Vergerio, Enea Silvio és Maffeo Vegio paedagogiai műveinek elemzése felmenthet attól, hogy a XV. század más hasonló tárgyú irataival érdemlegesen foglalkozzam.* Némelyiknek csak a czímét ismerjük.* Mások nem is önálló művek, hanem részei valamely nagyobb, politikai, történeti vagy társadalmi munkának. Ilyen Giovanni Morelli-nak 1403-ból való krónikája, melynek egy fejezetében az író alkalmi tanácsokat ad fiának, hogyan nevelje gyermekeit; ilyen Matteo Palmieri-nek 1430 és 1440 közt keletkezett műve a polgári életről (Della vita civile, különösen az I. könyv), úgyszintén Francesco Patrizi-é a köztársaság berendezéséről (De institutione rei publicae libri, 1490 körül), mely munkák szerzői a gyermeknevelést politikai keretbe illesztik; ilyenek továbbá Leon Battista degli Alberti-nek és Antonio Ivani-nak művei a családról: amannak (Trattato della cura della famiglia) I. könyve leírja a szülők kötelességeit gyermekeik iránt, emezé (della famiglia civile) a férj és feleség egymáshoz való viszonyát és ebben a keretben a gyermeknevelést is fejtegeti. Francesco Barbaro 1420 körül két könyvet írt a nők dolgáról (De re uxoria), mely műnek néhány fejezete arról szól, hogy a nőnek miképpen kell házát vezetnie és kicsiny gyermekét gondoznia. Itt említhető végül Francesco Filelfo-nak 1473-ban írt (1552-ben megjelent) nagy műve:* Az erkölcsi fegyelmezésről (De disciplina morali) öt könyvben, melyek közül különösen a második bővelkedik neveléstani vonatkozásokban.*
Külön csoportba sorolhatók azok a munkák, melyek – bár önállóak – a nevelésnek csupán egyik ágával vagy kisebb körével foglalkoznak, mint például Leonardo Bruni d'Arezzo értekezése (De studiis et litteris ad illustrem lominam Isabellam [alias: Baptistam] de Malatesta tractatus, ed. pr. 1496), mely inkább a nőnevelés szempontjából fontos, vagy Jacopo Porcia (Jacobus Purliliarum) kis könyve (De generosa liberorum educatione 1470), mely az előttünk már ismeretes nemesi nevelésre vonatkozik. Nem elméleti, hanem történeti érdekűek Gregorio Corraro-nak 293 hexameterre terjedő költeménye (1430?) Vittorino da Feltre paedagogiai útmutatásalt egybefoglaló tartalmával (Quomodo educari debeant pueri); Battista Guarinó-nak apja módszerét ismertető traktátusa (De ordine docendi et studendi) és Janus Pannonius-nak Sylva Panegyrica ad Guarinum czímű költeménye (1457 körül), mely ugyancsak Guarino oktató és nevelő eljárásairól ad felvilágosítást. Ezen kívül majdnem minden kiváló humanista írt egy-egy levelet a nevelésről: pl. Guarino (Lionello d'Estéhez), Agostino Dati (egy nevelőhöz), Angelo Poliziano (Lorenzo de' Medicihez), Filelfo (Bona Maria milanói herczegnőhöz egyet, és Matthias Trivianushoz egy másikat, mindkettőt Gian Galeazzo Maia* neveltetése érdekében).
Mindezek az irodalmi termékek az elméletek története szempontjából újat már nem mondanak nekünk. Valamennyinek írója a klasszikus nyelvek és irodalmak megismertetését tekinti a nevelés legfőbb feladatának, legföljebb az különbözteti meg őket, hogy kisebb részök a klasszikusoknak ezt a paedagogiai értékelését többé-kevésbé össze tudja kapcsolni a keresztény vallásos nevelés követelményeivel, míg másik nagyobb részök csupán theisztikus értelemben keresztény; inkább morálphilosophiai, mint pozitív vallási alapra helyezkedik; inkább a humanitás egyetemes szellemében, semmint Krisztus szellemében ír és tanít, a természetfölöttiségben való minden hit nélkül, esetleg végtelen megvetéssel minden iránt, ami a középkorra emlékeztet (Palmieri és Angelo Poliziano). Valamennyi megegyezik Cicerónak és Vergiliusnak (néha rajongássá fokozódó) tiszteletében; a hangzatos, finom, válogatott előkelő latin stílus nagyrabecsülésében; a humánus fegyelmezés ajánlásában, a testgyakorlatok és játékok méltatásában.*