9. Kossuth beszéde a kormány pesti fogadtatásakor+

Budapest, 1848. április 14.

 

Uraim! Polgártársak!

A vándor, ki hosszas távollét után honába megtér, s az elhagyott sivatag helyett virágzó édent talál, honának viszontlátott földét ájtatos csókkal illeti, s szívének minden dobbanása egy-egy imádság a népek Istenéhez.

Így Vagyunk mi, midőn Pestnek partjára lépünk. Csak három hónapig valánk távol, s távozásunk és visszatértünk között a világtörténet egy oly vonala fekszik, minőben Isten évezredekben egyszer szokta revelálni mindenható hatalmát.

Revelációnak mondom a jelen időszakot, mert ha valaha, most igaz az, hogy a história nem emberek műve, hogy a történetet nem emberek csinálják.

Vannak nagy időszakok a világ évkönyveiben – az emberiség óráinak fordulópontjai –, de a história mindig ki tudja jelölni az embert, aki ha nem volt volna vagy nem azon helyen volt volna, a történet máskint alakul. Most nem úgy van – most nincs ember Európában, nincs hazánkban, aki rátehetné kezét az eseményekre, s mondhatná: én csináltalak.

Az egyéni nagyság szinekválva* van – az emberiség nagy egyénisége lépett helyébe.

Ily érzéssel vesszük önök fogadtatását, uraim. Alázatos szívvel hajlunk meg Isten ujja előtt, mely minket a nemzet szolgáivá hívott meg, hogy legyünk felelős sáfárjai a nemzet akaratának, mely önsorsának urává lőn.

Kezeinkre nagy kincsek bízvák – mögöttünk egy örvény, melybe e nemzet históriája eltemettetett, előttünk egy új vidék, alaktalan még, melynek formái szülemlés alatt vannak, s mi még nem tudjuk, Achill vagy Thersites* fog-e születni –, de azt tudjuk, hogy midőn a világ megrázkódik, nem vakondtúrás van készülőben, s ki egy ezredév sziklájához támaszkodik, nem áll biztosabban, mintha egy nádszálhoz fogódznék.

Legyenek önök, uraim, gyámolaink. Mi a szabadság választottai, mi a törvény szolgái vagyunk. És mi azt mondjuk: a törvény szent. – Pest a nemzet szíve, s a nemzet testében a vér akkint kering, mikint ereibe a szívből ömlik – rohan, ha a szívben forr, nyugodtan folyik, ha a szív nyugodt. Gyönyörű szerep a szív szerepe, de roppant felelősséggel jár, ha öntudatosan lüktet. Nyújtsanak nekünk kezet, uraim, hogy a szabadságot a rend talapján* megszilárdítsuk, s adják meg nekünk annak lehetségét, hogy ha majd nemsokára a nemzet törvényszerző hatalma Pest falai közt összegyűl, hogy tőlünk számot vegyen, tisztelő hódolattal mondhassuk: itt van, amit kezeinkre bíztatok, mentve, fejlesztve sértetlenül.

Pestnek férfias, határozott állása, mely az elmállasztó zsibbadtságtól, mint a féktelen túláradástól egyaránt távol álland, az ország sorsa felett határoz.

A szabadság Istene terjessze áldását Magyarhon nagylelkű fővárosára.




Hátra Kezdőlap Előre