(Kossuth Ügyészi kihallgatása alkalmával is hitet tett a köztanácskozások nyilvánosságának szükségessége és törvényessége mellett.)
„A közhírlapokból értettem esztendők óta, miképen külföldön sok helyütt bizonyos mirigy mutatkozik a titkos társaságokba egyesülésre . – Én ennél egy nagyobb közszerencsétlenséget nem ismerek, s azért mindenkire nézve, ki a rendnek, csendnek, közbátorságnak és józan törvényes haladásnak igaz barátja, kötelességnek hiszem ezen titkos egyesülési iránynak ellenébe munkálni. Márpedig erősen hittem s hiszem, hogy valamint napfény s fáklyavilág a setétséget elűzi, úgy ahol nyilvánosság él és divatozik, ott a titkos associatiók mérges dudvája nem tenyészik. Ezen nézetem nem észképi ábrándozás, hanem saját és külföldi historiák által megigazolt tapasztalás. Francziaországban legközelébb a nyilvánosság száműzése a bőszült indulatokat a titkos társaságok éj setétségébe, s innen a legborzasztóbb vétekre, királygyilkosságra vezette, míg Angliában a népgyűlésekbeni szabad nyilvános szó gyakran a lázasztó féketlenségig gyakorolva, azon országot a titkos társaságok mételyétől megóvja. Saját hazánknak szomorú emlékű, historiái is azt mutatják, hogy míg a megyei közgyűlések szerfelett ritkák voltak, s csak különös királyi engedelem vagy nádori elnökség alatt tartattak, addig örökös összeesküvések, titkos szövetkezések bonczolták a szerencsétlen hon kebelét; mióta ellenben a megyék gyűlésein ki-ki szíve érzését a törvény határai között szabadon kibuzogja, Istennek hála, megszűntek a titkos szövetkezések hazánkban; egy példa említtetik csak a múlt század végéről, s azt is homály fedi.
Én tehát erősen hiszem, hogy a titkos szövetkezés külföldi mételye hazánkba mindaddig be nem harapózik, míg a nyilvánosságot kedvelli nemzetünk. A nyilvánosság ösvényére vezették őt institutióink, s hogy azon örömest megmaradjon, s hogy arról még a hiú, a gyenge s habozó se térjen le soha, e czélra vágytam csekély erőm szerint munkálni tudósításimmal; ez okért akartam a nyilvánosságot terjeszteni; és éltem utolsó órájában is szentül meg leszek győződve, miképen a titkot kereső bűn visszariasztására, s így a nemzet erkölcsiségének megóvására, mindenkinek a törvényesség ösvényén megtartására s a királyi szék iránti hűség szűz megőrzésére alig lehet foganatosabb valami, mint a nyilvánosság terjesztésének jobban kifejlett, s tapasztalás útján kijavítgatott ollyforma módja, minőnek töretlen ösvényén adtam első és így sokban hiányos példáját.
Vélekedésem szerint arra, hogy valamely kormány jól s jó feltételeiben szerencsésen kormányozhasson, múlhatlanul szükséges ismerni a kormányozottaknak érzéseit, kívánságait, óhajtásait, panaszait s véleményét; nem azért, hogy a véleményt mintegy vakon kövesse, hanem azért, hogy ismerje, s ismérvén tárva álljon előtte a szükség, a betegség, s aszerint választhasson orvosságot; teljesítve a közkívánságot, ha az jót, törvényest, idvességest kíván; jóra vezetve, ha tévedett. Márpedig ha minden három ember közül egy bérbe fogadtatnék is, hogy a másik kettőről jelentéseket tegyen, e költséges úton sem szerezhetne a kormány a közvéleményről magának olly biztos tudomást, mint minőt az általam törvény oltalma alatt választott nyilvánosság útja, többek, különbözők által követve nyújthat. Más minden egyoldalú, csak ez az egy áll a köznyilvánosság ellenőrsége alatt, csak itt támadhat fel minden bal rajz ellen az érdeklet; és igy nincs dolog, nincs út, melly a közvélemény ismerésében a kormánynak hasznosabb szolgálatot tehetne, mint mellyet én választottam.
És mivel alkotmányos országban úgy hiszem minden polgár meg van híva, gazdag és szegény, hatalmas és gyenge, tehetsége szerint a közjó nagy épületéhez egy darab téglát hordani; én az előbbi kérdésre adott feleletem következésében különösebben is fel valék hatalmazva a nyilvánosság terjesztésével a közértelmiség kifejtésére, tévedés, rosszakarat, cselszövények visszatorlasztására, a titok vétkes éjjébe süllyedés megakadályozására, s a közvéleménynek tudatásával a királyi szék és nemzet közötti bizodalom fenntartására tehetségem szerint munkálódni. És ezek valának czéljaim Tudósításaim útján, köröm szűk voltához képest elérendők. Czélom valósítására törvényes utat választék, s ollyat, amellyet már évekig tapostam; s ím e czél, e törvényesség mellett fogva vagyok!”
KÖM. VII. 113–115.