Karvalybagoly (Surnia Daud.)

A nemzetséget jellemzik széles, alacsony feje, lapos homloka és keskeny arca, tulajdonképpeni fátyol és szem-tollkoszorú nélkül, az elég hosszú, aránylag hegyes szárny, amelynek harmadik evezője a leghosszabb, és a hosszú, ékalakú farok.

A karvalybagoly (Surnia ulula Linn.)

[Régi neve: nisoria.]

Az Óvilág északi országaiban él. Megjelenése sólyomszerű. Csőre rövid, erős, magasabb, mint széles, tövétől kezdve hajlott, a kampó mintegy 9 mm-rel haladja túl az alsó kávát, éle kissé kikanyarított, az alsó káva hegye mélyen kivágott. A lábak az ujjakig tollasok, az utóbbiak rövidek és éles karmokkal fegyverzettek. Szeme nagy, fülei hosszúkás tojásalakúak s 16 mm magas nyílással és jól fejlett billentyűvel vannak ellátva, amely a gyöngybagolyéra emlékeztet. Tollazata dús, lágy és fénylő, de sokkal simulékonyabb, mint a legtöbb éjjeli bagolyé. A kiszínezett madár arca fehérszürke, füle előtt és mögött egy-egy fekete sáv van, amelyek félholdalakúan húzódnak le a fej két oldalán; feje teteje barnafekete, minden tolla kerek, fehér folttal rajzolt, melyek a tarkó táján nagyobbak, úgyhogy itt a világos szín uralkodik; a hátsó nyak, valamint a fül mögötti folt tiszta fehér, felső teste barna, fehér foltos, minden egyes toll fehér, végén barna szegéllyel és harántsávval, torka fehér, begyét elmosódott harántszalag díszíti, alsó oldala fehér, a mell alja, hasa és oldalai keskeny feketebarna harántsávozással, mint a karvalynál; az evezők és farktollak egérszürkék, fehéres szalagokkal; a farkon a csúcsszegélyen kívül kilenc fehér harántsáv. Szeme sötét kénsárga, csőre piszkos viaszsárga, hegyén szarufekete.

A sólyombagoly (Surnia caparoch P. L. S. Müller)

[Régi neve: funerea.]

Amerika északi részében a karvalybaglyot a hozzá nagyon közelálló sólyombagoly helyettesíti, amelyet óvilági rokonától állandóan megkülönböztet sötétebb felső teste és az alsó oldal szélesebb, többé-kevésbbé élénk barna harántsávozása.

A karvalybagoly előfordulási területe az óvilág, a sólyombagolyé pedig az Újvilág minden északi országára terjed ki.

Alig van erdei madár, amely biztos volna támadásaival szemben. Rendes tápláléka mindenféle madár, lemmingek, erdei egerek, valamint rovarok is. Sólyom módjára csap le magas lesőhelyéről, hogy valamely apró rágcsálót elfogjon, azt biztosan megragadja, éles karmaival agyonszúrja, vagy megfojtja és azután alkalmas ülőhelyre viszi, hogy megegye. Ha az erdei madarak, különösen szajkók, varjak, cinkék ingerlik, úgy ezt gyakran sokáig engedi, de azután hirtelen belecsap az incselkedők rajába és egyiküket megragadja. Úgy látszik, hogy a karvalybagoly csak a szarkákkal szemben nem tud semmit sem tenni, amelyek hangosam kiabálva körülveszik és bosszantják. Sarokba szorítva, pl. megszárnyazva, hátára fekszik és kétségbeesetten védekezik. A vadászkutyát nemcsak költés idején, hanem az év minden hónapjában a leghevesebben megtámadja a karvalybagoly.

*

A karvalybagoly, vagy karujbagoly, szintén ritka téli vendég nálunk, de mégis valamelyest gyakrabban fordul elő, mint a hóbagoly. Az elsőt még Petényi gyüjtötte 1839 március 7-én Breznóbányán. Utána a következő helyeken került elő: 1876 Gömör megye, 1880 nov 7. Oravic (Árva m.), 1895 szept. 26. Zsérc (Borsod m.), 1897 dec. 28. Csallóközsomorja, 1904 nov. 10. Németszentgrót, 1904 dec. 30. Károlyfalva és Ujmoldova, 1907 okt. Podolin, 1913 nov. 24. Tátraháza. Látható, hogy főleg; a Felvidéken mutatkozik, de előfordul a Dunántúlon, sőt a Bánságban is.

Gazdasági jelentősége nálunk nincs.