UJLAK.
(VYLOK. UYLOK.)

     A Fekete-Körös jobb partján, a belényesi hegyszorosban vonta meg magát. Várad püspökeinek birtoka.*E munka II. kötete 257. 1.

     Középkori egyházából, mely egy szép magaslaton emelkedik, a hajó két oldalfalának nyugati része még áll; szentélyét átalakították, s tornya is ujabb keletü.

     Lelkészei közől csak egynek emlékezete maradt fenn, s ez Péter, ki az 1332–1337. években többnyire nyolcz garas pápai tizedet fizetett évenként.

     Tornyában érdekes az egyik harang felirata, mely szokott módon olvasva, semmi értelmet sem ad. Öntvények feliratánál azonban, ha az olvashatatlan, mindig meg kell emlékeznünk a rézművesek, harangöntők {395.} stb. ama meg-megtörtént tévedéséről, hogy az agyagmintán a betüket nem megfordítva, hanem közönséges szokás szerént nyomkodták ki, aminek következménye azután, hogy a betűk az öntvényre megfordítva jöttek, és igy ha szokás szerént, balról jobbra olvassuk, akkor érthetetlennek, de visszájára vagy tükörből olvasva, érthető szavakat adnak. Ily módon az említett harang felirata is kiolvasható s a következő mondatot adja:

     «SPLIS AC MAG D DN SIG KORNIS DE RUSKA A D 1631 24 JUL»

     Vagyis mai olvasással: Spectabilis ac Magnificus dominus dominus Sigismundus Kornis de Ruszka. anno domini 1631. 24 Julii.