Sallangos lazacok (Mallotus Cuv.)

Nyulánk testük takarója apró pikkelyekből áll. Mellúszójuk kerek, hátúszójuk hátra tolódott. A szájüreget alkotó csontokon gyenge, sörteszerű fogazat van.

A kapelán (Mallotus villosus Müll.)

A kapelán (Mallotus villosus Müll.) háta barnásan csillogó sötétzöld, oldala és hasa feketével pettyezett ezüstfehér, a szürkeszínű úszóknak fekete szegélyük van. Íváskor a hímek oldalvonalán sötétzöld csík jelenik meg, amelynek mentén a felbőrön hegyes, bolyhos függelékek képződnek. Ugyanilyen sallangok fejlődnek a hasélnek mind a két oldalán. Hossza 14 és 18 cm közt ingadozik. A kapelán az é. sz. 64. és 65. foka közt terjedt el. Új-Fundland mellett ívás idején óriási tömegekben gyűl össze. Egy-egy ívó raj hossza és szélessége 50–50 tengeri mérföld. Zárt csapatokban nyomulnak be az öblökbe és a torkolatokba. Sárga ikrájuk megfesti a víz felső rétegét. A partról rövidnyelű hálókkal tetszésszerinti mennyiséget lehet az ikrákból kimeríteni s így Grönland lakói számára a kapelánívás nagy jótéteményt jelent. Húsát Norvégiában a szaga miatt nem fogyasztják, Izlandon is csak akkor, ha más nincs, Grönlandon ellenben megszárítják és télire elteszik. A kapelánt tőkehalfogáshoz csalinak használják.

Ezüstlazacok (Argentina Art.)

Az ezüstlazacok, Argentina Art., nemzetsége abban különbözik a többi heringszerű haltól és lazacféléktől, hogy állkapcsuk igen gyenge és fogatlan, a száj többi csontján azonban fogak nőnek. Nyúlánk testük két oldalán több él vonul végig és nagy pikkelyek fedik. Szemük nagy. Testük olyan viaszszerűen átlátszó, mint a bűzös lazacoké. Mint a mélytengeri halak általában, az ezüstlazacok is széles területen fordulnak elő.

Az ezüstlazac (Argentina sphyraena L.)

Az ezüstlazac, Argentina sphyraena L., 25 cm-esre nő meg, a Földközi-tengerben azonban a 15 cm-esnél hosszabbak igen ritkák. Testét kissé fésűs pikkelyek borítják és szivárványszínben játszó ezüstösszínű. A német halászok üveges tekintete miatt üvegszemű hal, az olaszok pedig argentina, argentin, arzentin (Fiume, Trieszt) és curinedda néven ismerik. Pikkelyeiket és ezüstös úszóhólyagját hamis gyöngyök készítéséhez használják fel. Hátúszójában 9–11, mellúszójában 13–14, hasúszójában 10–11, alsóúszójában pedig 12 sugár csatlakozik egymáshoz.

Az ezüstlazac tetemesebb (400–500 m) méteres mélységekben tanyázik. Előfordul ugyan az Északi-tengerben is, de határozottan déli faj, amelynek a Biskayai-öböl és a Földközi-tenger az igazi hazája. Állítólag Új-Zéland mellett is ráakadtak. Griffini azt mondja, hogy az olasz tengerekben mindenütt él, de nem közönséges. Faber szerint az Adriai-tenger északi részében ritkán kerül hálóba, Spalató környékén azonban, legalább is télen, közönséges faj. A Földközi-tengerben, mint Johannes Schmidt újabban bebizonyította, másik faj is él, s ez az A. leioglossa Val., amelyet az előbbivel rendszeresen összetévesztenek. Az Atlanti-óceán északi részében a nagyobb termetű aranylazac, A. silus Asc., a gyakoribb. Ez a faj az 55 cm-es hosszúságot is eléri.