{77.} A VÁRADI REGESTRUM.

KELETKEZÉSE ÉS SZERENCSÉS SORSA. – TÖRTÉNET-KUTFŐI GAZDAGSÁGA, KÜLÖNÖSEN BIHARMEGYÉT ILLETŐLEG. – TÁJÉKOZÓDÁS EGYHÁZMEGYÉNK XII-IK SZÁZADI FÖLDRAJZA ÉS GAZDÁSZATA KÖRÜL. – AZ OLTÁR SZOLGÁI A NEMZETI ÉRDEKEK SZOLGÁLATÁBAN.

Hazai törvényhozásunk, mint láttuk, aként intézkedett, hogy az isten-itéletek csak püspöki, s a nagyobb prépostsági helyeken tartassanak. Ez intézkedéssel egyebek mellett azt akarta elérni, hogy nevezett egyházi testületeink hiteles-helyek lévén, az isten-itéletek lefolyásáról a szokott, periratokon kivül jegyzőkönyvet is vezessenek.

Ily könyvet, kétségkivül mindenütt vezettek, hol isten-itéletek voltak, de valamennyi közől csak egy maradt reánk, a váradi.

Hogyan kerülte ki ez egy is annyi század pusztitásait? melyeknek püspökségünk legbecsesebb iratai is áldozatul estek? az mindeddig titok, csak az bizonyos, hogy Fráter György, Váradnak lángelméjü püspöke annak történeti becsét felismerte, a váradi székesegyház levéltárából lemásoltatta, s 1550-ben saját költségén kinyomatván, megmenté az eredeti kézirat sorsától, az enyészettől.*„D. Fr. Georgius Episcopus Varadiensis .... exemplum seu ritum explorandae veritatis, quo nostra gens h. e. Hungarica ante annos trecentos et quadraginta .... in controversiis dirimendis usa est, una cum certis eius testimoniis in Sacrario summi templi Varadiensis repertis ... suis sumptibus typis excudi .... curavit.” mondja az 1550-iki kiadás előszava, mely Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájából került ki. A könyv czime: Ritus explorandae veritatis. Egy-egy ép példánya megvan a budapesti egyetem, s a nemzeti muzeum könyvtárában. – Pázmány Péter ebből merité egyháztörténeti feljegyzéseinek nagy részét. „Quem [librum Ritus explorandae veritatis] Petrus Pazmanus in Nicolai Olahi erudita supellectile inventum, Bibliotheculae nostrae [nagyszombati jezsuiták] reliquit. PÉTERFFY K: S. Concilia, I. 29. l. q. jegyz. – Ugyanitt még e felette érdekes megjegyzés olvasható: „Adest una M. S. [Manuscriptum] mancum licet de eodem ritu, seculi quarti decimi charactere expictum.” A nagyszombati jezsiták könyvei a budapesti egyetem könyvtárába jutottak, de itt a jelzett kéziratnak, legalább eddig, nyoma nincs. Mint kézirat, a nevezett szerzetesek egyéb irataival a budai kincstári levéltárba került talán? – Frater György kiadása másod izben 1740. körül Bél Mátyás „Adparatus”-ában jelent meg Tomka-Szászky bőséges jegyzeteivel, de amelyek kivált történet-helyrajzilag inkább tévedésbe viszik az olvasót. – Harmadszor s utólszor Endlicher adta ki az Árpádkori magyar emlékek között 1848–9-ben Magyar forditása Kis Bálint, szentesi predikátor-esperes és akadémiai tag ajándékából a debreczeni prot. főiskola anya-könyvtárában őriztetik. Szücs I: Debreczen város története. 51. l.

{78.} És ezzel felette becses szolgálatot tőn hazai történelmünknek. E jegyzőkönyv ugyanis, mely ma általában „Váradi regestrum” név alatt ismeretes, ámbár csak töredék, mert csupán az 1205–1235. évek közti isten-itéleti eseteket tárgyalja, – mindamellett nem kevesebb, mint 389 darab oklevelet őrzött meg számunkra, mégpedig a tatárjárás előtti korból. És ez magában is sokat jelent, mert ama kor történeti emlékeiben nem vagyunk gazdagok.

A Regestrum tartalma néhány hiteles-helyi bevalláson kivül pereskedések körül forog,*Bünügyei közől: 119. rablás s a tulajdonnak erőszakos sértése. – 105. tolvajlás, család, sikkasztás. – 34. személyes szabadság és néposztály-jog körül forog. – 32. gyilkolás, embercsonkitás. – 11. mérgezés, boszorkányság. – 5. leányrablás. – 1. Házasságtörés. KERÉKGYÁRTÓ Á: Adatok a m. történelem XIII. századi kutfőinek ismeretéhez. de mert a per tárgyán, e magában is érdekes adaton kivül emliti a peresek, a birák stb. neveit, ma már legnagyobb részt feledésbe ment ős magyar neveket, továbbá társadalmi állásukat, lakhelyeiket s ezek politikai, honvédelmi, egyházi szervezetét stb: ennélfogva a Váradi regestrum azon főbecsén kivül, hogy egyedüli emléke a hazai isten-itéleteknek, melyekről részletes képet nyujt, még ős magyar személynévi, továbbá jogtudományi, egyháztörténelmi, családtani, helynévi stb. tekintetben is becses, egyebütt nem található adatokat szolgáltat. És ez adatoknak általa {79.} lényegesen megvilágitja nemzetünk s hazánk ős képét, mely a tatárjárás s annak következményei után annyira megváltozott, hogy később egészen feledésbe merült.

Azért méltán rá illik a Váradi regestrumra, mit Bartal Gy. mondott róla: megaranyozni való kis könyv, fénye, világossága szememnek, melyet akárhányszor olvas az ember, mindannyiszor uj, meg uj dolgokat talál abban.*Commentariorum libri. I. 39. l.

De a Regestrum történeti világának legszebb s legtöbb fényét püspökségünkre veti, mert legtöbbet foglalkozik Biharmegyével. Jöttek ugyan Váraddá igazaikat keresni csallóközi, sőt vasmegyei emberek is, de természetesen, gyakrabban a közel vidékiek s legsürübben bihariak.

Ezért van, hogy a Regestrum Biharmegyének több, mint száz községét emliti. Oly tájakat is, melyek ma egészen puszták, mint Debreczen, Komádi stb, vidéke falvakkal sürün megrakva mutat be. s hol ma csak egy község áll, ott kettőt, hármat is emlit, jeléül annak, mit egyéb történeti forrásaink is igazolnak, hogy Biharmegye már a XII-ik század végével ha nem volt népesebb, mint most, de bár apróbb községei kétszerte számosabbak valának. Ezenfelül mindenütt a megyében már a legrendezettebb egyházi, honvédelmi s polgári állapotokat tünteti elő; a lakosság már nemcsak állattenyésztéssel, hanem föld- és szőlőmüvelés, méhészet, sőt mesterségekkel is foglalkozik. Szóval a községek már nem csupán az emberek lakhelyei, hanem kiemelkedő egyházaik, barátságosan hivogató házaik s buza és szőlőkoszoruzott határaikkal a jólét virágzó tanyái is.

Mindezen élet s törekvés központja pedig: Várad, mely már szintén nem a Szent-László korabeli egyszerü monostor, hanem székváros, melynek élénksége a királyi székhelyével vetekedik; hova az ország minden részéből jöttön-jönnek az emberek, kik mig egyházaiban lelki örömet, szellemi élvezetet, törvénycsarnokában pedig igazságot találnak, kényelmet sem nélkülöznek falai között.

De hogy a honfoglaló ősök sátor-ezrei rendes falvakká, a rengeteg {80.} erdők, kopár hegyoldalak, mocsáros lapályok termő határokká változtak, az nem a főurak komoly várainak fegyveres vivmánya, hanem az egyháznak, mely ha valamely meghóditott ponton felállithatá püspöki székét, innét elejéntén közelebb, majd mindig távolabb felállitá egyes lelkészségeit, főesperességeit a legvadabb, a legnehezebb pontokon pedig szerzetesrendjeinek monostorait. – Az ősök karddal szerezték e hazát, de papjaink tarták meg azt számunkra „kereszttel és ekével.”

A biharmegyei viszonyok jelzett, kedvező kifejlődése is a váradi püspökség világi és szerzetes papjainak müve, egy egész századon át tartott fáradozásaiknak gyümölcse s koronája volt.