I.
– Uram, kölcsönözd nékem egy kevéssé, ha úgy tetszik, a te tollcsináló bicsakodat.
– Azonnal, uram, ím itt van.
– Visszaadom köszönettel, ha megcsinálom egyszer pennámat. Uram, nem éles a te bicskád, nagyon tompaélű.
– Jól tudom, de nincs más. Csináltasd meg a tanító mestered által a te pennádat.
– Azt akarom, uram, kérlek, légy olly szívességgel, ne terheltessél megcsinálni ezt a tollat.
– Örömest.
– Itt van, uram, a tollad, ez jól fog most írni.
– Követlek, uram, egy kevéssé lágy.
– Gyengén kell azt húznod.
– Úgy van, uram.
– Te nagy szívességgel vagy hozzám, uram.
– Nagyon köteles vagyok, uram, hozzád.
Medinger, J. V.: Frantzia grammatika, 1804. 265–266. l.
II.
– Adjon az úr, kérem, tollat, tintát és egy level papirost, valamit írnom kell.
– Üljön az úr az íróasztalhoz, ott tintatartót s mindent talál, a mi az íráshoz szükséges.
– Ez a papiros itat. Nincs az úrnak keményebb papirosa?
– Van minden fajú és nagyságú. Íme, itt egy ív nagy hivatalpapiros kérelmekre, itt a legfinomabb postapapiros levelekre, itt simított velin* szerelmeslevelekre. Tessék választani.
– Csak egy negyed írópapirosra van szükségem. Az úr tollai (pennái) semmit sem érnek, vagy igen vékonyak, vagy igen vastagok (tompák), ennek itt szakálla van s mocskol, repedéke igen nagy. Magam metszek egyet saját kezemre.
– Tessék ezt a tollkést használni, jól metsz, csak imént fentem meg.
– Az úr levelezése, mint látszik, lassú; igen kevés a tinta a tintatartóban.
– Csak sűrű. Egy kevés vizet töltök bele.
– Kérni fogok ostyát vagy spanyol-viaszt s egy pecsétcsomót is.
– Mind ebben a fiókban találja az úr; valamint szinte simítót, vakarókést és porzót.
– Hányadik van ma? Fel kell tennem a napot.
– Ma június 26-ika van.
– Ez megvan. Most már csak össze kell hajtanom levelemet, aztán borítékot tennem rá a címmel s végre bepecsételnem.
– Az úrnak igen szép folyó írása van.
– Bocsánat, csak mázolok, midőn sietnem kell.
– Postára küldjem a levelet?
– Az N-be menő leveleket ki kell fizetni?
– Nem, csak a ládába veti az ember.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 31–33. l.