| A székesegyház oltárai. | TARTALOM | A székesegyház öltönyei s egyéb szerelvényei. |
A székesegyház ereklyéi s ereklyetartói.
Szent-László ereklyetartó mellszobra. – Részei, művészete és kora. – Egyházi, hadi és jogi rendeltetése. – Arczképi hasonlatossága. – Története. – Szent-László két karja. – Egyéb ereklyék.
Csodálattal határos kegyelet, melylyel nemzetünk Szent-Lászlóra már annak életében tekintett, még gyöngédebb s eszményibb lőn a szent király halála után. A három évi gyász enyhíté a nemzet fájdalmát, de közelebb is hozta a sziveket az elhunyt emlékéhez. Az ország legtávolabbi részeiből zarándokutat tesznek a szent király sirjához, melyet nemcsak csókokkal illetnek s könnyekkel áztatnak, hanem mint döntő tényezőt, belé vonják a nemzet igazságszolgáltatásába is. Már Valther püspökünk korából értesülünk, hogy a vitás tárgyakat Szent-László sírjára helyezték azon biztos tudattal, hogy gyanusított birtokosa oly szent helyről nem fogja merni elvinni azt, ha nem övé; amint ugy is lőn.*
Eközben ugy Váradon, mint az ország minden részében a szent király szavai s tettei mellett meg-megemlegették «teljes, szép piros» arczulatát, «embereknél kedvesb» tekintetét s termete szépségét, mely már magában is «császárságra méltó», amint ezt a régi egyházi ének, kétségkivül régi szájhagyomány után, még ma is emlegeti.* De {49.} volt-e oly festő, szobrász, avagy himző, ki e termetet vagy arczot sietett megörökíteni még a király életében, mint az 1031-ből származó koronázási palást, mely eredetileg casula volt, Szent-István király alakját? nem említik történeti forrásaink;* csak a XIII-ik században akadunk némi nyomokra, melyek arra mutatnak, hogy a váradi székesegyház már ama korban Szent-László királynak élethű mellszobrát őrizte.
Hogyan nyilvánult keresztény őseink tisztelete a szentek ereklyéi iránt, nevezetesen hogyan készítettek, az emberi test főbb részeit utánozva, különféle alaku s drágábbnál drágább ereklyetartókat? azt már fentebb Szent-István király jobbjáról szóltunkban érintettük.* Itt csak annyit kell említenünk, hogy az ereklyetartók összes nemei közt legbecsesebbek voltak a fej-, vagy mellképek, avagy szobrok, melyekbe az illető szentnek fej-, áll-, váll-, vagy mellcsontjának részeit helyezték, s melyeket többnyire természetes nagyságban, az eredeti arcz hasonlatosságára készítettek. Ez ereklyetartókat a középkori egyházi műnyelv fej-, koponya-, majd mellkép, olykor a classicus herma névvel jelölt meg.*
Ily mellszobrok a külföld jelesebb egyházaiban ma sem ritkák, de hajdan még számosabban léteztek. Egyik legkitünőbb példányuk volt Szent-Lajos mellszobra koronával és drágakövekkel diszítve, mely arczkép hasonlatossággal birt, a nevezett szentnek koponyacsontját tartalmazá s VI. Fülöp franczia király adományából jutott 1286 táján a párisi St. Chapelle birtokába.* Magának a prágai Szent-Vid egyház {50.} kincstárának, 1387-ből fenmaradt leltára szerént, nem kevesebb, mint huszonhét ily hermája volt.
Hazánk, mely a nyugati műveltség nyilvánulásaival folyton lépést tartott, szintén nem volt híjával az eféle műveknek, s bár azok legnagyobb részének még emlékét is elseperte az idő, néhánya mégis eljutott korunkig s nemzeti művelődésünk közkincsét képezi; másokról pedig legalább történeti emlékeink hangoztatják még, hogy léteztek. Igy értesülünk Szent-István király mellszobráról, mely a székesfejérvári királyi, s ugyanazon királyunknak «arany és drágakőtől fényes fejéről», mely a zágrábi székesegyházban őriztetett; valamint ez utóbbi helyen őriztetik ma is egy ujabb kori (1635-ki) mellszobra, mely kétségkívül a réginek csak folytatása. A mölki monostor műkincsei között megvan ma is hazánk egyik védszentjének, Kálmán vértanunak fejereklyetartója, mely 1517-ig szintén a székesfejérvári egyházban létezett, és amit mindenekfelett ki kell emelnünk, megvan Szent-László királynak ugyanazon hermája is, mely a XVI-ik század közepéig székesegyházunk legfőbb kincsét, s századokon át nemzetünk hódolatának tárgyát képezte.
Ezen ereklyetartó, melynek fényképét mellékelve közöljük, (III. tábla), vastag ezüst lemezből készült, ugynevezett vert-mű, finomabb {51.} részleteiben vésettel is vagy karczolással kidolgozva s filigrán művel diszítve. Sulya állítólag mintegy tizennégy font ezüst; magassága: 65 cmtr és igy az emberi természetes nagysághoz közel jár. Valóságos királyi mellszobor, fején koronával, de amelynek már csak az alsó része a rajta látható tiz kisebb liliommal az eredeti; az ezek felett emelkedő nagyobb levelek már a XVII-ik század elejéről valók, mikoron a szobor megujíttatott s elvesztett drágaköveinek helyei csehüvegekkel töltettek be.*
A korona a fejről levehető s alatta kis ajtó rejtezik, mely felnyitható, s melyen belül a fej üregébe egy ezüst tok van betéve. E tokot tünteti fel a mellékelt 2. számu kép kettős fogantyujával együtt, melynek segítségével a tok a fej üregéből kivehető, s a hiveknek, mint a 3. számu kép mutatja, csókolásra nyujtható, mert e tok foglalja magában tulajdonképen az ereklyét: Szent-László fejének felső részét az állkapcza nélkül.* A csont rendkivül kemény és erős, s {52.} a felső fogsor, mely egyedül van meg, nagyobbára ép fogakat mutat. A tok hosszabb oldalaival henger alakot képez, a fogantyukkal átellenes oldalát pedig, hol egy emberi arcz az ereklye csókolására közeledik, egymásra keresztbe fektetett s domborművel diszített két pánt foglalja el, végre az ezek által üresen hagyott négy szögleten veres selyem szövet látható, mely az ereklye-csontot takarja. E szögleteken azonban eredetileg kristályüveg állhatott, melyen át a szent ereklyét látni lehetett.
Az egymás keresztező pántok domborművezetét a 4. szám alatt szintén ide mellékelt kép tünteti elő. Középütt vonalzattal s pontozott, ugynevezett gyöngyékitménynyel keretelve, látjuk Krisztus urunk megdicsőült alakját, amint trónon ülve, baljában térdére támasztott könyvet tart, s felemelt jobbjának három első ujjával, a nyugati egyház szokása szerént, áldást osztogat. Körülötte félkörös s levélalakzatu szegélylyel diszített keretben a négy evangelista foglal helyet, kezeikben mondatszalaggal, melyen nagy gót betűkkel az illető evangelista neve áll. Jobbról: S. MATEUS; balról: S. LUCAS; fent, az Üdvözítő feje felett: S. MARCUS; lábainál pedig: S. JOHANNES. Az egész kép jelentése kétségkivül az, hogy Krisztus mennyei trónján s az evangelisták körében székelve, áldja a szentet, kinek itt van ereklyéje, és áldja mindazokat, kik ez ereklye tiszteletére jövén, szentjeiben tisztelik az Istent.
Maga a mellszobor szakállas, bajuszos, gazdag hajzatu s fényes ruhába öltözött királyi férfiut állít elénk. Az arcz kifejezése a szobor jelen állapotában merev, sőt ijesztő, de eredetileg kétségkivül nem ilyen volt; most az egész arcz és fő egyszerüen aranynyal van befuttatva, eredetileg azonban az arczot testszin, a szemeket, fogakat és ajkakat pedig, valamint a hajzatot, szakállt és bajuszt megfelelő szinü zománcz fedte. Valóban, ha az öltöny, mely a szobor vállait s mellét takarja, annyi gonddal van, mint látni fogjuk, zománczozva; s midőn a szobor egész előállításában a szépre, a művészire való törekvés oly élénken nyilvánul: lehetséges, hogy ugyanazon mesteri kéz épen a legfőbbet, az arczot alkotta volna ily torz, ily természetellenes kifejezéssel? Ellenkezőt bizonyít nemcsak az általános szokás, melynél fogva a kitünőbb hermák arczát, mint például Nagy-Károly császárét, az élő arcz szinét utánzó zománczczal vonták be; {53.} hanem még inkább azon bár csekély zománcz-maradvány, mely szobrunk szemein s felső fogsorának bal szögletében még látható. Szóval az arcz, mely férfias szépségével egykor egy nemzetet ragadott el, a mellszobron is csak szép és fenséges lehetett; különben a késő ivadék, mely már nem láthatta a szent király élő vonásait, hogyan énekelhette volna e szobornál az idézett egyházi ének ama szavait: «Nem elégszik senki terád nézni?»
{54.} Legegyszerübb a szobron a nyak ékessége, mely nem egyéb, mint egy sima, domboru ezüst abroncs vagy gyürü; de valószinü, hogy ez is, mint a korona felső része, későbbi mű, az eredeti nyakdísz egészen más s jóval ékesebb lehetett. Annál diszesebb a vállakat és a mellet borító, gazdag színezetü zománczozat, mely dús mintázatu filigránműbe van foglalva. Itt a tagozást ezüst vert-műben erősen kidomborodó hárántos vonalak képezik, melyek, egymást jobbra-balra átszelve, csürlőded négyszög-alakokat, lent és fent pedig, hol a vonalak csak egyfelől metszik egymást, háromszögeket képeznek. Mindezen négy- és háromszögek terét, kivéve egy középsőt, egymáshoz egészen négy- és háromszögek terét, kivéve egy középsőt, egymáshoz egészen hasonló mintázati díszítmények foglalják el, nevezetesen eredetileg veres, de az idő által már megbarnult zománcz alapon egy-egy virág, melynek filigrán sodronynyal szegélyezett kelyhe s négy nagyobb és négy kisebb levele van. A kehely a virág közepén sárga, a nagyobb levelek kék, a kisebbek zöld szinü zománczczal borítvák, s a nagyobb levelek közt két-két, összesen nyolcz aranycsillag ragyog. Kiválólag díszes a szobor legalsó része is, hol az erőteljes tagozással képzett háromszögeket hármas levelek törik át és igy a szobor ruházatát mintegy csipkézettel szegik körül. Az egész tehát, kivált szineinek eredeti élénksége korában, mint egy gazdag szinpompáju királyi öltöny borult a szobor vállaira.
Az említett középső négyszög azonban, mely a szobor mellén foglal helyet, nem az említett virágdíszt, hanem Magyarország czimerét viseli szintén színes zománczozással s a mellékelt képen látható alakításban. (5. szám.) Két kis paizs közt egy nagyobb emelkedik, melyen a négy pólya látható; felette hármas levelü korona, két oldalán két bárd, a kúnverő király szokott jelvénye; a két kis paizsban hármas halom felett az apostoli kettős kereszt.
E czimer szobrunk korának meghatározása czéljából kiváló figyelemre érdemes, mert a szobor megujításának ideje, mint láttuk, koronájának belső részén fel van ugyan jegyezve, de keletkezéséről nincs semmi felirat, valamint arról egyéb történeti emlékeink is hallgatnak; azon tájékozást tehát, mit e tekintetben a mű határozottan csúcsives elemei nyujtanak, e czimer alakzata van hivatva biztosabb irányba terelni. Hazánk czimerének előállítása, tudvalevőleg, koronként változott, de történeti adataink szerént bizonyos, hogy bemutatott {55.} alakjában Mária és Zsigmond királyaink korában volt használatos. Ereklyetartó szobrunk keletkezése tehát kétségkivül e korban keresendő, ahová különben székesegyházunk történeti emlékei is utasítanak.
Láttuk, hogy nem sokkal 1406. év előtt a székesegyház sekrestyéjében támadt tűz ott mindent megemésztett,* egyebek közt Szent-László király fejereklyéjének tartóját is megolvasztotta, anélkül azonban, hogy magát a mindennél drágább szent ereklyét csak legkevésbbé is megsértette volna, amint e körülményt az erről szóló királyi oklevél magasztalólag említi.* Ekkor tehát uj ereklyetartót kellett készíteni s im, a szobor művezetének csúcsíves elemei, de kivált hazánk czimerének fentebbi alakja egészen meglepőleg ugyane korra vallanak, minélfogva szobrunk keletkezésének korát bizton tehetjük a XV-ik század {56.} első éveire. Kevesebb biztossággal tájékozhatjuk magunkat a szobor készítőjét illetőleg; hogy hazai mű, az csaknem bizonyos: ötvösművészetünk, kivált Nagy-Lajos király fényüző udvarának hatása következtében, ekkor legvirágzóbb korszakát élte, s a szobor filigrán zománczozatában hazai műgyakorlatunkat épen egyik, megkülönböztető sajátságára ismerünk. A szobor megrendelője azonban teljesen bizonytalan. Lehet, hogy az ép oly lelkes, mint bőkezü műbarát maga Zsigmond király volt, ki épen e korban tette váradi nagy alapítványát;* de Szent-László városának püspöke a káptalana is magának tarthatá fenn a szerencsét, hogy alapítója s védszentje iránti hódolatát uj ereklyetartóval kifejezze. A czimer maga ez ellen nem bizonyít: annak használata nem volt kizárólagos joga királyainknak; Vitéz János még könyveinek czimlapjára is kifesteté, mint láttuk, hazánk czimerét.* Es hazai papságunk azon anyagi eszközöket, miket szent királyaink az ő kezeibe tettek le, nem csupán egyházi bizománynak tekinté; nemzeti czélok, különösen a magyar tudomány és művészet érdekében is mindig tudta érvényesíteni azokat.
De minthogy e máig meglevő herma csak mintegy helyettesítője annak, mely az említett sekrestyebeli tűz alkalmával megsemmisült: ebből világos, hogy Szent-László királynak ilyen ereklyetartója már ama végzetes tűz előtt is létezett. Csakugyan már a XIV-ik század második felében készült Chartularium ismételve említi a szent király ereklyéit, sőt egyenesen fejét is,* hol a fej alatt kétségkivül ereklyetartóba zárt koponyája értendő. Valamivel korábbi időből még érdekesebben szól a dubniczi krónika, midőn elmondja, hogy 1345-ben a székelyek a köztök levő kevés magyarral a tatárok nagy sokaságát {57.} levágták karddal. A harcz három napig folyvást tartott. Beszélik – ugymond a krónikás – hogy mig a harcz a keresztények s tatárok közt folyt, csodálatos dolog! Szent-László feje a váradi egyházban nem találtaték. Midőn végre az egyház őre megtalálta, szokott helyén volt ugyan a szent fő, de ugy átizzadva, mintha csak elevenen nagy munkából, vagy forró hőségben nagy messzeségről tért volna vissza. A megfoghatatlan eseményt egy vén tatár fogoly derítette fel, ki elmondá, hogy nem a székely, nem is a magyar had verte meg őket, hanem az a Szent-László, kit segítségökre hívtak. Ugyanezt állíták a fogoly társai is, hogy gyors lovon ülő nagy vitéz, fején arany koronával, kezében bárddal, tette őket semmivé hatalmas ütéseivel; a vitéz feje felett pedig a légben csodás fényességű, szép asszony látszott fején szintén koronával. Világos azért – teszi hozzá a krónikás – hogy a székelyeket, kik Jézus hitéért küzdének, maga a boldogságos Szüz és Szent-László segíté meg a pogányok ellen, kik erejökben és sokaságukban bizakodtak. E magasztos, legendaszerüleg hangzó hagyományban, mint már Ipolyi megjegyzé,* őseink azon hadi szokása tükröződik vissza, hogy amint vitték háboru esetén a franczia királyok előtt Szent-Márton ereklyéjét vagy a dalmátok a magyarok ellen az óriás Kristófnak fejét: ugy atyáink is magukkal vitték Szent-László fejereklyéjét, hogy jelenlétével s égi közbenjárásával segítse a sereget, s ilyenkor a hős király feje nem volt található a váradi egyházban. De ez ereklyét, mint külföldön, ugy nálunk sem hordozák fedetlenül, azért e körülmény is amellett bizonyít, hogy már e korban létezett Szent-László király hermája.
Sőt midőn a XIII-ik század végéről olvassuk, hogy Lodomér püspök a váradi püspökség legvénebb jobbágyait Szent-László fejére esketi,* vagy hogy már 1229-ben Gyapoly comes és társai Váradon Szent-László ereklyéire birói esküt tesznek:* bizonyosak lehetünk {58.} benne, hogy Szent-László szentté avattatásakor is, midőn százados sirját felnyiták, követték amaz ős keresztény szokást, hogy a test főbb részeit a sirból kivették s külön ereklyetartókba zárták. Szóval, a váradi székesegyházban Szent-Lászlónak fejereklyéje, s az alapító szent király érdeméhez méltó ereklyetartója már 1192 óta létezett.
És itt meg kell említenünk még egy más körülményt is. A bemutatott, máig meglevő mellszobor, mint láttuk, Zsigmond király, tehát a csúcsíves izlés legvirágzóbb korában keletkezett. Ez izlésnek egyik jellemző sajátsága épen az, hogy szakított a bizanczi s román művészet merev, sőt természetellenes alakításával; feladatául tekinté a természetesnek hű utánzását, aminthogy e korban veszi kezdetét az élethű arczképezés is. Mindamellett szobrunk fején a szakál és hajszálak előállításában, a bajsz végeinek csigaalaku tekercseiben, valamint a szem és száj alakításában annyi merevséget és modorosságot látunk, hogy, csupán ezekből itélve, ereklyetartónkat lehetetlen volna Zsigmond korabelinek tartanunk, hanem jóval régibbnek. Hogy az 1406 táján elolvadt ereklyetartónak feje épségben, vagy legalább kijavítható állapotban maradt volna meg, arra az idézett oklevél gondolnunk sem enged; inkább hihető, hogy az uj szobor fejét szándékosan készítették a már divatja mult modorossággal a régi szobor fejének mintájára, mert abban Szent-László fejét s arcza vonásait látta megörökítve a hagyomány.
Bármint legyen a dolog, mindenesetre nagy kár, hogy midőn a szobor arczának zománczozata megsérült, ahelyett, hogy szakértelemmel kijavították, vagy legalább érintetlenül hagyták volna: a még meglevő zománczmaradványokat is egészen eltávolították. Valóban, érdekes lenne látnunk, hogy milyen volt, vagy legalább közel korácsuak által milyennek tartaték Szent-László király! A szobor jelen állapotában az arcznak csupán körvonalai maradtak reánk, melyek mig egyrészt határozottan keleti fajjelleget mutatnak, másrészt hatalmas arányaikkal valóban oly férfiura vallanak, ki a róla szóló ének szerént: karjában erős s vállától fogva mindeneknél magasb vala.
A mellszoborhoz tartozik egy sima, aranyozott ezüst kürt, melyet négy tagolt gyürü három mezőre oszt. A gyürük kettejére egy-egy ötszirmu virág alaku gomb van erősítve, melyek karikát tartanak, hogy azok segedelmével a kürt felakasztható legyen. E kürt eredete, {59.} valamint rendeltetése ismeretlen; lehet, hogy csak történeti emlék, de az sem lehetetlen, hogy Szent-László fejereklyéjének körülhordozása alkalmával az ereklye előtt szokták harsogtatni, hogy a drága nemzeti kincs jelenlétére felhivják a figyelmet. Említésre méltó, hogy Szent-Lajos mellszobra mellett is kürtöt találunk.
Szent-László hermájának rendes álló helye a székesegyház éjszakkeleti tornya alatt, az ott létezett sekrestyében volt, de nem valamely talapzaton, amint az szintén szokás vala, hanem bizonyos szekrényben.* Innet vasárnapokon, vagy ha idegenek kivánták látni, hétköznap is a sekrestyebeli kis oltárra helyezték;* de nagy ünnepeken, mikor a püspök végezte az isteni tiszteletet, s különösen Szent-László napján a főoltáron állíták ki köztiszteletre.*
Rendes helyén két izben is nagy veszély fenyegette; egyszer a már említett sekrestyebeli tűz alkalmával, máskor pedig 1443 ápril 7-én, midőn a felette emelkedő torony összedőlt s kövei a sekrestye boltozatát is betörték. Ez alkalommal azonban nemcsak maga az ereklye, hanem a mellszobor is sértetlenül maradt.* E helyen állott kétségkivül a következő században is, midőn egy 1549-ki ének ismét említi Szent-László «szépen ezüstbe foglalt fejét»,* de már többé nem az ősök kegyeletével, az okiratok s egyházi feljegyzések, a legendák s ajtatos hagyományok magasztaló hangján, hanem a hitujítók gúnydalaiban. Ezentul a szobor Váradon létéről nincs többé emlékezet; mikor egy félszázad mulva ismét feltünik, akkor már nem Váradon s nem is a váradi egyház birtokában van, s kétségtelen, hogy az ecsedi várba szállított váradi kincsek közől a váradi káptalan beléegyezése nélkül, sőt akarata ellenére jutott idegen kezekbe. Hogy Szegedi Benedek {60.} kanonok amaz ereklyecsontot, melyet Szent-László sirjának feltörése alkalmával megmentett, Báthory Andráshoz vitte, egyenesen arra mutat, hogy a székesegyház egyéb kincseivel Szent-László feje is már az ecsedi várban volt; amint pedig Báthori András e Szegedi hozta ereklyét az esztergomi székesegyháznak juttatta,* ugy ő, vagy utódai elidegeníthettek egyebet is, nevezetesen a fejereklyetartót. Csakugyan, hogy e kincsekből jogtalan elidegenítések történtek, nyilván mutatja Derecskei János és Garay Márton volt váradi kanonokok 1577-ki tiltakozása,* és még határozottabban Melyth Pálnak 1603-ban kelt levele, melyben Rudolf császár-királynak jelenti, hogy Szent-László koronájának felét, mely Váradról az ecsedi várba vitetett, Szokolyi György ecsedi várnagy fiától megszerezte s azt most a királynak felajánlja.*
Az alapító szent király fején kivül még két karja is, mint drága ereklye, őriztetett a váradi székesegyházban. Határozottan említi ezt mind Ivanics Pál kanonok, mind a káptalani Chartularium.* Kétségkivül Szent-László fejével egyidejüleg, sirjának felnyitása alkalmával vétetett ki a két kar is s azon kor szokása szerént ezüst s mindenesetre diszes és karalaku ereklyetartóba foglaltatott. Ivanics Pál említi is a szent karok ezüst ereklyetartóit,* de azok alakjáról sem nála, sem más forrásunkban bővebb felvilágosítást nem találunk. Valószinüleg különböző alakjok volt a Szent-István jobbjának behajtott karalaku ereklyetartójától s inkább hasonlíthattak a zágrábi egyház azon, maig {61.} meglevő ereklyetartójához, mely épen Szent-László király karcsontját foglalja magában. Ez ezüst lemezből készült kar, mely a könyöknél kezdődik s csinos fa talapzatból egyenesen emelkedik ki, kezében szintén ezüst csatabárdot, Szent-László jelvényét tartva. A kar mellső oldalán hosszudad nyilás van, melyet kristályüveg takar s melyen át az egy arasz hosszu karcsont szemlélhető.
E kézereklyék szintén kiváló tisztelet tárgyai valának s mint a fej, a székesegyház legdrágább kincse gyanánt tartattak. Ünnepélyesebb alkalmakkor szintén az oltárra szokták őket tenni s körmenetek vagy nagy öröm idején körül is hordozák a város utczáin, mint 1443. fekete-vasárnapján, midőn a karok a fejereklyével együtt sértetlenül kerültek elő a ledőlt torony romjai alól. Ennek örömére Várad püspöke rögtön körmenetet indított az ereklyékkel, hogy megmutassa az aggódó népnek azok megmaradását.*
A kézereklyék sorsára vonatkozó adatokban szintén szegények vagyunk; 1443. után nincs többé rólok emlékezet, és igy azt sem tudhatjuk, hogy a XVI-ik századi pusztulások alkalmával mi történt velök, hova jutottak? Ha a zágrábi ereklye legalább fél-karcsont volna, vélhetnők, hogy a váradi két kar egyike jutott oda; de, mint láttuk, csak egy töredék az, s különben is a zágrábi püspökség ikertestvére a váradinak: mindkettő Szent-László alkotása, hihető tehát, hogy már e szent alapító sirjának megnyitásakor a zágrábi testvér reménkedve kért s a váradi szeretettel nyujtott ily ereklyét.
Hasonlóképen mint drága ereklyét őrizte a váradi székesegyház azon leplet is, melybe egykor a szent király holt teste takarva volt s mely valószinüleg szentté avatásakor, 1192-ben vétetett ki sirjából, midőn szent testét uj lepelbe takarták. E lepel kétségkivül nem egy azon «királyszinű, kamuka lepedővel», melyben az öregebbik Rákóczy György 1638-ban állítólag Szent-László tetemeit a föld alá rejtette.* Szent-László feje, s két karja, mint láttuk, nem volt koporsójában, sőt e koporsóból azt a kevés testrészt is, mit ama kor ereklyeszeretete még szét nem hordott, 1565-ben kihányták: ama kamuka lepedőben tehát lehetett más királyi halottnak, de nem Szent-Lászlónak teste. {62.} De az ereklyeként őrzött lepel szinéről s anyagáról egyéb forrásaink sem értesítenek, valamint általában keveset tudhatunk róla, mert csupán egyszer fordul elő, midőn a Chartularium említi, hogy Szent-László feje s két karja mellett szemfedelét is ki szokták közszemlére tenni, mikoron a hivek emellé is tesznek kegyes adományokat.* További sorsa egészen ismeretlen.
Ezenkivül volt-e még egyéb a szent király ruházatából vagy fegyvereiből a váradi székesegyház birtokában? adatok hiányában nem tudhatjuk; de valószinü, hogy történeti nevezetességü csatabárdja vagy győzelmeinek egyik-másik hadi jelvénye, mely a székesegyház keletkezésével oly szorosan összefüggött, középkori szokás szerént ott függe annak falain.
De régi egyházaink alapítójok vagy védszentjök ereklyéin kivül egyéb ereklyékben is nagyban bővelkedtek. Igy volt ez Váradon is, amint I. Károly király 1326-ki levele,* s Ivanics kanonok feljegyzése Szent-László fején kivül egyéb ereklyéket is említ, anélkül azonban, hogy azokat, egynek kivételével, névleg felsorolnák. Ezen egy Szent-Ágota karja szintén ezüst s gazdagon diszített kézalaku tartóban. Tulajdonképen az aradi társaskáptalani egyház birtoka, honnat csak biztosabb megőrzés végett hozatott át a váradi székesegyházba, mert eredeti helyén a törökök gyakori beütései miatt veszélyeztetve volt. Mikor történt ez áthozatal? feljegyezve nem találjuk, de bizonyos, hogy 1443-ban már Váradon létezett, s a többi ereklyékkel együtt közel járt a megsemmisüléshez.* E körülmény valószinüleg csak sietteté az ereklye visszavitelét s pár évvel utóbb, 1457-ben már csakugyan ismét az aradi egyházban találjuk.*
Végül Zsigmond király, hogy Szent-Zsigmond király és vértanu testét a cseh husziták rombolása ellenében biztosítsa, 1424-ben Prágából {63.} elhozatta azt és Várad székesegyházába helyezteté.* Ez ereklyéről azonban lehozatalának említésén kivül egyéb tudósítás épen nem maradt ránk, s valószinűleg azért, mert annak Váradon létele szintén csak ideiglenes volt s a csehországi zavarok lecsendesültével ismét visszavitetett Prágába.
| A székesegyház oltárai. | TARTALOM | A székesegyház öltönyei s egyéb szerelvényei. |