(Drágos János kérésére Kossuth írásban is összefoglalta, milyen feltételek teljesítése biztosíthatja a magyar–román megbékélést.)
„Nem követelek szolgaságot, nem feltétlen alávetést senkitől e honban, mint a kevély Windischgrätz a magyar nemzettől követelni mert, hanem örülni fogok, ha elfogadva látom a béke és szabadság olajágát mindazok által, kik véres kezekkel szaggatják közös édes anyánk, a haza kebelét.
Értesse Ön meg e szót, mint egy becsületes ember szavát, s a nemzet nevében kimondott kötelezését azokkal, kik ha e szót megérteni s méltányolni késnek, nem mást tesznek, mint irtózatos szenvedést háritanak magokra, népökre s a hazára!
Ha a föllázadt román nép a fegyvert leteszi, s a status iránti hűséghez a kormány iránti engedelmességhez visszatér, én ezennel biztositom őket, hogy részeseivé lesznek a közös jognak, a közös szabadságnak, egyenlő mértékben Magyarország minden lakosával nyelv és valláskülönbség nélkül. Ezzel mindent megadtam, amit egy státus polgárainak képes nyujtani. Ha kevesebbet adnék a románoknak, szolgákká alacsonyitanám őket, minek gondolatától Isten őrizzen! Én nem szolgákká tenni, hanem sok százados szenvedéseiket s szolgaságukat megszüntetni óhajtom. Ha ellenben többet adnék, másokat tennék szolgákká, mit igazságos ember nem kivánhat.
Ami a nyelvet illeti, sem én, sem a magyar nemzet más ajku polgártársaink nyelvét elnyomni nem akartuk soha, nem is akarjuk. Mi csak annyi akartunk és akarunk, hogy valamint egy az ország, ugy annak diplomaticai nyelve országgyülésen, országkormányzatban egy legyen; mert különben az ország fenn nem állhat, e mellett azonban minden nyelvnek és népiségnek nemcsak szabad használatot és fejlődést akarunk engedni, hanem ezen fejlődést a civilisatio érdekében elő is mozditani; s azért tudtul adhatja Ön bárkinek, hogy a román nép nyelvének szabad használatát ugy iskoláikban s egyházukban s vallásos szertartásaikban, mint a községi életben is garantirozom nemcsak, sőt amennyiben iskoláik jobb rendezésének, s tudományos emelésének költségeit már létező saját alapitványaik nem birnák, a statusnak segedelméről szintazon mértékben biztositom, mint amikép bármely más nyelvű s vallású honpolgárok nevelésének költségeiről a status gondoskodni fog.
Ezeken kívül biztositom azt is, hogy aki nem ügyvéd által, hanem maga személyében intézend a kormányhoz folyamodást, azt bármi nyelven teheti, az esküttszéki és szóbeli eljárás büntető ügyekben be levén hozandó, magát a törvényszék előtt élőszóval kiki magát védelmezheti, s a kormány gondoskodni fog, hogy a törvények s kormányi körrendeletek a nép nyelvén is közhiré tétessenek, s örömest fogok segédkezet nyujtani arra, hogy az oláh nyelv magasabb tudományos kimüvelése minden czélszerű módokkal előmozditassék. Ami vallásukat illeti, a lelkiismeret szabadságát isteni jognak vallom, és biztositást adok, hogy a keleti egyház vagy görög egyesültek vallásának papjai szintazon ellátási segélyben részesülendnek, mint akármely más vallásnak papjai, s egyházi dolgaiknak a status felügyelete mellett önmaguk általi szabad intézését garantirozom, miként ebbeli szándékom valóságát Önnek saját tudomására a legközelebbi időkben tettel is [utalás a kisjenői zsinatra] bebizonyitottam.
Valamint szinte gonddal leszek arra, hogy román ajku polgártársaink a jogegyenlőségnek alapján a status polgári és katonai hivatalaiban minden részrehajlás nélkül érdem és tehetség szerint részesitessenek. Egyszóval: közös jog, közös szabadság, és a törvények minden jótékonyságainak közös élvezete. Nyelvöknek nemcsak szabad használata, hanem fejlesztése és ápolása, vallásuknak s egyházi szerkezetüknek tiszteletbentartása, egyenlő oltalma s pártfogolása: ez az, mint a béke és engesztelés indulatával ajánlok a román népnek. Aki többet akar, az el akarja darabolni az országot és zsarnok akar lenni mások felett: aki pedig ezt akarja, azt a haza ellenségének nyilatkoztatom, s vele, mint illyennel bánni amint a nemzetnek elhatározott akarata, ugy nekem kötelességem.”
KÖM. XV. 137–138.