Simon Máté
Lássuk a mennyországnak külső és belső állapotját. Külső állapotját ami illeti, ez térségéből és épületeinek ékességéből tetszik ki leginkább; mind a kettő pedig oly nagy, hogy emberi ésszel fel nem érhetjük. Fel nem érhetjük térségét, mert ha az égvizsgálók tapasztalásából a legkissebb csillag is tizennyolcszor nagyobb az egész földnek kerekségénél, mekkorának kell lenni ez égnek, mely oly sok és oly nagy csillagokat foglal kerekségében? Mivel pedig ez a látható ég csak első ég, és még azon felül több egek vannak, úgyhogy az üdvözülendők ege kilencedik, ki foghatja meg ennek nagyságát? bizonyára még az Isten prófétája is, Báruk, nagyon álmélkodik annak nagyságán, mondván: O Izrael! quam magna est Domus Dei, et ingens locus possessionis ejus! Oh Izrael! mely nagy az Isten Háza, és széles az ő örökségének helye! Nagy, és nincs vége, magas és véghetetlen. Mit mondjak már ékességéről? Szent János a titkos látásban látván ezt, igyekezett, amennyire lehetett, leírni ezt: azt írja tehát, hogy annak világossága hasonló a drágakőhez, mint a jáspis kőhez, mint a kristály; és nagy és magos kerítése, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal: napkeletről három kapu, éjszakról három kapu, délről három kapu, napnyugotról három kapu. És a váras kerítésének tizenkét fondamentoma, és azokon a Bárány tizenkét apostolinak tizenkét neve, és a város négyszegűen vagyon helyheztetve; és annak hosszúsága annyi, mint szélessége. És vala a kerítésnek rakása jáspis kőből, a város pedig tiszta arany, hasonló tiszta üveghez; és a város kerítésének fundamentomi mindennémű drágakövekkel felékesíttettek. És a tizenkét kapu tizenkét gyöngy egyenként; és mindenik kapu egy-egy gyöngyből való. Így látta, így írta le Szent János a mennyország épületének ékességét. Már ki látott ehhez hasonlót a világon? bizonyára semmi ehhez minden földi, minden világi épület, melyet láttunk, hallottunk vagy olvastunk mind ekkoráig. Ne véljétek pedig, hogy ez a látás vagy leírás egészen feléri a mennyország ékességét: mert mindez csak képzelése, ábrázolása annak; mert mindezt emberi elmével felérhetjük; a mennyország ékességét pedig, Szent Pál bizonysága szerént, még eddig senki eszével fel nem érte.
Ha ily felséges a mennyországnak külső állapotja, mely felségesnek kell lenni a belsőnek! Szába ország királynéjáról olvassuk, hogy látván Salamon királynak bölcsességét és palotáját és asztalának eledelit és szolgáinak lakásit, rendtartásit, öltözetit, Non habebat ultra spiritum; nem vehetett lélekzetet álmélkodásában. Kedves keresztények! ugyenez történik mivelünk is, ha bélépünk mennyországba elmélkedésünkkel, és megtekintjük annak belső fényességét, gyönyörűségét, gazdagságát, dicsőségét, örömét. Tudniillik, valamit itt látunk, mind igen-igen felséges és minden emberi elmét, sőt kívánságot is igen-igen felülhaladó, mert (amint Hugo Victorinus szól) mit láthatni ott, mit tapasztalhatni egyebet, hanem bölcsességet tudatlanság nélkül? emlékezetet feledékenység nélkül? értelmet hiba nélkül? észt homályosság nélkül? meglátja ott az Istent kedve szerént; bírja teljes gyönyörűsége szerént; megöleli kívánt tetszése szerént. Ott öröme lészen szomorúság nélkül; nyugodalma fáradság nélkül; tisztelete irigység nélkül; gazdagsága elvesztés nélkül; egészsége bágyadság nélkül; bővsége fogyatkozás nélkül; élete halál nélkül; öröksége pörpatvar nélkül; szóval: boldogsága változás nélkül; és (amint Szent Ágoston szól) ünnep vég nélkül; örökkévalóság gáncs nélkül; tiszta idő felhő nélkül. Hogy pedig mindez így vagyon, a többi között ismét bizonyítja Szent János a titkos látásban, mondván: Hogy ennek a városnak utcája tiszta arany, és világos mint az üveg; hogy a Mindenható Úristen annak temploma, és a Bárány; hogy ez a város nem szűkölködik nap nélkül, sem hold nélkül, melyek közül abban valamelyik világoskodjék, mert az Isten fényessége világosítja azt, és annak szövétneke a Bárány, és a nemzetségek annak világosságánál járnak; és hogy annak kapui nappal bé nem tétetnek, mert nem lészen ott éjszaka, és hogy bé nem mégyen abba valami fertőztetett. De még ez sem elég; hanem el fogják a mennyei örömek, gyönyörűségek egész lelkét, minden erejét, tagjait, érzékenységit, sőt záporeső, vagyis tenger gyanánt elöntik, elfoglalják minden külső, belső részeit elannyira, hogy nem lészen csak egy porcikája is, mely el ne teljék kimondhatatlan gyönyörűséggel, és ne érezze az egész mennyország örömét. Ezt jelenti Dávid, midőn azt mondja, hogy ott az Isten torrente voluptatis, gyönyörűség patakival itatja híveit; de ezt jelenti még maga Krisztus is, midőn hív szolgáit oda béfogadván, nem azt mondja, hogy azokba bémégyen az ő öröme, hanem hogy azok mennek bé in gaudium Domini sui, az ő Urok örömébe.
Ugyanis ez az, ami a mennyeieket leginkább örvendeztetheti, mert mit tészen ez egyebet, hanem hogy, akik mennyországba mennek, abban az örömben részesülnek, melyben öröktől fogva vagyon maga az Isten? mit tészen ez egyebet, hanem hogy ahhoz az asztalhoz ülnek, melynél ül maga az Isten? mit tészen ez egyebet, hanem hogy azon eledellel élnek, mellyel él maga az Isten? ezt ígéri bizonyára maga Krisztus az ő híveinek, midőn azt mondja, hogy az ő asztalához telepíti le őket, és nem valami Szeráfimokkal, vagy Kerubimokkal, vagy Hatalmasságokkal szolgáltat nékik, hanem maga övedzi fel magát, maga készíti el, maga rakja fel nékik az ételt, és italt.
1800