Hollókakadú (Calyptorhynchus Vig. et Horsf.)

Az ararakakadú mellett az ebbe a nemzetségbe tartozó hét faj a legnagyobb az alcsaládban és hosszú szárnyuk miatt még nagyabbat mutatnak, mint amekkorák a valóságban. Feltűnő erős csőrük magasabb, mint amilyen hosszú, félkörben hajlik lefelé s rövid hegye befelé hajló. A felső káva töve igen széles, erősen boltozott, ormán éles gerinc húzódik végig; a végefelé oldalt összenyomott. A csőr hegye alatt meglehetős mély, de enyhén kikerekített kivágás van. Az alsó káva alacsonyabb a felsőnél, igen széles; ugyancsak feltűnő széles, illetve lapos a káva alsó íve is; a kávaélek egyenesek, a hegyükön horgosan fölfelé hajlók. Szárnyuk hosszú és hegyes, a harmadik evező a leghosszabb; a szárny hegye hosszúra nyúlt. Farka hosszú, szélesen és erősen lekerekített. A szem körül többnyire széles, csupasz gyűrűjük van. Széles tollaik a végükön kerekítettek, míg a fejtetőn lévő hosszabb hátrafelé görbülő tollak kontyot alkotnak, mely azonban rendesen nem magas. Az öregek színe többnyire acélos fényű fekete, melybe csak egy-egy piros vagy sárga farkkeresztsáv vagy a fültájékon lévő, élénksárga folt hoz némi tarkaságot.

A hollókakadú (Calyptorhynchus banksi Lath.)

Ormányos kakadu és hollókakadu.

Ormányos kakadu és hollókakadu.

Nemzetségének legjellegzetesebb faja, melyet az ausztráliai bennszülöttek gering-górának neveznek. A hím tollazata a farktollak kivételével zöldesen ragyogó, fényes fekete; a tojó zöldes fekete, feje, nyakaoldala és a szárnyfedők sárga foltosak, a hasi oldalán pedig halaványsárga keresztsávok húzódnak. A hím farka közepén széles skarlátpiros sáv húzódik keresztbe, ez a szín azonban nem terjed ki a két középső tollra és a két szélső toll külső zászlójára.

A hollókakadúk csak Ausztráliában fordulnak elő.

A hollókakadúk igen sajátságos módon táplálkoznak. Egyes fajok a termést adó fák gallyait le szokták tördelni, valószínűleg csak pajzánságból s nagy, erős csőrükkel szívesen fúrnak-faragnak a fán, hogy az odahúzódott pajorokat kiszedegessék. Gyümölcsfélét, úgy látszik, egyik sem fogyaszt. Ennek dacára ebben is tesznek kárt, mert sokszor még éretlen gyümölcsöket is leharapdálnak, csupa pajzánkodásból, persze a lakosok nem csekély bosszúságára.

Az emberen kívül a hollókakadúknak állítólag erszényes ragadozók és nagyobb ragadozó madarak is ellenségei. Húsukat az ausztráliai fehérek nem eszik, de a bennszülöttek, mint egyáltalában minden megehetőt, amit a szegény világrész csak adhat, igen szeretik.

A sisakos kakadú (Calocephalum galeatum Lath.)

[Régi neve: Calyptorhynchus galeatus]

Ez a faj mintegy átmenetet alkot a hollókakadúk és az igazi kakadúk között. Hossza csak 35 cm. Színe általában sötét palaszürke, csaknem fekete, de az egyes tollak végén világos, szürkésfehér, keskeny szegély van. Feje, tarkója, pofája és sisakja gyönyörű skarlátpiros. Másodrendű evezőinek szegélyezése tompa sötétzöld. Az alsó szárnyfedők, valamint úgy a szárny, mint a farok alsó oldala szürkésfekete. Szeme sötétbarna, csőre szarufehér, lába feketés. A tojónak a feje és sisakja szürke, az evező- és kormánytollakon világos keresztsávok vannak, az alsó test tollai kénsárgán és vörösen szegettek.

Schmidt szerint komoly mogorva madár, amelyik a legnyájasabb becézgetésre, a legszívesebben kínált csemegére is csak valami morgással válaszol, vagy legfeljebb feléje vág a rácshoz közelítő ujj felé, hogy csak úgy zeng bele a kalitka.