(Kossuth a Magyarország beolvasztását elrendelő, március 4-én keltezett császári manifesztum ismeretében különös fontosságot tulajdonított az országgyűlés helytállásának és az ingadozástól tartó radikálisok diktatúrát ajánló elgondolásai ellenében is az alkotmányos parlamentáris kormányzásnak.)
„A tisztelt képviselőház és az országgyűlés rendelkezhetik a kormánnyal, változtathatja azt alakban, és személyzetben, a mint tetszik; hanem ameddig különösen velem méltóztatnak parancsolni, hogy részese legyek azon kormánynak, melly nem a képviselőházon kívül, a háznak választmányát képezi; addig, őszintén megvallom a képviselőháznak, hogy én csak úgy vagyok hajlandó ezen hivatalomat folytatni, és abban eljárni, ha azon politikára nézve, mellynek egyik végrehajtó eszköze vagyok, a ház irányában ismeretes téren állva tudom, »hogy ez a képviselőház politikája«. Másutt ha a kormány látja, hogy a törvényhozás valamelly olly politikai utat vesz fel, mellynek végrehajtásában nem akarja felvállalni a felelősséget, van neki joga apellálni a néphez, új választások által; nekünk nincs ezen jogunk, mi eszközei vagyunk a képviselőház politikájának. Én a táborban távollévén, az országgyűlés politikáján elindulok, mint végrehajtó eszköze a ház akaratának egy ollytéren, mellyet ismerek és azon irányba, melly előttem tudva van, – de hogy távollétemben annak legyek kitéve, hogy netalán itt megváltozik a képviselőháznak politikája, s hogy olly térre állíttatom, mellyen én nem akarok állani, – én ezen crisisnek sem magamat, sem a nemzetet, sem a hadsereget kitenni nem volnék hajlandó. (Helyes.) Ne méltóztassanak balra magyarázni. Egész őszinteséggel kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy én csak úgy érzem magamat képesnek a tisztelt képviselőház bizalmának némi sikerrel hivatalos kötelességem körében megfelelhetni, ha garantiám van az iránt, hogy azon politikát követi ezen országgyűlés, melly politikának garantiája itt ezen képviselői körben létezik, vagyis más szóval, ha én biztos vagyok arról, hogy én a táborban járván amíg visszajövök, nem más országgyűlést találok itt, hanem azt amelly itt van. Ha valami ollyat határozna a képviselőház, mellynek végrehajtása körül olly politikának emanatiója [kifolyása] következnék, mellynek végrehajtására lelkiismeretem szerint kezemet nem nyújthatnám, azt kellene magamnak fentartanom, hogy: uraim, én nem leszek azon kormányban, méltóztassanak mással parancsolni, s engem dispensálni [felmenteni]. Csak ezen szempontból indulva ki, méltóztassék a képviselőháznak, a mint tetszik, határozni. De engem a múlt napok, megvallom, aggodalommal töltenek el.
A képviselőházat én úgy tekintem, hogy vannak itt, kik véleménykülönbségben legyenek bár egy vagy más dologra nézve, – hiszen emberek vagyunk egy kaptára nem lehet az emberi gondolkozást ütni;… véleményekben tehát különbözhetünk; de miköztünk van egy szent kapocs, melly minden véleménykülönbség felett áll, s melly magában hordja a nemzet megmentésének garantiáját. És ezen kapocs az, hogy itt állunk mint férfiak, kik a veszély napjaiban nem maradtunk el, a kik akkor kitartók valánk, s a kik szent elhatározottsággal megvásároltuk magunknak azon jogot, hogy addig, míg ezen országgyűlésnek missiója tart, mert az sem tarthat örökké és mindenben, addig mi intézkedünk a nemzet sorsa felett azok körben, mellyet a képviselőház kiszab; avval vásároltuk meg ezen jogot, hogy nem rettentünk vissza a veszély elől, hanem a veszély napjaiban azon méltósággal mely a képviselőháznak eszményében fekszik, azt lehet mondani, hogy kitűréssel, megállással megtartottuk a nemzetet. Ezen közös kapocs köztünk szentebb, mintsem hogy magasabban ne áltana minden véleménykülönbség tételnél.
Már most én ezen országgyűlésnek kifolyása vagyok, s azon kormánynak elnöke, melly a veszély napjait megállotta; de nem vagyok olly országgyűlésnek, és nem is akarok emanatioja lenni, a hol akkor, mikor derül, talán százanként jőnek Debreczenbe (Helyes!); nem akarok olly országgyűlésnek lenni kifolyása, melly nem osztozván velünk a veszély napjaiban, nem is képes bensőleg érezni, minő kincs az, mellynek megóvására hivatva vagyunk; mi tudjuk azt érezni, mert a veszély napjait azon kincsnek megóvásában átéltük.
Tehát megvallom a tisztelt képviselőháznak, ha néhány nap mulva egy pár kivívott győzelem után szerencsém volna visszajőni, s én itt más országgyűlést fognék találni, ollyanokat, kiket a veszély napjaiban itt nem láttam, és azok politicájában végrehajtását magamra nem vállalnám. (Helyeslés!)”
KÖM XIV. 719–720.