Ujfalu.

Kedves előttem e falu, hol ismét a mieink közt vagyok, hol ismét otthon érezhetem magamat; azért a pusztán útazó sovár örömével közeliték e kedves kis magyar oázhoz, s annak ismertetését egész előszeretettel kezdem meg.

A Barczaság gyönyörű terének délnyugati oldalán egy magaslata vagy másod szintje van, egy hatalmas özöni emelvény (diluvial terrasse), mely 40–50 lábbal emelkedik a tér szinvonala fölé, ezen fennsík a Homorod irányában kezdődve egyfelől (Ujfalutól) egészen a krizbai hegyekig, túl pedig (Szunyogszegtől) Földvárig nyulik fel s 2 mfld szélességnél, 3 mfld hosszúsággal bir. A fennsíkon csak egyetlen falu Krizba fekszik s igy azt – mely tudtommal eddig névvel nem birt – jogosan keresztelhetem el krizbai fennsíknak. Az itt körvonalazott krizbai fennsík azon pontjánál, hol a brassó-krizbai országút a fennsikra fölemelkedik, e fennsik lépcsőzete alján és az ott elfutó Homorod balpartján fekszik Ujfalu.

Ujfalu (Neudorf, Noé, latin neve régi iratokban Neovilla) a miként elhuzódott a Törcs- és Höltvény várához tartozott székely határőrfaluk sorából, ugy történelme is külön válik amazokétól, mert arra, hogy az valaha Törcsvár tartozandóságai közé lett volna sorozva, egyáltalában sehol emlitést téve nem látunk, csak később, a midőn Brassó Törcsvár megszereztével a legármányosabb és a legkegyetlenebb úton jobbágyi igát erőszakolt fel az egykor szabad népre, csak akkor kezd Ujfalu is a többi 9 magyar faluval együttesen előfordulni. E szerint e falut nem a szabadság malasztja, hanem a szolgaság szenvedései csatolák össze a többi barczasági magyar községekkel; annak népét nem az együtt élvezett jólét, hanem az együtt szenvedett nyomor fűzi egybe a Barcza többi magyarjaival, és e kötelék előttünk még szentebb, mint amaz, mert a nemes szenvedésnek kedvesnek kell Isten és ember előtt lenni; mert az ugy a népeknél, mint egyéneknél a szivnemességnek próbakövét alkotja. Eljött végre valahára e népre is a felüdülés, az ujjászületés, a megváltatás nagy napja; 1848 meghozta e népnek is elorzott szabadságát, Ujfalu fiai meg is hozták az eszme diadalának véráldozatát, átmentek a szabadság vérkeresztségén*Ujfalu fiait az 1849-ben Brassó felszabadulta után a Barczán alakitott honvédzászlóaljba és a 86-ik zászlóalj kiegészitésére adta; részt vettek a tömösi, kökösi, szentgyörgyi és nyergesi csatákban, vagy 6-an elestek ezek közt Székely Mihály, Krizbai Márton; leginkább kitüntette magát jelenlegi falubiró Domokos Nagy György, ki tiszti rangot is nyert, s ki forradalom után Posta Péterrel be is volt börtönözve, s kinek ujabb időben is nagy érdemei vannak. Ő miként a harcztéren volt, ugy az előretörekvés terén is becsülést érdemlő vezére e népnek., a mi e nép regenerátióját bevégezte, s azóta e nép jövője biztositva van, mert bármi sors érje is e hazát, az, hogy az akkor szabadokká lettek ismét a szolgaság jármába hajtassanak, soha többé meg nem történhetik.

Bár Ujfalu neve ujabb települést jelöl, mindazonáltal mégis lételéről igen messze felható adataink vannak; de mielőtt a régi okmányok közé elmerülnénk, szükséges – éppen azok megérthetése tekintetéből – Ujfalu határán egy nevezetes és emlékezetes helyet megtekinteni.

Ujfalu, bár lenn fekszik a Barczaság alsó terén vagy annak legutóbb képződött lagunáján, határa mindazonáltal mégis felhat a krizbai fennsíkra. A krizbai fennsík – mint emlitém – 40–50 lábbal*Méreteink itt csak hozzávetőlegesek, mert a Barcza alsó terén fekvő Höltvény 267 ölre, Krizba 288 ölre van a tenger szine fölött; de mivel Krizba valamivel magasabban fekszik fensíkja alsó oromzatánál azért az ez és a Barczaság alsó tere közti különbséget 9 ölre tehetjük. emelkedik a Barczaság alsó terének szinvonala fölé; de ez általánosságban nem áll mindenütt, mert a fennsík hátulján elhuzódó krizbai (persányi) havasok igen vizdúsak, s azokról számos patak rohan le; ezek a fennsík lapjába mély redőket vagy szakadékokat véstek, melyek – a vizek útja az Olt felé levén – leginkább nyugatról délkeleti irányban huzódnak el. Ezen itt röviden tájfektezett patak-árkok legjelentékenyebbje az Ujfalu és Krizba közt – a kettőtől körülbelől egyenlő távolságra – lefolyó Habsipataka (németül Hopsiefen), mely a földvári határszélen szakad a Homorodba. A Habsi völgyének az ujfalu-krizbai országút által átszelt részén, nevezetesen az országúton alól eső részét a nép most is Faluhelynek nevezi s a szájhagyomány azt tartja, hogy ott régen Komlós nevű magyar falu feküdt; de ellenség által feldulatván, lakói Ujfalu- és Krizbára huzódtak s határuk is a két falu közt oszlott meg. A falut felduló ellenség pedig nem volt más mint Brassó, mert Ostermayer krónikájában*Lásd e krónikát Fundgr. I. k. határozottan irja, hogy 1561-ben a király a brassaiakra nagyon megharagudott egy haszontalan falucska Hopsiven lerombolása miatt. Okát e lerombolásnak nem irja, de alkalmasint azt a leigázottaknak valamely forrongása idézhette elő; s igy e falut nem külellenség, hanem a patriciusi zsarnokság törölte el a föld szinéről. Ez egykor virágzó község fekhelye: a faluhely már régóta szántás alatt levén, némely jelentéktelen tégla- és cseréptöredékeken kivül ma már nem igen tünik fel egyéb maradvány; de az öregek mondják, hogy gyakran találtak ekéiket széttörő falrakatokra, sőt egy helyt nagy mennyiségű vassalakra is; egy kuthelyet is jelölnek, hová veszedelemkor a harangokat, kelyheket s más kincseket betemettek volt az elmenekült lakosok. Im ennyi, a mi Komlósról a hagyományokban és a helyszinén fenmaradott; már most vegyük fel a történelem fonalát.

Ujfalu okmányilag legelőbb 1366-ban jelenik meg. Ugyanis Lajos király Visegrádról azon évi september 1-én rendeletet bocsátott ki, melyben előadja, hogy Vidombachi Mihály fiának, Péternek, ki az udvari ifjak közt van, a tyrini püspök öcscsének kérelmére adományozta az ujfalvi birtokot, azért a kyrosi monostor abbásának rendeli, hogy nevezett Ujfalu birtokában minden nyugtalankodók ellen védje*Ez okmány eredetije a kolozsmon. conv. registrálatlan levelei közt, honnan kiirta és közli Kemény József App. Dipl. Tran. III. 52. Töredékesen Magaz. für Gesch. I. B, 2 H. 188. Seite. Az igaz, hogy itt Ujfalu nincsen körülirva, Erdélyben pedig sok Ujfalu volt és van, de abból, hogy barczasági embernek adják, még is lehet azon föltevést koczkáztatni, hogy ezen Ujfalu volt..

A 14-ik század közepe táján, mig Nagy Lajos Olaszországban csinált rendet, a tatárok Moldova magyar lakóit elpusztitva, Erdélybe, nevezetesen a Barczára is beütöttek. Laczk Endre vajdánk azonban nem csak kiverte, hanem a fekete tengerig üzve, vezérüket Atlámost is elejtette*Turóczi és Bonfin után Kővári Erdély története II. k. 20.. Ugy látszik, hogy ekkor Ujfalu mint Komlós egyaránt megsemmisültek, mert 1404-ben zántói Laczk (Lachk) Jakab erdélyi vajda, Sándor Antal és Sidenschwanz János brassai polgároknak a Hetwén (Höltövényvár) és Hyltverstdorf mezőváros (oppidum: ez Höltvénfalu) közti Hophsyven (Komlós) és Neudorff (Ujfalu) nevű lakatlan falukat adományozta*Ezt Zsigmond 1406-ban és Mátyás király 1462-ben átirja; közölve Albrich Pall. Cor. Nr. 16 p. 33, és No. 2. p. 80., és Kemény József Suppl. Dipl. Tran. II, és IV. 91. lap.. Ugy tetszik, hogy az adományozottaknak utódja volt azon Szentágotai Sándor (Antal fia), a ki 1462-ben nevezett két faluban levő birtokait örökösen Brassónak adományozta. A Mátyás király által éppen Brassóban ez év Szent Imre napján átirt és megerősitett*Éppen abból következtethetjük, hogy az itt hagyományozó Szentágotai Sándor az 1404-ben elnyerteknek utódja vagy örököse volt, mert Mátyás király ugyanekkor átirta Laczk Jakab vajda adománylevelét, vagy jobban mondva Zsigmond 1406-ki confirmationalisát, mire alkalmasint a birtokjog igazolása végett volt szükség. hagyomány-levélnek magyaritott rövidlete ez. „Megjelenvén előttünk János, a brassai polgármester (civium magister) és a szüz Mária templom parochusa, Láng Gáspár brassai biró, valamint Geréb György, Bioh Péter és Crispus János esküdtek egyfelől és Péter Zentágotai Sándor, Antal fia másfelől, ezen utóbbi szintén brassai polgár, szabad akaratából kijelenté, hogy, mivel eddigi Brassóban lakása alatt*Ezen ott lakása kifejezés s Szentágotai magyaros neve arra mutat, hogy ő valamely magyar földbirtokos volt, ki csak Brassóban élt és ugy nyert polgári jogot, mert egyszerű polgár ember nem igen szokott abban az időben két falu birtokosa lenni. e városnak igen sok kedvezményében részesült, s mivel utód nélküli s már ilyet nem is remélhet, azért a tapasztalt jótétemények meghálálásaért két faluját, vagy birtokait Ujfalut és Komlóst, németül Neudorf, és Hopschent*Ujfalu és Komlós magyar neveinek előlhasználása, s a német neveknek csak utánvetése határozottan mutatja, hogy azok akkor magyar helységek voltak., melyek Brassó környékén, Heltvény vára és Hylchversdorf közt feküsznek, minden földeivel, erdeivel stb., valódi határai közt örökösen visszavonhatlanul Brassó közönségének adja semmi utóbbi jogot hozzá nem tartva. Fön megnevezettek kértek, hogy ezen hagyományozásba beleegyezésünket adnók; amit megadunk, s Brassó városának közönségét a megnevezett 2 falu birtokában megerősitjük, fenntartva azonban mások igényeit, és ezen megerősitő okmányunkat Magyarországot illetőleg használni szokott pecsétünkkel megpecsételjük”*Ennek eredetije a brassai levéltárban, honnan az ujfalusi egyházközségi jegyzőkönyvbe egész terjedelmébe beiratott..

Igy lett Ujfalu és Komlós Brassó birtokává, igy kebeleztetett be 1500 körül az addig Fehérvármegyéhez tartozó*Ennek eredetije a brassai levéltárban, honnan az ujfalusi egyházközségi jegyzőkönyvbe egész terjedelmébe beiratott. két község Brassó vidékébe; de nem csak törvényhatóságilag, hanem egyházhatóságilag is Brassóhoz csatoltatott, még pedig oly alárendeltséggel, hogy a barczai consistorium által kinevezett papjai egyenesen a brassai paptól függtek, és ezen főpapok káplánjainak nézettek, valamint Ujfalu is*Mert Komlos Szentágotai hagyományozása után egészen letünik az események szinteréről. Brassó filiájaként tekintetett, miért azok egész dézmát kaptak*Adatok erre az ujfalvi egyházközség jegyzőkönyvében és Szeli krón. Lásd Prot. egyh. és iskolai lap 1862. évf. 42. számában.. A brassai főpap természetesen gondoskodott arról, hogy a jövedelmes ujfalvi káplánságra szászokat nevezzen a consistorium, ezek aztán e nép germanisatióját oly erélylyel és sikerrel hajtották végre, hogy az ujfalvi nép elnémetesitése igen nagy részben már a 17-ik század kezdetén keresztül volt vive, elannyira, hogy az ujfalvi egyházközségnek 1633-ban kezdődő jegyzőkönyve már németül vitetik; abban mind szász nemzetiségű papok vannak bejegyezve; de nemcsak az egyház hivatalos nyelve volt német, hanem németül folyt már az isteni tisztelet, egyházi szónoklat, ének, s a nép is annyira elnémetesedve, hogy a régi magyar családok neveiket is németre változtatták át*Van az egyházi jegyzőkönyvben egy 1693-ból való, bizonyos föld kiváltásra vonatkozó okmány és egy 1694-ki inventarium; ezekben még mindig sok tősgyökeres magyar családnév szerepel; de már az azutáni inventariumok és összeirásokban a német családnevek igen meg kezdenek szaporodni, a mi vagy szász családok oda telepitésére, vagy a mi valószinübb (mert jobbágyok levén, a szabad szász nem igen adta rá magát az oda településre) a magyar családnevek németizálásából származott, amit némi kedvezményekért a szegény nép megtett.. Feketehalomból, Höltevényről sok szász telepedett ide át, ezekből telt ki a falusi és egyházi előljáróság, ez adta az irányt, miért a magyarok férfiak és nők fölvették a szászok öltözetét, templomi díszruháját, szóval e nép germanisatiója teljesen át volt hajtva, s Brassó Neudorfját határozottan szász falunak tekintette s hivatalos irataiban is mint ilyenről szólott.

És mégis volt e nép szivének szentélyében egy szikra, a mely, mint a hazafiság és nemzetiség örökös vesta-tüze, ápoltatott ott titokban; e nép, mely anyanyelvét templomból, iskolából, közigazgatásból teljesen kizárva látta, házi tüzhelye körül bizalmas perczeiben azt ápolta, szeretettel fentartotta, s mig e szent szikra pislogott, addig e nép nem volt elveszve, mert ama szikrával ujra föl lehete éleszteni az erőszakkal megdermesztett szivekben a hon- és nemzetszeretet szent lángját; és e szikra lángot is vetett, még pedig Isten szent házában és a mi bámulatosabb, lángot vetett akkor, midőn egész Magyarországon el volt tiltva a magyar nyelv, akkor, amidőn II-ik József császár országosan űzte azt, a mit Brassó Ujfaluval művelt, akkor, a midőn a magyar nyelv közigazgatás, törvénykezés, társadalom és tudomány köréből száműzetve csak a kunyhókban a nép között talált menhelyet. Ugyanis, a mint az öregek beszélik, Rimer Lukács papságában 1781–88. egy vasárnapon a templomba gyült legények elkezdettek magyarul énekelni, és e hangokra a szent szikra lángra gyult, mert következő vasárnapon, a midőn Rimer németül kezdett szónokolni, az egész nép magyar zsoltárt énekelve kihuzódott a templomból, s ezt addig ismételték, mig a pap kénytelenitve volt minden második vasárnap magyar egyházi szónoklatot tartani. Rimer halálával aztán határozottan kijelenté a falu, hogy ha a consistorium magyar papot nem ad nekik, ők cálvinistákká lesznek. Hogy a hagyomány itt való dolgokat registrál, hogy a nép emlékezetben fennmaradt ezen megható – az ujfalvi nép jellemére nemes világitást vető – események valóban megtörténtek, azt tanusitja az is, hogy Rimer utódjává 1788-ban Gödri János lett, a ki alatt az egész istenitisztelet, tanitás, jegyzőkönyv, szóval minden magyarul vitetett. Gödri után a brassai reactio megkisérlette az elvesztett tér visszafoglalását, s még egy szász papot Modjer Traugoth-ot küldötte Ujfaluba, de ez is kénytelen volt felhagyni a megkisérlett német szóval s magyarul predikált. Modjer után aztán mind magyar papok voltak; 1799-ben jött Bartha Márton, ezt 1817-ben türkösi Köpe János váltotta fel, ki 1850-ig volt e nép valódi lelkiatyja és regenerátora, nemcsak, hanem egyáltalában sokat tett arra, hogy a barczasági többi magyar falukban is a jó szellem, a nemzetiség szeretete, s főleg a népnevelés áldásai terjedjenek. Ő volt az, ki 1847-ben Ujfaluban az első magyar iskolát épittette, s abban jeles magyar tanitót alkalmazva, a nép nemzeti irányban való kiművelésére hatott. Ő volt, a ki 1849-ben brassai kormánybiztos Dózsa Eleknél erélyesen föllépett a végett, hogy a barczasági magyar lutheránus egyházközségek a szász püspökségtől elszakittatva, az erdélyi református püspökség egyházi hatósága alá helyeztessenek*Miért azután üldöztetést is szenvedett.. A derék apának épp oly derék fiai voltak, János nevű fia – ki külföldi egyetemeken is megfordult, ritka műveltségű egyén – volt az első, Brassóban megjelenő magyar hirlapnak: az 1837-ben megindult „Erdélyi Hirlap” és társlapjának a „Mulattató”-nak szerkesztője*Láss e lapról többet Brassó leirásánál.. 1850-ben elhalt atyját váltotta fel az ujfalvi lelkészségben, hol az atyja által 33 éven át folytatott nemes munkát: e nép megváltását, e nép fölemelését a legnemesebb buzgalommal folytatja*Másik testvére Köpe András az órásmesterségre adta magát, mint ilyen ment ki Törökországba, hol rövid időn Konstantinápoly első órakereskedőjévé lett, ugy hogy a szultán udvari órásságát is nem sokára elnyerte, önszorgalma által igen szép vagyonra tett szert, s ma Konstantinápoly egyik legtekintélyesebb kereskedőjeként szerepel. s ma már Ujfalu népe testestül lelkestül magyar*A német nevű családok is mind magyarositották neveiket, s az egész községben németül a papon és jegyzőn kivül senki se beszél.; legfölebb némi külsőségekben maradt fenn az egykori elszászosodásnak emléke. Ilyen az öltözet, mert – azon szivósságnál fogva, a melylyel a nép az egyszer elfogadott öltözetet nem igen hagyja el – Ujfalu lakói a régi időből megtartották a szászos, azaz jobban mondva a szászok által használt magyar öltözetet. A férfiak nemcsak hétköznapon hordják a szászok hosszú szabású kék ujjasát és szederjes posztóból készült magyar nadrágját, hanem vasárnapokon is a templomi díszöltözetül használt hosszú csatos magyarkát, valamint a nők is a palástot és a leányok a fekete bársony csákót. E mellett megmaradt a vasárnapi és ünnepnapi istenitiszteletnek szászos modora, nem a lényegben, mert az minden izében magyar, hanem csak a külsőségben. Például meg van a délelőtti kétszeri templomozás, ugyanis 9 órakor begyül a nép és énekel, mikor küldöttség hivja a papot, ki könyörgés és miatyánk után elmondja az egyházi szónoklatot; ekkor szétoszlanak s ujból harangoznak második istenitiszteletre, mikor a pap az oltárhoz lépve epistolát vagy evangeliumot olvas, mi után ima és ének zárja be az istenitiszteletet. Régen divatban volt itt is, hogy a templomban egy arra választott ember fennhangon elolvasta az énekek versszakát, s ugy énekelték utána a hivek; de a jelenlegi lelkész Köpe János saját költségén énekes könyveket hozatván és osztván ki a nép között, ezen áhitatzavaró verselőmondás teljesen kiment divatból, mert Ujfaluban nem lehet oly egyént találni, ki énekes könyvét használni, vagyis, a ki irni-olvasni ne tudna; egyáltalában a népnevelés itt, mint mindenütt a barczasági magyarság között, igen örvendetes lendületet nyert. Ujfalu – mint emlitém – régi rozzant iskolaháza helyett már 1847-ben egy szép, nagy kőiskolát épitett teljesen önerején, ez 1869-ben községivé levén*Ebben a lelkész után legnagyobb érdeme van már nevezett Domokos Nagy György birónak, Köresz Péter, Nagy Márton, Domokos Péter, id. Balogh Gy. és Czugh László tanitónak., mivel a 200-at megközelitő tanonczok kiképezését a község által beállitott egy tanitó már többé vezetni képtelen volt, a kormány egy második tanitó beállitására évenként 300 frtot rendelt, és 4500 frtot egy az igényeknek megfelelő tanoda épitésére, és igy a népnevelés a fejlődésnek máris oly fokozatára emelkedett, hogy attól a jövőben e népre csak üdvöt és áldást várhatunk.

Különben az ujfalvi nép igen szelid, munkás és tevékeny, a földművelést előszeretettel űzi, de határa csekély terjedelmű volt, mert Brassó, az egykori földesur, e népnek határát, malom- és korcsmároltatási jogát is elfoglalta, még pedig – a mint Hétfalunál már előadtuk – a legkebellázitóbb kegyetlenkedéssel, midőn 25 bot- és börtönnel más argumentumot nem állitott szembe e szegény nép jogos igényeivel. Ujfalunál a birtok erőszakos elfoglalása annál nyomasztóbb volt, hogy itten nemcsak erdőségét, hanem szántóföldeit vette el, s igy a mindennapi kenyeret vette ki a nép kezéből, s 1848 is csak kevés területtel szabaditotta fel, mert birtokuk nagy részét mint allodiaturát Brassó bitorolta; ezek végett a százados pert tovább folytatták; de átlátva, hogy a szászokkal tele rakott törvényszékeknél igazságot találni nem tudnak, egyezkedésre léptek a Brassónak állitólagos allodiaturáját: 393 hold erdőt, 108 hold legelőt, és a malomjogot 8000 frton megvásárolták, s igy ma Brassótól legalább e tekintetben függetleniték magukat*Brassó ma csak egy belső telket s 4 hold szántót bir Ujfaluban, ezt egy Henyeres András nevű lakos haragból adta, mint mondják, Brassónak., bár Brassó még most is bitorolja itt a korcsmároltatási jogot, és inspectorai által még most is uralkodik e szegény népen. De Ujfalunak sajátja visszavásárlása mellett is még mindig csekély terjedelmű határa volt, s azért még nagyobb áldozatokkal vásárolt földeket a szomszédos szász községektől és pedig 75 holdat Feketehalomtól, 10 holdat Höltövénytől, 400 holdat Földvártól*Itt is meg van azon abnormis helyzet, hogy a szász községek nem engedik meg, hogy ezen örökösen megvásárolt területet Ujfalu határához kapcsolja, hanem aratás után a szászok csordái legelik le., a mi mutatja, hogy nem vesztegető, hanem szerző nép; mert ugyan ember legyen a talpán s nagyon drágán fizesse, hogy a nagyon kevés igényekkel biró szászoktól fekvő birtokot vásárolhasson. A földművelés bármily szorgalmasan űzessék is, nem veszi a földésznek minden idejét igénybe, vannak esős hetek, s vannak őszi, téli s kora tavaszi hónapok, a mikor a mezei munka szünetel; az ily szünidőket Ujfalu lakói a kőmíves-, ácsmesterség- és fazekasságra forditják. Ácsainak és kőmíveseinek messze vidéken hire van, cserépedényei pedig nemcsak a Barczán és a Székelyföldön, hanem egészen be a Dunáig ismeretesek.

Ujfaluban minden ház fazekasműhely s minden udvartelken láthatni a finomul mázolt edények roppant halmazát; itt-ott háznagyságú szekerek rakodnak, s némely jelentékenyebb oláhországi vásár alkalmával 10–15 ily szekér 25–30,000 darab edényt is elszállit egyszerre, a miből az ujfalviaknak szép jövedelmük van, daczára annak, hogy iparadóval vannak terhelve, s daczára annak, hogy az edényekhez való földet drága pénzen szerzik be a feketehalmiaktól, mert Ujfalunak magának ahoz való földje egyáltalában hiányzik. Semmi sem mutatja a székely fajnak*Mert én valamint a Barczaság minden magyar lakóit, ugy az ujfalviakat is határozottan székely eredetű népnek tartom; e nép jelleme, alakja, munkássága, szokásai, tájszavai, beszédmodora, az ottani családnevek, szóval minden emellett bizonyit; ezek pedig oly okmányok, a melyeket megczáfolni nem lehet. minden más, még az élelmes és munkás szászt is felülmuló ügyességét és életrevalóságát, mint az, hogy egy századokon át jobbágyságra vetett, s silány kis határra szoritott falucska két nagy és igen népes mezőváros (Feketehalom és Földvár) jóllétben levő polgáraitól lassanként megvásárol egy egész határrészt, e falu lakói járnak ama városokba házakat épiteni, s várostól vásárolt földből készitett edényekkel két országra kiható kereskedést űznek. Oly statistikai és népismei adatok ezek, a melyek semminemű további magyarázatra nem szorulnak. Népismeri látkörünk szélesitésére még szükségesnek itélem az ujfalviak némely ünnepélyeit és sajátságos szokásait is röviden ismertetni; mert azok a nép jellemének és erkölcseinek legpraegnánsabb kinyomatát szokták előállitani.

Leirásomat kezdem az élet legelső ünnepélyével a kereszteléssel, a mit Ujfaluban Radinának neveznek*A radina, tudtommal, csak a székelyeknél van meg, vagy legalább ily néven csak ott szerepel, s igy ez is egy adat e nép székely eredetére.. A keresztelési szertartás a templomban mindig nagy ünnepélyességgel hajtatik végre, innen haza menve a komaság, rokonság és – rendszerint számos – meghivottak, nagy vendégséget vagy radinát ülnek, a midőn az uj keresztyén egészségére, szerencséjére, felnövelésére stb. üritenek poharakat; de mivel a jó kivánatok megújitva jók, azért a koma szétoszlás után egy keszkenőbe kötött forintot és egy tyukot, a koma asszony egy fél véka tiszta buzát, vagy legtöbb esetben abból sütött kész kalácsot és nagy béllest küld a keresztelő házhoz, a mire következő napon másodradinára ujból egybegyülnek a rokonok és a ház jó emberei, s azt a felköszöntésekhez szükségelt mézespálinkával együtt elfogyasztják.

Az ujfalvi lakadalmi szertartások főbb vonásaiban hasonlitanak a hétfalusiak már fennebb ismertetett menyegzői szertartásaikhoz, mindazonáltal vannak némely eltérések s oly finom árnyalatok, a melyekben mégis különböznek amattól. A lakadalom rendszerint kedden kezdődik, s szerdára is átnyulik, azaz már hétfőn estvére felgyülnek a menyasszonyos házhoz egy leányi vacsorára s 11 óráig tartó búcsútánczra. Kedden reggel a bársony csákos és palástos s fehérbe öltöztetett menyasszonyt az egész násznép templomba, s esküvés után az ajándék ebédre kiséri; t. i. az érkezőket nagy teritett asztal várja, de mielőtt ahoz telepednének, a vőlegény, szülők, rokonok s jobb ismerősök a menyasszonyi ajándékot mutatják be és adják át ünnepélyes jó kivánatok között; azután ebédhez ülnek, hol a menyasszony még mindig leány mezében csákóson ül; azonban ez soká nem tarthat, mert esküvéskor lemondott leányságáról s azért a nyoszolyó leányok ebéd után csakhamar el is lopják a menyasszonyt, s egy szomszéd házhoz vive, veres selyem kendővel felkontyolják, s kontyát és fejét czifra bogláros tűkkel tele rakják; végre egy nagy fehér lepedővel betakarják azért is, hogy a vőlegény rohamosan legyen meglepetve a menyasszonyi pompa által; de azért is, hogy a mi a lakadalmaknál elmaradhatlan, ingerkedjenek, mert ugyanakkor még két másik hasontermetű menyecskét is belepedőznek; ekkor jön a vőlegény a násznéppel, a három közül a magáét kiválasztani, a mit ha el nem találna, mézespálinka birságot fizet. Ezt követné a menyasszonyi táncz, ez azonban itt sajátságos és eltérő modorban történik, mert az új asszonyt eddig még senki sem látta, az esketésre mig mint leány ment, most tehát azt menyasszonyi pompájában illő bemutatni a künnlevőknek is; s azért az egész násznép, élén a szószóló által vezetett és a nyoszoló leányoktól környezett menyasszonynyal Rákóczi induló mellett a papi lak elébe huzódik, hol a szószóló a menyaszonynyal egy csárdást tánczol el, ugyanezt teszi a mesteri és tanitói lak előtt, s azután rendszerint más úton mint jöttek, visszamennek a lakadalmas házhoz, hol a szószóló ujból tánczra ragadja a menyasszonyt, s pár fordulás után átadja valamely legénynek, ettől elvéve másiknak, s midőn már mindenik legény megtánczoltatta s a zenészek és menyasszony közt oszló tánczdijt letette, kerül legútoljára a sor a vőlegényre, mikor aztán a táncz általánosá lesz, s éjfélkor vacsora által megszakittatva, egész kivilágos kiviradtig tart.

Szerdán délután a násznép ujból felgyül, ekkor a nyoszolyó leányok az ünnepélyes menyasszonyi veres kontyot eltávolitva, az asszonyoknál szokásos fehér fátyol kendővel kontyolják fel, s újból a pap, mester és tanitó háza előtt tánczolnak, honnan haza kisérve, a másodnapi vacsora és táncz zárja be a mulatságot, s az új házaspár kezdi az élet örömeivel annak küzdelmeit is egybe kötni; mert e nép terhes és sokoldalu munka által tartja fenn magát, s azokban mindenütt osztozik a nő férjével, ugy a mezőn, mint a fazékos műhely mellett.

Ujfaluban igen nagyban divatozik a Karácsonyi éneklés; ünnep szombatján a tanitó, orgonás*A barczasági magyar falukban nem a mester-tanitó, hanem egy arra külön fogadott: orgonásnak nevezett egyén szokott orgonálni, az éneket azonban a tanító kezdi. és a nagyobb tanulók járják el a gazdákat, s megtisztelik egy-egy énekkel, a mit a megtisztelt némi csekély adománnyal hálál meg, az asszonyok meg nem állhatják, hogy a frissen sült kalácsból is a tanonczoknak ne juttassanak. Ez az egész este a fiatalságé, mert a legények ilyenkor gyülést tartanak, legény-birót, kulcsárt (pénztárnok) és botost (rendőr) választanak*A legények ezen főnöksége, a hibás, garázda, egyenetlenkedő legényekre birságot is szoktak róni, a mit a botos – mire mindig a legmarkosabbat szemelik ki – be szokott hajtani, ez ügyel táncz- s más mulatságokban a rendre, s mivel mint választott bizalom helyezé állására, több tekintélye van, mint a fogig fegyverzett csendőröknek.. Ezen ujonnan beállitott főnökséggel élükön megindulnak, s minden háznál, nem véve ki a legutolsó faluvégi oláh vagy czigány hurubát is, eléneklik a karácsonyi templomi ének egy versszakát, s a legény-biró felköszönti igen szépen a szent ünnepet, mire a kulcsárhoz mindenki adózik. Ünnep másod napján hajnalban lámpásokkal a toronyba mennek fel, s ott viradtig énekelnek*A karácsonkor hajnalban toronyban való éneklése a legényeknek a Székelyföldön régen csaknem mindenütt meg volt, jelenleg még meg van Kénosban, a mint a Székelyföld 1-ső kötetében és Kriza vadrózsáiban is le van irva. Ez is egy adat az ujfalviak székely eredetére, mert a népünnepek éppen azok, a melyek ezred éven át is fenntartva magukat, a népek rokon eredetére a legbiztosabb útmutatást nyujtják., honnan a lelkész, tanitó és előljárósághoz mennek énekkel tisztelegni; délután aztán a begyült pénzből kezdődik a táncz és tart apró szentek napjáig; de mindig tisztességes gazda háznál és soha sem a korcsmában.

Még pár szóval érintenem kell az élet legutolsó gyász ünnepélyét, a temetést, már csak azért is, mert azzal egy oly szép, oly magasztos szokást csatolnak egybe az ujfalviak, hogy azt valóban ugy tekinthetjük, mint a nemes értelemben vett democratia egyik legszebb nyilvánulását, mint a testvériség, a szeretet legnemesebb jelentését, mint a Krisztus által hirdetett valódi keresztyénség legemelkedettebb kegyeletét; ez a megéneklés. Emlitém fennebb, hogy a legények karácsonkor énekükkel meg szoktak mindenkit tisztelni, még a legutolsó czigányt is, nem hangsulyoztam ezen szép szokást, azért, mert azt az ellenvetést tehetik vala, hogy ilyenkor pénzadományban részesülvén (bár a czigány soha sem ad) az érdek vezeti oda; hanem ha mulatságaira pénzt gyüjteni szétjár a fiatalság, elmegy az vigaszt vinni a szerencsétleneknek, a fájdalmasoknak is, mert ahogy valaki Ujfaluban elhal, legyen az bár mily vallású, nemzetiségű, legyen helybelyi vagy idegen, legyen gazdag vagy földhöz ragadt szegény, a magyar legények és leányok a haláleset estvéjén összegyülekeznek, s a halottas házhoz menve háromféle alkalmi énekkel az elhunyt emlékét megtisztelik. Ezt nevezik megéneklésnek, s ezen utolsó tisztességet nem vonják meg a legszurtosabb czigánytól sem. A temetés egyházi szertartása sokban hasonlit a hétfalusihoz. A halottas háznál, halotti ének után az ugynevezett Mózes-ima következik; ennek végzetével kimennek a temetőbe, hol a sir betakarása után jön a vigasztalás (alkalmi ima), erre az egyik falusi meleg szavakban köszöni meg a lelkésznek, hogy ily szomorú perczeikben elhozta a vallás és az öröklét vigaszát, mire a lelkész kezdi a búcsúztatót, melyben mindenekelőtt az elhunytnak rövid életleirását adja, kiemelve lehető érdemeit, s azután elbúcsúztatva a legközelebbi rokonoktól, komák, sógorok s még jobb ismerőseitől is, megköszöni a részvétteljes megjelenést, megáldja a sirt s azzal távoznak; a tor itt is tartja magát.

Régészeti tekintetben is nem egészen szegény Ujfalu, mert temploma régi, bár az oly átalakitáson ment át, hogy a régi műidomokat ki kell találni. Szentélye polygon záródásával mindenesetre a XV-ik századból származik, s bár alig csúcsíves keskeny ablakai a legujabb időben kitágittattak, megmaradt az átmeneti korszak korjelölőjeként a körives záródásu szentségfülke; látszik a régi sekrestye befalazott ajtaja, mely a reformatió előtti korszakot tanusitja, s a szentély omladozó vakolata alól régi fresco festvények körvonalai tünedeznek elő, mindenféle szent alakokkal, a mi már önmagában is elég bizonyitványt nyujt állitásunk igazolására.

Az oltár is emléket, de keserű emléket véd; mert az német feliratával azon kort juttatja eszünkbe, midőn a brassai civisek zsarnoksága az ember lelkiismeret szabadságán, s magán isten házán is a legdurvább erőszakot követte el. A templomban van egy 3 láb magasságu igen érdekes fa keresztelő-medencze, melynek képét azért is melléklem, hogy annak szép, elegáns idoma feltüntetve legyen; de azért is, mert én azt a régi templom egyik becses ereklyéjének tartom, közép gömbjén (pomullum) körirat volt, még pedig majuskel betükkel, de az ma már (mert csak festve volt) olvashatlanná kopott. E templomnak tornya 1786-ban épült; de a benne levő legkisebbik harang nagyon régi a körirat nélküliek közül.

Ujfalu papi lakja is régi, ebédlője mestergerendáján 1672. évszám van bevésve, sőt a midőn a hátulsó szoba stukatoroztatott, ott egy oly gerendát kaptak, a melybe 1451. die 27. maji volt bevésve*A mint azt a jegyzőkönyvben pap és vagy 20 személy hite és pecsétje alatt bizonyitja, mert a fa nagyon el levén porladozva, nem sokára széthullott., ami arra mutat, hogy a lelkészi lak hátulsó része azon régi papi lakból való volt, a mely a templommal egykorulag épülhetett.

Ime elmondám mind azt, a mit Ujfaluról fölemlitésre méltónak itéltem, s az elmondottak, azt hiszem, elég érdeket fognak a honfi útasban ébreszteni, ezen rokonszenves nép közelebbi ismeretére; most leróvtuk itt tartozásunkat s folytathatjuk útunkat Krizba felé.