| A székesegyház épülete. | TARTALOM | A székesegyház ereklyéi s ereklyetartói. |
FEJEZETEK
A középkori oltárok fejlődése. – Szent-László egyházának régi, ujabb s legujabb oltárai. – A hozzájok füződő történeti emlékek. – Birtokaik nyomai.
A középkor basilikái s dómjai meglepnek már külsejökkel, de még inkább azon titokzatos s rendkivüli alakokkal népes világgal, melyet belsejök tár elénk. A mit az emberi ész szépet, nagyot, magasztost kigondolni s az emberi kéz kőben, képben, himzéssel vagy ötvösműben kifejezni képes, mindazzal felékesítve látjuk a csúcsives egyházak belsejét. A tér, melyet az egyház oldalfalai ölelnek körül, bár a napjainkban szokásos székek s padok még hiányzanak,* mégsem üres, nem egyhangu: a márványkoczkákkal vagy mozaikkal kirakott talaj, mint egy óriási szőnyeg, nyiltan, szabadon terül szét szemeink előtt, s belőle sürün egymás mellett magas pillérek emelkednek oly karcsuan s könnyedén, mintha cseppkövek vagy épen fellegoszlopok gyanánt a magas boltozatról ereszkednének alá. S a pillérek, lábaitól kezdve fel egész a boltozatok zárkövéig, és oldalvást egyik pillértől a másikig mindenütt faragványok, gyámkövek, fülkék, mennyezetek, toronyfiak állanak, kidiszítve a természetes vagy képzeleti világ növényeivel s állatjaival, s megnépesítve a szent vagy a hazai történelem alakjaival. És mind e diszítés nem utánzott, nem hamis; a legbámulatosabb faragvány is tömör kő vagy fa, melyhez legfeljebb még a festészet járult, hogy a dermedt kőszobornak életet, a szinetlen fa- és kőfaragványnak szint és jellemet, fényt és árnyat adjon. {40.}
De a legkiválóbb gond az oltárokra irányult, melyeket a középkor ma már szokatlan számmal állított, de a nagyobb szám még mintegy versenyt keltett azok mennél gazdagabb előállításában. Az oltárasztal oldalai már a basilikai s román izlés korában faragványokkal voltak diszítve épen ugy, mint a vértanuk azon sarkophagjai, melyek felett az ős keresztények áldoztak. Ugyancsak e korban szokásban volt az oltár asztalára helyezni az ugynevezett dipty- és triptychonokat vagyis könyvalaku szekrényeket egy vagy két ajtóval, melyeknek belsejében elejéntén az egyház védszentjei, jóltevői vagy főpapjai s kitünő tagjainak nevei voltak feljegyezve kegyeletes emlékezet okáért; a szekrényajtók külső s belső lapjai pedig dombor- és vert műben vagy faragványokban a Megváltó s a szentek alakjait tüntették fel. Ez ajtós szekrényekből keletkeztek később a szárnyas szekrényoltárok, midőn azok belsejében az egyszerü nevek helyét szobrok foglalták el, s magát a szekrényt is faragványok és festvénytáblákból alkotott keretekbe foglalták. E keretek a XIII-ik századtól kezdve, midőn a miséző áldozár többé nem arczczal, hanem háttal fordult a nép felé, és igy az oltárokat már a falakhoz lehetett támasztani, – e keretek egyre nagyobb arányokat öltenek, mig a XIV-ik században a csúcsives építészet magasba törekvő és sokfélekép tagozott rendszeréhez képest magas, pyramidalis alakban valóságos ékítmény- és szoborerdővé fejlenek.*
Székesegyházunk oltárai kétségkivül szintén keresztülmentek eme fejlődéseken s változásokon, közelebbről azonban sem anyagukat, sem művészeti becsöket meg nem határozhatjuk, mert még jóval a székesegyház elenyészte előtt megsemmisültek* s anélkül, hogy részletesebb tudósítás maradt volna rólok. Számuk s védszentjeik nevei mégis előfordulnak történeti emlékeinkben, sőt olykor-olykor alapítóik és igazgatóikról, a hozzájok füződő emlékezetes eseményekről s a székesegyházban elfoglalt helyökről is értesülünk.
Ezekszerént oltáraink keletkezése három időszakba osztható, tudniillik a Báthori püspök építkezését megelőző, továbbá az ő építkezése {41.} s a Chartularium keletkezése (1374) közé eső, s végre az erre következő időszakokra. Az első korszakokból huszonnyolcz oltárt ismerünk, melyeknek névsorát ezennel bemutatjuk, már csak azért is, mert általa mintegy bepillanthatunk ama kor lelkületébe s megismerhetjük vallásos, hazafias gondolkozását, családi érzületét, szóval kegyeletének irányát s tárgyait.
1. Szűz-Mária nagy oltára. Ez volt kétségkivül már keletkezése idejére nézve is az első oltár, mely a székesegyház védszentjének tiszteletére állt s abban a főhelyet foglalta el. A «nagy» jelző tehát már ez okból is méltán megilleti, de még azért is, mert ugyanezen czímen még egy más oltárt is találunk.
8. Szent-Tamás apostolok oltárai.
16. Szent-Kereszt oltára. Ezután következnek a hazai vonatkozásuak.
22. Szent-László király oltára.
{42.} E huszonkét oltárt ugy mutatja be a Chartularium, mint a melyeknek keletkezése, az egy Szent-László oltár kivételével, a székesegyház alapításával egykoru,* de e meghatározás tágabb értelemben veendő, s az alapítás egész korszakára, sőt a tatárjárást megelőzött egész időre kiterjesztendő. A Chartularium ugyanis megvallja, hogy ez oltárok keletkezésének történetét, egyet-kettőt kivéve, nem ismeri;* másrészt bizonyos, hogy amint kicsiny volt a Szent-László építette első egyház, ugy oltárai is csak kis számmal lehettek, és csak később, midőn a vallásosság s áldozatkészség növekedtével a székesegyház nagyobb arányokban ujra épült, szaporodtak az oltárok is. Valóban feltennünk sem lehet, hogy az oltárok száma több, mint két századon át csak keveset változott volna, mikor a Chartularium, irott adatai szaporodtával, ugyanezen korszak alig harmincz évi időközéből nem kevesebb, mint hat oltár keletkezéséről tudósít.
23. Szent-Vincze és Szent-Lajos,
28. Szent-Háromság tiszteletére állottak.
Ez utóbbi, mely 1333-ban emeltetett,* bezárja a régi oltárok sorát, s következnek azok, melyeket Báthori András püspök s az ő példáján fellelkesedve, mások az uj székesegyházban állítottak. Ilyenek:
33. Krisztus urunk szent testének,
A Chartularium befejeztekor, 1374-ben tehát a székesegyházban, hová a régi oltárokat is áthelyezék, összesen negyvenöt oltár állott; tekintélyes szám, de nem szokatlan oly korban, midőn kisebbszerü egyház is tudott felmutatni tiz-tizenkét oltárt, a nagyobb egyházak pedig harminczat-negyvenet. E szám azonban még itt sem állapodott meg: a következő korban mig nem apadt a vallásos buzgalom, tovább szaporodtak az oltárok is. Igy értesülünk:
46. Tizezer vértanu vitéz,*
47. Sarlós-Boldogasszony,*
48. Gyümölcsoltó-Boldogasszony,*
49. Szent-Zsófia,*
50. Szent Ágota,*
51. Tizenegyezer szűz vértanu* és
52. Három király oltáráról.*
Eszerént Szent-László váradi székesegyházában mintegy ötven oltár emelkedett, de lehetett még annál is több, valamint kevesebb is, mert valószinü, hogy mindeniknek emléke nem jutott el korunkig, amint például legujabban is arról értesülünk, hogy Thurzó Zsigmond a székesegyház mellett kápolnát épített,* de a kápolna oltáráról már nincs tudósításunk; másrészt pedig arról is van tudósításunk, hogy az oltár védszentjét megváltoztatták.
{44.} És e buzgóság, mely az oltárokat ily tekintélyes számban összehalmozá, annál inkább méltánylandó, mert nem volt elég azokat, bár nagy költséggel, csak felemeltetni; hanem azoknak, s a szolgálatukra rendelt egyházi férfiaknak fentartására alapítványt is kellett tenni.* Azt se feledjük, hogy ez oltárok kevés, vagy épen semmi kivétellel műbecscsel is birtak, melyekre, ha fennmaradnak, mint más szerencsésebb egyházak hasonló műdarabjai, – most büszkeséggel tekintenénk, mert kézzelfoghatólag tanusítanánk, hogy volt monumentalis művilága nemzetünknek is.
De az oltárok száma mellett olykor azok helyzetéről is értesülünk, a mi annál érdekesebbek, mert középkori egyházunkat ma már szokatlan beosztásával ismertetnek meg. Így olvassuk, hogy Keresztelő-Szent-János, Szent-Demeter és Szent-Domokos oltárai egy-egy kápolnában állottak. Evangelista-Szent-János és Szent-András kápolnájában pedig már két-két oltár emelkedett. Továbbá, hogy Szent-Márton oltára a jobb (éjszaki) oldalon a keleti torony alatt foglalt helyet s utána sorban épen hat oltár következett; ellenben Szent-Péter oltára a bal (déli) oldalon állt, a másik keleti torony alatt.* De vannak nemcsak földszinten álló, hanem ugynevezett «függő» oltárok is, mint Szent-Tamásé, vagy Üdvözítőnké, mely a szentély felett, Szent-Gellérté, mely még magasabban állt,* mint a kassai dómban a Három-királyok oltára ma is. Volt oltár a sekrestyében (Szent-Erzsébet); a nyugati kapu felett (Szent-Kataliné); a nyugati bal torony alatt (Szent-Léleké); de még a lépcsők alatt is (Szent-Lukácsé).* Szent-László egyházának tehát legfélreesőbb helye is kedves volt s a középkori ember az ő szive alázatosságában örömmel állította fel ott is kegyeletének bármily drága emlékét, – csakhogy felállíthatta! {45.}
És mily vonzó dolgokat beszélnek nekünk ez oltárok századok előtt élt atyáinkról! Szent-Péternek, az apostolok fejének oltára nyilván arról tanuskodik, hogy a keresztény társadalom tagjaiul érezték magukat, s hódolattal viseltettek a kereszténység közös atyja iránt. Mint szabad nemzet, kiválólag tisztelték a szabad szólás vértanuját s oltárt emeltek Keresztelő-Szent-Jánosnak; Szent-Márton oltárával pedig a hazai föld e szülöttjének oltalmába ajánlák magukat. Nem feledkeztek meg kereszténységünk első ültetőjéről, a fényes származásu Szent-Béla püspökről, és Szent-Gellértről sem, ki a gyenge ültetvényt vére hullásával öntözte s nevelte. Hazafiságukat hirdeti amaz öt oltár, melyet Árpádházi szentjeinknek: István, Imre, László, Erzsébet és Margit emlékének emeltek; családi hagyományok szólnak Szent-Lajos és Szent-Kereszt oltárairól, melyek közől az elsőt Károly király királyi ősének, – az utóbbit pedig V. István király nemzetsége czimerének, a szent keresztnek tiszteletére állított. Hitvesi hűség és szeretet emlékei a László nádor s a Simon bán özvegye által emelt oltárok; fiui kegyelet vezette Báthori András püspököt, midőn atyja védszentjének, Szent-Bereczknek állított oltárt; a püspök és káptalannal pedig a mélyen érzett hála emeltette a Szentháromság oltárát jóltevőjök, Tamás fiának sirja felett. És igy tovább, minden oltár egy-egy vallásos vagy hazafias érzület megtestesülése, s mindeniknek hátterében családi hagyományok vagy magánemlékek bús vagy örvendetes, de mindig vonzó képe emelkedik.
Ezenkivül a középkor társulati szokása is sokat tőn az oltárok szaporítása s fényének emelése körül. Várad iparosainak czéhei, továbbá az ugynevezett kalandos társulatok: Szent-György vitézeinek, a Szentlélek vagy Krisztus szent testének társulatai versenyeztek egymással uj oltárok emelésében, s székesegyházunkban Szent-György, Szentlélek vagy Krisztus szent testének oltárai is ily társulati alkotások lehettek.
Meg kell jegyeznünk, hogy történeti forrásaink az elősorolt oltárok majd mindegyikének említik igazgatóit,* a miből önkényt következik, hogy mint mindenütt, ugy Váradon is az oltárok javadalmakkal valának egybekötve, melyeknek hasznát az oltárigazgatók {46.} élvezék. Hogy mikből álltak e javadalmak? azt közelebbről a Chartularium sem határozza meg, noha több, mint husz ilyen igazgatói javadalmat sorol fel; egyes kifejezéseiből azonban legalább általánosságban megtudjuk, hogy az igazgatók lakáson kivül többnyire szőlőt is birtak s a begyült tizedek s offertoriumokból osztalékot nyertek.* Némi részletekről határozottan, de annál több hézagossággal még a következőkben értesülünk.
A Szent-Kereszt oltárának birtokában volt egy Fancsal nevü falu, melyet valószinüleg V. István ifjabb király adott oly végre, hogy ez oltárnál a megholtakért szent miséket szolgáljanak.* Ez oltár az kétségkivül, melyet későbbi oklevelek Halottak oltárának neveznek, de igy ez oltár birtokát képezte azon váradi ház és szőlő is, melyet János-Zsigmond választott király 1566-ban, mint láttuk, Melius Péter debreczeni lelkipásztornak adományozott.
Szent-László király oltárához tartozott egy szőlő a váradi hegyen;* Szent-Miklós oltárához szintén egy szőlő, de melyről csak annyit tudunk, hogy a váradi klarisszák egyik szőlejének szomszédságában esett.* Hasonlóképen egy-egy szőlőt találunk Szent-Gergely és Szent-István oltárainak birtokában, melyek közöl az első Gergely váradi őrkanonok, utóbb (1359) csanádi püspök hagyományozta védszentje oltárának;* de az utóbbiról csak annyi ismeretes, hogy a váradi hegyen, a kápolnai pálosok klastromának közelében, Nagy Péter kanonok szőlejével volt határos.* Szent-Mihály oltárának, mely Szent-András kápolnájában állt, szintén volt egy szőleje a váradi Csonka nevü hegyen;* de a Három király oltárának már két szőlejét ismerjük, melyek {47.} szintén Várad határán estek, nevezetesen az egyik a Kis-Setétág nevü hegyen, a másik pedig Nádashegyen egy felől főtisztelendő Csáki Mihály erdélyi királyi korlátnok, tanácsur és országos helytartó, másfelől pedig Albert deák, biharvármegyei jegyző szőleje közt. Mindkét szőlőt II. János választott király 1569-ben Saasváry Gergely és Demeter testvéreknek adományozta.*
| A székesegyház épülete. | TARTALOM | A székesegyház ereklyéi s ereklyetartói. |