| A VÁRADI REGESTRUM. | TARTALOM | SIMON. 1202–1218. |
SZÁRMAZÁSA. – BIHARI BIRTOKOS. – A PÜSPÖKSÉG ALAPITTATÁSÁNAK S AZ ALAPITÓ HALÁLÁNAK SZÁZ ÉVES FORDULÓJA. – LÁSZLÓ KIRÁLY SZENTTÉ AVATÁSA. – FEJ-EREKLYÉJE. – A HAGYOMÁNYOS KIRÁLYI SZOKÁS S ANNAK KETTŐS HATÁSA. – ELVIN VISZÁLYA A KIRÁLYLYAL S A KÁPTALANNAL.
A fentebb vázolt kedvező viszonyok közt lépett Várad püspöki székébe Vata utódja, Elvin.* Saját életének körülményei is szerencsések valának.
Származása előkelő; ősi birtokai vannak mingyárt Várad közelében: Micskén, hol „palotája” is állt, Biharon öt szőleje; hasonlóképen birtokos a Fejér-Körös mentén épen ott, hol a Becse-Gregor nemzetség birtokai estenek.* Ennélfogva hihető, hogy Elvin is e nemzetség szülötte, de hogy épen Both, bihari főispán fia lett volna,* az még megerősitésre vár.
Püspöksége kezdetén Szent-László váradi alapitása épen száz {82.} éves jubileumát ünnepelte, s közelgett az alapitó király halálának százados évfordulója is.
Nemzetünk László királyt már életében szentnek, csodatevőnek hitte, s e hitében csak megerősiték ama rendkivüli események, melyeket mingyárt halálakor tapasztalt, s azóta egy századon át folyton megújulni látott sirjánál.*
Ennélfogva III. Béla (1173–1196.) csak országa közóhaját tolmácsolta a kereszténység feje előtt, midőn arra kérte, hogy ama királyt, ki az isteni kegyelemmel, s hite és szeretete hatalmával legyőzte a világot, s még haló poraiban is meg tudta hóditani nemzetét, – azt a királyt övezze körül az egyház szentjeinek dicsfényével.
A pápa III. Szelestyén egy bibornokot s több hittudóst külde Váraddá, kik itt a szent király életét s a nép közérzületét megvizsgálák, s arról oly kedvező jelentést tőnek, hogy a pápa már a következő évben (1192.) csakugyan szentnek nyilvánitá azt, ki népe jámbor hitében mindig is szent vala.*
Várad, és vele az egész haza örült királyának ily megdicsőitésén, s lelkesülten sietett sirjához.
Régi, s valószinüleg egyszerű koporsajában nem maradhatott tovább a szent király. Szobrászatunk már ekkor teljes kifejlődése fokán állt,* s Dénes müvészt bizták meg, hogy készitsen uj, fényes ravatalt. Gondoskodtak a ravatal felé emelendő uj oltárról is.
Történeti forrásaink nem emlitik, de alig szenvedhet kétséget, hogy legmüveltebb királyaink egyike, III. Béla, amint érdeklődött ősének, Lászlónak szentté avattatása iránt, épen ugy osztozott Várad püspökével s káptalanával az uj sir felállitásának gondjaiban s amint a szentté avatás kihirdetésének ünnepélye elérkezett, személyesen is megjelent azon.
Ez ünnep 1192-ben, február 2-án vette kezdetét először is azzal, hogy a szent király sirját felnyiták; a már emlitett Dénes {83.} müvész bontá fel a százados kőlapokat. Majd kiemelék a szent testet, s „királyszinü kamuka lepedőbe,” azaz biborszinü, nehéz selyemkelmébe takarák s gazdagon aranyozott ezüst koporsóba fekteték fejére drágaköves arany koronát, kezébe pedig arany királyi pálczát tettenek. Végre a drága terhü koporsót elhelyezék a számára készült uj ravatalba.
E ravatalnak, vagy történeti emlékeink elnevezése szerént sirnak részletes leirása nem maradt reánk, csak esetlegesen értesülünk róla, hogy fejér márványból volt, mint Szent-Istvánnak Hartvik által emlitett ravatala, fényes oszlopzattal és gazdag faragványokkal.*
Hogy mindenesetre sikerült alkotás vala, mutatja ama tény, hogy a király Dénes művészt maradékaival együtt nemességre emelé,* és mutatja a költő lelkesedése, ki e sir fényes márványoszlopait századok mulva is énekébe szövé.*
És miután igy elhelyezék a szent testet, felhangzott az első mise, az első egyházi ének – Szent-László királyról.
Akkor, mintha a magas ég is emelni kivánta volna az ünnep fényét s örömét, „akkor – mondja a legenda – az szent monostornak felette nagy, szép, fényes csillag láttaték az égen az ő szent testének felette mintegy két óráig, kit a városbeli népek nagy istenfélelemmel és lelki örömmel néznek vala.”
Kétségkivül ekkor történt, hogy mielőtt a szent király testét uj koporsójába ismét elzárták volna, abból egy részt, mint drága ereklyét kivettek s fentartának. Szent-István jobbját is szentté avattatása alkalmával választák külön. Szent-Lászlónak fejét, vagy helyesebben, fejcsontjának egy részét hagyták fenn, s külün e czélra készült mellszobor alaku, ezüst ereklyetartóba helyezték.
{84.} Ez azon „Szent-László feje,”* mely történeti emlékeinkben annyiszor előfordul, s melynek nemzetünk középkori vallásos életében és jogszokásaiban oly kitünő szerep jutott.
E fejre tették atyáink legszentebb esküjöket; ezt vitte Várad papsága, mint legdrágább kincsét, s legnagyobb öröme jelét érkező királya vagy uj püspöke elé; ezt hordozá körül városa utczáin legfényesebb ünnepei alkalmával, s ennek kiséretében és védelme alatt bocsátá fiait a csatába.*
Ugyanekkor Szent-László testének felvétele alkalmával, mintha csak látta volna a szent király, hogy mennyire valósultak népeboldogitó álmai? és mintha örömében a látottak felett áldást mondott volna terveinek bizományosára, a váradi püspökségre: ennek életében forduló pont állott be, s jelek mutatkozának, a püspökség emelkedését bizton jósolók.
Árpád- s vegyesházi királyaink, fejökre tevén Szent-István koronáját, Székesfejérvárról egész kiséretökkel Szent-László sirjához zarándokoltak – esküdni ama szent sirra, hogy mint annak csendes lakosa egykoron, ugy ők is népök boldogságán fogják lelni örömüket.
Királyaink e szokását épen e korban Imre kezdte meg, legalább Nagy-Lajos királynak egy 1342-iki levele, midőn megemliti, hogy koronáztatása után Szent-László sirját meglátogatta, hozzáteszi, hogy ezzel áldott emlékü őseinek: Károly, IV. László, V. István, IV. Béla és Imre királyoknak példáját követte, valamint azzal is, hogy látogatása alkalmával a váradi egyház számára ajándékot {85.} hagyott a szent siron.* És csakugyan olvassuk Imre királyról, hogy 1198-ban, tehát trónralépte (1196) után csakhamar s valószinüleg Szent-László sirjánál tett látogatása következtében nemcsak megerősitette régi birtokában a váradi egyházat, hanem még nevezetes uj adománynyal, tudniillik Bíhar, továbbá Zaránd, Ujvár, Heves, Abaujvár és Békésvármegyék vámjának két-, illetőleg egy harmadrészével is gazdagitá.*
S királyaink e kettős szokása mig egyrészt a tisztelet meg-megujitott dicskoszorujával övezé a váradi egyházat s annak tekintélyét {86.} s befolyását mind itthon, mind külföldön emelé; másrészt időről-időre szaporodó birtokaival képessé tette, hogy ugy a honvédelemnek, mint a hazai közmüvelődésnek jelentékeny áldczatokat hozhasson s Várad felvirágzását még inkább előmozdithassa.
Ugyancsak Szent-László sirjának megujitása alkalmával jöhetett már szóba a székesegyház megujitása vagy épen átépitése is. A Szent-László épitette egyház megfelelhetett egy még csak keletkező város és egyházmegye szerény igényeinek, de nem többé azon országos érdeknek, mely magát a királyt is nemzete nagyjaival feléje vonzotta.
Béla utódjának, Imre királynak imént emlitett 1198-iki látogatása s uj adománya nagyban elősegíthette a székesegyház megujitásának tervét. – Általános ugyanis a tapasztalat, hogy alapitványi monostoraink, amint vagyonuk szaporodott, azonnal ujra épültek, néha már egy emberöltő letelte előtt.*
De közbe jött egy kinos esemény, mely nemcsak a Szent-László megdicsöitése, s az Imre király látogatása feletti örömet megzavarta, hanem elseperte a minden szépnek s nagynak alapját, az egyetértést is a püspök és káptalana, sőt királya között.
A következő 1199. elején már Elvin püspök perben áll mind káptalana, mind királyával, s mig ő a káptalan néhány tagját javadalmaiktól felfüggeszti, viszont a káptalan s a király követeket küldenek Rómába és ott Elvin letételét sürgetik.
A káptalan követei: a prépost, az éneklő, és még más két kanonok* Hogy a főpásztor ellen inditott mozgalom élére maga a káptalan feje, az egyházmegyének a püspök után első méltósága: a prépost állott, kétségkivül azt mutatja, hogy a baj már nagyon elmérgesedett volt. A per tárgyát azonban tisztán nem láthatjuk, {87.} mert arról csak a vádlók: a király s a káptalan előadásaiból értesülünk.
A király felségsértést, a káptalan simoniát és esküszegést hangoztat; de bizonyos, hogy a dolognak politikai háttere is volt.
Ismeretes, hogy Imre király ellen öcscse, Endre ismételten fegyvert fogott, s az ország nádora, s főpapjaink közől többen, köztök Jób esztergomi érsek is az utóbbi részén állottak.* Az sem ismeretlen, hogy a szenvedélyes király erőszakos modorával még jobban maga ellen ingerlé a kedélyeket. Boleszló váczi püspököt személyesen is bántalmazá, s katonái által félholtan hurczoltatá el a székesegyház főoltárától. És Elvin Boleszló püspöknek vérszerénti rokona volt.
Mi lőn a pernek vége? az ismeretlen; csak annyit tudunk, hogy Hédervári Saul kalocsai érsek, ez ügyben a pápa kiküldötte biró, Elvinnek fogta pártját,* hogy továbbá maga III. Incze pápa a per megujitása alkalmával mig egyrészt az Elvin felfüggesztette kanonokokat, javadalmaikba visszahelyezé, másrészt a káptalannak is püspöke iránt tiszteletet, és engedelmességet parancsolt.* E pör Elvinnek {88.} sok áldozatába került. Egyebek közt rendkivüli költségei, nevezetesen római utja, hová két izben is megidézteték felpereseivel együtt, de csak egyszeri megjelenésökről van tudósításunk, – pénzzavarokba bonyoliták annyira, hogy fentebb érintett, atyai örökét is eladni kénytelenitteték.
A pernek valószinüleg Elvin közbejött halála szakasztotta végét, mert 1199-ben még folyik az, éspedig korai végét nemis sejtető szenvedélyességgel; a következő 1200-ik évben pedig Elvin váradi püspöksége hirtelen megszakad. Hogy más püspökségre ment volna át, annak semmi nyoma; ha pedig perének valami tragikusabb kimenetele lett volna, azt valószinüleg feljegyzi, ha más nem, a káptalani Chartularium, mint feljegyző később (1426.) egy másik püspöke letételét.*
A fényesen kezdett pályának mindenesetre örömtelen vége volt.
| A VÁRADI REGESTRUM. | TARTALOM | SIMON. 1202–1218. |