Erzsébet-templomnak is, ahonnan 6 teológiai munka maradt fönn. Ugyancsak külön könyvtára volt a kórház kápolnájának, illetve az ottani Szűz Mária- és Szent Katalin-oltárnak. 14 könyvet ismerünk ebből.

Számos könyv maradt fönn egy másik felvidéki város, Bártfa plébániájának középkori könyvtárából. A XIX. század végéig eredeti helyén őriztek ebből 75 kötetet a templomnak egy külön helyiségében, díszes, a XVI. század elején készült szekrényben, amely az egész hosszanti falat elfoglalta. A szekrény, a benne őrzött 75 kötettel együtt, ma a Magyar Nemzeti Múzeumban van. A 75 kötetből 52 az 1502 előtt nyomtatott könyv, csak 23 későbbi. Tisztán vallásos anyag: 14 skolasztikus teológia, 6 egyházi beszéd, 4 bibliamagyarázat stb.

A bártfai könyvtár meglehetősen késői eredetű, mert egy 1460-ban készült leltárból az derül ki, hogy akkor a templomban még csak 26 liturgiát szolgáló könyv, 1 kétkötetes szentek élete, 1 biblia és 2 egyházjogi munka volt. A késői eredet bizonyítéka az is, hogy a ránk maradt darabok mind nyomtatott könyvek. 1479-ben azonban már fönnállhatott egy kis könyvtár, vagy legalább egy pulton őrizhették külön a nem liturgikus könyveket, mert ebből az évből fennmaradt egy adat, hogy egy lakatosnak 1 forintot fizet a város a "libreria" számára készített lánc áraként. Akkor tehát már használói is lehettek a könyveknek, ha biztosítani kellett helyben maradásukat. Szekrénybe csak akkor kerültek, amikor a könyvtár két nagyobb adományozó érdeméből megnövekedett. Az egyik adományozó Blutfogel Boldizsár volt, aki saját kezű illuminálással, rubrikálással ellátott nyomtatott könyveket adott, ezekből 15-öt ismerünk.

1509-ben Georgius Petri "Péterfia György" bártfai pap hagyott végrendeletében 36 kötetben 93 művet a plébániára, föltehetően már nyomtatott könyveket, de ezek közül a bártfai szekrény anyagában csak 10 kötet volt megtalálható. Georgius Petri könyvtára annyiban tért el a többi bártfai könyvtől, hogy sok volt közte a filozófiai munka (15, ebből 11 Arisztotelész), 3 klasszikus latin szerző, és köztük volt a humanista Marsilius Ficinus egy munkája is. Ezek azonban vagy nem is kerültek be a könyvtárba, vagy utólag vesztek el. Péterfia Györgynek tehát egymagában több könyve volt, mint addig az egész templomi könyvtárnak. Könyveinek nyilvános használatra adása volt a szándéka, mikor a templomnak adta, mert a végrendelet szavai szerint "mindazok használatára szánja, akik a szent írást olvasni akarják". (Itt a szent írás valószínűleg nem a Bibliát jelenti, hanem általában a vallásos tartalmú könyveket.)

Részben ismerjük a selmecbányai plébánia könyvtárát is, egy 1501-ben készült leltárból. Sajnos a jegyzék csak a plébániai házban, a plébános saját használatára szolgáló könyveket sorolja fel. A jegyzékben 35 könyv van, de nem mindegyiket lehet azonosítani. Mindenesetre megállapítható, hogy volt 3 szentek élete, 2 beszédgyűjtemény, 2 bibliamagyarázat. 4 dogmatikai, 2 erkölcstani munka, 2 lelki olvasmány, 2 mű a lelkipásztorkodásról, 1 biblia, 3 egyházjogi kötet, 2 történelmi munka és a félig történelmi, félig szépirodalmi Nagy Sándor élete. Kicsi gyűjtemény, de minden megvolt benne, amire egy jól képzett és hivatását lelkiismeretesen betölteni akaró plébánosnak szüksége lehetett.

Hogy egyes plébánosoknak most már gyakran volt néhány könyv személyes tulajdanában, arra nézve adatok és fönnmaradt könyvek tájékoztatnak. Ilyen volt például Mathaeus Rupe schönbergi plébános, aki 1502-ben végrendeletében 2 könyvet saját templomára, egyet az ágnesvölgyi plébánosra hagyott, 17 megnevezett könyvét és még más meg nem nevezetteket pedig a nagyszebeni domonkosokra. Nagyrészt jogi könyvek ezek, mégpedig kevés kivétellel egyházjogiak. Érdemes megemlékezni Polirer Gáspár lőcsei káplánról is, akinek birtokában 19 nyomtatott könyvet és 1 kódexet ismerünk. Mind papi működéshez szükséges könyvek: Augustinus, Antoninus Florentinos, Nicolaus de Ausmo, Raynerus de Pisis stb.

Szerzetesek

XV. századi kolostorainkból egyetlen könyvjegyzék maradt ránk, az is még a század első feléből 1427-ből, a kolozsmonostori bencés monostor vagyonleltárában. Mindössze 44 kötet könyvük volt akkor, tehát mintegy feleannyi, mint 350 évvel korábban Pannonhalmán. Tartalmilag is nagyon szegényes: fele szerkönyv, a patrisztikát egyetlen kötet képviseli, Basilius munkája; a skolasztikus teológiát, egyházjogot egy sem. Megvan természetesen a Regula, azután van egy kis katekizmus, beszédek, vértanúk élete és néhány más, kisebb igényű kötet. Van azonban a jegyzéknek egy érdekes mozzanata, a könyvtári egészségügy első adata Magyarországon. Egy zsoltároskönyvvel kapcsolatban ugyanis, amelyről azt olvassuk, hogy korábbi jegyzékben szerepelt, de az összeíráskor már nem volt meg, megjegyzik, hogy mivel a pestisben megbetegedett János diakónus használta, azért Henrik apát kiselejtezte a könyvet, "nehogy, akik olvassák, megfertőződjenek".

A kolozsmonostori jegyzékből is látszik, mint egyéb adatokból is ismeretes, hogy a bencés kolostorok Magyarországon ekkorra már teljesen elvesztették korábbi jelentőségüket. A XV. század végére a korábbi száz kolostorukból 1508-ban mindössze hetet ír össze egy vizsgálati jegyzék, s ezekben alig van szerzetes, kevés a könyv.

Csak kevéssé ismerjük a többi szerzetesrend viszonyait, pedig kétségtelen, hogy a nyomtatott könyv beáramlása ezekben is nagy változásokat idézett elő. Az ő könyveik és a rájuk vonatkozó adatok kis számának valószínűleg az az oka, hogy míg a XVI. században, a reformáció idején a templomi könyveknek továbbra is volt gazdája, plébániai könyvtárak mint protestáns templomi könyvtárak is megmaradhattak, a szerzetesházak csekély kivétellel megszűntek, s nem volt, aki a bennük maradt könyvekkel törődött volna, azok tehát elpusztultak. Így például a premontrei kolostorok könyvtárai közül csak a leleszi Szent Kereszt konvent tulajdonából ismerünk 10 kötet, 4 kódexet és 6 nyomtatott könyvet. Pedig a nyomtatványok közt fönnmaradt Laurentius Valla-kötet a latin stilisztika köréből (Elegentiae latinae sermonis) arra vall, hogy ott már kezdett érvényesülni itáliai humanizmus hatása.

Alig pár darabot ismerünk a pálosak könyveiből is. Legnagyobb könyvtáruk a rendi központban, a budaszentlőrinci kolostorban volt, ahol a XVI. század elején a rend történetírója, Gyöngyösi Gergely is működött.

Az ő munkáiból ismerünk több olyan könyvet, amelynek olvasását rendtársainak ajánlotta, ezek tehát bizonyára megvoltak a könyvtáraikban vagy legalábbis a szentlőrinciben. Hogy a könyvtár milyen nagy lehetett, arról tájékoztat az a Gyöngyösi Gergely feljegyezte adat, hogy amikor a törökök 1526-ban elpusztították a kolostort, 1000 forint értékű könyv veszett ott. A szerzetesrendek közül a legtöbb fönnmaradt kódexet és nyomtatott könyvet a két nagy könyves rend, a domonkosok és a karthauziak kolostoraiból ismerjük. Nemcsak azért, mert valószínűleg ennek a két rendnek voltak a legnagyobb könyvtára, hanem azért is, mert ők már rendszeresen bejegyezték a kötetekben a kolostor nevét. Sőt a domonkosok azt is beírták, hogy melyik fráternek adták át állandó használatra, illetve hagyták nála egész életére. Arra is módjuk volt, hogy saját, családjuktól örökölt vagy alamizsnaként gyűjtött pénzükből könyveket vásároljanak. Főleg persze a breviáriumot, ha a rend nem tudott adni nekik. Így kapja 1475-ben Váci Lukács a pesti konvent tagja az engedélyt a rend generálisától, hogy a könyveket, amelyeket gyűjtött, senki el ne vegye tőle élete folyamán. Episcopi János mester tartományfőnök 1477-ben engedélyt kap, hogy a könyveket, amelyeket eddig szerzett és ezután fog szerezni, tetszése szerint saját konventjére, a kolozsvárira hagyja, vagy ha akarja, a rend más kolostorára. Így tehát az egyes Domonkos-rendi kolostorokban a központi könyvtáron kívül tulajdonképpen a kis magánkönyvtáraknak egész tömege lehetett. Sajnos magyar kolostoraik könyvkatalógusai közül egy sem maradt ránk, pedig kellett lenniük ilyeneknek, mert a XV. században már a generális káptalan elrendelte, hogy minden kolostor készítsen katalógust.

A legnagyobb domonkos könyvtár bizonyosan a budai volt, ahol egyetemi szintű főiskolájuk, studium generaléjuk működött. Mátyás király maga is támogatta ezt, ő fizette a professzorokat és vásároltatta a szükséges könyveket. Petrus Nigrinek, a főiskola rektorának teológiai munkájából, a Clypeus Thomistarumból értesülünk erről. Ezek valószínűleg nyomtatott könyvek voltak. A domonkos főiskola könyvekkel való ellátásával lehet kapcsolatos az az adat is, hogy egy velencei nyomdász- és kereskedőcég 1492-ben Frankfurtban letartóztatja Johann Eisenhut bécsi polgárt, aki Mátyás király számára a cégtől nyomtatott könyveket vett át, de az ezekért járó 343 magyar forinttal nem számolt el. Nem valószínű, hogy ez a vásárlás a Corvina könyvtár számára történt volna, mert egyetlen cégnél nemigen lehetett volna olyan sokféle könyvet vásárolni, ami ilyen nagy összeget tett ki. Sokkal valószínűbb, hogy egy vagy legföljebb néhány művet vásárolt nagyobb példányszámban, tehát hallgatók ellátása céljából.

Nagyobb dominikánus kolostor lehetett a kassai is, amelyből jelenleg 22 könyvet ismerünk, 2 kódexet és 20 nyomtatott könyvet. Már ezeknek az alapján változatos, gazdag könyvtárra gondolhatnánk, de majdnem bizonyos, hogy ugyanennek a könyvtárnak az állományából valók voltak azok a könyvek, amelyeket a kassai Szent Erzsébet-templomban írtak össze 1604-ben, amikor a templomot a katolikusok visszaszerezték a protestánsoktól. Ugyanis, amíg 1532-ben mindössze 9 misekönyvet írtak össze ebben a templomban, addig 1604-ben 170 kötet volt ott. Tehát valószínűleg a megszűnt domonkos könyvtár könyveit vagy azok egy részét szállították ide. A domonkos eredetet bizonyítja, hogy a jegyzékben szerepel egy psalterium monachale, tehát szerzetesek és nem a plébánia számára készült zsoltároskönyv. Egy kötetben meg kifejezetten föl van tüntetve, hogy a kassai domonkosoké. A tartalmi összetétel is dominikánus tulajdonra vall: 40 beszédgyűjtemény, 22 skolasztikus dogmatikai munka. A szerzők közt több domonkos auktor van, 10 kötet éppen Aquinói Szent Tamástól. Az 1604-i anyag mégsem lehetett a kolostor teljes könyvállománya, mert például domonkos Regula nincs közte, és a fönnmaradt ismeretes darabok közt csak kevés van benne a jegyzékben. Így a könyvtár állományát nyugodtan tehetjük 2-300 kötetre, olyan nagyra, amekkorára csak a nyomtatott könyvek korában növekedhetett.

Ugyancsak nagy könyvtáruk lehetett a domonkosoknak Nagyszebenben. Az ottani Bruckenthal Muzeum könyvtárában ugyanis igen sok ősnyomtatványt őriznek (a kódexekről és a XVI. század elejéről való könyvekről nincsenek adatok). Ezek a nagyszebeni evangélikus egyház "Kapellenbibliothek"-jából kerültek oda, előbb pedig a városi könyvtár tulajdonában voltak. A könyvek közül 40-ben található meg a bejegyzés, hogy a szebeni domonkosoké. Van még körülbelül 130 olyan tétel, amelyről tartalmi alapon föltételezhető a hasonló eredet, mert mint katolikus teológiai anyagot nem szerezhette be a későbbi protestáns városi könyvtár. Ezt a szebeni domonkos könyvtárat is a kassaihoz hasonló méretű, 2-300 kötetes könyvtárnak gondolhatjuk, amelynek túlnyomó részét tette ki a nyomtatott könyv.

Tartalmi összetétele alapján hasonló eredményre juthatunk a brassói gimnáziumi könyvtár egykori könyveivel kapcsolatban. Ez a könyvtár ugyan a XVII. század végén, Brassó égésekor elpusztult, de 7 könyvjegyzék maradt fönn róla, a legkorábbi 1575-ből. Ebben a jegyzékben 70 kódex és 530 nyomtatott könyv szerepel. Igaz ugyan, hogy a könyvek többsége a XVI. század folyamán kerülhetett ide, mert Honter János nagy gonddal gyarapította a könyvtárat, de bizonyosra vehető, hogy a 70 kódexet nem ő szerezte be, és nem ő szerezte meg a nagyszámú katolikus teológiai könyvet sem. Például van itt Aquinói Szent Tamástól 20 kötet. Bizonyítja a domonkos eredetet 3 dominikánus antifonále, 3 domonkosként jelzett graduále és 1 hasonló breviárium.

Föl kell tételeznünk, hogy a pécsi domonkosoknak is hasonló nagy könyvtáruk volt, mert ott régóta működött iskolájuk, amely 1500 táján, úgy látszik, már studium particularévá, tehát főiskolává lett. Akkor pedig könyveknek is nagyobb számban kellett itt lenniük. Sajnos ránk maradt könyvet a pécsi kolostorból csak keveset ismerünk. Kolozsvári kolostorukból egyetlenegyet sem, de könyvtárhelyiségük ma is megvan.

A karthauziak négy magyarországi kolostorának könyvtárai közül háromból maradtak ránk kötetek, illetve érdekes adatok. Közülük a legnagyobb a lövöldi (ma Városlőd) lehetett, mert ennek a számára külön könyvtárépületet emeltek. Az egyetlen ilyen adat ez a középkori Magyarországról. Mátyás király ugyanis, amikor a "lövöldi korvina" néven emlegetett Raynerus de Pisis-féle Pantheologia című ősnyomtatványt adományozta a kolostornak 1480-ban, annak emlékére, hogy egy éjszakát ott töltött feleségével együtt - mint a kötet bejegyzéséből kiderül -, nemcsak hogy még más könyveket is adományozott nekik, hanem pénzt is adott könyvtárépítésre.

Ezen a köteten kívül ránk maradt még a lövöldi kolostorból 1 Szent Tamás-kódex (XIV. századi), 1 négykötetes nyomtatott Petrus Lombardus és 6 darab 1476-1483 közt nyomtatott könyv, amelyeknek a lövöldi eredetét a jellegzetes kötés bizonyítja: Augustinus, Ambrosius, Nicolaus de Lyra, Antoninus Florentinus, Vincentius Bellovacensis művei és 1 kánonjogi kötet. Bizonyosan ennek a kolostornak másolták 1467-ben Melkben azt a több, a lelki élettel kapcsolatos munkát tartalmazó kódexet is, amely ma a budapesti Egyetemi Könyvtárban van. Így az egykori állományból összesen 13 kötetet ismerünk.

Sokkal több könyv ismeretes a szepességi Lehnic karthauzi kolostorából: 33 kódex, 70 ősnyomtatvány és 26 darab XVI. századi könyv, összesen 129 darab. Csakhogy mivel ez a kolostor 1563-ig fönnállt, és a könyvtár a szerzetesi élet ottani megszűnése után is, különböző kezekben, a helyén maradt, nem tudjuk, mennyi volt belőlük már 1526 előtt a lehnici karthauziaké. Annál kevésbé, mert 1544-ből olyan adatunk van, hogy akkor a menedékszirti (latin nevén Lapis refugii) kolostorból idemenekültek rendtársaik, és hoztak magukkal annyi könyvet, amennyit csak tudtak. Így tehát csak azokat a köteteket tekinthetjük hitelesen az 1526 előtti időből a lehnici könyvtárból származóknak, ahol erről hiteles egykorú bejegyzés szól, főleg azok, amelyek különböző világi papoknak évvel megjelölt adományozásait rögzítik.

A harmadik kolostornak, a menedékszirtinek állományából éppen az a 11 kötet ismeretes, amelybe mind a menedékszirti, mind a lehnici kolostor neve be van írva. Van még egy adatunk ezzel a kolostorral kapcsolatban arról, hogy ott még a XVI. század elején is folyt könyvmásolás: Jodok zárdafőnök (1465-1508) 2-2 antifonálét és gradualét és számos más könyvet másolt a kolostor számára.

Alig tudunk valamit az Ágoston-rendiek könyveiről, pedig ez is a legműveltebb szerzetesrendek közé tartozott. Bécsben van egy teológiai tartalmú kódex (Cod. 15019), amelyet Martinus de Hungaria, a rend pécsi lektora köttetett be, tehát nekik ott is volt főiskolájuk, és ahhoz könyvtárnak is kellett tartoznia. Hogy budafelhévizi házuknak Septei Péter királyi titkár 1488-ban 5 könyvet ajándékozott, arról vele kapcsolatban már szóltunk.

Különleges típust jelentettek ebben az időben már a szerzetesi könyvtárak közt az apácakönyvtárak. Ezek a kolostorok voltak a kialakuló magyar nyelvű irodalom és a magyar nyelven olvasás első otthonai. Az apácák általában kevéssé tudtak latinul, tehát nagyobb szükségük volt az anyanyelvű olvasmányokra, mint a férfi szerzeteseknek. Természetesen ezek a magyar nyelvű könyvek magyarországi nyomdák hiányában továbbra is kézírással készültek, amikor már általánosságban nyomtatott könyvekkel teltek meg a könyvtárak. A legtöbb ilyen magyar nyelvű kódex a margitszigeti Domonkos-rendi apácák kolostorából maradt ránk. Ott is írták ezeket maguk az apácák, Ráskai Lea, Sövényházi Márta és többi, név szerint nem ismert társaik. Itt volt tehát az első olyan könyvtárunk, ahol a könyvanyag túlnyomó nagy része magyar nyelvű volt. Szerencsére akkor, amikor a török elől kellett menekülniük, többet ezek közül sikerült magukkal vinni biztonságosabb helyekre, s így maradt ránk az Érsekújvári Kódex, Sándor-kódex, Szent Domonkos élete, rendi szabályzatuknak, amelyet Váci Pál írt le, legalább töredéke, az úgynevezett Birk-kódex és mások. Latin könyvük csak egy maradt ránk, egy 1505-ben nyomtatott Regula.

Az apácákon kívül világi nőknek a kezében is megjelent már a magyar nyelvű könyv a századforduló táján. Kinizsi Pálné Magyar Benigna tulajdonából 2 díszesen festett imádságoskönyv maradt ránk, a Festetics- és a Czech-kódex. Sőt az ilyen főrangú nők mellett egyszerűbb asszonyokról is tudunk, akiknek ekkoriban már könyvük volt. 1505-ben Paulin mester özvegye, Ursula asszony végrendeletében könyveit a besztercei kápolnára hagyja, azzal a rendelkezéssel, hogy oda kell láncolni az ülésekhez. Tehát bizonyosan imádságoskönyvek voltak. 1520 tájáról pedig azt olvassuk, hogy a kelénpataki plébános szakácsnéja szolgálatba lépésekor imádságoskönyveket és "más könyveket" hozott magával.

A XV-XVI. század fordulóján már nemcsak humanista főpapi könyvtulajdonosokkal találkozunk Magyarországon, hanem a világiak közt is akadnak, akiknek könyvszeretetéről, könyvtulajdonáról adataink vannak: nagy hatalmú politikusok, iskolamesterek, városi polgárok. Így a nagy hatalmú nádor és politikai agitátor, de egyben jogtudós, Werbőczy István művelt humanista is volt, nemcsak a közélet embere és jogász, s aki a magyaron kívül latinul, görögül, németül "eleganter" beszélt. Bizonyosan sok könyve volt akkor, amikor elkészítette a Tripartitumot (Hármaskönyv), legalábbis erre következtethetünk munkájának klasszikus szerzőkre való nagyszámú utalásából; olyanokra, mint Cicero, Arisztotelész, Vergilius, Hérodotosz, Platón, Plotinosz, Lactantius, Augustinus, Cyprianus, Gregorius, Epikurosz. Janus Pannonius elégiáinak egy kéziratát is ő küldte kiadásra Bécsbe Johannes Camersnak, aki más műveket is adott ki Werbőczynek ajánlva. Werbőczy egyébként II. Lajosnak is kedveskedett egy Luther-ellenes vitairat kiadásával.

Drágfi Tamás királyi személynök könyvei közül a Vatikáni Könyvtár őrzi (Ottob. Lat. 479.) Leonardus Utino világkrónikáját, hozzácsatolt rövid magyar krónikával. Történelmi érdeklődésére vall az is, hogy Thuróczy János éppen neki ajánlotta nyomtatott krónikáját.

A kisebb rangú emberek közül megemlítjük Balthasar Steldi selmecbányai jegyzőt, akinek 6 könyve maradt ránk, köztük Cicero levelei, a római jog kézikönyve, a humanista Jacobus Philippus Bergomensis egy munkája.

Wolf Lőrinc eperjesi iskolamestertől könyvek ugyan nem, de végrendelet marad ránk, 1519-ből, amely 24 könyvről intézkedik. Ezek közül Senecáját az eperjesi városi jegyző fiára, bizonyára tanítványára hagyja. Többi könyve nem könyvtárra vall, mert 8 grammatika van köztük. Valószínűleg tanítványai kezébe szánta őket.

A pozsonyi polgárság könyv iránti érdeklődésének a jele a Szent Márton-templom egyik kápolnájában őrzött könyvgyűjtemény, melynek leltára 1501-ből ránk maradt. Külön helyiségben és szekrényben álltak ("in libraria et armario"). A gyűjtemény a "pozsonyi polgár urak Krisztus Legszentebb Teste Céhé"-nek tulajdona volt, tehát világiakból álló fraternitásé, vallásos egyesületé. A jegyzék 82 kötetet ír össze, föltehetően főleg nyomtatott könyveket. Tartalmilag elsősorban vallásos anyag: 12 skolasztikus dogmatikai mű, 5 a patrisztika területéről, 14 szentbeszédgyűjtemény és 11 kánonjogi munka. De van 1 római jogi, 2-2 filozófiai meg orvosi, és ami a legérdekesebb, 15 klasszikus római, görög szerzőtől való mű: 3 Cicero, 2 Vergilius, 2 Seneca, 2 Terentius, Lactantius, Plinius, Plutarkhosz, Livius, 2 Valerius Maximus. Tehát itt már a humanista irány erős behatolása érezhető a gyűjtemény összetételén. Ez a klasszikus irodalom, úgy tűnik, a jegyzék összeállításának sorrendjén külön szakcsoport lehetett másik négy, teológia, történelem, beszédek, jog mellett.

A nyomtatott könyvek nagy mennyiségben való elterjedését a külföldi behozatal, könyvkereskedelem tette lehetővé. Magyarországon ebben az időben a könyvnyomtatás még nem tudott szilárdan gyökeret verni. Hess András Budán 1472-ben alapított nyomdája, korai voltánál fogva, előkelő helyet biztosít Magyarországnak az európai nyomdászat történetében, de hiányoztak a társadalmi-gazdasági alapok a nyomdászat állandó meghonosodásához. Így azután Hess nyomdája a Budai Krónika és egy kisebb, tankönyvként szolgáló kiadvány kinyomtatása után megszűnt. Az 1477 táján valószínűleg szintén Budán működő névtelen ősnyomda sem működött sokáig.

Annál nagyobb szerepet játszottak a Budán megtelepedett, túlnyomórészt külföldi könyvkiadók és könyvkereskedők és a külföldi nyomdákban dolgozó magyarországi nyomdászok. 1490 és 1526 közt 13 budai könyvkiadó-kereskedő nevét ismerjük. Ez már magában a könyv tömeges elterjedését bizonyítja Magyarországon. Még akkor is, ha sok egyházi vagy világi könyvtulajdonos birtokában csak egy-két kötet volt, bizonyos, hogy több ezer kötetet vásároltak ezektől a budai cégektől vagy közvetlenül külföldi nyomdákban. Velencében, Bécsben, Krakkóban, Hagenauban és máshol készültek a speciálisan magyar használatra szóló liturgikus könyvek (részben éppen Mátyás király ide vonatkozó rendeletének és Bakócz Tamás buzgólkodásának következtében). Külföldi nyomdákban láttak napvilágot magyar szerzőknek, Temesvári Pelbártnak, Laskai Osvátnak, Thuróczy Jánosnak és másoknak latin nyelvű munkái, de külföldön, főleg Bécsben és Krakkóban jelentek meg, már Mohács után, a korai magyar nyelvű nyomtatványok is. Így az előző évszázadokkal szemben, amikor a kézzel írott könyv csak kevesek féltett tulajdona volt, a nyomtatott könyv lassanként a mindennapi élet eszközévé válik, a társadalom széles köreinek, egyháziaknak, világiaknak tulajdonává, a könyvtár sem elszigetelt jelenség többé, hanem a kisebb-nagyobb könyvtárak ellepik az ország egész területét.

Korszakunk végére tehát megérett a helyzet Magyarországon a könyvkultúra teljes kibontakozására. A magasabb és alacsonyabb hazai és külföldi iskolázás általánossá válásával, az írni-olvasni tudás terjedésével kibontakozik a magyar nyelvű világi irodalom is, a reformációval megindul a magyar nyelvű teológiai vitairodalom, s egyre nyilvánvalóbbá válik a hazai nyomdák szükségessége. A XVI. század első évtizedeiben tehát Magyarország a kulturális virágzás magas fokára jut el, s vele együtt természetesen a könyvkultúra is, amikor bekövetkezik a régóta fenyegető katasztrófa, a pusztulás. Mégis, miközben az ország politikai és katonai súlyát elveszti, állandó háborúk dúlják, anyagi fejlődése visszamarad, a szellemi élet virágzása nem szűnik meg, hanem még fokozódik. Mindehhez az alapokat a XV. század nagy erőgyűjtő korszaka, a humanizmus és reneszánsz kibontakozása adta meg, az a nagy munka, amely Mátyás korszakának az eredménye volt, ugyanúgy, ahogy a nagyobb könyvtárszervezők előtt is mindig a Corvina Könyvtár eszménye lebegett.