1. ALREND: Nemlyukgatottak (Imperforata)

A legegyszerűbb alkatú Imperforata képviselői az ú. n. pörgettyűkorallok: Caryophyllia-fajok. Ezek kelyhe jellegzetesen pörgettyűszerű, polypjaik magánosan élnek és már a Kréta-korszakban fölléptek. A Caryophyllia clavus Scacchi a Földközi-tengerben, Atlanti- és Indiai-óceánban a 40–2500 méterig terjedő mélységeket népesíti be; 23 mm-es átmérővel szemben 35 mm-es hosszat ér el. A polypocska alsó, csaknem hegyes vége kagylóhéjakra vagy piciny kövekre telepszik; ezek a támaszpontul szolgáló kavicsok rendszerint oly könnyűek, hogy a nehéz korallium vele együtt felborul s a víz áramával együtt gurul. A polyp rendkívül gyöngéd teremtmény s ha kifeslik, csaknem teljesen átlátszó. A kibontakozó állat 2–3 cm magasra fölágaskodik a kehelyszél fölé. Ilyenkor a tompán világosbarna vagy meleg sötétbarna s egyúttal kellemes színezetű test halványabbá és könnyebb árnyalatúvá válik s a színek pedig szalagosan oszolnak meg. A polypocskák különben nagyon váltakozó színűek. Némely példányokon a száj környékén s a fogókarok tövében gyönyörű smaragd, vagy fémzöld színű fényhatások keletkeznek. A víz tisztán áttetsző. A fogókarokon pedig a végek felé fehér csalánozó szemölcsök s ezenkívül pedig az egész felületén csalánsejtekből fehér foltocskák látszanak. Koch tapasztalata szerint a rajzó álcák a napolii öbölben májustól július elejéig vándorolnak ki az anya szájából. Ezek az álcák, amint azt Lacaze megállapította, csak rövid ideig úszkálnak s csakhamar megtelepszenek az anyaállat közelében, rendesen többedmagukkal egy-egy kövecskére. Néha pedig az anyának fali körlemezére fészkelnek föl, mintha azon sarjadzottak volna; kedvelik saját fajuk üres kelyheit is. Tengervízi akváriumokban jól viseli a fogságot.

A legyezőkorallok (Flabellum Less.) magános állatok. A kehely, melynek falát a külső lemez s nem a fali lemez alkotja, egyik síkban hosszában ki van húzva s egyúttal laposra összenyomott. A német mélytengerkutató expedició Sumatra közelében 470 m. mélységben halászott egy Flabellum pavonium Less példányt, melynek tojásdad kehelynyílása 93 mm. hosszú és 43 mm. széles volt. Az ilyenképpen alakuló kehely oldallapjáról tekintve, legyezőszerű. Semper a Philippinek közelében a F. rubrum Q. G. var, stokesi E. H. nevű fajon a szaporodásra nézve megfigyelte, hogy a tenger szabad vizébe kikerült rajzó lárva először kétoldalt tüskével fölszerelt nyeles kelyhet fejleszt, azután pedig abban bimbó keletkezik, amely az anyaállattal még jó darabig bensőleg annyira össze van nőve, hogy látszólag egy állatot képeznek, melyet egykoron mint külön korall-fajt ismertettek. Végül a bimbó lehull (D) s anélkül, hogy bárhova is odanőne, szabadon él valamely sziklazúgban, ahová az áram sodorja. Ezek a guruló példák ivari terméket hozna létre s az abból keletkező álca a nemzedékváltakozást újra kezdi. – A faj uralkodó szine a szép, élénk, de áttetsző vörös. A szájkorongon csaknem mindig két széles, sötétvörös szalag húzódik keresztül.

Flabellum rubrum Q. Y. var. stokesi. Term. nagyság

Flabellum rubrum Q. Y. var. stokesi. Term. nagyság

A szemeskorallok (Oculinida) észak felé messzi tájakra elterjedtek. Ezek már nem élnek magánosan, hanem amint a képen a Lphelia (Lophohelia) prolifera Pall. esetéből világosan látszik, gazdagon elágazott bokrokat formálnak. A tengerben 200–1700 m. mélységig terjednek le. Az állat [...] egyaránt találhatók. A váz közel centiméter széles kehelyszakaszai annyira mélyek, hogy bent a talplemez nem látszik, hanem csak a sugársövények tűnnek elő. Az egyes kelyhek között az élő telepen síma, fehér töltő-anyag helyezkedik el. A telep ágazata szabálytalan. Ezenkívül a teleppel érintkező csiga, kagylóhéjak, tengeri süntüskék, féregcsövek és pörgettyűkorallok is mind körül vannak nőve és így a telepek között igen nagy változatosság állapítható meg. A polypocskák csaknem teljesen átlátszóak és sárgásan árnyaltak. A szájkörüli mező s a bélsövények sötétsárgák.

Szemkorall, Lophelia prolifera Pall

Szemkorall, Lophelia prolifera Pall

Még gyöngédebb színűek a régi gyógyszerészek corallium-album-át szolgáltató fehérkorallok, az Amphelia (Amphihelia) oculata L. példányai. A vakító fehér mészvázon a kinyújtózott állatok átlátszóságuk miatt láthatatlanok. Lacaze szerint akváriumokban 2 hónapig elélnek és sokkal könnyebben bontakoznak ki, mint a Lopheliák. A tengerben a Lopheliákkal mindenütt együtt találhatók. A telepek ág-bogainak egyes szakaszai, mint ahogy a mellékelt képen látjuk, úgy hajlanak egymáshoz, mint a kissé kihúzott mérőléc darabjai s a polypocskák a külső szögleteken ülnek.

A csillagkoralliumok (Astraeidae) nagy családjába főként olyan telepalkotó fajok tartoznak, amelyeknek töltő anyaga a kelyhek között erősen háttérbe szorul. A déleurópai partokon él a pázsitkorall, a Cladocora cespitosa L. A telepek egyes csőformáju, félcentiméter átmérőjű kelyhekből alakult bokrokból állanak, amelyek töltőanyag nélkül függenek össze; az elsőnek az alapján az álcából előre nyomuló polypokból bimbók sarjadzanak, amelyek az anyával párhuzamosan a magasba nőnek; ezekből magukból újra bimbók fejlődnek. Némely helyeken buján tenyésznek a pázsit-korallok és még 100 négyzetméternél nagyobb területet is beborítanak. 16–600 m. mélységben élnek. A polypocskák szép sötétbarnák, világosabb tapogatókkal. Ha az állat összehúzódik, Heiders megfigyelése nyomán a gyomorban lévő víz az Actiniák módjára a fehér tapogatók végén kiáramlik. A puhatestű korallokra emlékeztet az is, hogy a levágott polypocskák a tapogatóikkal kúszni tudnak. Akváriumokban a Cladocora jól megél, idővel csupán színe fakul ki. A Földközi-tengeren kívül ismeretes Madeiráról és Nyugatindiából; fossilisan már a Jura-korból.

Más csillagkoralliumok bimbók helyett hosszanti oszlással szaporodnak, amidőn a kehelyfalak az új egyedben szorosan egymás mellett állhatnak. Sőt a váz nem is válik szét az új egyedek szerint. A puharészek elkülönödnek, alattuk azonban a kelyhek résrendszereikkel összefüggenek. Végül a tapogatók és a septumok sem rendeződnek szabályos hatos sorban a szájnyílás és a főtengely körül. A váznak ezt a „Meandertypus”-át a neptunagy vagy agykorrall, Diploria cerebriformis Lam. fejtette ki; ez az állat Nyugatindiában és az Indiai-oceánban él. Az emberi agy kanyarulataihoz és barázdáihoz hasonlóan „tekervények” között „barázdák” haladnak, melyeket a kehelyüregek összefutó sorai s a kelyhek egybeolvadt oldalfalai között kiképződő sugárlemezek formálnak. Az egymásra következő polypszájak lánc módjára emelkednek ki a völgyek fölött s az oldalakon a tapogatók rojt módjára állanak. Hickson úgy véli, hogy itt egyáltalában nem lehet állattelepről beszélnünk, hanem egyes állatról, mely tekintélyes számban tökéletlenül részekre bomlott.

Agykorall, Diploria cerebriformis Laun

Agykorall, Diploria cerebriformis Laun