Pünkösdi király – pünkösdi királynő

 

Mint láttuk, a legrégebbi adatok a pünkösdi királynőről nem szólnak, csak királyválasztásról beszélnek. Más a helyzet a XVIII. század végétől kezdve, mikor a királyválasztás mellett a királynőválasztás szokását is emlegetik. A XIX. században mindkettőről egyformán szólnak forrásaink. A XX. században azután úgy változott a helyzet, hogy csak a kislányok királynőválasztása maradt fenn az ország egyes vidékein élő gyakorlatként.

Sebestyén Gyula, aki összefoglaló tanulmányt írt a pünkösdi király és királynő választásról, egymás mellett sorolja fel ezeket az adatokat,^* s ugyanígy járt el Róheim és a többi kutató is. Valójában a vegyes adatokat négy fő csoportba oszthatjuk, s lehet, hogy ezek eredetükre nézve is különbözhetnek. Ezek a következők:

 

1. Pünkösdi királyválasztás a legények korcsoportjából.

2. Király- és királynőválasztás a legények és nagylányok csoportjából.

3. Király- és királynőválasztás a gyermekek korcsoportjából.

4. Lányok királynőválasztása. (A királynő többnyire egészen fiatal kislány. )

 

Az első csoportba tartozó adatok a már idézett, a közmondással kapcsolatos említések mellett csaknem mindenütt a legények versenyével, ügyességpróbájával kapcsolatosak.

Szendrey a Magyarság Néprajza IV. kötetében a pünkösdi királyt bizonyos mértékig a legénybíróval azonosítja, amikor így ír: „A pünkösdi király egy évig igazi királyuk volt a legényeknek: deres, kaloda nem fenyegette, borát a földesúr vagy az elöljáróság fizette, lovát és marháit a legények őrizték, hivatalos volt minden lakodalomba, házi és kocsmai összejövetelre, a rendtartások ellen vétő legényekre bírságot vagy bizonyos számú lapickaütést rótt ki és neki minden legény engedelmeskedni tartozott. Ma azonban már ebből a pünkösdi királyi, vagy legénybírói hatalomból csak a táncrendezés és borbíróság maradt fenn a vasárnap délelőtt tartott legénybírói igazlátó gyűlésre.”^*

A pünkösdi királyválasztás e típusának katonai hagyományai is voltak. Takáts Sándor is utal arra, hogy a XVI. században a katonáknak – töröknek és magyarnak egyaránt – pünkösd volt a legkedvesebb ünnepe. Balassi Bálint írja a Borívóknak való című közismert költeményében:

 

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókat könnyebbítő szele! Neked virágoznak bokrok, szép violák, Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak. Az jó hamar lovak is csak benned vígadnak. Sőt még az végbeli jó vitéz katonák Az szép szagú mezőt kik széjjel bejárják. Most azok is vígadnak, az időt mulatják. Ki szép füven lévén bánik jó lovával, Ki vígan lakozik vitéz barátjával, S ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral….

 

19. Pünkösdi királyné. (Maconka, Heves megye, 1931. Budapest, Néprajzi Múzeum. Gönyei Sándor felv.)

 

 

Takáts utal arra is, hogy a XVII. század végén, a XVIII. század elején a. huszárezredek századai „Májuskirályt” választottak, akiknek minden ember engedelmeskedni tartozott.^* Ezek törvényt ültek, ítélkeztek, s ők vigyáztak arra, hogy a huszárok mulatozás és tánc közben az illem ellen ne vétsenek. Takáts közli a Splényi huszárezred 1727. május 1-én végbement választásának iratait. Eszerint a májuskirálynak „népei” is voltak: adjutáns, assessor, két bévádló, két pártfogó, egy lapickás mester, tréfás asztali és udvari szolga stb. Ránk maradt e májuskirály kiáltványa is, mely egykorú céh-előírásokat és tilalmakat idéz emlékezetünkbe. Adataink hiányossága folytán nem áll világosan előttünk, hogy a katonai gyakorlat hatott-e a népi szokásokra, vagy pedig a katonai gyakorlat maga is népi előzményekre megy vissza. Valószínű egy kölcsönhatásról van itt szó, bár a katonai gyakorlatnak külföldi előzményei is lehettek.

 

 

Nézzük most az újabb, a XIX–XX. századból ránkmaradt adatokat.

Jókai Mór Egy magyar nábob c. regényében a VIII. fejezetben pünkösdi királyválasztást ír le „Nagykunmadarasban”. A királyválasztás pünkösd harmadik ünnepén, lóverseny formájában zajlik le. A királyt nagy lombos koszorú díszíti, füzekből és virágokból, úgyhogy a füzérek hosszan omlanak a legény vállára. A királyválasztást lóverseny előzi meg, majd mikor ennek eredményét nem fogadják el a nézők, a vetélkedők vad bikát hajszolnak.

E regényes leíráson kívül Jókai másutt is foglalkozott a pünkösdi királyválasztással. A Vasárnapi Ujság 1856-os évfolyamában a dunántúli pünkösdi királyválasztást hasonló módon írja le.^* Megjegyzi, hogy ettől függetlenül a lányok is választottak pünkösdi királynőt. – Kecskeméten pünkösdi bikahajszról emlékezik meg. Jókai szól arról is, hogy Erdély déli részén fazékba dugnak kakast, s a bekötött szemű legényeknek azt kell furkósbottal eltalálni pünkösdkor.

Adataink más versennyel egybekötött királyválasztásra is utalnak. A székelyeknél kamó-húzásról (bothúzásról) emlékeznek meg.^* A Nyárád mentén fiúgyermekek közül választottak maguknak királyt, aki a három ünnepen rendezte a játékokat, kántálást. A játékban, verekedésben legerősebb a pünkösdi király, királysága a pünkösd elmúltával megszűnik. Harmath Lujza megjegyzi azt is, hogy a pünkösdi királyok szolgáltatják a későbbi legénybírókat.^*

Jókai ír a lúdnyakszakításról is: „A felső vidéken kötelet húznak pünkösd napján az utcán végig, annak közepére eleven ludat akasztanak, lábainál fogva, amely alatt aztán a legények elballagva, a lúd nyakát elszakítani törekszenek. természetesen aki egy rántással el nem tudja tépni, ki megy alóla, s ő a lúdon függve marad, s azon aztán sokat lehet nevetni.”^*

Ide kapcsolódik még a pünkösdi királyválasztásnak érdekes leírása Ugocsa megyéből, (1895) amiből Vargyas Lajos igen messzemenő következtetéseket vont le. A pünkösdi király az „ezévben bevált katonák közül a legelőkelőbb”. A király arcát álarc fedi, fején papiros korona, ruhája szedett-vedett. Lova sem a legjobb. Mellette álarcos „palatinus, zászlós főúr”. A menet felé minden kerítés mellől hamuval telt fazékkal, törött tállal dobálnak. A lovasmenetet bál zárja be. Mint az ismertető, Csáky János írja: „itt tehát nem egy évig, de csak egy napig tart a pünkösdi királyság”.^*

Bikafékezéssel egybekötött pünkösdi királyválasztásról még századunk első évtizedében is hallunk.^* A szokás azonban napjainkban már ismeretlen; a készülő magyar néprajzi atlasz kérdésére jóformán semmi válasz sem érkezett.

Itt most egy kis kitérőt kell tennünk. Régi közmondásgyűjteményeink egyike-másika és ezek nyomán Sebestyén is, a pünkösdi királyt a többször emlegetett „Tragikus Rex”-szel is azonosították.

Sebestyén Gyula idézett tanulmányában így ír; „Ha sejtelmünk nem csal, a tragikus király azzal a „szomorú” (vagy pünkösdi) királlyal lehet azon, aki utoljára a koloniak (Nyitra megye) május elsejei népszokásában szerepelt. E király, aki a tél és tavasz szimbólumainak külföldön is gyakran tapasztalt összekeveredéséből keletkezett, fakardos őrök kíséretében a májusfa állítás után sorra tányérozta, a házakat. A szomorú király – szólt a tudósítás – kinek kötelessége szomorú, komoly képet vágni, ha elneveti magát pár icce bor vételére büntettetik, amit a legények a pünkösdi királyság után, a falut vígan bejárván, vígan elköltenek.”^*

Itt véleményünk szerint nem egészen helyesen értelmezett közmondás-magyarázatról van szó. Sebestyén ötletét Kovács Páltól nyerte, aki 1794-ben a Tragikus Rex fogalmát azonosította a pünkösdi királlyal. A régebbi közmondásgyűjtemények azonban mást mondanak. Baranyai Decsi szerint (XVI. század) a Tragikus Rex magyarul annyit tesz, mint kakaskirály.^* 1713-ban Kis Viczay Péter a Tragikus (Exitus) Rex magyarázatául ezt írja: „szörnyű és szerencsétlen kimenetel. Kakaskirály.”^*

E magyarázatoknál arra gondolhatunk, hogy e két fogalom összefügghet, azaz a Tragikus Rex is és a „Kakaskirály” is a kakaslövéssel, kakasütéssel választott pünkösdi király szokására utal. Azonban ez nem biztos, és lehet, hogy Kovács Pál csak azért nevezi a kakaskirályt pünkösdi királynak, mert éppoly rövid ideig tart uralma, mint a pünkösdi királyé.

A kakasviadal szokása Magyarországon régóta ismert; Vadianus már a XV. században látott ilyen Budán. Bartholomeus Pannoniusnak a XVI. század elején írt latin vígjátékában is a kakasok „óriási szörnyű és vérengző kakasküzdelmére” esküsznek.^* A kakasviadalok megszűnése után fennmaradt a kakaslövés, kakasütés mint tréfás ügyességpróba; több ünnepkörrel (húsvéttal, farsanggal) kapcsolatban is emlegetik. A tréfás kakasviadalokhoz gyakran szöveg is járult, ahol a kakasokat pörbe fogják, elítélik. Ilyen tréfás kakaslövés ismeretes pl. még napjainkban Apácán, Apáczai Csere János szülőfalujában. A kakaslövés ideje a húsvét, s a többek között a következő sirató éneket éneklik:

 

 

A következőben a tréfás versek megokolják, hogy miért kellett a kakast halálra ítélni, milyen bűnöket követett el. Védője is van a kakasnak. A tréfás prédikáció után kezdetét veszi a kakaslövés.

Azt hisszük tehát, hogy a közmondás-gyűjteményekben említett Tragikus Rex nem a pünkösdi királlyal, hanem a tréfás formában kivégzett „kakaskirállyal” azonos. (Ettől függetlenül a Sebestyén által említett nevetési tilalom a leányok pünkösdi szokásaiban is szerepel. A legényavatások próbái között is gyakran szerepel a nevetési vagy szótlansági tilalom.)

 

 

Az eddigi leírásokban főként a legények (vagy fiúgyermekek) versennyel egybekötött királyválasztásáról és az ezt követő időszakos „uralomról” volt szó. Nézzük most már a királynőválasztás szokását. Régebbi adataink itt nincsenek, kivéve egy homályos utalást a tavaszkirálynő ünnepére Nagy Lajos király környezetében.^* Van még egy másik adat is, mely esetleg ide vonatkozhat: a XVII. században a Csík megyében hozott egyházi rendelkezések többször is tiltják a sátoros ünnepeken való táncolást és királyné asszony ültetést.^*

Adataink jó része azonban csak a XVIII. század végétől kezdve bukkan fel. Dugonics András 1788-ban kiadott Etelka című regényében az Alföldön fiú és leánygyermekek házról-házra járó pünkösdölését említi. Karcsay 1851-ben a Csallóközből említi, hogy a legények maguk közül és a lányok is maguk közül pünkösdi királyt és királynét választanak.^* Az előbbiekben idéztük Erdélyi leírását is, mely jellemző az alföldi pünkösdi király és királyné járásra. Kislányok és esetleg fiúk házról-házra mennek, verseket mondanak és adományokat kapnak. Ipolyi Arnold palóc legények és lányok pünkösdöléséről emlékezik meg.

A negyedik főformában már kizárólag lányok vesznek részt. A pünkösdi királynőválasztás fővonásai a következők: néhány kislány még magánál is fiatalabb királynét választ. A királyné arcát többnyire fátyol borítja. A leánycsapat házról-házra jár és megkérdezi, szabad-e megmutatni a pünkösdi királynőt. Fellibbentik fátylát, ezután következik a köszöntő. Mint látjuk, e formánál sem versenyről, sem pedig rövid ideig tartó „hatalomról” nincs szó.

A játék dunántúli változataihoz termékenység-varázslás is kapcsolódik. Felemelik a királynőt háromszor és azt kiáltják: ekkora legyen a ketek kendere. Ezután adománykérés következik. A Jászságban a kislányok „menyasszonyt és vőlegényt” személyesítenek meg.

A dunántúli pünkösdi királyné feje fölé kendőből gyakran díszsátrat, baldachint terítenek és ez alatt vezetik a kis királynét.^* Gyakran folklorizálódott egyházi énekeket is énekelnek.

 

 

Nézzük most már a magyar folklórkutatás értelmező kísérleteit e szokásokkal kapcsolatosan. Ha a fent említett formákat közös eredetűnek vesszük, roppant bonyolult képet kapunk. Ha azonban azt tételezzük fel, hogy e szokások nem okvetlenül azonos eredetűek, a kép sokban egyszerűsödik.

Ipolyi a Magyar Mythológiában így ír a pünkösdi szokásokról: „Összefoglalva már most a nevezetes népszokásokról tudomásunkra levő vonásokat, mint azokat a külföldi hasonlatok is még felvilágosítják, bennök ismét nyilván időszaki, időfordulati ünnepélyt s itt különösen a nyár megjöttének ünneplését s tiszteletét látjuk; ebben pedig kitűnőleg a nyárnak, mint egy a télen győzelmet vett hatalmas és diadalmas királynak vagy királynőnek személyesítése…Mi még ezentúl mint pünkösdi királyságunk egyik kitűnő nevezetes vonásaul áll, miszerint még a régi szokások Bartholomaeides és Bél tudósítása szerint tudják, hogy ekkor minden egyéb hatóság hatalma a pünkösdi királyság mellett megszűnt…Mindez a fentebbiekkel egyezőleg véleményem szerint még szinte egy mélyebb régi mythosi hitnézet nyomát tükrözteti fel és az ős népek régi szabadság ünnepei, az úgynevezett sakeák vagy saturnáliákban találja megfejtését, midőn az urak letéve egy időre uraságuk, a rabszolgákat emelék maguk fölé (stb)…Így a babilóniai és assyriai sakeai ünnepélyeknél közönségesen egy rabszolga emeltetett a trónra, melyről a király lelépett s bíborba öltözve, korona, és jogarral feldíszítve kenetett fel, miután a nép neki hódolt, tűz áldozatra vettetett.”^*

Ipolyi tehát három fő mozzanattal hozza összefüggésbe a pünkösdi szokásokat: a megszemélyesített nyár behozatalával, a szaturnáliák „fordított világával” és a „pótkirály” feláldozásával.

Mint látni fogjuk a későbbi kutatás lényegében ugyanezeket az elméleteket variálja. Ipolyi is hivatkozik Karcsay egy érdekes adatára, melyet az egy dercsikai földművestől hallott: „hogy az régi szokás utánzása volna, miszerint valaha az ország tanácsosai minden évben új királyt választottak pünkösd napján, közönségesen egy pásztorfiút, kinek, álomitalt adva, öntudatlanul szokták volt a királyi székre helyezni, de hatalma csak a jövő pünkösdig tartott, midőn ismét hasonló módon elszenderítve kitevék régi helyére.” – Ipolyi szerint „e történetke nyilván könyvből kiolvasott mesére utal”; Róheim azonban nagy jelentőséget tulajdonít ennek az adatnak.^* Valóban szép lenne, ha itt a népi emlékezet egy rendkívüli példájáról lenne szó; azonban másutt nem találkoztunk sehol hasonló népi magyarázattal, viszont a motívum irodalmi forrásokban, Shakespeare-től a Rusticus Imperans című magyarországi iskolai vígjátékig sokfelé előfordul, a „dercsikai földműves” magyarázatából tehát történeti következtetéseket nem mernénk levonni.

Az Ipolyitól felvett gondolatokat a kutatók azután tovább fejlesztették s néhány új magyarázattal meg is toldották.

Róheim pl. a pünkösdi király- és királynőválasztással kapcsolatban a következő magyarázatokat hozza, mégpedig egymás mellett: a rituális királygyilkosság s a király helyett feláldozott időszaki király (Ersatzkönig) vagy bűnbak; a „tavasszal visszatérő termékenység megtestesítése”; a termékenyítő királyok menyegzője; az őshordák küzdelmének emléke a nőért; a kezdetleges törzsek férfivá avatási ünnepének csökevényei.^*

E magyarázatok szerintünk egymás mellett így nem állhatnak meg; szinte lehetetlen, hogy egyetlen szokás egyszerre egy helyen ennyiféle különböző gazdasági és társadalmi fejlődési fokhoz tartozó jelenség emlékét őrizze.

Viski főként avatási és termékenységvarázsló kapcsolatokra utal.^* Bálint Sándor szerint „minden népnél megtalálható valamilyen formában a tavasz megünneplése a telet jelképező szalmabábot vízbe dobják, esetleg elégetik, pünkösdi királyt és királynőt választanak, akik a tavasz eljövetelét, a termést, szaporodást akarják mágikus szertartásokkal biztosítani… Az egyház, ha nem is tudta őket teljesen kiirtani, keresztény tartalommal igyekezett megtölteni.”^* – Hasonló gondolatkörben mozognak más kutatók értelmezési kísérletei is.