| IV. Nagy-Galambfalva és környéke. | TARTALOM | VI. Székely-Udvarhely. |
V. Nagy-Galambfalvától Székely-Udvarhelyig.
A décsfalvi szoros, Décsfalva. Az agyagfalvi tér; e térhez kötött történeti emlékeink; itten tartott székely gyülések. Magyaros. Fáncsikafalva fekhelye. Agyagfalva. Régi családok és birtokosok. Agyagfalva régi temploma. Matisfalva, Sárdes. Bögöz néveredete, régibb fekhelye. Nyilas. Bögöz régi templomának mürégészeti ismertetése. Bonta szorosa. Oczfalva néveredete, régi fekhelye. Bikafalva régi nevei. A két Hodgya: régi kanna. Farczád régi temploma. Sükö. Felső-Boldogasszonyfalva, temploma, Jánosi kastélya, kápolna. Czibrefalva.
Minden lépés közelebb vezet a székelyföld classicus központjához, azon helyhez, hol a Rabonbánok összékhelye volt, azon helyhez, mely később a székelyföld anyavárosa, gyülésezési, lustrálási helye, szóval politikai életének központja volt.
Utunk a Küküllő kies völgyén haladt s csakhamar a décsfalvi szorosba értünk, hol a hegyek ismét egybeszorulnak, alkotva egy olyan hegyszorost, hol elszánt kis csapat egy hadserget tudna feltartóztatni. E szoros felső torkolatjában egy balparti magaslaton fekszik Décsfalva, Udvarhelyszéknek legkisebb faluja; de a kis helység nagy történeti névvel érintkezik, mert a falu magaslatáról tünik fel a meglepően szép agyagfalvi tér a szemlélő előtt.
Van-e székely, de van-e magyar, kinek keble fel ne melegülne, fel ne villanyozódna, midőn e szent térnek nevét hallja? Van e honfi, ki ne lelkesülne, midőn ezen térnek, a székelyföld Rákosmezejének emlékszentesitett hantjait tapodja? Van-e honfi, ki előtt e tér látására mult századok, s az azokhoz méltó közel-multnak nagyszerü eseményei ne elevenednének fel? Az agyagfalvi tér nyilt történetkönyve a székely földnek, azon gyülhely, hol anynyiszor jött össze e hős nemzet tanácskozni, szabadságát biztositó törvényeket hozni, a haza és a szabadság ellenei ellen harczra kelni; hősök tapodta, dicső történeti események szentesitette helyre értünk, le a kalappal!
Az agyagfalvi tér, bár a Nagy-Küküllő fennvidékének legtágabb tere, még sem igen nagy kiterjedésü, alig félmérföld hosszum, és 1/3 mfd széles. A négy világiránynak forditott négy oldalán ugyan ennyi regényesen elhelyezett falu fekszik; nyugoti szögletében a már emlitett Décsfalva*, szembe vele a tér keleti szádánál (nyilat, torkolat) Bögöz, északi oldalán az egy magaslaton büszkélkedő Magyaros, déli oldalán pedig a Fancsika patak torkolatjában fekvő, e térnek nevet adott Agyagfalva, mely falu ily nevét a közhiedelem szerint agyagos talajáról nyerte, azonban ezen leszármaztatás lehet hibás is, mert a már szent István korában előfordulő őstelep Agyfölde néven szerepel*, mi inkább arra mutatna, hogy nevét Agy nevü őstől nyerte, és hogy Agy-ág vagy Agy utódainak volt faluja, s hogy az Agyágfalva később idomitatott át Agyagfalvává, és ez annyivel hihetőbb, mert Agyagfalva területe talán legkevésbé agyagos Udvarhelyszék talaja közt. Hagyomány szerint e falu régen benn feküdt a tér közepén, a mostani Fancsika hidja táján, s egyik részét Fancsikafalának nevezték*, de ellenséges zaklatások és árvizeknek lévén kitéve, elköltözött mostani helyére, hogy mikor? nincsen rá adat, de hogy az a XIII-dik század előtt történt, azt bizonyitja régi temploma, mely az átmeneti korszak müve, mint azt körives diadalive és hátulsó karának octagon oszlopokon nyugvó körives válvei (Arkaden) bizonyitják.* És igy ezen épitészeti müemlék egyszersmind történeti utmutatás arra, hogy Agyagfalva már a XIII-dik században mostani helyén feküdt. És azért kell régi építészeti emlékeinket figyelve észlelni, mert azok régi történelmünknek oly kőbetüi, melyekből legtöbb esetben történeti tényeket vonhatunk ki.
Agyagfalván több nevezetes család volt birtokos, mint a Bogáthi, Alia, Kékedi, Petki*, itt lakók a Forisok és Saláthyak*, a Sándor (primor) család, melyből származik Sándor Gergely, a hires kurucz kapitány, ki külföldre menekülvén, hollandiai ezredessé lett.* És a Goro család, melyből a tudomány kedvelő, s az erdélyi muzeum megalakitása körül nem kis érdemeket szerzett Goro Lajos örnagy érdemel kiemelést.*
A hegyek közé benyomuló Fancsikapatak völgy fejében egy szugolyékban (hegyek közé rejtőzve) fekszik Matisfalva. Mondják, hogy egy Matis nevü agyagfalvi ember nem találván falujában alkalmas bennvalót (telket), regényes hajlamainál fogva künn az erdőn keresett magának telephelyet, s annak egy szép irtványában (erdő közti tisztás) épitett magának házat, számos fiai és más oda települtek alakiták e falut, mely a legelőbb oda települt Matis-ról neveztetett el.
Megismerkedvén ekként az agyagfali tért környező falukkal (Bögöz kivételével), ezen tájrajzi körülirás után lépjünk a szent tér virányaira.
A szép hegysorok keretébe foglalt, a regényesen fekvő faluktól körülölelt tért az árnyas ligetek közt törtető Nagy-Küküllő szeli át; malmokat müködtető tompa morajjal zajlanak át hömpölygő hullámai a titkos ligetek festői lugosai közt, virgoncz nyájak legelésznek a buja gyepen, a pásztortüzeknek két füstje égre törve kanyarog fölfelé, mint a hazafiuság oltárkövén felgyujtott Vestatüznek örök lángja. De mi örökös e földön? A tüz, melynek tápja felett egy nagy, világhóditó nemzet kegyelete, vallásos érzelme őrköde, elaludt; Roma hatalma megsemmisült, emlékét csak a történet lapjain találjuk, a világ minden tájain szétszórt romtőredékein észlelhetjük, a világ hullámzatos tengerén hánykódó népekből hány nem zuzatott szét a századok, az ezredek vészes szirtjein, hány – a világ szinpadán nagy szerepet játszott – nép tünt le nyomtalanul, hány olvadt be más életerősebb népelembe, de azért a népek Istene – ki nemzetünknek nagy hivatást ada – fenntartá nemzetünket másfél ezred viharai közepette, az ő Vestatüze, mely a szivekbe oltott hazafiasság és szabadság szeretetnek szentelt lángja, el nem aludt, és elaludni nem fog soha.
És te szent tér, mely – a gondviselés által e haza élő védfalául oda állitott – székely népnek vagy az ég boltozata által befedett nagyszerü temploma, dicső prytaneuma, légy áldott, oh mert te vagy a hős székely népnek dicsőség környezte politikai imaháza, nagyszerü tanácsterme, szent rákos tere, harczi gyülhelye azon népecskének, mely a nemzet zömétől elszakadva, őseitől hátra hagyatva, ezen nagyszerü havasok védte szögletben megvonult, hogy Attila birodalmának hagyományát megoltalmazza, hogy légyen, ki vendégszeretőleg, testvérileg fogadja a századok után megtért, örökségét visszakövetelő magyar népet, hogy légyen, ki tárt karokkal várja az ázsiai testvéreket, s azoknak utmutatóul szolgáljon a honvisszafoglalás harczaiban, s hogy légyen azután is ott a határszélen egy hős, egy legyőzhetlen, egy megtörhetlen harczias nép, mely a szent hazát a hóditók dühe ellen védje.
Szükséges-e, hogy felemlítsünk itten nehány történeti jelenséget, melynek emléke e térhez van csatolva? Szükség-e, hogy a történelem nehány diszes lapját e tér eszményi felékitésére ide helyezzük? megemlékezzünk e az itten tartott nemzeti gyülések legkitünöbbikéről, vagy is arról, mely 1506-ban advent vasárnap utáni 5-öd napon* itt egybe seregelve, a hires agyagfalvi constitutiót szerkeszté?
Igen szükséges, mert az a székely nemzeti lételnek legszebb mozzanata, mert az a nemzet önkormányzati jogának legszebb nyilatkozata, mert ez nem csak megerősité a székely nemzet kiváltságait szabályozó és biztositó 1505-ki udvarhelyi constitutiót, a népszabadságot, a nemzeti souverenitást biztositó ezen codificált törvényeket, hanem egyszersmind a székely nemzetnek kibékülése volt az uralkodóval, kivel a Lajos születésekor erőhatalommal szedett ököradó miatt meghasonlásba jött a nemzet.* Megállittatott itt a passiv ellentállás elve, mely szerint jogsérelem esetében ne ragadjon rögtön fegyvert a székely, hanem egy helyre közönségesen egybegyülve, a testvér Magyarország segélyét és közbenjárását kikérve, a király kegyelméhez folyamodjanak; kimondatott itt, hogy a hazaáruló és az, ki törvényes király ellen bujtogat, örökösen számüzessék Székelyföldről, ingóságai felprédáltassanak, javai pedig örököseire száljanak, itt állittatott meg a nemzeti tömörség elvéből, hogy a székely jószág még fejvesztés esetében sem száll a koronára, hanem azt örökösei, vagy ha azok nem lennének, szomszédja örökölje. Itt mondatott ki a népfönség hatalma, mely szerint az ily száműzöttnek csak is a király vagy az egész székely nemzet kegyelmezhet meg, tehát a király és nép hatalma egy szinvonalra helyeztetett. Kimondatott, hogy vasárnap törvényt látni nem szabad, és hogy a biró végrehajtási itéletét 15 nap alatt érvényesitse, és sok más üdvös határozatot, melyek tagadhatlanul mutatják, hogy azon nép, mely ily féltékeny volt nemzeti szabadságára, mely ily szigoru büntetést szabott a honárulásra, mely a nemzeti fönségnek alkotmányos elvét felállitá akkor, midőn Európa legtöbb országaiban a néphatalomnak még elmélete sem fogamzott volt meg, – bizonynyal jókori fejlettséggel, politikai érettséggel birt.
E törvények* szép spártai rövidséggel, szabatossággal, s mi több, igen szép magyarsággal irattak azon korba, midőn a kolostorok sötétjéből felszinre került latin nyelv csaknem mindenütt leszorította volt édes anyanyelvünket a politikai élet mezejéről, s ékként az agyagfalvi constitutiot ugy tekinthetjük, mint a székely nép nemzetiségéhez való ragaszkodásának és nemzeti müveltségének bizonyitványát, mint egy irodalom-történeti szent ereklyét.*
De nem szükség oly messze korra vissza röpitenünk emlékezetünk méheit, találnak azok a történet mezején a közel multban diszlett oly virágokat is, melyekből fris mézet gyüjthetnek a dicsőség tárházába, mert itt e téren gyült egybe a székely nép akkor, midőn testvéreit, a megyei magyarságot szolgákból szabadokká, rajongokból gyilkosokká lett hontársak öldökölték. A haza, a megtámadt szabadság segély kiáltására 1848-ban oct. 18-án 20 ezer harczos indult lelkesülten e térről, fenyegetett, vészkörnyezte testvérei védelmére, a megtámadott szabadság oltalmára, s ha ezen kiszállás eredménytelenül meghiusult, ha az agyagfalvi térről lelkesülten kiindult serge a székelyeknek keveset teve, annak a vezetők ügyetlensége, gyávasága, s a nép tervszerüleg kivitt demoralizálása volt oka; mert ha az innen kiindult erőt lelkiismeretesen hasznositani tudták és akarták volna, akkor bízonyosan nem kellene annyi ezer ártatlanul legyilkolt testvéreink mohosult sirja felett könnyeznünk, akkor nem történtek volna azon iszonyatos rémjelenetek, melyek a 19-ik század történetében szégyen-foltként tünnek fel; akkor nem láttuk volna müvelt korunkban a Dzsingiskhani kegyetlenségeknek ezen borzasztó megujulását, akkor nem boritnák még most is bus romok e haza virányait. De hagyjuk ezeket, vessünk fátyolt ezen gyászeseményekre, adjuk át e kérdést a történet, a megvesztegethetlen örökigazság itélőszékének, és békés kutatókként folytatva utunkat, a természetnek felvidámitó szemléletében, a halálból is életet fakasztó müködésében igyekezzünk elszoródást és feledést keresni.
Bögözbe, a tér kelet szögletébe fekvő csinos nagy faluba értünk, melynek nevét bő köz-től származtatják, mivel szoros közti termékeny közön fekszik. Legrégibb neve hagyomány szerint Hosszufalu volt, mivel annak az agyagfalvi téren szétszórt házai egész Fancsika patakáig lenyultak, de ott az árvízek által gyakran nyugtalaníttatván, jeleni biztos fekhelyére települt át.* Azonban ezen áttelepülés és névátváltozás régen történhetett, mert e helyen fekvésének régiségéről tanuskodik régi temploma, s a Bögöz név régiségéről a pápai dézmák restruma, hol e falu 1332-ben már a Bögözzel rokon Bugus néven fordul elő.* 1868-ban márcz. 2-kán engedélyt nyert egy dec. 13-ik napján tartandó országos vásárra.
A Bögöztől északra felmagasuló Padgyván alját Nyilas-nak nevezik, hagyomány szerint azért, mert a budvári őrizet odajárt czéllövési gyakorlatra. ezt igazolni látszik az, hogy itten nyilvesszőket nagy mennyiségben találnak.
Bögözben kiválóan szép és régészeti tekintetben nagy műértékkel bir a reformatusok ódon temploma, azért is, mert régisége mellett jóval diszesebb a szokásos községi templomoknál, de azért is főként, mert az a későbbi ujitások által nincsen kivetköztetve – mint ez legtöbb helytt az eset – eredetiségéből. Azért mint a multnak egy jól fentartott s köztünk oly kevés számban előforduló emlékét kissé tüzetesebben leirni a kegyelet kötelmének ismerem.
Legelőbb is kellemes benyomást tesz a szentély, melynek imposáns s magasra törő boltozata egyszerüen nemes és correct szerkezetével még a szakértőt is kellemesen lepi meg, sőt ezt, ki az épitészet műfogalmaival ismeretes, még inkább mint mást. A szentélyzárodásnál a közép zárőből (melyen fiatal női arcz dombor müve van) 6 boltsüveg indul ki, ugy hogy a zárodás mindenik lapjára két ily bolt süveg jut; ezeknek kajácsos leszelések közé helyezett két horony által tagozott gerinczei mind külömböző idomu gyámkövekre vannak levezetve. A szentély zárodás gyámkövei egyikén a régi székely czimer*, másikán igen diszes lapu ornamentica van. A honszentély boltozata a keresztboltozatnak legszebb idomát mutatja, a zárodás gerinczeivel ugyanazonosan tagozott gerinczek- és hevederekkel. Zárkövén két csillag közé helyezett hold, gyámköveit emberfő és levélékes dombormü ékiti. És megmaradt a szentély 3 csucsives ablakának ketteje teljes épségében, ezeknek tagozatlan béllete az átmeneti korszak modorában középről ki- és befelé szélesedő, a szentély zárodásán levőnek diszmüvezetét a kettős lóheriv fölé helyezett kör alkotja, a másiknak a kettős köriv fölé helyezett három körkarika. A 3-dik diszmüvezete ki van tördelve.
A szentély 15 lépés hosszával és 12 lépés szélességével nagyon arányzatos összhangzásban van a csucsives diadaliv által elválasztott 23 lépés hosszu és 15 lépés széles hajó, mely hogy eredetileg boltozva volt, bizonyitják a külső oldaltámok mellett a még most is meglévő kehelyidomu gyámkövek (12 a két oldalon); ezt most 1724-ben készült dészkafölep helyettesiti* de megmaradtak eredeti épségükben a hajó ablakai és kapui. Ablak kettő van a déli oldalon (mert az északi oldalon levő később nyittatott), ezek egyikének diszmüvezetét a kettős loheriv fölé helyezett környilattal tetőzött két háromszög alkotja, másikáét a kettős loheriv fölé helyezett két hosszukás és két kis négyszögnyilat. Ebből látszik, hogy e templom mindenik ablakának diszmüvezete különböző és egymástól eltérő.
Legkiválóbb figyelmet azonban a kapuzatok felékitésére forditottak. A déli oldalajtó átszelt három levélivvel záródik, nyilatát kivülről oly szép vesszőmü kereteli be, minőt még sehol sem láttam. A nyugati főkapuzat (Hauptportale) most be van falazva, de csak ugy, hogy kivülről tekintve annak keretbe körives nyilatot találunk, a kettő közt téres ivmezőt (tympanum). Ez ivmező egykori dombormüvének csak nyomai látszanak, de fennmaradt kárpótlásul a kapubélletnek dus tagozata, mely nagyon mély és széles horgonyok által elválasztott 3 henger által van ékitve, s hogy az árnyhatás még kiválóbb legyen, a két belső horony fenekét kis hengerpálczákkal tölték be. E kapuzat, melyben a rómán és góth izlést látjuk egybeházasitva, az átmeneti korszakra utalna, az oldalajtó a késő góthizlés alkotása de mivel egyéb minden a kifejtett gotika jellegét mutatja, azt kell feltennünk, hogy az oldalkapu később idomult igy és a templom maga gótkor fénykorában, a XV-ik század elején épült. És épen mivel akkor, midőn nálunk a gótépitészet délen állott, már külföldön hanyatlásnak indult volt, könnyen megeshetnék még az is, hogy a déli oldalajtó késő gót idoma korát megelőzőleg csempésztetett be, s eredetileg készült igy.
A templom külfelén felemlithetjük a 14 oldaltámot, melyek felül kajácsos tetőzetben végződnek tornyacs (fiale) nélkül, alól azonban átfut rajtok is az attikai láb módositásából alakult azon párkányzat, mely ugy a szentélyt mint a hajót körül öleli.
Mind ezeket egybefogva, feltünővé lesz, hogy ezen egyház nem csak terjedelme, hanem épitészeti correctsége és szakértelemmel combinált feldiszitése által is székelyföldi régi egyházaink közt a kiválóbbak közt pompálkodik.
Bögöz felső végénél szakad be a Betapataka, melynek fejében az Egres s Sásárka (nevü patakok) egybefolyásánál fekszik Béta, mely falucskáról Vágás leirásánál már említést tettünk.
Bögözön felül a már emlitett Dink oldalánál kezdődik a Bonta, mely még most is oly szorost alkot, hol a folyamnak és a hegy szikláiba bevésett utnak, alig marad szűken kimért hely, egy oly hadpontot, mely a hadtan mostani fejlettségénél is könnyen védhető hadállást nyujtana. Fennebb elmondók azon nézetünket, hogy ennek kell a Jornandesnél előforduló Bontaszorosnak lenni, s miután e kérdést kellőleg megvitatottnak hiszem, itt csak annak szükségességét emelem ki, hogy a multnak felderitésére mennyire kivánatos az, hogy a hely elnevezésekre figyelmet forditsunk; mert hogy a nép a helyelnevezésekben gyakran ezred év történelmének védi emlékét, arról leginkább a Bonta győzhet meg.
A Bontához egy ujabbkori, de a nép száján regényes alakot öltött történet is csatolódik; elmondom azt márcsak azért is, mert abban a székely népnek jelleméből kifolyó lovagiassága és hősies bátorsága van előtérbe hozva. A történet ez:
Az 1848-ki forradalom rémes napjaiban, midőn Erdély nyugoti részében a polgárháboru iszonya dult, midőn a vandalismus halomra ontott városok üszkei felett tombolt, midőn a magyar, lett légyen földesur vagy jobbágy, legyilkoltatott, a vásárhelyi s dézsi vesztett csaták után a magyarságnak elmenekülhetett része Csikba és Háromszékre huzódott. A haza véghatárán levő e két megye (sőt később csak Háromszék) volt azon hely, hol biztonságban hajthatták le fejeiket a menekültek. Ezen rémes korszakban egy iróból lett honvéd gyönyörü leányt hozott magával, egyetlen élő tagját egy legyilkolt családnak. A lánynak nem volt hős megmentőjén kivül más gyámja, de ez sem maradhatott mellette, mert kötelessége a harczok terére parancsolta, s a távozó szerencsétlen védenczét egy háromszéki székelynél helyezte el. Megkezdődtek azon a világtörténelemben páratlanul álló dicső harczok, midőn a kis Háromszék hódolni, s főként az oda menekülteket kiadni nem akarván, a győzelmes hatalom egész erejével szembeszállt s küzdötte az önvédelemnek legdicsőbb harczait. E harczok egyikében fogságra jutott az iró-honvéd is, mit megtudva a leány – kinek keblében megmentője iránt szerelem támada, s kinek az életben ez egy lényen kivül senkije sem vala – oly leverő fájdalom vett erőt rajta, hogy éjjel nappal sirt, s bu hervasztá szép arcza virágait. Kinek oltalmára bizatott, gazdája hiába igyekezett őtet vigasztalni, mert a kétségbeesésnek nincsen vigasza, s látva, hogy e lénynek életet csak is kedvese és megmentőjéjek megmentője adhatna, elhatározta magát, hogy bár miként, élete feláldozásával is kiszabaditja a foglyot. Elhagyta tehát családját az erdők vészes utain, mert másutt az ellenség elállta volt, – ki jött Udvarhelyre. Az iró e város börtönében sinlődött. S szenvedéseit nem kevéssé tetőzte azon tudat, hogy védencze – ki iránt ő is gyöngéd szerelmet érzett – el van védtelenül hagyatva, s szabadulást nem remélhetve, kétségbe-esetten hordta bilincseit. Pedig megmentésének napja közelgett, mert bátor székelyünk tudomást szerzett az örök megvesztegetése által a fogoly állapotjáról, ugy arról is, hogy mikor fogják azt odább szállitani. Meg bujt ő e napon a Bonta szorosba, s midőn a honvédet három száz nemzetőr szállitaná, elibök állott s a nemes elhatárzás fokozta bátorsággal harczra kelt a fedezettel; lesujtva hevert a három száz, s a fogoly mentve volt. Kerülő havasi utakon, kerülve az emberlakta vidéket erdei gyümölcscsel, gyökerekkel táplálkozva, tértek, vissza Háromszékre, hol a nemes önfeláldózás azon édes jutalmat nyerte, hogy a két szerető lény lakadalmát ő tarthatá fel, mint fogadott atyja a megmentetteknek.
Igy beszéle el nékem e történetet egy vén székely, ki mint állitá, szemeivel látta, midőn a megmentő egyedül harczolt győzelmesen három ellen, s én, mint a székely nép nemes jellemrajzának egy szebb lapját, ide illesztem, fájlalva, hogy a szereplő egyének neve feledékenységbe ment.
A Bonta felső torkolatánál az ujból kitáguló vidék igen szép tájt mutat; innen ötlenek fel legelőbb a Hargitának magas bérczei; a táj előterét szépen fekvő vidor faluk élénkitik: Bikafalva és a balparton a Nagypatak torkolatjába huzódott Oczfalva. E falu eredetileg a Küküllő (jobb parti) terén ott feküdt, hol a Bonta pataka a Kükülőbe szakad. Itt a tér azon részét, melyet vastag cseréptöredékek boritnak, ma is Mihályfalvának nevezik. E volt neve az őstelepnek is, melyet a tatárok (valószinüleg a nagy mongol járatkor, mikor Budvár is feldulatott) megrohanván, szétdultak. Lakói közül csak 8-an menekülhettek, kik a szomszéd völgy torkolatjában épitettek magoknak lakot. Ezen első nyolcz települőről neveztetett a keletkező falu Nyolczfalvának, melyből később a kezdő N kihagyásával Olczfalva lett.*
A fennebb fekvő Bikafalva szintén változtatta nevét, mert azt Benkő J. szerént* régen Nagy-Küküllőfalvának hivták. Hogy ezen kezdetleges elnevezése később ujból változott, azt az udvarhelyi Ferenczesek házi történetéből (domus historiájából) láthatjuk, melyszerint az Szent-Lukácsfalvá-nak is hivatott. Mit igazol az is, hogy a pápai dézmák regestrumában a 738. lapon 1333-ik évről ezt találjuk bejegyezve: Petrus sacerdos de Luco solv. 1 banalem antiquum, és mivel tudjuk, hogy Lukács evangelistának jelképe a bika, feltehető, hogy a reformatio terjedtével* a védszent jelképéről gunyképen nevezték el Bikafalvának, mint Marosszéken Szentháromságot Szent Rontásnak, Szentléleket Szent Gerliczének, és a gunynév fenntartó magát itt is, miként fenntartá a kormányszék szigoru tilalma daczára Szent Gerliczén még maig is, Szent-Rontásnál egészen a mult századig. E feltevésem, azt híszem, hogy leginkább megközeliti a történeti igazságot, bár vannak, kik Bikafalva ily elnevezésének classicus, mások történetjelző eredetet adnak, az első egész Roma koráig vivén fel azt, egy itten bika képében tisztelt Jupiter templomtól eredtetik, a második nézet pártolói pedig attól, hogy Básta rémkorában annyira kipusztult volna barmaiból a székelyföld, hogy egész Udvarhelyszéken egyetlen bika maradt meg e faluban, melyről aztán azt Bikásfalvának nevezték el, miből későbbi idomitással lett Bikafalva.
Bikafalvának felső végénél szakad be a Hodgyai patak; ennek messze felnyuló völgyében, mely a doboi és bétai völgygyel a Küküllő és Nyikó közti tért tölti be, fekszik a két Hodgya, Farczád és a hegytetőn büszkélkedő Sükő.
A hosszan elnyúló két Hodgya (alsó és felső) 1758-ban válván el Farczádtól, régi templomot nem tud felmutatni; de uj templomában igen egy régi ónkannát, mely egyike a székelyföld legrégibb és legékesebb szent edényeinek. Ennek alakja nyolcz szögü, mindenik lapon gót ornamentika alkotta diszfödélzet (baldachin) alatt egy-egy szent alakja van bevésve,* mélyitett és nem kidomboritott vonalokkal; alól sárkányok s más a gót ornamentikába felvett szörnyek.
Kár, hogy ezen becses müemléket az ajándékozó neve és az ajándékozás évszámainak bevésetése által megcsonkitatta.*
De ezen mücsonkitás nem vezeti félre a szakértőt, ki a szentek alakja és a diszitményezés jellegéről azonnal felismérhetné, hogy ez a XIII-dik század műalkotása,, még akkor is, ha az egyik szent fejénél ott nem lenne az egy szalagba foglalt MCCC évszám, mi hogy nem hamisitás, bizonyitja a számjegyeknek korszakot jelelő tipusa, mely ilyen:
Képét e becses régiségnek ide mellékelem.
Fennebb van e völgyben a Gát, Mocsár és Bolgokut pataka összefolyásánál Farczád, mely falu már a XIV-dik század elején Vorkad és Farchad néven fordul elő.* Farczád, hogy egykori filiája szép kanná-jával tul ne szárnyalja – egy régi templomot mutat fel, mely a reformatio előtt központi megyés egyháza volt e vidék falvainak.* E templom a késő gótkor müemléke, erre utal szövedékivezete a szentélynek, melynek egymást átszelő gerinczei a késő gótkor modorában tagozvák, s csörlődött idomu gyámkövekre nehézkednek; erre késő gótidomu csucsives ablakai közül a szentély zárodás közép lapján egyedül épen megtartott azon ablak, melynek diszmüvezetét (Masswerk) a két köriv fölé helyezett körtveidom alkotja, de ilyen főként átszelt loherivvel zárodó oldalajtaja, melyet a késő gotika vesszőmüve (Stabwerk) keretel be. Szentélye egy szélességü a hajóval s azt csak is a csucsives diadaliv választja el egymástól. Hajóját 1629-ben készült koczkás dészkafölep födí, boltozva ugy látszik soha sem volt, legalább az oldaltámok teljes hiánya erre mutat mindezt egybefogva, Farczád templomát a XV. század közepén épültnek kell állitanunk. A farczádi hagyományok azt tartják, hogy ugy e falu, mint a két Hodgya, Budvár hatósága alá tartoztak, s harcz idején a lakosok az őrizet támogatására fegyveresen tartoztak a várban megjelenni még most is azon helyet, hol őseik a várba felvonultak, várutjának nevezik, s e volt oka annak is, hogy e falukban jobbágy sohasem volt. Szabad harcznokoktól szármozó lakói igen ügyesek, s mivel kevés müvelhető földjök van, mézzel, viaszszal, hizott disznókkal s más Brassóból hozott czikkekkel nagy kereskedést üznek, mi a falu csinosságában is jelentkező jóllétet idéz elő.
Hol a falu között lefolyó Gátpataka ered, messze fenn a Rez oldalában 2000 lábbal a tenger szinvonala felett fekszik Sükő, melynek cseresnyéje hires az egész székely földön. A Gátpataka mentén annyi és oly nagy egerfaberek van, hogy egy padlatkoczka-gyárnak évtizedekre nyujthatnak bő anyagot; de mig a gyáripar üdvös mozgalma érvényre emelkedhetik, addig térjünk vissza a Küküllő völgyébe, hol Bikafalván felül az ut kétfelé oszlik, egyik Felső-Boldogasszonyfalván és a Garánpataka völgyén át megy Brassónak, a másik Budvára sziklahegye alatt elvonulva, az innen fél órára eső Sz.-Udvarhelyre, onnan a nagy erdőn át Csik-Szeredába visz. Mielőtt azonban a székely anyavárosba lépnénk, tekintsünk át Felső-Boldogasszonyfalvára, mely régi idomu templomával csalogat át a Küküllő balpartjára.
E templom épitését is a hagyomány Izabella királynőnek tulajdonitja, pedig ez is az ennél jóval korábbi átmeneti korszak (XIII-ik század) müve. Ezt kétségtelenné teszi körives déli oldalajtaja, és ilyen diadalive is. Szentélyzáródása már sokszögü, ablakai csucsivesek, három és négy levél alkotta diszmüvezetőkkel a román styllel küzdő gót idomokat képviselik. Boltozata egy égés alkalmával beszakadván, azt most 1670-ben készült koczkás főleg (plafond) helyettesiti,* tömör négyszög tornya és a boltozatot támogatott oldaltámok is mind faragott kőburkolattal birnak, melyek anyagja vereses trachyt lévén, azt Hargitából kellett ide hozniok. E toronynál még meg van a régi tetőzet, mely az egész tornyot körül futó tornáczzatra fektetett nyolczszögü gula csucscsal végződik. Igy voltak feve nagy részt a székelyföldi régi tornyok, de most ez és a dersi kivételével mind átalakultak* E templom mellett a falu régiségéről tanuskodik a pápai dézmák regestruma is, hol az 1332-dik év rovatában Villa Mariae néven mint önálló egyházmegye szerepel.*
Nem messze a templomtól a Garán-pataka jobb partján, hol régi romok mutatkoznak, állott a hagyomány szerént Jánosi Jánosnak kastélya. Ez a Jánosi lett volna Budvárnak utolsó birtokosa, honnan leköltözve, oly fényes kastélyt épitett ide, hogy onnan fedett folyoson járt a templomba, roppant jószága 6 leánya között szétoszolván, kastélya is összeomlott.
A falun alól Kápolna nevü hely van, igy neveztetve arról, hogy ottan a katholicus korban kápolna állott, melyet Krisztus mennybemenetele napján bucsú járatokkal látogattak meg.
És szemben a faluval a Küküllő jobb partján lévő Borzakő alatt látszanak még most is az ott feküdt Czibrefalvának pincze- és házhelyei.*
De már átléptünk a Budvár közeli székhidján, már néhány száz lépésre vagyunk csak Udvarhelytől, s a város, mely bármely más oldalról jövőnek is festői alakban tünik fel, még mind fedve van a Kuvar térbe kiszökellő hegyfoka által egész addig, mig annak lefelé nyiló Botos utczájába nem lépünk.
| IV. Nagy-Galambfalva és környéke. | TARTALOM | VI. Székely-Udvarhely. |