Telek József

A szent szűz méltósága

Elválasztotta az Isten fia önnön maga szent szülőjének a Boldogságos Szűz Máriát, mégis az idők végén nem egyébképpen, hanem kérelemmel és angyali követség által kikémölvén a szűz akaratját, kívánt az ő méhébe szállani. Mintha nyájas szerelemmel mondaná néki: Nyisd meg nékem szívednek ajtaját, én húgom, én szeretőm, én galambom, én szeplőtelenem. (…) Mivel az angyal nemcsak köszöntötte a szent szűzet, hanem erősen is javaslotta néki az isteni Igének szűz méhében következendő fogantatását, kérdés támad: mi szüksége volt a mindenható Isten fiának erre az angyali követségre? Mi szüksége volt egy gyenge szűz akaratját kérelemmel kémleni? Nem volt-e vajon hatalmában néki akármely kemény szívnek ajtaját is egy intéssel is felnyitni, meglágyítani és abba beszállani? Nem tehette volna-e az isteni Ige azt, hogy mikor az elválasztatott szűz ingyen sem gondolná, és nem is érezné, ő annak méhe csöppeiből testet formálván magának, ottan fogantatott volna, és csak akkor vette volna észre a Szentlélek által teherbe esett szűz, mikor többé a titkos történettel nem ellenkezhetett volna? Megtehette volna igenis azt a szerető Isten, úgy elmélkedik Guilelmus apát úr: ha a Szűz meg nem nyitta volna is, bémehetett volna a szerelmes az ő szűz méhébe, mivel a megtestesült Ige felől már régen azt éneklé vala Dávid százhatodik zsoltárában: Elrontotta a rézkapukat, és a vaszárokat eltörte. De mindazáltal, midőn tehette volna, így nem cselekedett, hanem egy angyali követség által mintegy ajtón állott, zörgetett, kéredzett, és hogy az említett apát úrral világosan szóljak: nem akart testet venni a szűz méhéből egyébként, hanem engedelmével s akaratjával. (…)

Ha az Istennek öröktől fogva való szent Fia a szeplőtelen Szűz Mária méhébe az ő akaratja ellen vagy tudása nélkül e mai napon hatalommal bészállott volna, mivel tartozott volna szent anyjának? Semmivel, mert az egész titkot önnön isteni hatalmának tulajdonította volna. Mivel pedig most a szentséges tiszta Szűz, mindjárt az elöljáró izenetre s angyali követségre, egyedül a testbe öltözendő Istenhez való szeretetéből önként felajánlotta szűz méhét, megnyitotta szívének kapuját, mondván: légyen! – azért a szerelmes Isten, az Úr Jézus Krisztus szántszándékkal kötelessé és adóssá tette magát szűz szent anyjának, s egyszersmind meghálálván hívségét s kimentvén őtet az eredendő bűnnek súlyos törvénye alól, végtelen osztogatta néki a mennyei kegyelmek drágalátos ajándékit. (…)

Mit mondjak ama felséges ajándékokról és különös kegyelmekről, melyeket a véghetetlen hatalmú Isten önnön egyetlenegy kedvesének s választott szent anyjának, Máriának öröktől fogva elkészített? Ezek is mind oly különösek, oly méltóságosak valának, melyek soha semmi egyéb tiszta teremtett állatnak nem adattak. Készített ugyanis az isteni bölcsesség Máriának lelki tisztaságot, de oly szeplőtelent, mely még csak az eredendő bűnnek makulájával sem szennyesíttetett. Készített néki anyai méltóságot, de oly kimagyarázhatatlant, melyhez a tiszta szűzesség is hozzá van kapcsolva, és melyet semmi szülésnek fájdalma, gyötrelme vagy tisztátalansága nem alacsonyított. Készített Isten egyetlen kedvesének testi szépséget, úgy hogy „Legszebb volna az asszonyok között”. De miféle volt az ő szépsége? Oly titkos erejő, hogy a reá nézőkben megoltana minden feslett gondolatokat, gerjedelmeket. Készített az Úr ennek a tiszta Szűznek halandó életet, de olyat, mely szüntelen egyelíttetett a mennyei édességekkel. Készített halált, de oly boldogat, mely minden fájdalom, rettegés és szomorúság nélkül lévén, merő édes szeretetnek csendes álma vala (…)

Vizsgáljuk meg egy kevéssé, mi lehetett az oka, hogy a mai követ, Gábriel, aki előre oly kedvesen beszéllett a szent Szűzzel, utoljára, mihent a Szűz azt mondá: légyen!, mihent az isteni Igét szűz méhibe fogadta, éppen elnémult, éppen elhallgatott, és többé egy szót sem szólott, hanem amint az Evangeliom feljegyzi: elméne tőle az angyal. Ó bátortalan angyal, Gábriel! Nemde azt hozta volna-e követségednek tisztsége, hogy azt a tiszta Szüzet, akit előbb oly bátran ödvözlöttél, akivel előbb oly merészen beszélgettél, azután is, mikor méhiben fogadott, és Isten anyja lett, ismég köszöntötted s üdvözlötted volna, de nem szólott többé Gábriel, hanem elment tőle. Miért ment el oly hirtelen tőle? Miért nem szólott többé vele? Megfelel Szent Bernárd, eképpen elmélkedvén: Mert oly felséges méltósága van Máriának, arra való nézve Gábriel hallgatással inkább, hogysem szólással akarta tisztelni azt a felséges méltóságot, mely csak az Istentől magától ismértethetik meg.

 

1769




Hátra Kezdőlap Előre