AZ ALAPITÓ. | TARTALOM | A VÁRADI PÜSPÖKSÉG S KÖNYVES-KÁLMÁN. |
A monostorok mint a pogárosodásnak és honvédelemnek tényezői. – Várad fekvésének előnyei. – Várad ősrégisége. – Szent-László Váradja lakosainak kettős eleme. – A monostor helye és felszerelése. – Várad birtokfelosztása s ennek jelentősége. – A város neve s megkülönböztető jelzői.
A középkorban káptalani és szerzetesrendi monostoraink a polgárosodásnak s a honvédelemnek egyaránt hatalmas tényezői valának. Lakóik ugyanis mig egyrészt szellemi tulsulyuk s befolyásukkal a haza szeretetében s a fejedelem iránti ragaszkodásban egyesiték és összetarták a honfiakat; másrészt várakká erősitett monostoraik s zászlóaljaikkal mindannyi hadi őrszemek valának a haza különböző, sokszor leginkább fenyegetett pontjain.
Ily intézményre az egyházilag még rendezetlen s védelmi tekintetben is kivált a kunok ismételt betörései miatt nem eléggé biztositott tiszai részeknek szükségök volt, és Szent-László a kitünő honfi és keresztény férfiu e szükségen segitett a váradi monostor megalapitásával.
Czéljának elérése tekintetéből kétségkivül már eleve gondoskodott arról is, hogy a monostor oly helyen álljon, mely a népek közlekedő vonalának leginkább közelébe esik, leendő emelkedésének szintén feltételeit, a fát, vizet, követ ne nélkülözze s a természet által is lehetőleg megerősitett legyen.
A krónikás vadászat közben keresteti Szent-Lászlóval az ily alkalmas helyet, és megtalálta azt – ugymond – a Körösnek {37.} egy szigetében,* nevezetesen ott, hol a délről jövő Hévjó meleg vize szakadt a Sebes-Körösbe.*
A Névtelen jegyző bár ismételve megfordul a honkereső magyarokkal Várad vidékén, nem emliti Váradot és Szent-Lászlónak a krónikás emlitette vadászata is azt jelzi, hogy Várad akkor még nem létezett.
Kétségtelen azonban, hogy a Sebes-Körös völgye és abban az a pont, hol a mai Várad áll, a magyarok bejövetelekor vagy annak előtte nem volt lakatlan. Ezt igazolják az e völgyön, bár még csak szórványosan teljesitett régészeti kutatások, melyek az őskori s római életnek itt biztos nyomaira vezettek;* de különben is Várad azon pontok egyikén fekszik, melyek arra látszanak teremtve lenni, hogy uralkodjanak egyes vidékeken. Az ilyen pontokat nem hagyák soká lakatlanul, s az egyszer rajtok épült várak vagy városok aztán ha elpusztultak, ha tán egy egyideig pusztán álltak is, ujra felépültek, mert már keletkezésök nem puszta véletlenből történt, hanem mintegy a gondviselés ujjmutatásából s kedvező, felhasználható fekvésöknél fogva.*
Vasúti vonalaink, mintha csak a hajdankor uthálózatának gondos tanulmányozása után készülnének, rendesen a közlekedés régi, mert legtermészetesebb irányát követik. Ez irányba esett a mai Várad helye is, hogy az alföld rónája az erdélyi bérczek végső szárnyvonalával találkozik, s a természet annyi áldása és szépsége közöl még az üditésre, gyógyulásra s védelemre, mert várerőditésre annyira alkalmas hévvizek sem hiányozának.
{38.} Ily pont kétségkivül nem volt mindig lakatlan, valamikor nevezetes vár vagy város állhatott rajta,* de azoknak Szent-László korában már csak romjai lehettek legfeljebb nehány jelentéktelen kunyhóval. Nem lehetetlen, hogy épen valamely keresztény telepnek romjai, és Szent-László egyenesen az elpusztult keresztény egyház felismert alapjaira épité monostorát, ismeretes levén a kath. egyház ama kegyeletes ős szokása, hogy ha üldözések vagy más veszedelmek távozni kényszeriték, jobb idők beálltával rendszerént visszatért előbbeni helyére, ott épitve fel ujra székesegyházait s monostorait. Gejza és Szent-István is ugyanazon helyen, hol Szent-Márton született, épiték az első magyar monostort; Esztergom és Pécs basilikáinak aljában ma is feltalálhatók a római őskeresztény katakombák, s a keresztény elemekkel áthatott egykor virágzó gyarmatoknak, a szláv-morva téritő püspökségeknek még alig hült helyén emelkedtek első nevezetesebb püspökségeink és kolostoraink, mint Veszprém, Győr, Nyitra, Pécs-Várad, Szalavár, Zobor.*
Kikkel épité fel Szent-László a monostort, s miféle elemekből alkotá meg a város első lakosságát? arról hallgatnak irott történeti emlékeink; de a város egyes részeinek még fenlevő, vagy elenyészett ugyan, de feljegyzett nevei némileg pótolhatják ama hallgatást s eléggé biztosan tájékoztatnak az érintett kérdésekben.
Várad városrészei közöl kettő: Olaszi és Velencze még ma is ősi nevét viseli; a többi már elenyészett, de középkori városrészek nevei: a Körös jobb partján Olaszi mellett Szent-Péter és Szepes; a balparton Velenczén kivül Hét-közhely (maga a város), továbbá Pádua, Bolonya, Egerszeg, Ujfalu, Szombathely és Vadkert*.
{39.} Ezek közöl a XII-ik században s a XIII-ik elején csak egynek, Olaszinak nevét emlitik történeti forrásaink;* a többiek nevei a XIV-ik század irataiból, nevezetesen a Chartularium közleményeiből ismeretesek.* De az idézett korban már mint teljesen bevégzett szervezetü, egyházas városrészek szerepelnek, minélfogva kétségtelen, hogy a XIV-ik századnál régibb, s Olaszival együtt legalább részben első telepei Váradnak. Ezt igazolja azon körülmény is, hogy Olaszi a székesegyháztól, melynek érdekében történtek a telepitések, távol, a Körösnek ellenkező pontján állt, s fel sem tehető, hogy akár Szent-László épen a székesegyház tájékát benépesiteni, vagy a gyarmatosok ahoz mennél közelebb jutni ne igyekeztek volna.
Az elősorolt helynevek világosan tájékoztatnak bennünket, hogy miféle elemekből alakult az első Várad? Magyar és Olasz vonatkozásu helyneveket látunk; kétségkivül olyanok valának Várad első lakosai is. Az ifju Magyarország adhatott a keletkező uj városnak földmüvelőket, halászokat, némely nálunk is otthonosabb iparágból mesterembereket, és különösen az egyház védelmére fegyveres jobbágyokat; de az iparosok nagyrészét, különösen a monostor {40.} építéséhez szükséges kőfaragókat, festőket stb. az ipar és művészetnek különben is tulnépes hazájából, Olaszországból hitta be a szent király. És hogy ez csakugyan igy történt, a már emlitett helyneveken kivül igazolja Szent-István király példája is, ki a pápai követ tanácsára, mint tudva van, Olaszhonból hivta ki Székesfejérvár s Esztergom lakosainak nagy részét.*
A Körös balpartján, a mai vár helyén épült a „monostor,” mely elnevezés a középkorban nemcsak a szerzetesrendek, hanem a prépost vagy püspök és káptalan lakhelyét is jelenté a székesegyházzal együtt.*
{41.} Kétségkívül már a monostor keletkezésekor gondoskodtak annak védelmi képességéről is; a helyzet természetnyujtotta előnyeit nem hagyták felhasználatlanul, sőt igyekeztek azokat a lehető legjobban értékesiteni. Körülvevék a monostort árokkal, vizzel, s az árok partján egyelőre talán csak sövényt vagy palánkot, de később kőfalat emeltek s a falakra tornyokat. Már Rogerius kanonok a váradi monostort „vár”-nak nevezi, mely „nagy árkokkal, s a falakon fatornyokkal vala megerősitve,” és hogy e vár nem csupán a tatárok közeledésekor hamarjában hevenyészett mű vala, kitetszik azon szavaiból, melyekkel emliti, hogy „a várat széles kőfallal igazittatták ki, mivel egyik oldalán romlottnak látták.”* A „romlott” szó elvitázhatlanul bizonyítja annak régiségét, avultságát:
Benn a monostorban az egyháziakon kivül csak a legszükségesebb cselédség, az ugynevezett udvarnokok, s a várszerü monostor védelmére rendelt fegyveresek találtak lakást. A többi iparosok, jobbágyok a vár falain kivül, egymástól elválasztott tágas telkeken épiték fel jobbára csak faházaikat.*
És itt a váradi monostor, illetőleg Várad keletkezésénél egy kiválólag figyelemre méltó jelenséggel találkozunk. Maga a Chartularium arról értesit, hogy a monostor káptalani területen épült,* s ez állitásának hitelét hatalmasan támogatja ama körülmény, hogy a monostor tövében maga a belváros a káptalan birtoka volt mindig, hogy továbbá mig a püspök Várad egész területéből csak egy részt birt, a káptalan kettőt, holott ez rendszerént megfordítva szokott lenni, tudniillik egy rész a káptalané kettő a püspöké, vagy épen {42.} a székhely kizárólagosan csak püspöki birtok; hogy végre Váradnak oly részeiben is, melyek püspöki birtokok valának, mint például Olaszi, a földesúri jogok egyik leglényegesebbike, a vásárvám nem a püspököt, hanem a káptalant illeté.*
E szokatlan állapot kétségkivül a váradi káptalan első, a püspökségnél régibb birtoklásából veszi eredetét, s e tény, ha egyéb történeti adataink nem volnának is, egymaga igazolhatná a Chartularium amaz állítását, hogy Váradon a prépostság megelőzte a püspökséget.
Mily számmal voltanak Várad első lakosai, s mily iparágakat vagy üzleti nemeket képviseltek? e kérdésre, minthogy az alapitólevél, ha létezett is, eltünt nyomtalanul, határozott feleletet adni nem lehet. Alig szenvedhet azonban kétséget, hogy itt is a monostor rangját megillető számmal s különféleséggel valának mindazok a szolgák, iparosok s jobbágyok, kikkel egyéb, XI. századi alapitásu monostoraink alapitó levelében találkozunk. Igy kétségkivül nem hiányoztak: fegyveres, lovas vagy szekeres jobbágyok, tudniillik kik fegyverrel, lóháton vagy szekérrel szolgálták a monostort; továbbá vinczellérek, szántó-vetők, méhészek, halászok, adószedők, kovácsok, pintérek, sütők, szakácsok, fazekasok, viaszgyertya-mártók, juhászok, aranyművesek, ácsok, molnárok, csikósok, kanászok, vendéglátók, betegápolók, harangozok, fürdőszolgák stb.*
{43.} Az pedig bizonyos, hogy Várad lakosságának olasz eleme műveltsége s kereskedelmi és ipari hajlamainál fogva a legjótékonyabb hatással volt a város fejlődésére s a magyar és olasz elem egymást kiegészitő vagy ellensulyozó képességeiből támadt azon hatalmas tényezők egyike, mely a legszebb jövő elé segité az ifju Váradot.
Mi végre a monostor, illetőleg a város nevét illeti a krónikás egyszerüen csak azt mondja, hogy Szent-László a helyet, melyen a monostort épité, „Várad”-nak nevezte.* És bár hazánk különböző részeiben számos ily nevü község létezett és létez,* sőt a szabolcsmegyei Kis-Várda is a középkorban latinul szintén „Varadinum” nevet viselt* : mindemellett városunk neve legalább hivatalosan az egész középkoron át következetesen csak – Várad. Igy olvassuk régi okleveleink s történeti emlékeinkben, püspökeink mindig csak „váradi”-nak irták magukat, káptalanunk ugy legrégibb valamint megújitott hiteles-helyi pecsétjeire még a XVII-ik század végén is ezt véseté: „Sigillum Capituli Varadiensis.”
Hanem a közéletben aligha nem birt városunk valamely megkülönböztető jelzővel, legalább ilyesminek felcsillanását látjuk, midőn történeti emlékeink e várost olykor-olykor „Bihar-Várad”-nak nevezik, épen ugy, mint püspökét „bihari”-nak.* A „Nagy”-Várad-féle {44.} elnevezés első nyomaira a XVI-ik század végével akadunk s annak keletkezésére a város különböző részeinek egy várossá egyesitése szolgáltathatott alkalmat,* ami az idézett században történhetett a városnak azon 1557-iki kérvénye következtében, hogy ezentul az egész Váradnak csak egy birája legyen.*
AZ ALAPITÓ. | TARTALOM | A VÁRADI PÜSPÖKSÉG S KÖNYVES-KÁLMÁN. |